36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 22. 12:37 | Link

Ramóna


Felzaklatta magát az utóbbi napokban. Persze közrejátszottak ehhez külső tényezők is. Az ominózus találkája után Júliával óvatosan válogatta meg, hova merészkedik a kastélyban. Nagyban kikerülte a helyeket, ahol szeme sarkából látott csillanni egy szőke tincset és ijedten fordított hátat, valahányszor észrevette Autumn-ot is. Kész csoda, hogy ilyen sokáig képes volt kerülni őt. Már hónapok teltek el azóta...
 Repüléstan után még nem akart visszaszaladni a nagyterembe, hisz ebédidő volt és minden számára nemkívánatos személy odacsődül. Vállon veregette Kornélt, hogy nemsokára utána megy, amikor már nem lesz akkora tömeg. Pillantásával megértést kért barátjától.
 Zalán példáját többen is követték, a kastély előtti rét élettel telinek tűnt. Neki nem erre volt most szüksége, így inkább megkísérelt elvonulni egy egyik fa árnyékába. Miután meggyőződött arról, hogy távol esik mindenkitől, megpróbálta körbejárni a hatalmas törzset, hogy egy kevésbé hepehupás felületre tudjon lezuttyanni. Ez a mozdulat eredményezte, hogy lába egy idegen táska pántjába akadt bele. Kishíján az egészet magával rántotta.
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 217
Írta: 2022. július 23. 00:35 | Link

"A veszély túlbecsülése
és a saját képességeid alábecsülése
a tökéletes recept
a félelemre és a szorongásra"

   Zalán

Ugyan Ramóna egészen hozzászokott már a Bagolykő nyüzsgéséhez, még mindig nem ártana magának azzal, hogy a legforgalmasabb időpontot válaszja az ebédeléshez. A tömeget még mindig nem viseli jól, ahogy a nagy zajt sem, ez a páros pedig elkerülhetetlen a Nagyteremben. Így inkább más helyszínt választ a szünetre. Kihasználná a jó időt, a rétre indul ki, ám csalódnia kell, mert diáktársai is hasonlóan gondolkodtak, és mindenfele beszélgető, nevetgélő csapatokba botlik. Végül egy terebélyes fa árnyékában talál kis magányra. A gyökerek közé kuporodik a földre, hisz ilyesmivel sosem volt finnyás. Egy krimit olvas jelenleg, azt veszi elő, - hátát a fa törzsének döntve - hogy fellapozza a katicás könyvjelző nyomán.
Épp csak elmerül a sorok közt azonban, amikor már ki is zökkentik. Valaki rátalál, s ahogy a fiú megakad a földre dobott táskában, Rami felnyekken a szandálból kilógó lábujjaira nehezedő súlytól. El is rántja lábfejét, megelőzve ezzel a további károkat. Megdörzsöli picit, közben pedig kékjeit az érkezőre vezeti.
- Zalán? - pislog rá értetlenül. Kérdésében inkább a helyzetről és a fiú szándékairól érdeklődik, egy percig sincs arról szó, hogy ne ismerné fel azt, akit leginkább a barátjának nevezhet.
Könyvét becsukja, gondosan belehelyezve a könyvjelzőt, hogy aztán táskájára dobja a kötetet. Kezeit aztán felhúzott lábai körül kulcsolja össze, úgy tekint a levitásra, még mindig kissé kérdőn.
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 23. 15:21 | Link

Ramóna


Megpróbált kilépni az akadályból, de amikor azt hitte, stabil talajt ért a lába, újra próbára tette valami az egyensúlyát. A fa törzsének támasztotta Rami fölött a kezét, úgy nézett le bambán a lányra.
 - Bocsánat - pillázott sűrűn. - Én csak jöttem, hogy... igen. Nem akartalak zavarni, nem láttalak. Én a... - gondolkodott a magyarázaton, míg sietve körbenézett. Először észrevett egy üres padot, majd amikor épp kimondta volna, hogy már itt sincs, Manka bukkant fel egy Rellonos barátnőjével egyetemben és foglalták be a célpontját. Frusztrált sóhaj hagyta el ajkait, úgy nézett vissza a kis unikornisra.
 - Nem zavarnálak, ha...? - mutatott mellé, ahol tökéletes takarásban lett volna Manka elől.
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 217
Írta: 2022. július 24. 11:07 | Link

"A veszély túlbecsülése
és a saját képességeid alábecsülése
a tökéletes recept
a félelemre és a szorongásra"

   Zalán

Halvány mosoly jelenik meg a navinés szája sarkában, persze, hogy megbocsájt. Ráadásul jó kedve van, nyugodt, nem zökkenti ki, hogy megzavarták. Főleg, mert Zalán az.
Ahogy a fiú makog, Ramóna lassan kinyújtja lábait. Fejével fordul oda, ahova a fiú mutat, hogy aztán aprót bólintson.
Picit nézi csak a levitást, várja, beszél-e magától, de miután a befejezetlen mondat nem hagyja nyugodni szólal meg, önmagához hű csendességgel: - Csak jöttél, hogy? - Vörös szemöldökei emelkednek meg picit a kérdéssel.
Közben kezei világoskék felsőjének fodrain babrálnak. Ő maga már észre sem veszi ezt a szokását, talán környezete sem, hiszen a részévé vált teljesen. Aztán egyik kezével mégis elengedi a rojtokat, mert a hangyáért nyúl, ami éppen lábán halad felfele. Óvatosan tartja a kezén, jól megnézi, de vigyáz rá, nehogy baja essen. Vissza is teszi a fűbe kis idő után, nem akar vele sokáig játszani, hiszen tudja, hogy fél. Jobb neki a magas fűszálak között. A navinés keze szintén a pázsitba simul, megtámaszkodik balján, ahogy figyel a mellette ülő fiúra.
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 24. 12:13 | Link

Ramóna


Villámgyorsan ragadta grabancán a lehetőséget, odalépett Rami mellé, hogy leülhessen. Lábait törökülésbe vágta, majd felegyenesedett, úgy pislogott a kék szemekbe.
 - Egyedül legyek - vont vállat sajnálkozó mosollyal, hiszen már más a forgatókönyv. Filgyelte, mit pepecsel Rami a hangyával, mosolya pedig csak szélesedett tőle. Azt gondolta, hogy folytatja az olvasást, hisz mindig ezt csinálta: nem zavartatta magát. Koncentrált arra, ami érdekli. Szerette is ezt vonását. Talán ettől, talán más okok folytán érezte kicsit zavarban magát, amikor a lány még mindig őt nézte.
 - Ami azt illeti - kezdett bele hirtelen, majd a táskájához nyúlt, hogy egy vékony, füzetszerű zsebkönyvet húzzon elő belőle. - Kíváncsi voltam, mit gondolsz erről. LLG után akartam megkérdezni.- Fellapozta az olvasnivalót, hogy Rami elé tolja a szóban forgó lapokat. Egy madár tusrajza terebélyesedett rajta. Sziluettje egy gólyához volt leginkább hasonlatos, viszont a színei merőben mások voltak. Égszín tollai valósággal rikítottak a régi papíron, csőre pedig mintha kissé görbült volna a végénél.
 - Felhőgázló. Láttam a kastély körül egy madarat, ami pont így nézett ki, csak... nézd - magyarázta a navinésnek, majd az állat leírására mutatott. - Állítólag nem őshonos nálunk. Megkérdeztem, Orbán professzort, de nem tartja valószínűnek, hogy ugyanez volt. Szerintem meg igen. Van rá szerinted... bármi esély, hogy idekeveredjen egy?
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 217
Írta: 2022. július 24. 13:41 | Link

"A veszély túlbecsülése
és a saját képességeid alábecsülése
a tökéletes recept
a félelemre és a szorongásra"

   Zalán

- Ah - reakciója inkább egy sóhaj, átérzi Zalán vágyát. Most egyiküknek sem jön össze a dolog, de talán nem is baj, hiszen Rami egészen tudja élvezni Zalán társaságát - bármennyire is meglepi őt ez a dolog
Egy darabig figyeli társát, aztán rebbennek csak vissza kékjei a táskájára, a könyvére. Szívesen folytatná az olvasást, de nem érzi illendőnek. Főleg mert a levitás megszólal. Hirtelen kapja ismét felé vörös fürtjeit. Szemei követik Zalán kezét, végig, amíg az orra elé nem kerül a kép. Ekkor mindkét kezével nyúl a könyvhöz, megtámasztja.
- Szép - jegyzi meg halkan, mielőtt a fiú beszélni kezd. Nem néz fel aztán sem, a képet vizsgálgatva hallgatja Zalánt. Gyorsan átfutja azt, ahogy a levitás a leírásra mutat. Minden szavára jól figyel, hiszen tudja, milyen fontosak tudnak lenni a részletek. Csak a kérdésre pillant fel, féloldalasan a fiúra. - A professzorral nem akarok vitatkozni - aztán kisebb szünet után folytatja: - de előfordul, hogy egyes példányok eltévednek. Ha egy ellenségük üldözi őket, vagy elfogy az élelem az élőhelyükön. Esetleg kiirtják az élőhelyüket. Gyakran megesik mostanában. - Utolsó pontjánál mintha kis indulat is volna hangjában. - De az is lehet, hogy csak valami olyat láttál, ami hasonlít rá. Gólyát, vagy ilyesmit - teszi hozzá aztán apró vállrándítással, s leveszi kezét a könyvről. - Érdekes volna egyszer látni egy ilyet - ábrándozik aztán, egészen halkan.
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 24. 13:53 | Link

Ramóna


- De tényleg ez volt az - bizonygatta erősen. - Tudom, hogy nehéz észrevenni, de akkoris. Felette repültem el. Mert egyébként... - lapozott egyet, ahol azt lehetett olvasni, milyen tökéletesen rejtőzködik az égen. Tollazata úgy veri vissza a napfényt, hogy alulról pont olyan árnyalata legyen mint az égboltnak, legyen az épp tiszta, borult vagy viharos. Ügyesen rejtőzködik a prédái elől. A muglikról nem is beszélve.
 - Bárcsak láttad volna. Akkor legalább biztos lenne, hogy nem csak beképzeltem.
 Hátradőlt, kezeire támaszkodva, úgy merült a gondolataiba. Mérlegelte a lehetőségeket, amiket a lány felsorolt. Végülis, akkor van rá esély, hogy igaza volt.
 - De ha gondolod... elvihetlek oda, hogy megmutassam - vetette fel az ötletet. Szemét a rájuk boruló lombokra szegezte, hogy véletlenül se oszlassa köddé a lány kíváncsiságát pillantásával.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2022. július 24. 13:58
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 217
Írta: 2022. július 24. 22:57 | Link

"A veszély túlbecsülése
és a saját képességeid alábecsülése
a tökéletes recept
a félelemre és a szorongásra"

   Zalán

A navinés ismét olvasni kezd, ahogy a fiú lapoz. Aprókat bólogat a kijelentésekre, megerősítés képpen. Amikor ilyen információkat hall, valahogy mindig még jobban elámul a természet csodáin, az evolúció furfangosságán. Kicsit irigy is az olyan fajokra, akik ilyen ügyességgel rejtőzködtek. Neki is jól jönne egy hasonló képesség néha. Talán ezért is van, hogy annyira megfogta az animágia tudománya.
A következő mondatokra ismét felnéz Zalánra, de el is kapja tekintetét, ha a fiú visszanéz rá. Kicsit fürkészi a füvet, a ruhája rojtjait, majd kékjei ismét a könyvön állapodnak meg. Akkor néz ismét társára, mikor az felveti ötletét. Ramóna szemében egyértelműen látszik a kíváncsiság és a lelkesedés, ahogy abból is, ahogy kicsit előre dől, óvatosan, közelebb a fiúhoz.
- Merre láttad? - Annyit már tud, hogy valahol a kastély körül, de most a pontos helyszín érdekli. - Lentről úgyse látjuk meg - dől hátra aztán ismét, hátát a fa törzsének támasztva csalódottan, számba véve esélyeiket. - És nincs sok esélye, hogy megint erre jár - teszi hozzá, s száját csalódottan húzza el.
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 24. 23:52 | Link

Ramóna


- A csillagvizsgáló torony környékén. Ha itt járt, akkor errefelé kell, hogy legyen a fészke is. És... - ujjaival megpöckölte maga mellett a Kométát. - Nem mondtam, hogy lentről néznénk.
 Ajkai vigyorra húzódtak, bár tisztában volt az esélyekkel. Idáig mindig csak galibát szült, ha az ő ötleteit próbálták megvalósítani. Csak a szerencsének köszönheti, hogy Rami megbékélt ezzel a dologgal. Meg úgy általában véve Zalánnal. Ötlete sem volt, honnan érdemelte ki a lány szimpátiáját, de talán érzékelte valamennyire, hogy nem szándékosan okozza a bajt maga körül. Éppen ezért nem vette volna magára a nemleges választ sem.
 - Tudsz repülni?
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 217
Írta: 2022. július 25. 07:59 | Link

"A veszély túlbecsülése
és a saját képességeid alábecsülése
a tökéletes recept
a félelemre és a szorongásra"

   Zalán

- Az nem teljesen biztos -ráz aprót fején. Nem bírja ki, hogy ne javítsa ki a fiút - bár Ramónának eszébe sem jut, hogy ez a tulajdonsága esetleg zavaró lehet.
Szemei tévednek a fiú seprűére, s tekintetébe beszökik a félelem és az értetlenség. Lassan emeli kékjeit Zalánra, maga sem tudja mi mást vár tőle, de nem bíztatja a mosoly.
Kisgyerekként ugyan mindig vágyott arra, hogy a madarakkal repüljön, megismerhesse őket onnan fentről, láthassa a világot a magasból - de ilyenről ki nem álmodik? Csak gyermeki vágyak voltak. Elsőben pedig, mikor megtudta, hogy itt valóban lehetséges a repülés, először valami kis remény férkőzött belé. Aztán első repülés óráját csak rémálmok követték, és csak a professzor jóindulatának köszönhette, hogy nem bukott meg repüléstanból.
- Nem... én... - makogta halkan, nem is tudta, mit feleljen hirtelen. Vágyott rá, hogy lássa a madarat, de rettegett a seprűtől. - Én... nem igazán tudok - rázza meg vörös fürtjeit. Persze fent tud maradni a seprűn, de csekély képességei is jócskán megkophattak már az utolsó repüléstan órája óta.
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 25. 13:53 | Link

Ramóna


- Akkor még szerencsénk van, hogy én tudok - villantotta meg fogait is, hiszen fellelkesült attól, hogy nem kapott egyértelmű elutasítást. - Szóval mit szólsz? Ígérem, vigyázok rád odafent.
 Hanyatt dőlt a fűben, kiélvezte az árnyékot, bár az összképen sokat rontott a háttérben nyekergő pletykás lánybanda. Még szerencse, hogy Manka megtanulta a tisztes távolság fogalmát. Legalábbis... egyelőre.
 - De maradhatunk idelent is. Az emberek között - játszott rá kis színpadiassággal. Nem rejtette véka alá, mennyire szeretett volna a végére járni a dolognak.
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 217
Írta: 2022. július 31. 22:32 | Link

"A veszély túlbecsülése
és a saját képességeid alábecsülése
a tökéletes recept
a félelemre és a szorongásra"

   Zalán

A navinés arcán nincs mosoly, sőt, szemeiből egyértelműen kétely olvasható. No nem attól fél, hogy a fiú esetleg nem vigyáz rá - pontosan tudja, hogy de - csupán attól, hogy szüksége van a repülés élményére. Hol a seprűre, hol Zalánra, hol pedig felfelé, az égre pillant. A félelem egyértelműen uralma alá keríti.
Ám pont mikor nemet mondott volna, Zalán ismét megszólal. Jó módzsert választ, merthogy Rami ugyan eddig kizárta a réten ücsörgők zaját, most egyszerre fülébe kúsznak a beszélgetésfoszlányok. Előbb a pletykázó lányok, majd egy csapat elsős nevetgélése, aztán pár srác szavai rohamozzák meg fülét. És hirtelen nagyon zajosnak érzi a helyet. Szaggatott sóhajjal fordul ismét társa felé.
- Jó, menjünk - szól erőtlenül, kissé beletörődve, ám összeszedve minden bátorságát. - De nem mehetsz gyorsan! - köti ki, meglepő határozottsággal. Közben pedig nagyon reméli, hogy nem fogja megbánni szavait.
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. július 31. 23:10 | Link

Ramóna


A kitételtől nyelt egyet, mert kellemetlen emlékek hasították fel emlékezete felszínét. Autumn szigorú pillantása villant be, majd az azt követő "Azonnal tegyél le!" felkiáltás.
 - Persze, hogy nem fogok! - fakadt ki rögtön, mintha nem csak Ramit, de magát is meg kéne győznie az igazáról. Még mindig feküdt, úgy emelte fel kezeit és tárta szét hitetlenül őket. Tényleg ennyire nem képesek megbízni benne, ugyan már. Látták őt valaha is leesni a seprűről...? Saját magán kívül.
 Lendületet vett, hogy támasz nélkül tudjon felülni, majd lábra állni. Nem kellett volna, még mindig izomláz volt a hasában. Júlia miatt kicsit túlhajtotta magát az edzőteremben, s ezt az arcára kiülő pillanatnyi grimasz is tükrözte.
 - Fel - utasította a Kométát, mire az engedelmesen tapadt mágnes módjára Zalán jobbjához. Leplezetlen önbizalommal forgatta meg egyszer a kezében, utána nyújtotta oda a másikat a lánynak, hogy felsegíthesse őt is.
 - Te mugliszületésű vagy, igaz? - kérdezte aztán mindennemű rosszalás nélkül. - Vannak náluk azok a kétkerekű járgányok. Bicikli. Tudsz biciklizni?
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2022. augusztus 1. 00:58
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 217
Írta: 2022. augusztus 17. 12:54 | Link

"A veszély túlbecsülése
és a saját képességeid alábecsülése
a tökéletes recept
a félelemre és a szorongásra"

   Zalán

Óvatosan bólint egyet az ígéretre, közben viszont önmagát próbálja meggyőzni arról, hogy nincs mitől félnie. Próbálja az eszében tartani, hogy rengeteg varázsló és boszorkány repül seprűn, és mégsem lesz bajuk. Talán még mindig szürreális számára az egész, hiába a sok repüléstan óra.
Szemei követik, ahogy a seprű a parancsszóra a fiú kezébe reppen. Megvizsgálja a földet ott, ahol a Kométa volt, majd magát a seprűt és Zalán jobbkezét is. Onnan tévednek át kékjei a baljára, melyet a levitás felé nyújt. Pár pillanatig csak figyeli a kezet, hezitál, aztán óvatosan hozzáér, és elfogadja a segítséget. Feltápászkodik aztán lehajol táskájáért is. Érdeklődve pillant Zalán felé a kérdésre, de csak bólint válaszként. A következő kérdést viszomt egyáltalán nem tudja hova tenni.
- Tudok - felel aztán. Persze, hogy tud, még egészen kicsinek tanult meg. Nem sokat járt biciklizni, és nem is rajong érte, de megtanult, ahogy a legtöbben. Azt viszont nem érti, miért is releváns ez a kérdés.
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. augusztus 17. 21:51 | Link

Ramóna

- Szuper, akkor van miből kiindulnunk. Biciklizéskor ha egyedül ülsz a cuccon, akkor természetes, hogy figyelsz az egyensúlyodra. Viszont ha valaki más mögé ülsz fel, akkor a legjobbat azzal teszed, ha hagyod, hogy a kormánynál lévő korrigáljon. Nem rántasz a seprűn, nem dőlsz be, nem lóbálod a lábad - és akkor jól vagyunk.
 Lelkes mozdulattal rúgta el magát a földtől, de alig lebegtette egy méter magasságban a járgányt, hogy Rami könnyebben fel tudjon szállni mögé.
 - A könyvre meg vigyázz, mert kelleni fog, ha be kell azonosítani a madarat.
 Csendben várta, mit tesz a lány, de annyira szerette volna megmutatni neki a szebbik oldalát is a repülésnek, hogy igencsak bánta volna ha ezen a ponton visszatáncolna.
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 217
Írta: 2022. augusztus 18. 16:41 | Link

"A veszély túlbecsülése
és a saját képességeid alábecsülése
a tökéletes recept
a félelemre és a szorongásra"

   Zalán

Nem teljesen érti, hova akar Zalán kilyukadni a biciklis példázattal. Soha nem utazott más mögött, volt saját biciklije. Aztán ahogy a levitás kifejti a dolgot, kezdi megérteni, és lassan bólint rá. Fél, hogy valamit elront, de nagyon érdekli a madár.
Szemében egyértelműen csillan az ijedtség, ahogy a seprű felemelkedik - Zalánnal együtt. Már csak neki kéne felmásznia rá. Összeszedi bátorságát, és lassan nyúl a Kométa felé, ám visszarántja aztán még a kezét. Picit hezitál, felsőjét babrálja, aztán gyors mozdulattal átbújtatja fejét a táskaja pántján - így most az a mellkasát keresztezi - nehogy leessen, míg a levegőben vannak. Zalán könyvét pedig belerejti, hogy mindkét keze szabad legyen. Még mindig toporog kicsit azonban, nem mer felszállni. A levitásra pillant, s annak lelkesedése valahogy bátorságot ad neki.
Egészen közel lép a seprűhöz és hirtelen ragadja meg a fát, hogy aztán picit ránehezedjen. Hezitál. De aztán csak átlendíti jobb lábát a seprűn. Közben ugyan elveszíti picit az egyensúlyát, meginog, de végül sikerült felülnie Zalán mögé. Lábait összekulcsolja maga alatt, kezeivel meg rászorít a fára.
- Megvagyok - szól végül bizonytalanul.
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. augusztus 23. 19:02 | Link

Ramóna


- Ha a nyélbe kapaszkodsz, akkor tényleg az lesz amit mondtam, rángatni fogod és fix, hogy belerepülünk valamibe - okította mosolyogva a lányt. Megvárta, hogy mgértse, mire gondolt, majd lendületet vett a Kométával, hogy otthagyják a diákzsibongást maguk mögött.
 Miközben növelte a sebességet, figyelte Ramóna testbeszédét, hogy mikor számít ez már neki "túl gyorsnak". Rátekintett egy gyors pillantással a karórájára, hogy megnézze, mennyi idejük maradt a szünetből, s mikor kéne visszaindulniuk.
 Nagy ívben kerülte ki az első utukba kerülő tornyot, utána szép lassan belőtte a fő irányt: a csillagvizsgáló felé.
 - Minden rendben ott hátul? - kérdezte fejét oldalra fordítva, hogy perifériából rálessen a kis unikornisra.
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 217
Írta: 2022. szeptember 18. 15:12 | Link

"A veszély túlbecsülése
és a saját képességeid alábecsülése
a tökéletes recept
a félelemre és a szorongásra"

   Zalán

A Zalán által festett képre hallhatóan nyel egyet. Lassan veszi csak le azonban kezét a seprű nyeléről, mert közben tudatosul benne, hova is kéne kapaszkodnia helyette. Hosszú pillanatokig csak a levegőben tartja mindkét karját, csak ezután teszi kezeit lassan és óvatosan a levitás vállára. Nagy elhatározásra és bátorságra utal Raminál, hogy felült a seprűre, az meg aztán pláne, hogy hozzá is ér a másikhoz.
Azért kiszakad belőle egy kétségbeesett nyögés ahogy elrugaszkodnak a földtől. Szemeit szorosan becsukja, kezeivel pedig ösztönösen jobban kapaszkodik Zalánba. Még szerencse, hogy Ramóna nem hord hosszú körmöket, mert az fájhatna a fiúnak. Végül csak kinyitja a szemeit, óvatosan, hogy megnézze, milyen magasra jutottak.
- Hű - hangját akkor hallani ismét, amikor meglátja az erdő odafentről, a vízesést a távolban, a kastélyt most innen fentről, és, amikor egy fecske elreppen csak néhány méterre tőlük. Nem is hallja meg a másik kérdését, annyira leköti a látvány. Hiszen neki sosem sikerült ilyen magasra felrepülnie.
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. szeptember 28. 21:29 | Link

Ramóna


Bátorságot adott neki a bizalom, amit Ramóna belé fektetett minden apró gesztusával. Nem lett volna rá túl sok oka, vagyis talán... az Augustine-nal történt incidens óta esetleg változhatott valami.
 Nem tudta eléggé visszafojtani a nevetést, melyet a lány szótlansága szült. Tudta, hogy ez most másfajta csend. Jót jelentett. Annyira lekötötte az, hogy a lányt ellenőrizze, majdnem el is felejtette, miért jöttek. Egy darabig hagyta, hogy elámuldozzon a kilátásban, s csak akkor kezdett újra neki, amikor már a torony közelében jártak. Lassan kezdett köröket leírni körülötte.
 - Ezt használtam fordulópontnak vissza a pályáig, és úgy látszott - itt elengedte egyik kezével a nyelet, hogy a legközelebbi hegytető felé mutasson -, hogy arra tart. Nem sokat láttam belőle, de tényleg nagyon jellegzetes... volt.
 Halkan lehelte a mondat végét, mert a torony cserepein észrevett valamit. Homlokráncolva repült közelebb, majd előrenyúlt, hogy aztán égő kíváncsisággal nyújtsa hátra Raminak szerzeményét: egy bámulatosan fényes tollat.
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 217
Írta: 2022. szeptember 28. 23:24 | Link

"A veszély túlbecsülése
és a saját képességeid alábecsülése
a tökéletes recept
a félelemre és a szorongásra"

   Zalán

Még ő maga sem hiszi teljesen, de megbízik Zalánban. Tudja, hogy vigyáz rá odafent, hogy azonnal lerakná, ha Ramóna beijedne. Félelme azonban múlóban van, ahogy meglátja a tájat. A képet mindenestül elraktározza magában, mert az megihleti, írna róla egy dalt. Szemeit alaposan végig járatja a táj minden egyes pontján.
Csak akkor tér vissza a jelenbe, mikor a fiú megszólal. Nem reagál semmit, egészen addig, míg kezébe nem kapja a tollat. Azt aztán alaposan megvizsgálja, bár másik kezével továbbra is erősen szorítja a levitás vállát. Kékjei kerekednek el aztán. Eddig kételkedett barátja igazában, most viszont kezdte őt is meggyőzni a toll látványa, kíváncsisága pedig az eddiginél is nagyobbra nőtt. Tekintetét abba az irányba emeli, ahova a fiú mutatott.
- Lehet a hegyeken túl él... - Csupán hangosan gondolkodik a lány, fejében pedig pörögnek az információk, melyeket erről és más, hasonló madarakról olvasott.
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. október 1. 13:49 | Link

Ramóna


- Szóval elhiszed nekem? Biztosan az a madár? - hangja úgy csengett, mintha azért benne is élt volna némi kétely a dolgot illetően. Kissé elfordította törzsét, hogy szeme sarkából rálessen Ramira.
 - A hegyeken túl. Hát az... messze van. - szisszent egyet csalódottan, pedig egészen fellelkesült a felfedezéstől. Még ha el is merészkedhetnének odáig, biztosan nem most, suliidőben. Pláne nem ebédszünetben.
 Megbizonyosodott arról, hogy a navinés kapaszkodik-e rendesen, s csak akkor indult el újra. Ezúttal tényleg lassú tempóban, hátha több nyomot sikerül észrevenniük. Tekintete egyik toronyról a másikra vándorolt, az ereszeket és más potenciális kincslelőhelyeket kémlelte. De ha mással nem is, ezzel a tollal gazdagabbak lettek a kis körtúrának köszönhetően. Na meg a ténnyel, hogy tényleg valami különleges lény tette tiszteletét a birtokon.
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 217
Írta: 2022. október 15. 13:35 | Link

"A veszély túlbecsülése
és a saját képességeid alábecsülése
a tökéletes recept
a félelemre és a szorongásra"

   Zalán

A lány - önmagához híven - csak bólint a kérdésre. Most már elhiszi, ő is biztos benne. Lelkesebb is.
- Messze - húzza el ő is száját apró bólintással. Talán Zalánnal együtt el merne menni odáig. Talán. De szinte biztos, hogy bajba kerülnének érte, ha kiderülne, azt pedig nem akarja.
Kicsit összerezzen, ahogy ismét elindulnak, de erősen kapaszkodik a fiúba, nem eshet baja. Kékjei a kastélyfalon húzódó repedéseket, köveket fürkészik, hátha meglát még egy nyomot, ami a madárra, vagy esetleg fészkére utalhat. Végülis víz van a közelben, a madár életben tudna maradna itt is, hiába nem őshonos a Bagolykő vidékén.
Szemei hirtelen megakadnak valamin az egyik mélyedésben. Távolról nehéz ugyan kivenni, hogy micsoda, de a navinésnek leginkább egy hal maradványaira hasonlít. Nem nyújt szép látványt, de számukra lehet most fontos.
- Ott! - Ball mutatóujja bök a mélyedés felé, hogy a fiú figyelmét is felhívja a halra, mely mintha valakinek a vacsorája lett volna korábban.
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. október 23. 13:16 | Link

Ramóna


- Na ezt biztos nem visszük magunkkal - dörmögte orra alatt, ahogy közelebb értek az állat maradványaihoz. - De ez talán azt jelenti, hogy a tónál fog ebédet magának. Vagy a vízesésnél! - elmélkedett hangosan. Bíztató jelnek tűnt a felfedezés. Lassan ereszkedni kezdett, de nem akarta annyiban hagyni a témát ezzel.
 - Esetleg megpróbálhatjuk egyszer kilesni, amikor vadászik. Úgy értem, ha van kedved hozzá.
 Nem a rét felé irányította a seprűt, hanem egyenesen a bejárathoz, hisz a szünetnek mindjárt vége volt. Viszont a szél kezdett feltámadni, érződött a járművön is egy-egy lökés. Zalán megpróbált ügyesen manőverezni, hogy Ramit ne az utolsó pillanatban kapja el a rémület.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2022. november 3. 20:00
Hozzászólásai ebben a témában
Máltai Ramóna Emese
Mestertanonc Navine (H), Animágus, Másodikos mestertanonc


lány a csöndben | Kis unikornis
offline
RPG hsz: 187
Összes hsz: 217
Írta: 2022. november 2. 23:18 | Link

"A veszély túlbecsülése
és a saját képességeid alábecsülése
a tökéletes recept
a félelemre és a szorongásra"

   Zalán

Fintorral arcán rázza meg fejét, megerősítve barátja mondatát. Ahhoz már neki sincs kedve hozzányúlni, pedig ilyesmiben sokkal messzebb van a tűrésküszöbe, mint kortársainak. A következő mondatokra viszont már helyeslően bólogat, mert Zalán kimondta azt, amire gondolt. Ha élelmet is szerezett itt, nem csak pár pillanatig volt jelen az a madár. Hátha tényleg errefelé lakik!
- Van - szeme felcsillan az ötletre. Így már a repüléstől sem fél annyira, bár még mindig nem lesz a kedvenc elfoglaltsága. A madár viszont egyre jobban érdekli, és tetszik neki a levitás ötlete is. A madarak - pláne a különleges madarak - figyelése abszolút a hobbijai között szerepel.
Tekintetéből akkor tűnik el a csillogás, mikor megérzi, ahogy a seprű kicsit jobban megremeg a szélben. Lélegzete bennreked, és talán a fiú még hallhatja is riadalmát szuszogásán, még ha arcát nem is látja. Szólni azonban nem szól, csak erősen szorítja barátja vállát, és összeszorított szemmel reménykedik, hogy hamar leérnek az iskolakapuhoz.
Hozzászólásai ebben a témában
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2022. november 11. 12:14 | Link

Ramóna


Megérezte az őt szorongató ujjakat, de hála Merlinnek, nem kezdett el kapálózni. Ennek köszönhetően tudta az utolsó métereken egyenesbe hozni a Kométát. Sikeresen landoltak, amit Zalán egy bíztató mosollyal toldott meg, ahogy hátranézett. - Ügyes voltál.
 Kicsúsztatta lábuk közül a seprűt, s ellenőrizte, hogy nem hagyott-e el semmit.
 - Köszönöm - mondta egyszerűen, örült, hogy mindenféle galiba nélkül tudtak tenni egy kört. Ilyen is ritkán fordult elő Rami társaságában. Kezét nyújtotta a lány felé, hogy visszakérje a könyvét.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék