31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2014. december 11. 20:06 | Link




A vonat lassul, majd megáll. Már az ajtóban álok, azóta, hogy a meghirdetett időpont, amire a vonat Bogolyfalva állomására befut, elmúlt. Sosem jártam még itt, ez is sok mindent elmond a családi helyzetemről. A Nyugati rejtett vágányán túl egyre csak a tájat néztem, bár olvasni terveztem, nagy izgalmamban azonban összefolytak a mondatok. Végül feladtam, és a rúnákkal megbűvölt lejátszómat nyomkodva kerestem valami használható együttest, akik kellőképpen kikapcsolnak. Ideges vagyok, ehhez kétség sem fér. A tenyereim izzadnak, a lábam folyamatosan ugrál. Állítólag tíz percet késünk, de ez most nem tud megnyugtatni. Felkelve kisimítok egy ráncot a fekete nadrágomon, és visszahúzom a pulóverem, hiszen kint igen hideg van már. sál, sapka, kabát. Utóbbiban kitapintom a kesztyűimet is, majd az előtérbe hordom a két utazótáskám, a nagyméretű bőröndöm. Végül a hátizsákom a vállamra kapom, és kilépek, hogy a fűtetlen előtérben töltsek tíz kínos percet.
Végre megállunk, szinte feltépem az ajtót, ahogy erre lehetőségem van. Leszállok, kezemben az utazótáskáimmal, majd leemelem a bőröndömet is. A könnyebbet átvetem a vállamon, a nehezebbet a bőröndömre operálom, így indulok el kifelé, hogy a kis utcákon át a kastély tornyai felé vegyem az irányt. Érzem a közelgő ünnepeket, ám most csak azt az egyet szeretném, ha a kesztyűs kezeim, és bakancsomban fagyoskodó lábaim nem akarnának elfagyni. Lesz itt ennél még rosszabb is. Alig várom, hogy az első kínos hét elteljen. Szerencsére mindjárt itt a szünet. Némi pozitívum. Sóhajtva állok meg félúton, megigazítom a táskám, majd nekivágok a hegy visszamaradt részének. Át a kapun, be egy padokkal teletett helyre, ahol könnyen megtalálom a tölgyfa ajtót. Eddig siker van, de innen, hogyan tovább?
Az utazótáskáimat egy közeli padra teszem, és némi kutatás után a táskám első zsebéből előkerül a térkép is. Egy gyerek rajzolta, kézzel, és bár nagy műgonddal, nem mindent lehet kivenni, ami rajta van. Elég tépázott is, pedig szeretem a rendet, de a testvérem valószínűleg elaludt rajta párszor. Hát ez elég nagy kihívás lesz.
Utoljára módosította:Lasch Ervin Balázs, 2014. december 25. 14:14
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 12. 17:00 | Link

Balázs


A megszokott módszerrel veszem fel a versenyt a téli hideg ellen. Értékelésként elmondható, hogy sikeres védekezést folytatok. Az ilyenkor népbetegségnek számító vírusos fertőzések - melyeket vagy hamar, vagy hetekig eltartó fekvéssel heverünk ki - még megkímélnek. Pedig a szezon kezdete óta körmeimet rágom, nehogy legyengüljek az ünnepek közeledtével. A vizsgáim is éppen elég nagy kockázatot jelentenek. Ha már ennyi energiát fektetek bele abba, hogy amit egyszer elszúrtam, azt mostanra kiküszöböljem... akkor ne egy ilyen bosszantó apróság legyen már az akadály. Szeretném megmutatni, mennyit fejlődtem. Különösen az utóbbi időszakban. Egyszerűen nem hibázhatok ilyenek miatt.
Kedvem támad egy kis levegőzésre. Észrevétlenül elszakadok a társaságomtól, hogy a saját fejem után menjek. Egy kis magányra, fejszellőztetésre van szükségem. Gondosan zsebembe süllyesztett kézzel, kissé görnyedt tartással haladok előre, a lábaim előtt terülő fagyos, letaposott utat követve. Alig-alig szegezem csak fel tekintetemet, pedig nagy a nyüzsgés körülöttem. Mert az élet a hó idején sem állhat meg. Diákok tucatjai vándorolnak a falu irányába, vagy esetleg azt megjárva bandukolnak visszafelé. Szívesen hozzájuk csapódnék, ha mernék... Inkább másra terelem gondolataimat, a falu úgyis megvár.
Úgy vélem, értelmetlenül állok idekinn. Ha nem elhagyni készülöm a kastélyt, akkor semmi célja nincs az itt tartózkodásomnak. Talán az lesz a legjobb, ha megfordulok, s a körletemig meg sem állok. Ott aztán nyűgösen bedőlhetnék az ágyamba, a gondtalanság tettetése közben dudorászhatnék, gyakorolhatnám a legutóbb tanult tánclépéseket, vagy szobatársaim macsekját hajkurászhatnám, bármi. De akkor nem bírnám levenni a szemem a tanulósarokba hányt könyvkupacokról. Muszáj mászkálnom... Megőrülnék, ha egész nap oda lennék bezárva, a közelgő megmérettetésre készülve.
Agyam emésztő viharából kikeveredve egy fiúra leszek figyelmes. Ritka és megmosolyogtató látványt nyújt. Úgy küszködi fel magát az emelkedőn, mint azt tanévkezdéskor szokás. De az nem most van... Megdöbbenő arccal gondolok bele abba, hogy én is így festhettem, amikor késve csatlakoztam az intézmény köreihez. A szituáció pedig ezen tapasztalatom alapján arra hajaz, hogy új diák érkezik. Esetleg régi - új, mert azért annyi embert nem ismerek itt, hogy biztos legyek akárki fiában.
A kiszemeltem színterétől távolabb toporgok, mert szobrozni a levegő miatt nem merek. Mikor egy padhoz ér, hogy terhétől megszabadulva megpihenjen egy kicsit, s egy térkép bámulásával töltse az időt, közelebb osonok, már amennyire észrevétlen tudok maradni. Vele egy vonalban állok meg, nem hátulról lopakodom oda, mint holmi faragatlan tuskó, így már láthatta szeme sarkából közeledtemet.
- Segíthetek valamiben? - meglepően rutinos hanglejtéssel dobom oda a kérdést, mely által valami veterán alkalmazottnak érzem magam egy mugli szupermarketben.
Közben az ekkora távolságból már jobban látszódó, egyszerű térképszerűségre pillantok. Biztos, hogy új erre... Máskülönben miért szorongatná magánál azt a papírdarabot?
Hozzászólásai ebben a témában
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2014. december 22. 12:52 | Link



Mire kifújom magam a tényt is megemésztem, hogy végre itt vagyok. Nem vihetnek már vissza, nem közölhetik, hogy bocs, csak hülyéskedtünk, mert akkor esküszöm, hogy elbujdosok a világ végére. Bárhova, csak oda vissza nem. Más lettem ott, az évek megkeményítettek, pedig szerettem azt, aki voltam. Elégedett voltam magammal, az értékeimmel, és tudom, hogy nem vesztek el, csak megfakultak. Még van esélyem a visszaszerzésükre, itt és most még megtehetem, hogy visszafordítom a folyamatot. Vissza akarom kapni azt, aki voltam, és ez most erősebb bennem, mint bármi más. Hiába nézem a papírt, nem köt le, a gondolataim a helyre érkezés és az itt maradás körül járnak, így mikor megszólítanak, csak késve emelem fel a fejem.
- Helló. Remélem, feltéve, ha ide jársz.
Persze miért ne járna ide. Nem is logikus, amit mondok, csak nem gondoltam, hogy megszólítanak. Aztán meg lehet nem is jár ide, csak valamelyik lány barátja, és most, hogy közeleg a szünidő, már abban a másik iskolában lazábban fogják a diákokat. Esetleg kvibli. Tud a mágiáról, de nem űzi, családjával a faluban lakik, és vagy egy rokonához vagy egy lányhoz jött fel. Rengeteg oka van, hogy itt tartózkodjon azon kívül, hogy itt tanul, és ezt már szépen végig is vezetem magamban.
- A Navinét keresem. Elméletileg kijött volna elém Lasch professzor, de úgy néz ki, fontosabb dolga akadt.
A hangomban van némi szemtelenség. Igen, talán így fogalmazhatjuk meg. Nem tudtam még maradéktalanul elfelejteni azt, hogy nem állt ki anyám ellen az érdekemben, és azt sem, hogy az öcsémet oly könnyedén ide íratták, és engem meg se kérdeztek. Olyan dolgokat kellett tennem, és elviselnem, melyek távol állnak De már nem ott vagyok. Enyhült a mérgem is. Már itt vagyok. Itt pedig jó lesz, kár feleslegesen bosszankodnom amiatt, mert a drága apám elfelejtett.
- Bogolyfalván segítettek, hogy merre jöjjek, volt pár húzós pillanat ugyan, de meglett, ez a kastély viszont nem csak pár utcácska, amit le kell gyűrni.
Elég csak felnézni a robosztus épületre. Egy teljesen új helyet kell megszoknom, ami nem kis kihívás, de szabályosan izgatottan várom, hogy belekezdhessek. Néha olyan vagyok, mint egy lány, hullámoznak az érzelmeim.
- Egyszer gyerekként jártam még itt, és azóta volt pár átalakulás, ahogy elnézem. Bővült a falu, gondolom bent is változott minden. A házakban meg sosem voltam, és ha az öcsémen múlik nem is leszek.
Felemelem a kriszkraksz rajzot újra, és most a fiú felé fordítom, hogy lássa ő is a káoszt a káoszban. Pedig a gyerek lépésszámot is írt a rajzra, nagyon igyekezett, csak rosszul.

Utoljára módosította:Lasch Ervin Balázs, 2014. december 25. 14:14
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 22. 15:12 | Link

Balázs


Ha rosszul is cselekszem azzal, hogy idegeneket szólítok le, lám, most eljöhet az idő, hogy megtanuljam végre a leckét. Egyesek nagyon is arra ösztönöznek, hogy nyissak az emberek felé, amit vonakodva bár, de megpróbálok betartani. A mostani egy remek alkalom arra, hogy új embereket ismerjek meg. Nem tűnik annyira fiatalnak, de simán kinézem, hogy egy új diák. Olyan, mint én voltam annak idején. Aztán valahogy beilleszkedtem, javarészt a saját erőfeszítéseim árán. Pedig istenem, milyen jól jött volna akkor valaki, aki ott terem mellettem, eligazít, érdeklődik felőlem! Bár megkérdőjelezném barátságos stílusomat. Meglehetősen felkavart lelkiállapotban jöttem az iskolába, úgyhogy nem is tudom, hogyan reagáltam volna, ha valaki egyből letámad.
- Hogyne járnék ide! - hökkenek meg kissé a feltételezésen, de a döbbenet mögött ott ül az udvarias hangsúly, ami számomra mégse teszi olyan sértővé a válaszomat.
Eleve nagy önbizalombombaként üt, hogy nem küld el a fenébe. És még csak nem is keres kifogásokat, hogy a segítségemet szépen elutasítsa. Elsőre szimpatikus ember, még ha a nevét se tudom, aztán majd meglátjuk, megérte-e vele foglalkozni. De olyan kis szerencsétlennek tűnt a papírkáját szorongatva... Muszáj volt odamennem, mert bűntudatom lett volna, hogy észre se veszem tétlenkedését.
Még csak én tudom, de nagy mázlija van a srácnak, ugyanis az Eridonon kívül a Navinét ismerem a legjobban. Egyelőre nem eléggé, de esküdni mernék, hogy hamarosan vészesen közelről szemlélhetem a sárgák házát. Ez a jövendőbeli felfedezőkaland azonban egy másik történet.
- Azt hiszem tudok segíteni, be azonban nem tudlak vinni. - fonom össze magam előtt karjaimat -
Nem igazán értem ezt a Lasch professzor dolgot, de hangjából ítélve pikkel rá egy kissé. Általában jókat szoktam hallani az itteni tanárokról, szeretném ha ez így is maradna, úgyhogy próbálom elfelejteni a megjegyzést, még ha legbelül égetően furdalja is oldalamat a kíváncsiság.
- Igen, de lehetne nagyobb is. Hamar összemegy majd a szemedben. Először nekem is furcsa volt a hely. - jegyzem meg a kastély falaira pillantva -
Ahhoz képest, hogy alig ismer, elég bőbeszédűnek találom. Ez azonban cseppet sem zavar, kifejezetten örülök, hogy nem nekem kell improvizálnom valamit.
- Honnan jöttél egyébként? - érdeklődöm békés szándékkal, egy futó pillantást vetve a poggyászára - Az öcséd idejár?
Kissé összezavar ez a sok részinformáció, de remélhetőleg hamarosan tiszta kép varázsolódik elém. Még nem sokat tudok róla, de felkeltette az érdeklődésemet. Gyerekkorában itt járt, ismeri Lasch professzort, idejár az öccse, akit pedig lehet ismerek, szóval nem akárki lehet. Felvont szemöldökkel töprengek, hogy hogyan is lehetne többet megtudnom róla, de a térkép kizökkent. Ha nem bánja, engedelmével ki is ragadom a kezéből egy pillanatra, hogy alaposabban áttanulmányozzam. Az elemzés azonban botránkozásba csap át, ahogy fejemet ingatva bosszankodom egy sort.
- Nahát, micsoda hülyeség ez. - nyújtom vissza neki - Ki rajzolta? Miért nem tud az iskola adni egy normális térképet? Én is később jöttem, és sok idő volt, mire megtaláltam a házam. Te hogyhogy most érkeztél? - érdeklődöm tovább.
- Elkísérjelek, ameddig tudlak? Mert akkor kapd össze magad. - bökök a csomagra -
Hozzászólásai ebben a témában
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2014. december 24. 15:12 | Link



- Bocsi, csak sose tudhatja az ember.
Azt persze már nem fejtem ki, hogy milyen sok következtetést levontam magamban arra, hogy ki is lehet, ha éppenséggel nem iskolai diák. Annyira túl tudom bonyolítani az egyszerű dolgokat, hogy az már szabályosan művészet. Nem értem magam néha ezen a téren, aztán lehet, ha egy kicsit több sütnivalóm lenne, akkor nem is a sárgákat keresném annyira, hanem a kékeket. Azonban az már nem én lennék. Ők ésszel, én szívvel cselekszem. Egyszer volt egy lány az életemben, aki ésszel cselekedett, sosem tudtuk megteremteni azt a harmóniát, ami éltethette volna a kamasz szerelmünket. Egynyári én csak veled, te csak velem volt, de annak igazán kiváló. Emlékszem, annyit vittem fagyizni, hogy a végén torokgyulladásom lett.
-  Már az is jó, ha odatalálok. Van jelszavam, csak nem küldtek hozzám külön embert, mert azt hitték a professzorral jövök.
Mondhatnám, hogy „családi barát”, de elég sok értelemben megbukna a dolog. Nem vagyunk barátok, például. Nem gyűlölöm, de neheztelek rá a leckéért, amit egy életre megtanultam a Durmstrang falai között. Anyámmal gyűlölik egymást, az öcsém nem nyilatkozik. Nem családi, azt se mondhatnám, hiszen nem is tudom mióta nem kommunikáltunk, és nincs olyan, hogy anyámmal ne ordítanának. Nem tekintek rá azonban apaként sem., így ezt se mondhatom. Szeretnék, de még nem megy. Talán majd itt, ha lesz alkalmunk találkozni, ha felveszem a tárgyát, már ha felvehetem. Ennyit se tudok. Kiábrándító.
- A Durmastrangból. Anyám a minisztériumban dolgozik, Nemzetközi Kapcsolatok. A mostohaapám a Durmstrangban tanít, én meg jó ürügy voltam a találkozásokra, de kirúgtak, így hazahoztak.
Nem titkolom, hogy nem volt egy szép elválás, úgyis híre megy annak, hogy ki vagyok, és hogy nem átiratkoztam, hanem kitették a szűröm, mert pofátlan voltam. Senkit sem érdekelt, hogy miért történt, de mindenkit izgatott, hogy megváltoztam, és hogy ez a viselkedés nem megfelelő. Nem is baj, hogy nem kérdeztek, nem is akarom. Egyszerűen megszabadultam a helytől, tőlük, és végre ellébecolhatok pár évet nyugodt körülmények között. Teljesen kielégítő megoldás. Igen egyszerűen kezelem a helyzetet, kívülről legalábbis. Belül még furcsák az érzések, de mindenképpen nyugodtabbak, mint voltak.
- Igen, elsős. Most pont otthon van, de nekem nem volt kedvem hazamenni, inkább töltöm itt az ünnepeket. Kevesebb ember marad, a legtöbben, ha jól tudom, hazautaznak, így fel tudom fedezni a kastélyt is meg a falut is. Jövőre már szeretnék magabiztosabban közlekedni a folyosókon, így ezt a helyzetet ki kell használnom.
Különben se tudnék mit mondani anyámnak, meg Ivannak, akik szerintem a világ másik végén akarnak tudni. Nem akarom megzavarni a családi légkört, és azt sem akarom, hogy a saját légkörömet ők zavarják. Azt hiszem kellőképpen elkezdtem belesétálni kamaszkorom azon időszakába, amikor nem akarok szülőt látni a közelemben.  
- Az öcsém alkotta, meglátszik. Nem éppen térképészcsalád vagyunk. Aranyos, csak zavaros. Nehéz valamit úgy elmagyarázni, hogy neked evidens, de a másiknak nem. Nekem se menne, ennyire se talán. Pedig azt hiszem, ha az iskola nem utal ki egy térképet, kénytelen leszek én is megcsillogtatni a tudásomat.
Felveszem a két táskát, nem kell kétszer javasolnia, hogy menjünk. Nem akarok bóklászni ezekkel a dögökkel, majd utána, ha már megtaláltam az ágyam, esetleg körbenéztem a házban és ettem valamit. Kezd a hasam korogni, persze még nem zavaróan, de végre az utazáson túl vagyok, és tényleg ideértem.
- Mehetünk.
Utoljára módosította:Lasch Ervin Balázs, 2014. december 25. 14:15
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 26. 00:21 | Link

Balázs


Úgy határozom, a kíváncsiskodó énemmel rukkolok elő. Minek nézne engem, ha nem iskolai diáknak? Magyarázkodása inkább kelti a zavarban lévő kiselsős illúzióját, mint azt a figuráét, aki most előttem áll.
- Hát minek nézek ki, mit gondoltál? - döbbenek meg a fiú viselkedésén. Én arra gyanakszom, hogy ezt afféle illedelmes jófiúként jegyezte meg, s nem kellene különösebb jelentéssel bíró tartalmat nekitulajdonítani, de azért érdekelne, miféle magyarázattal szolgál. Tessék, itt a tanulság, a legcéltalanabb megjegyzés is szöget üthet valakinek a fejében.
- Egyébként semmi baj, nyugi. - mosolyodom el, némi sajnálattal a hangomban, elvégre másra most rajtam kívül nem számíthat, én pedig nem akarom faképnél hagyni. Ha rosszul bánok a hangsúlyokkal, könnyen félreértelmezhet, és elhajt magától, amit nem akarok.
Mint tudomásomra adja, van jelszava a Navine körlethez, csupán a helyet nem találja. Az okot sem vonakodik megosztani velem: úgy értelmezem, váratlan komplikációk léptek fel, vagy valakit durván félretájékoztattak. Pech, mit ne mondjak... Érdekes, ahogy fogalmaz, mert nekem az érkezők elé delegált személy definíciója ismeretlen, a kutya se jött ki, amikor én jöttem, bár előtte elmutogatták a helyet, és a felvilágosítás sem maradt el. Szóval kitettek magukért, egy szavam nem lehet, bár egy kísérőnek pluszban örültem volna. Túl nagy falat volt a kastély egyedül, abban az érzelmi állapotban.
- És miért gondolták volna, hogy a professzorral jössz? - próbálom összerakni a képet, de még nem járok közel.
Ez a fiú aztán nem semmi. Olyanokat mond, hogy csak lesek dülledt szemmel. Anya a Nemzetközi Kapcsolatoknál, Durmstrangban tanító mostohaapával... Te jó ég, micsoda szülők. Fogadni mernék, nem szűkölködhet otthon. Azért nem is egy lelenccel beszélgetek, az tény. Egyedül a mostohaapa szó sugallja, hogy ott se lehetett minden fenékig tejfel.
- Tyűh, nem semmi szülők...
Egészen addig hallgatom a csodásan hangzó szöveget, amíg egy pindurka szót meg nem hallok. Kirúgták. Pedig kezdtem irigyelni a jó sorsáért, meg hogy nála mennyivel jobban megvolt a családi atmoszféra.
- Álljunk meg, mit mondtál? Kirúgtak? Hát azt meg hogyan? A Durmstrangot sokan dicsérik... Nagy lehetőségtől estél el. - mondom ki hangosan gondolataimat, amivel talán nagy hibát követek el. Utálnám, ha túl messzire megyek el a kíváncsiskodásommal. Pedig mennyivel személyesebbeket tudnék kérdezni, ha a szavak mögé néznék.
- Értem. Hogy hívják? Az öcséd... Lehet szerinted, hogy ismerem? - nézem végig, ahogy összeszedelődzködik, majd beleegyezésével mindketten elindulunk a kastély felé, ami még jó néhány lépéssel van távol.
- Segítsek esetleg vinni valamit? - némi habozás után teszem fel a kérdést, akkor is elővigyázatos hanglejtéssel, mert még a nevem se tudja, de már ilyeneket ajánlok fel.

Hozzászólásai ebben a témában
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2014. december 26. 12:09 | Link



- Ööömp.
Egy pillanat alatt zavar ül ki az arcomra a kérdés miatt. Érzem, ahogy a tarkóm felforrósodik, és a tekintetemmel automatikusan menekülő utat keresek, pedig csak egy ártatlan kérdést tettek fel nekem.
- Valakinek a valakije. Tanár gyereke, lány pasija, de amúgy elvégezted már az iskolát, csak kölyökképű vagy. Magántanuló. Ilyesmik. Amikor én jártam itt még csak valakinek a valakije voltam, most meg hirtelen diák is vagyok, ezt még szoknom kell egy kicsit azt hiszem.
Egy kicsit valóban félreérthető volt, de szerencsére a zavar csak a tarkómig jutott, mostanra pedig egészen megenyhültem. Nincs baj, nem kell félnem. Gyűlölök félni, hihetetlenül. Megedzettem magam persze, fizikailag, de a lelki dolgok nem mennek ilyen könnyedén. Egy pár nap kell még ahhoz, hogy lenyugodjak és alkalmazkodjak.
- Hát ez bonyolult. Mondhatjuk úgy, hogy rokonok vagyunk.
Nem, annyira nem az, elvégre nem csak mondhatjuk, papírom van róla, hogy olyan nagyon rokonok vagyunk, hogy neki köszönhetem, hogy itt lehetek. Csak valahogy az elmúlt évek kiűzték belőlem azt, hogy apámként tekintsek rá. Pedig az, tudom, hogy az, és tudom, hogy jobb lenne, ha tisztességesebben állnék hozzá, hiszen anyámmal nem könnyű, és vívott ő elég csatát vele, csak azt az egyet nem, ami nekem is fontos lett volna. Maradjunk annál, hogy rokonok vagyunk.
- Mármint rendesen, vér szerint, csak rég nem futottunk össze. Biztos közbejött neki valami, vagy anyám rossz időpontot mondott neki, és ő még azt hiszi, van ideje. Majd később meglátogatom, hogy beköszönjek.
Mondjuk valamelyik óráján, vagy ha az egyik étkezés során összefutunk. Nem kell ezt elkapkodni. Igen, jobb lenne, ha inkább szeretetgombóc lennék, mint méregzsák és leszek is, csak egyelőre kavarog minden, és kell idő, amíg szépen leülepednek a dolgok. Ha minden a helyére kerül, akkor majd velem is lehet fesztelenül szórakozni, mert alapjáraton igen mókás ember vagyok.
- Az egész rokonságom ilyen. Előre félek tőle, hogy én mikor fogok elkattanni, bár talán a gének most már kinyírták az összes ilyen furcsaságot és én vagyok a tökéletes példányok első verziója.
Oké, ez egy kicsit nagyképű volt, de nem jelenti, hogy nem igaz. Mit nem adnék, ha így lenne. Semmi dili, semmi rossz szokás, csak egy sima átlag gyerek, majd felnőtt. Az én múltam se patyolat, az igaz, de azért még van hova fejlődnöm, a szüleimhez képest.
- Volt némi összetűzésem pár sráccal. Történtek dolgok. Aztán nem válaszoltam. Se diáknak, se tanárnak. Megunták, hogy folyton vállat vonok. Pedig a tanulmányaimmal nem volt baj, csak nem növeltem tovább az iskola hírnevét. Lendítettem a kviddics-es elismeréseiken, csak nem beszéltem. Pedig azt hinnéd, hogy náluk a hallgatás az, ami szimpatikus. Mondjuk nem baj, hiányzott az anyanyelvem, meg, hogy ismerős legyen az ország, amiben utazok. Itt több a lehetőség. A faluban láttam, hogy diákokat is alkalmaznak, szívesen dolgoznék valakinél. Tudsz ajánlani?
Magyarul azért sokkal magabiztosabb vagyok. Oké, kint se volt nehéz dolgom, hiszen jó nyelvérzékem van, de egyszerűen a honvágyam győzött, nem tudtam annyira nyitni, mint szerettem volna.
- Lasch Bence Márton. Ami azt illeti én pedig Ervin Balázs vagyok, azt használod, amelyik a szimpatikusabb. A szüleink ezen is összevesztek, így két nevűek vagyunk.
Azt már meg se említem, hogy nekem még születésnapomból is kettő van. Szegény öcsém fix napon született, ott nem tudtak vitatkozni, csak én idegesítettem fel őket.
- Hagyd csak, kamatoztatom a kviddicses éveket. De azért kösz.
Utoljára módosította:Lasch Ervin Balázs, 2014. december 26. 12:09
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2015. január 6. 15:19 | Link

Balázs


Döbbenten tapasztalom, ahogy az általam reméltnél sokkal jobban zavarba jön. Ez is azt igazolja, hogy butaság volt ennyire túlragoznom a szájából kifutó jelentéktelen mondatot, de azért egy próbát megér... Nem hiszem, hogy tényleg kiszúrtam volna vele. Legalábbis jó ezzel a szöveggel csillapítani magamban az ébredező bűntudatot a dologgal kapcsolatban.
- Remélem belerázódsz hamar. Én nem sok kívülállót ismerek erre, majdnem mindenki itteni diák, akit látok itt a környéken. Azért lepődtem csak meg.
Ezek után megvonom vállaimat, és el is mosolyodom kissé, jelezvén, hogy átment a vizsgán, többet nem nyaggatom. De milyen jó is lenne, ha egy tanár gyereke lennék, vagy a testvéreim is ide járnának... Még azzal is beérném, ha anyám vagy a nagyszüleim a faluba költöznének, legalább nem kellene annyit vonatoznom. Sőt, jobbat is tudok... Legyen együtt a családom, mint a régi szép időkben. Csak akkor meg a régi otthonomat hiányolnám.
Tökéletes elfoglaltságot találok a csomagjainak részletesebb tanulmányozásában. Közben persze figyelek a válaszára is, mint megtudom, a professzor úrhoz rokoni kapcsolat fűzi. Nem túl bőbeszédű, de úgy vélem, ez az ő helyzetében érthető. Én sem szívesen vágnék fel, ha lennének itteni kapcsolataim. Első látásra nem néz ki nagyképűnek, kifejezetten visszafogott teremtés, úgyhogy biztosítom is bizalmamról.
- Nem hangoztatnád szívesen? Nem gond, én nem mondom tovább, hogy ő a rokonod itt. Én se szeretném, ha emiatt kivételeznének velem a többiek.
Szinte biztos, hogy idekerülése egyenlő a tanárral való találkozási lehetőségek növekedésével. Nem tudom, eddig milyen kapcsolatban álltak egymással, mert látszólag nem sokat árulna el erről, meg nem is tartozik rám. Az viszont biztos, hogy előbb-utóbb össze kell futniuk egymással, nem rejtőzködhetnek el a falak között. Idejövetelemkor azt hittem, nehéz dolgom lesz a közösséggel. A kastély hatalmasnak tűnt, semmi ahhoz az épülethez képest, amiben kinn tanultam. A létszámmal ugyanez a helyzet. Elsőre azt hittem, sohasem tudok majd hozzászokni, de az idő előrehaladtával nagyjából beilleszkedtem. A súlyosabb pletykák így is hamar a fülembe jutnak, szerintem rólam is terjed egypár. Ilyen, ha sokáig vagy egy körben.
- Azaz... szétszórtak? Még a testvéred is? Az elég kellemetlen tud lenni. Az én rokonaim közt is akad pár érdekes alak, de rájöttem, hogy sokszor jobb nem panaszkodni, vagy velük vitázni, inkább csak hallgatok.
Önkéntelenül gondolok bele az én helyzetembe is. Nem tudok mit tenni, ha már felidézi bennem. Persze megeshet, hogy nála ezerszer rosszabb a helyzet.
- Hidd el, egy idő után elfelejted az ottani gondokat. Itt új élet vár. Barátok, sok tanulás mellé. Elfoglalt leszel, időd nem lesz ilyeneken aggódni. - próbálom egy kissé jobb kedvre deríteni, mert bár fogalmam sincs, mennyire megviselt valójában a lelke, nem árt ezeket megjegyeznem a saját tapasztalataimból kiindulva. Másrészt ez magamnak is megnyugtató, annak idején sokat segített ez a gondolkodás.
- Bah, féltékenység? Vagy mi? És ennyi ideig nem szólni? Hát én nem bírnám ki. Ezért nem is szabadott volna onnan téged kirúgniuk. Szüleid mit szóltak?
Meg vagyok döbbenve. Csak pislogok, mert eddig el se tudtam volna képzelni, hogy létezik ilyen ember. Egyre jobban sajnálni kezdem...
- Nem úgy vettem észre, hogy itt lenne a több lehetőség. Szép hely, meg minden, de... más. Fura. Szokatlan elsőre. Lehet én érzem csak így. Vagyis... szerintem ugyanannyi van innen, mint bárhol máshol, nem? - nevetek - A falu, hát nem vagyok képben, nézegess a hirdetésekből és válassz olyat, ami hozzád illik. Mi érdekel elsősorban?
Már utunkat folytatva közelítünk a kastély bejáratához. Talán épp ideje, elvégre kezd nagyon hideg lenni számomra. Túl sok ideje tartózkodom a szabadban, vagy ez az ácsorgás miatt lassult le a vérkeringésem, és a sétával majd újra jól leszek. A testvéréről kérdezek, mert azt mondta, ő már egy ideje ebben az iskolában tanul. Megeshet, hogy ismerem. De amint kimondja, gondolkodnom kell.
- Nem rémlik hirtelen. Melyik házba jár? Oké, akkor Balázs leszel, én biztos nem veszekszem majd emiatt. Én pedig Tormay Lénárd vagyok.  Örülök a találkozásnak.
Kezet nyújtok Balázsnak, hogy igazán hatásos bemutatkozásunk legyen, aki remélhetőleg a táskáját cipelve képes lesz arra, hogy viszonozza a gesztust.
- Rendben, te tudod... És mennyire voltál jó játékos? Itt is belépsz a csapatba?
Miután kérdéseimre választ kapok, elkísérem őt odáig, amíg még gond nélkül elmerészkedhetek, ha a sárgákról van szó. Az útbaigazítás és kalauzolás itt véget is ér. Neki is fontos, hogy végre lecuccoljon, én pedig a társalgást megköszönve dolgomra is sietek.

Utoljára módosította:Tormay Lénárd, 2015. január 31. 11:07
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék