Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

a z   o r o s z l á n s z í v ű
november 18, napnyugta után

Egy hete sincs, hogy kijöttem megnézni az Északi Tauridákat, ma meg már a Leonida raj estéje van. Tavaly ilyenkor Matthew-val néztem, idén viszont kissé más a helyzet. Tegnapelőtt utazott vissza Angliába. Nem sikerült elég meggyőzően marasztalni, viszont kár ezen töprengeni, főleg, hogy tudom, hogy csillaglesre Madagaszkáron sem azért volt hajlandó eljönni, mert annyira a csillagok érdekelték volna. Sose érdekelték. Ez azon kevés területek egyike, amik esetében kivételesen én vagyok az, aki kérdésekre válaszol és esetenként magyaráz. Szeretem a csillagokat. Nem az asztrológiát, amit többé-kevésbé áltudománynak tartok - még akkor is, ha a merő racionális gondolattömegben felüti néha a fejét a kétely írmagja, hogy vajon nem lehet-e benne mégis valami. Aztán amilyen gyorsan jön, tovább is áll ez a pillanatnyi megkérdőjelezése a dolgoknak. A tudományos megközelítés vonz. Az, amelyik szerint forró gázgömbök végtelen változatos állományát bámulom, ahogy valamerre haladnak, ha még egyáltalán léteznek. A lényeg, hogy gyönyörűek. Gyönyörűnek találom őket és különlegesnek. Félig már menet közben is őket bámulom ahelyett, hogy az utat nézném magam előtt. Nem egyszer estem már orra ennek köszönhetően életemben, ez alkalommal viszont még nem sikerül. A novemberi hűvös időre való tekintettel a kölcsönvett kabát zsebeibe mélyesztem a kezeimet, miután helyére igazítom a lecsúszni készülő sálamat. A csillagvizsgáló sem lett volna rossz ötlet, de itt kint is szépen látszanak a meteorok, meg innen egyébként is bolond lennék már visszafordulni. Egyenesen előre sétálok, bár nem tudnám megmondani, merre is. Amerre a lábam visz, miközben a Sirius kékes fényét figyelem. Sikerül is nekisétálni valakinek, aki szintén elmélyülten figyelhet éppen valamit, különben csak félreállt volna az útból. Gondolom én. Hjaj, ennyit arról az elméletemről, hogy a rét kevésbé lesz látogatott ma este, mint a csillagvizsgáló.
- Oh, bocsánat, nem figyeltem eléggé - közlöm az áldozatommal bocsánatkérés gyanánt, és csupán pár pillanatba telik konstatálni, ő éppen az az ember, aki esélyesen megérti, hogy milyen mértékű a rajongásom a csillagok iránt. Egyike azon keveseknek, akiről tudom, hogy szintén hasonló érdeklődéssel viseltetik az asztronómia iránt. Szépvölgyi. Ettől függetlenül ez alkalommal képes lennék tovább állni gond nélkül egy csendesebb, magányosabb zugot keresve magamnak, ha nem tűnne fel a kezében tartott tárgy, ami megcsillan a holdfényben.
- Az egy asztrolábium? - kérdezem, és gyakorlatilag tátva a szám megbámulom a ketyerét futólag arról is elfeledkezve, mit is keresek itt történetesen. Merlin jóságos szakálla, hogy én mióta szeretnék egy ilyet szerezni, csak eddig mindig közbejött valami, néha a legnevetségesebb okoknál fogva sikerült elszalasztani az alkalmat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=544553#post544553][b]Návay L. Viktor - 2015.11.17. 21:39[/b][/url]

a z   o r o s z l á n s z í v ű
november 18, napnyugta után

Egy hete sincs, hogy kijöttem megnézni az Északi Tauridákat, ma meg már a Leonida raj estéje van. Tavaly ilyenkor Matthew-val néztem, idén viszont kissé más a helyzet. Tegnapelőtt utazott vissza Angliába. Nem sikerült elég meggyőzően marasztalni, viszont kár ezen töprengeni, főleg, hogy tudom, hogy csillaglesre Madagaszkáron sem azért volt hajlandó eljönni, mert annyira a csillagok érdekelték volna. Sose érdekelték. Ez azon kevés területek egyike, amik esetében kivételesen én vagyok az, aki kérdésekre válaszol és esetenként magyaráz. Szeretem a csillagokat. Nem az asztrológiát, amit többé-kevésbé áltudománynak tartok - még akkor is, ha a merő racionális gondolattömegben felüti néha a fejét a kétely írmagja, hogy vajon nem lehet-e benne mégis valami. Aztán amilyen gyorsan jön, tovább is áll ez a pillanatnyi megkérdőjelezése a dolgoknak. A tudományos megközelítés vonz. Az, amelyik szerint forró gázgömbök végtelen változatos állományát bámulom, ahogy valamerre haladnak, ha még egyáltalán léteznek. A lényeg, hogy gyönyörűek. Gyönyörűnek találom őket és különlegesnek. Félig már menet közben is őket bámulom ahelyett, hogy az utat nézném magam előtt. Nem egyszer estem már orra ennek köszönhetően életemben, ez alkalommal viszont még nem sikerül. A novemberi hűvös időre való tekintettel a kölcsönvett kabát zsebeibe mélyesztem a kezeimet, miután helyére igazítom a lecsúszni készülő sálamat. A csillagvizsgáló sem lett volna rossz ötlet, de itt kint is szépen látszanak a meteorok, meg innen egyébként is bolond lennék már visszafordulni. Egyenesen előre sétálok, bár nem tudnám megmondani, merre is. Amerre a lábam visz, miközben a Sirius kékes fényét figyelem. Sikerül is nekisétálni valakinek, aki szintén elmélyülten figyelhet éppen valamit, különben csak félreállt volna az útból. Gondolom én. Hjaj, ennyit arról az elméletemről, hogy a rét kevésbé lesz látogatott ma este, mint a csillagvizsgáló.
- Oh, bocsánat, nem figyeltem eléggé - közlöm az áldozatommal bocsánatkérés gyanánt, és csupán pár pillanatba telik konstatálni, ő éppen az az ember, aki esélyesen megérti, hogy milyen mértékű a rajongásom a csillagok iránt. Egyike azon keveseknek, akiről tudom, hogy szintén hasonló érdeklődéssel viseltetik az asztronómia iránt. Szépvölgyi. Ettől függetlenül ez alkalommal képes lennék tovább állni gond nélkül egy csendesebb, magányosabb zugot keresve magamnak, ha nem tűnne fel a kezében tartott tárgy, ami megcsillan a holdfényben.
- Az egy asztrolábium? - kérdezem, és gyakorlatilag tátva a szám megbámulom a ketyerét futólag arról is elfeledkezve, mit is keresek itt történetesen. Merlin jóságos szakálla, hogy én mióta szeretnék egy ilyet szerezni, csak eddig mindig közbejött valami, néha a legnevetségesebb okoknál fogva sikerült elszalasztani az alkalmat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=544596#post544596][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.11.17. 22:19[/b][/url]

"A természetben talán egyedülálló látvány az a kép, amelyet a városi fényektől távol, felhőtlen éjszakákon nyújt a csillagos ég, ha nem világít a Hold. Az ámuló tekintet csillagról csillagra téved, egy pillanatra megpihen valamelyik fényesebb égitesten, követi a csillagképek szeszélyes és finom láncolatát, végül elvész a háttér fekete függönye előtt reszkető halvány fények között."
Nem hittem volna, hogy ma nem fog világítani a Holdam; az eredetem. A Hold ebben az esetben nem az égitest, noha éppen azt néztem, ahogy álltam a réten - a Hold most valaki, aki fontos nekem, és akit kicsit el kell engednem. Csak azért pont a Hold, mert most azt érzem minden okának, az ősanyagnak magának. Amiből minden érzésem és gondolatom ered, fölöttem összpontosult ezekben a pillanatokban, fényével beborított mindent, noha őt mégsem láthattam. Hagynom kell. A héten még úgyis látom.
Álltam a végtelen boltozat alatt, s néztem fel - a Leonida még nem volt látható számunkra, de csak néztem a fölöttem tátongó, lustán elnyúló tejutat, ahogy a csillagait formákba rendezvén pillantott vissza rám. Az ég a Hold nélkül is szép, s mégis, nélküle nem teljes. Más az ég egy Hold nélkül.
Ahogy az oroszlán közepébe néztem, elővettem a napszín asztrolábiumomat, azt a gyönyörű műszert, melynek segítségével meghatároztam a naplemente időpontját. Az előző mérésem még mindig ott hirdette magát, s a számok, rovátkák most finom derengésbe kezdtek Seth jóvoltából, így láthattam, amit nézek. Igen, nagyon szép. Gyönyörű. Egyszerűen már csak a műszer szépségében is képes voltam elveszni, nemhogy abban, amire képes...
Felfele pillantottam ismét, a megjelenő csillagokra. Hát ismét látom őket - már megint és még mindig. A kezemet leeresztve néztem a gyönyörű égitesteket, melyek azóta elvarázsoltak, hogy Márk felolvasott valami mesét még régen róluk. Mióta a nagymamám azt mondta, hogy édesanyám a legfényesebb csillag az égen.
Ekkor ütközött belém valaki, bár az idilli hangulatomat nem sikerült romba döntenie (mostanában annyi hasonló megszakításos eset volt, hogy nehezebben lehetett megingatni). Akit megláttam, az Návay volt, akivel párszor már beszélgettünk az asztronómiáról, s bár sok ismeretünket megosztottuk egymással, mégis egy kis távolságtartással kezeltem őt (csakúgy, mint mindenkit általában).
- Nem gond. - mondtam aztán, s arrébb léptem egy kissé, hiszen úgyis terveztem lefeküdni a fűbe, szövetkabátomat egyáltalán nem féltve.
A másik azonban észrevette a kezemben derengő aranyszín gyönyörűséget, s rögtön rá is kérdezett, jól látja-e a dolgot.
- Igen, az. - pillantottam rá - Seth megbűvölte egy kicsit. - igaz, ez csak annyiban merült ki nagyjából, hogy derengett, és bizonyára sokkal törésállóbb volt, mint egyébként.
S bár nem feltétlen a kommunikáció lezárásaként tettem, mégis muszáj volt felpillantanom az égre, szemeim pedig a Cygnusba akadtak. Ha van kedvenc csillagképem, akkor ez az. Valamiért kedvelem, fogalmam sincs, miért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=545291#post545291][b]Návay L. Viktor - 2015.11.19. 22:27[/b][/url]

a z   o r o s z l á n s z í v ű

Az α Canis Maioris nagyjából öt éves korom óta nem hagy nyugodni. Akkor esett meg, hogy apám egy este megmutatta a kékes fénnyel ragyogó "kutyacsillagot" és mesélt a nagy kutyáról, aminek a legfényesebb csillaga. Azóta nem csak a hozzá kapcsolódó történeteket ismerem, hanem az adatokat is, amik elmondhatóak róla. Például azt, hogy huszonháromszor fényesebb a Napnál. Ha választanom kellene, határozottan erre mondanám azt, hogy a kedvenc csillagom mind közül. Képes lekötni a figyelmem még most is, ennyi idő után, ráadásul annyira, hogy sikerül nekimennem az egyetlen embernek, aki közel s távol fellelhető a réten. Mint kiderül, ismerem az illetőt. A csillagok másik nagy rajongója a környéken. Rövid bocsánatkérést követően azonban ez alkalommal mennék is tovább, mert bár szívesen csevegek bármikor, asztronómiáról különösen, a hozzáértő ember pedig végképp ritka kincs, ha csevegni akartam volna, nem a rétet választom. A leonidákat jöttem megnézni, esetleg elmélkedni kicsit, noha ez csak amolyan másodlagos célja a sétának, nem történik semmi, ha elmarad. Az asztrolábium a kezében viszont a terveim gyors újragondolására késztet, legalábbis egy rövid ideig még elácsorgok itt eme ketyere csodálatának szentelve azt a pár percet. Seth ajándéka. Seth? Egy futó pillanat erejéig eltöprengek rajta, hogy vajon tudnom kellene-e, kiről van szó, de aztán eszembe jut, hogy valószínűleg Gareth-ről beszél, ha jól emlékszem, ez a középső neve. Vagy mégsem? Végeredményben lényegtelen, honnan származik az asztrolábium pontosan, kitől kapta, az sokkal inkább érdekel, hogy a tulajdonában van egy ilyen szerkezet.
- Mázlista vagy. Én évek óta igyekszem beszerezni egyet és valahogy sose jött még eddig össze - morfondírozok hangosan egy egészen leheletnyi irigységgel a mellkasomban, mert tényleg mázlistának gondolom, miközben én meg csak szerencsétlenkedem, ha erről van szó, olybá tűnik. Avagy inkább rosszul időzítek. Nem is tudom. Majd egyszer azért hátha sikerül beszerezni. Remélhetőleg hamarosan.
- Ezt jöttél kipróbálni egyébként vagy te is megnéznéd a Leonida rajt? - érdeklődöm végül rövid szünet után, mialatt hol az eget bámulom, hol a fényes szerkezetet, pontosabban főleg az utóbbit. A meteorok még mindig nem tűntek fel, de majd mindjárt jönnek. Tudom. Addig azonban összehúzom a kabátot magamon, ismét zsebeimbe süllyesztem a kezeimet és nem visz rá a lélek, hogy odébb sétáljak egyelőre.