36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. október 21. 19:47 | Link

Aiden W.



Kezd már nagyon elegem lenni a négy fal látványából, azokról nem is beszélve, akik szintén odabent tobzódnak. Pedig alapjáraton semmi bajom az emberekkel, de vannak olyan személyek, akik még engem is ki tudnak borítani, hiába lehetnék akár a tolerancia minta képe.
Így hát magasról teszek arra, milyen idő van odakint, épp csak egy melegebb kabátot aggatok magamra, meg a sapi helyett kapucnit, zsebre vágom  a kezeim, aztán már ki is lépek a fojtogató falak közül.  
Először mellbe vág a hűvös levegő, meg is tántorodok kicsit, de a bentről kiszűrődő viháncolás egyből arra késztet, ne adjam fel, menjek csak tovább, ha nem akarok látványosan kiborulni, már pedig nem akarok. Az valahogy nem én vagyok, és tényleg sokkal többet le bírok nyelni egy átlag kamasznál, ezt bármikor alátámaszthatom.
Most viszont sok, és hiába tagadnám, nem a Bencével történtek a fő kiváltó okai ennek, hazudnék. Persze ez nem ennyire egyszerű, csomó kérdőjel cikázik a fejemben, de most még agyalni sincs kedvem, egyszerűen csak nyugalmat akarok... mindenhol.
Mióta átléptem a suli küszöbét, a nyugalom az, amiből a legkevesebb jutott nekem. Az események csak úgy követték egymást, én meg talán életemben először döntöttem úgy, hogy oké, most akkor sodródom az árral, mert beleőrülni ebbe az egészbe nem szeretnék, már pedig az is sanszos lett volna.
Jó, sejtem más is ezt tette volna, ha szinte az egyik pillanatról a másikra rángatják ki a jól megszokott, szeretett világából, és hajítják valami újba " nesze fiam, boldogulj" felkiáltással. Azért elismerő, hogy talán egyszer, bocsánat kétszer engedtem utat a könnyeimnek, mert szégyen, nem szégyen, általában azok hamar megerednek, persze ezt senkinek nem vallanám be.
- Szia, merre? - toppanok hirtelen Aiden mellett, miután sikerül beazonosítanom a sziluettet, és hát próba szerencse alapon még le is szólítom. Jobb esetben elküld a francba, rosszabban meg most fogom először megtudni, milyen testközelből benyelni az átkot. Nem is olyan rég ecseteltem a rellonon belüli nehéz eseteket, na ez a srác is egy közülük, de hát... egyedül mégis csak uncsi a köröket róni, nem?  
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Aiden Ward
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 208
Írta: 2015. október 22. 14:03 | Link

Helena

Egészen biztos, hogy nem vagyok komplett. Tudom, hogy ez a többség számára soha nem is volt kérdés, de a legtöbben rosszul ítélnek meg és elhiszik azt, amit szándékosan eléjük tárok, pedig köztudott, hogy a látszat néha csal. Nos, ilyen mélyenszántó gondolatok közepette rovom a tétlen köröket, immáron a kastély falain kívül, ebben az átkozott ítéletidőben. Amivel alapvetően nem kéne, hogy problémám legyen, tekintve a származásom és, hogy életem igen nagy részét töltöttem az esős és véletlenül sem melegségéről híres Anglia legfőképp északi tájain.
Most mégis fázósan húzom össze magamon a fekete szövetkabátot, és lassan, fáradtan teszem meg a következő lépéseket céltalan utamon. Ha feltétlenül okokat szeretnénk keresni, keressük valahol a főváros környékén, még konkrétabban az egyik kórházukban, ahol… csak arra tudok gondolni, hogy nincs egyedül. Remélhetőleg, nem hagyják egyedül. Akármennyire is szeretném a nap huszonnégy óráját a lány mellett tölteni, nem tehetem és nyilvánvalóan nem is akarja. És ahányszor csak errefelé terelődnek gondolataim, kétségbeesetten próbálok meg valami másban kapaszkodót keresni, túlságosan… sok nekem ez az egész. Alig alszom, amit a pár napja kinézetem állandó kellékévé vált szem alatti fekete karikák nem is bizonyíthatnának jobban. De mitévő lehet az ember, amikor közlik vele, hogy kis híján a karjai közt halt meg valaki. Olyan valaki, akivel jobban törődik, mint önnön életével valaha is tette.
Hogy a csípős őszi levegőtől, vagy a kialvatlansággal járó elcsigázottságtól kevésbé határozott- e a fogásom, nem tudom, de mondhatni remegő kézzel nyúlok a zsebembe az öngyújtómért, hogy a számban lógó szál cigit nehézkesen, többszöri próbálkozásra azonban sikeresen meggyújtsam. Átkozódom is halkan, majd jólesően, mintha csak ezen múlna életem, fújom ki a sűrű füstöt a szép lassan sötétedő ég felé. Furcsa, nehéz hozzászokni ehhez a váltáshoz – azt hihetnénk, hogy késő van, holott legfeljebb öt óra körül járhat, persze nem tudom pontosan, és mégis mit számít… teljesen egybefolynak a napszakok. Előbb fülelem ki a mögém osonót, minthogy megszólítana, komótosan, egy vénemberhez hasonlatos ütemben fordulok az érkező felé felvont szemöldökkel, és elnyomom a késztetést, hogy azonnal ráförmedjek, mégis mit akar.
- Körbe-körbe, nemt’om – vonok vállat. – És te, kislány, mi ez a búslakodás? Hétvége van, nincs semmi teendő, miért nem bulizol valahol? – fogalmam sincs, mit hordok össze, csak jár a szám, mint ahogy az esetek nagy részében.  
Hozzászólásai ebben a témában

Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. október 22. 19:36 | Link

Aiden W.


Ki innen, el innen. Csak ez jár a fejemben, semmi más, ami csak azért furcsa, mert az agyam nem csak egy gondolatra fókuszál, persze, akkora luxust csak a nagy átlag engedhet meg magának, talán... de én nem.
Már rég megbarátkoztam a ténnyel, hogy az én fogaskerekeim máshogy működnek, viszont most kezdem csak el érezni ennek a hátrányát, de úgy Istenigazából. Hiába tudom magamról, hogy a nálam idősebb korosztállyal előbb megtalálom a hangot, lévén az én gondolkodásmódom is az ő szintjükkel vetekedik... vagyis, na ez azért bonyolult, és a lényeg, hogy igazából tökmindegy, míg rám van aggatva a gólya jelző.
Azzal is tisztában vagyok, hogy könnyűszerrel tudnék változtatni ezen, ha egyszer ledobnám azt az álarcot, és megmutatnám mindenkinek, miért vagyok én "csodabogár", de nem tudom, megérné-e, és amíg ebben nem vagyok biztos, teszem a "hülyét", már amennyire az tőlem telik.
Jelen pillanatban viszont tök mindegy, ki az, aki előttem sétál, igyekszem, beérni, még akkor is, mikor időközben sikerül nevén is neveznem az illatőt. Első ránézésre meg tudom állapítani, hogy ő se van sokkal jobban, és még csak az alapszemélyiségét se kell boncolgatnom hozzá, pedig az mára hobbinak nőtte ki magát. Vicces, hogy azelőtt kábéra meg tudom mondani egy emberről, milyen, mielőtt megszólalna, na de persze erre bárki képes, ha egy kicsit is figyel arra, ami körülötte zajlik, jobban, mint máskor.
- Tizennégy vagyok, még csak nagykorúnak se számítok, nem is bulizhatok - sóhajtok fel, na, nem mintha életem legszomorúbb tényét osztanám meg vele. Erről szó sincs.
Nem akarok az a koravén típus lenni, aki húsz éves korára már látott mindent, tapasztalt mindent, és stagnálni kezd, csak mert túl korán kezdett élni, én jobb szeretem, ha a természetes mederükben haladnak a dolgok, és most beérem azzal is, hogy olykor-olykor szemet hunyok a takarodó felett, mert ez így van rendjén... legalább is valahol ezt olvastam.
- Lépjünk le - dobom fel az ötletet hirtelen, mert noha a bulizáshoz még tényleg nem vagyok elég nagy, ilyen őrült spontán dolgot, csak megengedhetek magamnak, egyszer az életben.
- Látom, neked is eleged van ebből, nekem is és közel a vasútállomás, na? - adok némi magyarázatot is, hátha ettől kevésbé tűnők őrültnek, bár... azt nagyon kétlem.
Utoljára módosította:Sólyomfi Helena, 2015. október 22. 20:56
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Aiden Ward
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 208
Írta: 2015. november 12. 17:40 | Link

Helena

Hosszan szívok bele a cigarettába, az utolsó slukk szinte égeti a számat és az ujjbegyeimet, grimaszolok, közben egy laza mozdulattal pöccintem jó messzire, tekintetemmel követve íves útját. A kifújt, sűrű füst lassan beleolvad a fokozatosan sötétedő ég színébe, közben pedig a lány válaszát várva fordítom felé figyelmem. Az imént elkövetett bravúrt a vezetőség tagjai nyilván a legkevésbé sem értékelnék, de egyet sem látok a közelben, és ha éppenséggel egyenesen felém vágtatna egy, sem érdekelne különösebben. Unott arckifejezésem helyét azonnal átveszi valami végtelen megrökönyödés Helena szavai hallatán; hogy inkább a tény kelt zavart az erőben, miszerint pofátlanul fiatal, vagy a bulizás ilyen szintű, közömbös elutasítása, magam sem tudom eldönteni.
- És ez téged komolyan hátráltat? – fél szemöldököm villámgyorsan feljebb ugrik pár centit. Annyira azért nem foglalkoztat a kérdés, hogy menten szívrohamot kapjak, csupán meglep, hogy inkább a magányos esti sétát választja ebben a csípős időben, mint hogy… nem is tudom, a barátaival legyen, vagy valami. Addig kell kiélvezni, míg nem halmozódnak fel a tennivalók, a gondok, a bonyodalmak. Úgy beszélek, mintha valami bölcs vén tata lennék, és hát, valljuk be, messzebb nem is járhatnék ettől.
A váratlan ötletet hallva kérdőn bámulok a lányra, várva pár másodpercet, időt hagyva esetleg annak, hogy kibukjon belőle: „csak vicceltem”. De nem következik be, szóval lassacskán felkúszik az arcomra megszokott, tenyérbemászó vigyorom.
- A tizenéves, aki a bulizáshoz túl fiatal, de meglépni… egy teljesen elfogadható hétvégi program – igen, egy kicsit húzom az agyát, gúnyolódok, mert miért ne, megtehetem. A folytatásra keserűen felnevetek. Hát ennyire egyértelmű lenne, hogy csak árnyéka vagyok önmagamnak az ominózus vacsora óta? Ó, igen. Jól láttam a tükörképem: a töretlen pimasz mosoly helyét kedvetlenül összepréselt ajkak vették át, nyúzott tekintet, a szokásosnál elburjánzottabb arcszőrzet. Nem is próbálom megjátszani, hogy minden a legnagyobb rendben. – Remélem, tisztában vagy vele, hogy ez így érdekesen hangzik… a megszöktetés valahogy fordítva szokott zajlani. No, nem baj, ráfogjuk a fiatalságodra, mégsem kezdeményezhetek ilyen korkülönbséggel – inkább magamnak szövegelek össze-vissza, és ha Helena egy kicsit is ismer, tudja, hogy nem kell komolyan venni. Kivéve talán, ha fenyegetőzöm, akkor már érdemes odafigyelni arra a sok oltári baromságra, amit kiejtek a számon. A monológ körülbelül már felénél megragadom a lány karját, és indulok meg a falu felé. – Hova szeretnél menni?
Utoljára módosította:Aiden Ward, 2015. november 12. 17:40
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék