37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Laurena Aquamarine
INAKTÍV


Levitás-mamiprefi ^^
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 3203
Írta: 2013. július 22. 12:47 | Link

Isobel, Napforduló ^^


Lau viszonylag már elég régen vett részt bármiféle diákönkormányzat által szervezett tevékenységen – bár ő is tag -, valahogyan sosem jutott rá elég ideje. Az elmúlt időben a szervezkedésben is csak kisebb dolgokat vállalt, de amikor tudott, azért segített. A mágustusára sem jelentkezett, pedig még az is lehet, hogy megnyerte volna. Na jó, azért nem valószínű, ahogyan elnézte a listát, nála sokkal esélyesebbek is indultak, de ki tudja, bármi megtörténhetett volna. Reményei szerint azért egy levitás fog nyerni, hiszen nincs is alkalmasabb egy ilyen díj viselésére, mint egy kékség.
A napforduló idejére, ha már ilyen rövid és hosszú váltakozások lépnek fel a világban, úgy döntött szakít időt a réti kis eseményre, hiszen tényleg jó lenne már elmenni valami közös „bulira”, hátha összefut régebbi ismerőseivel, barátaival, akiket már olyan régen látott. Erre egy ilyen esemény pedig tökéletesen megfelelő, illetve nem árt neki sem egy kis kikapcsolódás.
Egy barackszínű, lenge nyári ruhácskába öltözött, sima, pántos szandállal, nem kell ide kiöltözni, de azért szeret csinos lenni, mégsem esik túlzásba. Az éjszakára kellemes, szélmentes, meleg időt jósolnak, így remélhetőleg nem kell félnie, hogy fázni fog. Ha mégis, majd visszaszalad valamiért, szerencsére nem kell túl messzire mennie.
Miután elkészült, elpakolászott egy kicsit a lakrészén, ne hagyjon kisebb felfordulásokat maga után, majd elindult a rétre, hamarosan pedig meg is érkezett. Valami hihetetlenül gyönyörű, meglepetésekkel teli látvány tárult elé, mindenre számított, de azért erre talán mégsem. Úgy tűnik, csodás éjszaka elé néz a prefektuslány.
Hozzászólásai ebben a témában

"Close your eyes, make a wish and blow out the candle-light ..."


Isobel White
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 770
Írta: 2013. július 22. 16:21 | Link

Lau a Napfordulón


Hatalmas mosolyával próbálgatta újonnan vett sötétkék ruhácskáját. Mintha a tükör is mosolyra kelt volna, olyan vidám látványt nyújtott levitásunk. A nap ezen szakaszában ez is elég volt, ha pedig fázni fog, egyszerűen elkéri egy sráctól a dzsekijét. Titokban azért fohászkodott, hogy Matthew is kint legyen a réten. Hiszen ez egy iskolai rendezvény, ha a kastély folyosóit rója az következményekkel járhat. Bár egy mestertanoncnál már kevésbé. Nem érti, miért tett rá ilyen mély benyomást. A haja, a hangja, az illata, a szemei és az esze mind-mind elvarázsolták Isobelt.
Szóval leányunk ötször is megnézte magát- ami egyáltalán nem volt jellemző rá,- mielőtt kilépett volna a hálóterem ajtaján. Szokásához híven dudorászott és most az egyszer senkit sem lökött fel őrült tempójával. Épp ellenkezőleg! Ráérős léptekkel, ütemesen szedte lábait, kezeit ide-oda himbálta. Kapott is pár elismerő pillantást és jobbára azt is megszívlelhették, hogy most nem kötöttek ki a padlón miatta. Csak ne szokjanak hozzá a gondolathoz...
Hosszabb idő alatt ugyan, de odaért a rétre, ahol még csak szállingóztak, gyűltek az emberek. Szíve olykor hevesebben megdobbant, ha egy mátkapárt pillantott meg és azonnal körbe kellett néznie, nincs-e itt. Ha Matthewt nem is, de egy árván álldogáló leányt- akarom mondani nőt,- észrevett. Unokanővére személyesen, Lau aki annyira tiszta szívű és elragadó egy egyéniség. Most pedig nézzük meg, mennyire ijedős. Isobel settenkedő léptei csak minimális hangot adtak, amikor lábbelije a füvet súrolták. Minél közelebb ért annál megfontoltabbá vált, már kétszer is meggondolta hova lépjen.
- Ágyúgolyó!- hatalmas hévvel vetette magát Laurena hátának, azért figyelt arra, nehogy a földre küldje unokatestvérét.
- Ne haragudj, hogy késtem!- úgy mondta, mintha előre lebeszélték volna, de nem. Nézzük el ezt neki.
- Óóóó!- igen, meglátott valamit, Lau jobb ha futsz utána...
Hozzászólásai ebben a témában
Laurena Aquamarine
INAKTÍV


Levitás-mamiprefi ^^
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 3203
Írta: 2013. július 23. 04:15 | Link

Isobel<3

Azta, hogy mennyi minden van itt. Kissé megszomjazott a hosszú út alatt a leányzó, így úgy gondolta, előbb iszik egy pohár frissen facsart narancslevet, majd utána körbenéz a terepen. Oda is lépkedett az asztalkához, mely gyertyás díszletekkel volt dekorálva. Igazán szépen nézett ki.
- Egy fél litereset szeretnék, olyan kis esernyőcskével és szívószállal, ééés kéket – bökött rá a legcicomásabb variációra, amikor a felszolgáló manó megkérdezte, melyikből kér.
Elvégre ünnepség van, aztán ha jobban megnézzük, nem ez itt a legdíszesebb dolog, úgyhogy ő még visszafogott is volt. Azaz jobban belegondolva ebben nincs is semmi extra, hiszen csak egy narancslevet kért.  
Üdítőjét szürcsölgetve továbbsétálgatott a réten, majd a programkiírás felé vette az irányt. Hogy mennyi itt a választék! A diákönkormányzat igen csak kitett magáért, ezért hatalmas dicséret jár a fejükre. Valószínűleg meg is kapják majd a jutalmat, hát ez tényleg hihetetlen, még a Punk Pixik is fellépnek, Lau imádja őket. Olyan csodásan muzsikálnak, de a metál Mágusok se rosszak amúgy, a puffeskinekről nem is beszélve. Első osztályú a színpadi előadás is, akár csak a narancslé, amit közben iszogat. Mintha valami különleges fűszerkeveréket is felismerne benne, érdekes. Jó döntés volt ez a választás. Miután megitta, visszavitte a pulthoz, majd a rét közepén álldogált és elgondolkodott, merre is tovább. Már éppen elindult volna az egyik sátor felé, amikor hátulról hirtelen támadás érte. Isobel volt az, az édes, drága, cuki, aranyos, szeretnivaló unokahúga.
- Hihihi, szia. Nem ijedtem meg, pedig tudom, hogy az lett volna a cél – nevetett vidáman, majd átölelte a leányzót.
Néha a mániája meglepni Laut, de most éppen nem dőlt be neki, annyira nem volt elkalandozva. Valamint egy bizonyos eset óta jobban figyel, egyszer nagyon meglepte a prefektust.
- Ohh, de hát honnan késtél volna, ne viccelj, hosszú ez az éjszaka – mosolyodott el, hiszen lényegében azért is vannak itt -  De hűha, milyen csinos itt valaki! Nagyon jól áll neked ez a szín! Kiemeli azt a szépséges szemeidet!
Dicsérgette itt a lánykát, aki ma láthatóan igen csak kicsípte magát. Mondjuk ő mindig szép, de ez a feltehetően új ruha tényleg szuperül simul rá. Éppen mondani akart volna neki még valamit, amikor Isobel hirtelen elindult előre.
- Most meg hova mész? – kérdezte, de látta, hogy nagyon el van varázsolódva, így inkább elindult utána, nehogy nekimenjen valami kis csilivilinek.    
Hozzászólásai ebben a témában

"Close your eyes, make a wish and blow out the candle-light ..."



Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék