36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2021. július 11. 20:46 | Link

Médi

// egy hétköznap, fél nyolc körül, felhős időben //

 
Jól esett lejönni megint a rétre. A tikkasztó meleg már kitombolta magát, így Zalán megkönnyebbülten lépett ki a kastély falai közül. Ilyenkor kezd igazán elemében lenni. Kezében hozta a Kométát, most ki nem hagyna egy kört a kastély körül. Három napja nem volt már repülni. Végigsimított a seprűnyélre kötött kabaláján. Egy külső szemlélőnek először úgy tűnt, mintha tétovázna. Talán így is volt. Viszont a következő percben már a lába közé is kapta a járgányt és elrugaszkodott a földtől. A kométa gyönyörűen gyorsult, Zalán pedig élvezte, ahogy a hajába kap a menetszél.
 Pár kör után egy ismerős kobakot pillantott meg maga alatt a réten. Nem volt abban biztos, hogy észrevették őt, de azért óvatosan, sunyi módon ereszkedett alá. Amikor már csak pár méterre volt célpontjától, Zalán beakasztotta a lábfejét a lábtartóba, majd oldalra dőlt, mintha csak le akarna fordulni a seprűjéről. A másik csak annyi vehetett észre, hogy a semmiből egy fej lóg mellette a levegőben.
 - Szép estét - mondta Zalán vigyorogva, fejjel lefele lógva a Kométáról. Nem biztos, hogy Médi ráismerhetett a védőszemüveg miatt, de remélte, hogy már első alkalommal sikerült olyan mély benyomást tennie a rellonos lányra, hogy legalább a hangjára emlékezzen. - Mi járatban erre, kisasszony?
Hozzászólásai ebben a témában
Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 385
Írta: 2021. július 11. 23:18 | Link

Zalán

Médi nagyon szereti a meleget, nem úgy, mint Tekergő. A bólintér ebben az időben szívesebben van a kastély falain belül, de nem szeret távol lenni nevelőanyukájától. Ezért vagy megszoksz, vagy megszöksz alapon néha el kell viselnie a forró, nyári meleget, cserébe a lány esténként kiviszi sétálni, amikor már szinte félhomály uralkodik.
Két markát összetartva utaztatja kedvencét, aki kíváncsian tekint körbe és szaglássza a friss levegőt. Egy ponton megállnak, ahol Médi úgy érzi, szívesen letenné a fenekét és elővenné a könyvét, amiből franciául tanul. Már majdnem lehajolna, hogy a zöldike leugorhasson a markából és futkározhasson egyet, amikor hirtelen a semmiből megjelenik mellettük egy fej és hang is kíséri.
- Merlin! - ijedtében majdnem eldobja Tekergőt. Csúnyán néz a seprűről lelógó fiúra, és még meg is kopogtatja a védőszemüvegét. - Ez nem volt szép, meg is halhattam volna - egy picit duzzog még, hogy éreztesse a fiúval, ez nem volt szép húzás.
- Sétálunk Tekergővel - fejével a tenyerén ácsorgó kis lényre mutat. - Meg sem kérdezem, te mit csinálsz. Egyáltalán szabad neked seprűn repkedni órán kívül? - nem szokása kérdőre vonni másokat, de Zalán megijesztette! Még legalább egy percig így fog morogni.
Hozzászólásai ebben a témában

Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2021. július 12. 07:35 | Link

Médi


- Megtisztelsz, de a Zalán is megteszi - válaszolt le nem olvadó vigyorral. Folytatni nem tudta először, mert Médi elkezdte kocogtatni a szemüvegét, pedig meg volt a véleménye arról, melyikük van nagyobb veszélynek kitéve kettejük közül. Lassan a vér is kezdett a fejébe szállni, de nem akarta megint a frászt hozni a lányra azzal, hogy gyorsulva lendületet vesz, hogy vissza tudjon fordulni ülőhelyzetbe. Inkább kiakasztotta a lábát a tartóból, hogy könnyebben le tudjon ugrani a seprűről. Két kezét feltartotta, hogy a Kométa egyenesen belepottyanjon.
 - Tekergő? - volt egy sejtése arról, hogy Médi a kezében lévő botról beszél. Ha meg is tud mozdulni, akkor az minden bizonnyal egy bólintér lesz. Sosem látta még, hogy valaki háziállatként tartja. - Nincs ellene a röpködés az iskola szabályzatának. Legjobb tudomásom szerint legalábbis. - védekezett Zalán. Látta Médin, hogy még mindig orrol rá az előbbiért. Még így is aranyos vonásai voltak, de azért jobban állt neki, ha mosolyog. Mindenkinek jobban áll, ha mosolyog. Eldöntötte fejben, hogy ezt muszáj lesz kiküszöbölnie. Vett egy mély sóhajt, bent tartotta egy darabig, habozott. Úgy nézett ki egy pillanatra, mint egy mókus, teli pofazacskóval. Sosem figyel arra, milyen nevetséges arcokat tud levágni. Rávette magát, hogy végül megszólaljon. - Ne haragudj, kérlek. Esetleg csatlakozhatok hozzátok? Addig kitalálom, hogyan tudnálak kiengesztelni téged... titeket - tette hozzá sietve a kis botra pillantva.
Hozzászólásai ebben a témában
Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 385
Írta: 2021. július 12. 21:29 | Link

Zalán

Alapvetően aki ismeri (bár ismerni sem kell személyesen, hogy tudják), az azt is tudja róla, hogy elég ritkán van rossz kedve. Azt is csúnya pillantásokkal szokta csak kifejezni, de alapvetően nem keresi a negatívumot az életben. Zalán gyenge pillanatában kapta el, amikor egy szempillantás alatt képes dühös kis golymókká változni. Legalábbis képletesen.
- Ő Tekergő, engem választott emberéül - némi büszkeség kihallatszik hangjából, a duzzogást azonban ez sem fedi el. Összevonja szemöldökét. Ebben azért nem olyan biztos, de nem fog rohanni Zalán házvezetőjéhez, hogy árulkodjon.
- És ha leesel, és összetöröd magad? Ki szed össze? - fél szemöldökét felvonja, majd visszafordul a kezében tartott lényhez. Leguggol vele, most pedig már ténylegesen szabadjára engedi a fűben. Remélhetőleg nem fog elveszni a sok zöld között.
Médi visszanéz a fiúra, a kérdésre pedig már elmosolyodik. Eddig tartott a duzzogás az ijesztgetés miatt. Egy ilyen kis kedves emberre egyébként sem tudna sokáig haragudni.
- Semmi szükség rá. Az elég, ha nem mozdulsz. Nehogy rálépj Tekergőre - vigyorra húzódnak ajkai. A bólintér persze nem olyan kis buta, hogy pont a lábuk alá sétáljon, de erre talán Zalán nem gondol.
- Jó idő van ott fent egyébként? - érdeklődik, aztán lehuppan a fenekére a puha füvön.
Hozzászólásai ebben a témában

Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2021. július 12. 22:27 | Link

Médi

  A fiú gyomra görcsbe rándult, amikor Médi megemlítette, hogy leeshet. Már legalább egy hete nem voltak ezzel kapcsolatos lázálmai, ami remek dolog, de azért nem esett jól, hogy megint eszébe jutott. Alig láthatóan megrándult a szája sarka, de a mosolya megmaradt, és továbbra is őszinte volt. Médi szerencsére nem láthatott ebből semmit, mert ekkor fordult vissza a kisállathoz.
 - Az nem fog megtörténni - nem tudta eldönteni magában, hogy ezt a lánynak mondja, vagy inkább magát próbálja meggyőzni róla, de valószínű inkább az utóbbi. Csak pár alkalomra emlékszik, amikor leesett a seprűjéről és szerencsére mindegyiket megúszta könnyebb horzsolásokkal és kék-zöld foltokkal. Legutóbb az első bagolykövi repüléstan óráján, amikor egy iskolai seprűvel kellett megküzdenie. Bár azt meg kell jegyezni, látványos egy orrabukás volt, még Zalán is mosolyogva gondolt vissza rá.
 Eközben a bot megmozdult. Tényleg egy bólintér volt az és Zalánnak el kellett ismernie, hogy egészen aranyosnak látszott, amíg el nem tűnt a fűszálak között.
 - Szemem sem fog rebbenni - Zalán viccből, kissé túlzó mozdulatokkal vigyázba vágta magát - Egyébként nem panaszkodhatok. Szeretem ezt az időt. - felnézett az égre - Bár reméljük, hogy nem fog ránk szakadni, amennyi felhő már idegyűlt... Mi van nálad? Izgalmas olvasmány? - kérdezte érdeklődve, amikor megpillantotta Médi kezében a könyvet.
Hozzászólásai ebben a témában
Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 385
Írta: 2021. július 26. 21:01 | Link

Zalán

Médit nem különösebben vonzották a seprűk és a kviddics. Kiskora óta tudja, hogy édesapját szeretné követni a pályáján, auror akar lenni, hogy tisztelegjen az emléke előtt. Nincs tériszonya, szívesen ugrál le fákról és sziklákról tavakba, de hogy egy labdát kergessen órákon át...inkább nem.
- Jó, ha te mondod - azzal megvonja a vállát. Valójában nem szeretne ilyesmit bevonzani, mert biztosan bűntudata lenne és minden nap járhatna a gyengélkedőre a fiúhoz, hogy csokit és sütit vigyen neki.
Tekergő idő közben felfedezőútra indul, a fű magasabb, mint a kis botocska, de ez őt nem zavarja. Médit is maximum az zavarja, ha a közelükbe merészkedik egy állat, mint mondjuk Dami macskái, és játéknak nézik szegény bólintért.
A lány felpillant az égre, alaposan szemügyre véve a felettük úszkáló nyusziforma felhőket. Egy pillanatra elmosolyodik, a fiú szavaira felfigyelve azonban visszapillant a kezére és a könyvre.
- Franciául tanulok - büszkén kihúzza magát és mindkét kezével a mellkasa elé tartja a könyvet, hogy Zalán elolvashassa a címét. - Te beszélsz franciául? A...barátom - egy pillanatra elgondolkodik, vajon hogyan kellene neveznie a Felagund fiút - francia, de még nem tudja, hogy tanulom a nyelvet. Majd jól meglepődik. - Ő maga sem tudja, miért akarja ezzel lenyűgözni a fiút, de hisz abban, hogy két hétnyi olvasás után perfekt beszéli a franciát. Nyilván ennek köze sincs a valósághoz.
- Mondd, mit élvezel a repkedésben? - kíváncsian pillant vissza a seprűre. Egyszer végre elmagyarázhatná neki valaki, mi a jó benne.
Hozzászólásai ebben a témában

Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2021. július 28. 18:34 | Link

Médi

  - Hű. Mindig irigyeltem azokat, akik fordítómágia nélkül is beszélnek idegen nyelveket - mondta Zalán egy elismerő pillantás kíséretében. - Én nem igazán tudok franciául. Ami azt illeti, más nyelven sem - ismerte el tarkóját masszírozva. Tudott egyet s mást, de sosem hozták úgy a körülmények, hogy szüksége legyen ilyesmire. Médi utóbbi megjegyzésén csak mosolyogni tudott. Bár nem ismerte még annyira őt, nem lepődött meg, hogy a lánynak már volt valakije. Aranyosnak találta, hogy ennyi energiát fektet egy ilyen jellegű gesztusba. - Biztos vagyok benne, hogy a barátod értékelni fogja. Csak nem a Beauxbatons Akadémián tanul?
 A lány kérdése elgondolkodtatta egy pillanatra. Lábával hintázni kezdett; látszott, hogy nem tud megmaradni egy helyben. Efféle kényszercselekvéseken gyakran rajta lehetett kapni, nem is kellett különösebben figyelni rá. Csak remélni tudta, hogy nem idegesíti vele a másikat.
 - Egyértelműen a szabadságérzet. Odafent senki nem tudja megmondani, mit csinálj. - vont vállat végül. Azt már nem merte hozzátenni, hogy az adrenalin sem egy utolsó faktor a repülést illetően. Nem tudott betelni az érzéssel, amikor a pulzusa az egekbe száll, a színek elmosódnak, és az egyetlen hang, amit nem fúj el a menetszél, az a saját szívverése, ahogy lüktet a fülében. - Ki ne élvezné a korlátok nélküli létet?
Hozzászólásai ebben a témában
Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 385
Írta: 2021. augusztus 11. 21:11 | Link

Zalán

- Majd megtanítalak - mondja magabiztosan. Annak ellenére, hogy még orrol a fiúra a meglepetés miatt, az anyukája tanítása az volt, hogy segítsen ott, ahol tud. Mondjuk Zalán nem fog túl jól járni Médi franciatudásával, pont annyira tud értelmes szavakat kimondani, mint amennyire jól tud repülni. Spoiler: semennyire.
Egy pillanatra elgondolkodik a feltett kérdésen, még a szemöldökét is felvonja.
- Nem, ő is itt tanul - megvonja a vállát. Nos, Damien tanult ugyan a Beauxbatonsban, de már pár éve a Bagolykő padjait koptatja. Ami azt illeti, ha így folytatja, hamarosan évfolyamtársak lesznek.
Médi kíváncsi természet, ezért nem meglepő, hogy mindenkit meginterjúvol olyasmikről, amiket ő maga nem tud megérteni. Ilyen például a repülés. Nem, egyszerűen nem tudja elképzelni, mi lehet olyan jó, és szabad a repkedésben. Ő inkább a hoppanálást szeretné már megtanulni.
- Én inkább attól félnék, hogy lefordulok róla. Nem szívesen esnék bele a fúriafűzbe, vagy a sziklákra az erdő túloldalán... - Médi fantáziája máris megindul. Nem tud másra gondolni, csak arra, hogy ő onnan biztosan lezuhanna.
- De értem, amit mondasz. Ha neked ez jó... - felemeli két karját, majd felhúzza vállait. Ki ő, hogy megmondja, mit csinálhat és mit nem?
Idő közben Tekergő rémülten, alig hallható sipákolással rohan vissza Médihez, akinek szélsebesen felmászik a lábán, meg sem állva a válláig.
- Jaj, Tekergő! Mi támadott meg? - tekint a fűbe. - Tudtad, hogy sok diáknak elszökik a macskája, és a menhelyen vannak? Annyira szomorú... - pillant előbb a fűben vadászó szőrgombócra, majd a mellette álló fiúra.
Utoljára módosította:Radetzky Médi, 2021. szeptember 13. 20:44
Hozzászólásai ebben a témában

Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2021. augusztus 17. 02:04 | Link

Médi

Elképzelte önmagát, ahogy franciául próbál felköhögni szavakat, az emberek pedig nemhogy nem nevetik ki, de meg is értik. Ez a gondolat egészen mulatságos volt s bár Zalán próbált uralkodni az arcizmain, egy bamba vigyor így is elszabadult.
 - Vigyázz, mert szavadon foglak - válaszolta a lánynak. Lehet tényleg megkéri majd, hogy tanítson meg neki néhány kifejezést. Csak hogy otthon dicsekedhessen a családnak, hogy ő ilyet is tud. És a tanára nem más volt, mint egy Radetzky. Édesanyjának ez a név mugli mivolta miatt nem mondott volna sokat, de az édesapjáék jól ismertek minden varázsló családot Magyarországon és tisztelték az olyan neveket, mint amihez Médi is tartozott. Bár a Hollósi família mindig is magának való volt és nem ápolt szoros kapcsolatot sok emberrel a mágusvilágból, számítottak rá, hogy Zalán a rá jellemző közvetlenségével könnyebben fog barátokat szerezni magának, mint bárki a felmenői közül.
 - Ó. - Nem tudott értelmesebb reakciót kipréselni magából az idegen eredetű név hallatán. Damien. Olyan... előkelőnek tűnt. Zalán képzeletében nyomban kialakult egy kép az említett fiúról: magas, daliás, szőke, amolyan... francia.
 - Ha egyszer meggondolnád magad, én is vállalok tanórákat. - Viccnek szánta, de ha jobban belegondolt, nem egy ember volt, aki már segítséget kért tőle repülés témában.
 Meglepetten nézte végig, ahogy a bólintér visszamászik Médire. Nem vette észre a probléma forrását, csak amikor a másik utalást tett rá. A döbbenete csak fokozódott, amikor felfogta, hogy kóbor állatokról beszél.
 - De hát biztos keresni szokták őket, ha elvesztek... nem igaz? - kérdezte bizakodón. El nem tudta képzelni, mit érezne, ha elveszne a kiskedvence. Valószínűleg minden követ megmozgatna, csak hogy megtalálja. De hát ezen még nem érdemes sokat agyalnia. Sosem volt háziállata. - Te jártál már azon a menhelyen esetleg? - A lány olyan magabiztosan mondta ki ezt a tényt, hogy utólag butaságnak találta az utóbbi kérdését. Amíg hallgatta a másik válaszát, leguggolt, hogy jobban szemügyre vegye a Tekergőre vadászó macskát. Volt nyakörve. Ez a példány egyáltalán nem tűnt hontalannak vagy elveszettnek, csupán éhesnek.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. augusztus 17. 02:07
Hozzászólásai ebben a témában
Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 385
Írta: 2021. szeptember 13. 21:14 | Link

Zalán

Ha már Zalán így kimondja, Médi a kisujját nyújtja felé. Még Bercivel alakult ki ez a szokásuk, hogy ha valamire megesküdtek, akkor kisujjat ráztak.
- Úgy legyen - bólint is mellé. Hiába a rellonos vér, meg a nagykorúság betöltése, soha nem fog igazán felnőni. Lehetséges, hogy kisbabaként a fejére ejtették...
Egy pillanatra oldalra billenti a fejét, majd jól felvonja a szemöldökét. Meglepő, néha mégis képes gondolkodni, mielőtt rávágja a választ egyes dolgokra. Nagy bajban lenne, ha olyasmit ígérne, vagy olyasmibe menne bele, ami elől a későbbiekben inkább menekülne.
- Ó nem, nem, eszem ágában sincs tőled tanulni repülni. - Meg is rázza a fejét, hogy úgy igazán Zalán tudtára adja a döntését. - Azért köszönöm. De ha tudsz valami mást, mondjuk vízen járni, vaaagy kézzel felhúzni magad a létrán, abban benne vagyok.
valószínűleg nem lep meg már senkit, ha Médi olyan furcsa és lökött dolgokkal jön elő, mint például a vízen járás. Pedig Merlinre, de kipróbálná!
Egy kis időre elterelődik a figyelme a fiúról, mikor a bólintér megjelenik a vállán, nyomában a macskával. Olyan teljesen hétköznapi, mégis véletlenszerű tényt oszt meg a másikkal ezen a ponton, hogy nem csoda a meglepettsége. Médi pedig hol a macskára, hol Zalánra pillant.
- Meglepődnél, hány cica marad ott anélkül, hogy keresnék őket - szomorúan húzza el a száját. - Persze. Fogadtunk is örökbe Damival kis csúnyaságokat. Én is szeretnék, de megenné Tekergőt - felhúzza a vállát, a bólintér pedig nyelvet nyújt a gazdájára. Médi kinyújtja a kezét a cica felé.
- Ne keressük meg a gazdáját? - veti fel, ha már lehetőségük van egy megmentésre.
Hozzászólásai ebben a témában

Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2021. szeptember 18. 16:26 | Link

Médi

Még szemezett kicsit a macskával. Egyelőre úgy látszott, nem fog a bólintérre vetődni, ha ehhez embereken kell átverekednie magát. Végül felállt, hogy elfogadja a neki nyújtott kisujjat. Elvigyorodott Médi tiltakozása hallatán - Azért ennyire rossz hírek csak nem keringenek rólam - mondta nevetve. - ​Hát... korcsolyázni tudok, ha ez számít. Márha tudásnak vesszük, hogy úgy szerencsétlenkedem a jégen, mint egy újszülött unikornis.
 Elismerő pillantás kíséretében konstatálta, hogy Médi nem csak vele volt jótékony lélek az elején. Kellemes meglepetés volt neki, hogy ennyi rellonos sztereotípiát lerombolt maga körül ilyen rövid idő alatt. - Nem volna szerencsés szegény Tekergőre nézve, de már így is többet tettél az állatokért, mint mondjuk én.
 A macska aligha koncentrált Médire, ahogy kezet nyújtott felé. Még mindig a mozgó botocska foglalkoztatta a lány vállán. Farka izgatottan cikázott ide-oda. - Nem rossz ötlet. Amúgy is mindjárt esni kezd, gondolom ő sem szeretne ázott macska lenni. Megfogod kicsit?
 Médi felé nyújtotta a seprűjét, hogy mindkét keze szabaddá válhasson. Nem akarta, hogy a rellonos vegye kézbe az állatot, hogy Tekergő a lehető legnagyobb biztonságban lehessen. Lehajolt megint hozzá, hogy megszagolhassa a kezét. Nem volt elragadtatva Zalán szagától, de nem is tűnt agresszívnek így hát óvatosan megkísérelte felvenni. - Na nézzük, hova valósi vagy, macsek.

Hozzászólásai ebben a témában
Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 385
Írta: 2021. szeptember 23. 21:39 | Link

Zalán

Sosem látott még újszülött unikornist, és erre most jön rá, amikor Zalán ahhoz hasonlítja magát a korcsolyapályán. Médi felhorkant, amint elképzeli őt egy szarvval a homlokán, plusz két lábbal, azok mindegyikén korival.
- Passzolom, én tudok korcsolyázni, az a kedvenc téli sportom. - Erről eszébe is jut, hogy alig néhány hónapon belül karácsony, a kedvenc ünnepe az évben. Szinte már érzi a finom illatokat az orrában, a nyelvén az omlós bejgli ízét... A vállán pedig a riadt bólintért.
Szomorúnak tartja, hogy sokan annyira felelőtlenek, mint az említett diákok, akik ha elhagyják a macskájukat, arról tudomást sem vesznek. Ezért is örül, amiért Zalán hajlandó rá, hogy az idejét Médi elvegye a repüléstől és helyette megkeressék a macska gazdáját.
- Nagy a késztetés rá, hogy elrepüljek vele - állapítja meg hümmögve miután megfogta a seprűt. Míg Zalán a szőrmókkal foglalkozik, addig a lány alaposabban is megnézi a seprűt, teszteli és barátkozik vele. Nem, még mindig nem szeretne repkedni.
- Van bilétája? Mit ír? - érdeklődik a cica iránt. Azt igazság szerint nem gondolta át, hogy is fogják ezt kivitelezni. - Talán a házvezetőket kellene megkérdezni, ők biztos tudják, kihez tartozik, nem?
Hozzászólásai ebben a témában

Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2021. szeptember 25. 15:41 | Link

Médi

- Akkor igazából megy neked a vízen járás. Megértem, hogy így már nem olyan izgalmas a repülés. - mondta mosolyogva, amikor a lány elvette tőle a Kométát. Fura érzés fogta el őt. Még sosem adta más kezébe a seprűjét, még pár pillanat erejéig sem. Szerencsére nem félt attól, hogy a rellonos elsuhan vele, amikor nem figyel.
 Fél füllel elkapta Médi ironikus megjegyzését a járművére vonatkozóan. Már épp a macska felé nyúlt, de keze megállt egy pillanatra a levegőben, néma nevetés hagyta el a száját. - Nem harap... ha jól bánsz vele - viccelődött. Folytatta a mozdulatot és amikor az állat nem rá figyelt, kihasználta a lehetőséget és a hóna alá nyúlt. Onnantól kezdődtek a gondok. Zalánon már Médi is észrevehette, hogy egyszer egy szökőévben volt lehetősége állatot tartani a kezében, ugyanis olyan szerencsétlenül próbálta felvenni és megtartani, hogy még a macska is keservesen felnyávogott tőle. Nyűgösen mocorogni kezdett a levitás keze alatt és szabadulni próbált. A bilétája tompán csillant, miközben fészkelődött.
 - Azt hiszem, valamit rosszul csinálok - vallotta be aggodalmát, majd sajnálkozva nézett először a cicára, aztán Médire - Sosem volt még állatom, ami azt illeti, nem igazán értek hozzájuk.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2021. szeptember 25. 16:26
Hozzászólásai ebben a témában
Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 385
Írta: 2021. október 8. 21:17 | Link

Zalán

Annak ellenére, hogy csak egy kis sétára jöttek ki Tekergővel, izgalmasan alakul ez a kora este. Nem elég, hogy rábíznak egy seprűt, de még macskát is fognak, aki valószínűleg cseppet sem vágyik az ő társaságukra, maximum a lány nyakába bújó bólintért vizsgálná meg közelebbről.
Médi szemöldöke megemelkedik Zalán ténykedését figyelve, nem éppen tűnik úgy, mint aki meg tud birkózni a feladattal. Szívesen átvenné, ha nem venné biztosra, hogy annak támadás és rengeteg karmolásnyom lenne a vége.
- Fogd az öledbe, akkor nem fog szétkarmolni...talán - azért hozzáteszi, hogy csak talán, nehogy a végén mégis megtörténjen a baj és Médire legyen fogva az egész. - Olyan, mint a seprű. Finoman bánj vele, vagy ledob. Az ő esetében mondjuk az arcodat szántja végig... - nem túl bizalomgerjesztő, amit mond, az egyszer biztos. Míg a fiú megpróbálja megtartani az állatot, Médi rápillant a macska bilétájára. A Habcsók névnél borzasztóbbat ki sem tudott volna találni a gazdája...
- Nézd - bök Médi a rét belső felének irányába. Két lány nagyon elmélyülten vizsgálja a füvet, valamint kiabálnak, miközben körbe-körbe néznek a réten. - Szerintem Habcsók hozzájuk tartozhat. - Megerősítést várva Médi oldalra biccentett fejjel Zalánra néz.
Hozzászólásai ebben a témában

Hollósi Zalán
Mestertanonc Levita (H), Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1435
Összes hsz: 1742
Írta: 2021. október 12. 23:38 | Link

Médi

Igyekezett megfogadni a lány tanácsát, de fogalma sem volt, hogyan bánjon vele finoman úgy, hogy közben ne ugorjon ki a kezéből. Arról már volt egy sejtése, hogy nincs díjazva, ha a hasát fogdossák. Zalán mélységesen együttérzett az állattal, ha csak egy röpke pillanatig is. Ő sem szerette volna, ha akarata ellenére hasonló helyzetbe kényszerítenék. - Ez felettéb megnyugtat. Talán egyben marad az arcom. - ironizált egy félig kínlódó, félig cinkos mosollyal.
 Hátrált egy lépést Méditől és újabb kísérletet tett arra, hogy kényelmes pózt találjon a macskának. Abból az élményből merített, amikor a húgát kellett a kezébe vennie. Ott is ki kellett tapasztalnia, hogy milyen esetekben kezd el üvölteni és mikor marad egyben a fiú dobhártyája. Óvatosan alányújt és nem túl erősen körbefonta másik kezével, hogy még véletlenül se tudjon kibújni. Úgy látszott, a nyávogás alábbhagyott. Talán már nem nyomja olyannyira a veséjét, mint azelőtt.
 - Habcsók...? - kérdezte megrökönyödve Médire pillantva. Nem mintha joga lett volna bárki névadási szokását bírálni a kedvencére vonatkozóan, de a Habcsók véleménye szerint valami szelíd és végtelenül kedves állatra illene csak igazán. Nem úgy, mint erre a macskára, aki feszült figyelmet kezdett fordítani ismét Tekergő irányába.
 Pillantásával megpróbálta követni, merre mutatott a lány, neki először fel sem tűnt, hogy más is kint mászkál rajtuk kívül az udvaron. Igen, egyértelműen kerestek valamit. Remélhetőleg pont azt, ami náluk van. Médinek igaza lehet. Vállát vonta meg válaszképp, olyan "mi veszteni valónk van?" jelleggel. Bólintott egyet mellé, majd lassan, de biztosan megindult a lányok felé. Felsőbb éveseknek látszottak, akárcsak Médi. Amikor közelebb ért hozzájuk, udvariasan bemutatkozott nekik. - Őt keresitek esetleg? - tért rá a tárgyra reménykedve, majd lepillantott Habcsókra, aki goromba pofázmánnyal szemlélte az eseményeket.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék