Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

Mindenki el van foglalva a vizsgaidőszakkal, én pedig pihenhetek otthon, ezt fedeztem fel az utóbbi napokban. Itthon volt Leandro is, vagyis hát úgy mondanám nem dolgozott, mert akkor én sem voltam itt, kihasználtuk azt a másfél hetet, nyaraltunk, szórakoztunk, tulajdonképpen mint máskor is, csak éppen most ezt betudtuk ennek. Na de aztán ment vissza, én meg örültem nagyon, hogy mindenkitől hallottam, mennyire parázik, vagy éppen kicsit sem parázik a vizsgái miatt, de én erről tavaly letettem. Jó érzés ám azért, bár én nem öt évet bírtam ki, én belesűrítettem mindent háromba. Abból kettőt nem is itt csináltam meg, de azért az utolsón az, hogy emberek közt voltam nagyot dobott.
Most is nagyot dobott ez az időszak a kedvemen, legalábbis az elején, mert ma már nem igazán érdekelt, csak feküdtem, mert nem éreztem magam valami jól. Betudtam a szokásosnak, aztán próbáltam nem is foglalkozni vele, odáig jutottam el, hogy összeszedtem magam, és a konyháig elsétáltam, aztán amennyi kakaót magamba döntöttem, arra megfelelő jelzőn előbb azt hiszem gondolkoznom kellene, mert nem is tudom mi fejezné ki jól.
Talán az az irdatlan mennyiség, talán csak maga a kakaó volt az, ami meghozta a kedvem, azért is álltam neki, mert tudom én, hogy felpörgeti az agyam. Na meg ha már az agyműködésről van szó, a memóriám is elkezdett vadul csapdosni belülről, hogy már megint mekkora szerencsétlen vagyok, hát nekem még ma találkám van. Igen, Kevinnel beszéltem meg bagolyban, hogy ma délután a réten találkozunk, és bár arról nem esett szó, de annyira örülnék, ha a pókicákat is elhozná. Még nem láttam őket, de megígérte, hogy majd megmutatja az állatkáit, és én azt már nagyon várom. Ha most nem, mindenképp megkérdem mikor.
Időben még nem vagyok elkésve, tehát ahogy észbe kaptam még pont kényelmesen fel tudok öltözni és összekapni a lakást is, meg kisétálni a megbeszélt helyre. Még sütit is hoztam magammal, tegnap csináltam, és mivel nem tudtam amúgy mit hozhatnék, lévén nem volt otthon semmi egész napos semmittevésem miatt, ez most Keviné lesz. Remélem szereti a krémes sütiket, bár hogy ismeri-e a kijevi szeletet, azt nem tudom megmondani, csak azt, hogy ez nem lett rossz, hiába gondoltam, hogy majd felgyújtok valamit, vagy hasonlók.
A közeli padra ültem le, és a csomagomat magam mellé helyeztem, és vigyorogva vártam. Kellemes idő van, és itt a zöld fű, szinte hívogat, hogy telepedjek már le oda. Én azonban inkább, mint egy kisgyerek elterülök, és fejjel lefelé nézem a mögöttem, vagyis most előttem lévő bokrokat és fákat. Ilyenkor olyan, mintha én lebegnék, és alattam meg nem lenne semmi, csak a felhők, de most még felhők sincsenek, szóval tényleg semmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=360904#post360904][b]Alegria C. Martinez - 2014.08.17. 16:22[/b][/url]

Mindenki el van foglalva a vizsgaidőszakkal, én pedig pihenhetek otthon, ezt fedeztem fel az utóbbi napokban. Itthon volt Leandro is, vagyis hát úgy mondanám nem dolgozott, mert akkor én sem voltam itt, kihasználtuk azt a másfél hetet, nyaraltunk, szórakoztunk, tulajdonképpen mint máskor is, csak éppen most ezt betudtuk ennek. Na de aztán ment vissza, én meg örültem nagyon, hogy mindenkitől hallottam, mennyire parázik, vagy éppen kicsit sem parázik a vizsgái miatt, de én erről tavaly letettem. Jó érzés ám azért, bár én nem öt évet bírtam ki, én belesűrítettem mindent háromba. Abból kettőt nem is itt csináltam meg, de azért az utolsón az, hogy emberek közt voltam nagyot dobott.
Most is nagyot dobott ez az időszak a kedvemen, legalábbis az elején, mert ma már nem igazán érdekelt, csak feküdtem, mert nem éreztem magam valami jól. Betudtam a szokásosnak, aztán próbáltam nem is foglalkozni vele, odáig jutottam el, hogy összeszedtem magam, és a konyháig elsétáltam, aztán amennyi kakaót magamba döntöttem, arra megfelelő jelzőn előbb azt hiszem gondolkoznom kellene, mert nem is tudom mi fejezné ki jól.
Talán az az irdatlan mennyiség, talán csak maga a kakaó volt az, ami meghozta a kedvem, azért is álltam neki, mert tudom én, hogy felpörgeti az agyam. Na meg ha már az agyműködésről van szó, a memóriám is elkezdett vadul csapdosni belülről, hogy már megint mekkora szerencsétlen vagyok, hát nekem még ma találkám van. Igen, Kevinnel beszéltem meg bagolyban, hogy ma délután a réten találkozunk, és bár arról nem esett szó, de annyira örülnék, ha a pókicákat is elhozná. Még nem láttam őket, de megígérte, hogy majd megmutatja az állatkáit, és én azt már nagyon várom. Ha most nem, mindenképp megkérdem mikor.
Időben még nem vagyok elkésve, tehát ahogy észbe kaptam még pont kényelmesen fel tudok öltözni és összekapni a lakást is, meg kisétálni a megbeszélt helyre. Még sütit is hoztam magammal, tegnap csináltam, és mivel nem tudtam amúgy mit hozhatnék, lévén nem volt otthon semmi egész napos semmittevésem miatt, ez most Keviné lesz. Remélem szereti a krémes sütiket, bár hogy ismeri-e a kijevi szeletet, azt nem tudom megmondani, csak azt, hogy ez nem lett rossz, hiába gondoltam, hogy majd felgyújtok valamit, vagy hasonlók.
A közeli padra ültem le, és a csomagomat magam mellé helyeztem, és vigyorogva vártam. Kellemes idő van, és itt a zöld fű, szinte hívogat, hogy telepedjek már le oda. Én azonban inkább, mint egy kisgyerek elterülök, és fejjel lefelé nézem a mögöttem, vagyis most előttem lévő bokrokat és fákat. Ilyenkor olyan, mintha én lebegnék, és alattam meg nem lenne semmi, csak a felhők, de most még felhők sincsenek, szóval tényleg semmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=372387#post372387][b]Kevin F. Rohr - 2014.08.29. 10:14[/b][/url]