36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2018. július 20. 08:26 | Link

Laura sietősen szeli át a pázsitot korán reggel. Amikor gyógynövénytanra ment a legutóbb, akkor fedezte fel, hogy milyen tökéletes is ez a hely. Meg is fogadta hogy ide mielőbb kilátogat. Sietségének oka pedig nem más, mint a legjobb hely megszerzésének vágya, ugyanis a múltkor eléggé sokan tartózkodtak ezen a csodás helyen.
Körbe-körbe pillant, néha megáll egy-egy fa, vagy bokor mellett, majd megcsóválja a fejét és továbbáll. Mennyivel másabb ez a rét, mint a házának kisrétje. Itt sima pázsit van, ami sokkal kellemesebb illatot áraszt magából, harapós gazok sincsenek, viszont sajnos a párnák is elmaradnak.
Végül aztán az egyik pad mellett talál magának alkalmas pihenőhelyet, ahová egy közönséges fűzfa vet hatalmas árnyékot. Ágai és levelei lekonyulnak ugyan, mégis hívógatóan rázza őket a fa a szélben, szinte súgja Laurának, hogy oda menjen az ő törzse alá. Gyorsan kiveszi a táskájából azt a kis plédet, amit a szobájából emelt el. Vagy kitudja, lehet hogy ki szabad hozni, mindenesetre nem volt senki, akitől megkérdezhette volna. Letelepszik rá, kikerül mellé pár könyv és jegyzet, illetve a reggelinek való tonhalas szendvics és sütőtöklé is.
Hátát nekiveti a fa törzsének, majd inkább pergament vesz elő, kiteríti a gyógynövénytan könyvön és nekiáll levelet körmölni.
Kedves Apu - írja fel a lap tetejére, ám ekkor abbahagyja az írást. Hogy folytassa? Hogyan közli az ember a szüleivel, hogy ne tartsanak igényt az ő segítségére? Hogy inkább marad a kastély körül nyárra, semmint hogy hazamenjen?
Egy nagy sóhaj kíséretében belemártja pennáját újra a tintába, azonban mielőtt a lapra bármit is írhatna, felszisszen a fájdalmas bizsergéstől, amit a kézfejében érez. Erőteljesen rázogatni kezdi a csuklóját, hátha elmúlik ettől az érzés, de csak azt éri el, hogy csupa tintapaca lesz körülötte minden.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. július 24. 23:50 | Link

LAURA
délután a padon | x

Ilyen szép időben igazán érdemes kijönni kicsit a szabadba. A baj viszont az, hogy legszívesebben mindig egyből mennék haza az órák után, akármilyen jól érzem magam itt. Túlságosan szeretek otthon lenni. Az új otthonomban. Mondjuk a tanoda meg a második otthonom. Szóval mivel Liam bácsi is mondta, hogy nyugodtan maradjak ám itt hosszabban délutánonként, hiszen úgysem ér haza olyan korán, ezért fogom a táskámat és kiballagok a rétre.
Csodák csodájára üres az egyik pad. Csak az egyik háztársam üldögél a fűzfa tövében nem messze. Lerakom hátizsákomat, aztán leveszem a taláromat és a háttámlára terítem. Leülök aztán, kioldom kicsit nyakkendőmet és fejemet hátravetve élvezem az árnyast. Jó lenne talán a fűbe is leheveredni, csak nincsen mire, az ingemet meg nem akarnám összepiszkolni. Nem tudok még elég jó tisztítóbűbájt ahhoz.
Körbenézelődök kicsit és szemem sarkából látom, ahogy a lány viaskodik a pennájával. Pont odapillantok, amikor repül szegénynek a tinta mindenfele. Fájdalmasan szorítom össze a fogaimat együttérzésem jeléül. Egyebet nem nagyon tehetek érte. Mint mondtam, nem vagyok még túl nagy varázsige tudor.
- Én is jártam már így - közlöm azért ezt vele, mintegy megnyugtatásnak szánva, hogy megesik az ilyesmi. Bár igaz, az embereknek pusztán csak egy részét tölti el bármiféle békességgel az, hogy a másiknak is volt már ilyen rossz, mint nekik. A másik felét pedig talán az vígasztalja, hogy nincs egyedül.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2018. július 25. 19:51 | Link

Thomas


Amíg ő lázasan szenved, hogy enyhüljön a fájdalom a kezében, addig a szomszédos padot elfoglalja egy fiú. Elég egy pillantást vetnie rá, és máris tudja hogy nemcsak hogy évfolyamtárs, de ráadásul háztárs is. Igaz, hogy még sose beszéltek egymással. Amikor meglátja, hogy milyen arccal nézi őt akkor abbahagyja a kézrázogatást, és rögtön rájön, hogy persze a kezébe maradt a penna, ami persze csupa tinta, szóval most nem csak a lap, de a táskája is, sőt a ruhája is csupa paca lett. ~Remek~
- Mármint úgy, hogy teljesen összekented magad tintával úgy, hogy észre sem veszed? - kérdezek vissza. Valahogy kétlem, hogy tényleg járt volna már így a srác. A hátát a talárjának támasztja és nem a puszta fának, szóval eléggé úgy néz ki, mint aki szereti ha rendezettek a ruhái, elegánsak, és főleg tiszták. Ahogy elnézem, akár egy divatmagazinból is idecsöppenhetett volna, amitől cseppet sem érzem magam jobban.
- Igazából nem szoktam hadonászni tintás dolgokkal, most is csak a kezem miatt tettem. Még nem gyógyult be rendesen. Izé, belenyúltam egy idióta gazba, a gyengélkedőn ellátták, de azt mondták hogy még napokba telik, mire újra a normális lesz. Most meg levelet akartam írni, de hát persze, hogy jobb kezes vagyok, és azzal is nyúltam bele a bokorba. - mutatom fel a még mindig vörös és láthatóan duzzadt kezemet. Az igazat megvallva így szabadkozni sem nagyon szoktam a furcsaságaim miatt. Határozottan zavarban vagyok, és ettől a felfedezéstől még el is pirulok. Ki nem állhatok zavarban lenni.
- Laura vagyok, Juhász Laura. Láttalak órákon, sőt talán még a klubhelyiségben is. - mutatkozom be a pedáns fiúnak. Apukám ugyan arra nevelt, hogy először a fiú mutatkozik be, sőt valami tegezős-magázós dolgot is magyarázott, de úgy érzem azok egy kicsit elavult információk voltak.
- Honnan érkeztél? Mármint, most nyilván a kastélyból, de úgy értettem, hogy hol laktál a suli előtt? - zagyválok össze vissza.
Vetek egy gyors pillantást magamra, és egy sóhaj kíséretében konstatálom, menthetetlen a helyzet. Úgyhogy jó képet kell vágnom ahhoz, hogy most estig csupa paca leszek. A pergamenemet azért gyorsan eltüntetem. Ledobálom a cuccaimat a plédről, így bőven marad hely, hogy ha már visszanyerem méltóságom kényelmesen elfeküdjek rajta.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. július 28. 23:29 | Link

LAURA
délután a padon | x

Ismerem ám én is a lányt. Több órán is együtt ülünk. Igazából nagyon sok órán. Ez persze nem csoda, hiszen tényleg egy ház és egy évfolyam. Mondhatni osztálytársak vagyunk, csak hát nem teljesen egyezik az órarendünk és így nem feltétlenül futunk össze állandóan.
- Hát... nem, nem így. Csak hogy összepacáztam valamit tintával - magyarázom kissé hebegőn, de mosolyogva. Nyilván nem ugyanez volt a helyzet, hiszen nem itt kint a réten voltam, nem a fa tövében ültem és nem azt írtam, amit ő. Hiszen nem is ő vagyok. De pacázni pacáztam. Megesik.
Én? Divatmagazinból? Ha tudnám, miket gondol rólam, valószínűleg jót nevetnék. Az igazság az, hogy azért ügyelek ennyire a ruháimra, mert ezek végre nem hogy újak, hanem még a méreteim is. Eddig másodkézből kaptam minden darabomat, amik vagy szűkek voltak rám, vagy végtelenül nagyok. Az iskolai egyenruhám viszont -csak úgy, mint mostmár a többi holmim is-, illik rám és még tetszik is.
- Ó - hallgatom fájdalmas, együttérző képpel a keze történetét.
- Melyik növény volt az? - nézek körbe úgy, mintha bármelyik pillanatban rám támadhatna az említett gaz valamelyik bokorból. Vagy talán pont a bokor az!
- Thomas Middleton - viszonzom a bemutatkozást derűsen, kicsit közelebb húzódok a padon és a lány felé fordulok, megkapaszkodva ülőhelyemben combom két oldalán.
- Londonból. Londonban éltem eddig egy otthonban, de most már Budanekeresden lakok a bácsikámmal - számolok be neki, arcomon jóleső mosollyal. Akárhányszor is kimondhatom ezt, nem szűnik meg hihetetlennek és fantasztikusnak lenni.
- Hazajárok minden nap - teszem még ezt hozzá. Számomra tehát nem bentlakásos a tanoda. Ettől még jó sok időt itt töltök. Az estéket meg a hétvégéket viszont nem.
- És te? Honnan jöttél? - kérdezek vissza, már régóta csak a lány arcát nézve, meg néha talán a pórul járt kezét, a tintafoltokra azonban ügyet sem vetek.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2018. július 29. 20:46 | Link

Thomas



Mosolyogva bólogatok, amikor a fiú bevallja, hogy ő bizony a hagyományos módon ken össze mindent tintával, már amikor összeken. Hiába, csak én tudok ilyen ügyetlen lenni. Jó ez nyilván nem egészen igaz, mások is járnak így, csak hát általában a mi fajtánkból vannak a kevesebben.
- Még szerencse, hogy nem nekünk kell kimosni a ruháinkat. Az ecetes ollón kívül ötletem sincs, hogy mivel jönne ki a tinta a ruhából. - mondom nevetve. A mosás sose vonzott különösebben a házimunkák közül. Főzni tudok, sőt varrni is, de azt hogy melyik folt mivel jön ki vagy hogyan, nos az Anyu dolga volt.
Kicsit csodálkozva látom, hogy reagál a sebesülésemre, még azt is kinézem belőle, hogy mindjárt idesiet és megvizitálja a kezem. Vagy nagyon empatikus, vagy egy gyógyító veszett el benne. Vagy ki tudja, inkább nem gondolkodom túl sokat ezen. Az viszont nagyon mókás, ahogy körbe-körbe forog, nézegetve, hogy melyik növény lehetett a ludas.
- Jaj ne aggódj, nem ezek a gonosztevők! - nevetem el magam, ideérkezésem óta először. Annyira rámjön a kacagás, hogy csak pár perccel később tudom elmagyarázni neki a dolgot. - Viszont a házunk kis kertjével jobb lesz ha vigyázol! Van ott egy hatalmas nagy bokor, magasabb mint én, fehér virága van. A gyengélkedőn azt mondták, hogy valamilyen medvetalp a neve. Sajnos nem emlékszem, de a gaz név bőven megfelel ha a véleményemre vagy kíváncsi. - szedem össze magam annyira, hogy tájékoztatni tudjam háztársam. Igen, azzal a növénnyel vigyázni kell, bár a fene se tudja, hogy egy ilyen veszélyeset minek is ültettek a kertbe.
- Öhm, amúgy maga a kert nagyon szép, a rejtett ajtó megtalálása sem túl bonyolult. Ha még nem voltál és érdekel akkor szívesen megmutatom. Esetleg. De ha nem, nem. - habogom, magam sem tudom, hogy miért. Biztos, mert nem szeretném ha emiatt ne látogatna el oda, ha szeretne. Tényleg gyönyörű az a kert, remekül lehet ott kikapcsolódni, és kevésbé látogatott, mint ez.
- Middleton? -ráncolom össze a homlokomat. Hallottam már ezt a nevet, még mugliként, de hol is? - A cambridge-i hercegnő rokona vagy? Vagy csak névrokon? - ugrik be a sztori. Hát persze, Anglia, királyi család, esküvő, gyerekek, tucatnyi főcím ugrál a lelki szemeim előtt. A londoni dolog is stimmel, az otthon meg ki tudja milyen. Ott vannak még talán csak fiúiskolák is. Kicsit hiányosak az ismereteim.
- Minden áldott nap?? Hátde, hátde - száguldozik lázasan az agyam. - Az nem túl megterhelő? Sokat kell utaznod?
Érthetetlen számomra az egész, hiszen ha utazgat minden nap ide-oda, akkor kevesebb ideje van tanulni, vagy barátokat szerezni. Az oké, hogy otthon édes otthon, de hát akkor is. Végigfut az agyamon, hogy milyen furcsa, hogy ilyet engedélyeznek a suliban, illetve főképp az, hogy csak meg ne tudják a szüleim! Tuti elvárnák, hogy hazajárjak folyton és segítsek be a boltba.
- Én? Fehérvárcsurgóról. Icipici település, nem hiszem, hogy hallottál róla. Igazából ebbe a suliba többen vannak szerintem, mint ahányan ott lakunk. Mindenki ismer mindenkit, mindenki tud mindent. Kivéve azt, hogy boszorkány vagyok. Azt titkolnunk kell. Örülök, hogy ez bentlakásos suli, igazából jobban szeretnék szünetekbe is itt maradni. - válaszolom a pokrócomat bámulva, ami valami okból kifolyólag telis tele van darabokra tépett falevéllel. Nyelek egy nagyot és lázasan töröm a fejem, hogyan tudnám kicsit vidámabb témák felé terelni a beszélgetést. Ez a kaland a gyengélkedővel megtépázta az idegeimet, és úgy tűnik mégsem viselem olyan könnyen a dolgokat, mint hittem.
- Na és hogy tetszik neked itt? Miket szeretsz? A réten való lazuláson kívül.- kérdezem végül. Elég béna témák, de jobb hirtelen nem jut eszembe.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. július 29. 23:22 | Link

LAURA
délután a padon | x

Ecetes olló. Ez borzalmasan hangzik. Még elképzelni is szörnyű, úgyhogy tényleg jó, hogy nem magunkra kell mossunk. Mondjuk nem lehet túl nehéz. Hacsak nem ilyen foltokról van szó, persze.
- Huh - fújok megkönnyebbülten, mosolyogva, amikor megnyugtat afelől, hogy itt a parkban, egy ültő helyemben nem vagyok veszélyben a gaz gazoktól. Mosolyom aztán csakhamar vigyorrá formálódik, ahogy a lány nevet. Nevetek én is kicsit. Az ilyesmi ragadós. Rám főleg ragad.
- Ó, rendben. Köszi! Majd figyelek - fogadom meg a tanácsát a fehér virágokat illetően. Jártam már a Navine kertjében, de ez a növény nem rémlik. Legközelebb viszont megnézem magamnak tisztes távolból.
- Voltam már ott, megmutatták nekem. De... szívesen megyek el veled is oda majd - teszem azért hozzá, hiszen tényleg jó lenne megint eltölteni ott némi időt, azonban egyedül fele olyan klassz sincsen. Oké, az igaz, hogy mindig találkozhatsz ott valakivel, azonban sokkal jobb, ha eleve egy valakivel mész.
- Nem hiszem - nevetek fel. Kétlem, hogy vérkötelék lenne köztem meg a hercegnő között. Csak névrokon. Viszont az tök jó volt, mikor az ő feltűnése és középpontba kerülése nyomán a társaim gyakran királyi fenségnek és hasonlóaknak szólítottak. Ez jóval üdítőbb volt, mint azok a becenevek, amiket előtte kaptam.
- A hopp-hálózatot használom, úgyhogy hamar hazaérek - nyugtatom meg a lányt afelől, hogy nem kell vonatoznom vagy hasonló. Az tényleg kimerítő lenne.
- Lesétálok a hivatalba, ott beszállok egy kandallóba és otthon vagyok. Úgyhogy egy ilyen fél óra legfeljebb - legyintek. Nem nagy dolog. Más kérdés, hogy ennek a sokszorosát is elviselném.
- Rossz lehet. Mármint titkolózni - mondom elgondolkozva, ahogy arról mesél, hol lakik. Részemről varázslók és kviblik közt nevelkedtem, hiszen egy mágikus árvaház az, ahol felnőttem. Úgyhogy nekem nincs ki előtt takargatni, mi is vagyok.
- Megértem - bólintok arra, hogy legszívesebben mindig itt lenne. Megértem az ő helyzetében. Neki ez olyan menedék lehet, mint nekem a közös otthonunk Liam bácsival. Meg persze a tanoda is, csak másként.
- Nagyon tetszik itt - felelem csillogó szemekkel.
- Hú... igazából mindent - folytatom a válaszolást, kicsit zavarban.
- Mármint az órákat is, a szüneteket is, a felfedezhető helyeket, a lehetőségeket - sorolok azért kicsit, bár tényleg nehéz, mert valóban mindent kedvelek és nincs semmilyen elfoglaltság, amit ki tudnék emelni a sorból.
- Mindig azt, ami éppen van - vonok vállat derűsen.
- És te? Mivel szereted tölteni az idődet? Író vagy? - osztom meg vele feltételezésem, amelynek az az egészen egyszerű oka van, hogy most is éppen körmölt valamit, amikor ideültem. Szóval csaknem semmi.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2018. augusztus 2. 08:01 | Link

Thomas



Ismét bebizonyosodik, hogy a nevetés ragadós, amikor Thomas is nevetni kezd velem együtt. Nevetése megnyugtat, csökken bennem a feszültség, végre valahára kezdek feloldódni. Lejjebb eresztem a vállaimat is, szinte észre se vettem, hogy mennyire görcsösen tartom az új helyzet miatt. Régóta nem fordult már elő, hogy egy ismeretlen fiúval kelljen beszélgetnem. A mi kis falunkban mindenki ismer mindenkit ráadásul pelenkás kora óta, ami egy kicsit kiérdemli a pfúj jelzőt. Itt meg eddig zseniálisan beolvadtam a tömegbe, ügyesen kikerülve a társalgást a másik nemmel.
~Ügyes mentés~ gondolom magamban, amikor válaszol a bugyuta kérdésemre a kiskerttel kapcsolatban. Mit is gondoltam, amikor megkérdeztem!
- Oké, majd egyszer. Most egy darabig annak a helynek a közelébe se megyek. - válaszolom mosolyogva. Ezzel el is van intézve, hetekig, hónapokig el van odázva a kérdés, addig ő is elfelejti, hogy mondott valaha is ilyet. Nincs kényszer meg semmi, ha meg mégis elmennénk oda, nos az sem baj.
Oh, szóval nem rokon. Pedig beleillett volna a képbe a dolog.
- Ettől függetlenül simán beleillenél közéjük. Mondjuk biztos nem hagyták volna, hogy ide járj. A királyi családhoz tartozóknak valami speciális elit suliban a helyük, nem vegyülhetnek el a pórnéppel. - mondom magamra pillantva, utalva rá, hogy abban a szituációban én lennék a pórnép. Viszont ezek szerint nem valószínű, hogy valami speciális bentlakásosba járt volna, tehát az otthon kifejezés valószínűleg árvaházra utal. De mivel úgy ítélem meg, hogy ilyen dolgot nem illik megkérdezni, így hanyagolom ennek kiderítését. Arra viszont fény derül, hogy milyen gyors úton közlekedik, bár a szemöldököm felhúzom a kandalló szó hallatán. Beszállni egy kandallóba? A tűzbe? Hát köszönöm szépen, én azt kihagynám!
- Azt hittem a hoppanálás az ilyen pörgök-forgok-csettintek-eltűnök-megjelenek dolog. A kandalló az nekem kicsit meredek. De legalább gyors. A bácsikád nem morog érte, ha túl későn pottyansz ki az otthoni kandallóból? - kérdezem vigyorogva, ahogy elképzelem a jelenetet: Thomas a makulátlan öltönyében felbukkan egy kandallóban, lángok és hamu között. Egyszer meg kell néznem, hogy néz ki a hopp-hálózat használat.
- Nem olyan vészes, csak nagyon kell vigyázni, mert ott még a falnak is füle van. De mivel úgyse járok majd haza gyakran így nem gond, vagyis, nem az én gondom.
És persze a bugyuta kérdésemre bugyuta választ is kapok ez tiszta sor. Meg kell tanulnom egyértelműen fogalmazni úgy néz ki. A felfedezhető helyek említésénél felcsillan a szemem, egy ígéretes egyezés.
- Író? Én? Jaj dehogy! Hacsak a levélírástól, órai jegyzeteléstől nem minősülök annak, akkor nem. Sose volt tehetségem a rímfaragáshoz. - vigyorodom el. Mekkorákat nevetne ha látná pár zseniális versemet. Bár belegondolva jobb, hogy azokat nem látja már soha senki, igencsak cikik voltak. - Olvasni viszont szeretek, meg új helyekre menni. Bár a legutóbbi kaland egy kicsit visszább vett a lelkesedésemből.
Elgondolkodom, hogy vajon mit lehet még mondani. Mit szeretek csinálni?Rengeteg dolgot, de mégse sorolhatom végig hogy fagyizni, filmet nézni, háton fekve bámulni az eget. Ezek annyira sablonosak.
- Ja, meg zongorázom. Vagyis, zongoráztam. Itt sajnos nem tudok gyakorolni. Vagyis még nem találtam zenetermet. - egészítem ki a rövidke felsorolásom miközben a hátamat nekivetem a fának és felnézek az égre. A zene az nagyon hiányzik. Hallgatni is jó ugyan, de nem az igazi.
- Úgy érzem ez a hely telis-tele van lehetőségekkel. Ki tudja, talán kiderül, hogy tehetséges vagyok a festésben. Tintával legalábbis már jól megy. Talán még azt a híres tejes teát is megkóstolom egyszer. - mosolygok rá Thomasra kacsintva. Egy rejtély számomra, hogy hogy lehet azt meginni, de az angolok furák. Meg távolságtartóak, hűvösek, és a kutyáikat jobban szeretik, mint a saját gyerekeiket. Bár Thomas nem tűnik ilyennek.
- Mi volt a legfurább amikor Magyarországra jöttél? Két különböző kultúra, valami biztos kiakasztott. - kérdezem érdeklődve. Soha nem jártam még más országba, főleg nem úgy, hogy ott kellett élnem, így kíváncsi vagyok hogy máshol milyen, mi a különbség, mi a hasonlóság.  
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. augusztus 5. 23:38 | Link

LAURA
délután a padon | x

Hitetlenül nevetek fel, ahogy azt mondja, beillenék a királyi családba. Viszont az elképzelés annyira magával ragad, hogy őszintén szólva a pórnépet illető tovbbi ecsetelésekre nem is tudok annyira odafigyeli. Elábrándozom kicsit. Látom lelki szemeim előtt, ahogy egy pompás hintóról integeteknek az embereknek, oldalamon Elisabeth nagyival, ölemben a kutyáinkkal.
- Nem igazán szokott olyan lenni - vallom meg mosolyogva, hogy nem vagyok én az a későn hazatérő típus, úgyhogy nincs miért megorrolni rám. Legalábbis nem ezért.
- Legfeljebb akkor érkezem későn, ha én vagyok a soros az őrjáraton - teszem hozzá, mikor eszembe jut prefektusi kötelességem. Ez mondjuk heti egy-két alkalom.
- Ó. Kinek írsz levelet? - pillantok le a pergamenre, ahogy kiderül, ezzel foglalatoskodott, mielőtt nekiállt a pacahaddal küzdeni.
- Miket szeretsz olvasni? - érkeznek további kérdéseim, miközben immáron teljesen felé fordulva ülök a padon, a támlára könyökölve.
- Igen - értek nagyon egyet a lehetőségek tárházával.
- Nem fogod megbánni! - ígérem a teával kapcsolatban. Nekem meg az fura, a többiek hogyan képesek bizonyos teákat tejszín nélkül inni. Dehát mások vagyunk.
- Inkább csak érdekes volt. Meg még mindig az. Nagyjából minden - nevetek kicsit azon, mennyire újszerű számomra egy idegen országban, idegen kultúrában. Persze, sokat enyhít, hogy mindenféle nemzet képviselteti itt magát a tanodában. Elég színes, változatos a felhozatal.
- Az ételeket szoknom kell. Meg a mértékegységeket. Meg hogy az utakon nem bal oldalt közlekednek - jut eszembe az egyik legfurább. A faluban meg Budanekeresden is sokszor nehézségeket okoz, hogy a kocsisok, a seprűn lovaglók és más járművön utazók is a jobb oldalt használják.
- Te jártál már külföldön?
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2018. augusztus 6. 16:46 | Link

Thomas


Látom rajta, hogy gondolatban már nagyon messze jár, és nem figyel rám. Finoman elmosolyodok a dolgon. Egyáltalán nem zavar, hogy nem vagyok a figyelme középpontjában, így legalább jobban alkalmam van meglesni a vonásait. Hiába brit, a rájuk jellemző éles vonások valahogy nem annyira kifejezettek Thomas esetében. Talán valamilyen külföldi felmenő van a dologban. Lazán félrebillentem a fejemet, ahogy egyre jobban belemerülök a tanulmányozásba, kizárva teljesen a külvilágot. Voltaképpen őt is, hiszen valamit mond, legalábbis mozog a szája, de hogy mit?!
- Hmpf - dünnyögöm, hátha ez megfelelő válasz. Abba kéne hagynom a bámulását, hiszen most már engem néz. És ez már kezd cikivé válni. Még a végén azt hiszi, hogy nem is tudom mit hisz.
-"...az őrjáraton" - végre egy szó, ami eljut hozzám! Őrjárat! Összeráncolom a homlokom és nagyokat pislogok, milyen őrjárat? Lázasan töröm a fejem, amíg beugrik a megoldás.
- Ó, tényleg! Te valami perfektológus vagy! - kiáltok fel, bár a kifejezés nem biztos hogy jól maradt meg a fejemben, sőt valószínű, hogy nem. - Vagy valami hasonló. Nem túl megterhelő? Azért vagy így kicsípve? Előírás, hogy öltönybe kell járnotok? - próbálom menteni a menthetőt, kicsit félve, hogy amennyiben tévedek úgy rossz néven veszi az öltözködésére vonatkozó megjegyzésem.
- Igazából senkinek. Apámnak akartam, de rájöttem, hogy amúgy sem tudok neki mit mondani. A csuklófájdalom csak megmentett hosszú órák gyötrelmétől, amíg próbáltam volna összehozni pár sort. - felelem legyintve, ezzel jelezve, hogy végleg feladtam a kapcsolattartás ezen formáját. Kezem újra a pennára téved, amit sikerül normálisan felvennem és firkálgatni kezdek a lapon. Valami motoszkál a fejemben, de még nem körvonalazódott ki igazán.
- Na most megfogtál! Sok mindent szeretek. Általában valamilyen olyan könyvet olvasok, ami egy másik világba repít, más korba. Mugliként a sárkányos, boszorkányos könyvek voltak a kedvenceim, de kiderült, hogy tényleg léteznek, így lehet hogy másféle olvasmány felé kéne néznem. Igazából mindegy, csak ne unalmas, száraz, háborús legyen. Kivétel a Battle Royale, az háborús, vagy legalábbis hasonló, de nagyon jó. Hm, tényleg, a borzongós könyveket is imádom. És te? - teljesen fellelkesültem a könyv-témától, bár nem igazán tudom értelmesen elmondani, hogy mit szeretek és mit nem. Ha egyszer lesz egy saját házam az biztos hogy akkora könyves szobám lesz, hogy a plafonig érnek majd a kötetek! Már szinte látom is magam előtt az egészet. Ahogy elmerengek már megint kezdi csiklandozni az elmémet egy gondolat, most viszont kezd formát ölteni a dolog. Most igyekszem olyan arcot vágni, mint aki arra figyel, amit Thomas mond, de persze meg se hallom, ismét. Az arcát figyelem, amíg el nem kapom a tekintetét. Belebámulok a szemeibe, enyhén döntöm a fejem, mint mindig ha valamire nagyon koncentrálok. Az ölembe húzom a papírt, és a szemkontaktust nem megszakítva rajzolni kezdek. A vonalak tekeregnek, kanyarognak, míg önmagukba nem érnek. Pislogok egyet, majd lepillantok a rajzomra. Alapnak tökéletes, még finomítanom kell rajta, és persze, elkészíteni a karkötőt. Szóval mégiscsak írnom kell Apámnak az alapanyagok miatt.
- Külföldön? Nem, még soha. De nagyon szeretnék elmenni mindenfelé. Csak úgy kirándulgatni is, de inkább hosszabb távot töltenék el egy adott helyen, hogy minél jobban megismerjem az ottani szokásokat. - válaszolom a kérdésére. Csupán reménykedem benne, hogy az iménti nem tűnt túl furának és teszem azt nem fog hanyatt-homlok elmenekülni. Határozottan tetszik nekem Thomas. Na nem úgy értve - bár nem mintha nem lenne helyes fiú - inkább a személyiségére gondolva, szimpatikus. Nem szoktam beszélgetni hímneműekkel, ha jobban belegondolok talán 6 éves korom óta most először állok szóba ellenkező neművel, de vele megérte kivételt tenni.
- Azért jársz haza minden nap, mert ha itt maradnál akkor emlékeztetne Londonra az otthonra? - jut hirtelen eszembe a dolog. Ez így teljesen megmagyarázná a dolgot.
- És mond csak az itteniek nem túl tolakodóak az angolokhoz képest? - kérdezemvigyorogva, hiszen jócskán belemászok a másik privát szférájába a kérdéseimmel a távolságtartó angolokhoz képest. Az ott szokásos " hogy vagy? köszönöm jól, és te? én is" kérdésektől ez igencsak távol áll.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. augusztus 9. 12:29 | Link

LAURA
délután a padon | x

Nevetek kicsit prefektológusi címemen.
- Az, igen. Olyasmi. Prefektus - bólogatok mosolyogva, de egyáltalán nem kioktatóan javítom ki az elrontott szót, hanem csak segítségül.
- Nem, nem megterhelő. Inkább izgalmas. Az őrjáratokhoz mondjuk néha álmos vagyok. Meg biztos mást mondanék, ha lett volna már valami összetűzésem valakivel, de eddig nem volt - vonok vállat, miközben elgondolkozom ezen. Az a helyzet, hogy senkit nem kaptam még rajta semmi olyasmin, amiért rá kellett volna szóljak. Azzal meg soha nem volt gondom, hogy én magam jól viselkedjek és példát mutassak. Jó, most nem arra gondolok, ahogy a Levita torony eseténél viselkedtem, ahol is tökre útban voltam és semmi hasznom nem volt. Hanem úgy általában, a hétköznapokban.
- Kicsípve? - kérdezek vissza magas hangon, hitetlenül.
- Én nem, én csak... - nézek le magamra, vajon, mire érti ezt.
- Csak tetszik nekem az uniformis. Oké, igaz, mióta prefi vagyok, még többet hordom - vallom meg pironkodó mosollyal, hiszen ami igaz, az igaz. Komolyan veszem a tisztséget. Végülis soha nem kaptam még lehetőséget rá, hogy ilyen fontos és felelősségteljes dolgom legyen.
Szóval az apukájának akart írni. Csak éppen a tinta csata meg én megakasztottuk benne, bár a szavai alapján egyben meg is mentettük tőle. Derűsen hallgatom válaszát a könyvszeretetéről. Egy kis részleten viszont fennakadok. Szemöldököm is így tesz.
- Ó, hogy te... szóval te muglik közt éltél? Nem tudtad, hogy varázsló vagy? - kérdezgetem erről a dologról, ami számomra egyáltalán nem hétköznapi. Szerintem nem is beszéltem még olyannal, aki nem eleve varázskörökből jött. Na tessék, ő fiúkkal nem szokott beszélgetni, én meg mugli világból jöttekkel. 1:1. Érdekes társalgótársakra találtunk akkor most egymásban.
- Hú, nem is tudom - vakarom meg kicsit a tarkómat a könyves kérdés nyomán.
- Sajnos nem olvasok különben túl sokat - vallom meg elhúzott szájjal. Az otthonban igazából soha nem volt alkalmas a környezet, hogy nyugodtan félrevonulj egy kötettel. Ha belegondolok, állandó készenlétben voltam ott egyébként is. Ha elment valamelyik olyan gyerek, aki szeretett másokat zrikálni, akkor hamarosan jött helyette másik. Márpedig én arra mindigis nagyon alkalmas voltam, hogy szekáljanak.
- Öhm... - akadok meg kicsit, ahogy mintha csak a gondolataimat folytatná, az árvaházról kérdez. Lehet, hogy legilimentor, csak nem tud róla?
- Azt hiszem, igen - bólogatok, felkaromat dörzsölgetve szórakozottan.
- Egész életemben egy csomó másik gyerekkel voltam körbevéve éjjel-nappal. Ez igazából klassz, de mindig vágytam arra is, hogy néha kevesebben legyenek körülöttem, vagy hogy lehessen egy... családom - lassulnak le egyre jobban szavaim és ábrázatom egyre szomorkásabb lesz. Nem nagyon, csak látszik, hogy visszajönnek az emlékek és ez az egész érzés.
- De mostmár van - ragyog fel az arcom.
- Szóval... igen, most így a jó, hogy van ebből is meg abból is - biccentem erre meg arra a fejem, mosolyogva, ahogy az iskola és az otthonlét egyensúlyáról beszélek.
- Nem, nem hiszem - nevetek bele kicsit feleletembe.
- Mármint, tudod, én csak kevésszer találkoztam másokkal a nevelőimen meg a többi ott lakó gyereken kívül. De most, hogy mondod, azért itt tényleg más a légkör. Mondjuk nem pont tolakodó, hanem csak olyan közvetlenebb mindenki talán. Érdeklődő. Mint te - nyújtom a kezem a lány felé, rámutatva.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2018. augusztus 10. 09:01 | Link

Thomas



Persze, hogy rosszul tudtam a szót, ki is javít nevetve. Magam is mosolygok a dolgon, eszembe se jut, hogy esetleg gúnyolódna rajtam.
- Éjjel kell őrjáratoznotok? Azta! Tuti félelmetes a kastély éjszaka. Sehol semmi fény, tök sötét. Brr- borzongok meg egy kicsit. Nem félek a sötéttől, de nem is érzem magam túl biztonságban benne. Mindenesetre a prefektusi munka érdekesnek hangzik, de..- Nem nekem való, az tuti.
Hirtelen összerázkódok, ahogy a hangja több oktávnyit emelkedik. Sikerült belegázolnom a lelkébe, pedig nem is úgy értettem azt a kiöltözős dolgot. Valamelyest megmagyarázza a dolgot, de biztos vagyok benne, hogy nekem is illik beavatnom őt abba, hogy hogy is értettem a dolgot.
- Igen, tudod nem úgy értettem, hogy túl lennél öltözve. - kezdem a mondatot, majd finoman megrázom a fejem. Nem, ennek cseppet sem így kellett volna hangoznia. Egy darabig keresgélem a megfelelő szavakat, majd kibököm. - Tudod, mifelénk az volt a szokás, hogy ünnepségekre, esetleg színházba öltözik fel így az ember, ahogy most Te. A sulinkban mindenki abba járt, amibe akart, hiába volt ott is elvileg valamiféle egyen-öltözet. Itt is van, de ahogy látom, nem sokan hordják. És tessék, erre itt vagy Te, aki makulátlanul fest az egész göncben, pont úgy, ahogy egy komoly varázslótanoncnak festenie kellene. Kitűnsz az egész tömegből. A prefektusi munkát figyelembe véve mondjuk ez nagyon jó, példamutatásból jeles. - magyarázom el neki a gondolataimat, amennyire csak tudom. Azt már nem teszem hozzá, hogy én személy szerint jobban szeretek beleolvadni a tömegbe,semmint kitűnni belőle. Elképzeltem, ahogy végigsétálok mellette a kastélyban, minden szem ránk szegeződik, mert persze észrevennének akkor engem is. Már a gondolattól is görcsbe ugrott a gyomrom, és halvány pír öntötte el az arcomat. Szerencsére ennél tovább nem jutok a képzelgésben, helyette inkább meghökkenek a meglepődésén.
- Igen, a szüleim muglik. Fogalmam sem volt erről az egészről, amíg meg nem jött a levél. Őszintén szólva nehezen is hittem el, ugyanis semmi jelét nem tapasztaltam annak, hogy különleges képességem lett volna. Pedig nyilván van, különben nem írtak volna nekem, nem tudnék seprűn repülni, és Willow sem engem választott volna. - hadarom el az egészet miközben a fejemben csak úgy száguldoznak a gondolatok. - Miért, te nem mugli származású vagy?
Én eddig tényleg azt hittem, hogy ő is olyan, mint én. Hogy talán azért tudok vele ilyen jól elbeszélgetni, mert hasonlóak vagyunk. Eddig az a pár ember akivel szóba elegyedtem, mind varázsló származású volt, és én mindvégig feszengtem a velük való társalgás alatt. De talán, ami miatt a leginkább azt gondoltam, hogy mugli az pont az árvaház kérdése. Furcsának tűnik a gondolat, hogy ilyen létezzen a varázslók között is, hiszen annyi sok bűbájuk és bájitaluk van megmenteni, vagy éppen megvédeni az életüket. Ha meg is hal egy kettő, az még nem indokolja, hogy árvaházat kelljen létesíteni.
A téma is efelé terelődik, hiszen foglalkoztat a dolog nagyon is. Thomast hallgatva látom, hogy beletrafáltam a dolgokba. Figyelmesen hallgatom, amit mond a sok gyerekről, és a magányosságról. Hiába veszik körül sokan az embert, ha mégsincs senki, akihez tartozhatna. Pocsék egy érzés lehet. Annyira átérzem a fájdalmát, hogy legszívesebben odamennék hozzá és megvigasztalnám, de nem teszem. Egyrészt azért félek egy fiúhoz túl közel menni, másrészt meg angol. Nem hiszem, hogy jó néven venné az ilyesfajta fizikai kontaktust. Teljesen felé fordulok viszont, a testtartásom és az arckifejezésem is az együttérzésről tanúskodik. Az arcán száguldoznak az érzelmek, majd olyan hirtelen ragyog fel amire nem számítottam. A szavai aztán megmagyarázzák az éles váltást.
- Szerencsés vagy akkor. - mosolyodom el én is. - Szörnyű lehetett éveken keresztül úgy élni, hogy nincs senkid. Senki akihez tartoztál volna, senki aki akart volna téged. De végül minden jóra fordult. A bácsikád remek ember lehet, főleg ha ilyen jól érzed magad nála. - fejezem be végül az empatikus áradatot. Épp eléggé kielemeztem és gázoltam bele az ingoványos témákba, hogy elszégyelljem magam az egész miatt. Egyáltalán nem szokásom, így belemászni mások életébe. Főleg nem az első találkozáskor. De úgy néz ki Thomassal ez is más. Elpakolom közben a papírjaimat és odébb dobom a táskát, hogy el tudjak heverni a földön. Már teljesen elgémberedtek a lábaim, ami csak most tűnt fel. A mondandójától, meg ahogy rám mutat viszont mozdulatlanná dermedek. Közvetlen, érdeklődő, mint én. Ezt hogy értette?
- Ez most jó, vagy rossz? - kérdezem tőle döbbenten. Tuti, hogy rosszat jelent könyvelem el magamban és talpra ugrok, hogy  ha kell, minél gyorsabban elmenekülhessek a helyszínről.
- Én, én..... - dadogok megriadva attól, hogy közli velem, hogy igazából semmi közöm nincs ezekhez, és ne ártsam bele magam a dolgaiba, meg hagyjam békén és hasonlók. - Bocsánat, én, én nem akartam. - nyögöm ki elfúló hangon. Rápillantok egy pillanatra, szemeimben néma könyörgés, hogy ne utasítsa el túl durván a béna barátkozási kísérletemet. Lesütöm a szemem és alig észrevehetően várom az elkerülhetetlent.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. augusztus 12. 16:24 | Link

LAURA
délután a padon | x

- Ó, de én csak egy órát járőrözök takarodó után. Akik itt laknak a kastélyban a prefik közül, ők több ideig. Meg többször is, ha minden igaz. Szóval én még elég lazán vagyok. Félni különben nem szoktam, de izgalmasnak tök izgalmas - véleményezem kései szolgálatomat. Mindenképpen különleges érzés olyankor járni a folyosókat, amikor mindenki más már a körleteibe vonult. Jaj, különben meg én nem sértődtem ám meg azon, amit a kinézetemről mondott, csak nagyon meglepett vele.
- Awh - szökik ki belőlem egy olvadozó hang, amikor kifejti, hogy úgy nézek ki, ahogy egy komoly varázslótanoncnak festenie kellene és ahogy a példamutatásomat is jelesre értékeli. Ez igazán jól esik. Ki is húzom magam kicsit ültömben.
Számat finoman eltátva hallgatom, miként jött rá, hogy ő varázsló és hogy ez az egész teljesen új volt a számára. Ez nagyjából olyan lehet, mintha nekem azt mondanák, hogy mugli vagyok és mától a mugli világban kell élnem. Meg kéne tanulnom a sokféle masinájuk használatát, beleszoknom egy tökéletesen másféle életstílusba.
- Nem - rázom a fejem, elmosolyodva elrévedésem után.
- A szüleim varázslók voltak - fedem fel előtte, hogy mindkettő az volt. Aranyvérű vagyok, ha nem illetlen ezt a szót használni. Úgyhogy mágikus árvaházban nevelkedtem. Ugyan nagyon sokféle okból kerülnek oda a gyerekek, és van, akit egyszerűen csak elhagynak a szüleik, azért a lány hiedelmeivel ellentétben a mágusok koránt sem sebezhetetlenek. Én már csak tudom. Azonban annak örülök, hogy nem merülünk el a múlton és a helyzetemen való szomorkodásban. Laura együttérzése, ami árad belőle, az persze jól esik.
Mielőtt még válaszolhatnék a kérdésére, a háztársam felpattan kényelmes heverészéséből. Teljesen pánikba esik, vagy nem is tudom. Csak pislogok nagyok, meg a homlokomat ráncolom.
- Nincs... semmi baj - hebegem.
- Mármint... azt se tudom, miért kérsz bocsánatot - vallom meg, kicsit belenevetve a szavaimba. Hiszen ezzel a semmi bajjal nem elfogadni akartam a bocsánatkérést, hanem jelezni, hogy nem is tudom, miért sajnálkozik. Minden esetre azért közben én is felállok inkább.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2018. augusztus 12. 20:25 | Link

Thomas



Ahány ember annyiféle vélemény, ezt eddig is tudtam. Ami nekem félelmetes, az Thomasnak izgalmas. Biztos nem sok kreténnel találkozott, aki a vaksötétben kiugrott elé egy kis laza szívinfarktust okozva ezzel. Egyetlen egyszer voltam táborban, ahol ez történt, többé nem kívánkoztam ilyen közösségi dolgokba. Igaz, nem is engedtek volna. De most, hogy így visszaemlékeztem erre az esetre bevillant az, hogy amíg kicsi voltam addig sokkal lazábbak voltak velem szemben a szüleim. Soha nem adtam okot arra, hogy olyan szigorúan fogjanak, ahogy 8 éves korom óta teszik. Hm, rejtély.
- Izgalmas, a-hha. - mondom kicsit irónikusan, majd továbbra is kétkedő hangon folytatom. - Majd egyszer mutasd meg, hogy szerinted az mégis mitől izgalmas, ami szerintem félelmetes. Vagy te semmitől nem szoktál félni?
Persze csak egy kicsit később esik le, hogy ez már megint felfogható annak, hogy elhívom őt valahova, mint a kiskertes dolog, de most nem fog el páni félelem az egésztől. Félre úgyse értelmezi, bár az nyilvánvaló, hogy a bók az jól esik neki. De hát kinek ne esne - igen, persze ott a nyilvánvaló válasz, hogy nekem.
- Ó, értem. Akkor te mindig is tisztába voltál ezzel az egésszel. - felelem gyorsan vadul hadonászva körbemutatva. Nem megyek bele a témába, hogy vajon mi is történt a szüleivel, azt még én is illetlen kérdezgetésnek tartom. Mindenesetre jó neki, hogy nem egy teljesen ismeretlen világba kell most beleszoknia, az is épp elég, hogy teljesen ismeretlen az ország...apropó...
- Mióta tanulsz magyarul, vagy hogyhogy pont ide jöttél suliba? - kérdezem meg szemöldökfelvonva. Akcentusa ugyan van, de ez az érthetőséget nem befolyásolja. Mert bizony vannak borzalmas akcentusú külföldiek, például a franciák (avagy fhansziák). Azoktól a hideg is ki tud rázni. De Thomasnak tökéletes a nyelvtanja is, jól használ minden hangsúlyozást is, mintha legalábbis második anyanyelve lenne a magyar.
A további gondolkodásból teljesen kizökkent a pánik. Ha rajzfilm készülne ebből az egészből, akkor tényleg hatalmas nagy pánik kiírás villogna a fejem felett, és körbe körbe futkároznék, valószínűleg egy kisegérként. Azt mondja semmi baj, mintha minden rendben lenne. De hát hogy lehetne minden rendben, és na álljunk meg egy kicsit, nevet??? Ő most kinevet engem?
Ettől annyira leblokkolok, hogy felemelem a fejemet, egyenesen rábámulok, gondolataimban a kisegér is ledermed és a pánik felirat helyett a düh jelenik meg. Kezemet ökölbe szorítva meredek rá összeszorított fogakkal. Ez az érzés teljesen ismeretlen számomra, vagyis ez is. Némán nézem, ahogy feláll ő is, de nem tudom értelmezni ennek okát. Mélyeket kezdek el lélegezni, hogy kitisztuljon az agyam, hiszen az a sanda gyanúm támad, hogy ezt kissé túlreagáltam.
- Amiért túl érdeklődő vagy közvetlen vagyok. Amiért ez már már tolakodónak mondható. Tudom, hogy az angolok nagyon udvariasak, de azért szólj nyugodtan ha túl messzire megyek és nem venném észre. - felelem neki összevissza csúszkáló hangon. Kezdek lenyugodni, és érzem hogy megbántásról szó sincs, eszébe sincs ilyet tenni, de a saját reakcióm zavar. Az alap viselkedési forma nálam egy ilyen szituációban a menekülés. Nem értem, hogy miért is állok én még mindig itt, miért várom a válaszát. Az viszont világos számomra, hogy ez után a hiszti után nem sok kedvem van visszatelepedni a földre. Akkor már inkább sétálgatok valamerre, vagy felfedező útra indulok. Nyilván ő is hasonlóan tesz, ha már így felugrassztottam.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. augusztus 18. 01:23 | Link

LAURA
délután a padnál | x

- Ó, dehogynem. Csomó mindentől - közlöm vele teljes nyugalommal, hogy félek én aztán rengeteg dologtól, ne aggódjon. Mondom mindezt úgy, hogy láthatóan fel sem merül bennem, hogy ez szégyellnivaló lenne. Szerintem nem is az. De azért sokan vannak, akik nem szívesen vallanak meg ilyesmit.
- A bácsikám itt él Magyarországon, úgyhogy kézenfekvő volt, hogy ha már ideköltözöm hozzá, akkor az itteni suliban kezdjek - vonok vállat.
- De nem tanulok magyarul - rázom a fejem, összevont szemöldökkel. Miért hiszi, hogy magyarul ta... jaaa, tudom már, miért hiszi.
- Emiatt érted, amit mondok - nyúlok ingem alá, hogy elővegyem a nyakamban lógó kis ezüstkeresztet. Mosolyogva mutatom a lánynak.
- Liam bácsitól kaptam. Fordítóbűbáj van rajta. Nem tudok magyarul. Most is angolul beszélek, csak te megérted. Ahogy én is téged. Mondjuk, ahogy nézem, mindenkire kicsit másképp hat. Mármint te ezek szerint úgy hallod, magyarul beszélek. Viszont én meg hallom, hogy te a saját nyelveden beszélsz, csak valahogy megértem - próbálom valamiképpen elmagyarázni, rám hogyan hat a varázslat. Nagyon érdekes az egész.
- Dehát ez egyáltalán nem baj - nyugtatom meg efelől a felpattant háztársamat. Azt külön viccesnek találom, hogy azt hiszi, az angolságom miatt nehezen viselek egy ilyen közvetlen helyzetet, azonban ezen már nem állok neki megint nevetni, mert úgy láttam, az előbb is rosszul esett neki.
- Viszont... - nézek kicsit körbe.
- Nem tudod véletlenül, mennyi az idő? - kérdezem meg tőle, hiszen lehetséges, hogy lassan már mennem kéne. Jól jönne, ha lenne nálam óra.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2018. augusztus 18. 10:40 | Link

Thomas


Minden további nélkül válaszol a kérdésemre, megjátszás nélkül. Ebből arra következtetek, hogy őszinte típus, aminek csak örülök. Sose volt szimpatikus az, ha az emberek csak azért, hogy jobb színben tűnjenek fel a másik előtt elkezdenek valótlan dolgokat állítani. A félelem normális dolog, persze egy bizonyos kereteken belül.
- Hm? - hümmögök kérdő hangon, jelezve, hogy nyugodtan elkezdheti a felsorolást, ha szeretné. Nem érzem különösen szükségét, hogy rákérdezzek, elvégre ez nem olyan dolog, amit az ember cseverészve előad egy első találkozáskor. Így hangosan csak annyit mondok: - A sötétség ezek szerint nincsen közte.
Ó, tényleg, a bácsikájáról el is feledkeztem. Vagyis arról nem feledkeztem meg, hogy létezik, de valahogy úgy képzeltem, hogy ő is angol, és mindannyian ide költöztek. Logikus, hogy Thomas oda költözik, ahol a rokona lakik, ez eszembe juthatott volna.
- Nem?? - szalad ki belőlem a hitetlenkedés. Ő is hitetlenkedik, majd elsimulnak az arcvonásai, és mosolyba rendeződnek. Mindez egy pillanat leforgása alatt. Magam is elmosolyodok ezen, majd érdeklődve pillantok le a medállra, ami miatt megérthetem őt.
- Nem is tudtam, hogy létezik ilyesmi. - mondom majd rögtön el is pirulok egy kicsit. Hát persze, hogy nem tudtam, mugli vagyok, honnan is tudnék én ilyeneket. - Mármint, nem hallottam még ilyenről. Nagyon hasznos dolog, és igazán szép darab.
Fejemet jobbra-balra forgatva szemlélem a keresztet, de nem fedezek fel rajta semmi különlegeset, ahogyan beszél. A működése is felettébb érdekes, én őt magyarul hallom, ő engem magyarul hall, de ért engem, és mi van akkor ha...
- És mi van akkor ha angolul beszélek? - teszem fel a kérdést angolul. Szerencsére angol angoltanárom volt, így a kiejtésem egész elfogadható, legalábbis mindig azt mondták. Talán kicsit németes, a magyar anyanyelv miatt, de abban biztos vagyok, hogy érthető. Igyekszem rájönni, hogy mikor is beszéltem én utoljára angolul, de nem emlékszem már rá. Amióta elment a tanárnő és kaptunk egy morcos, ijesztő férfit helyette inkább meg se szólaltam az órán. Csoda, hogy nem buktatott meg.
- Nem értem. -motyogom a megnyugtató szavakra. Úgy tudom, hogy igenis távolságtartóak az angolok, és mégse gond, ha túlzottan személyes témákba gázolunk, és nem csak az időjárásról csevegünk. - Akkor, akkor nem a verbális dolgokkal van a baj hanem a fizikai dolgokkal? - kérdezem kezemet ide-oda mozgatva a kettőnk közötti térben. Kezdek belekavarodni ebbe az egészbe, és már-már arra jutok, hogy igazából marhaság az egész az angolok meg a távolságtartásuk-os dolog. - Mondjuk ki szeretné ha az arcába másznak állandóan. - zárom le végül a témát magamban is. Hülyeség az egész. Meg ha igaz is, attól még nem törvényszerű, hogy igaz Thomasra.
- Öö.. - felpillantok az égre mivel az órámat a szobámban hagytam. Egy kicsit szemlélem a napot és a szép felhőket, majd rápillantok Thomasra és teljes magabiztossággal kijelentem: - Kb. fél 6. Elkéstél?
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. augusztus 19. 23:29 | Link

LAURA
délután a padnál | x

Nem jövök ám rá, hogy fel kéne soroljam, mitől félek. Igazából nem is tudnám felsorolni, csak tudom, hogy rengeteg olyan dolog van, ami a frászt képest hozni rám.
- Nagyon sokan használnak ilyet a suliban. Ezért érted őket - tájékoztatom a további tudnivalókról a fordítóbűbájos tárgyakat illetően. Mondjuk ez különös lehet számára, hogy eddig abban a hitben volt, hogy itt ennyien beszélik az anyanyelvét, most meg kiderül, hogy igazából mégsem.
- Ha angolul beszélsz, akkor nem fordít. Akkor nincs miért - vonok vállat, megfelelve a kis elméleti kérdését, ami jogos különben. Izgalmas ezeknek a varázslatoknak a működése. Egyben persze szeszélyes is. Megeshet, hogy rosszul fordítanak valamit, vagy rossz nyelvre fordítják. Az én medálom eddig igazán remekül szuperál szerencsére. Elrakom vissza az ingem alá, miután Laura jól megnézte.
- Nekem egyikkel sincs - felelek sűrűn pislogva. Mindezzel nem megcáfolni akarom rólunk, angolokról élő közhiedelmeket, és még csak azt sem állítanám, hogy rám alapvetően ne lennének igazak, csak hát tény, hogy engem nem zavar a közvetlenség. Más dolog, hogy én nem feltétlenül vagyok olyan módon közvetlen, mint mondjuk a magyarok vagy a délebbi népek.
- Hát ezt... ezt honnan? - nézek fel az égre én is, próbálva rájönni, ezt hogy csinálta, aztán eljut a tudatomig, hogy mennyi az idő.
- Hú... nem, nem késtem el. Még nem. Viszont mennem kell. További szép napot vaaagy estét neked és vigyázz a tintapacákkal! - kapom össze magam és már integetek is háztársamnak, indulva a falu irányába.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2018. augusztus 20. 19:44 | Link

Thomas

zárás


- Ezt nem is gondoltam volna. - mondom meglepetten, amikor meghallom, hogy valószínűleg az iskola több mint fele nem is tud magyarul. Mondjuk gondolhattam volna akár, de ez alatt a rövid idő alatt, amit eddig itt töltöttem nem éppen ez a kérdés kezdett el foglalkoztatni. Inkább az, hogy mi is ez az egész, mit kéne csinálnom és főleg azt, hogy hogyan. Megismerni 15 évnyi lemaradást a mágusvilágról azért nem egyszerű dolog. Bele is szokott sajdulni a fejem a nap végére a sok információtól.
- A nap állásából saccoltam - mondom mosolyogva, amikor meglátom, hogy Thomas megdöbben a módszeremen. Valószínűleg kevesen hagyatkoznak ilyenekre, általában én sem szoktam. A karóra azért pontosabb. De a könyvekből sokféle ismeretet össze lehet szedni, ha már nem jár el sehova sem az ember. A sejtésem azonban beigazolódik, a prefinek mennie kell. Szerencsére  még nem késett el. Kicsit azért sajnálom a dolgot, mert jót beszélgettem vele, de ő nem bennlakásos, és még nekem is van egy-két elintéznivalóm így késődélután.
- Neked is szép estét! Igyekszem nem beborítani az egész iskolát foltokkal! - köszönök el mosolyogva, majd figyelem ahogy elhagyja a rétet, valószínűleg hogy felkeresse azt a kandallót. Leheveredek a fa alá még egy kicsit, hogy élvezzem a hűvösödő időt. Most már el merek lazulni ennyire, sőt a szememet is behunyom. Fél órányi szieszta után egy hangos sóhajtással erőt veszek magamon, összeszedem a dolgaimat és visszasétálok a kastélyba.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék