38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 65 ... 73 74 [75] 76 77 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Szécsi Dominik
Mestertanonc Eridon (H), Elsős mestertanonc



offline
RPG hsz: 572
Összes hsz: 659
Írta: 2024. július 18. 13:36 | Link

Bogi

- Jó, de nem csak veled kettesben, hanem Bencével is - teszi hozzá, de ettől függetlenül még érti azt az érvet is, amit Bogi felhozott és valószínűleg ő is hasonlóan reagálna egy fordított helyzetben. - De oké, mindegy, akkor majd keresek szobatársakat, vagy valakit, akihez beköltözhetek - akár a tesójához is mehetne mondjuk, de hozzá nem akar beköltözni, viszont majd megkérdezi tőle, hogy kiürül-e a lakás, mert akkor esetleg lakhatna ott is. Mindenesetre azért az egy kicsit zavarja, hogy nem lakhat együtt a barátaival és már csak emiatt is neheztel magában Kiliánra.
- Azt hittem, hogy bírod Nixet - most aztán már tényleg összekavarja őt Bogi, hogy akkor vajon most miért is zavarná az, ha Nix néha ott lenne, ennyi erővel Bence is vihet majd fel bárkit, és persze Bogi is. De végül is, nem is számít már ez igazán, mert valószínűleg úgy sem fognak együtt lakni.
- Csajaim? Egy van csak - meg is rázza a fejét, rosszul esik neki Bogi megjegyzése, de ahelyett, hogy ennek hangot adna, csak egy nagy adag vizet fröcsköl a lány arcába, majd kényelembe helyezi magát, két karját a medence szélére fekteti és nézi a csillagokat. - Te meg úgy beszélsz, mint aki féltékeny lenne Nixre, mondjuk megértelek, nagyon jó csaj - szúr oda Boginak, mert ő is tud azért seggfej lenni, ha akar.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Markovits Boglárka
Mestertanonc Eridon (H), DÖK elnök, Egyetemi hallgató, Elsős mestertanonc


Markovits 2.2
offline
RPG hsz: 276
Összes hsz: 415
Írta: 2024. július 18. 13:56 | Link

Domi

- Félreértettél. Semmi bajom a barátnőddel, egyszerűen úgy értettem, hogy zavaró lenne ha mindig egymást kellene kerülgetnünk és várni egymásra a fürdőszobánál... - próbálja úgy elmondani, hogy abból ne legyen félreértés és sértődés. Bogi is szívesen lakna a barátaival, főleg az öccsével, de nem biztos, hogy ezért cserébe kockára tenné a kapcsolatát.
- Az eddigiek... - mondaná, de jön a víz az arcába. Dühösen sóhajt fel, inkább odébb úszik a következő adag elől. Az arcba loccsanó víz helyett viszont mást kap és rosszul is esik neki amit Dominik mond. Párszor az évek során megkapta már, burkoltan vagy kevésbé, mindenhogy fájó pont ha az embert piszkálják.
- Tényleg az, nem is értem miért van veled - vág vissza. Legszívesebben fogná magát, visszamenne a kastélyba, de nem adja meg Dominak ezt az örömet. - Tudod az én szerelmem nem a seggem miatt van velem - csúnyán hangozhat ez, mintha Domi azért lenne a vörössel, mert jól néz ki, most azonban nem érdekli még az sem, ha sértésnek veszi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szécsi Dominik
Mestertanonc Eridon (H), Elsős mestertanonc



offline
RPG hsz: 572
Összes hsz: 659
Írta: 2024. július 18. 14:15 | Link

Bogi

Úgy tűnik, hogy sikerült Bogi kedvét szegnie a fröcsköléssel, mert a szőke máris  eltávolodik, sőt még a szót is sikerül belé fojtani. Ez akár elégedettséggel is eltölthetné a srácot, Dominik viszont csak hirtelen és sértettségből reagált. Érzi is utána, hogy kicsit túllőtt a célon, főleg azért, mert már Bogin is érezni, hogy megbántódott. Itt akár már abba is hagyhatnák, de Domi nem tud megnyugodni, belülről feszíti őt ez az egész, az is, hogy a szőke azt gondolja, Domi csak a külsőségek miatt lenne a vörössel. - Hogy nem-e? Ne legyél ennyire hülye Bogi, pontosan azért van veled, mert fiatal vagy és a negyven pluszos faszid éppen kapuzárási pániktól szenved, ezért hajtott rád, mert még mindig jobb, hogy egy tizenyolcassal villog a városban, mint hogy egy hozzá illő, normális nővel legyen együtt! - veti oda durván, ez jön ki belőle, ami nagyon durva lehet és persze sértő is, de elborult az elméje. Nem elég, hogy aggódik Nix miatt és kaotikus gondolatai vannak a jövőjét illetően, de az egyetlen ember, akiben bízott, még Bogi is úgy viselkedett vele, mint aki nem akarná megérteni. Ez persze fáj neki, haragszik és még olyat is mond, amit nem kéne. Mondjuk sosem hitte azt, hogy egy idős pasas normális szándékkal lehet egy fiatal lány irányába, de egész eddig Bogi miatt elviselte. A lényeg, hogy most túllőtt a célon és talán Bogi is. Domi rá is jön, egyből, amint hozzávágta a szavakat a lányhoz, utána máris elnémul, mert valahol már bánja is, hogy ezt vágta hozzá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Markovits Boglárka
Mestertanonc Eridon (H), DÖK elnök, Egyetemi hallgató, Elsős mestertanonc


Markovits 2.2
offline
RPG hsz: 276
Összes hsz: 415
Írta: 2024. július 18. 15:45 | Link

Domi

Nem szeret veszekedni a legjobb barátjával, de talán már épp itt volt az ideje. Túl régóta van csend és nyugalom körülöttük. Bogi a kritikát nem sértésnek szánta, talán úgy jött le Dominak, mert elég szépen kezd rosszindulatúvá válni. Azzal még nem is lenne gondja, hogy Kiliánt kapuzárási pánikkal élő negyvenesnek írja le és szerinte csak azért van vele, mert fiatal. Ezen megforgatja a szemét, ám az már szarul esik Boginak, hogy Dominik szerint ő csak egy kis tini, Kiliánnak pedig normális nő kellene.
- Szerintem menj és verd ki vagy keress fel egy kupit - szárazon ejti ki a szavakat a száján. Dominiknak a legnagyobb problémája a hormonjai lehetnek, Bogi pedig nem szeretné ezt tovább hallgatni. Éppen ezért szó nélkül száll ki a medencéből. Maga köré tekeri a törölközőt és vissza indul a kastélyba, mielőtt csúnyább dolgokat vágnának egymás fejéhez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szécsi Dominik
Mestertanonc Eridon (H), Elsős mestertanonc



offline
RPG hsz: 572
Összes hsz: 659
Írta: 2024. július 18. 15:57 | Link

Bogi

Már ott van a nyelve hegyén, hogy bocsánatát kérjen a legjobbjától, mert úgy amúgy utál vele rosszban lenni és azt sem szereti látni, amikor Bogi rosszkedvű, márpedig most annak tűnik és erről Dominik tehet. Tényleg beszólt, tényleg durva volt, de ő is megkapta a sajátját Boglárkától. Az pedig csak még rosszabbá teszi a helyzetet, ahogy a végén Bogi olyat mond, amit. Emiatt Dominik magába fojtja a bocsánatkérését. - Meglesz, ne aggódj - veti még oda dünnyögve a medencéből kikászálódó csajnak, nem is néz utána, inkább csak bosszúsan mered maga elé és belecsap egyet a vízbe. Marad még egy ideig, nem szívesen menne most azonnal a lány után, mert a klubhelyiségben még könnyen összefuthatnak, neki pedig a legkevésbé sincs szüksége most Bogi epés megjegyzéseire. Szarul van, sok minden forog most az elméjében, túl sok minden. Végül kiázva, kissé borzongva megy csak vissza a kastélyba egy órával később.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Stephen Zimmermann
Egyetemi hallgató


Zenekar vezető és pálcakészítő
offline
RPG hsz: 414
Összes hsz: 489
Írta: 2024. július 19. 15:36 | Link

Fekete Nonó
Medence party

Teszi itt az agyát, megvárakoztat, én menten felgyulladok. Zárt ajkam mögött összeszorítom fogaimat, és ha ennél jobban tenném, kitörnének. A hátamon széles izzadtságcseppek gördülnek végig, ami tovább feszélyez. Készülök mondani, hogy továbbállok másik medencéhez egyedül, szóra nyitom a számat, amikor beleegyezését adja. A rózsaszín medence kinyitja a száját, Nonó belemászik. Mentem lágy morajlásba kezd alatta a víz, majd apró buborékokat kavar. Figyelmemet a vízre irányítom, aztán belépek először jobb, majd bal lábbal. Látom magamat a fodrozódó tükrön és fél pillanatig hallok egy morgásféleséget, de nem tudom betájolni, hogy merről jöhet, ezért elégedetten leülök és hátamat kényelmesen nekidöntöm a medence falának.
- Nem vagy túl meggyőző - felelem neki azzal, hogy elvan a saját bajaival. Szerintem sokkal inkább nincs, aki igazán meghallgassa. Ahogy hallom, Zselykét mondjuk ismeri, őt én is. Nevét hallva csodálkozva felvonom szemöldökömet.
- Mióta ismeritek egymást? - pislogok nagy szemeket meresztve a lányra. Kicsit hunyorítanom kell a nap fénye miatt. Lehetett volna több eszem, a napszemüvegemet nem hoztam el, most már mindegy. Addig se azon agyalunk, hogy mennyire sok szarra kell készülni állandóan. Pont nem érdekel jelen helyzetben.
- Hogy megy a színjátszókör? - érdeklődöm. Terelni kell a szót és abban mesteri vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Music isn't just sound; it's the pulse of human connection, wrapping everyone in its melody like an embrace."
Császár Mátyás
KARANTÉN


KisCsászár
offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 58
Írta: 2024. július 20. 10:20 | Link

Vanya - Medencézünk

A könyvtárban nem sok mindent találtunk még a barlangról, így a kutatást a nagy melegre való tekintettel felfüggesztettük és helyette kijöttünk, hogy medencézzünk. Persze előbb átöltöztünk, megfelelő ruhába. Én egy fekete fürdőnadrágot választottam - csak semmi fecske -, és mire Vanya odaért már be is vizeztem magam, kétszer. Eléggé süt a nap, de nyáron ezt kell csinálnia.
- Be kell kenni a hátad? - köszönés helyett kérdezek, olyat, amit a mugli filmekben is szoktak kérdezni. Persze nekem nincsenek olyan gondolataim, vagyis vannak, de nem annyira részletesek. Vanya szép lány. A szép lányok pedig vonzzák a fiúk tekintetét. - Szeretsz csúszdázni? - érdeklődöm elpillantva a medencék felé. Ő a lány, hagyom, hogy ő válasszon, de azért próbálom kitalálni, hogy mit szerethet Vanya.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fekete Nonó
Mestertanonc Eridon (H), Színjátszós, Harmadikos mestertanonc


Feltűzelt lány
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 801
Írta: 2024. július 20. 13:39 | Link

Stephen Zimmermann
Medence party - outfite

Üldögélünk a medencében. Mosolyogva nyugtázom, hogy minden rendben és, hogy eddig nem égettem le magamat. Mondjuk a nap jobban éget szóval, megeshet hogy csak az időjárás az ami miatt ekkora a szerencsém.
– Hogy érted? – kérdezem megszeppenten. Biztos ismeri Zselykét. Elvégre mind a ketten zenészek és egy évfolyamon is lennének.
– Második óta. Azt hiszem akkor jött. Évfolyam társam lenne. Vagyis csak akkor ha nem ismételtem volna ötödikben – Viszont azt, hogy pontosan második óta ismerjük-e egymást abban nem vagyok százszázalékos biztos.
De nem is annyira lényeges.
Most már együtt pihenünk a vízben. Előre tekintek a kék vízre, majd körbenézek az egyik irányba. Tekintettem Stephenen ragad le. Arra gondolok, hogy milyen szép szeme van. Kicsit el is bambulok.
Körbenézek és eltűnődöm milyen jó volt Zselykével a fürdőben. Kérdése rángat vissza gondolataimból.
– Jól. Nemrég gyakoroltuk egy társammal a szöveget és szerintem már majdnem tudom. – kezdek ellazulni. És nem rágörcsölni arra, hogy éppen Stephen beszélek. – De szerintem jó lesz, majd amikor előadjuk. – érdekes mód most nagyon derűlátó vagyok, mert eddig valahogy mostanában nem ez vallott rám. De hát a változás jó dolog. Viszont olykor nehéz változtatni, viszont meg kell próbálni.
– És hogy megy a munka? – a hullámzó vizet figyelem. Olyan gyengéd amilyen én most biztosan nem leszek. Hiszen annyira izgulok mint még egy vizsgán sem.
Utoljára módosította:Fekete Nonó, 2024. július 31. 10:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

“Mindenki a saját életét éli és olykor rájövünk, hogy az életünk kereszteződik”
Breagha Beth Gillins
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Vélaszép királykisasszony
offline
RPG hsz: 95
Összes hsz: 98
Írta: 2024. július 24. 19:23 | Link

Dragomán M. Aurél


- A másik végén, de az erkélyem pont a tóra néz. Igazán gyönyörű, pláne napkeltekor és napnyugtakor - ecseteli lelkesen Aurélnak. Ezután elgondolkodó kifejezést vesz fel, lábát kényelmesen átveti a másikon, térdére könyököl és álla alá teszi egyik kezét. Volt-e már ott?
- Budanekeresd - ismétli meg halkan - Igen, jártam, de nem a kertvárosi részen, csak a szélén. Hallottam, hogy ott is van jó kávézó, elmentem kipróbálni. Zöld Bagoly a neve, ha érdekel. Ti ismertek esetleg valami jó helyet a családoddal ahová mindig szívesen mentek, vagy csak elmész hozzájuk és együtt töltötök időt otthon?
Nemrég még az életére törtek, otthon bújkált, majd rájött, hogy ott sincs biztonságban. Mióta Balázs nála járt a biztonsági kamerák miatt, az a furcsa elkövető nem tért vissza, viszont a főcseléd is kámforrá vált. Három éjjelen keresztül maradt fent, ezen rágódott, a negyediknél viszont az egyik ijfabb szolgálója altatót kevert a teájába, hogy végre pihenjen és a tagok, a séfet is beleértve, váltott őrségben álltak szobája előtt. Mindezt onnan tudja, hogy később elmesélték neki, ő pedig, nos... ahogy illik, kiakadt, de nem okolja őket. Brèagha szétcsúszott. Még csak arra se figyel oda, mi hagyja el a száját.
- Igazán érdekes gondolatmenet - ugyanolyan zavart mosoly ül ki arcára, mint amikor a szolgálói bűnbánó kisgyerekként körbeállták őt, felfedve az igazságot, a dolgot amit érte tettek. Szerinte helyesen cselekdtek a vallomással, nem kéne tovább növelni a gyanúját, hogy esetleg a szolgálói közül próbálta valaki megölni, vagy legalábbis egy zs-kategóriás horrorfilmbe illően megfélemlíteni. Úgyhogy a fiú próbálkozását jó néven veszi, de most nem tud nevetni, ahhoz túlságosan friss a seb, amiről megnyílik éppen. Ő véleményt akart, a nő megadja, aztán persze fülig pirul a másik szavát hallva. Ó, hogy a fenyőbe... Túlgondolja, mint mindig.
- Áh, bocsánat - szabadkozik azonnal, lesütve tekintetét. Egy csomóban szépen nő a fű, még árvácskát is lát megbújni a hatalmas zöld rengetegben - Öhm, persze, fogadjunk. Mármint ne-nem...
Arcát kezébe temeti. Legszívesebben elrejtőzne a világ elől. Aztán nagy levegőt vesz és kifújja magát.
- Szóval a jeleket kutatod. Értem. Azt hiszem, hogy talán... amikor fixen nézed azt a valakit, annyira, hogy a szemed kiesik, ugyanis egyszerűen nem tudod levenni a tekinteted róla, azt mondanám az első jelnek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 244
Írta: 2024. július 26. 19:08 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

Túl szép idő van ahhoz, hogy bent kuksoljunk a kastély vastag falai között, ne adja ég, még fázzunk is! Minden egyéb ráér ilyenkor, lesz majd még felhős az ég, lesz eső is, előbb-utóbb a hőmérséklet is harminc fok alá esik, akkor majd nézegetem a könyveket, vagy hallgatom, amint valaki a tartalmát magyarázza nekem. De most fürdőruhába bújtam, szépen fésült hajamba szalmakalapot húztam, napszemcsi fel, papucs a lábra, és egy törölközőt a derekamra kötve már szedem is lábaimat az eridonosok medencéi felé.
Ki is szúrom az ismerős arcot, meg a felsőtestét is láttam már csupaszon, az újdonság varázsát most a számtalan kis színes medence jelenti, és főleg azok, amik valami plusz meglepetést is tartogatnak a gyanútlan fürdőzőknek.
- Nem csak azt - bólintok komolyan, és már veszem is elő a hónom alá szorított táskából a sokfaktoros naptejet. A muglik találmányában jobban bízom, mintsem bájitaltanon összeüssünk valamit. Azt biztos nem kenném a bőrömre, ebben legalább nem tudom, mi van, és sajnos kell is rám bőven belőle, ha nem akarok eridonossá válni külsőleg.
Le is terítem a puha, bolyhos anyagot, és hasra fekszem rajta, feltartva a tubust, és közben tekintetemmel csúszdák után kutatok. Lehet láthatatlanok? Az elég vad élmény lenne!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Markovits Bence
Mestertanonc Navine (H), Elsős mestertanonc


Markovits 2.3
offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 109
Írta: 2024. július 28. 19:37 | Link

Lili
fürdőfelszerelés

- Igen, sokkal szexibb vagyok - kacsint rá Lilire és még a fejét is rázza hozzá kicsit. Most inkább Bazsis, mint Bencés, de nem sajnálja, ha hülyéskedhetz kicsit. De aztán gyorsan visszaáll a normál állapotba, mert a visszahúzódó énje úgy érzi, hogy hirtelen sokan pillanatnak oda. Máris nem volt olyan jó ötlet, lehet, hogy el kéne innen mennie messzire?
- Nem - nyugtázza még egyszer ő is. Aztán elkerekedik a szeme, ahogy egy Navinést keres a lány, ráadásul nem gondol Zomborra, mert tegnap este épp egy horrorra vették rá kedves testvérei. Ő nem igazán szereti a műfajt, de a többiek élnek-halnak érte. - Egy zombi van a Navinében? Ne hülyéskedj már! - mint egy kisgyerek, úgy csodálkozik el egy pillanatra. Reméli, hogy csak félrehallott valamit, ráadásul erre nem sok esély van, hiszen egy zombi biztos nem akar fürdeni, pláne nem társaságban. Ráadásul fürdőruhák között válogató zombi még furább, úgyhogy máris kezd megnyugodni.
- Mit korrepetálsz? Bazsira ráférne egy két tárgyból - nevetgél. - Ha már így ismersz minket - folytatja a kuncogást, egészen addig, amíg rá nem kerül a sor.  - Semmi különös, idén VAV lesz, szóval minden nap egyre jobban parázok. Nagyjából ennyi. Ja igen, ma fürdök, ahogy mondtad - bólogat, majd arra is bólint, hogy menjenek be a vízbe. Lili a lila medencébe megy be, ő pedig próbál visszaemlékezni, hogy melyik medencében hogyan is végezte tavaly. Azt tudja, hogy van, amelyik hirtelen mélyül, de abban is biztos volt, hogy nem a Lila. Végül vállat vonva magában bemegy a lány mellé és felfekszik a víz tetejére és fenn is marad. Nem tudni, hogy a medence ilyen, vagy ő ennyire ügyes úszó, mindenesetre élő fadarabként élvezkedik így a vízben egy kicsit, majd visszaúszik Lili mellé.
- Szerintem is muris. Meg szépek a lányok - vigyorog. - Amúgy izé tavaly voltam már itt. Vicces medencék is vannak - mondja, majd lefröcsköli a lányt. - Esküszöm a medence kényszerített rá - úszik kicsit hátrébb, tartva a visszavágástól.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Stephen Zimmermann
Egyetemi hallgató


Zenekar vezető és pálcakészítő
offline
RPG hsz: 414
Összes hsz: 489
Írta: 2024. július 30. 19:56 | Link

Fekete Nonó
Medence party

- Én kibaszottul magányos lennék és a folytonos tanulást unalmasnak tartanám. Nem meggyőzni akarlak arról, hogy feltétlen igazam lenne, csak... számomra valahogy nem hangoztál túl lelkesnek, de ha úgy tényleg boldog vagy, ahogyan vannak körülötted a dolgod, az cool. Örülök - válaszolom mosolyogva. Az a lényeg, hogy a jelenben tartózkodjunk és élvezzük azt, amink van. Nem tudom megmondani miért, de boldoggá tesz Nonó jelenléte. Mellette nem gondolok rosszra. Kicsit unalmasnak tartom az életvitele miatt, azon kívül nem terveztem kivételesen rövidre zárni és elmenekülni előle. Csak megpihenni i guess. Néha észreveszem, hogy barna tekintete rám tapad. Szó nélkül hagyom. Tegyen szíve szerint. Most tűnik csak fel, hogy a medence se morog már. Mikor hagyta abba?
- Mit fogtok előadni? - még azt hiszem nem kérdeztem. Ha érdekes, lehet elmegyek és megnézem. Láttam-e játszani a lányt? Nincs emlékem róla. Lassan pislogok rá, kissé álmatagon. Pedig a víz nem álmosító és nem is ittam semmi olyat. Kezdek alfába lemenni, annyira, hogy amikor a sötéthajú felhozza a munkát, az se hoz zavarba. Nem értem magamat.
- Hmm, jól - vonok vállat - Egyre jobban megy a pálcakészítés. Készülőben van a sajátom.
Szélesen elvigyorodom. Régóta kitűztem célnak, hogy eljussak idáig. Még sok van hátra belőle, mivel csak a markolattal készültem el, de lassan látom a fényt az alagút a végén, hisz a mag már megvan hozzá. Kíváncsi leszek, hogyan is fog szuperálni kezemben a vélahaj. Persze nem fűlik hozzá a fogam, hogy leváltsam a ciprust, de... észrevettem, hogy egyre kevésbé hallgat rám. Valami baj van, amire még nem jöttem rá és aggaszt.
Utoljára módosította:Stephen Zimmermann, 2024. július 31. 20:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Music isn't just sound; it's the pulse of human connection, wrapping everyone in its melody like an embrace."
Fekete Nonó
Mestertanonc Eridon (H), Színjátszós, Harmadikos mestertanonc


Feltűzelt lány
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 801
Írta: 2024. július 31. 10:24 | Link

Stephen Zimmermann
Medence party - outfite
Meg vonom a vállamat.
- Hát, valahogy nem volt sok lehetőségem. - válaszolom búsan. Valahogy most már jobban kimerem mutattni a belső érzéseimet ezzel a témával kapcsolatban. És nem is hazudok akkorát, mert tényleg nem volt sok dolgom. Mert a többi barátom el volt. Néha összefutottam egy-kettővel az iskolában, de amúgy szervezni nem tudtunk. Viszont attól, hogy mellettem van már is felvidulok.
Azután röpke pillanat múlva már meglepődödtség ül ki az arcomon. Érdekli. Érdekli, hogy mit csinálok. Hirtelen annyira leköt a tény, hogy nem tudom mit válaszoljak. Aztán rápillantok és azért nem tudok válaszolni, mert elfelejtem a címét.
- Öhm... - elgondolkodom.
- Elfelejtettem. - válaszolom egyszerűen. És elmosolyodom.
- Az szuper. - örülök, hogy ilyen jól elvan. És, hogy élvezi amit csinál. Elvégre ez a lényeg, hogy olyan munkát találjunk a gimnázium után, amit élvezetel csinálunk. Elkezdem a vizet kémlelni. Mert nincs jobb dolgom.
- És mi a terved a továbbiakban? - érdeklödőm mosolyogva. Aztán hallgatásba burkolozok. Mert nem tudom mit is mondhahatnék Stephenek. A vízben ülve gondolkodom az élet nagy kérdésein. Vagyis inkább a tanuláson, és az érzelmeimen amik mintha teljesen összezavarodtak volna. És várakozok hátha feldob valami érdekes témát. Mert per pillanat nekem egy se jut eszembe. Ami szerintem nem egy meglepő dolog. Vagy mégis? Hiszen mindig csak beszélek. Lehet ahogy idősödőm úgy illan el a jó beszéd készségem.
Utoljára módosította:Fekete Nonó, 2024. augusztus 14. 19:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

“Mindenki a saját életét éli és olykor rájövünk, hogy az életünk kereszteződik”
Császár Mátyás
KARANTÉN


KisCsászár
offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 58
Írta: 2024. augusztus 4. 16:49 | Link

Ványa

Az lehet, hogy ő komolyan mondja, én viszont érzem, ahogy a füleim felforrósodnak, és próbálom csukva tartani a számat, hogy ne legyen olyan kínosan nevetgélős hangom. A lányok lesznek egy nap a vesztem okozói.
- Hol kenjelek be? - kérdezem komolyságot erőltetve magamra, hogy lássa, olyan fiú vagyok, aki nem csak hülyéskedni tud. Nem könnyű, mert én erről vagyok ismert, de ha nagyon muszáj, akkor megpróbálom megcselekedni, amit meg kell. Templomból például még nem küldtek ki, de óráról szerintem már minden tanárom. Ezeknek az eseteknek a felében ugyan Miklósnak hívtak, de mivel ő is hasonlóan "jó", így végül is, a büntetéseim és szidalmazásaim száma megegyezik azzal, mintha mindent Mátyás néven kaptam volna.
- Jól áll az, amikor alkalomhoz illően öltözködsz. - fejtem ki a véleményem így, hogy nem tud éppen rám nézni, mert a háta mögött vagyok, és próbálok olyan laza lenni, mintha nem gondolkoztam volna ezen legalább két percet, hogy mit mondjak és kimondjam-e.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dragomán M. Aurél
Mestertanonc Eridon (H), Világalkotó, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc


boldogsággombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 211
Írta: 2024. augusztus 5. 19:19 | Link

Breagha


- Pfuuuh... - gondolkodom el meglehetősen hangosan a kérdése hallatán. - A Platánba szoktunk járni néha, olyasmi, mint a Pillangóvarázs, bár inkább étterem, mint teázó. Meg van még a környékünkön a Sánta unikornis, ami ilyen kicsit pub, kicsit meg teazó, és a forrócsokijuk is nagyon jó, illetve ahova még be szoktunk néha nézni a tesóimmal, az a Pöttyös cukrászba. A Zöld Bagolyról is hallottam, de ott még sose jártam - válaszolom. Budanekeresd azért nagyobb Bogolyfalvánál is, elég sok hely van ott, ahol még sose fordultam meg. A megjegyzésére válaszul csak bólintok. Szerintem amúgy is fontos az optimizmus, mert ha az ember elhagyja magát és mindig a rosszra számít, akkor az meg is fogja találni. Ez nem jelenti, hogy ne történnének így is olyan dolgok, amik rosszak, de úgy érzem, hogy amíg sikerül mindenben találnom valami jót, addig ezzel sincs semmi gond.
- Jó, igaz, úriember biztosra amúgy sem fogad - válaszolom egy mosoly kíséretében, és ha már sikerült pontosítani, mi is érdekel valójában, érdeklődve hallgatom a válaszát.
- Ahaa, szóval az az első, hogy bámulod. Akkor van további is? - érdeklődöm tovább, miután sietősen feljegyzem a pergamenre, amit éppen mondott. Ez érdekes. Azt hiszem, tényleg változó lehet ez mindenkinél, mert annyiféle választ hallottam már attól a néhány embertől, akiket végül sikerült kivallatnom a téma kapcsán, mióta Szalamantonban először feltettem a kérdést Titának. Most már egészen élvezem amúgy ezt a gyűjtögetést, és alig várom, hogy tényleg összeírhassam, hogy mire jutottam. - És mondd csak, ha nem indiszkrét a kérdés, te sokszor voltál már szerelmes?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 244
Írta: 2024. augusztus 7. 19:24 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

Biztos voltam benne, hogy lesz, aki a számomra nehezen elérhető részeken is beken, az eridonos srác pedig egyből ezzel is kezd, szóval miért is ne nyújtanám felé a lehetőség kulcsát?
Orromon napszemüveggel, de afölött nézelődöm, és pillantok fel rá, miközben dallamos kis nevetést hallatok.
- Micsoda kérdés ez? Hát mindenhol, ahol érsz! - A bikinim felső része pánt nélküli, mondhatnánk, hogy nem sok mindent kell megtartania, így a vállaim, lapockáim is szabadok, a hátamon is találni bőven bőrt, de a combjaimat se szeretném, ha megpirítaná a Nap, és ha a vádlimat is bekeni, elégedett leszek.
Bókját hallva még tovább szélesedik a mosolyom, és felszalad a szemöldököm. A hátam mögött van, így nem tudom, hogy idejekorán piros lett-e az arca.
- Az öltözködésemre még sosem volt panasz. Szeretek mindig csinos lenni, mert tudod, ez is egyfajta művészet.
Mielőtt még nekilátna a munkának, tartom a tenyerem, hogy oda is nyomjon egy keveset, azt pedig az arcomon, homlokomon, és karjaimon oszlatom el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Császár Mátyás
KARANTÉN


KisCsászár
offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 58
Írta: 2024. augusztus 8. 13:49 | Link

Vanya

Egy jó fél percig csak állok nézve őt, mert én perpill mindenhol elérem, de nem biztos, hogy a mindenholt úgy értette, hogy mindenhol. Ez a baj a nőkkel. Ha egyértelműek, akkor sem egyértelműek. Ez így nem könnyű. De azért biccentek egy határozottat a fejemmel, hogy lássa, felfogtam a szavait és most éppen nem csak csorgatom a nyálam és nem pörög az agyam. Anya szerint olyat majd csak házasság után csinálhatunk. Addig nem szabad eltunyulni. A kezemben tartott flakont kicsit megrázom, aztán kisebb adagokat veszek ki, mindig csak annyit, amennyit éppen elkenek a testén. A nyakánál kezdem, aztán fokozatosan haladok lefelé. Hé, ez legális lánytapogatás! Szerintem ki kéne ide állnom, és kiírni, hogy mindenkit bekenek naptejjel. Önzetlenül persze.
- Nekem teljesen jó a farmer és póló kombó. De arra figyelni szoktam, hogy lilát zölddel sose vegyek fel. - szerintem az olyan lányokat, mint Vanya az ilyen mondatokkal lehet a sírba kergetni. - Jó, igazából a zoknimra is figyelek. Mindig passzol a pólómhoz. És ha színházba kell menni, akkor is fel tudok öltözni. - guggolok le mögé, hogy a combjaiba is beledörzsöljem a krémet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 244
Írta: 2024. augusztus 8. 17:47 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

Nem lehet panaszom a munkájára, alapos, eloszlat a naptejből mindenhol bőségesen, ahol kell, és nem veszem észre, hogy többet időzne a lábaim tövében mondjuk. Ha élvezi is a helyzetet, nem látványosan csinálja.
Szavain azonban ezúttal is megütközöm, emlékszem, a vízesésnél is mondott valamit, amin kiakadtam. Meg is van, a hajápolási szokásain!
- Nem lehetsz ilyen szörnyen lusta! A farmer olyan.. bleh - sóhajtom aprót rázva fejemen, míg ő a combomon ügyködik épp. - Olykor persze jó, átmenetinek, mikor már nincs meleg, de túl nagy hideg sem, de amúgy olyan uncsi! A kedvenc pólód remélem azért nem v-nyakú és fehér.
Még egy aprót kuncogok is a képen, ahogy elképzelem úgy, de nem hiszem, hogy valóban így lenne, csupán ugratom. Meg amúgy bármiféle felső nélkül amúgy is jobb elképzelni, ha már valahogy el kell.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Császár Mátyás
KARANTÉN


KisCsászár
offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 58
Írta: 2024. augusztus 12. 16:02 | Link

Vanya

- Beh, de praktikus darab. Mindenhez passzol, ha foltos lesz, azt hiszik, hogy eleve olyan. Minél kopotabb a farmerod, annál menőbb vagy. - vigyorodom el szélesen, olyan szélesen, hogy a szám szinte lecsúszik a fejemről kétoldalt. Nem zavar, én szeretem a farmert. A talár alá persze az iskolai egyenruhához illeszkedő fekete nadrágot veszem fel, anya minden év elején varrat nekünk néhány extra darabot, mert esélyesen nagyon könnyen tönkremennek, de azon túl, tökéletes a farmer. - Nem. Nincs bajom a V nyakkal, de inkább színes pólókat szeretek. A fehér gyorsan koszolódik. A kedvenc pólóm amúgy is a piros Vetteles, szóval nem talált. - fehér pólóm szerintem nincs is, elképzelni sem lehet, hogy lenne, mert azok egy nap alatt akkor is átszíneződnek ezer színűre, ha csak ülök. - na, ez kész. Ilyenkor várni szoktál, vagy mehetsz a vízbe? - kérdezem, mert részemről már nagyon ott van a mehetnék, de nem akarok bunkó lenni vele.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Stephen Zimmermann
Egyetemi hallgató


Zenekar vezető és pálcakészítő
offline
RPG hsz: 414
Összes hsz: 489
Írta: 2024. augusztus 14. 17:34 | Link

Fekete Nonó
Medence party

A mellettem lévő arckifejezését kémlelem. Sosem tudtam volna elképzelni Nonó nélkül azt a jelenséget, hogy "úgy hangzik pont, amilyen hangja van", de az a mélabússág hirtelen csap meg és szürke színnel tölti meg az addigi arany-zöld békét. Ha a személyiségeink színek lennének, ő lenne a zöld, olyan üde, mint a természet maga; míg én főleg ezekkel arany fürtökkel igencsak járkáló napocskának nézek ki.
- Hö- - vágok meghökkent arcot. Annyira hülye nem lehetsz, hogy elfelejted azt amiben játszol. Kivéve ha demens vagy amnéziás vagy. Végül is tudjuk a példát a betegségekkel, az ember általában titokban tartja őket, szóval nem ítélkezem. Annyira abszurd az egész, hogy itt megállhattam volna, de felnevetek, ennek következtében észre sem veszem, hogy néhány csepp víz száll a levegőbe közénk, apró buborékot formál és ott marad egy darabig. Ösztönösen hunyorgok Nonótól meg a naptól is, aztán mikor kinyitom a szemem, én csak őt látom, meg pár csepp vizet ami szanaszét repked. Nem gondolnám, hogy az érzelem csillapodásával a buborékokat én idézném vagy pukkasztanám ki, viszont azt hiszem, lespricceltek.
- Továbbmegyek egyetemre tanulni. És neked? - állok fel, majd markommal kis "poharat" képzek, lefröcskölöm a lányt - EZT NEKED.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Music isn't just sound; it's the pulse of human connection, wrapping everyone in its melody like an embrace."
Fekete Nonó
Mestertanonc Eridon (H), Színjátszós, Harmadikos mestertanonc


Feltűzelt lány
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 801
Írta: 2024. augusztus 14. 19:55 | Link

Stephen Zimmermann
Medence party - outfite

Meglepett arcát látva csak kuncogok. Nyilvánvaló, hogy hülyének néz. Hiszen én vagyok a színész, nekem kéne tudnom a címét. Ha már benne játszom. De hát na, én is elfelejthettek ezt-azt. (Főleg ha így néz rám.)
- Jó, oké. - emelem fel a kezemet "védekezésképpen", de elnevettem magamat. Aztán ő is. És a nagy boldogságban jövők rá, hogy milyen jó hogy időt töltünk egymással.
- Az egyetem nagyon jó terv. - válaszolom mosolyogva. Örülök, hogy ő már tudja mit szeretne. És magamban nyugtázom, hogy ha egyetemista lesz akkor, elmegy egy jó időre. Vagyis nem találkozunk. Amiből az következik, hogy lesz időm elfelejteni. De el akarom? És vajon fogom-e és mikor láttom újra? Hiányozni fog? Annyira megszoktam már a társoságát. Viszont az százszázalék, hogy nem fogom elmondani neki az érzéseimet, bár van egy olyan sandagyanum, hogy tudja. Viszont a stégnél történt dolgok teljesen összezavartak. Mielőtt még jobban elkezdenék fantáziálni, milyen lesz nélküle. Végig gondolom kérdését és rá kell jönnöm, hogy ezen idén sem gondolkodtam el igazán.
- Nem tudom. - válaszolom. És magamban megint csak elnevettem magamat. Mert szerencsétlen vagyok. Mivel már évek óta nem tudom, hogy mit szeretnék a jövőtől, szóval így furcsán jönn ki. Lehet ezért sincs kapcsolatom, mert határozatlan vagyok? - válaszra nyitom a számat.
- Teljesen szétestem. - válaszolom egyszerűen, de fojtattom. - Évek óta nem tudom mi lenne a legjobb saját magamnak. És most nem csak a tanulmányaimra gondolok. - ha jól értelmezi a fiú, rájöhett, hogy az érzéseimről is szó van. Na meg a magányomról, ami még mindig elszomorít.
Hirtelen vízt érzek: Mi a... Kezdeném, de inkább én is lendítek egyet a kezemet, aminek a következménye, hogy mind a ketten vízesek leszünk.
- Haha - nevetek. - Ez jó volt. - mosolygok. Tekintetemmel figyelem a vízes hajú szőkét.
Utoljára módosította:Fekete Nonó, 2024. szeptember 6. 18:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

“Mindenki a saját életét éli és olykor rájövünk, hogy az életünk kereszteződik”
Várkonyi Lilien
Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 95
Írta: 2024. augusztus 20. 19:41 | Link

BENCE


Elneveti magát Bence vicces megjegyzésén, ez a viselkedés igazából meg sem lepi, amennyit eddig a Markovits fiúkból tapasztalt, az maga az önbizalom. - Ez tényleg így van - kontráz rá nevetve, pedig ez a két fiú tényleg olyan, mint két tojás, teljesen egyformák, legalábbis külsőre. - Nem hülyéskedek, tényleg van, de ez nem olyan zombi - hangosan neveti el magát, de gyorsan el is csöndesedik, amint észreveszi, hogy néhányan felé pillantanak. - Zombor, csak Zombinak becézem, de ezek szerint nem ismered őt - ez mondjuk nem csoda, a srác sem olyan bulizós és társasági. - Sok mindent, főként alsóbb éves tárgyakat, de egy-két esetben a felsőbb éves tananyagból is, legalábbis ami olyan, mint mondjuk a mágusjog alapjai - mond egy példát, aztán nevetve csóválja a fejét. - Azt mondod? Ha így van, szóljon és ajánlok valakit, aki felkészíti - mosolyodik el, nem szívesen vállalná el Levi testvérének a korrepetálását, ha nem muszáj. - Ó a Vav, az nehéz, de ügyesen ki lehet azért logikázni, hogy majd milyen kérdések várhatóak - neki van is erre egy módszere, az más kérdés, hogy beválik-e. Ha a tanár nem túl fifikás, akkor biztosan, ha viszont szivatni szeretné a diákjait, akkor már kevésbé. Zombinak közben nincs nyoma sehol sem, így Lili bemászik a medencébe, majd azt is végig nézi, ahogyan Bence is társul mellé. - Ú, ez ijesztő lenne, ha arccal lefelé volnál a vízen - nevetgél, figyelve a mutatványt, amivel Lili inkább nem próbálkozik. - Tipikus - megrázza a nevét, miközben kuncog, de nem tudni, hogy erre fel, vagy csak úgy szimplán, mindenesetre kap az arcába egy kis vizet. - Hékás! A medence, mi?- megrázza a fejét és az ujjaival próbálja megtisztítani a tekintetét, hogy aztán közelebb ússzon, és megpróbáljon visszavágni, oda is fröcsköl egyet Bencének, aztán elneveti magát. - Az előbb amúgy hogyan csináltad? Azt a mutatványt - utal ezzel arra, hogy olyan volt a srác a víz tetején, mint egy fadarab.
Utoljára módosította:Várkonyi Lilien, 2024. augusztus 20. 19:42 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vanya Dragomirova
Diák Navine (H), Harmadikos diák


Malenkaja princessa
offline
RPG hsz: 140
Összes hsz: 244
Írta: 2024. augusztus 25. 15:13 | Link

Matyi
::: fürdőruha :::

Csak forgatom a szemeim válaszára, mert menthetetlen eset a srác. De persze tisztában vagyok vele, hogy nem lehet mindenkinek tökéletes, kifinomult ízlése, és ezzel együtt stílusa, valakinek muszáj elrettentő példának is lennie.
Átfordulok, majd felülök, és átvéve az eridonostól a naptejet, kenegetem be mellkasom, hasam, és lábaim is. Ő már türelmetlen, menne a vízbe. Olyan kis gyerek még.
- Egy kicsit várni kell elvileg, hogy beszívódjon, de nem sokat, szóval addig elindulhatunk - mondom, és felállok, és szemüvegem kicsit letolva orromon nézek körbe. - Valamelyik kis medencét vegyük birtokba. Tudod, melyik mit tud? Ti állítottátok őket fel, nem?
Igazgatom kicsit fürdőruhám, és közben felé fordulok. Remélem ha már egy belső emberhez csapódtam, tudja, melyikkel járok a legjobban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Markovits Bence
Mestertanonc Navine (H), Elsős mestertanonc


Markovits 2.3
offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 109
Írta: 2024. augusztus 27. 13:00 | Link

Lili
fürdőfelszerelés

- Na végre, van visszaigazolásom! Remélem leírod és aláírod ezt valahol - nevetgél, miközben kiderül, hogy a zombi nem is élőhalott, hanem egy becenév. Ezen is jót derül. - Balassát? Hát már, hogyne ismerném! Ház- és évfolyamtársam. Mondjuk az is igaz, hogy nem bandázunk sokat, de ez mondjuk pont nem az ő hibája - csendesedik el a lelkesedése végére. Nem egy bulizós Markovits, arra ott van a többi tesója, és gyaníthatóan ők bepótolják, amit Bence nem tesz bele a partikba. Aztán persze lehet, hogy nem is Balassa Zomborról van szó, de akkor majdcsak kijavítja Lili.
- Jó, mindenképpen keressétek föl Bazsit ezzel, szerintem örülni fog neki - próbál komoly maradni, végre egy kicsit visszaszúrhatna a szívatásokért, amiket az évek során kapott a fivérétől. A VAV persze egy kicsit ront a hangulatán, mégis érdeklődve fordul tesója barátnője felé. - Komolyan? Akkor adj pár tippet! - néz rá Lilire, mint a Messiásra. Ő nem akar átmenni Kiválóval, ha csak átrugdossák valahogy, az már neki főnyeremény. Közben medencézni kezdenek, és hamar ott köt ki Lili mellett és lefröcsköli őt. Aztán persze vissza is kapja a gyenge magyarázatra, de ő nem tágít és riposztol, így Lili felveheti a harcot. - Mi más?! - nevetgél, majd végül egy kis idő múlva, amikor megunják, már újra a lány mellett ücsörög a Markovitsok legfiatalabbika. - Simán fenntart a víz, vagy nem tudom. Olyan nyugodt voltam, amikor kipróbáltam - morfondírozik, mert bár ugyan tud úszni, de most nem tudná elmondani, hogy hogyan is sikerült neki ez a manőver. - Próbáld ki, majd segítek, ha nem sikerülne - ajánlkozik fel és várja, hogy a lány kér-e belőle. Mármint a segítségből, mert akkor mellé lép és igyekszik megfogni Lili derekát, ha süllyedni kezdene. - Amúgy terveztek esküvőt? - bukik ki belőle a gondolat, nem számítva a következményekkel, hogy ez Lilinek akár kellemetlen kérdés is lehet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Lilien
Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 95
Írta: 2024. augusztus 27. 18:53 | Link

BENCE


- Oké - nevetve biccent, tényleg alá is írná, de csak a vicc kedvéért. Még csak az hiányozna, hogy utána az a fecni majd átkerüljön a másik ikerhez, az pedig megharagudjon Lilire. Mondjuk, amennyit tapasztalt belőle a levitás leányzó, az alapján ez a veszély nem áll fenn. - Nagy hiba, ha bandáznál vele, akkor jöhettél volna velünk a múltkor képkiállításra - meséli mosolyogva, ebből is kiderül az, hogy ők sem azok a bulizós fajták, sőt. Nem túl sok olyan dolgot csinálnak, ami a többséget érdekelné, Lili például buliban is csak egyszer volt.
- Biztosan, na ne akarj bajba sodorni - sejti azt, hogy ez csak a tesók közötti piszkálódás része, ő viszont nem szeretne leszerepelni egyik Markovits előtt sem. Bence szavait mondjuk nem is tudja annyira komolyan venni, így inkább elneveti a dolgot, majd a VAV-ról kezdenek csevegni. - Tippek, lássuk csak. Minden oktató más, például ha volt olyanod, aki erősen ajánlotta az ajánlott olvasmányokat, akkor azokból mindenképp érdemes átnézni a fontosabb részeket. Úgy általánosságban pedig minden tárgy esetén jó, ha a könyvben és a jegyzetben lévő kiemelt részeket átnézed. Az elméleti tárgyak esetén jó, ha a fogalmakat is átrágod, ahol meg számolnod kell, ott a képletekkel legyél tisztában. Ó igen, és nem árt mondjuk az előző év kérdéseit átnézni, ha elérhető felsőbb évesektől, mert lehetnek ahhoz hasonló kérdéseik is - ezek a tanácsok nem jelentenek száz százalékos garanciát, de Lili több tárgy esetén is alkalmazta már, és többnyire bejött.A fröcskölés egy ideig jó móka, párszor vissza is fröcsköl a fiatalabbik Markovits irányába, aztán elmerül nyakig a vízben és a tenyereivel simítja ide-oda a hullámokat. - Nyugodt? Én nyugodt vagyok - nem hiszi mondjuk, hogy csak ez kellene hozzá, de azért megpróbálkozik, hátra veti magát a vízben, de ezzel a lendülettel majdnem el is süllyed, kész szerencse, hogy leér a lába, így sikerül magát valahogy visszakalimpálni egyenesbe. - Megpróbálom még egyszer - nagyon is határozott, ha egyszer valamit a fejébe vesz, most újra megpróbálja, de nem olyan nagy hévvel, mint az előbb, inkább csak óvatosan próbál hanyatt dőlni, és úgy tűnik, mintha sikerülne is , de aztán süllyedni kezd, ezért jól jön a segítség is, s amint Bence megtartja, úgy próbál deszka módjára valamiféle mozdulatlan, lebegő pózt felvenni.
- Sikerült - suttogja óvatosan, talán már nem is kell őt tartani, mert már lebeg magától, nézi is a kék eget és az ott kóricáló felhőket. - Ez tök jó - jegyzi meg, míg nem jön a kérdés, amitől hirtelen elfelejti, hogy eddig hogyan is lebegett, s a kapálózás miatt néhány pillanatra még a feje is elsüllyed.- Khhhhkkhhh - köhögve, hunyorogva, talán még segítséget is igénybe véve sikerül kikászálódnia a víz alól. - Esküvőt? Ez…most hogy jött? - nagyon meglepi a kérdés, el is vörösödik. Már csak azért is, mert ez a kérdés arra utal, hogy köztük olyan kapcsolat lenne, pedig ha Lili jobban belegondol, még csak nem is járnak együtt, legalábbis nem tud róla. Az más kérdés, hogy ő mit érez, ami talán nyilvánvaló is, főleg, ha ilyen kérdést kap a testvér részéről. Furcsa mód annyira nem is örül ennek, sőt, inkább kellemetlenül érzi magát. - Mi nem járunk, én csak…- közben kihúzódik a medence szélére, és eligazítja az arcába ragadt nedves tincseket. - Nekem nagyon tetszik a tesód, meg jókat szoktunk beszélgetni és igaz, hogy volt pár programunk, de az még nem jelenti azt, hogy mi…érted - kezeivel is gesztikulál, láthatóan nehezen is beszél erről, és most jön rá arra, hogy mennyire rossz is az, hogy ő sincs tisztában azzal, hogy mi is ez pontosan. - Ő mondott neked esetleg valamit rólam? - pillant Bencére, ahogy bizalmasan megkérdezi erről a dologról.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Markovits Bence
Mestertanonc Navine (H), Elsős mestertanonc


Markovits 2.3
offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 109
Írta: 2024. augusztus 27. 21:59 | Link

Lili
fürdőfelszerelés

Nem is gondolta, hogy ilyen aranyos ez a lány. Bár a közelsége nyugtalanítja, hiszen egy lányhoz van közel, aki nem a testvére és még mindig vannak ezzel problémái. Még akkor is, ha ért már lányhoz, valahogy úgy még nem győzték le teljesen az ösztönei, hogy ezt az egész frusztrációját levetkőzze. Eljön majd ennek is az ideje. - Képkiállítás? Hát, miféle képek? Nem vagyok egy nagy kultúrember. Koncertre mondjuk elmennék - igen, a zenét nagyon is szereti, már csak Bazsi miatt is. Ezért is sajnálja, hogy egyszer összetörte a gitárját, még régen és letagadta, hogy ő volt. De ez már örök titok marad. - Dehogy is, majd Levi megvéd - kuncog tovább, de máris arról lesz szó, hogy mire figyeljen majd a VAV-on. Hát próbál mindent megjegyezni, de inkább csak bólogat.
- Szóval megbukok, kösz a tippeket! - fancsalodik el, kissé őrült fejjel. Tudja., hogy van esélye, de valahogy túl sokat kell erre tanulni és nagy lyukak is vannak a tudásában, amire már valószínűleg nem tud majd felkészülni. De remélhetőleg Bogi majd segít neki, ő nagyon okos. Viszont jobb kint, mint bent, így máris a vízben élvezkednek egy kicsit. Próbálja megtanítani a lányt lebegni  és amikor megtartja a derekánál és a hátánál Lilit akkor ébred rá, hogy milyen hülye volt. A csupasz bőréhez kellett a lányhoz érnie, de szerencsére Lili kigurulta a próbát, ahogy a muglik szokták ezt mondani. - Ez az, ügyes! - lelkendezik egy kicsit, egészen a következő kérdésééig, amíg majdnem belefullad a lány a vízbe. - Bocs! - mondja őszintén, de láthatóan nincs Lilinek igazán baja. - Hát nem tudom, előreszaladtam? - nagyon úgy tűnik, főleg, ahogy szabadkozik. Talán nem is járnak? Pedig biztosan láttam őket együtt, oké, nem smároltak, vagy ilyesmi, de azért... lehet az ilyet látni, nem?
- Értem - bólint igenlően, és kicsit el is szégyenli magát. Már megint beleütötte mások dolgába az orrát. - Á, dehogy. Nem nagyon szoktak velem ilyesmikről dumálni, még Bazsi se, pedig ő mindent kikotyog. Bocs, nem tudok semmit, de szerintem te is tetszel Levinek, ha már elhívott annyifelé, meg végül is utalgatott rá, hogy csinos vagy, ilyesmi. Mondjuk ez egyértelmű - mutat rá Lilire, és el is kapja a tekintetét, mielőtt túl alacsonyra menne a nyakától. Még a végén ő szakítja el a bátyáját egy ilyen jó kis csajtól, mert hülyeségeket kérdez, vagy tesz.
- Na, de amúgy, csak azt akartam még ehhez hozzámondani, hogy - mondja hirtelen és veszettül fröcskölni kezdi a lányt. Próbálja menteni a helyzetet és egy jó kis vízi csata ehhez pont jó lehet. Szerinte.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Várkonyi Lilien
Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák



offline
RPG hsz: 86
Összes hsz: 95
Írta: 2024. augusztus 28. 18:14 | Link

BENCE


- Festmények, amatőr festők művei, de elég jó volt - meséli mosolyogva, úgy tűnik, hogy Bence annyira nincs oda a művészetekért. - A koncertek is jók, három hónap múlva lesz egy komolyzenei előadás, ahol mugli filmek zenéit játsszák majd le, gondoltam rá, hogy arra majd elmegyek - osztja meg Bencével, bár van egy olyan érzése, hogy a srác inkább másfajta koncertre menne. Levi említésére megint csak elpirul, meglehetősen zavarba hozza ez a téma, nem is szívesen beszél erről, így jókor jön az a kis fröcskölés a medencében, majd utána a lebegés, egészen addig, míg a srác újra szóba nem hoz egy olyan témát, ami Leventével kapcsolatos. - Nagyon előre szaladtál - mosolyodik el kínjában, de mivel őszintén ő sem tudja, hogy most pontosan mi van, Bencénél kérdez rá, mert hátha ő , mint testvér többet tud, ki tudja, hogy mit osztanak meg egymással a fivérek. Miközben figyeli a srácot, egy kicsit reménykedik is abban, hogy számára kedvező dolgokról fog beszámolni Bence és jól is esik neki, amikor a fiú arról számol be, hogy szerinte Levi csinosnak tartja. Persze az sem kerüli el a fülét, hogy ezzel a navinés is egyetért, de valamiért úgy gondolja, hogy ezt pusztán illemből teszi hozzá a srác. Ettől függetlenül a téma kellően zavarba hozza, és újra elpirul. - Köszönöm - feleli rá, mert mi mást is mondhatna, majd érdeklődve húzza feljebb a szemöldökeit, fontos információk helyett azonban egy újabb adag fröcskölésben részesül.
- Hé, Te aztán tudod, hogy tereld a témát - nevetve rázza meg a fejét, érzi, hogy kellően kiázott a medencében és jó lenne egy kicsit megszáradni a napon, mielőtt még visszasétálna a kastélyba. Ki is mászik a medencéből, de ott marad a szélén, s onnan pillant vissza a medencében lévő Bencére. - Légyszi ne mond el neki, hogy megkérdeztelek, jó? - reménykedve pillant a szőke srácra, nem akarja azt, hogy Levente lökött tyúknak gondolja egy kíváncsi kérdés miatt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Császár Mátyás
KARANTÉN


KisCsászár
offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 58
Írta: 2024. augusztus 28. 20:02 | Link

Vanya

- Király. - örülök, hogy nem kell most órákig kint lenni, hanem mehetünk a vízbe. Mondjuk nem értem a naptej működését, de csomó sok ember használja, szóval gondolom hasznos. Nekem meg jó a bőröm, vagy jó kis bőrrákom lesz. Még nem tudom. De tizenhat vagyok, a testem sokszor irányíthatatlan, a vizsgák nehezednek, így annyi minden miatt aggódom, hogy ez a kis rák már igazán semmi. Persze, mert még nem vagyok benne.
- Aha, menő volt. Az ott, ha beleszállsz, sóhajtozni kezd. Nem bírja a lányokat. A lila tök relaxba hoz, a sárga örvénylik meg kuncog, a piros nem ajánlott annak, aki nem tud úszni, mert random süllyed vagy mi, az a narancs meg para, mert nem csinál semmit. De ha mindegyiknek van képessége, akkor gondoljuk, hogy neki is. - de senki se jött még rá, és senki se olyan bátor, hogy próbálkozzon. - Melyik jön be? - érdeklődöm.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Stephen Zimmermann
Egyetemi hallgató


Zenekar vezető és pálcakészítő
offline
RPG hsz: 414
Összes hsz: 489
Írta: 2024. szeptember 4. 17:02 | Link

Fekete Nonó
Medence party

- Ja, izgalmasabbnak tűnik a Bagolykőnél.
Ha egyetemista leszek, valószínűleg az iskola közelébe se fogok jönni. Minek tegyem? Nincs rá indokom. Nem térképeztem még fel a lány érzéseit. Én továbbra se hiszem, hogy ebből bármi több is lehetne, eleinte tényleg úgy voltam, hogy nem is akarom... Én... továbbra se szeretném, de felébresztette a kíváncsiságomat anyway.
- Miért nem kérdezed az illetőt, hogy miként érez? - kérdezem némi töprengést követően. Sejtem mire akar rávezetni. Elindítottam benne valamit, ami megállíthatatlanul söpör végig rajta. Vagyis benne.
Nesze, kellett neked érzésekre gondolni! Faszom.
- Mitől félsz a legjobban, a nemtől? - teszem hozzá, mert hát kell legyen logikus indoka. És erre a "Semmi!"-t nem fogadom el, jobb ha Nonó felkészül rá. Arra fixen nem számít, hogy fröcskölni kezdem, de viszonozza, én pedig még nagyobb hullámmal csapok neki oda. Mindketten locsoljuk egymást egy darabig, közben visszatérnek azok a fránya buborékok, viszont úgy, hogy most már látom is őket. Amikor őszintén átélem a vidámság pillanatát, akkor olyan, mintha jelen lennének, de amint a nevetés elszáll, az elhaló hanggal együtt ők is kipukkadnak. Először zavarban vagyok, mert nem tudom mit mondhatnék, illetve az elemistaságot, amennyire lehet, titokba akartam tartani, de így nehéz lesz.
- Hmm. Megnézünk egy másik medencét? - vetem fel. Lehet csak hallucinálok, a buborékokat a medence kavarta biztos, hogy kizavarjon a lány mellől.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Music isn't just sound; it's the pulse of human connection, wrapping everyone in its melody like an embrace."
Breagha Beth Gillins
Mestertanonc Navine (H), Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Vélaszép királykisasszony
offline
RPG hsz: 95
Összes hsz: 98
Írta: 2024. szeptember 5. 06:28 | Link

Dragomán M. Aurél


Hevesen bólogat. Úgy tűnhet, hogy az eltökélt arccal, amit vág,magában jegyzeteli Aurél szavait.
- Érdekes - motyogja és normál hangerőre vált - A Zöld Bagoly az egyetlen, ahová jártam ezek közül. Olcsóbb, mint a Sánta Unikornis, vagy mint egy Platán és nagyon jó sütiket árul. Híres a Rákóczi túrosuk.
A felszínes csevej kell neki. Alapból mondjuk nem, de megtanult fenntartani egy alapot és igazából most azért érzi hatalmas szükségét, mert rajta elindulva tud a fiúhoz igazodni, magában is tisztázni, hogy a másik mit akar hallani és kissé szájhúzva mesélni kezd.
- Aha, persze - bólogatok - Úgy érzed a mellkasodban, mintha forróság öntene el mindig, amikor meglátod, és a szíved is gyorsabban ver. Aztán megkörnyékezi a másikat valamelyikőtök, mindegy hogy fiú a lányt, vagy fordítva. Együtt töltötök némi időt a suliban, a faluban, esetleg átmentek a másikhoz és ez állandó szokásotokká válik, még valamelyikőtök úgy nem érzi, hogy mindez a találka túlmegy a sima barátságon. Onnantól jön a döntő kérdés, hogy maradtok barátok, vagy továbbléptek-e egy magasabb fokozatra.
Tudja mit akar hallani a fiú. Ő elmondja, nagyjából hogyan élte meg a szerelmet, de kihallani a boldogan és magával ragadó módon változó hangfrekvenciákból is egy kimondhatatlan szomorúságot.
- Nem - felvonja szemöldökét, ledermedve igazgatja ruháját, de magát is meglepi, mivel nem veszi le szemét a barna hajúról. Halkan válaszol, hitetlenkedve fejét csóválja - Csak kétszer. És te?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 65 ... 73 74 [75] 76 77 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék