Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

Gomba, Gomba, Gomba; nincsen semmi gondja; Ha az eső esik rája; nagyra nő a karimája; Az esőt csak neveti, van kalapja, teheti.
Kicsi korában talán az ilyen mondókák miatt szerette meg annyira a hűsítő, nyári zivatarokat, talán azért, mert annyira szereti a vizet, a fürdést, a közös tóparti nyaralásokat, sőt még viszonylag a strandokat is, de ott zavarta az emberek közelsége meg hangereje.
A húgának sokszor mondták a rokonok, ritkán látott ismerősök, hogy nősz, mint a gomba eső után, Pollinak ezzel szemben inkább csak a haját dicsérték meg, vagy hogy mennyit fejlődött a zongorajátéka. Mindig várta, hogy majd neki is mondja a nénikéje, hogy „Íííííííííj, mekkorát nőttél mióta legutóbb láttalak! Lassan lehagyod már Pannát!”, de ez nagy bánatára csak egyszer történt meg, hogy megdicsérték a magasságát, akkor is hallotta Panna, hogy szólt előre az anyukájuk, hogy mondja már, mert nagyon jól esne Pollikának. Úgyhogy ez nem ér. Ezután 20 percig nem is szólt a szüleihez, hiszen hazugság volt. Talán ezek voltak azok az idők a gyermekkorában, amikor szenvedélyesen megszerette az esőben való tapicskolást. Szívesen nézett szét a kertben, figyelte, hogy fent az égen szállnak a viharfelhők, lent a földön a rejtekükből előbújó gilisztákat meg csigákat, akiket nagyon szeretett kézbe venni, ám amikor rájött, hogy mennyire nyálkásak ettől a szokásától eltekintett. Ha talált üres csigaházakat, mindig félretette őket, mert meggyőződése volt, hogy azokat már kinőtték előző gazdái, és a meztelen csigák azért meztelenek, mert éppen az új otthonukat keresik. Így eső idején Polli és Panna mindig ott voltak a gyűjteményükkel, hogy felajánlják a kertjük csupasz csiga lakóinak, ám azok vagy kikerülték, vagy csak átmásztak rajta.
Ez a nyár olyan esős, mint amikor 7 éves volt. Akkor volt először, hogy Panna már olyan nagy volt, hogy megengedték neki, hogy hosszabb időre kimenjen nővérével az esőbe játszani. Sajna most húga nélkül, de nem kisebb lelkesedéssel indul neki a birtok felfedezésének. A kedvenc, ananászmintás esőkabátját azért felkapja, mert azt nem szereti, ha a ruhája teljesen elázik, ő meg megtaknyosodik utána napokra.
Az udvarra kilépve örömmel fogadja, hogy a rét a szokásosnál jóval kihaltabban várja – szerencsére nem sok ember szeret az esőben kint mászkálni. Ha nagyokat dörögne meg villámlana, akkor valószínűleg nyüszítve menekülne vissza az Eridonba, viszont szerencsére most ilyen nincs, így magabiztosan indul meg egy távolabbi rész felé, ahonnan nem látszik már a kastély bejárata. Egy rögtönzött mozdulattal lecsapja magát a nedves fűbe. Kezeivel végig simít a nyirkos gyepen, behunyt szemmel mély levegőt vesz a friss esőillatból, majd egy még inkább spontán gondolattól vezérelve csillaghalként terül szét a földön. Nem hiszi azt, hogy bármilyen csakrája van itt a Földnek és energiát kap ebből, egyszerűen csak jól esik neki, ahogy az arcán végig folynak a kövér esőcseppek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=813997#post813997][b]Palotás Polli - 2020.07.23. 18:35[/b][/url]

Gomba, Gomba, Gomba; nincsen semmi gondja; Ha az eső esik rája; nagyra nő a karimája; Az esőt csak neveti, van kalapja, teheti.
Kicsi korában talán az ilyen mondókák miatt szerette meg annyira a hűsítő, nyári zivatarokat, talán azért, mert annyira szereti a vizet, a fürdést, a közös tóparti nyaralásokat, sőt még viszonylag a strandokat is, de ott zavarta az emberek közelsége meg hangereje.
A húgának sokszor mondták a rokonok, ritkán látott ismerősök, hogy nősz, mint a gomba eső után, Pollinak ezzel szemben inkább csak a haját dicsérték meg, vagy hogy mennyit fejlődött a zongorajátéka. Mindig várta, hogy majd neki is mondja a nénikéje, hogy „Íííííííííj, mekkorát nőttél mióta legutóbb láttalak! Lassan lehagyod már Pannát!”, de ez nagy bánatára csak egyszer történt meg, hogy megdicsérték a magasságát, akkor is hallotta Panna, hogy szólt előre az anyukájuk, hogy mondja már, mert nagyon jól esne Pollikának. Úgyhogy ez nem ér. Ezután 20 percig nem is szólt a szüleihez, hiszen hazugság volt. Talán ezek voltak azok az idők a gyermekkorában, amikor szenvedélyesen megszerette az esőben való tapicskolást. Szívesen nézett szét a kertben, figyelte, hogy fent az égen szállnak a viharfelhők, lent a földön a rejtekükből előbújó gilisztákat meg csigákat, akiket nagyon szeretett kézbe venni, ám amikor rájött, hogy mennyire nyálkásak ettől a szokásától eltekintett. Ha talált üres csigaházakat, mindig félretette őket, mert meggyőződése volt, hogy azokat már kinőtték előző gazdái, és a meztelen csigák azért meztelenek, mert éppen az új otthonukat keresik. Így eső idején Polli és Panna mindig ott voltak a gyűjteményükkel, hogy felajánlják a kertjük csupasz csiga lakóinak, ám azok vagy kikerülték, vagy csak átmásztak rajta.
Ez a nyár olyan esős, mint amikor 7 éves volt. Akkor volt először, hogy Panna már olyan nagy volt, hogy megengedték neki, hogy hosszabb időre kimenjen nővérével az esőbe játszani. Sajna most húga nélkül, de nem kisebb lelkesedéssel indul neki a birtok felfedezésének. A kedvenc, ananászmintás esőkabátját azért felkapja, mert azt nem szereti, ha a ruhája teljesen elázik, ő meg megtaknyosodik utána napokra.
Az udvarra kilépve örömmel fogadja, hogy a rét a szokásosnál jóval kihaltabban várja – szerencsére nem sok ember szeret az esőben kint mászkálni. Ha nagyokat dörögne meg villámlana, akkor valószínűleg nyüszítve menekülne vissza az Eridonba, viszont szerencsére most ilyen nincs, így magabiztosan indul meg egy távolabbi rész felé, ahonnan nem látszik már a kastély bejárata. Egy rögtönzött mozdulattal lecsapja magát a nedves fűbe. Kezeivel végig simít a nyirkos gyepen, behunyt szemmel mély levegőt vesz a friss esőillatból, majd egy még inkább spontán gondolattól vezérelve csillaghalként terül szét a földön. Nem hiszi azt, hogy bármilyen csakrája van itt a Földnek és energiát kap ebből, egyszerűen csak jól esik neki, ahogy az arcán végig folynak a kövér esőcseppek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=814005#post814005][b]Vlad Kiara - 2020.07.23. 20:17[/b][/url]

Mintha csak dézsából öntenék. De legalább az ég nem dörög, és nem is villámlik. Igaz, akkor talán még jobban megszaporázná a lépteit, mert nem akarná, hogy éppen belé csapjon a villám, ahogy igyekszik átszáguldani a réten. Mert amúgy ő nem fél a villámoktól és az azt kísérő hangzavartól. Sőt... Már egész kicsiként is örömmel, és teljes nyugodtsággal nézte az ablakból az égi háborút. És azóta is, mikor vihar közeledik, ő kiül az ablakba, és nézi a villámokat. Néha már csak egy tál popcorn hiányzik, és kész is a mozi.
Na igen, de ez csak akkor jó, mikor z ember lánya be van a lakásban, a saját szobájában, vagy úgy egyáltalán valami fedett helyen. De ha épp kint, a szabad ég alatt, az erdő mellett sétálva éri az eső, az már annyira nem bulis. De már teljese mindegy. Mindegy is, hogy mennyire szalad, ennél jobbn már nem tud elázni. Még az se lenne számára nagy csoda, hogyha holnapra teljesen lebetegszik.
Úgy szalad, mintha csak kergetnék. Abban a reményben, hogy mihamarabb átszeli a rétet, és hamar visszaér a kastélyba. Iyenkor örülne, ha képes lenne ő is a varázslásra. Hisz csak egy kis vízlepergető bűbájra lenne szüksége, és már nem is lenne gondja az esőre. De sajnos ez a kiváltság neki nem adatott meg így kénytelen egyedül megküzdeni  vízcseppekkel, és hagyni, hogy azok teljesen átáztassák a ruháját, és a haját.
Azonban még ebben a nagy sietségben is ézreveszi a szeme sarkából azt a lányt, aki épp akkor terül el a vizes fűben. S hiába akar továbbmenni, a kíváncsisága erősebb. Tudni akarja, hogy ki az az eletemült, aki ilyenkor akar napozni. így hát vesz egy nagy kanyart, s meg sem áll a lányig. Ott pedig csak szépen föléjahol, eltakarva a kilátását.
- Ugye tudod, hogy az eső csak a növényeket növeszti meg? Az emberekre nincs ilyen hatással... - guggol is le végül mellé, hogy annyira ne kelljen felnéznie rá a másiknak. Mert azt mégsem karja, hogy megfájduljon szegény lány nyaka.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=814026#post814026][b]Palotás Polli - 2020.07.24. 01:00[/b][/url]

Valószínűleg minden normális ember menekül be az esőről, de legalábbis fedett helyről próbálja meg élvezni az illatát meg a látványát. Polli nem ilyen, egészen kicsi korától kezdve az összes pocsolyába bele kellett ugrani, mert ha nem, akkor sírt és hisztizett. Volt idő, amikor a szülei igyekeztek követni az időjárás előrejelzéseket annak érdekében, hogy tudjanak tervezni Pollival kapcsolatban. Gyerekkorában nem volt vele könnyű, volt egy nagyon édes énje is, de akaratos volt, és sokszor omlott össze egy külsős szemmel aprónak tűnő dolog miatt. Ezt a szüleinek és Pollinak együtt kellett megtanulniuk kezelni, hogy mára olyan tudjon lenni a helyzet, mint amilyen.
Polli is normális, egyszerűen csak szeret dolgokat, és azokhoz ragaszkodik. Ha az a stresszlabdája, akkor az, ha egyetlen egyféle tea egy életen át, akkor az, ha pedig az esőben ázni – ésszel, mert van kabátkája, akkor bizony az.  
Egészen belemerül a szürke felhők táncába, még az sem zavarja, hogy néhány esőcsepp lefolyik az orrán a testhelyzete miatt. Vajon Tatán is esik most az eső? Panna nélküle is kimegy játszani ilyenkor vagy hallgat a szüleikre, akik mindig mondogatják, hogy maradjanak már odabent?
Ekkor egy hang rántja vissza a valóságba. Először fel sem fogja, hogy mit mondtak neki, arra gondol, hogy prefektussal, esetleg tanárral van dolga, ám a hang gazdája hamar leguggol mellé, így be tudja azonosítani, hogy az egyik évfolyamtársa az. Ha jól látta órán a talárját, akkor a Levitába járhat. Arcán döbbenettel ül fel, hogy arcuk nagyjából egyforma magasságban legyen, de akkor is elnéz a lány szemei mellett.
- Igen, sajnos erre már rájöttem… - Sóhajtja, a gúnyt észre sem véve. Otthon beszéltek már ilyenekről, így fel sem merült benne, hogy esetleg szívatnák vagy ilyesmi. Merengve csodálja a táj szépségeit. – Én csak szeretem az esőt, a levegőt… még a csigákat is, csak megfogni nem, mert undik. – Mutat fél méterrel maga mellé, egy igyekvő kis éti csigára, aki egy közeli pitypang levelét készül éppen megcsócsálni. Ezen a szép zöld réten bizonyosan jó sokan lesznek. – Próbáld ki! – Javasolja, ahogy visszavetődik az ázott gyepre. Feje még a dús fű ellenére is koppan a kemény talajon. Polli nem lát ebben semmi furcsát, ezzel nőtt fel. Afféle „edd meg a karfiolt is”-féle dorgálásnak fogta fel a „minek mész már ki megint?” kérdéseket a szüleitől. Remélhetőleg Kiara sem fogja teljesen árammal -de legalábbis tökkel – ütöttnek nézni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=814357#post814357][b]Vlad Kiara - 2020.07.26. 15:57[/b][/url]

Egyébként szereti az esőt. Legalábbis akkor, amikor nem kell kint lennie, és egy fedett helyről, mondjuk a szobájából nézheti azt. Mert akkor nincs semmi baja vele. De amikor épp a szabad ég alatt éri az eső, akkor azért nem igazán van úgy oda. Ahogy most, hisz a szép kis délutáni sétáján igen csúnyán félbeszakította ez a kis zápor. Igaz, nézhetett volna egy kis időjárásjelentést, vagy valamit, de neki elég volt csupán az, hogy amikor elindult, még szépen sütött a nap. Nem is gondolt arra, hogy ilyen hirtelen, szinte a semmiből fognak felbukkanni a morcos esőfelhők, és teljesen eláztatják, még mielőtt visszajuthatna a kastélyba.
És már majdnem el is éri a célját, mikor a szeme sarkából megpillant valakit. És igen, először teljesen elmeháborodottnak nézi, amiért pont ilyenkor jön ki bárányfelhőket nézni. De aztán eszébe jut, hogy biztosan neki is van olyan szokása, ami miatt éppen mások nézik őt hülyének. Azért csak nem bírja ki, hogy meg ne közelítse a lányt, hogy megérdeklődje, minden rendben van-e vele. Ennél jobban amúgy se tud már megázni, most ha kicsit tovább időzik kint az esőben, nem sokat számítana.
- Én azért tartanék attól, hogy megfázok... Utálok beteg lenni... -ritkán is esik meg az, hogy ő végül lázasan nyomja az ágyat. De akkor aztán szinte a halálán van. Mert egyébként elég erős az immunrendszere, szóval ha valaminek mégis sikerül azt ledönteni, akkor ott már tényleg nagy a baj. És legutóbb is egy ilyen kis eső volt az, ami ledöntötte őt a lábáról, szóval talán van is egy kis alapja annak, hogy tart a kint tartózkodástól egy kicsit.
- A csigák tényleg cukik... kicsiként a tesóimmal mindig összegyűjtöttük őket a kertben eső után... - és szutyokpartit tartottak nekik. A homokozóban csinált nekik Kiara mindig egy kis várat, ahova szépen bepakolták őket, és néha még valami szép aláfestő zenét is kaptak, hogy hangulatos legyen a csigaparti. Igaz, a szüleik ennek annyira már nem örültek, hisz utána mindig tiszta koszosak lettek, és nem győztek utánuk takarítani.
- Végülis... Ennél jobban már nem tudok elázni, nem...? - vonja is meg a vállát, ahogy végül lehuppan mellé, és elterül a fűben. Csoda lesz, ha nem fázik meg holnapra...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=814376#post814376][b]Palotás Polli - 2020.07.26. 18:31[/b][/url]

Ha nagyra lehetne nőni az esőtől, akkor már bizonyára magasabb volna, mint az apukája. Fiatalabb korában egészen sok buta gyerekes dolog volt, amiben – másokhoz képest- túl sokáig hitt, de sajnos ez volt az első dolgok egyike, amiknek nem valódiságát meg kellett tapasztalnia. A másik, amiben Mythbusters-öset játszott, az a répa és a fütyülés esete. Mindenhogyan próbálták meggyőzni, hogy ha megeszi, olyan szépen fog fütyülni, mint a nagypapája, de akkor sem lehetett rávenni évekig még arra sem, hogy megkóstolja. Maga sem tudja, hogy miért érzi a zöldséggel kapcsolatban a mai napig ezt a viszolygást, viszont fütyülni 6 éves korára sikerült megtanulnia, maga sem érti miért mondták neki, hogy anélkül nem lehet.
Azt ugyan sosem állították, hogy az esőtől megnő, de ő ezt tudományosan bizonyított ténynek tekintette azután, hogy többször hallotta a gombákkal kapcsolatban. Nála valahogyan nem működött, igaz még gombának öltözve nem próbált meg kiállni az esőbe. Sajnos most is csak ez az ananászos esőkabátja van, galócásat nem lehetett kapni, amikor vásároltak.
- Megfázni? Ááááh, attól nem kell. – Legyint mosolyogva. Lehet ő könnyedén beszél az ananászos gúnyájában most, de gyerekkorában sokszor szaladt ki még mezítláb is tapicskolni a vizes fűbe. Hidegnek hideg, de nagyon kellemes érzés. – Van az a bájital, tudod… pjúúúú – Magyarázza a kezeit játékosan felrepítve a füleitől, ezzel imitálva a felszálló füstöt, amit a kalapkúra bájital okoz. – Egy ideig füstölsz, de utána nagyon jó lesz. Ha eszel hozzá pirítósot, akkor hamarabb elmúlik a füst. – Magyarázza teljes meggyőződéssel a hangjában. Igaz, ő utálja azt a bájitalt, egyszer sikerült legyűrni a torkán, de a szüleinél és a húgánál már látta működni. Ő leginkább a füldugójával tömítette volna el a fülét, de az a galád kilökte a földre, ami azt eredményezte, hogy 20 percen át mosta fel a taknyával a szobája padlóját mire meglelte. – Kicsi koromban mindig vittek a gyógyítókhoz, az rosszabb, mint a betegség. – Sóhajtja száját húzva. Gyerekkorában folyamatosan betegeskedett, emiatt rengeteg időt töltött különböző ispotályok folyosóin várakozva. Nem is annyira betegség maradt meg neki rossz élményként, hanem az, hogy idegen emberek hozzáértek, meg az elviselhetetlen ízű bájitalok. Némelyiket a mai napig érzi a szájában, ha eszébe jut.
- Komolyaaan? Mi a tesómmal meg csigaházat vittünk a csupasz csigáknak. Te tudtad, hogy ők nem új lakást keresnek? – Teljesen lázba hozza, hogy más is foglalkozott ezekkel a kis jószágokkal gyerekkorában. Őt meg Pannát általában csodabogárnak tartották emiatt, főleg Polkát, hiszen ő mégis idősebb. Nem is olyan túl régen, talán 10 éves korában tudta meg, hogy ez nincs is így – igen, ez az egyik kínos dolog, amiről meg volt győződve.
Széles vigyorral nyugtázza, hogy a Levitás lány is csatlakozik a felhős fetrengős fesztiválhoz. – Na, milyen érzés? – Kíváncsiskodik egy kövér esőcseppet felszippantva az orrán. – Egyébként… - lassan felülve Kiara irányába pillant. – Szeretnél bebújni alá? – Kérdi két ujjal megcsípve a kabátja mellkasát. Azért csak elférnek alatta ketten, ha összehúzzák magukat a rögtönzött kabátbunki alatt.