Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

Elérkezünk az év azon szakaszához, ami mindig a legszebb pillanatokat okozza nekem a kastélyban. A tájat már szinte mindenhol hó fedi, én pedig három pulóvert is felvettem a kötött, díszesebb darab alá, hogy ne kelljen kabátot húznom. Ez az egyik kedvencem ez a ruhadarab, mert nem is az a „csúnya pulcsi”, amit ilyenkor a lányok szeretnek magukra aggatni, hanem olyan fiúsan bájos. Anyától kaptam tavaly, amikor a téli szünetben otthon voltam, azóta pedig nem igen volt lehetőségem hordani. De majd most! Világos és sötétkék csíkos nadrágom már szinte mindenhol havas, mert az előbb hóangyalt is csináltam, és a felső réteg is kissé elázott, ám ez a legkevésbé sem érdekel. Kacagva egyenesedek fel, hogy leporoljam magam, miközben kék szemeimet Pollira emelem. Alapvetően nincsenek hatalmas méretű szemeim, de a hóról visszaverődő, fehér fény szinte kiégeti retinámat, így hunyorogva tekintek barátomra.
– Nem találtam szenet amúgy – rántom meg vállamat, majd a vörösszín vödörhöz botorkálok, hogy megmutassam mik azok, amiket sikerült beszereznem. Majdnem teljesen belemászok, és miközben beszélek a lányhoz, úgy veszem elő a díszítőelemeket. Felé mutatom minden egyes beazonosítás után. – Van rééépa… megbűvölt, harapós műfogsor, egy fakard – itt feltekintek rá sűrűn gesztikulálva. – Hogy meg tudja védeni magát, ugye – majd visszabújok a vödörbe. – És még sálat is hoztam neki, mert nincsen csúnyább egy takonykóros hóembernél – csacsogok a már jól megszokott módon, miközben szemem hamiskásan felcsillan. Végül matatok valamit a pitli mellett, és amikor felegyenesed, egy jó keményre gyúrt hógolyóval fordulok háztársam felé. – Csak először bemelegítek – nevetek fel, és küldöm felé barátságos rosszasággal a megmunkált labdát. Hátha véletlenül eltalálom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=823183#post823183][b]Csepreghy Péter - 2020.12.16. 12:32[/b][/url]

Elérkezünk az év azon szakaszához, ami mindig a legszebb pillanatokat okozza nekem a kastélyban. A tájat már szinte mindenhol hó fedi, én pedig három pulóvert is felvettem a kötött, díszesebb darab alá, hogy ne kelljen kabátot húznom. Ez az egyik kedvencem ez a ruhadarab, mert nem is az a „csúnya pulcsi”, amit ilyenkor a lányok szeretnek magukra aggatni, hanem olyan fiúsan bájos. Anyától kaptam tavaly, amikor a téli szünetben otthon voltam, azóta pedig nem igen volt lehetőségem hordani. De majd most! Világos és sötétkék csíkos nadrágom már szinte mindenhol havas, mert az előbb hóangyalt is csináltam, és a felső réteg is kissé elázott, ám ez a legkevésbé sem érdekel. Kacagva egyenesedek fel, hogy leporoljam magam, miközben kék szemeimet Pollira emelem. Alapvetően nincsenek hatalmas méretű szemeim, de a hóról visszaverődő, fehér fény szinte kiégeti retinámat, így hunyorogva tekintek barátomra.
– Nem találtam szenet amúgy – rántom meg vállamat, majd a vörösszín vödörhöz botorkálok, hogy megmutassam mik azok, amiket sikerült beszereznem. Majdnem teljesen belemászok, és miközben beszélek a lányhoz, úgy veszem elő a díszítőelemeket. Felé mutatom minden egyes beazonosítás után. – Van rééépa… megbűvölt, harapós műfogsor, egy fakard – itt feltekintek rá sűrűn gesztikulálva. – Hogy meg tudja védeni magát, ugye – majd visszabújok a vödörbe. – És még sálat is hoztam neki, mert nincsen csúnyább egy takonykóros hóembernél – csacsogok a már jól megszokott módon, miközben szemem hamiskásan felcsillan. Végül matatok valamit a pitli mellett, és amikor felegyenesed, egy jó keményre gyúrt hógolyóval fordulok háztársam felé. – Csak először bemelegítek – nevetek fel, és küldöm felé barátságos rosszasággal a megmunkált labdát. Hátha véletlenül eltalálom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=823696#post823696][b]Palotás Polli - 2020.12.28. 14:01[/b][/url]

A hó megjelenése mindig vegyes érzelmeket vált ki Pollikából. Egyrészt szereti nézni a kövér hópelyek táncát az ablakból, a havas táj látványa pedig a meleg kastélyból megbabonázza. Otthon is szép, de ez az első tele a Bagolykőben, és az itteni táj egészen más. Másrészt élvezi, ahogy a friss hó ropog a talpa alatt, valamiért kellemes érzést vált ki belőle a hangja. Azonban a hideget meg a vizes ruhákat gyűlöli. Emiatt jól beöltözött vízlepergetős mugli ruhákba, kabát, orkán nadrág, meleg csizma, kesztyű. Minden, ami kell, hogy ne panaszkodja végig ezt a nagyszerű programot, amit Petyával elterveztek maguknak. - Petya, csupa víz leszel! - Majdnem, minden. Hangja kissé aggodalmaskodó, de elismerősen pillant a hóangyalra. Régen nem csinált már ilyet, mert utálja, ha csurom vizes lesz.
Figyelme azonban hamar elterelődik a nedves ruhákról, amint Petya mutogatni kezdi, hogy milyen klassz dolgokat hozott. - Nem baj, majd... kavi..cs...áh, nem fontos. - Ilyen vastag hórétegben aligha találnak köveket, amiket be tudnának illeszteni gomboknak. Annyira természetes volt a számára, hogy azok mindig találhatóak a természetben, hogy el is felejtette. - Ezek a fogak valami zseniálisak! - Emeli ki Petyus kezéből megbabonázva a játékfogsort. Arcán széles vigyor terül el, ahogy vizsgálja a kis eszközt, alig várja, hogy berakják és működés közeben lássa. - Tudod mi lenne a j..?- Kezd bele, hogy elmesélje elméletét egy vámpírnak öltözött hóemberről, azonban a kiselőadásában megzavarja egy jól irányzott, kemény hógolyó, ami a vállán éri. Döbbent sikoly hagyja el a száját, azonban az első lefagyás után gyorsan reagál. Elhajítja a fogsort, ő maga is a friss hó után nyúl, hogy a vastag kesztyűjével sebtében bénán meggyúrt, esetlen, puhácska hógolyót küldjön válaszul háztársának egy újabb harci visítás kíséretében, hogy aztán félig leguggolva kezeivel lapátolni kezdje a könnyed havat a fiú irányába. - Hóvihar! - Nem nyúl mélyen a réteg alá, épp csak hogy érezze Petya a törődést.