36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. november 11. 15:26 | Link

Natasa
ez vagyok ma én | késő délután | egy kis bringa-szerelés

Dörömbölés a hatalmas tölgyfaajtón. Nem bent hallható az, hogy valaki bebocsátást szeretne nyerni, hanem fordítva. Nagyon ki szeretne jutni valaki – vagy valakik – a kastélyból, hogy egyenesen az iskolát körülvevő rétre mehessen. Egy újabb dörömbölés, majd még egy, és természetesen én esek ki rajta, miközben bringámat kétségbeesetten, akár egy ER jelenetben cipelem a rétre. Tarts ki, pajtás! Igaz, nem tudok olyan gyorsan menni így, ezért visszafojtott nyögések közepette teszem meg azt a néhány lépést, amíg el nem érem a rét azon részét, ahol a legegyenletesebb a fű és az alatt a talaj. Leteszem járgányomat a fűbe, és a hátamról ledobom a pázsitra hátitáskámat. Aggódok. A legutóbb, amikor Thomasszal összetalálkoztam kisebb baja esett a bringának, de azóta visszatérő betegsége lett, és mostanra nagyon súlyos lett a helyzet. De Doktor Úr! Meg lehet menteni? Biztosan, ezért letérdelek a hűvös fűbe, és félig belemászva hátizsákomba keresem a megfelelő eszközöket, amivel meg lehetne szerelni az én drágámat. Fejembe természetesen baseball sapka van húzva, emellett egyszerű vastag kapucnis pulcsit, farmernadrágot és egy piros sportcipőt viselek. Ha valaki erre jár, és meglát félig a hátizsákban, azt hiheti egy éhes vadállat vagyok, aki éppen a zsákmánya gyomrából táplálkozik.
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Podlovics Natasa Kornélia
KARANTÉN


A középső Podlovics lány
offline
RPG hsz: 12
Összes hsz: 53
Írta: 2020. február 6. 18:54 | Link


késő délután; pulcsiidő; homlokon csókolt a múzsa


A nap- és kadmiumnarancs lágyan egymásba olvad, mint egy tangó táncospár, együtt hosszan elnyújtóznak a napkorong körül, míg végtagjaik hollandrózsaszínre és organzalilára nem festik a naptányértól messze helyezkedő fellegek pontjait. Puszta vétek lenne nem megörökíteni az elkápráztató látványt, amit az anyatermészet varázsolt ma délután.
Az impressziótól megihletve felnyalábolom az ecsetkészletemet, az olajfestékeket, és a festőállványt, amit tavaly karácsonykor kaptam, és a rét felé irányulok anélkül, hogy további időt vesztegetnék. Nem szerencsés kényelmesre venni a tempót, ha az ember olyasvalamit szeretne megörökíteni, ami nem örök.
Akárhányszor megpillantom a karácsonyi ajándékom, professzionális érzést kelt bennem, a legjobb pedig az, hogy soha többé nem kell cipelnem a mázsás súlyát. Apa ügyesen megbűvölte, hogy mindössze egy pálcahintésbe kerüljön kényelmesen hordozhatóvá, vagy használatra alkalmas méretre varázsolni. Sajnos még akadnak problémáim a bűbájok alkalmazásával, de egyre többször sikerül elsőre elpakolni, vagy összerakni.
Néhány percembe kerül, mire eldöntöm, honnan lenne a legmegfelelőbb lefesteni a tájat, tudniillik, a szemszög igencsak fontos tényező. Lelki szemeim előtt pedig már a szóba hozható falak közül válogatok, amikre a végeredmény kikerülhet, ha jól sikerül. A szobám talán nem lenne megfelelő hozzá, ugyanis már annyi festmény van benne, hogy lassan búcsút inthetek a minimalizmusnak, amit a szüleim szigorúan követtek az otthonunk berendezésekor, a családi nyaralónk faházikójában viszont remekül mutatna.
Épp, hogy elhelyezem a festővásznat az állványra és elkezdem felkenni az első réteg festéket, a látómezőmbe lép valaki. Egy halk „na ne már…” csúszik ki az ajkaimon, igyekszem figyelmen kívül hagyni, miközben minden érzékemmel Merlinhez fohászkodom, hogy azzal a lendületes tempóval kiiszkoljon a látóteremből, amivel benyargalt. Na nem, mintha olyan sok mindent kitakarna, elvégre nem egy cirka két méteres, tömör, Ambrózy Henrik féle férfitest suhan át a réten, hanem egy két kerekű mugli eszközt tologató srác. Jobban meggondolva, ketten együtt talán kitesznek egy Ambrózy Henrik méretet.
-    Na jó, ebből elég… – mormolom el és a festőállványra szegezem a pálcám – Subtraxerim utilium.
Még mindig meglepetést okoz, ha elsőre sikerül elrámolni a behemót eszközt, ezúttal viszont az ámulatom hamar elillan. A vállamra akasztom a táskám és nagy lépésekben a rét közepén térdelő illető irányába indulok. Értetlen grimasz terül el az arcomon, ahogy közeledem hozzá, ugyanis nehezemre esik pontosan meghatározni, mi zajlik épp előttem.
-    Ez valami új "vegyük fel a futóféreg testhelyzetét" trend, vagy mi a sz... úgy értem, mi a szentséges Merlint művelsz? – kérdem talán kissé indulatosan, egyéb köntörfalazás nélkül, és azt remélem, a fiút nem nyeli el a táska, amiben olyan lelkesen kotorászik. Mondjuk, abban az esetben simán elrejthetném a legközelebbi fa mögé, a kétkerekűvel együtt, és gond nélkül befejezhetném, amit korábban elkezdtem.
Utoljára módosította:Podlovics Natasa Kornélia, 2020. február 6. 19:16
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2020. február 7. 07:00 | Link

Natasa
ez vagyok ma én | késő délután | egy kis bringa-szerelés

Szeretem a bicajomat. Tudom, hogy gyerekes ilyen erős érzelmeket táplálni egy mugli eszköz irányába, de itt a lehetőség; kövezzen meg az első ember, aki tizenöt évesen nem rajongott valamilyen tárgyért. A táskám mélye sötét, alig szűrődik be karjaim mellett némi fény, miközben próbálom megtalálni a szükséges csavarkulcsot és társait. Mikor megérzem ujjbegyemmel a hideg vasat, alig láthatóan elmosolyodok, és a hűvös érzés tenyerembe vándorol, ahogyan rámarkolok, és előszedem a hátizsákból. Szeretek bütykölni. Természetesen van olyan nap, amikor egyszerűbb a jól megszokott mágiát használni, azonban nekem annyira szimpatikus ez az elfoglaltság, hogy nem lenne buli, hogyha egy varázslat segítségével oldanám meg a problémát. Ajkamat nyalva görnyedek a kerékpár fölé, majd azokat beharapva koncentrálok, miközben egy mugli zenekar ismert dalocskáját dudorászom. Gondosan megpróbálom megigazítani a láncot, miközben műtős módjára meg-megtörlöm arcomat a hátsózsebembe rejtett, fehér színű rongyommal. Az egyik törlésnél csak tenyerem szélét szeretném használni, így hamarosan egy kisebb olajcsíkkal az arcomon folytatom tovább a szerelést. Teljesen elveszek a gondolataimban, amikor egy lány hangja érkezik mellőlem, árnyéka fölém magasodik, én pedig összerezzenve tekintek fel rá, miközben csavarkulcsomat lepottyantom a fűbe, s szabaddá vált kezemet mellkasomra szorítom.
- Hogy? – kérdem értetlenül, szemöldökeimet olyan mód összeráncolva, hogy úgy néz ki, mintha egy mókus farkát ragasztották volna homlokomra. Ekkor felvillan fejem fölött a villanykörte, és derűsen elmosolyodva mutatok bringámra. – Ja, hogy ez? – legyintek. – Csak szeretnék kicsit bütykölni a bringámon, mert legutóbb nagyot estem vele, és megsérült – osztom meg a lánnyal, s vállat vonok. Nem veszek észre a hangjában semmit, csupán egyszerű érdeklődésnek tűnik mindez. Ekkor ismét a táskámba bújok egy pillanatra, onnan tekintek ki rá. Eljut agyamig a kissé indulatosabb hangnem, de nem érzem sértve magam. Inkább csak elgondolkodó kék tekintetemet iskolatársam hasonló színű szempárjába fúrom. Egy ideig csak cikáznak egyikből a másikba, majd ajkaimat egy pillanatra tanácstalanul elhúzom, és egy nagy sóhaj után ismét szólásra nyitom széles, vastag ajkaimat, miközben előbújok a hátitáskából.
- Ö, zavarlak itt valamiben? – kérdem egy újabb derűsnek szánt mosollyal.
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”



Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék