37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
március 10. este
Írta: 2015. március 17. 18:28
| Link

// Previously on Kornella... //
Kornella

Ott volt, ahol lennie kellett. Persze az ott folyamatosan változott, hiszen mozgásban voltak, ez inkább a helyzetre, kis kalandjukra, mintsem annak helyszínére vonatkozott. Bele akart feledkezni a mókába, bármit is tervezett Kornél, így készséggel követte, sőt, elébe is rohant, máris nyilvánvaló ostobaságokat kérdezett. Persze a srác partner volt ebben is.
Ella összehúzta szemöldökét, és rettentő komoly ábrázatot erőltetve arcára bólintott.
- Szép volt, katona - mondta. - Erdőt, és ellenséges jelvényest kikerülni, irány dél, délnyugat!
Igazság szerint nem gondolt bele, hogy a falu milyen égtájban helyezkedik el a kastélyhoz képest, szóval akár totális marhaságot is mondhatott, de mivel Kornél jelentése sem lehetett sokkal közelebb a valósághoz, nem nagyon zavartatta magát, inkább lelkesen vigyorgott, és akcióba lendült.
Néhány pillanattal később már úgy futott, ahogy a lába bírta, haja vadul lobogott mögötte, arcába hűs esti levegő csapott. Hidegebb volt, mint napközben, erre nem teljesen készült fel, ami a felöltözését illette, de még inkább amiatt aggódott, hogy meghallották a kastélyban, hogy valaki kinyitotta a kaput.
Hátrakapta tekintetét, megnézni, Kornél követi-e.
- Elterelő hadművelet! - kurjantotta, és megragadta a srác kezét, majd elrántotta balra. Aztán jobbra. Majd hirtelen lefékezett vele, belecsimpaszkodott, és megint húzni kezdte valamerre. - Jól összezavarjuk őket!
Kacagott, és egyre inkább belelovalta magát a játékba. Mivel sportolt, így ő jól bírta a megerőltető futást, de aztán eszébe jutott, hogy talán Kornél nincs hozzászokva. Megtorpantak egy vastagabb fa közelében, ami mögé behúzta bűntársát, majd kilesett mögüle.
- Sehol senki - közölte kissé zilálva, majd visszafordult Kornélhoz és rávigyorgott. - Leráztuk őket!
Hozzászólásai ebben a témában

Révész Kornél
INAKTÍV


Kornélia, Timi ikre
offline
RPG hsz: 162
Összes hsz: 1522
Írta: 2015. március 17. 19:03 | Link

Kornella

Egyelőre Kornél még némileg kételkedik abban, hogy minden mai terve sikerrel jár-e, de az örök optimizmusa (haha, inkább amolyan - miért ne próbálnám meg, max nem sikerül) az kitart továbbra is. Másrészt pedig ha nem, hát ő most anélkül is remekül szórakozik. Tudta ő, hogy ha nem akarja elunni magát a szobájában, akkor a vöröskét kell hívnia.
Tiszteleg a felettes elismerésére, szigorú, engedelmes arckifejezést vágva, ahogy azok a katonák teszik, akiknek a fenékpartjai közé még egy zabszem sem férne el, annyira összeszorítják őket. Egyébiránt halvány lila gőze sincs arról, hogy merre van dél-délnyugat, szóval hasonlóan random módon indul meg a lánnyal futólépésben.
Nem az a sportember, ez tény és való, de a gördeszkázás is sportnak számít, ráadásul egész jól kondiban tartja az embert, na meg... mielőtt kidobták volna a Hufflepuff csapatából, ő is kviddicsezett ám. Nem is akárhogyan! Olyan rosszul még soha senki sem játszott mint ő. Bár, lehet, hogy nem tudatmódosult állapotban kellett volna a pályára lépnie, akkor nem fél perces fáziskésésekkel nyúlt volna mindig a felé dobott kvaffért.
Egy szó mint száz, szorgosan rohan Ella mögött.. mellett, aztán megint mögött, épp ahogy adódik egy-egy kanyar vagy kitérőjük.
- Sose találnak meg minket, ezredes, a stratégiája egyszerűen túl jó. Szinte már napóleoni intellektusra vall.
Egyedül azért kell miatta megállni, mert deszka és kviddics ide vagy oda, a sok dohányzás bizony megbosszulja magát. De ezt el nem ismerné Ellának. Ahogy Ella behúzódik vele egy fa árnyékába, kezével megtámaszkodik a lány válla fölött, közben fölé hajolva takarja ki a nemlétező ellenség elől.
És ezzel hirtelen egész közel is találják magukat egymáshoz. Szélesen elvigyorodik, ahogy ő is futólag hátrapillant, aztán vissza a vörösre.
- Hja, sehol senki.
Ez akár még fenyegető vagy baljós is lehetne, ha nem Kornélról lenne szó. Hiába, egyszerűen neki nincs gyanús vagy rossz érzetet keltő kisugárzása.
Hozzászólásai ebben a témában
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
Írta: 2015. március 19. 19:12 | Link

Kornella

Ella baromi jót nevetett futás közben, ahogy elképzelte, a kastély ablakából kitekintve hogy nézhetnek ki, ahogy mindenféle valós logikát mellőzve, a teljesen nyílt terepen kacsáznak, és tébolyultak módjára keringenek jobbra-balra. Persze egyáltalán nem zavarta, vagy egyáltalán érdekelte, ki nézi őt hülyének, sőt, imádta azokat a gondolkodóba eső, bizonytalan tekinteteket, mikor valaki nem tudta eldönteni, hogy sajnálja őt, vagy röhögjön rajta.
Ez kellett, most különösen szüksége volt rá. Kornél pedig remekül adta alá a lovat, épp csak nem kezdett el nyihaházni rohanás közben. Bár egy részen galoppolt is, úgy rángatta maga után a srácot.
- Olyan jó, hogy már én sem tudom magunkat nyomon követni! - nevetett tovább, főleg mert volt is benne igazság, már nem is tudta, épp merrefelé rohannak.
Jó is volt, hogy ráakadtak a fára, legalább körülnézhetett, hogy merre sodródtak el a faluba levezető úttól. Érezte, és hallotta is a szuszogásából, hogy Kornél közvetlen mögötte áll, és bár nagyon próbálta leplezni, látszott rajta, hogy megérezte kicsit a rohanást.
Ella felé fordult teljesen, és visszavigyorgott rá. Hátát a fának vetette, míg ő is szusszant egyet, de tekintetét nem vette le a másikról. Igazából tényleg fogalma sem volt róla, hogy mit is keres itt, az éjszaka közepén. Véda felmondásával odalett a protekciója is (nem mintha valójában lett volna ilyesmije, de jó volt korábban azt képzelni, hogy lehetne), most nem nagyon volt senki, aki elnéző lett volna vele. De valójában nem is igazán érdekelte. Jó volt most. Jobb, mint odafent. Jobb, mint reggel. Vagy mint tegnap. És múlt héten. Ha elkapják őket, akkor is megérte.
- Szóval mi a terv, katona? Meghív egy italra, ha leértünk? - Naná, hogy egy knút se volt nála.
Hozzászólásai ebben a témában

Révész Kornél
INAKTÍV


Kornélia, Timi ikre
offline
RPG hsz: 162
Összes hsz: 1522
Írta: 2015. március 22. 12:19 | Link

Kornella

Kornél részéről sem volt különösebben kérdés vagy dilemma sosem az, hogy milyen benyomást keltsen másokban. Vannak helyzetek - leginkább, ha valami előnye származik belőle -, amikor érdemes figyelnie, de valahogy végső soron sosem dől benne össze egy világ, amikor valaki nem egyfajta felsőbb létforma helytartójaként tekint rá. Az élet rendkívül kényelmes, ha az ember figyelmen kívül hagyja mások elvárásait, ő pedig egy kényelmes ember összességében. Ellával meg aztán végképp nem kellett azon töprengenie, hogy milyen legyen, egyszerűen annyi volt a dolga, hogy elenged bármilyen megjegyzést vagy ötletet, ami az eszébe jut. Kinevetni nem fogják, sőt, általában rákontráznak. Ez viszonylag ritka, az esetek többségében ugyanis pofont kap érte vagy felháborodott kiáltozások keretében csapkodják meg táskával vagy akármilyen, a lány keze ügyébe kerülő használati tárggyal. Pedig nem akar ő általában semmi felháborítót - szerinte.
- Lehet, hogy el kellett volna seperni a nyomainkat, még a végén a vadőr rájuk talál.
Az ő lelki szemei előtt élénken él, ahogy egy nagydarab, szakállas vadőr megszemléli a lábnyomokat és "hm, 17-18 éves, a cipők talpainak mintázatából ítélve navinés diákok, a falu felé indultak".
Széles mosolyra húzódik a szája és helyeslően bólint egyet, aztán fejével a tervezett útvonaluk felé int.
- Akár többre is, attól függően, hogy mennyit kér, ezredes. Felkészültem, hogy a szigorú kimenő alatt a lehető leginkább a kedvére tegyek.
Félszegen a homlokához emeli a kezét, aztán hirtelen elvágja szavainak fonalát miközben szabad kezével Ella derekára fog és a fa törzsének mentén más szögbe húzza magukat, amikor kiszúrja a lépések zaját. Amilyen hangosak voltak az előbb, biztosan feltűnt egy prefektusnak, neki viszont most semmi kedve nincs lebukni: jobb tervei vannak az estére a trófeák fogkefével pucolásánál. Még jó, hogy az udvar sötét ilyenkor, könnyű bemérni a prefektust, akinek a pálcája végén jelzőfényként ott ragyog a Lumos.
Az arcáról nem akar leolvadni az elégedett derű, még most sem, imádja ezeket a helyzeteket, amelyek feldobják az egyhangú hétköznapokat. Meg aztán... ki gondolta volna, hogy tényleg kommandózniuk kell majd?
Hozzászólásai ebben a témában
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
Írta: 2015. március 22. 12:58 | Link

Kornella

Ella eltátotta a száját, mint aki nagyon elborzad azon, hogy most majd tényleg csúnyán le fognak bukni. Ha lett volna hó, nos, akkor tényleg elég jogos gondolat lett volna a nyomtalanítás, így viszont kicsit túlzás lett volna feltételezni, hogy miattuk majd nyomolvasásba kezdenek az egész kastély körül, felmérve, hogy melyik lábnyom származik öt perccel ezelőttről, és melyik négy órával korábbról, amikor még nem volt tilos a kint császkálás.
- Nincs idő rá, katona! De ettől kezdve hátrálva haladunk, hogy úgy tűnjön, mintha nem arra mennénk, hanem arról jönnénk.
Lelkesen rávigyorgott Kornélra, mintha ő találta volna fel az imént a spanyol viaszt, és büszkén megemelte állát is. Ilyen egy jó ezredes, mindig van bé terve.
És a hallottakból ítélve Kornél is fel volt készülve, szavaira Ella tovább vigyorgott rá, és jobbjával végigsimított az állán, és nyakán kissé, enyhén vonva maga felé őt.
- Tetszik az elkötelezettséged.
Mielőtt még azonban megmutathatta volna, mennyire, Kornél arrébb rántotta őt kissé, hogy a fa eltakarja őket egy közeledő fényforrás elől. Ella is elrántotta tekintetét abba az irányba, és bár a dolog komoly büntetéssel kecsegtetett, aggodalom helyett inkább izgalom fogta el, belekapaszkodott Kornélba, és a füléhez hajolt.
- Jöhet a cé terv - suttogta. - Be a fák közé! De maradjunk a szélén az erdőnek, nehogy megegyen valami.. izé.
Azzal megfogta a másik kezét, összekulcsolva vele ujjait, és már húzta is magával, be a sötét rengetegbe. Nem tűnt túl jó ötletnek, de ha kimennek a nyílt terepre, nincs az a vaksi prefektus, vagy tanár, aki ne szúrná ki őket.
Hozzászólásai ebben a témában

Révész Kornél
INAKTÍV


Kornélia, Timi ikre
offline
RPG hsz: 162
Összes hsz: 1522
Írta: 2015. március 22. 22:40 | Link

Kornella

Oké, ezen az új stratégián, nem állja meg, akármennyire jó színészként bele tudja magát élni az eseményekbe, kiszakad belőle egy öblösebb nevetés. Ez a kép már annyira abszurd, hogy nem lehet pléhpofával megállni. A csaj teljesen kattant, nincs felőle kétség. Tökéletes.
Aztán azonban nincs sok lehetőség a nevetgélésre, hacsak nem szeretnének lebukni a szorgalmasan járőröző prefektus előtt.
Na meg, amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy nem ostoba ám, nagyon is érzékelte azt az elinduló mozdulatsort, meg a mögötte rejtőző lehetőségeket - amelyeket ráadásul saját magának kellett elvágnia jobb rejtőzködés céljából, de ez cseppet sem javít a tudaton, hogy most szalasztott el egy.. egy mit? Egy akármit is, de biztos benne, hogy élvezte volna.
Irritáltan beleszusszant Ella hajába, ahogy igyekeznek továbbra is a sötétben és a fa törzsének rejtekében maradni. Eddig vicces volt (oké, még mindig vicces), de most némi "afrancba" életérzés is vegyül a pillanatba.
- Utálom a prefektusokat, tényleg, tiszta szívből.
Így elrontani valamit! Pedig szerencsétlen nincs is tudatában éppen a bűnének, de ennyi, ez nem mentség. Fortuna : Kornél - 1 : 0
Van ez így.
- Rendben, de tényleg csak a szélén, este barátságtalan dögök bújhatnak elő. - Miközben lábujjhegyen osonva elindulnak a sötétebb részek felé, igyekszik felmérni a környezetet és, hogy a birtoknak melyik részén vannak most.
- Ha megyünk még egy olyan kettő, háromszáz métert előre, akkor onnan balra majd le tudunk térni a falu felé vezető útra, azt szerintem már csak nem figyelik annyira.
Legalább amíg ezen gondolkodik, addig sikerül túltenni magát ezen a felettébb szomorú csalódáson és szerencsétlen véletlenen, nade.. na, ha sikerül leérniük a faluba, akkor lesz még esélye.
Utoljára módosította:Révész Kornél, 2015. március 22. 22:58
Hozzászólásai ebben a témában
Szendrei Ella
INAKTÍV


Szederkés nutElla
offline
RPG hsz: 237
Összes hsz: 3245
Írta: 2015. március 23. 20:47 | Link

Kornella

A fához simultak, amennyire tudtak, meglapultak mögötte, de nem voltak tökéletes takarásban, szóval a fedezék kissé alul teljesített. Menni kellett.
Ella jót kuncogott a srác szavain, mielőtt a fák közé rántotta volna őt. Úgy látszott, tényleg nagyon dühíti a prefi felbukkanása. Még igazán a kaland elején jártak, szóval kár is lett volna máris lefújni.
- Ennyi érzelmet még nem is láttam belőled kitörni eddig! - szólt hátra fojtott hangon, ahogy fától fáig osonva igyekeztek minél távolabb kerülni az előbbi fényforrás és a végén található prefektus közeléből. Ha meg is hallotta a mozgásukat, nem indult utánuk. Valószínűleg nem lehetett olyan jó meló ez, hogy megérje megkockáztatni, hogy valami rémség mocorog az erdőben, és nem rendetlenkedő diákok.
- Kitűnő felderítőmunka, katona! - dicsérte meg ismét Kornélt, ahogy hosszú lábain előreszökellt a mondott irányba.
Egy pillanatra sem engedte el bűntársa kezét, melynek, és gyors kitérő manővereinek hála a fák elől, rendre belevezette szegényt a susnyásba, árkon, bokron keresztül rángatta magával. Nem akarta ugyanis elhagyni, egy pillanatig sem akart magára maradni. Magára és a gondolataira.
Végül tényleg megérkeztek oda, ahova kellett, a sötét, kihalt úton találták magukat, melynek végében távoli fények pislákoltak.
- Ott vagy három tucat prefektus van, vagy a falu. - lehelte, majd előrehajolva kifújta magát. Az erdőben futkosás jó móka volt, de fárasztó is.
- Vagy a falu, ahol három tucat prefektus vár minket. De ez tűnik a legvalószínűtlenebbnek, hacsak nem csapatépítő tréningen vannak lent.
Miután nagy okosan kifejtette teóriáját, megszorította Kornél kezét - még most sem engedte el -, és megvillantotta a csillagok fényében vigyorát.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék