36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Fodor Benjámin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 19. 14:56 | Link

Ronald

Úgy tűnik tetszett neki a lövésem. Sőt láttam, hogy egy kicsit elmosolyodik. Az arcából azt vettem le, hogy nem is akar ő velem nagyon kötekedni, csak játszani a labdával. aztán megmutatta, hogy ő mit tud. Nagyon vártam már a zsonglőrködését. A mutatványából hamar leszűrtem, hogy nem most kezdett el focizgatni. Valamikor biztos járt focira, sőt az is lehet, hogy valamelyik híres csapat ifi csapatába tartozott. Elég szépen ollózta a hálóba a labdát. A labda elvileg a fáról pattant be a hálóba, úgyhogy ez egy rendes focimeccsen kapufás gólnak, vagy speciális szavakkal csontos gólnak neveznék.
-Szép olló. Bár ez még csak az alap. Ezt én is meg tudom csinálni. Mostanában a gyorsan pattanó, vagy magas passzokból érkező labdákat akarom beollózni.
Kicsit elgondolkoztam a mutatványon, aztán már csak arra ébredtem, hogy a kapuba áll, és várja a lövéseket.
~Vajon ő kapuba állt?-elmélkedtem-,bár akkor honnan tud ennyi mindent? Na mindegy. Egy dolog biztos: ez az edzés érdekes lesz.
Csöndesen álltam a labda mögött, és azt néztem, hogy hol tudnám könnyedén belőni. Majd egy gondolatom támadt, s barátságosan, lassan odapasszoltam a labdát. Elővettem a táskámból a kulacsomat, és ittam két kortyot. Majd lassú léptekkel odaléptem hozzá.
- Szia! Ben vagyok. Honnan tudsz ennyi mindent a labdával? Valamikor focira jártál? Mit keresel most itt?
Gyorsan rendeztem a fiúhoz a kérdéseket, szinte alig vettem levegőt. Ez mind nagyon érdekelt, és magam nem tudtam eldönteni, hiszen nem tudok róla olyan sokat. Aztán barátságosan odanyújtom a kezemet.
Hozzászólásai ebben a témában
Ronald Little-Leah
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 20. 19:28 | Link

Benjámin


Nagyon örültem új barátom közvetlen és barátságos fogadtatására. Észrevettem, hogy a foci neki fontos, de nem a kihívás, hanem talán egy barátság kezdetét látta a labda mögül. Kevés az ilyen játékos, még a TOP ligákban is.
A mezén láttam, hogy a legjobb és legnépszerűbb Magyar klub szurkolója, talán még játékosa is. Habár ez utóbbi a suli miatt nehéz lehet neki.
-Szia! Ron vagyok.- mutatkoztam be neki.
-Sokat játszottam otthon. Az igazság az, hogy Manchester United drukker vagyok.De csak a West Ham ifi csapatáig jutottam.-feleltem a kérdésére.
-Pár évet játszottam, de nem vagyok túl tehetséges. Így leginkább csak ismerősökkel játszok, náluk kicsit jobb vagyok.- mosolyodom el saját szavaimon.
-Érdekes, még sosem láttam senkit a suli közelében focizni. Mióta jársz ki?
-Amúgy a Fradinak drukkolsz, esetleg ott játszol?
- Hadartam én is el mindent.
Hozzászólásai ebben a témában
Fodor Benjámin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 22. 15:00 | Link

Ronald

Amikor hallottam válaszát, nem hittem a fülemnek. Egy hajszál választott el attól, hogy még az iskola előtt megismerjük egymást. A West Ham ificsapatában játszott. Tudni illik, a West Ham a Liverpoolba érkezésem előtt esett át az ifibajnokság másodosztályába. Kétszer játszottunk ellenük, de egyszer nem voltam a pályán, úgyhogy nem láthattam Ronaldot, másodszor pedig szerintem ő nem volt a pályán, mivel én akkor végigjátszottam a meccset. 3-1-re nyertünk ellenük. Így hát csodálkozva tettem fel neki a kérdést:
- A West Ham-ba? Én tíz éves koromtól a Liverpool-ba játszottam. Sajnos akkor nem találkoztunk. Amúgy a Manchester United nem rossz csapat. Sokszor játszottunk ellenük, csak nekem a játékstílusuk nem tetszik, de te tudod.
Nem akartam újdonsült barátomat megbántani azzal, hogy becsmérlem a kedvenc csapatát, így próbáltam enyhén kifejezni gondolataimat, és hagytam, hogy maga döntsön erről. Hiszen az ő érzelmei, nem szólhatok bele. Én csak elmondtam a véleményem. Aztán a Fradiról érdeklődött, hogy Fradi drukker vagyok, vagy ott játszok? Siettem a válasszal:
-Először is gyermek korom óta szeretem a Fradit. Aztán hét éves koromba felmentem Budapestre, s ott egészen tíz éves koromig játszottam a zöld-fehéreknél.
Hirtelen megütötte a fülemet egy kérdés, amit az előbb figyelmen kívül hagytam. A foci edzéseim az iskola körül.
-Hát, amikor már elsős voltam már akkor kezdtem ide járni, bár még akkor nem volt hálóm, így állandóan szaladgáltam a labda után. És te mit keresel itt?
Hirtelen eszembe jutott, hogy már elkezdődött a reggeli a nagyteremben, s kiszámoltam, hogy akkor mennyi időm van még itt lenni, hogy betartsam a saját napirendemet, és még reggelizni is tudjak. Kereken egy órám volt erre.
Utoljára módosította:Fodor Benjámin, 2013. október 30. 13:53
Hozzászólásai ebben a témában
Ronald Little-Leah
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 22. 20:18 | Link

Fodor Benjámin

-A Liverpoolban? Nem hiszem el, játszottam ellenük is. Igaz, akkor még vérvörös hajjal és szőke csíkokkal festve. Olyan Valderama típussal.- Majd felnéztem az égre. Szép időnk van, de a gyomrom korog már. Nem baj, a foci, az foci.
-Nagyapám MU drukker volt, innen a csapat iránti szeretet. Kicsit furcsa egy Londonitól, de ez van. Nekem leginkább a küzdeni tudásuk tetszik, a Liverpool viszont színesebben játszik. Nem rosszak, csak néha nem jön ki nekik a lépés.
Elgondolkodtam kicsit, tényleg milyen népszerű is lehet a Fradi, ha vidékről valaki felmegy játszani, na meg ahogy nagyapám is mesélt a régi nagy csapatokról...
-Hogy mit keresek itt? Ja igen, ma nem volt kedvem kirándulni menni, de sétálni igen -mondtam vigyorogva.
-Mit gondolsz? Egy Liverpool focista tud gólt lőni egy régi West Ham kapusnak?- közben a hasam egyre nagyobbat kordult.
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2013. november 1. 19:46
Hozzászólásai ebben a témában
Fodor Benjámin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. október 30. 14:02 | Link

Még nem a Halloween
Ronald


Ja! Szóval, hogy kapuba állt, és még a haja is más volt. Így már más. Akkor lehet, hogy neki rúgtam azt a kegyetlen gólt. Nem tudom, hogy ő volt-e vagy más, de ha ő volt, akkor sajnálom, hiszen véletlenül a gyomrát találtam el, és a labda a kapussal együtt szállt be a kapuba. Ráadásul még a fejét is beverte a vasba. Siettem a válasszal, és a bocsánatkéréssel egyaránt:
-Jajj, te voltál a második meccsen is a kapus? Ha igen, akkor bocsi, mert eléggé csúnyán eltaláltalak.
Közben arra a bizonyos meccsre emlékeztem. Szép meccs volt, sok ember a lelátókon, és hamar el is ment az idő, gyors meccse, gyors labdákkal, de azt hiszem mi kicsit jobban játszottunk.
Aztán eszembe jutott a jelenlegi célom: kijutnia a Rio De Janeiro-i ifi világbajnokságra, és azt megnyerni. Belegondoltam abba, hogy milyen jó lenne Ronald-dal egy csapatban játszani, de hamar feljutott az agyamig, hogy ő angol, úgyhogy maximum az angol válogatottban védhet. De aztán arra is rátereltem a gondolataimat, hogy jelenlegi lakhelye Magyarországon van. Így hát az is lehet, hogy van magyar állampolgársága. Gyorsan meg is kérdeztem:
-Amúgy neked van Magyar Állampolgárságod? Mert ha van, akkor el tudnám intézni, hogy védjél a Brazíliai Ifjúsági Világbajnokságon. Tök jó lenne egy csapatban játszani, de ugyanakkor ellenfeleknek is lenni, gondolj bele milyen buli lenne egy Magyarország-Anglia döntő.
Aztán tényleg belegondoltam én is. Lehet, hogy rólunk szólna az egész meccs. A magyar csatár és az angol kapus. Csodálatos lövések, és pazar védések. De először még be kell jutni a válogatottba, aztán a válogatottnak kell bejutni a világbajnokságra, és aztán még egy csomó ország válogatottja ellen ki kell állni a győzelemhez.
Most ez az én célom. Az első selejtező Románia ellen lesz november végén: 21-én.
Utoljára módosította:Fodor Benjámin, 2013. október 30. 14:31
Hozzászólásai ebben a témában
Ronald Little-Leah
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 13. 17:31 | Link

Fodor Benjámin


Ahogy barátom áradozott arról a mérkőzésről, nekem is eszembe jutott az az erős lövés, amit ugyan lehetett volna fogni, ha legalább 100 kilós lett volna mindkét kezem, talán a labda meg is állt volna. De ilyet azelőtt és azóta sem fogtam ki.
Jó eltalált lövés volt. Még ma is emlékszem rá, pedig aznap a mérkőzés után el akartam felejteni az egész mérkőzést. Na, nem a bekapott gólok miatt. Azzal nincs gond, ha egy másik csapat jobb nálad, de.... hát igen, ha ti vagytok a tudásotok alatt, azt el kell felejteni, és aznap nem ment a játék egyikünknek sem.
Félreértés ne essék, jó volt az ellenfél, ha mi is rendes állapotban lettünk volna, akkor sem biztos, hogy más eredmény lett volna a mérkőzés végén.
- Igen, aznap én védtem, de a lövésed kifogott rajtam.
Mosolyogtam természetesen, hiszen nincs mit szégyelleni.
Meglepődtem a kérdésén.
-Már hogyne lenne meg a Magyar állampolgárságom- mosolyodtam el újra.- Édesanyám szülei magyarok. Egyértelmű, hogy az állampolgárságot is megkaptam. A terved jó, legyünk akkor készen a riói útra. Edzünk együtt, így bejutunk a válogatotba, álmodoztam én is.
Majd hirtelen eszembe jutott,hogy nekem már rég a klubhelyiségben kellene lennem.
-Ne haragudj, de most mennem kell. A klubhelyiségben megtalálsz, ja és talán a szobánkba is beköltözhetnél! Smiley

Majd sietős léptekkel elindultam.......
Utoljára módosította:Fodor Ágota, 2013. november 16. 19:10
Hozzászólásai ebben a témában
Fodor Benjámin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. november 14. 15:56 | Link

Ronald

Sajnáltam, hogy tényleg őt találtam, el, de annak a labdának be kellett mennie. Amúgy se néztem fel, nem céloztam, és még nem is válogattam meg az erősséget. Végül is a foci, az foci, és csak a csapattársainknak tehetünk jót a pályán. Ő akkor nem volt csapattárs, hanem ellenfél. Na de mindegy. Hagyjuk abba a nosztalgiázást, és éljünk a jelennek, a mának.
Annak viszont nagyon megörültem, hogy van Magyar állampolgársága, így mehetünk a VB-re. Jaj de jó lenne. Mondjuk nekem és neki is sikerülne bejutni a válogatottba, csak az a baj, hogy neki ahhoz, hogy benne legyen az állandó kezdő tizenegybe, le kell győznie a jelenlegi "magyar szuper kapust", Szabó Ákost. Igen ám, de arra a helyre pályázik Kurucsai Roland is, bár ő könnyű ellenfél. Ezen az apróságon nem nagyon rágódtam, hiszen ő nagy játékos szerintem, meg hát ha nem is, egyes meccseken azért védhetne. Efféle örömömet kifejeztem szóban is:
-Az jó ha megvan, mert akkor együtt fogunk játszani, abban biztos vagyok. Akkor majd holnap jössz le megint ide?
Utolsó mondatomat már csak megkésve mondta, mert ő jelentette be a először a távozási óhaját. A kérdést is már csak csendesebben mondtam, így nem biztos, hogy meghallotta. Örültem a találkozásunknak, és annak, hogy rendesen meg tudtunk ismerkedni.
Én még kicsit maradtam, olyan öt percet, amelyben kapura rúgtam, aztán fogtam a labdát, hálót és elindultam fel a kastélyba egy ismerős dallamot dudorászva.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék