36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Kis Laura Grace
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Puzzle Királylány | Cserfes Gerle | Piros Párduc
offline
RPG hsz: 313
Összes hsz: 589
Írta: 2021. szeptember 12. 17:39 | Link



Szabályosan kedvem van kimenekülni a kastélyból, de még nincs kedvem hazamenni, mivel nagypapi ma, meg igazából holnap is orvosi vizsgálatokon van, és ilyenkor úgy szokta, hogy egy napig nem is jön haza. Én eddig ilyenkor Vali néninél aludtam, de most már ott laknak az unokái a Danvers testvérek, meg az ő apukájuk, és mondta a nagypapinak, hogy már úgyis iskolás vagyok, akkor akár itt is alhatok fent. És ez igaz is, tényleg alhatnék itt is fent, de otthon maradt a könyvem, amit meg nagyon szeretnék olvasni.
Szóval az a tervem, hogy megvacsorázom még a kastélyban, aztán utána, amikor már sötétedik, indulok haza, és pont kellőképpen sötét lesz, mire hazaérek. Az utcán nem lát majd senki, aki tudja, hogy a nagypapi nincs itthon, és kész is. Majd gyertyafénynél fürdök, és nagyon behúzom a függönyöket, hogy ne szűrődjön ki fény, amikor olvasok, holnap pedig, amikor hazamegyek, már otthon lesz. Én pedig a saját ágyamban alszom, nyugodtan. A terv tökéletes. Viszont a vacsoráig még van egy jó másfél óra, bent meg olyan a hangulat, mintha hetek óta tartó gyászszertartáson vennénk részt, pedig ez csak vizsgaidőszak. Én azt hittem, hogy ennél sokkal, de sokkal durvább lesz, ahhoz képest viszont, már csak egyetlen vizsgám van vissza. Aztán jöhet a jól megérdemelt pihenés. Az az egy pedig holnap meglesz, és onnantól szabadon vagyok, mint a kismadár. Én valahogy nem aggódtam már év közben sem, de valószínűleg azért, mert ez még csak az első évem, és inkább próbálom úgy felfogni, mintha csak egy átlagos hétköznap követné a következőt, meg aztán, persze készültem ám óráról órára, szóval annyira nagy baj nem lehet.
Éppen ezért, most, amikor kilépek, nagyon szippantok az őszi illatokba, és lelkesen engedem ki a szervezetemből a benti frász ízét. Nincs is jobb, mint ez a nyárias ősz, amikor vékony pulcsiban is teljesen jól vagy, de anélkül is tökéletes. A legközelebbi padra pillantok, mint a következő másfél óra színtere, és minden mintás táskámat ráhelyezve, törökülésbe én is ráülök, ölembe véve egy feketemágiáról szóló könyvet. Persze még nem tanulhatok okkultizmust, mert pici vagyok, de ismerkedni már ismerkedhetek vele. Azt mondják, Ambrózy tanár úr nagyon jó tanár, és én szeretnék nála tanulni.

Hozzászólásai ebben a témában



Háromszoros Várffy-Zoller vándordíjas! Love
Szűts Lia
INAKTÍV


Új világ. Új élet. Új én.
offline
RPG hsz: 5
Összes hsz: 6
Írta: 2021. szeptember 12. 20:17 | Link

Kis Laura Grace


Ahogy a holmiját kissé rendbe rakta a szobályában, az órájára pillantot. Mivel látta, hogy még van ideje a vacsoráig, úgy döntött, sétál egyet oda kint. Nem fogalmazódott meg benne olyasmi, hogy találkozhat is kint valakivel, sokkal inkább csak egy kis friss levegőre vágyott.
Lévén, hogy a meleg nyári idő, hűvösebb őszire fordult, felvett egy pulóvert, majd zsebre téve a kezeit indult is le a szobából, ki a klubbhelységből, végig a folyosókon, míg a kijárathoz nem ért. Lenyomta a kilincset, majd az ajtót kinyitva lépett ki a frisslevegőre.
A rét felé vette az irányt, és egy idő után megfeledkezve magáról kezdett el egy dalt dúdolgatni. Majd lassacskán énekelte is a szöveget, míg nem meglátta a padon ülő lányt, aki tulajdonképpen egész végig hallhatta őt. Miután abba hagyta az éneklést, picit még dermedten nézett a lány felé. soha sem serette, ha hallják énekelni. Nos valójában csak az apukájának és az anyukájának engedte meg, annak ellenére, hogy édesapja rengetegszer megdícsérte, és sokszor támogatta volna, hogy valamilyen módon, de élljen azzal az ,,ajándékkal" amit kapott.
Ám Lia sose volt igazán bátor ahhoz, hogy oda álljon bárki más elé is énekelni, ha pedig ez véletlen megtörtént -akárcsak most- a pokolig átkozta, hogy elkalandozik.
Ezúttal viszont már minden mindegy alapon a lány felé vette az irányt, egy halvány mosollyal az arcán.
-Szia, ugye nem hallottál az előbb? - kérdezte kissé kínosan, habár a válasszal teljesen tisztában volt. - Mit tanulsz? - Úgy döntött inkább témát vált, és ehhez kapóra is jött a lány kezében tartott könyv. - Okkultizmus? Azt... nem csak az idősebbek tanulhatják? - Pillantott rá kérdőn, habár úgy emlékezett, hogy azt csak felsőbb osztályokban tanulják.
Egy kis idő múlva leült a lány mellé. - Be se mtatkoztam. Szűts Lia vagyok, de persze hívj csak Liának. - Mosolygott kedvesen a mellette ülő lányra.
Hozzászólásai ebben a témában

Álmok, álmok.
Bennük élek, bennük járok.
Kis Laura Grace
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Puzzle Királylány | Cserfes Gerle | Piros Párduc
offline
RPG hsz: 313
Összes hsz: 589
Írta: 2021. szeptember 12. 21:22 | Link



Teljesen elmerültem ebben a rengeteg érdekességben, és még csak alig a huszadik oldalon voltam, amikor valaki hozzám szólt. Egészen biztosan, hogy hozzám, mivel az árnyéka elsötétítette a lap egy részét. Alsó ajkamat beharapva, érdeklődve pillantok fel rá, miközben elmémben próbálom visszaidézni a hangokat. Meg kell mondanom, ez a művelet igencsak eredménytelen, így apró fejrázással kezdem meg a válaszadást.
- Ne haragudj, teljesen elmerültem.
Folytatnám, de mielőtt még kimondanám, hogy mit, ő már rá is jön, így most a fejrázást követően csak bólintani tudok. Egy, magam készítette könyvjelzővel, melyre naplementét festettem, megjelölöm, hogy hol tartottam, és miközben az ajakrágcsálás helyett elmosolyodom, büszkén pillantok le a borítójára.
- Megkérdeztem az idősebbeket, hogy szerintük melyik tanár tanít a legjobban, és melyik tantárgy a legjobb, és nagyon sokan mondták Ambrózy professzort, és az okklumenciát, szóval arra gondoltam, hogy a vizsgák után valami olyasmit olvasnék, amit még nem tanulhatok, de a későbbiekben majd igen.
Azt hiszem, most egy picit levitásnak tűnhetek, pedig mi sem áll tőlem messzebb, egyszerűen csak szeretem a mágusvilágot, mindent szeretek benne, sőt, még annál is többet. Szóval nekem ez nem éppen kötelezőnek tűnik, hanem olyan tudásnak, aminek a jövőben a birtokába kerülhetek. Hát van ennél csodálatosabb? Mások szerint biztosan, de nekem a tudás jelenti most a világomat.
- Kis Laura Grace, én leginkább a Laurára vagy a Laura hallgatok.
Azt nem mondom, hogy azokat szeretem a legjobban, mert a szüleim Gracie-nek hívtak mindig, és magamban én is így szólítom magam, ha éppen nagyon motiválni vagy szidni szeretném önmagam, és egészen biztos, hogy csakis Boldinak engedném ezt meg.
- Láttalak már a folyosón, de nem rémlik, hogy lenne közös óránk. Miket tanulsz?
Hozzászólásai ebben a témában



Háromszoros Várffy-Zoller vándordíjas! Love
Szűts Lia
INAKTÍV


Új világ. Új élet. Új én.
offline
RPG hsz: 5
Összes hsz: 6
Írta: 2021. szeptember 12. 23:17 | Link

Kis Laura Grace


Mikor látta a lány fejrázását, megkönnyebbült, és ez persze kívülről is jól látszódott. -Hála égnek, hogy nem figyeltél. Nagyon nem szeretem, ha valaki hall énekelni, de figyelmetlen voltam, és nem vettelek észre elsőre.
Egy aprót bólintva hallgatta a lányt. -Igazad van, és ez elég érdekesen hangzik. Bár én még annyira nem ástam bele magam a következő években oktatott anyagokba. Nos valahogy inkább tú lennék most a vizsgákon, és ami szabadidőm marad, abban szívesen feledkezek meg a tanulásról. - Mosolyodott el halványan. Majd mielőtt még rossz véleménnyel lett volna róla a lány, gyorsan hozzá tette. - Inyenkor sokkal inkább a sport az, ami úgy igazán foglalkoztat.
-Örvendek Lau. - Mosolyodott el, majd a lány kérdésére biccentett egy aprót.- Nos, igen. Te is ismerős voltál nekem, így szünetekből. Egyébként a Mágia elmélete és gyakorlata órára, bájitaltanra, bűbűjtanra, SVK-ra, LLG-re, átváltoztatástanra, csillagtanra és repüléstanra. Habár ez utóbbit igazából nem is értem miért. Anyukám pár éve elég rendesen megtanított. - Mosolyodott el a boldog emlékek hatására. - Te miket tanulsz? Illetve miket tervezel jövőre még felvenni? Én gondolkozom az okkultizmuson kívül a számmisztikán, de lehet semmi sem lesz belőle. - Vont vállat egy kis szünet után.
Érdeklődve várta a lány válaszát a korábbi kérdésére, miközben kicsit összehúzta magán a pulóvert egy hirtelen jött hűvösebb szél miatt. -Kár, hogy lassan vége a szép időnek. - Sóhajtott fel, és hátra dőlt a pad támlájának, miközben a lábait keresztbe tette egymáson.
Utoljára módosította:Szűts Lia, 2021. szeptember 17. 10:53
Hozzászólásai ebben a témában

Álmok, álmok.
Bennük élek, bennük járok.
Kis Laura Grace
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Puzzle Királylány | Cserfes Gerle | Piros Párduc
offline
RPG hsz: 313
Összes hsz: 589
Írta: 2021. szeptember 19. 14:52 | Link



Tudom, hogy vannak olyan emberek, akik sokkal szendébbek, mint én, sőt, nagyon sokszor azon kapom magam, hogy mindenki sokkal kevésbé olyan, mint én, és persze ilyenkor, legalábbis azt hiszem, el kellene szégyell ónem magam, de az az igazság, hogy egyáltalán, de nagyon nem teszek ilyet. Mert én nem érzem, hogy sok lennék. Nekem ez így tökéletes. Azt hiszem, ha egyszer egy fiú velem akar majd járni, akkor nagyon sok önuralomra lesz majd szüksége. Vajon Boldi eléggé türelmes fiú? Nem is tudom. Mármint, persze nem a türelmét, hiszen ő nagyon aranyos, hanem azt, hogy ő lenne-e az igazi. Mert ő tökéletes, de vajon a tökéletes megkapása jó-e, mert ha mondjuk nem jön össze a szerelmünk, és kihúzom nála nagyon a gyufát, akkor vajon mi lesz utána? Én nem tudom beérni kevesebbel. Hajaj, mondták, hogy ezek a nagylányos dolgok elég nehéz ügyek, de nem hittem volna, hogy ennyire nagyon nehezek.
- Mit sportolsz?
Én aktívan kell, hogy levezessem az energiáimat, ezért sokat mászok fára, vagy vetek cigánykerekeket, de úgy igazán egyik sportban sem maradtam meg. Azért, hogy ne gondolkozzak olyan gyorsan meg sokat, meg ne a múlton rágódjak, a pszichológusom azt tanácsolta, hogy puzzle-t játsszak, és én játszom is becsülettel. Persze van, hogy így is hullámzom, de nem olyan lehetetlenül nagyon.
- A mágia elmélete és gyakorlata nekem is van. Meg átváltoztatástan is, repüléstan is. Szeretek a pálcámmal dolgozni, és a repülést is imádom, mert olyan, mintha egy madár lennék, és csak szárnyalnék. Egyszer, az egyik első órán, amikor még nem tudtam, hogy hogyan kell menni vele, és nem is lett volna szabad menni, akkor csak úgy elindult alattam, és észre se vettem, hogy milyen veszélyes, mármint szerintem nem volt az, csak a többiek szerint. Na mindegy, szóval nagyon messzire elrepültem, és Volkov professzor csak nagyon sokára kapott el. Úgy hozott vissza, hogy a hóna alatt lógtam, mint egy összegörgetett takaró. Nagyon vicces volt.
Egy levegővel, de nagyon nagy lelkesedéssel, szinte kipirult arccal és olyan vidáman mesélem el, mintha ne lett volna benne számtalan halálfaktor, legalábbis a többiek ezt mondták rá, de én nem gondolom még most sem, hogy volt benne bármi veszélyes. De azért a nagypapinak nem meséltük el, mert nem szerettem volna, ha morcossá válik miattam.
- Van mugliismeretem, káros szerek ismerete, jóslástan, sötét varázslatok kivédése és legilimencia és okklumencia is. Nem tudom még, hogy mi szeretnék lenni, meg, hogy milyen új tárgyak lesznek, így az okklumencián kívül még szinte semminek sem álltam neki tüzetesebben. Te már tudod, hogy mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
Mert most még ugye egészen picik vagyunk, de azt mondják, hogy nagyon gyorsan el fog repülni az idő. Mert majd jönnek a vizsgák, meg az új tárgyak, és a szerelmek, meg az iskolai rendezvények. A fiúk és a bulik pedig, állítólag persze, elveszik a lányok eszét. Vajon én milyen leszek eszemvesztetten? Olyan izgalmas elképzelni.
Hozzászólásai ebben a témában



Háromszoros Várffy-Zoller vándordíjas! Love

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék