36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Demeter Hunor
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 163
Összes hsz: 203
Írta: 2021. április 2. 11:59 | Link

A szótárban a tavaszi tunyulás szemelvény illusztrálására álltunk (ültünk, feküdtünk) össze. Ez a kedvenc időszakom, amikor elég egy pulcsi. Sőt, most még arra sincs szükség, olyan meleg lett hirtelen a napokban. Ledobva hever mellettem a fa tövében; hófehér, de nyugodt vagyok felőle. Tisztító bűbájok for the win!
Eddig olvastam, de ez a Kardok vihara legalább olyan száraz, mint a mágiaelmélet-órák. Ó, mondd, kit érdekel, hogy a csatába érkező huszadik csapat vezérének másodszülött fiának a kutyájának a volt gazdájának a szobalányának az előző munkáltatójának a házának a címere piros alapon ezüst gyűszű?!
Felmorrantok és félrerakom a könyvet mióta olvasom oly sokadszorra. Ha beledöglök is átverekedem magam rajta! Csak nem most.
Letépek egy fűszálat magam mellől, és nagy műgonddal tépem hosszában félbe. A háromnegyedénél elszakad. Nyeh. Inkább a pitypangokat veszem célba. Letépek egyet, kettőt, hármat és összefogom őket. Ajsa megtanított koszorút fonni belőlük tavaly ilyenkor, most felidézem, hogy is volt az.
Vajon van bűbáj a virágfonásra? - merül fel bennem a teljesen érdektelen kérdés. Feltehetném Améliának, de úgy érzem, ezzel az indokkal vétek lenne megzavarni: Ő nem a Trónok harcát olvassa.
Utoljára módosította:Demeter Hunor, 2021. április 2. 12:44
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. április 10. 06:57 | Link

Ki érti ezt?
[Hunor / Kövirózsa /professzionális túlgondoló / ne less]

Igazán kár lett volna ezért az időért, ha nem használjuk ki, hanem csak bent porosodunk Hunorral. Nyugodtan szívom be a friss tavaszi levegőt tele virágillattal, miközben egyik költeményről lapozok a másikra. A szünetben hangolódtam a versekre és még keresem azt, ami igazán tetszene, de a mostani összes határozottan kedvemre való. Igen, tudom, tisztában vagyok vele mennyivel jobban tenném, ha már most inkább a kötelezőkkel haladnék, de egyszerűen nem tudom letenni. Most is magába szippant minden sor és erős, helyén álló szava. Akármennyire is markánsak, nem segítenek elmém hátsó zugán. Akkor is motoszkál bennem valami, nem találja a helyét és arra késztet, hogy felpillantsak magam elé a kastély irányába. Újra itt vagyunk és én még mindig nem meséltem el Hunornak mi minden történt. Nem csak neki, senkinek nem tettem. Most még csak felé sem merek pillantani. Bevallom: félek tőle mit gondolhat, és mégis csak a legkedvesebb barátomnak tartom, de a kilátóban történt beszélgetésünk után, nem is tudom… félek azt vágná a fejemhez, amit valójában én is tudok. Most igazán a bögyömben van a tinédzser lét, szívesen tovább lapoznék, helyette valódi fizikai kötetemre nézek le, csukom össze, majd pillanatokig csak némán szemezek Edgar Allan Poe nevével. Ajkam széle rándul meg, ahogy visszagondolok a szünetben zajló beszélgetésünkre a Tökfejjel, amikor találkoztunk. Lehet sose olvasnám az amerikai misztikus és igencsak hátborzongató sorokat, ha ő nem mondta volna. Amélia, Merlinre! Ezredjére: Nem randi volt. Tudom jól, hogy csak a fantáziám szüleménye, hogy akaratlan többet olvasok bele valamibe, ami igazából sokkal egyszerűbb. Nem kedvel engem. Nem ismer. Éppen annyit tudok, hogy szórakoztatja, ha az orromat ráncolom, ha felmérgel, ami édeskedvés, ahhoz képest, amit én képes voltam elmondani neki. Atyaég... Tudom, hogy rossz vége lesz. Hogy sérülni fogok, amiért esek belé. Valaki mondja meg mégis mit tehetnék? A kötetet magamhoz ölelve emelem meg a fejem és nézek ugyanúgy magam elé. - Szerelmes vagyok a Tökfejbe - a szavak tisztán és még mindig hitetlenül megremegve hagyják el ajkaimat egy szusszra. Mereven előre nézek, vállaim esnek be és akaratlan elmosolyodom egy pillanatra. Ezt így még sosem mondtam ki hangosan. Kedvelni. Azt igen. - Móricba - lágyabb hangon ejtem ki valódi nevét, hiszen tudom, hogy Hunor nem kedveli, ha Tökfejnek nevezem a fiút. Eltakarnám arcomat kínomban, érzem, ugyanúgy kezdek elvörösödni, mint akkor a folyosón, mégis inkább Poe-ba kapaszkodok. - És bevallottam neki, hogy kedvelem őt. Úgy.
Kérlek Hunor, téríts észhez, segíts nekem, mondj bármit, amitől könnyebb lesz megértenem miért remeg meg mindig kellemesen a gyomrom, ha rá gondolok.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. április 10. 07:00
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Demeter Hunor
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 163
Összes hsz: 203
Írta: 2021. április 10. 21:03 | Link

Úgy látszik, még megy a virágfonás, bár nem teljesen értem, mit kéne csinálnom a néha kiálló végekkel. Valahogy begyömöszkélem őket a szárak közé. Legjobb tudásom szerint igyekszem dúsra fonni, és amikor már kezdek türelmetlen lenni, Amélia hajához mérem a művet, de csak úgy, hogy ne zavarjam vele. Hát még vissza van legalább a harmada. Pálcámmal a letépett pitypangok csonka töveire mutatok, és elvégzem az újranövesztő bűbáj pálcaintését. Így nem kell felállni és újabb virágokat gyilkolni a koszorúért! Jó, mi?
Kötögetek, csavargatok kicsit, és újra felemelem a koszorút. Mögötte, látom, osztálytársam egyben legjobb barátom már nem olvas, hanem a könyvét ölelve maga elé mered. Akkor szoktak így nézni az emberek, amikor meghal a kedvenc szereplőjük vagy véget ér a könyvük jó sok gondolkodni valót hagyva maga után. De mivel tudom, hogy verseskötetet bújt, ezeket mind kizárhatom. Mi baj? - kérdezném, de megelőz.
Lassan leeresztem a koszorús kezem és nem tudok megszólalni. Először csak az a sügérség jut eszembe, hogy mennyire utálom, hogy Tökfejnek hívja. Túl bizalmas. Nekem egy másik "...fej" jut róla eszembe, ami tulajdonképpen szinonimája a töknek. Ha nem hökkentett volna meg így a vallomás, még el is mosolyodnék az irónián. Talán egy fintor azért jut az arcomra, nem is érzem. Aztán kijavítja a nevet, és semmivel nem lesz jobb. Érzem, ahogy tolul fel bennem valami. Mintha hányni akarnék, vagy inkább tüzet okádni. És ő még mondja, mondja...
- Hát ez szuper - morgom még egy kis hallgatás után. Ez a legjobb szó rá. Hörgöm. Fröcsögöm. Lehelem? Nem. Morgom.
- Ez aztán... - kezdem, a fejem vörös és igazán, mérhetetlenül dühösnek érzem magam.
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. április 10. 23:30 | Link

Ki érti ezt?
[Hunor / Kövirózsa /professzionális túlgondoló / ne less

Miért? Néhányan túl ritkán, egyesek túl gyakran teszik fel ezt a kérdést és nem csak maguknak, hanem jóformán bármire. Aki ismer, az egyértelműen tudja hova kerülök én. Az agyalás, a túlgondolás abszolút a hobbimmá vált már nagyon rég, legtöbbször eredményt is hozott, most meg… talán most is így van, csak nem látok még rá. Kimondtam hangosan, pedig azt sem tudom mit jelen ez az érzés. A szerelem. Tudja bizton ezt bárki? Sokkal bonyolultabb, mint az éhség érzete, hiába vannak meg ennek is ugyanúgy a jelei. Hacsak nem keverem  a szezont, a fazonnal és megyek el elvakultan a lényeg mellett. Gondolkodom, túlbonyolítom, miközben teljesen egyértelmű már számomra, hogy érzek iránta valamit. Ez a lényeg. És bár járnának még a fogaskerekek a fejemben, ugyanazt a mókuskerekek végig pörgetve, de nem tehetik, ugyanis hangosan kimondott szavaimat a legjobb barátomnak szántam, aki most csak hallgat. Már sokkal korábban be kellett volna avatnom őt, de sosem gondoltam, hogy ennyire elfajulnak bennem a dolgok. Hunor csendje szinte kényszerít, hogy felé forduljak. Gondoltam, hogy nem lesz szívéjjes fogadtatása az információnak, hát, jól gondoltam. Korábbi mosolyom teljesen eltűnik, valami bizsergeti a mellkasomat. Ez a félelem? Lehet bizonytalanság? Gyorsan jött. Nem akarok az a lány lenni, akinek muszáj a csendet éreznie. Szótlansága megijeszt mert Hunor véleményét kiabálja. Nem szeretném, ha azt mondaná nekem: ezt a beszélgetést már lefolytattuk hónapokkal ezelőtt. Szükségem van most rá.
- Szuper - fejezem be a mondatát. Kihúzom magam, hátamat a fa törzsének szorítom, így támaszthat, miközben felhúzott térdemnek döntöm a könyvet és inkább a költő nevén végighúzva mutatóujjamat annak menetét figyelem. - Sok mindent nem tudsz róla - halkan szólok, el is harapom a mondat végét. Talán nem is akarja tudni. - Kérlek, ne legyél azonnal dühös. Mesélhetek, vagy nem szeretnéd tudni?  - teljesen komoly arccal, mégis kedves hangon kérdezek rá, miközben erőt veszek magamon és fejemmel felé fordulok. Még  a hajamat is félre simítom, hogy ne lógjon arcomba, így teljesen lássuk egymást Hunorral.
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Demeter Hunor
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 163
Összes hsz: 203
Írta: 2021. április 11. 17:42 | Link

#önzőség
#önsajnálat

Ő felém fordul, engem viszont feszélyez most, hogy a szemébe nézzek. Mintha áruló lenne.
Mi a fene ütött belé?! Hogy lehet ilyen hülye? Miért nem veszi észre, hogy az a szemét csak kihasználja és jót röhög rajta a háta mögött? Egy érzéketlen barom, egy pszichopata! Annyi normális ember közül miért pont ezt a félkegyelműt választotta?
Ezt meg is mondom neki. Figyelmen kívül hagyva a mentegetőzést, belevágok.
- Annyi ember közül miért pont ő? - köpöm értetlenül. - Bárki lehetett volna, bárki.
- Mi a jó neked ebben? - kérdezem, de nem is hagyom, hogy válaszoljon, költői volt. Semmi! Az égegyadta világon semmi jó!
- Tele van a Bagolykő rendes emberekkel. Akik nem gázolnak át másokon. Miért mindig ezeknek az őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú embereknek jár a kitüntetett figyelem? Mi a büdös frász baj van az olyan normális, unalmas alakokkal, mint én?!
Hát ez kibukott. És ezzel el is száll a harag jó része. Szégyellem magam, hogy így kifakadtam. Amélián és persze a családomon kívül senkivel szemben nem engedem ezt meg magamnak. Még Bettivel sem. Mondjuk ő nem is próbált soha kihozni a sodromból. De sem ő, sem a családom nem tudja igazából, mi van velem. Utóbbiak is csak folyton nyaggatnak, de le sem szarják.
Rohadtul nem érdekel a meséje arról a gyökérről. Olyan mélyen csalódott vagyok, mintha csak engem bántott volna meg. Pedig nem erről van szó, csak látom azt, hogy milyen mazochista lépés ez. Egyszerűen nem értem. Nem. értem. meg!
Ökölbe szorítom a kezem, de azért annyira nem ragadtatom el magam, hogy vagdalkozzak.
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. április 11. 20:54 | Link

Ki érti ezt?
[Hunor / Kövirózsa /professzionális túlgondoló / ne less

Éppen te? kérdezte Móric a folyosón. Miért pont ő? kérdezi Hunor a réten. Csalódott bennem. Én pedig neki sem tudok megfelelni. Úgy néz most rám, ahogy az hónapokig a tükörből is visszaköszönt rám: mintha elment volna az eszem. Hivatalosan is úgy érzem nem helyes ami bennem zajlik és amit hiszek, hogy érzek. Lehet tényleg valami bajom van? Igen, valami baj lehet velem. El is kapom barátomról a pillantásom, a kastélyt figyelem, amint ajkamba harapok és minden emlékemet, kérdésemet és érzésemet elzárom, ami bármennyire is a gyengeségemre utalhat. Úgy veszem a levegőt mintha visszaszívhatnám a szavaimat. Pedig tanulok a hibáimból, nem szaladtam bele abba, hogy csak gondolkodás nélkül beszélek. Átgondoltam, célzott volt, mert készen állok rá, hogy valakivel végre beszéljek róla. Jó lett volna. Még anyámmal is megpróbáltam a szünetben, de bele se kezdhettem hümmögve fordult el és hagyott egyedül a konyhában. A legnevetségesebb ebben az, hogy nekem lenne okom menekülni a beszélgetéseink elől - amit valahogy meg is teszek, hónapok óta nem tudom feladni a struccpolitikát - és nem anyámnak, előlem. Akaratlan rázom azonnal a fejemet, hogy a negatívumok ne tetőzzenek bennem tovább, amikor rajtuk túl meghallom Hunort. - Nekem? Én… - máshogy érzem magam mellette. Erről szeretnék mesélni, de nem fogok, ez már nyilvánvaló. Hogy is gondoltam? Amúgy sem változik tőle semmi, csak jól esett volna más véleményét hallani, más szemszögből látni a dolgot. Azt hittem, így lesz, mivel mi ketten mindig jók voltunk eszmecserékben. - Minek mondjam, ha csak dühösebb leszel?
Fülembe dobog a szívem, nem hallom tisztán, ahogy igazán belekezd, de attól még nagyon is felfogom. Elnyílnak ajkaim, préselem is össze őket. Minden szó bennem marad, ahogy befejezi és én homlokomat ráncolom. Őrülnek, őrült, és kiszámíthatatlan is, rosszindulatú... teljesen lefagyok. - Hm? Hogy érted, hogy te? - hajam omlik előre, ahogy előrébb hajolok és összekulcsolt ujjaimat térdem alá helyezem. Sem nem unalmas, sem nem normális. Mármint, normális. Normális? Egyáltalán hogy érti, hogy normális? - Nincs veled semmi baj, ezt tudod, ugye? - óvatos a hangom, de egyértelmű számomra, hogy valamivel eltértünk a témától. Azt nem tudom még mibe futottunk bele, de csak csendben várom, hogy bármit mondjon. Tekintetem bizonytalanul vezetem vissza rá és kémlelem arcát.
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Demeter Hunor
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 163
Összes hsz: 203
Írta: 2021. április 12. 21:40 | Link

Elragadtattam magam, pedig ez igazán nem jellemző. Úgy látszik, csak ez a rellonos gyerek bír így kihozni a béketáborból. Fogalmam sincs, mi az a béketábor, anyám szokta mondogatni.
- Nem. Úgy értem... Itt most nem rólam van szó!
De, és pont én hoztam fel magamat.
- Ne tereld a témát!
Megint csak. Én voltam. De érzékelem, ahogy Amélia lerakja a problémáját és támogatóan felveszi az enyémet. És én ebbe most nem akarok belemenni. Felhúzom a térdemet, átkarolom a karjaimmal és belefúrom az arcomat az így képzett erődbe. Hallgatok egy kicsit eképpen elbújva. Egyet még nyöszörgök is, amikor megpróbálok mondani valami értelmeset.
- Itt most rád vagyunk mérgesek! - már kínomban felnevetek. Kikukucskálok rá.
- Minden vétójogommal ellenzem - komorodom el. És ezt teljesen őszintén mondom. - Nem tehetek semmit ellene. Meghallgatlak, ha szeretnéd, de nem tudok tanácsot adni. Az egész lényem tiltakozik az egész ellen. Ha azt várod, hogy boldogan éltek míg meg nem haltok - nem fog megtörténni. Erre bármilyen mérget meginnék. És szerintem őrült vagy, ha azt gondolod, ebből bármi jó kisülhet. Sajnálom.
Tényleg, őszintén sajnálom, hogy ő ezt nem látja. És hogy én ezt nem bírom megérteni. Elkap egy furcsa érzés, hogy én irányítsam Améliát. Fognám a kis zsinórokat a csuklóján és a bokáján és elsétáltatnám ebből a helyzetből. Teljesen szürreális és egy kicsit félelmetes is ez a gondolat, de tehetetlennek érzem magam másképpen, hogy kiszedjem ebből a csávából.
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. április 16. 00:04 | Link

Ki érti ezt?
[Hunor / Kövirózsa /professzionális túlgondoló / ne less

Egyre hevesebben reagál, én pedig próbálom minél racionálisabban látni a dolgokat. Így sem értem, mégis, hogyan szaladt át a beszélgetés arra, hogy Hunor unalmas… ami még csak nem is igaz és ez bosszantóan hat rám. Az, hogy így gondolkodik magáról a legjobb barátom. Így persze, automatikusan felé fordulok, ahogy agyam rááll a téma fontosságára, de az eredmény tőlem, csak egy halk fújtatás, ami azt mutatja, hogy bosszant, amit csinál. Rólam gondoljon, amit akar, főleg ezzel a helyzettel, amit bevallottam neki, de semmiképp sem engedem, hogy saját magáról ilyen tévhitbe szaladjon. - Hogy én? Én aztán nem tereltem. Ha megtettem volna, sem ilyen irányba haladna a beszélgetésünk, Hunor - élesebb a hangom, de nem emelem meg. Mindössze közlöm az igazam.
Megszeppenve figyelem, ahogy bújócskázik, és valami bizsergetni kezdi a mellkasomat. Már ennyiből is aggódnék érte? Lehet, azért teszem mert tényleg nem tudom mi zajlik le benne. És ha már azt se tudom, meg a sajátomat se, akkor mégis mit? Komolyan nagy problémák vannak az érzelmi intelligenciával, azt hiszem. Főleg, hogy a következő pillanatban szememet forgathathatom. Hihetetlen. Még, hogy rám mérges! Aztán folytatja és nem bírom ki, hogy ne mondjam: - Nincsen jogod megvétózni - ahogy nekem se. Erre már rájöttem egy röpke fél év alatt. Hallgatom tovább és minden szavával hol épül, hol összeroppan a fal köztünk. Persze a szívem szorul össze, de azt nem mutathatom, ami erős jele, hogy később keresnem kell egy magányos zugot, ahol kiadhatom a most elnyomott könnyeimet. Így is elég volt. - Ne sajnáld. Elmondod a véleményedet, ami sokkal jobb, mintha az arcomba hazudnál. Többet jelent nekem, hogy őszintén elmondod. Akkor is, ha nem kellemes - egy reszketeg sóhajt engedek ki, könyvem szélét birizgálom és onnan nézek oldalasan fel, majd Hunorra. - Ne aggódj. Nem fogok mesélni - már nem látom értelmét. Majd valahogy megoldom ezt is egymagam, úgy is néha úgy érzem saját magam képzeletbeli barátja vagyok.
Látom, hogy elmereng, viszont én nem adom fel ilyen könnyen. Főleg nem, ha róla van szó. - Én legalább bevallom, hogy nem vagyok a legjobb önmagam mostanában. Szerettem volna, ha tudod, hogy bizonytalan vagyok dolgokkal, amik újak számomra, mégis van, amit biztosan érzek. Kusza. De ilyen...így gondolom én - újra a fának döntöm hátamat. - Szeretném tudni, bármi van veled, Hunor. Ha jó, ha rossz. Mert te vagy a legjobb barátom és ez jelentéssel bír - mondom magam elé, ahogy letörlöm azt az egy kósza könnycseppet, ami utat engedett törni magának. Több nem fogja követni, arra mind mérget vehet.
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Demeter Hunor
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 163
Összes hsz: 203
Írta: 2021. június 1. 22:09 | Link

Én csak itt mondom, mondom a mondókámat, és abszolút süket vagyok arra, hogy Amélia mit mond vagy mit érez. És amikor erre ráébredek, hirtelen még pocsékabbul kezdem érezni magamat, mint eddig. És rá vagyok dühös, mert ő nem érti és ő cseszte el ezt az egészet.
A fejemhez vágja, hogy nincs jogom megvétózni a dolgot. És igen, ezt tudom, de ahogy rám pirít, még mérgesebb leszek. Ó, ha olyan magabiztos, akkor főjön meg a levében!
Elengedem a kicsit megnyomorított pitypangokat, lehullanak mellém a földre.
A sok marhasággal, amit összehordtam, csak méginkább elszakítottam magunkat egymástól. Nem fog mesélni. Leesik, hogy nincs is talán más, akinek mesélhetett volna, és most már én sem vagyok.
Kinyitom a számat. Aztán becsukom.
Már késő lenne bármit is mondani. Hiába faggat az én bajaimról, hiába mondja, hogy a legjobb barátja vagyok. Nem így érzem.
- Hagyjuk - morgom, pedig tényleg nem ezt szeretném, csak valami vörös kukoricaszem a fejemben ilyenre szűri át az értetlenséget és bizonytalanságot és szégyent. Feltpápszkodom a fűből.
Mondanék még valamit, de tényleg nem tudok. "Majd szólj, ha felébredtél!" - ezt csak gondolom, szerencsére nem mondom ki. Magára hagyom Améliát a saját nyűgjével.
Ehh, a pulóveremet ott felejtettem. Mindegy, már nem fordulok vissza. Dühös csörtetés helyett csak bánatos cammogásra telik, mindenesetre rövid megtorpanás után folytatom az utamat a kastély felé.
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 8. 11:24 | Link

Ki érti ezt?
[Hunor / Kövirózsa /professzionális túlgondoló / ne less

Megijedek. A végére már palástolni is nehezemre esik. Megijeszt ahogy reagál, az, hogy valóban magányosan kell rájönnöm mi az, ami bennem lezajlik. Rádöbbenek: nincs senkim, akivel megbeszélhetném és a gondolat olyan ürességet hagy bennem, ami után képtelen vagyok szinte kapálózni Hunor után. Nem beszélek róla, csak ne legyen rám mérges. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek, mintha nem éppen a harmadik évfolyamra lépnék, mintha nem kaptam volna díjat a kiválóságomért, a felelősségtudatomért. Ülök itt, legbelül hirtelen kétségbeesve. Ennyire nem ismerhettem félre! Az lehetetlen. A szavak szorítják a torkomat, de nem bírom őket bent tartani, azok csak jönnek és teszek egy vallomást ismét: ő a legjobb barátom. Jelentéssel bír. Soha nem volt még ilyenben részem, és a mostani helyzetben a családdal a sok kérdéssel bennem az érzelmeim kapcsán szükségem van rá. Csak elképzelni tudom neki mennyire van énrám. Már mélyen bánom, hogy csúnyán szóltam vissza neki miszerint nincs joga beleszólni. Így igaz, ez a véleményem, de nem eltaszítani akartam. Éppen az ő véleménye is érdekelt, mégha a szerint mérget inna, de nem sülhet ki semmi abból, amibe belekevertem magam. Igaza lehet. Lehet degradálva is szól hozzám, akár egy buta csitri lennék. Az volnék? Hiszen, nekem csak… én csak… Én csak tudom, benne is van valami, amit nem mond el és olybá tűnik már nem is fog. Könnyemet szinte le sem törlöm arcomról, Hunor szól. Hagyjuk. Szemöldököm kérdőn rebben meg, szorosabban ölelem magamhoz felhúzott térdeimet. Itt hagy.
Tényleg itt hagyott, bármennyire szorítom össze fogaimat tekintetem üvegessé válik. Homlokom közepe feszül, ahogy éppen csak rásimítok a mellettem maradt pulóverre. Valamit ismét rosszul csinálhattam. Karom húzom fentebb, hogy fejemet lehajtva takarhassam arcomat amíg a könnyeim némán hullnak előre. És még én vagyok a rideg és csodálják, ha még a barátaimat is fenntartásokkal kezelem? Magamra hagyott.
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék