36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. október 13. 15:06 | Link

<< Előzmény


Annabell


Már kint járunk a réten, az iskola jókora ajtaja pedig nyikorogva zárul be mögöttünk, de még mindig húgocskám szavain jár az agyam. Egyáltalán nem mutatta jelét, hogy kicsit is bánná, hogy egy társát bántotta, sőt, kifejezetten büszkének tűnt, és úgy beszélt róla, hogy bár nem ő akarta, de muszáj volt megtennie. Mintha valami szent küldetés, vagy hasonló lett volna.
Ráhagytam végül, a szavaim úgyse győzték volna meg az ellenkezőjéről, de a büntetéstől sem remélhettem hasonlót. De legalább eltölthettünk egy kis időt, méghozzá hasznosan. Legalábbis reméltem, hogy ő is érdekesnek találja majd, amit feladatul kap, de ha mégse, hát, legalább tényleg büntetésnek érzi majd.
Hónom alatt a kötettel, kissé fázósan húzva össze magamon kardigánom Annabell mellett lépdelve nézelődök. Végül kiszúrok egy dombot, melyre letehetjük magunkat, és a nap ha nem is túl meleg, de annál kellemesebb fényének háttal elhelyezkedhetünk.
- Most pedig mutatok valamit, amit biztosan nem láttál még korábban - mondom neki lelkesen, bár kissé elszontyolít a gondolat, hogy még szép, hogy nem látott hasonlót se, de talán egy egyszerű könyv is pont annyira újdonság lenne neki, mint ez. Pedig tudom én, hogy csak úgy ragadna rá a tudás, ha akarná, régebben még hajlandó volt befogadni az új dolgokat, most viszont... de ezúttal legalább köteles megcsinálni, amit kérek tőle, vagy kaphat a nyakába még egy jó adag büntetést, de azt már nem a jószívű nővére fogja behajtani rajta.
Kinyitom a kötetet, és az ölébe helyezem, hogy megnézhesse. Teljesen üres. Minden egyes oldala megsárgult lap, még annyi sem áll benne, hogy ecere. Ám amint forgatja, nézegeti, a napfény lassan előhozza a betűket, egyre sötétülő körvonalakat rajzol a papírba, és lassan megtelik egyszerűbb rajzokkal is, ábrákkal.
- Tadaa! Varázslat! - mondom, mintha a mágia valami rejtélyes dolog lenne, és nem a mindennapjaink része.
- Ezt a kötetet Nagyapa hagyta ránk - kicsit sajnos itt hazudok. Rám hagyta. Ahogy lényegében mindenét. De sosem akartam, hogy a testvéreim kisemmizve érezzék magukat, csak mert nagyapám engem tüntetett ki figyelmével, mert engem érdekeltek a történetei a leginkább, és bennem látta azt, aki folytathatja, amit elkezdett. Most biztos csalódott volna, ha látná, hogy egy könyvtárban kuksolok, míg Dórián bejárja a világot. Igaz, ő nem elfeledett kincseket keresgél.
- Északon találta, azt hiszem Norvégiában, szóval ne lepődj meg, hogy nem tudod elolvasni. Rúnaírással van írva. Nem tudom, te tanulsz-e rúnaismeretet, most mindenesetre kicsit kénytelen leszel foglalkozni a dologgal, ugyanis nekiállunk lefordítani.
Azzal papírt, és tollat húzok elő a táskámból. Muglik használják, tudom, de én a tintával csak pacákat tudok csinálni, szóval jobb szeretem ezt.
- És itt a rúnatáblázat is - azzal egy másik könyvet is előhalászok, ami a különböző rúnaírások és azok jelentéseit taglalja.
- Tudod, az a helyzet, hogy sose voltam túl jó rúnaismeretből. De te tehetségesebb vagy nálam, tudom, csak te nem tudod még - kacsintok rá. Kicsit gonosznak érzem magam, hogy már megint mással akarom a saját dolgomat megcsináltatni, de hátha bele tudom vonni egyúttal Annabellt is Nagyapa örökségébe. Klassz lenne közösen rájönni, miről is szól ez az egész, amit rám hagyott megfejteni.
Előhalászom a levelet is, melyet megpróbáltak tőlem ellopni Pesten.
- Ez is tőle van. De semmi értelme látszólag, mintha nem is nekem.. mármint nekünk írta volna. Csak egy valamit sikerült belőle megtudnom, és azt sem a szövegből, hanem ebből itt - mutatok a borítékra, melyet egy egyszerű ábra díszít a pecsét alatt. Ha Annabell belekukkant az ölébe nyomott könyvbe, jól láthatja, hogy minden egyes oldal alján ott van ugyanez az ábra.
- Szóval ebből arra következtettem, hogy nem ártana elolvasnom ezt a könyvet. De nem szeretek rúnákat olvasni. Úgyhogy tied a pálya, húgocskám.
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2013. október 14. 21:16 | Link

Tilda

Nem hiszem el, hogy megint nevelni akar. ~ Ott miért nem volt jó? ~ Nem értem az egészet, Matilda állandóan ezzel jön, biztos bizonyítási vágya van velem szemben, hogy igenis tudok jól viselkedni. Persze, hogy tudok, csak nálam mást jelent a jól, mint nála. Ezt nem tudja megérteni, és nem is fogja soha sem, mert nem nézi az én szempontjaimat. A kiscsaj felrúgását én sem tartom jócselekedetnek, de hasznosnak mindenképpen. Biztosan nem fog előttem még egyszer így beszélni arról a srácról, vagy egy másikról. Igen, én is tudok nevelni, csak mások a módszereim, hihi. Kimegyünk a rétre, ahol a csípős szél azonnal megpirosítja az arcom, bele is borzongok a hirtelen jött fuvallatba.
- Szólhattál volna, hogy hozzak egy kardigánt, vagy valamit – mérgelődöm, miközben ő csak megy előre, mintha hátulról tolná valaki a megfelelő irányba. Végül egy dombon állunk meg, ahol máris előhozakodik a nagy tervvel.
- Hű de izgi – flegmázok és teszek egy kört a szemeimmel, hogy lássa a le nem lanyhuló lelkesedésem. Igaz, a nulláról nincs lejjebb, azért mínuszba nem szeretnék eljutni, ha van ennél is rosszabb, abba bele fogok halni. Mivel ő is leül, mellételepszem és ekkor a kezembe nyomja a könyvét, amit beinvitozott a könyvtárba. Aztán a nap megvilágítja a lapokat és azokban betűk kezdenek felsejleni.
- Mi van, lett humorérzéked? – halványan elmosolyodom, mert nagyon remélem, hogy ezt csak viccnek szánta. Még a végén kiderül, hogy csak titkolja, hogy jó fej és anyuék miatt van az egész. Kizárt dolog. ~ Ó, Dorián, úgy hiányzol! ~ Az egyetlen olyan tesó, akit nagyra tartok. Ő bezzeg nem kucorodik be a dohos könyvek közé, hanem sárkányokat hajkurászik, vagy egyéb veszélyes helyzetekbe sodorja magát. Milyen jó fej, imádom! Mindig hoz valami kis izét, amit csak miattam vesz meg, egész cukika. De most Matildával vagyok és ez elvileg egy büntetőmunka, köszönhető ó villámszemű Révaynak. Na, tudhattam volna, hogy honnan fúj a szél, még ha ez a síron túlról is jön. Szóval nagyapa hagyta ránk… Na persze.
- Inkább rád. Te voltál, aki mindig csüngtél a meséin, tutira büszke lenne rád, hogy a fél könyvtárat már kiolvastad – rázom meg a fejem. Tényleg ő volt a kedvence a nagypapinak, de ezzel semmi baj nincsen. Szóval ránk hagyott ilyen varázsos könyvet, azért megnézem magamnak, de az ismeretlen jelekkel továbbra sem tudok mit tenni, halvány lilám sincs, mik ezek.
- Szerinted tanulok? Elkerülöm az ilyen tantárgyakat. Mutasd azokat – kérem el a papírokat, amiket elővesz. Nézem a rúnatáblázatot és látom, hogy ez nem lesz olyan könnyű. A rúnák nem arról híresek, hogy egymás mellé leírod a jelentésüket, aztán abból kijön angolul a mondat. Mindegy képviseltet valamit,aztán majd kiolvashatsz belőle amit akarsz. Nem vagyok szekértő, de ebből mi nem tudunk meg semmit. Viszont össze tudom hasonlítani neki, aztán majd kezd vele valamit.
- Gondolod? Én kötve hiszem – kacsintok vissza kajánul. Értem én, hogy motiválni akar, de minek? Nem érdekel a rúnatan, úgysem jó az semmire. Persze ilyet egy tanár előtt nem jelentenék ki, de nem érdekelnek ezek a dolgok. Inkább vitáznék Leonie-val a nyúletetés helyes módszereiről, minthogy ilyeneket tanuljak, pedig mindenki elhiheti, hogy az sem túl hasznos elfoglaltság. Megnézem a levelet és büszke vagyok, hogy annyit tudok meg belőle, mint Matilda. Az orra a lá dörgölhetném, hogy ennyi olvasmány sem segített neki eddig, de kapott már eleget és talán érdekes lesz. Még mindig jobb annál, mintha anyáskodna.
- Oké, akkor kezdjük drága nővérkém – a hangsúlyom gúnyolódó, de azonnal keresni kezdem az első jelet, nem élvezkedem a fintorán, amit biztos vág, vagy a mosolyán, amivel a fintorát próbálja leplezni. Egy jó pár perc beletelik, mire rátalálok az elsőre.
- Ez kérlek azt jelenti, hogy: hegy – megvonom a vállamat, mert tudom, hogy nem ilyen egyszerű, de ebből a táblázatból ennyi jön ki csak. Miután hallom, ahogy a mugli tolla sercegni kezd a papírján máris kutatni kezdem a következő jelentését.
Utoljára módosította:Gryllus Annabell, 2013. október 14. 21:16
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. október 16. 18:09 | Link

Hugica


Kénytelen vagyok egyetértően bólogatni, mikor az időjárásra és ahhoz képest nem túl rétegesen való felöltözésével kapcsolatos megjegyzését közbeszúrja, ahogy a kiszemelt dombocska felé tartunk.
- Igen, nos.. szólhattál volna, hogy meg fognak büntetni és hirtelen ki kell majd találjak valamit - vágok vissza negédes mosollyal, de azért a kastély felé intek pálcás kezemmel.
Nem veszem észre, hogy gúnyosan válaszol, olyan izgatottság uralkodik felettem - na nem mintha nem láttam volna már korábban, csak most közösen is megtapasztalhatjuk, és ez milyen jó - , miközben a kötet titkát várjuk, hogy felfedje a napsütés.
- De még milyen! Nem sok könyvet titkosítottak így, mert egy idő után már nem lett divat a föld alatti útvesztők végére helyezni a könyvtárakat, de ezt valami okból mégis így készítették el, mintha előre tudták volna, hogy hol lesz tartva, és hogy ott majd senki kívülállónak nem jut majd eszébe felvinni a föld fölé is.
Szívesen belefolynék jobban a témába, de tudom, hogy Annabellt nem annyira kötném le vele, és most úgyis feladatunk van ezzel az írással. És egyébként is felbukkan végre a szöveg, és megjegyzését követően mosolyognom kell egy sort.
- Nem, de tényleg varázslatos. Ez azért sokkal izgalmasabb könyv, mint a többi, nem? - nézek rá nagy szemekkel, remélve, hogy egy icipicit legalább sikerült felkeltenem az érdeklődését azáltal, hogy valami a szokványostól picit eltérőt láthat, még ha az a számára unalmas könyvek közül való is. Hátha meg tudom vele szerettetni egy jó témával az olvasást. Jonathan Samwell kalandjait biztosan ő is élvezné, csak rá kéne vegyem, hogy a kezébe vegye.
És bár próbálom, nem tudom becsapni őt, tudja, hogy Nagyapa nem neki szánta ezt, vagy bármelyik másik könyvét. Legalábbis amiről eddig tudok. Sok titkot tartogatott még, ebben biztos voltam.
- Még nem is olvastam ki a felét.. - sütöm picit le a szemem megjegyzésére, mintha szégyellném, hogy még csak a közelében járok a felének, de odáig nem jutottam, de igazából az szomorít el, hogy nincs teljesen igaza. Nagyapa nem örülne, ha azt látná, hogy csak a könyveket bújom. Ő is rengeteget olvasott, de út közben főleg, miközben egyik kalandjára ment, illetve vissza onnét, vagy mikor nem tudott ilyen és olyan okokból elutazni.
- Az egyik polcról például még egyik könyvet sem olvastam, és van egy csomó olyan kötet, amit még mindig nem hoztak vissza a diákok. De azt hiszem azokat már nem is fogják, mert egyik-másikat húsz éve vették ki.
Arra a válaszára, hogy elkerüli az ilyen tárgyakat, már nem is reagálok, mert bele akar fogni a munkába, talán, hogy túlessünk rajta, talán - bár nem valószínű - mert érdekli, mi ez a nagy rejtvény, én mindenesetre nem ellenkezek. Ő kikeresi, én leírom, de néhány sor, és vagy fél óra eltelte után fejemet vakarva nézek hol a papírra, hol vissza a könyvre és húgomra. Nem mutathatom, hogy gőzöm sincs, mi értelme volt ezeket lefordítani, így csak bólogatok egy sort.
- Na jó, ez így túl időigényes.. biztos, hogy nincs szükség az egész könyv lefordítására. Nagyapa szeretett régi könyvekkel foglalkozni, de a holt írásokkal ritkán bajlódott, pláne ennyit. Talán olyan pofonegyszerű a megoldás, hogy nem is hinnénk.
Miközben Annabell lapoz egyet, hirtelen megakad a szemem egy későbbi lap szélén, mely ellentétben a többi, sárga lappal, úgy tűnik, teljesen színtelen. Nem úgy, hogy fehér, hanem áttetsző.
- Várj csak! Ez mi a mantikór? - odanyúlok, és az áttetsző oldalhoz lapozom a könyvet. A szélei enyhén fodrozódni látszanak, úgy tűnik, akárcsak a betűket, ezt is a napfény hozta elő. Egy teljesen normális oldalnak tűnik, csak épp átlátszó, és egyedül az az ábra található az alján, ami a többi oldalén, és a Nagyapától kapott levél borítékján.
- Talán megváltoztatja a szöveget alatta.. - tippelek, és az utána, meg előtte levő oldalak rúnáival is megpróbáljuk, ha az átlátszó lapon keresztül nézzük, mást látunk-e, de semmi.
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2013. október 17. 13:40 | Link

Tilda

Csak nézek, ahogy visszavág, nem jellemző rá. Végre kijött belőle valami, végre kimozdítottam a jóságos tündérkéből, amit annyira utálok benne. Még a végén megkedvelem, és nagyszerű testvérek leszünk. Ez még gondolatban is bizarr. Annyira bele van merülve a gondolataiba, miközben a kiválasztott helyre megyünk, hogy nem vesz tudomást még a gúnyolódásomról sem, ez látszik rajta, mert szinte földöntúli boldogság ül az arcán, izgatottsággal vegyítve. Nem keserít el, lesz még alkalmam élcelődni. Remélem, gyorsan kiderül a „nagy titok”, és még gyorsabban eltelik a büntetésem órája. Aztán valami földalatti alagútba rejtett könyvtárakról akar tájékoztatni, de a felét sem értem amit mondd, mert épp eg pillangó figyelek, aki engem akar megmerényelni. Gyorsan elhessegetem, nem vagyok oda értük, még a végén megrágják a pólómat, hihi. A könyv végül is nem annyira rossz, mint vártam, de inkább Matilda lelkesedik iránta, neki biztosan felbecsülhetetlen értéket képviselne akkor is, ha nem a nagyapa hagyta volna rá.
- Ezt még elolvasni sem tudom, miért lenne izgalmasabb? Csak rejtélyesebb. De az igaz, hogy talán nem unom közbe halálra magam, amíg segítek neked benne –félrehúzom a hajam, ami közben a szemeim és a könyv közé pofátlankodik be, börtönrácsként viselkedve. Benyúlok a zsebembe és egy hajgumival gyorsan lófarokba kötöm, hogy ne zavarjon, amíg itt vagyunk.
- Nem? Akkor mit csináltál eddig? – hoppsz, ez talán kicsit túlzás volt, végül is nem utálom én őt annyira. Mosolyogva belebokszolok a vállába, ezzel jelzem neki, hogy csak vicc volt az egész, majd leolvasztva ritkán látott mimikámat újra a könyv felé fordulok. Közben Matilda tovább áradozik a drágalátos könyvtáráról, és máris visszasüllyedek ugyanarra a szintre, ami kettőnk között általában van.  Azok a diákok biztos elégették a könyveket, hogy senkit se mérgezzenek tovább. Közben fejtegetni kezdem a rejtvényt, de kábé esélyünk sincs, nekem meg pláne. Nagyon nehéz dolgom van, és ami kijön ezekből, az sem értelmezhető egyszerű logikával.
- Ha te mondod – gőzöm sincs, hogy nagyapa miket olvasott, csak azt tudom, hogy sokat volt távol, és olyan aranyos nagyapó feje volt. Hozott ezt-azt, meg kedves volt, de mivel nem érdekeltek akkoriban ezek – nem mintha most annyira érdekelnének -, az emlékeim ilyen mélyen nem jönnek elő róla. Tovább szenvedünk, de Tilda észrevesz valamit, amit én nem láttam eddig, vagy fel sem tűnt. Abban viszont már 100%-ig biztos vagyok, hogy túl sok detektívregényt olvas.
- Lehet, hogy a nap felé kell ezt is tartani, vagy valami folyadékot ráönteni, gőzöm sincs – vonom meg a vállaimat, de ekkor eszembe jut más valami, aminek talán örülni fog Matilda.
- Amúgy tanulok melodimágiát Kahlilnál, gyakorlatban. Látod, büszke lehetsz rám – dicsekszem, bár az is igaz, hogy még egy órám sem volt, de én nagyon örülök, hogy a HV bá’ elvállat. A könyvet viszont a kezébe nyomom a nővéremnek és felállok, kinyújtózom, még nyögök is hozzá.
- Szóval, valami ötlet Tilduskám? – nevetgélek, mint egy jól lakott óvodás.
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. október 20. 16:30 | Link

Hugica


Mosolyognom kell, mert láthatóan meglepem a visszavágással, és úgy tűnik inkább lenyűgözve van, mint megsértve, aminek nem tudok nem örülni. Talán egy kis tiszteletet tudok kivívni magamnak nála. Kár, hogy úgy, hogy tanulásra inspirálom vele. Áh, talán majd a következő lépcsőfok az lesz (kizárt).
Nagyban magyarázok, míg ő csatát vív egy pillangóval, majd a hajával, és mindkét esetben győzedelmeskedik. Csak ezután szúrja vissza, hogy bizony nem találja izgalmasabbnak a könyvet a többinél. Pedig ha valami csoda folytán nekivágna a Kalandor Krónikások Kalandjainak Krónikáinak, megtudná, milyen az, ha egy könyv nem izgalmas.
- Még egy olyan könyvet sem találnál izgalmasnak, amelyik megpróbálna megharapni? - kérdem egy jó pár évvel ezelőtt kiadott kötetre utalva, mely mára igazi ritkaságnak számít, mert a legtöbb néhány nappal a megjelenése után elpusztult, mert szétharapdálták egymást a boltban, vagy a türelmetlenebb varázslók megszabadultak tőlük, miután több sebből is véreztek már. - Szerintem neked a Láthatatlanság Nagy Láthatatlan Könyve való, mert nem találnád meg soha, és így kénytelen lennél nem elolvasni.
Igazából nem hiszem, hogy volna ilyen könyv, de azért jót derülök a gondolaton. Nem sok értelme lenne egy olyan könyvnek, amit nem lehet látni. Legfeljebb, ha kell egy nehezék, vagy egy alátámasztás valahova, de nem akarjuk, hogy látszódjon, hogy egy könyvet tettünk oda.
Jól elszívogatjuk egymás vérét munka közben, így aztán talán nem unatkozik húgocskám annyira, sőt, úgy tűnik nem is akar igazán bántani, mert vicceskedve a vállamba boxol élcelődése után. Tudom én, hogy jó lány a felszín alatt, vissza is mosolygok rá, és direkt kissé gunyorosan válaszolok:
- Igen, képzeld, de majd a szünetben behozom a lemaradásom, szóval ne félts.
Mikor aztán úgy döntök, hogy ezzel a gyakorlat nélküli fordítgatással nem sokra megyünk, jobban megnézegetem a levelet, melyet Nagyapa úgy írt meg, mintha nem is nekem címezte volna, sőt, mintha nem is ő írta volna. Hónapok óta gondolkodtam a látszólag átlagos szövegen, amelynek azonban ránk nézve semmi jelentősége nem volt. Azt hittem elrejtett benne valami utalást, de semmit sem hámoztam ki belőle. Eleve nem vallott Nagyapára, hogy ilyen módon titkosítsa az üzenetét, az meg pláne nem, hogy ősi nyelvvel adjon neki értelmet. Pedig minden jel erre mutatott, ha nem az unokája lennék, nem is tudnék másra gondolni... és talán pont ez volt a célja!
- Azt hiszem itt valami csavar van. Nyilván arra gondolt Nagyapa, hogy ha valakihez hozzákerülne ez a levél, az nyilván titkosírásként gondolna rá, és elkezdené keresni a kulcsot hozzá - kezdek hangos gondolkodásba, miközben Annabell feláll, láthatóan megelégelve a büntetőmunkát. Magyaráz még valamit arról, hogy talán a Nap felé kell tartani ezt is, de azzal már próbálkoztam, bájitalokkal pedig szintúgy, már amelyikkel mertem. Már épp megfordulna a fejemben egy újabb gondolat, de Annabell szavai visszarántanak a földre.
- Nahát! Jaj de örülök! - villanyozódom fel a hallottakra, és majdnem meg is ölelem érte, de sikerül visszafognom magam. Valószínűleg nem örülne neki. - Én mindenképp nagyon büszke vagyok rád, Bellus!
Én is felállok, és az egyszerűség kedvéért a levelet úgy ahogy az imént a kezembe nyomott könyv volt, a lapok közé dugom, és összecsukom, majd pedig a többi cuccot is összekapkodom, és felállok.
- Hát nem tudom. Azt hiszem, bár úgy tűnik hiába, de eleget dolgoztál, szóval büntetés letudva. Csak kérlek ne csinálj ilyet többet! Ha egy szájzáró átokkal sújtod, még az is jobb, mintha bántalmaznád.
Már megint ötleteket adok neki, jut eszembe, és gyorsan a számra vonom a kezem, mintha így akarnám magam elhallgattatni. A könyv kicsúszik a hónom alól a mozdulatra, és szétnyílva a földre esik. Éppen az áttetsző lapnál.. és a mögé betűzött levélnél.
- Te jó ég! Ennyire egyszerű nem lehetett! - tátom el a szám, mikor meglátom, hogy az áttetsző lapon át nézve a levélen álló szöveg teljesen más. Fénylő, a lapra árnyékot vető nagyapám egyértelműen felismerhető betűivel írott mondatok rajzolódnak ki a papíron, elfedve az álüzenetet.
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2013. október 24. 11:16 | Link

Tilda

Már megint vigyorog úgy. Nem szeretem ezt, de legalább már megszoktam. A pillangó-hadművelet sikeresen véget ér, kegyességemből még életben is maradt a kis ádáz repülő ninja.
- Hamarabb égetném el, minthogy megharapjon, ennyire ismerhetnél már. Amúgy is, ki az az idióta, aki ilyen könyvet gyárt? – legyintek, ezzel el is mondva a véleményem az egész könyvszakmáról. Attól, hogy nem vagyunk muglik, nem kell mindenféle hülyeséget kitalálni, mert attól jobb lesz. Remélem a kezét leharapta az írójának.
- Azt hiszem megvolt, csak nem találtam – horkanok fel és még a szép szemeim is körbeforgatom. Még ha nem is vagyok egy nagy szépség, a szemeimre büszke vagyok, ha már alacsonysággal tréfáltak meg az égiek. Fura, hogy ezzel senki sem szórakozott a családban, pedig Tildumildu szép szál nő, irigykedem is rá egy kicsit. Jó, ezt nem gondoltam végig, ő nem az a típus, aki gúnyolódik, inkább olvas. Sóhajtok is egyet, mielőtt a következő fél órát már a megfejtéssel töltjük. Nagyon élvezem mondhatom, örülök, ha nem alszom be, annyira izgalmas. Megint ironizál, méghozzá saját magán, apró mosollyal nézek fel rá, de magamban tartom a választ. Nem kell mindenről tudnia, ami megfordul a fejemben, és gyorsan visszatérek a munkához, amit végül feladok. Annyira semmi értelme, hogy az már fáj. Nem kommentálom újra az okoskodását, hiszen neki is halvány segédfogalma sincs, hogy mit kéne tenni. Semeddig sem jutottunk, de egyvalamit mégis csodálok Tildában. Azt a határtalan optimizmusát és lelkesedését, amivel ezekbe belefog. Ezt azért el kéne néznem majd a melodimágia miatt, nagyon várom már az első órát! Elmondom hát neki, hagy örüljön. Örül, és felém lép, de meggondolja magát. Tanulékony, vagy csak nem akar további rossz pontokat nálam.
- Bellus? Ez fájt. Maradjunk az Annánál, oké? Amúgy meg köszi, majd igyekszem, vagy ilyesmi – vonom meg a vállaimat, még magam sem tudom, hogy mennyire fogom jól érezni magam benne, vagy, hogy Kahlil kidob-e már az első órán. Valahogy őt jobban tisztelem, mint másokat, de nem sokkal, úgyhogy vissza kell fognom magam valahogy. Megvan! Jövök neki eggyel a tanévnyitó miatt! Szuper, első óra megvan, már csak a többivel kell valamit kezdenem. A gondolatimból nővérkém „segítsége” húz vissza a napfényes rétre. Furcsa mosolyra húzódnak az ajkaim, egész jó tippeket adott.
- Igazad van, úgy nem fog tudni kiabálni, ha rugdosom. Köszi a tippet – most én lépek oda és nagy örömmel megölelem, nagyjából egy másodpercig, majd kuncogva ellépek tőle. Nem is tudtam, hogy ilyen csavaros észjárása van, biztos valami mágus detektívregényben olvasta. Úgy látszik, hogy meglephettem, mert kiejti a kezéből az „ereklyét”, ami kinyílva döndül a füvön. A megoldását pedig ő maga tárja fel nekünk.
- De jó, akkor már nem is kellek hozzá, igaz?! Köszi a melót és a tippeket nővérkém, jót dumáltunk. Remélem megfejted ezt az izét. Ha sok kincs van benne, majd adsz belőle ugye? Egy fülbevalónak örülnék. Na pá! – mosolygok, majd nagy lendülettel otthagyom őt, a könyvét és az egész nagyapás rajongását. Kicsit még bosszús is vagyok, hogy ilyen könnyen sikerült neki, de a következő pillanatban már örülök, hogy megvan a büntetőmunka és Tilda egész normális volt. Nem gondoltam volna, hogy tud ilyen is lenni, egész jól sült el az egész. Persze nagy reményeket nem támasztok hozzá, hogy megjavul, de először a lepényhal, utoljára a remény hal meg.
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2013. október 24. 19:18 | Link

Hugica


Sikeresen lelohasztja a mosolyomat, mikor gondolatban tűzhalálra ítéli a Szörnyek Szörnyű Könyvét. Megcsóválom a fejem.
- Naa, ilyet még viccből se! A könyveket bármilyen.. kevésbé jók legyenek is, nem szabad elégetni.
Hogy "melyik idióta" gyártotta, arra inkább nem felelek, mert úgy sejtem, hogy valójában úgysem érdekli Annt. Helyette visszacsalom újra a mosolyt arcomra a láthatatlan könyves válaszára. Ő viszont nem reagál hasonlóval, mikor a "Bellus" becenévvel illetem. Tudom, hogy utálja, így körülbelül ha ötször hívtam így életemben. Most is csak véletlenül csúszik ki a számon, és bocsánatkérő tekintettel próbálok javítani nála.
- Biztosan jó leszel - jelentem ki ellentmondást nem tűrő határozottsággal, de azért elhatározom, hogy majd alkalomadtán meglesem, hogy is megy neki a dolog. Csak még hagynom kell, hogy pár órán túlessen, belerázódjon, meg minden. De máris olyan büszke vagyok!
A munka végül letudva, ha először úgy is tűnik nem jutottunk vele sokra, sőt, szavaimra adott válaszából ítélve a helyzet rosszabb, mint volt. Olyan leleményes, hogy majdnem elnevetem magam, de azzal csak felbátorítanám, így próbálok szigorúan nézni rá. Lehet be kéne szerezzek egy tükröt, és gyakorolni.
- Ann, nem vicces!...
Megrázom a fejem, mert látom, hogy a fejmosással semmire se megyek, egyik fülén be, a másikon ki, és amúgy se hagyja, hogy tovább mondjam a magamét, mert most ő ölel meg, mint aki hálás a jó tippért. Tudom, és érzem is, hogy nem szeretet-ölelést kaptam, de még így is örülök egy kicsit neki. Főleg, mert a megfejtés a földön vár.
De hiába lelkesedem, már épp nekiesnék, hogy elolvassam a lelepleződött levelet, erre Annabell elköszön - elvégre az előbb már elengedtem, és ő ahogy kell, él is a lehetőséggel - és faképnél hagy.
- Annabell! Én még..! - már nem is figyel, úgy tűnik el a kastély kapuján túl, mintha az valósággal beszippantotta volna. A levélre pillantok, és az első mondat, amin megakad a tekintetem, belém szorítja egy pillanatra a levegőt.

"És nagyon vigyázz Annabellre! Nem tudhatja meg, ami történt."
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2014. március 1. 09:56
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék