Kiértem a Rétre és Waffellel az oldalamon megindultam az egyik pad felé, ami hívogatóan állt egy szomorú fűz alatt. Lépteimet szinte már olyan nehéznek éreztem, mintha egy rablánccal megtoldott ólomgolyót cipeltetnék lábaimmal. Lassan de biztosan közelítettem meg kiszemelt ülőhelyemet, mely mellett családom kedvenc férfitagja hasalt a fűben. Lehuppantam ebem mellé, aki bambán szemlélt engem, miközben nyelve szinte már a mellkasát verdeste a fáradtságtól. Végül is megértem, hiszen nem kis sétát tettünk meg:
Miután kiléptünk az iskola ajtaján lassan kiértünk a Rétre, majd átsétáltunk a Piknikező tisztásra, ahonnan átvergődtünk az erdőn, végül megérkeztünk a Vízeséshez (ami meg kell hagyni, tényleg lélegzetelállító látványt nyújtott) , ahol ivással és pihenéssel ütöttük el az időt. Waffel balszerencsémre meglátott egy mókust, akit egészen a vadászlakig üldözött, követve őt végig az odújáig, így várhattam fél órát, mire felhagyott a gesztenyefán bujkáló rágcsáló ugatásával.
- Huh! Most így végiggondolva, már meg tudom érteni, hogy az edzettségem ellenére miért sajog ennyire a lábam. - Panaszkodtam, miközben kezeimet magasra emeltem, és a mögöttem elterülő lombos ágak felé nyújtóztam.
Waffel felkapta a fejét, majd égnek eresztett füleit a fejével együtt egy frissen keletkező hang irányába fordította. Én is felemeltem hátradöntött fejemet olyan magasra, ameddig a testem jelenlegi állapota engedte, hogy vethessek egy pillantást én is a hozzánk közeledő személyre. Mielőtt még teljesen felegyenesedtem volna a szemem sarkából láttam, hogy kutyám visszafekszik, így tudtam, hogy nem lehet idegen számomra az illető. Biztos egy Levitás ismerősöm az.
Mikor ráemeltem tekintetem az illetőre beigazolódott sejtésem, ugyanis nem más állt előttem, mint Rentai Bálint a Levitából.
Biztos voltam benne, hogy volt valami mondanivalója számomra, hiszen nem az a fajta ember, aki csak úgy ok nélkül odament volna hozzám, hogy elüsse velem az időt. Rákérdeztem, hogy mit keresett arrafelé:
- Szia Bálint! Már rég nem láttalak. Mi járatban vagy errefelé?

Kiértem a Rétre és Waffellel az oldalamon megindultam az egyik pad felé, ami hívogatóan állt egy szomorú fűz alatt. Lépteimet szinte már olyan nehéznek éreztem, mintha egy rablánccal megtoldott ólomgolyót cipeltetnék lábaimmal. Lassan de biztosan közelítettem meg kiszemelt ülőhelyemet, mely mellett családom kedvenc férfitagja hasalt a fűben. Lehuppantam ebem mellé, aki bambán szemlélt engem, miközben nyelve szinte már a mellkasát verdeste a fáradtságtól. Végül is megértem, hiszen nem kis sétát tettünk meg:
Miután kiléptünk az iskola ajtaján lassan kiértünk a Rétre, majd átsétáltunk a Piknikező tisztásra, ahonnan átvergődtünk az erdőn, végül megérkeztünk a Vízeséshez (ami meg kell hagyni, tényleg lélegzetelállító látványt nyújtott) , ahol ivással és pihenéssel ütöttük el az időt. Waffel balszerencsémre meglátott egy mókust, akit egészen a vadászlakig üldözött, követve őt végig az odújáig, így várhattam fél órát, mire felhagyott a gesztenyefán bujkáló rágcsáló ugatásával.
- Huh! Most így végiggondolva, már meg tudom érteni, hogy az edzettségem ellenére miért sajog ennyire a lábam. - Panaszkodtam, miközben kezeimet magasra emeltem, és a mögöttem elterülő lombos ágak felé nyújtóztam.
Waffel felkapta a fejét, majd égnek eresztett füleit a fejével együtt egy frissen keletkező hang irányába fordította. Én is felemeltem hátradöntött fejemet olyan magasra, ameddig a testem jelenlegi állapota engedte, hogy vethessek egy pillantást én is a hozzánk közeledő személyre. Mielőtt még teljesen felegyenesedtem volna a szemem sarkából láttam, hogy kutyám visszafekszik, így tudtam, hogy nem lehet idegen számomra az illető. Biztos egy Levitás ismerősöm az.
Mikor ráemeltem tekintetem az illetőre beigazolódott sejtésem, ugyanis nem más állt előttem, mint Rentai Bálint a Levitából.
Biztos voltam benne, hogy volt valami mondanivalója számomra, hiszen nem az a fajta ember, aki csak úgy ok nélkül odament volna hozzám, hogy elüsse velem az időt. Rákérdeztem, hogy mit keresett arrafelé:
- Szia Bálint! Már rég nem láttalak. Mi járatban vagy errefelé?

Aeryn C. Boyle

Megajánlott jegy illemtanból is! Ráadásul Kiváló! Ez már az ötödik tantárgy, amiből nem kell vizsgáznom. Négy másikból meg már megírtam a vizsgát. Igaz még nincs mindegyikből eredmény, de nem aggódom. Ha eddig ilyen simán ment minden, már nem lehet baj. Ráadásul a repüléstan sokkal könnyebb volt, mint vártam. Tehát, most, hogy semmi idegességre nincs okom, sokkal nyugodtabban vágok neki a rétnek, mint néhány nappal ezelőtt. Bizony. A rét. Már megint. Lassan úgy hiszem, ez lesz a törzshelyem.
Valahogy az időjárás nem az igazi, így egy kapucnis pulcsiban, farmerben és sötétbarna bőr cipőben lépek ki a kastélyból.A vállamon lóg a válltáskám, benne egy kis harapnivalóval meg vízzel, ha messzebbre keverednék. Kezeimet a nadrágom zsebeibe süllyesztem. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy jól esne egy szál cigi, de megrázom a fejem és inkább körbe nézek, hátha látok ismerőst, elvégre biztos nem én vagyok az egyetlen, aki nem bír megmaradni a négy fal között.
Meg is pillantok egy vörös fejet, ahogy egy apró beagle társaságában, és rögtön mosolyra húzom a számat. Nagyon szeretem a kutyusokat, és ez a fajta az egyik kedvencem. Amióta megjelentek a gazdájával együtt az iskolában megragadok szinte minden lehetőséget, hogy megnyúzhassam szerencsétlen kis ebet. Persze nem szó szerint, de ha van rá alkalmam, megvakarom a füle tövét. Természetes hát, hogy a kutya és Aeryn felé veszem az irányt. Bár tudom, nem szép tőlem, hogy a kutya jobban érdekel...
Hamar észrevesznek, és az elsős lány köszön is rögtön.
- Szia Aeryn! Vizsgák közötti fejszellőztetés... Ti sétáltok? - válaszolok és kérdezek is rögtön, ahogy közelebb érek. Lehajolok a kutyushoz és megsimogatom. - Szia Waffel! - mosolygok rá a kis jószágra és azt hiszem bármennyire is szeretném, hogy ne látszódjon rajtam, a szemeimből nem tűnik el a rajongó csillogás, ahogy az ebre nézek.

Kérdésére egy gyors, és barátságos mosollyal feleltem. Egy hirtelen széllökés az arcomba sodorta vörös, göndör frizurám néhány tincsét, ezzel eltakarva előlem a kilátást. Próbáltam kezeimmel a fülem mögé utasítani zabolázatlan fürtjeimet, melyek úgy ugráltak fejem előtt, mint a rabok, akik most szabadultak az Azkabanból. Hosszas küzdelem után is úgy tűnt, hogy nyerésre állok, így szólásra nyitottam számat, hogy válaszoljak neki.
- Mi éppen sét... - Mondandómat nem bírtam befejezni, mivel hajam egy szellőtől  ismét erőre kapva csapódott bele a számba. Zavaromban elpirultam, miközben észrevétlenül próbáltam rendet teremteni ábrázatomon, így csak annyit mondtam:
- Igen, sétáltunk.
 Mikor hozzáértem arcbőrömhöz ijedten ébredtem tudatára annak, hogy kezeim olyan hidegek voltak, hogy már majdnem jéggé fagytak az egy helyben üléstől. Nem is néztem, hogy mennyi ideje ültem ott, így váratlanul ért ez a lehűltség, bár számíthattam volna rá, mivel eléggé fázós típus vagyok. Ehhez képest mégsem öltöztem valami melegen, hiszen csak egy piros, háromnegyedes cicanadrág, egy fekete, hosszú, kivágott rövidujjú és egy fehér top volt rajtam, amit a pólóm próbált maga alá rejteni. Ehhez vettem fel egy egy virágmintás zártcipőt, ami illet kiegészítőimhez és válltáskámhoz. Plusz egy fekete kalap az összhatás kedvéért. A táskáról jutott eszembe, hogy Bálint is hozott egy táskát, ami nem nézett ki olyan nehéznek, mint amikor a szokásos könyvek tengere lapul meg benne. Sokkalta könnyebnek tűnt, mint általában, így felkeltette az érdeklődésemet, hogy vajon mi lehet benne. Nagyjából Waffelnek is ekörül járhattak a gondolatai, mivel az oly nagyszerű kényeztetés folytatása helyett inkább felállt, és az orra a válltáska felé vette az irányt, amit teste kénytelen volt követni. Nózijával bökdösni kezdte Bálint batyuját, miközben farka újult erőre kapott, és egyre buzgóbban csóválni kezdte. Egyre jobban érdekelni kezdett, hogy hová tarthat, így rákérdeztem:
- Csak nem te is túrázni indulsz?
Míg a kérdést feltettem, lassan kinyújtóztattam elgémberedett lábaimat, és felálltam, befejezve azzal a sétáltatást.

Figyelem, ahogy próbálja rendre utasítani a rakoncátlan tincseit, amiket a szél csak még jobban összekócol és az arcába fúj. Amikor aztán a szájába is kerül egy adag, és ez a beszédben is megakadályozza, a kutyájával kezdek foglalkozni, hogy ne érezze magát annyira zavarban. Ha jobban ismerném, valószínűleg segítenék neki megregulázni a galád tincseket, de így nem merem. Valüszínűleg csak még jobban zavarba jönne. A kutyus egyébként is egy tünemény, tetszik, ahogy a farkát csóválja, amikor a fülét kezdem vakarni. Közben pedig, megkapom a választ is, és épp csak felpillantok a lányra. Ekkor tűnik csak fel, hogy nem igazán megfelelően öltözött fel.
- Nem fázol? Már egyáltalán nincs ennyire meleg, nehogy megbetegedj! - pislogok rá kissé aggódva, de még mindig a kutyust nyúzva. Próbálva nyúzva, Waffel ugyanis akcióba lendül, és már a táskám szaglássza.
Először meglepetten nézek rá, aztán kapcsolok, és nevetni kezdek, de hamar moderálom magam, hogy válaszolni is tudjak.
- Nem, nem túrázom, csak nem szívesen mennék be, ha éppen megéhezem - felelem, aztán a felemelem kicsit a táskámat, mielőtt a kutyuli belemászna. Ki tudja, mire képesek az ilyen kis éhenkórászok.
- Látom, te is szereted a párizsis zsömlét, de ki kell ábrándítsalak, az csakis az enyém. A párizsis zsömle nap különleges! Nem osztozom!
Mondom a kutyának, mintha bizony érthetné. Pedig mit tudhat ő a diétákról? De nem baj, elég ha érti, hogy nem kap.
Leveszem a táskám, és Aerynnek adom, hogy fogja meg. Remélem veszi a lapot és elveszi. Én meg leggugolok, és keresek egy kisebb botot, hogy utána a földre rajzolhassak egy négyzetet, az egyik oldalán egy kis hullám vonalallal. Közben pedig természetesen koncentrálok. Nem is kell sokat várni, szinte rögtön megcsap a meleg. Elégedetten egyenesedem fel, aztán visszaveszem a táskám Aeryntől.
- Állj ide! - intem közelebb, de nem oda, ahova a kört rajzoltam. Azt nem szeretném, ha megsülne, viszont így lehetősége van, kicsit felmelegedni.