Hanna

Kimentem a rétre. Mostanában nem igazán sétáltam a kastély falain belül, sem azokon kívül. A szobámban ültem, de meguntam ezt az állapotot, ezért elhatároztam,  hogy változtatok ezen. Magamra vettem egy sötét farmert, és egy szürke ingnyakú pólót, meg egy vékony kábátot, majd rövid vacilálás után elindultam. Nem tudtam, hogy sétáljak egyet a város közt, vagy csak üljek be valahova. Aztán eszembe jutott a rét. Az a hely nekem nagyon szimpatikus. A természetnél soha, semmi nem jobb. Végigsétáltam a folyosókon, a kastély ajtójáig. Majd azon kilépve a padokhoz indultam. Nem telt el sok idő, és megérkeztem, majd véletlenszerűen leültem, egy nekem tetsző padra. Erre volt szükségem, de nagyon. Még társaságért sem epedeztem. Lehunyt szemeimmel gondolkoztam, merengtem, ábrándoztam. Olyan jól esett, rég nem volt ilyen. El is szundítottam, majd egyszer valamiért felébredtem, és elcsodálkoztam. Cseppet sem voltam álmos, de én azért aludtam. Ha nem tetszik valakinek, az az ő baja. Ez van. Ezt kell szeretni. Továbbra is pihentem, kezeimet széttárva, megölelve a levegőt, a pad szélét. Most megkívantam, egy szeretett embert megölelni, a karjaim között tartani valakit. Aki legalább úgy szeret, mint Őt. De szerintem mindenkinek más dolga van. Senki nem ér rám... de ez van. Jól esik most a pihenés. Kihasználom a szabadidőmet, és most pihenni fogok. Nem keresek senkit. Ha valaki keres, majd megtalál. Ha megakar. Ha nem, akkor nem. Élvezem, ahogy a szél fújja az arcom. Az ősz meleg szellői a kedvenceim. Mármint nem a kedvenceim, de nagyon szeretem ezeket. A nyárnál nincs jobb dolog. A télnek is megvan a hangulata, azt is nagyon, nagyon szeretem, de nálam a nyár viszi a pálmát. Ha tetszik másoknak, ha nem. Akkor is szeretem a nyarat. Lehet, másnak nem tetszik, de nekem igen. Nem érdekel más véleménye.

Hanna

Kimentem a rétre. Mostanában nem igazán sétáltam a kastély falain belül, sem azokon kívül. A szobámban ültem, de meguntam ezt az állapotot, ezért elhatároztam,  hogy változtatok ezen. Magamra vettem egy sötét farmert, és egy szürke ingnyakú pólót, meg egy vékony kábátot, majd rövid vacilálás után elindultam. Nem tudtam, hogy sétáljak egyet a város közt, vagy csak üljek be valahova. Aztán eszembe jutott a rét. Az a hely nekem nagyon szimpatikus. A természetnél soha, semmi nem jobb. Végigsétáltam a folyosókon, a kastély ajtójáig. Majd azon kilépve a padokhoz indultam. Nem telt el sok idő, és megérkeztem, majd véletlenszerűen leültem, egy nekem tetsző padra. Erre volt szükségem, de nagyon. Még társaságért sem epedeztem. Lehunyt szemeimmel gondolkoztam, merengtem, ábrándoztam. Olyan jól esett, rég nem volt ilyen. El is szundítottam, majd egyszer valamiért felébredtem, és elcsodálkoztam. Cseppet sem voltam álmos, de én azért aludtam. Ha nem tetszik valakinek, az az ő baja. Ez van. Ezt kell szeretni. Továbbra is pihentem, kezeimet széttárva, megölelve a levegőt, a pad szélét. Most megkívantam, egy szeretett embert megölelni, a karjaim között tartani valakit. Aki legalább úgy szeret, mint Őt. De szerintem mindenkinek más dolga van. Senki nem ér rám... de ez van. Jól esik most a pihenés. Kihasználom a szabadidőmet, és most pihenni fogok. Nem keresek senkit. Ha valaki keres, majd megtalál. Ha megakar. Ha nem, akkor nem. Élvezem, ahogy a szél fújja az arcom. Az ősz meleg szellői a kedvenceim. Mármint nem a kedvenceim, de nagyon szeretem ezeket. A nyárnál nincs jobb dolog. A télnek is megvan a hangulata, azt is nagyon, nagyon szeretem, de nálam a nyár viszi a pálmát. Ha tetszik másoknak, ha nem. Akkor is szeretem a nyarat. Lehet, másnak nem tetszik, de nekem igen. Nem érdekel más véleménye.

Zsolti

 Ma szokatlanul korábban ébredtem mint máskor. Még csak épphogy elmúlt 4 óra amikor kinyitottam a szemem. De már nem tudtam visszaaludni. Így felöltöztem a legkényelmesebb ruháimba és átsétáltam a klubhelyiségbe, majd beleültem az egyik kényelmesnek tűnő fotelbe. Több percig szemlélődtem. Csak most figyeltem fel a csodálatos díszítésre a falakon. Most, hogy ez a torony a nyári szünet után újra otthonunkká vált, a klubterem is sokkal otthonosabb lett. Még kicsit javítanunk kellene a rendszerezettségen, de erre még van időnk. Amúgy sem biztos, hogy a levita a legrendetlenebb a házak között. A klubterem hatalmas órájára pillantva vettem észre, hogy már rengeteg idő telt el mióta eljöttem a hálókörletből. Egy-két tanuló mászkált már a klubhelyiségben is. Úgy döntöttem sétálok egyet a folyosókon, szétnézek, akad-e ismerős. Kilépve a folyosóra szemem nem talált ismerős arcokra, de páran már lézengtek a folyosón is. Mivel semmi érdekeset nem találtam az iskola falain belül, ezért tudtam, hogy a friss levegőn kell elfoglaltságot találnom. Így a bejárati csarnokhoz indultam, de már a csarnokhoz érve megcsapott a hideg levegő az éppen csapódó ajtó után. Megálltam gondolkodni, hogy visszamenjek-e a felsőmért, de már nem volt kedvem hosszú utat tenni felfelé. Ezért elindultam ki a kapun. Bolyongtam az udvaron, majd inkább a rétre indultam. Teljesen kikapcsoltam sétám közben. Már messziről megéreztem a szabadság illatát. Amikor erre sétálok mindig a szabadság, függetlenség érzése ér utol. Kicsit magamhoz tértem, mikor picit felerősödött a szél, de hamar elhalkult. A távolban egy fiatal srácot pillantottam meg. Innen úgy tűnt, mintha elbóbiskolt volna, de lehetséges, hogy ez történt. Ezért odamentem hozzá, hátha csak véletlenül történt ez vele. Már majdnem odaértem a lócához, ahonnan már tökéletesen láttam a fiút. Annyira aranyosan pihent a padon. Nem akartam felébreszteni. De valami belső sugallatra mégis leültem mellé, majd megszólítottam:
 - Jó reggelt álomszuszék! Te mit keresel itt? Kizavartak a hálókörletből? Vagy magadtól jöttél a friss levegőre?
 Nagyon furcsán hangzott az, amik már elhangzottak. De ezen már nem tudtam változtatni. Picit belegondoltam, hogy mit fog rólam gondolni, ha kinyitja a szemét és meglát. De úgy döntöttem, hogy inkább nem érdekel ez a verzió. Ha sikerült kizökkentenem nyugalmas pihenéséből, akkor majd biztosan elárulja nekem.