Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

Elrohant megint egy év, ismét a vizsgák ajtajának küszöbén toporogtunk, és egyre jobban izgultam emiatt. Valahogy évről évre nagyobb lett rajtam a nyomás, a tananyag is jóval többnek és nehezebbnek bizonyult, mint elsős koromban, ráadásul a szüleim is egyre többet vártak el tőlem. Bennük már volt is egy elképzelés a jövőmről, szerették a kezükben tartani az irányítást, én viszont meglehetősen tanácstalan voltam, mert sok minden is érdekelt, még sem éreztem úgy, hogy bármiben is kiemelkedően teljesítenék. Vagy ha volt is ilyen, arra még nem jöttem rá. Néha Bencével is beszélgettem arról, hogy szerinte mit is lenne érdemes tanulni, az a pálya is tetszett, amit Ő választott, mégis bizonytalan voltam, hogy mi lenne a jó, miből kellene még többet tanulnom. Jó lett volna újra kikérni a véleményét, de mostanában nem sok ideje jutott rám, mert neki is sokat kellett tanulnia, azt hiszem, hogy túl sokat.
Kicsit deja-vu érzésem támadt, és fel is merült bennem néha a kérdés, hogy vajon tényleg csak ez a gond, vagy netán van valami más is. Hazudnék, ha azt mondanám, nem lettem volna féltékeny típus, mert kicsit az voltam, de mióta együtt voltunk, már bizonyított, így talán nem is kellett rosszra gondolnom.
Ezeket az elmélkedéseket próbáltam most háttérbe szorítani, amint letelepedtem a réten az egyik fa alá, s előhúzva az egyik tankönyvet, felcsaptam a kijelölt oldalon, majd elmélyülten kezdtem tanulmányozni az ott leírtakat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=835872#post835872][b]Bossányi Karola - 2021.08.18. 12:27[/b][/url]

Elrohant megint egy év, ismét a vizsgák ajtajának küszöbén toporogtunk, és egyre jobban izgultam emiatt. Valahogy évről évre nagyobb lett rajtam a nyomás, a tananyag is jóval többnek és nehezebbnek bizonyult, mint elsős koromban, ráadásul a szüleim is egyre többet vártak el tőlem. Bennük már volt is egy elképzelés a jövőmről, szerették a kezükben tartani az irányítást, én viszont meglehetősen tanácstalan voltam, mert sok minden is érdekelt, még sem éreztem úgy, hogy bármiben is kiemelkedően teljesítenék. Vagy ha volt is ilyen, arra még nem jöttem rá. Néha Bencével is beszélgettem arról, hogy szerinte mit is lenne érdemes tanulni, az a pálya is tetszett, amit Ő választott, mégis bizonytalan voltam, hogy mi lenne a jó, miből kellene még többet tanulnom. Jó lett volna újra kikérni a véleményét, de mostanában nem sok ideje jutott rám, mert neki is sokat kellett tanulnia, azt hiszem, hogy túl sokat.
Kicsit deja-vu érzésem támadt, és fel is merült bennem néha a kérdés, hogy vajon tényleg csak ez a gond, vagy netán van valami más is. Hazudnék, ha azt mondanám, nem lettem volna féltékeny típus, mert kicsit az voltam, de mióta együtt voltunk, már bizonyított, így talán nem is kellett rosszra gondolnom.
Ezeket az elmélkedéseket próbáltam most háttérbe szorítani, amint letelepedtem a réten az egyik fa alá, s előhúzva az egyik tankönyvet, felcsaptam a kijelölt oldalon, majd elmélyülten kezdtem tanulmányozni az ott leírtakat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=836180#post836180][b]Oláh Adrián - 2021.08.25. 20:57[/b][/url]

Itt az év vége, nagyon robog a vizsgaszekér, csak akik húzzák, azok roskadnak bele és nyúlnak ki a végén. Néha komolyan azt hiszem, hogy valakit ravataloznak, úgy kuksolnak egyesek és merednek maguk elé. Két szobával arrébb lakó eridonos tag folyamat a klotyón trónol mert szalad a bele, olyan ideges. Ma megveregettem a vállát, hogy legrosszabb esetben újrajárja az évfolyamát, bele nem fog halni, erre olyat nyögött, menten azt hittem, hogy papot kell hívni hozzá. Túl komolyan veszi vagy én túl lazán? Fene se érti ezt, nem is akarom. Amit tudok, azt tudok, amit nem, azt ebben a pár napban már úgysem verem bele a fejembe, ha akarom se. Csak rosszabb lesz, összekutyulom azt is, ami eddig tiszta. Neeem, nem, ma azon vagyok, hogy szebb legyen a világ. Egyik kezemben fogom az én mátkám, vagyis a hegedűt, a másikban a vonót és áldozatra várok a réten állva. Elkaptam egy elsős kislányt, aki miután megijedt, örült, egy egymásba gabalyodó párnak is játszottam, ők nevettek, úgy néz ki, a zene csak jó az idegekre, így aztán, nem vonom én el ezt senkitől sem. Körbeforgok, miközben agyalok a következőn, mert magamba is elkezdem, nem arról van szó, amikor kiszúrok egy csajszik. Szegény, ott gubbaszt a fa alatt elveszve, könyvvel a kezében. Tehát ő is elkapta a lázt, értem én. Nemes egyszerűséggel battyogok oda hozzá, oldalról, hogy ne azonnal lásson, majd a vállamhoz illesztem a hangszert és csak pár hangot húzok le, egy teljesen ártatlan, vidám dallam, semmi több. Közben sunnyogok felé, mint egy rendes szerencsétlen, hogy jönnék én, csakhogy hozzám vágja a könyvet vagy sem, jó kérdés. Még egy kis dallam, majd lejjebb hajolok.
- Elfáradnak a szép szemeid ezektől a randa betűktől. Tarts egy szünetet velem és súgd meg, mit hallanál szépkisasszony – kacsintok rá, majd kiegyenesedem, hogy totálisan komolyan veszem, de ha nem választ, akkor majd én.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=836747#post836747][b]Bossányi Karola - 2021.09.09. 19:30[/b][/url]

Ez a fekete mágia bár amilyen érdekesnek tűnt az elején, olyannyira meggyűlt vele a bajom így a végére, mert teljesen belekavarodtam az anyagba, s többször is újra kellett olvasnom egy-egy fejezetet. Ha nem lett volna olyan helyes mosolya a tanár úrnak, talán fel is adtam volna a küzdelmet, de nem akartam csalódást okozni, sem neki, sem a szüleimnek, és a házvezetőmnek sem. Amúgy is, levitás voltam, vagy mi a szösz, ezért élt bennem a bizonyítási vágy, habár az utóbbi időben nem tűntem ki a tanulmányi eredményeimmel. Kevésbé érdekelt a tanulás, és inkább mindenfelé jártak a gondolataim, például a butik körül. Igen jó lett volna Danával megnyitni az üzletet, de ahhoz sok pénzre lett volna szükség, apáéktól meg nem kérhettem csak úgy. Persze, ha Bence majd jó szakmát tanulna ki, és jól keresne, akkor tudná támogatni az üzletet...ez a gondolat persze csak váratlanul villant be, meg is lepődtem magamon, hogy néha mik is jutnak az eszembe.
El is hessegetve a gondolatokat, inkább tovább koncentráltam az okkultizmusra, próbáltam koncentrálni minden betűre és szóra, de egyszer csak muzsika csendült fel a közelben, igen vidám dallam, amire aztán fel is kaptam a fejemet. Oldalra pillantva megláttam egy arcot, ismerősnek tűnt, csak a név nem ugrott be, mert a névmemóriám nem volt olyan jó, de az biztos, hogy már láttam ezt a srácot valahol, talán az ebédlőben, vagy a cukorkaboltban. Míg ezen morfondíroztam, láttam, hogy közeledik, kissé össze is ugrottak a szemöldökeim, mert nem nagyon értettem, hogy mi történik most. Csak úgy random elkezd nekem játszani? Fura egy srác. Ettől függetlenül azért elmosolyodtam, mert imponált az, hogy szívesen eljátszana nekem egy dalt, csak úgy.
- Még ilyet se kérdeztek tőlem - nevettem el magam, aztán - mintha látványosan gondolkodnék - az államat kezdtem ütögetni bal kezem mutatóujjával.
- Hm, legyen mondjuk aaa Nyolcvan knútnak negyven a fele! vagy, ne! Inkább játszd el nekem a Csitári hegyek alatt című dalt - mosolyogva csuktam össze a könyvet, s egyik lábam a másikon keresztezve, kíváncsian figyeltem a hegedűs fiúra, hogy vajon tényleg el tud-e játszani egy ilyen szép dalt, vagy csak viccelődik azzal a hegedűvel a kezében.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=838004#post838004][b]Oláh Adrián - 2021.10.12. 19:49[/b][/url]

Nem tudom, mennyien néznek bolondnak, vagy olyannak, aki éppen az utcákra való, hogy apróért zenéljen. Biztosan nem kellene sokáig menni, hogy találjak olyat, akinek vannak keresetlen szavai felém, vagy épp mocskosak, csak nem törődöm velük és főleg, a véleményükkel sem. Ismerem én azt az ellenszenvet, ami a világon tudna engem átkísérni, bemutatni nem kell. Lehetne erre alapozni az életem, lehetne mindig gyomorgörcsöm és hasonló problémám, de teljesen felesleges. Nincs értelme, mert akkor lemaradok minden jóról.
Ebbe a jóba most beletartozik ez a vizsgaidőszak is, nem a legjobb, nem is a legrosszabb, bánja a fene. Megoldom, meg úgy meg is kell, ha nem akarom életem nagy részét iskolásként tölteni, ami már fele annyira sem hangzik jól, mint bármi más. Azt nem akarom hazudni, hogy olyan könnyen megy mint az 1x1, de azért vért sem izzadtam, valljuk be. Szerencsém volt eddig, annyi fix. Na, majd jól előadom ezt a bátyámnak is, ha végre találkozok vele. Neki nehezebb, mert egy jó nagy adag diák nyökögős vagy éppen szuper vizsgáját kell végighallgatni, nem is egyszer. Ilyenkor nem irigylem csórót.
Ezért is vagyok itt, vadászva valakire, nem körülötte somfordálva. Majd nyújtok neki vigaszt a szünetben, addig ezt másnak adom. Szerencsémre úgy néz ki, a kisasszony nem fából van és nem zavar élből a fenébe, sőt mi több. Még mosolyog is, így a sajátom is igencsak széles lesz. Aztán oda se neki, belecsapok a közepébe, beszélni lehet utána is, a szavakat bizonyára unja. Én unom. Megkocogtatom a hegedűt finoman a vonóval, megtelepszek mellette, míg dönt.
- Mindennek eljön a napja – ennek ma. Holnap ki tudja ki és mit kérdez tőle. Ha jósolnom kellene – mint a drága bátyám, figyelj okosan – akkor egy tanár fog tőle és csúnya, nehéz kérdést.
- No, annyiba se fájjon, lehet mind a kettő is – de persze előbb azzal kezdem, ami a második választása. Megtámasztom a hangszert, karom emelem meg, ahogy fejben felidézem a dallamot. Pár pillanat csupán, mire fel is hangzik az általa kért nóta. Gondolom nem hitte el, azt hitte, el tudom húzni az alaphangokat, meg csak úgy csajozok vele, mint mások a gitárral, de nem. Nekem tiszta hangok bújnak elő, pont úgy, ahogy annak lennie kell, mert nemhiába, ami jó muzsika, az bennem van. Nem sietem el, akaratlanul hunyom le szemeimet, miközben játszom, majd végül az utolsó dallamot elhúzva pillantok vissza felé.
- Nos, szeretnéd a másikat is? - kíváncsi vagyok, tetszett-e neki vagy csak rám hagyta, csináljak amit akarok címszóval.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=838224#post838224][b]Bossányi Karola - 2021.10.17. 14:43[/b][/url]

- Na jól van, nagyon kíváncsivá tettél - hihetetlen, de eddig se történt velem ilyen, hogy valaki csak úgy a semmiből elém állt volna egy hegedűvel, mondván hogy eljátszik nekem egy dalt. Bárki bármit is mond, ez irtó cuki volt, azonnal mosolyt csalt az arcomra, és jó érzéssel töltött el, ráadásul egész helyes volt ez a srác.
- Akkor  ezt most becsukom, és kezdheted is - a művészt nem illik ugye megvárakoztatni, és teljes figyelmet illik szentelni a munkásságának, már csak ezért is csuktam be a könyvem, s raktam azt magam mellé. Ezt követően egyik lábam átraktam a másikon, s kényelembe helyezve magam, kíváncsian vártam a nótát.
Amíg felvette a pozíciót, addig bevallom, egy kicsit nevetnem kellett, nem rosszból, hanem inkább csak azért, mert valahogy túl komolynak tűnt az, ahogyan a hegedűt a vállához helyezte. Valamiért vártam a csattanót, hogy majd egy rém rossz előadást hallhatok, de amint játszani kezdett, meglepődtem, s a nagy mosoly el is tűnt, helyette őszinte érdeklődéssel, és csodálattal hallgattam a dalt. Olyan gyönyörűen játszotta, hogy még a karom is libabőrös lett, úgy átjárta a zene mindenem.
- Húúú - ámulva először csak ezt tudtam mondani, mert tényleg ritkán lehetett hallani ennyire jó muzsikát. - Ez nagyon gyönyörű volt! Igen persze, de ülj ide le - megpaskoltam a magam mellett lévő üres helyet, kicsit arrébb is csusszantam, hogy legyen helye, ha úgy dönt, hogy helyet foglal, ezután végig hallgattam a másik dalt is, s ahogy a végére ért, megtapsoltam.
- Bravó! Tényleg ügyes vagy! Hogy is hívnak? - kíváncsiskodtam, s a kezem nyújtottam felé - Az én nevem Karola, és máris levettél a lábamról - mosolyogtam rá őszintén. - Mond csak, ez a hobbid, hogy előugrassz egy fa mögül, és mindenkinek játszol? -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=838256#post838256][b]Oláh Adrián - 2021.10.17. 18:50[/b][/url]

Az, ha már valaki kíváncsi, rég jó. Olyankor már nem élből elutasítás megy, hanem kap az ember egy esélyt, hogy kicsit megmutassa, mire képes. Na ilyenkor kell a legjobbat ellőni és akkor nincs gond, ellenben persze még ott van az, hogy elküldhet a fenébe, mégis, legalább mindent megtettél. További bölcseletek helyet, itt.
- Az már jó – mosolyom nem rejti el azt, hogy most elégedett vagyok. Helyezkedek is egy kicsit, majd aztán gondolom ki fejben, mi és merre. - Csak nyugodtan – megvárom, míg megjelöli hol tartott és becsukta a könyvet, amit végül maga mellé tett. Hát engem az se zavar, ha megpróbál olvasni közben, csak éppen az nehezen szokott menni. Mármint sokan tanulnak zenével, esőhanggal meg ilyenekkel a háttérben, engem azonban nem segít olyankor a muzsika. Nem azért, mert zavaró, hanem mert a zenére jobban koncentrálok, főleg ha jön egy hang, dallam, amit szívesen pörgetek vissza a fejemben, hogy később lejátsszam vagy éppen csak mert nagyon tetszik. Most szerencsére nekem nem kell tanulni, hanem csak átadni, amit tanultam. Egy apró biccentés, és már neki is álltam, hogy eljátsszam, amit kért. Nem sietve, nem mellényúlva fogtam le a húrokat, vagy éppen húztam a vonót. Láttam az arcán, hogy egészen addig nem hitte el, hogy tényleg játszani fogok neki, míg meg nem hallotta. Ó, nagyon sokszor kapom én ezt meg, főleg akkor, amikor ismernek is kicsit. Persze, tudok játszani, elhiszik, hogy csak annyit, amit tanítanak klasszikusokat meg hangokat és kész. Aztán amikor jön valami komolyabb, esetleg saját kútfőből, csak néznek egyet. Nem tudom, miért nem nézek ki úgy, mint aki tud játszani, de egye fene.
Amint a végére érek, leengedem a kezem, a hangszert és meg is hajolok, ahogy illik. Ugyan se aprót, se virágot nem várok, ellenben tetszik az, amit hallok.
- Naagyszerű, nagyszerű. Örülök, hogy tetszik. Máris – azzal már le is pattanok mellé. Éppenséggel oldalvást ülök, pont úgy, hogy se fát, se őt ne érjem el, miközben játszom. Bár ülve nem a kedvencem, mégsem akaszt meg a dolog. Neki is állok, ez kicsit rövidebb nóta, mint az előző, azonban ezt sem szabad elsietni. Az utolsó hangig átadom neki, végén pedig jön a művész jussa, a taps. Ismét, ültömben hajolok előre és a hegedűt, vonóval együtt az ölembe teszem.
- Adrián vagyok. Oláh Adrián – rázok vele kezet és ha már levettem a lábáról, kicsit rá is játszok: halovány kézcsókot ejtek kezére. Miért ne? - Ennek csak örülök, kedves Karola. Ez volt a cél – dőlök végül hátra és támaszkodom meg a kezeimen. Felnevetek a kérdésére.
- Nem, dehogy is – rázom meg a fejem. - Fák mögül ritkán ugrok ki, többnyire nyílt terepen vagyok – mutatok a rét többi része felé. - Aha, játszom én annak, aki meghallgat. Úgy nem lehet gyakorolni, hogy csak én hallom vagy a négy fal. Nektek kell játszani így a közönség a legnagyobb kritikusom. Én ezt vallom. Van, akit idegesítek de a többség eltűri vagy épp tetszik is neki. Nagy ez az iskola, elférek. Na de te? Mindig csak a tanulás? Kitalálom, levitás vagy – vigyorgok rá egyet. No ez nem sértés, persze.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=838258#post838258][b]Bossányi Karola - 2021.10.17. 19:07[/b][/url]

- Hihetetlen, nagyon tehetséges vagy és ezt most komolyan mondom - ismételtem magam, mert nem lehetett szó nélkül hagyni ezt, amikor ilyen gyönyörűen játszott azon a hangszeren. Tényleg ritkaság volt ez, hogy valaki ennyire tudott a hegedűn játszani, ezt pedig díjazni kellett.
- Oláh Adrián? Hát ezért voltál olyan ismerős! Klaudió a rokonod, meg Milán professzor? - kíváncsian pislogtam rá, miközben próbáltam hasonlóságot találni közöttük. Nekem úgy tűnt, hogy a professzorra talán még hasonlít is, ám Klaudióra egyáltalán nem hajazott, neki totál az ellentéte volt, ez a srác nagyon helyesen mosolygott. Jó, volt benne egy kis csibészség, de helyes volt, s azt hiszem, azzal , hogy ezt megállapítottam magamban, még nem követtem el bűnt, valószínűleg Bence is meglátta egy lányban a szépséget. Most is biztos Lillával dolgozott a projektfeladaton.
Egy pillanat erejéig el is kalandoztak a gondolataim, de aztán visszaterelődött a figyelmem erre a vidám srácra, aki a semmiből csak úgy jött, és engem is jobb kedvre derített. - Már értem, akkor ez amolyan ösztönző program, és visszaigazolás neked, hogy van miért csinálnod. Ez jó módszer, tetszik - mosolyogtam rá - Én meg már azt hittem, hogy ezzel udvarolsz - fűztem hozzá nevetve, közben hogy kényelmesebb legyen, egyik kezemmel megtámaszkodtam a padon és jobban Adrián felé fordultam.
- Nem mindig, csak most, tudod, vizsgaidőszak, sok-sok vizsga - sóhajtva mutattam fel neki az éppen aktuális tankönyvet, amivel vagy már találkozott, vagy ha még nem, hát előbb utóbb majd fog. - Nagyon szigorú a tanár, de komolyan, rémes - forgattam meg a szemeimet. -  Aha, levitás vagyok - nevetve bólintottam. - Bár sokak szerint jobban illene hozzám az eridon. Na és Te? Ha épp nem hegedülsz, akkor mivel ütöd el az idődet tanulás mellett?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=838436#post838436][b]Oláh Adrián - 2021.10.22. 12:15[/b][/url]

Most aztán nőhetne a fejem arra, amit mond, ahogy dicsér. De ezt én nem így fogom fel, hiszen rengeteg minden van amit még meg kell tanulni, bőven van hova fejlődni és ügyesedni. Persze, nem hazudok, jól esik nagyon az, amit hallok, látni is lehet az arcomon. Van amúgy elég nagyképű bicikliképű beképzelt idióta ebben a „szakmában”, azok mások helyett is pöffeszkednek.
- Köszönöm. Igyekszik az ember no, bár manapság ekkora kis vacakkal írják meg nyomják a zenéket – mutogatom a mobil méretét a tenyeremben. Nekem aztán mindegy ki min, nekem marad a hagyományos itt velem, valahogy az elektronikus zene egy része vonzz csak, a többit meg elhallgatom, még ha sokszor nem is értem mit akar közölni.
- Jaj igen. Milán a bátyám konkrétan, Klaudió meg a család kincse. Orbán Gábriel tanár úr is szegről-végről rokon. Meg vagyok áldva egy rakás tanárral – nevetek fel. Nem könnyű általában, azonban eddig nem ért semmi. Persze nyilván vannak szintek, amiket egyesek elvárnak, ha már a vérem áll a katedrán, azonban eszem ágában sincs az, hogy én tanítsak. Valahogy nem érzek rá affinitást, ez van. Én utazni akarok, világot látni és zenélni. Aztán majd elválik, hogy mi sikerül. Semmit se vések nagyon kőbe és akkor nem ér majd meglepetés. Annyira. Karola nagyon jól vette a muzsikát és úgy látom, nem is tér vissza a könyvéhez egy ideig, így aztán eszem ágában nincs még tovább állni. Szívesen ismerkedek én, hátha egyszer a leendő feleségem mellé ülök le.
- Valami olyasmi, igen. Én hallom amit hallok, de mégis annak az arca mond sokat, aki hallgatja. Az jó referencia. Csinálni meg addig fogom, míg le nem vágják a karom – eljátszok én magamnak és, de szerencsére hely mindig lesz valahol zenélni, így nem aggódom. Maximum más munka mellett. – Ezzel is udvarolok, ez a pontos – javítom ki, bár eddig nem gondoltam így a dologra. Na majd most! Se. Lágyan rázom meg a fejem a vizsgák hallatán.
- Nem jó és a sok magolás meg számonkérés. Csak ilyen lesz tőle a fejünk – mutatom mekkorára dagadhat, ha túlzásba van víve. -Uhh. Melyik tanár az? – nézném a könyvet, de minek, ha van szuper társaság. Fenét érdeklik a könyvek. De jól gyanították, hova is való ő, és rólam is üvölt.
- Meglehet illesz oda, még nem tudom. Én viszont Eridon, és szoktam tanulni is. Néha. Amúgy meg mikor mivel. Boldogítom a bátyám, a háztársakat. Sokat járunk a faluba meg ilyenek. Igazából majdnem mindent csinálok, csak ügyesen, hogy ne húzzanak meg. De sok a gyakorlás. Zenélsz valamin?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=839497#post839497][b]Bossányi Karola - 2021.11.28. 19:34[/b][/url]

- Akkor most már értem, hogy miért csengett olyan ismerősen a neved. Klaudió jó arc - mondtam egy kicsit nevetve, mert fura egy figura volt a srác, annyi szent, de azért általában meg tudta nevettetni a többséget. Orbán Gábrielhez viszont még nem volt szerencsém, talán, ha kétszer láttam őt a folyosón elhaladni, de az óráin eddig még nem vettem részt.
- Meg ám, azért ez elég érdekes helyzet lehet gondolom, mármint, hogy most akkor emiatt előnyben részesülsz-e, vagy inkább hátrányban. Remélem, a többiek azért nem cikiznek emiatt - természetes, hogy felmerült bennem ez a kérdés, hisz a tanulók többsége ilyen volt. Valakit kipécéztek és akkor piszkálódtak rajta, Adriánnak meg ilyen szempontból nem biztos, hogy jó volt a helyzete. Mondjuk, nem gondoltam volna azt, hogy kihasználja a rokoni szálait, és emiatt előnyben részesül, de a többiekben ez egész biztos, hogy felmerült. Ennek ellenére reméltem, hogy nem zaklatják ilyesmivel, mert ahhoz egész rendes és jólelkű srácnak tűnt.
- Csináld is, szerintem abszolút van hozzá tehetséged - ismertem el egy mosollyal ismét, mondjuk úgy tűnt, hogy talán van kellő önbizalma a srácnak ahhoz, hogy ezt tudja is magáról. - Akkor plusz pont  - nevetve kacsintottam rá, utalva ezzel arra, hogy a zenéjével udvarol. Ebben még semmi sem volt, hogy egy kicsit évődtem vele, a szívem ettől még Bencéé volt.
- Gyógynövénytan most épp, de legjobban a repüléstantól félek, az elméleti részétől  - meséltem újdonsült ismerősömnek, s ha már így szóba elegyedtünk, jó lett volna tudni, hogy pontosan hová is tartozik. - Eridon? Nahát! Képzeld, egyszer a házam tagjai megszavazták, hogy köztük is a legeridonosabb vagyok,  talán házat tévesztettem - meséltem nevetve a fiúnak, majd tovább hallgattam, hogy épp mikor mivel szokta elütni az időt.
- Tanultam zongorázni gyerekkoromban, meg énekelek, de csak hobbi szinten. Egyszer az egyik sráccal, Marcival csináltunk egy zenekart, de nem lett belőle túl sok minden - mosolyodtam el haloványan, azt hiszem, azután döntöttem úgy, hogy inkább hanyagolom a zenét, és csinálok valami mást.
- Mostanában rajzolgatok inkább, szeretnék majd egy divatházat létrehozni mágusoknak az egyik barátnőmmel, Danával. Te mivel akarsz majd foglalkozni a suli után, van már terv? - pillantottam rá kíváncsian, mondjuk le mertem volna fogadni,hogy a zenével.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=841347#post841347][b]Oláh Adrián - 2021.12.30. 21:48[/b][/url]

Őt mindenki bírja, pedig egy idióta. Nem is értem őszintén, hogy hogyan csinálja, mert néha inkább szolgálna rá egy nyaklevesre, mint arra, hogy őt bírják. De mindenezek nélkül, nem ő lenne, szóval nem hibáztatom.
- Az egy barom, de jó barom. Ja, hát ilyen érdekes család ez, de nagyon adom – bólogatok is, hogy minden családba kell egy ilyen arc és rokon, persze. Nekünk jut mindenből, mindig azt mondom, hogy ezzel meg gond sincs, sőt, imádom, hogy ez van és nem az átlagos, unalmasnak mondható felhozatal. Itt is kedvelik őt, a testvérem, minket. Szóval, gond nem lehet.
- Mernének cikizni, adnék nekik egy fülest – mutatom is a tenyeremet, hogy mekkorával kapnának egyet-egyet. - De amúgy nem. Nem kapok plusz pontokat, mert család se semmi másért. Mondtam is neki, hogy azért néha adhatna, mert na, deee… nem törik meg egykönnyen. Hátrányban sem vagyok, a dolgozatok kérdéseit se láthatom előre, igazából idebent tökre más vele, mint máshol – persze, leginkább órákon. Szünetben meg tanítás után ugyan úgy tudunk beszélni, mint két testvér. A többi időt pedig ki lehet bírni simán. Mivel nemigen vagyok rendbontó, inkább szép csendben elhéderezek, ha épp nincs erőm figyelni, így a gondot nem én okozom, kiabálni se kell meg semmi. Amúgy is hangos család vagyunk, én biztos, elég annyi. De most nem a család a lényeg.
- Köszönöm – hajolok meg ültömben. - És megint csak köszönöm – ismét megteszem, immáron vigyorogva. Hát na, ha valamit tud az ember, azzal illik kicsit villogni, a tök egészséges módon és használni, ahol csak lehet. Simán elzenélek én az előkészítősöknek is vagy az öregasszonyoknak, mikor kiülnek a parkba napozni és lógatni a lábaikat. Néha még sütit is kapok, egyszer pedig megcsipkedte az egyik az arcom, mert azt hitte, én vagyok a Peti unokára.
- Aaaa az a sok, sok sületlenség. Szerintem abból nem is kéne elmélet. Mármint, kell tudni mit szabad, mit nem és kész. Ez kábé pár óra. Nem vettem fel, nem érdekel a repülés, szeretek a földön járni. Miért, mi van abban? - pislogok, hogy a kviddicsen kívül miben vannak még szabályok? Persze ott van annak is a történelme, hogy mi és hogyan alakult, de meh, kit érdekelnek az olyanok? Vagyis… őt itt mellettem igen.
- Igeeen? Nos, nézd. Sosem késő változtatni, gyere csak át – mintha ez úgy menne, hogy valaki mond valamit és az holnaptól úgy lesz. Bárcsak! Akkor mindenki nagyon boldog lenne.
- Énekeeelsz? Meg is mutatod? Nem nevetlek ki – tényleg nem. Aki kicsit is a zenében utazik, még rossz esetén is építő kritikát ad és én ilyennek tartom magam. Ezt szoktam tenni. - Kár a bandáért. Mit játszottatok volna? - támaszkodom meg, miközben folytatja, aprókat bólogatok csak rá.
- Asszem azt a csajt vágom. Magas, szőke? Hát az se hangzik jól, aztán majd annyi pénzetek lesz, mint a szemét. Hidd el. Én meg majd zenélek a megnyitón, mert azzal szeretnék foglalkozni. Hogy hogyan, kivel, egyedül, nem tudom. De ennek akarok élni és világot látni.