36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 19 ... 27 28 [29] 30 31 ... 39 ... 72 73 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2014. december 3. 23:24 | Link

Dwayne Warren
Eccavú

Azt hiszem, hogy az első pár pillanatban fel sem tűnt az aurornak, hogy közelebb érkeztem, legalábbis a szemét le nem vette volna a kicsi lányról, aki időközben felé baktatott. Meg tudtam érteni, mert az emberek nagy része így reagált, ha hasonló lényt látott ember társaságában. Ettől eltekintve azért szórakoztató látvány volt, én elmosolyogtam rajta magamban. Az átfagyott kezeimet zsebre vágtam, közben le nem véve a szememet az előttem játszódó ismerkedésről, mert azt azért nem díjaztam volna, ha a csikó ostobaságot tesz. Lehet, hogy jók a megérzései, ettől még csinálhat hülyeséget...Mr Warren arcán a döbbenetet felváltotta a megrökönyödés, amitől a kissé átfagyott arcvonásaim még inkább vigyorra húzódtak. Egy egyszarvúnál nincs is jobb eszköz az emberek arcmimikájának tesztelésére. Kissé mintha meg is lett volna rémülve a jószágomtól, pedig az arany-szín kisállat nem akarta bántani. Túl hebehurgya volt ehhez, soha nem bántott még senkit. Az auror persze nem mozdult meg, még mutatóba sem, én pedig nem szóltam, hogy tegye meg. A cigarettája már funkcióját vesztette, mivel a csikó sokkal inkább lekötötte az idegszálait, mint a füstölgő cigi. Eközben Arwen az áthatóan kék szemeit a tanárra meresztette, lépve egyet hátra. Kicsit megcibálta a kabátujját is, mire rosszallóan megráztam a fejemet.
- Ne haragudjon rá, még kicsi, nem igazán tudja mit szabad és mit nem - mondtam halkan, nem igazán láttam volna értelmét annak, ha itt ordibálok, mint valami elme-roggyant. A köszönésem még csak az előbb tűnt fel neki, végül nagy nehezen el is szakította a pillantását Arwenről, aki még mindig szaglászott. Javíthatatlan kis bestia... A kérdés persze nyilvánvaló volt, első alkalommal szinte mindenki feltette volna. Többek között én is. Halvány mosollyal néztem a tanárra.
- A csikó? Mondhatni, igen, az enyém - mondtam a kis lényt nézve halvány mosollyal. - Ne aggódjon, nem bánt senkit... az egyetlen, akit megkergetett, az egy chihuahua volt, de azt sem akarta bántani...
A mondandóm lezártával közelebb lépve megsimiztem a csikó puha szőrét, aztán visszasüllyesztettem a kezemet a zsebembe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 3. 23:56 | Link

Rozsos Annamária
a létező diáklány

Nem félek a felelősségtől. Igazából vajmi kevés dologtól félek. Ez nem feltétlen jó. Persze, sok előnye van, azonban sok mindent veszít így az ember. Bár talán hasonló mértékben nyer is. Nem tudom, ezt még nem álltam neki kiszámítani. Sok más mindent igen. Legalább statisztikát vagy összegzést készítettem róluk. Erről még nem. De ami késik, ugyebár...
A lány elfogadja invitálásom és szépen belém karol. Állok még pár másodpercig, fürkészve Őt, aztán elindulok mellette. Járásom úgy alapvetően  elég ráérős, ezen azonban még inkább lassítok a kis boszorkány kedvéért, hiszen neki nem olyan hosszúak a léptei, mint az enyémek. Szótlanul andalgunk a hűs levegőjű réten. Azt hiszem, a társaságomban a kis halandó még dideregni is elfelejtett. Pedig biztosan fázik. Érzem a testén, hogy egyre csak hűl és hűl. Egyre kevesebb hőt bocsájt ki magából. Ez így nem lesz jó. Néhány perce teljes csöndben ballagunk a környéken, amikor egy pad mellé érve megállok, elhúzom partneremtől könyökömet és leveszem bőrdzsekimet, hogy aztán egy kecses mozdulattal az Ő vállára terítsem. Ha gondolja, belebújhat az ujjába. Ha nem, nem. Így is melegíti.
Visszanyújtom ezután a navinésnek fedetlenné lett, sápadt, hosszú karomat. Felül immáron csak egy mélykék póló takarja vékony felsőtestemet. Nem nagy áldozat a részemről persze, hogy odaadtam neki a bőrkabátomat, lévén, úgysem fázom. Ez inkább csak gesztus szinten szép tőlem. A törődés szintjén. Dehát miért is ne foglalkoznék ezzel a lánnyal? Nekem Ő nem kevesebb és nem is több senki másnál. A kora aztán főleg nem befolyásol. Sem a neme, sem a származása és semmi olyan, amiről nem tehet. Sokkal inkább érdekel, mit kezd mindazzal, ami megadatott neki. Ilyesmivel lehet az én figyelmemet kivívni, kiérdemelni. Márpedig valljuk be, a lányka iménti körülöttem keringése bőven megér egy misét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2014. december 4. 00:26 | Link

Adam Kensington


Nem is tudja, mire számított. Számított egyáltalán valamire? Voltak-e olyan fantáziaképei - nem gondolva, inkább érezve -, hogy mi lesz? Ő is ember, szereti a drámát, a képtelen, regényes, klisés dolgokat. Hiába mondja, hogy nem. Mindenesetre, azzal, ami így lett, nem is lehetne elégedettebb.

Mert hogy nem történik semmi. Csak császkálnak, végre egyszer nagyjából úgy, ahogy illik, ahogy elő van írva; nem egymást méregetve, mint két bátortalan kutya, hanem szépen egymás mellett. Regényesebb pillanatokban azt is lehetne mondani, hogy összehangolódtak - milyen unalmas klisé ez is -, mert valahogy tényleg sikerült. Nem is tudja eldönteni, hogy a kavargó érzések vannak-e a felszínen - kíváncsiság, ijedtség -, vagy az a kétségtelenül Adam tapasztalatából eredő képesség, hogy képesek egy szó nélkül, a helyzetből fakadó legtökéletesebb nyugalomban meglenni egymás mellett. Meghagyom neked a magad terét, de nem hagylak ott. Rajtad keresztül szemlélem magam. Ha nem is tudatosan ugyan, de azzal az ürüggyel, hogy a másikra figyelek, azt találgatom, mire gondolhat, mit gondolhat rólam, és mit tervez - magammal foglalkozom. Ez a harmónia - ahhoz mindenképpen köze van -, ritka kincs. Az, hogy nem akarom megismerni a másikat ott egy helyben, hogy nem kérdezgetem rögtön a lehető legérdektelenebb dolgokról - nem fázik-e, milyen napja volt, mit gondol az időjárásról -, csak hagyom, hogy létezzen.

Azonban a külvilágról sem lehet megfeledkezni. Szépek az elmefuttatások, szépek, terhesek, és nem valószínűtlen, hogy semmi értelmük sincs, de attól még figyelembe kell venni, hogy csöpörög az eső, sötét van - ezt nem nagyon bánja mondjuk egyik sem -, és hideg szél fúj. Szóval, amikor a másik átadja a dzsekijét, hálásan mosolyogva elfogadja. Belegubózik, hagyja az ujjakat lógni, mert így olyan érzete van, mintha melegebb lenne a ruhadarab, ami persze ostobaság. Mindegy is. Nem bánna egy csésze forró teát majd, vagy egy begubózást a kandalló elé, és amúgy is, rettenetesen meg fog fázni, de nem igazán tudja elképzelni a másikat abban a meghitt, meleg és kissé elcsépelt környezetben, amit ő szeret.

Fel van öltözve annyira, hogy a másik nyilvánvaló testi tulajdonságát, az élettelenségét, ne vehesse észre. Pedig az kiábrándító hatással lenne rá. Nem feltétlenül azért, mert a másik embertelenségére hívná fel a figyelmet, hanem mert egyszerűen sosem tapasztalt dolog lévén pánikkal töltené el. Így viszont csak,  habár élvezi ezt a szótlan közösséget, enyhén rekedten mégis csak megszólal. Valamit, úgy érzi, mondania kell, és ez már maga zavaró. Kétségbeesetten - igen - nyomot akar hagyni a másikban, és ehhez olyan területre merészkedik, ami nem állhatna messzebb tőle: a szavakéhoz.

 - Teher lehet; ennyire felszabadítani a másikban a másikat. - néz a másikra egyszerűen. Az összes eddigi szócséplés ugyanis egyszerűen ezt akarta kifejezni, amit a lány egy meglepő, talán a helyzethez egyáltalán nem illő mondatban összefoglalt. Adam a megfelelő személy - így érzi legalábbis a lány - arra, hogy tükörként viselkedve, a másikat mutassa.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 4. 16:41 | Link

Rozsos Annamária
a létező diáklány

Hogy micsoda?... Igen, még az én műveltnek mondható, sokat megélt, számtalan dolgon elgondolkodott elmémben is ezek az igen egyszerű szavak fordulnak meg elsőként, ahogy a lány most először megszólal. Éreztem rajta, hogy hamarosan mondani fog valamit, így fel voltam készülve rá, hogy fogadnom kell egy közlést, ám erre nem számítottam. Koránt sem hittem, hogy valami unalmas témával fog előállni, ezt viszont nem képzeltem.
Lenézek rá magam mellé. Hosszú, üdén szétálló hajamban néhány esőcsepp csillog. Mélykék pólóm nedvesen rám tapad kissé. Régi fényű tekintetem elmerengve méregeti a diáklány vonásait. Néhányszor lejátszom magamban az iménti mondatát. Fejemben mindannyiszor az Ő hangján csendül fel. "Teher lehet; ennyire felszabadítani a másikban a másikat."
- Miért volna az? - kérdezek rá lágy, rekedtes baritonomon, érdeklődőn fürkészve esti társaságomat. Érdekesmód nem úgy érzem, mintha most nyitottam volna először szóra a számat az este együtt töltött részének folyamán, pedig hát de. Csak alapvetően sem vagyok túl bőbeszédű, talán ezért nem tűnik fel. De inkább azért nem, mert hiába voltunk némák, én tartalmasnak éreztem az eddigi közös perceket. Nem mindig kell ahhoz beszéd. Sőt.
Úgy hiszem, értem, amit mond, csak meglehet, én másként látom. Ezen persze nem volna mit csodálkozni. Egész másfélék vagyunk mi ketten. Mégis valószínűleg jobban hasonlítunk, mint olyanok, akikről ezt előbb feltételeznék. Azt sem értem, miért nem tudna engem egy kandalló mellett üldögélő helyzetben elképzelni a lány. Vagyis értem, csak hát... eléggé téved. Kifejezetten szeretem a meghitt, elcsépelt környezetet. Mondhatni, az a természetes közegem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2014. december 4. 17:07 | Link

Adam Kensington


Elemezzük ki - illetve hát majd a navinés fogja ezt mind kielemezgetni saját magával -, hogy mit is mondott az előbb. Szögezzük le, hogy vannak születésükkor is már rég halott tehetségei ahhoz, hogy rossz, de valami rettenetesen középszerű irodalmár legyen. Aki nem jut el annál tovább, hogy játsszon a szavakkal - igaz, azt viszont élvezettel teszi. Minekutána, amikor majd számba veszi, hogy mi a fenét művelt ezen a bizonyos estén, egyrészt elégedett lesz - mert ismerjük el, ez egy kifejezetten szókavarás volt -, másrészt viszont olyan mértékű zavarba fogja hozni magát, amilyenbe eddigi rövid élete alatt még nem sikerült. Amikor affinitást érez arra, hogy falba verje a fejét, de nem teszi meg, mert ezen már az se tud rontani. A legteljesebb, legtökéletesebb szégyenben fogja majd főzögetni magát - egészen addig, amíg valami ennél is nagyobb hülyeséget nem csinál majd. Eső után köpönyeg - na, ez az, aminek a megfelelő kezelése csak évek tapasztalatával kristályosítható ki. Eddigi megoldása erre az volt, hogy csöndben marad, aminek a hátránya az, hogy ha megszólal, akkor nagyon nem kellett volna.

Szóval, ez a jövő. A jelen viszont még mindig a hűv ös este, aminek a hidegje sem képes kijózanítani szegény lányt. Jó, jó, szó volt már arról, hogy szivacsként működik a tapasztalatokkal szemben, hogy van vele egy mindenkire komoly benyomást tevő élőlény - hm-, és jelen pillanatban a mélyre temetett kistehetségű író szól belőle. Összességében viszont komolyan gondolja azt, amit mondott. Legalábbis amit mondani próbált. Hogy partnere annyira nem evilági egy teremtmény, hogy az ember nem tud vele mit kezdeni, és a kétségkívül erős kisugárzásában sem a másikat látja, hanem saját magával foglalkozik. Van az emberek világa és van Adam, aki ennek - akár akar, akár nem - csak a perifériáján élhet.

Na, most ezt szavakba foglalni.. ha lehet, értelmesebb szavakba..

 - Rettenetesen magányos lehet. - mondja csendesen, és ez a részmegoldás - nem félmegoldás - irodalmi szempontból tökéletesre sikerült. Annyiféleképpen értelmezhető ugyanis, ahány ember van, és még a lelkiállapottól is függ. Ez az. Az irodalom legérdekesebb része úgyis mindig az interpretáció.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 4. 22:55 | Link

Rozsos Annamária
a létező diáklány

Ez mind igaz. Ez mind tökéletesen így van. A lánynak pedig ki sem kell mondania ezeket a gondolatokat, az én agyam is hasonlókon jár. Mert az az egyetlen, felettébb érdekes mondata remek eszenciájának bizonyult ennek az egész elképzelésnek. Úgyhogy a válaszát teljes mértékben bele tudom helyezni a gondolatkörbe. Pontosan értem tehát, hogy érti.
- Az vagyok. - felelek az ügyesen megfogalmazott felvetés azon változatára, amit a leginkább helyénvalónak érzek és amellyel egyúttal valószínűleg némi betekintést engedek magamba, ami ugyan nem volt kifejezett célom, de gondom sincsen vele. Soha nem zavart semmit sem feltárni magamról. Nincs mit elfednem. Még ha minden titkomat ki is adnám, akkor is rejtélyes maradnék nem csak a halandók, de bárki számára. Nincs miért törnöm magam.
Válaszom hangsúlya és szemem fénye különben egészen más töltetű, mint amit a tartalom megkívánna. Gesztusaim nem csak hogy nyugodtak, szinte már derűsek. Ennek az oka egészen egyszerű: szeretem a magányomat. Nem csak mert kénytelen voltam megszokni, hanem Isten igazából úgy egyébként is.
- Be kell menned. - jelentem be aztán egyszerűen. Nem teszem hozzá, hogy "mert megfázol". Könnyed, törődő hanglejtésem pótolja ki nem mondott szavaimat. Elhúzom a karomat a leányzótól, és leveszem róla a dzsekimet, majd magamra kapom szépen.
- Remélem, még látjuk egymást! - búcsúzom ezzel, igazítva egyet galléromon, mélyen a kis halandó szemébe nézve. Az a nagy helyzet, hogy -bár Ő nem tudhatja- ilyesmit elég ritkán mondok. Ha akarom valaki társaságát, egyszerűen felkeresem, különben meg általában engem keresnek fel az emberek. Néha meg úgy adódik, hogy így összeakadok valakivel. Ilyenkor vagy szimplán elválnak útjaink, vagy véletlenül összehoz még a sors, vagy egyértelművé válik, hogy nekünk még lesz alkalmunk egymáshoz. A jelenlegi helyzet valahol a kettő utolsó közt van. Nem áll szándékomban leegyeztetni a kis boszorkánnyal, mikor futunk össze legközelebb, azonban -őszintén szólva- bánnám, ha többé színét se látnám.
Végigpillantok rajta, zsebre vágom kezeimet, elnézek még a kastély felé, aztán fogom magam, és tovább haladok hosszú, bakancsos lépteimmel arra, amerre eredetileg indultam. Hazafelé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2014. december 4. 23:33 | Link

Adam Kensington


Szerencse, hogy a gondolatolvasás képessége - lehetősége? - egyiküknek sem adatott meg. Az a pár szó, amit nagy nehezen kisajtoltak magukból, rengeteg gondolatból préselődött ki - és szerencsére vagy nem szerencsére, ezek a gondolatok, úgy néz ki, nem feltétlenül egyeznek meg. Így megmarad annak a lehetősége, hogy ha majd esetleg elgondolkoznak a mai estén, akkor annyiféleképpen értelmezzék azt, ahányszor csak veszik a fáradságot ezt elemezgetni.

A másik véget vet az estének, és ez teljesen rendben van a lány szerint is. Elgondolták, amit elgondoltak, kimondták, amit ki tudtak, mindenképpen érdekes egy élmény volt ez. Két gyökeresen eltérő világ találkozott itt össze egy súrlódásra - voltak közös pillanatok, meg végletek is.

 - Köszönöm. - mosolyodik el, látszólag a kabátot köszönve meg, gyakorlatilag meg a lehetőséget. Erre a bepillantásra, két mindenképpen figyelemre méltó világba. Mert - minden kétségbeesett kapálózása ellenére, hogy bebizonyítsa, ő maga mennyire érdektelen, saját magának mégis csak ő a legérdekesebb dolog, amit valaha is tapasztalni fog.

Hogy visszahelyezkedjen a belsőből a külsőre - rettenetesen meg fog fázni, gondolja, miközben visszasiet a kastélyba. De legalább lesz ideje gondolkodni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keith D. Kenway
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 23
Írta: 2014. december 9. 16:11 | Link

Jake


Keith szkeptikusan tekintett végig az előtte elnyúló folyosón. Nem volt biztos benne, hogy a szülei a legjobb helyre küldték, mivel kifejezetten javító-nevelő célzattal íratták be az iskolába, azonban a Rellon éppen az a hely volt, amit a lehető legnagyobb ívben illett volna elkerülnie.
Sohasem értette mi a problémája az apjának. Keith maga volt a megtestesült kisangyal, minden varázsló szülő álma, aki már egészen fiatalon rájött, hogyan is kezelje az erejét, ami nem meglepő, tekintve hogy a családjában hatalmas hagyománya van a muglik gyűlöletének. Igen… jobban meggondolva teljesen logikus volt, hogy a Rellonba került.  
Akármilyen hihetetlen is a fiú nem a pályakezdők lelkesedésével indult bóklászó körútra a kastélyban, ugyanilyenben lakott otthon is, mintha csak hazaért volna. Sokkal inkább azért indult meg, mert egyszerűen nem tudott megmaradni egyhelyben. Szeretett emberek között lenni, annak ellenére, hogy általában akik megismerték nagy ívben elkerülték. Sosem értette a dolgot. Ő igenis egy jólelkű, kedves és megértő fiú volt, aki mindig meghallgatta mások problémáját és bárkinek vigaszt nyújtott, aki rászorult… ja, nem, az a húga volt. Keith az a típusú srác volt, akinek a fényképe az önimádó szó alatt szerepelhetett volna a szótárban.
Szorosabbra húzta maga körül a kabátot és zsebre dugta a kezét, mikor kilépett a rétre. Utálta a hideget –valójában, szinte mindent utált. Van egy bizonyos időszak, amit egyszerűen csak dackorszakként jellemeznek. Nos, ő itt megragadt, amikor megszületett a húga. Az a kis taknyos mindig a középpontban volt, mindenki imádta és ő volt a család icike-picike szemefénye. Hát legyen csak, Keith ehhez már nem kívánt asszisztálni. Talán ekkortájt romolhatott meg a kapcsolat a bátyjával is, aki egyébként szinte mindenben egyetértett az öccsével, de a kiscsaj még őt is levette a lábáról; már amikor még velük volt, mert ugye szökésben elég nehéz bárkit is levenni a lábáról.
Körbepillantott a hideg tájon és halkan felsóhajtott. Arra a következtetésre jutott, hogy talán még itt is jobb lesz neki, mint azok között.
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. december 11. 19:15 | Link

Grace Erin Green



Érzi, a cigaretta forróságát, tudja, hogy hamarosan egészen a körmére ég. Lassan mozdítja meg a kezét, hogy a szálat - igencsak illetlenül - eldörzsölje a pad támláján, a kihűlő csikket pedig leejtse maga mellé a latyakba. Az érdeklődését úgyis túlságosan leköti ez a kis lány, aki átéléssel cibálja meg a kabátját, ami ettől nyálas marad. Vajon az unikornis nyála is varázserejű? És mi van az unikornistakonnyal? Foglalkozott egyáltalán bárki eddig az unikornistakony varázserejével?
Erin megnyugtatására haloványan bólint egyet, a szeme visszakúszik a továbbra is a homloka közepére mutató, veszélyesen élesnek tűnő szarvra. Persze, nem akarja bántani, ennek nagyon örül, ám ebben a helyzetben épp elég lenne, hogy az ökörméretű állat a kelleténél nagyobbat bólintson, ő pedig vidáman elveszti az egyik szemét.
A legtöbb emberre megnyugtató varázserővel hatnak ezek a tiszta bestiák. Dwayne Warren azonban más. A varázslényektől egész egyszerűen kiveri a víz, legyen az vérfarkas vagy épp golymók.
   -  De hogy...? - visszapillant a lányra, végül elhúzza a kezét az állat elől - Mármint ezek így... nem szeretik az embert, nem? Legális ez?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2014. december 11. 19:55 | Link

Dwayne Warren
Eccavú

A hideg idő lassan bekúszott a kabátom alá is, így összébb húztam magamon, aztán zsebre vágtam a kezeimet, még mindig őket figyelve elmélyülten. Miért van itt ilyen elcseszett hideg? Azért a figyelmemet nem kerülte el a tény, hogy Mr Warren kis híján megégette a lassan tövig égő cigivel az ujját. Megnyugodva bólintottam, amikor végre sikerült neki elnyomnia. Nem igazán vettem róla tudomást, hogy mindezt a pad háttámláján tette, megesik az ilyesmi, ha nem akad más, jobb mint a föld, az már egyszer biztos. Az auror elkezdte tanulmányozni a kabátján maradt hatalmas nyálfoltot, amin muszáj mosolyognom, mert azért elég érdekes fejet vágott a dologhoz. Nem tartott sokáig, mert utána ismét az unikornisom szarvát kezdte figyelni, ami egyesek számára igencsak fenyegető látványt nyújthatott. Szerintem a számára is, de azért nem akartam szóba hozni a dolgot.
- Elhívjam? Mármint, hogy rá tudok szólni, hogy ne zaklassa és nyálazza össze a ruháit, Mr Warren. - mosolyogtam, majd felpillantottam az égre. Mély sóhajjal nyugtáztam, hogy az idő semmiképp sem szeretne kicsit sem derűsebb lenni, még továbbra sem. A csikóm nem zavartatta magát, bakolva és viháncolva futott egy kört, majd visszanézett az aurorra.
- Magának jobban kéne tudnia, hogy mi legális és mi nem, vagy tévedek? - nevettem fel, aztán ismét a kis kancára néztem mosolyogva. - Az igazgató engedélyt adott rá, hogy itt tartsam, szóval nem hinném, hogy akkora szabályszegés lenne. Anyám bestiagyógyító, ő talált rá.
Igazából nem nagyon szoktam ecsetelni, hogy mi, hol és hogyan történt. Mindenesetre én örültem, hogy így történt, mert ez a kis csöppség rémesen aranyos volt.
- Nem látott még soha unikornist?
Utoljára módosította:Grace Erin Green, 2014. december 11. 20:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2014. december 11. 20:06 | Link




A vonat lassul, majd megáll. Már az ajtóban álok, azóta, hogy a meghirdetett időpont, amire a vonat Bogolyfalva állomására befut, elmúlt. Sosem jártam még itt, ez is sok mindent elmond a családi helyzetemről. A Nyugati rejtett vágányán túl egyre csak a tájat néztem, bár olvasni terveztem, nagy izgalmamban azonban összefolytak a mondatok. Végül feladtam, és a rúnákkal megbűvölt lejátszómat nyomkodva kerestem valami használható együttest, akik kellőképpen kikapcsolnak. Ideges vagyok, ehhez kétség sem fér. A tenyereim izzadnak, a lábam folyamatosan ugrál. Állítólag tíz percet késünk, de ez most nem tud megnyugtatni. Felkelve kisimítok egy ráncot a fekete nadrágomon, és visszahúzom a pulóverem, hiszen kint igen hideg van már. sál, sapka, kabát. Utóbbiban kitapintom a kesztyűimet is, majd az előtérbe hordom a két utazótáskám, a nagyméretű bőröndöm. Végül a hátizsákom a vállamra kapom, és kilépek, hogy a fűtetlen előtérben töltsek tíz kínos percet.
Végre megállunk, szinte feltépem az ajtót, ahogy erre lehetőségem van. Leszállok, kezemben az utazótáskáimmal, majd leemelem a bőröndömet is. A könnyebbet átvetem a vállamon, a nehezebbet a bőröndömre operálom, így indulok el kifelé, hogy a kis utcákon át a kastély tornyai felé vegyem az irányt. Érzem a közelgő ünnepeket, ám most csak azt az egyet szeretném, ha a kesztyűs kezeim, és bakancsomban fagyoskodó lábaim nem akarnának elfagyni. Lesz itt ennél még rosszabb is. Alig várom, hogy az első kínos hét elteljen. Szerencsére mindjárt itt a szünet. Némi pozitívum. Sóhajtva állok meg félúton, megigazítom a táskám, majd nekivágok a hegy visszamaradt részének. Át a kapun, be egy padokkal teletett helyre, ahol könnyen megtalálom a tölgyfa ajtót. Eddig siker van, de innen, hogyan tovább?
Az utazótáskáimat egy közeli padra teszem, és némi kutatás után a táskám első zsebéből előkerül a térkép is. Egy gyerek rajzolta, kézzel, és bár nagy műgonddal, nem mindent lehet kivenni, ami rajta van. Elég tépázott is, pedig szeretem a rendet, de a testvérem valószínűleg elaludt rajta párszor. Hát ez elég nagy kihívás lesz.
Utoljára módosította:Lasch Ervin Balázs, 2014. december 25. 14:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 12. 17:00 | Link

Balázs


A megszokott módszerrel veszem fel a versenyt a téli hideg ellen. Értékelésként elmondható, hogy sikeres védekezést folytatok. Az ilyenkor népbetegségnek számító vírusos fertőzések - melyeket vagy hamar, vagy hetekig eltartó fekvéssel heverünk ki - még megkímélnek. Pedig a szezon kezdete óta körmeimet rágom, nehogy legyengüljek az ünnepek közeledtével. A vizsgáim is éppen elég nagy kockázatot jelentenek. Ha már ennyi energiát fektetek bele abba, hogy amit egyszer elszúrtam, azt mostanra kiküszöböljem... akkor ne egy ilyen bosszantó apróság legyen már az akadály. Szeretném megmutatni, mennyit fejlődtem. Különösen az utóbbi időszakban. Egyszerűen nem hibázhatok ilyenek miatt.
Kedvem támad egy kis levegőzésre. Észrevétlenül elszakadok a társaságomtól, hogy a saját fejem után menjek. Egy kis magányra, fejszellőztetésre van szükségem. Gondosan zsebembe süllyesztett kézzel, kissé görnyedt tartással haladok előre, a lábaim előtt terülő fagyos, letaposott utat követve. Alig-alig szegezem csak fel tekintetemet, pedig nagy a nyüzsgés körülöttem. Mert az élet a hó idején sem állhat meg. Diákok tucatjai vándorolnak a falu irányába, vagy esetleg azt megjárva bandukolnak visszafelé. Szívesen hozzájuk csapódnék, ha mernék... Inkább másra terelem gondolataimat, a falu úgyis megvár.
Úgy vélem, értelmetlenül állok idekinn. Ha nem elhagyni készülöm a kastélyt, akkor semmi célja nincs az itt tartózkodásomnak. Talán az lesz a legjobb, ha megfordulok, s a körletemig meg sem állok. Ott aztán nyűgösen bedőlhetnék az ágyamba, a gondtalanság tettetése közben dudorászhatnék, gyakorolhatnám a legutóbb tanult tánclépéseket, vagy szobatársaim macsekját hajkurászhatnám, bármi. De akkor nem bírnám levenni a szemem a tanulósarokba hányt könyvkupacokról. Muszáj mászkálnom... Megőrülnék, ha egész nap oda lennék bezárva, a közelgő megmérettetésre készülve.
Agyam emésztő viharából kikeveredve egy fiúra leszek figyelmes. Ritka és megmosolyogtató látványt nyújt. Úgy küszködi fel magát az emelkedőn, mint azt tanévkezdéskor szokás. De az nem most van... Megdöbbenő arccal gondolok bele abba, hogy én is így festhettem, amikor késve csatlakoztam az intézmény köreihez. A szituáció pedig ezen tapasztalatom alapján arra hajaz, hogy új diák érkezik. Esetleg régi - új, mert azért annyi embert nem ismerek itt, hogy biztos legyek akárki fiában.
A kiszemeltem színterétől távolabb toporgok, mert szobrozni a levegő miatt nem merek. Mikor egy padhoz ér, hogy terhétől megszabadulva megpihenjen egy kicsit, s egy térkép bámulásával töltse az időt, közelebb osonok, már amennyire észrevétlen tudok maradni. Vele egy vonalban állok meg, nem hátulról lopakodom oda, mint holmi faragatlan tuskó, így már láthatta szeme sarkából közeledtemet.
- Segíthetek valamiben? - meglepően rutinos hanglejtéssel dobom oda a kérdést, mely által valami veterán alkalmazottnak érzem magam egy mugli szupermarketben.
Közben az ekkora távolságból már jobban látszódó, egyszerű térképszerűségre pillantok. Biztos, hogy új erre... Máskülönben miért szorongatná magánál azt a papírdarabot?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2014. december 22. 12:52 | Link



Mire kifújom magam a tényt is megemésztem, hogy végre itt vagyok. Nem vihetnek már vissza, nem közölhetik, hogy bocs, csak hülyéskedtünk, mert akkor esküszöm, hogy elbujdosok a világ végére. Bárhova, csak oda vissza nem. Más lettem ott, az évek megkeményítettek, pedig szerettem azt, aki voltam. Elégedett voltam magammal, az értékeimmel, és tudom, hogy nem vesztek el, csak megfakultak. Még van esélyem a visszaszerzésükre, itt és most még megtehetem, hogy visszafordítom a folyamatot. Vissza akarom kapni azt, aki voltam, és ez most erősebb bennem, mint bármi más. Hiába nézem a papírt, nem köt le, a gondolataim a helyre érkezés és az itt maradás körül járnak, így mikor megszólítanak, csak késve emelem fel a fejem.
- Helló. Remélem, feltéve, ha ide jársz.
Persze miért ne járna ide. Nem is logikus, amit mondok, csak nem gondoltam, hogy megszólítanak. Aztán meg lehet nem is jár ide, csak valamelyik lány barátja, és most, hogy közeleg a szünidő, már abban a másik iskolában lazábban fogják a diákokat. Esetleg kvibli. Tud a mágiáról, de nem űzi, családjával a faluban lakik, és vagy egy rokonához vagy egy lányhoz jött fel. Rengeteg oka van, hogy itt tartózkodjon azon kívül, hogy itt tanul, és ezt már szépen végig is vezetem magamban.
- A Navinét keresem. Elméletileg kijött volna elém Lasch professzor, de úgy néz ki, fontosabb dolga akadt.
A hangomban van némi szemtelenség. Igen, talán így fogalmazhatjuk meg. Nem tudtam még maradéktalanul elfelejteni azt, hogy nem állt ki anyám ellen az érdekemben, és azt sem, hogy az öcsémet oly könnyedén ide íratták, és engem meg se kérdeztek. Olyan dolgokat kellett tennem, és elviselnem, melyek távol állnak De már nem ott vagyok. Enyhült a mérgem is. Már itt vagyok. Itt pedig jó lesz, kár feleslegesen bosszankodnom amiatt, mert a drága apám elfelejtett.
- Bogolyfalván segítettek, hogy merre jöjjek, volt pár húzós pillanat ugyan, de meglett, ez a kastély viszont nem csak pár utcácska, amit le kell gyűrni.
Elég csak felnézni a robosztus épületre. Egy teljesen új helyet kell megszoknom, ami nem kis kihívás, de szabályosan izgatottan várom, hogy belekezdhessek. Néha olyan vagyok, mint egy lány, hullámoznak az érzelmeim.
- Egyszer gyerekként jártam még itt, és azóta volt pár átalakulás, ahogy elnézem. Bővült a falu, gondolom bent is változott minden. A házakban meg sosem voltam, és ha az öcsémen múlik nem is leszek.
Felemelem a kriszkraksz rajzot újra, és most a fiú felé fordítom, hogy lássa ő is a káoszt a káoszban. Pedig a gyerek lépésszámot is írt a rajzra, nagyon igyekezett, csak rosszul.

Utoljára módosította:Lasch Ervin Balázs, 2014. december 25. 14:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 22. 15:12 | Link

Balázs


Ha rosszul is cselekszem azzal, hogy idegeneket szólítok le, lám, most eljöhet az idő, hogy megtanuljam végre a leckét. Egyesek nagyon is arra ösztönöznek, hogy nyissak az emberek felé, amit vonakodva bár, de megpróbálok betartani. A mostani egy remek alkalom arra, hogy új embereket ismerjek meg. Nem tűnik annyira fiatalnak, de simán kinézem, hogy egy új diák. Olyan, mint én voltam annak idején. Aztán valahogy beilleszkedtem, javarészt a saját erőfeszítéseim árán. Pedig istenem, milyen jól jött volna akkor valaki, aki ott terem mellettem, eligazít, érdeklődik felőlem! Bár megkérdőjelezném barátságos stílusomat. Meglehetősen felkavart lelkiállapotban jöttem az iskolába, úgyhogy nem is tudom, hogyan reagáltam volna, ha valaki egyből letámad.
- Hogyne járnék ide! - hökkenek meg kissé a feltételezésen, de a döbbenet mögött ott ül az udvarias hangsúly, ami számomra mégse teszi olyan sértővé a válaszomat.
Eleve nagy önbizalombombaként üt, hogy nem küld el a fenébe. És még csak nem is keres kifogásokat, hogy a segítségemet szépen elutasítsa. Elsőre szimpatikus ember, még ha a nevét se tudom, aztán majd meglátjuk, megérte-e vele foglalkozni. De olyan kis szerencsétlennek tűnt a papírkáját szorongatva... Muszáj volt odamennem, mert bűntudatom lett volna, hogy észre se veszem tétlenkedését.
Még csak én tudom, de nagy mázlija van a srácnak, ugyanis az Eridonon kívül a Navinét ismerem a legjobban. Egyelőre nem eléggé, de esküdni mernék, hogy hamarosan vészesen közelről szemlélhetem a sárgák házát. Ez a jövendőbeli felfedezőkaland azonban egy másik történet.
- Azt hiszem tudok segíteni, be azonban nem tudlak vinni. - fonom össze magam előtt karjaimat -
Nem igazán értem ezt a Lasch professzor dolgot, de hangjából ítélve pikkel rá egy kissé. Általában jókat szoktam hallani az itteni tanárokról, szeretném ha ez így is maradna, úgyhogy próbálom elfelejteni a megjegyzést, még ha legbelül égetően furdalja is oldalamat a kíváncsiság.
- Igen, de lehetne nagyobb is. Hamar összemegy majd a szemedben. Először nekem is furcsa volt a hely. - jegyzem meg a kastély falaira pillantva -
Ahhoz képest, hogy alig ismer, elég bőbeszédűnek találom. Ez azonban cseppet sem zavar, kifejezetten örülök, hogy nem nekem kell improvizálnom valamit.
- Honnan jöttél egyébként? - érdeklődöm békés szándékkal, egy futó pillantást vetve a poggyászára - Az öcséd idejár?
Kissé összezavar ez a sok részinformáció, de remélhetőleg hamarosan tiszta kép varázsolódik elém. Még nem sokat tudok róla, de felkeltette az érdeklődésemet. Gyerekkorában itt járt, ismeri Lasch professzort, idejár az öccse, akit pedig lehet ismerek, szóval nem akárki lehet. Felvont szemöldökkel töprengek, hogy hogyan is lehetne többet megtudnom róla, de a térkép kizökkent. Ha nem bánja, engedelmével ki is ragadom a kezéből egy pillanatra, hogy alaposabban áttanulmányozzam. Az elemzés azonban botránkozásba csap át, ahogy fejemet ingatva bosszankodom egy sort.
- Nahát, micsoda hülyeség ez. - nyújtom vissza neki - Ki rajzolta? Miért nem tud az iskola adni egy normális térképet? Én is később jöttem, és sok idő volt, mire megtaláltam a házam. Te hogyhogy most érkeztél? - érdeklődöm tovább.
- Elkísérjelek, ameddig tudlak? Mert akkor kapd össze magad. - bökök a csomagra -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2014. december 24. 15:12 | Link



- Bocsi, csak sose tudhatja az ember.
Azt persze már nem fejtem ki, hogy milyen sok következtetést levontam magamban arra, hogy ki is lehet, ha éppenséggel nem iskolai diák. Annyira túl tudom bonyolítani az egyszerű dolgokat, hogy az már szabályosan művészet. Nem értem magam néha ezen a téren, aztán lehet, ha egy kicsit több sütnivalóm lenne, akkor nem is a sárgákat keresném annyira, hanem a kékeket. Azonban az már nem én lennék. Ők ésszel, én szívvel cselekszem. Egyszer volt egy lány az életemben, aki ésszel cselekedett, sosem tudtuk megteremteni azt a harmóniát, ami éltethette volna a kamasz szerelmünket. Egynyári én csak veled, te csak velem volt, de annak igazán kiváló. Emlékszem, annyit vittem fagyizni, hogy a végén torokgyulladásom lett.
-  Már az is jó, ha odatalálok. Van jelszavam, csak nem küldtek hozzám külön embert, mert azt hitték a professzorral jövök.
Mondhatnám, hogy „családi barát”, de elég sok értelemben megbukna a dolog. Nem vagyunk barátok, például. Nem gyűlölöm, de neheztelek rá a leckéért, amit egy életre megtanultam a Durmstrang falai között. Anyámmal gyűlölik egymást, az öcsém nem nyilatkozik. Nem családi, azt se mondhatnám, hiszen nem is tudom mióta nem kommunikáltunk, és nincs olyan, hogy anyámmal ne ordítanának. Nem tekintek rá azonban apaként sem., így ezt se mondhatom. Szeretnék, de még nem megy. Talán majd itt, ha lesz alkalmunk találkozni, ha felveszem a tárgyát, már ha felvehetem. Ennyit se tudok. Kiábrándító.
- A Durmastrangból. Anyám a minisztériumban dolgozik, Nemzetközi Kapcsolatok. A mostohaapám a Durmstrangban tanít, én meg jó ürügy voltam a találkozásokra, de kirúgtak, így hazahoztak.
Nem titkolom, hogy nem volt egy szép elválás, úgyis híre megy annak, hogy ki vagyok, és hogy nem átiratkoztam, hanem kitették a szűröm, mert pofátlan voltam. Senkit sem érdekelt, hogy miért történt, de mindenkit izgatott, hogy megváltoztam, és hogy ez a viselkedés nem megfelelő. Nem is baj, hogy nem kérdeztek, nem is akarom. Egyszerűen megszabadultam a helytől, tőlük, és végre ellébecolhatok pár évet nyugodt körülmények között. Teljesen kielégítő megoldás. Igen egyszerűen kezelem a helyzetet, kívülről legalábbis. Belül még furcsák az érzések, de mindenképpen nyugodtabbak, mint voltak.
- Igen, elsős. Most pont otthon van, de nekem nem volt kedvem hazamenni, inkább töltöm itt az ünnepeket. Kevesebb ember marad, a legtöbben, ha jól tudom, hazautaznak, így fel tudom fedezni a kastélyt is meg a falut is. Jövőre már szeretnék magabiztosabban közlekedni a folyosókon, így ezt a helyzetet ki kell használnom.
Különben se tudnék mit mondani anyámnak, meg Ivannak, akik szerintem a világ másik végén akarnak tudni. Nem akarom megzavarni a családi légkört, és azt sem akarom, hogy a saját légkörömet ők zavarják. Azt hiszem kellőképpen elkezdtem belesétálni kamaszkorom azon időszakába, amikor nem akarok szülőt látni a közelemben.  
- Az öcsém alkotta, meglátszik. Nem éppen térképészcsalád vagyunk. Aranyos, csak zavaros. Nehéz valamit úgy elmagyarázni, hogy neked evidens, de a másiknak nem. Nekem se menne, ennyire se talán. Pedig azt hiszem, ha az iskola nem utal ki egy térképet, kénytelen leszek én is megcsillogtatni a tudásomat.
Felveszem a két táskát, nem kell kétszer javasolnia, hogy menjünk. Nem akarok bóklászni ezekkel a dögökkel, majd utána, ha már megtaláltam az ágyam, esetleg körbenéztem a házban és ettem valamit. Kezd a hasam korogni, persze még nem zavaróan, de végre az utazáson túl vagyok, és tényleg ideértem.
- Mehetünk.
Utoljára módosította:Lasch Ervin Balázs, 2014. december 25. 14:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2014. december 26. 00:21 | Link

Balázs


Úgy határozom, a kíváncsiskodó énemmel rukkolok elő. Minek nézne engem, ha nem iskolai diáknak? Magyarázkodása inkább kelti a zavarban lévő kiselsős illúzióját, mint azt a figuráét, aki most előttem áll.
- Hát minek nézek ki, mit gondoltál? - döbbenek meg a fiú viselkedésén. Én arra gyanakszom, hogy ezt afféle illedelmes jófiúként jegyezte meg, s nem kellene különösebb jelentéssel bíró tartalmat nekitulajdonítani, de azért érdekelne, miféle magyarázattal szolgál. Tessék, itt a tanulság, a legcéltalanabb megjegyzés is szöget üthet valakinek a fejében.
- Egyébként semmi baj, nyugi. - mosolyodom el, némi sajnálattal a hangomban, elvégre másra most rajtam kívül nem számíthat, én pedig nem akarom faképnél hagyni. Ha rosszul bánok a hangsúlyokkal, könnyen félreértelmezhet, és elhajt magától, amit nem akarok.
Mint tudomásomra adja, van jelszava a Navine körlethez, csupán a helyet nem találja. Az okot sem vonakodik megosztani velem: úgy értelmezem, váratlan komplikációk léptek fel, vagy valakit durván félretájékoztattak. Pech, mit ne mondjak... Érdekes, ahogy fogalmaz, mert nekem az érkezők elé delegált személy definíciója ismeretlen, a kutya se jött ki, amikor én jöttem, bár előtte elmutogatták a helyet, és a felvilágosítás sem maradt el. Szóval kitettek magukért, egy szavam nem lehet, bár egy kísérőnek pluszban örültem volna. Túl nagy falat volt a kastély egyedül, abban az érzelmi állapotban.
- És miért gondolták volna, hogy a professzorral jössz? - próbálom összerakni a képet, de még nem járok közel.
Ez a fiú aztán nem semmi. Olyanokat mond, hogy csak lesek dülledt szemmel. Anya a Nemzetközi Kapcsolatoknál, Durmstrangban tanító mostohaapával... Te jó ég, micsoda szülők. Fogadni mernék, nem szűkölködhet otthon. Azért nem is egy lelenccel beszélgetek, az tény. Egyedül a mostohaapa szó sugallja, hogy ott se lehetett minden fenékig tejfel.
- Tyűh, nem semmi szülők...
Egészen addig hallgatom a csodásan hangzó szöveget, amíg egy pindurka szót meg nem hallok. Kirúgták. Pedig kezdtem irigyelni a jó sorsáért, meg hogy nála mennyivel jobban megvolt a családi atmoszféra.
- Álljunk meg, mit mondtál? Kirúgtak? Hát azt meg hogyan? A Durmstrangot sokan dicsérik... Nagy lehetőségtől estél el. - mondom ki hangosan gondolataimat, amivel talán nagy hibát követek el. Utálnám, ha túl messzire megyek el a kíváncsiskodásommal. Pedig mennyivel személyesebbeket tudnék kérdezni, ha a szavak mögé néznék.
- Értem. Hogy hívják? Az öcséd... Lehet szerinted, hogy ismerem? - nézem végig, ahogy összeszedelődzködik, majd beleegyezésével mindketten elindulunk a kastély felé, ami még jó néhány lépéssel van távol.
- Segítsek esetleg vinni valamit? - némi habozás után teszem fel a kérdést, akkor is elővigyázatos hanglejtéssel, mert még a nevem se tudja, de már ilyeneket ajánlok fel.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lasch Ervin Balázs
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 208
Összes hsz: 427
Írta: 2014. december 26. 12:09 | Link



- Ööömp.
Egy pillanat alatt zavar ül ki az arcomra a kérdés miatt. Érzem, ahogy a tarkóm felforrósodik, és a tekintetemmel automatikusan menekülő utat keresek, pedig csak egy ártatlan kérdést tettek fel nekem.
- Valakinek a valakije. Tanár gyereke, lány pasija, de amúgy elvégezted már az iskolát, csak kölyökképű vagy. Magántanuló. Ilyesmik. Amikor én jártam itt még csak valakinek a valakije voltam, most meg hirtelen diák is vagyok, ezt még szoknom kell egy kicsit azt hiszem.
Egy kicsit valóban félreérthető volt, de szerencsére a zavar csak a tarkómig jutott, mostanra pedig egészen megenyhültem. Nincs baj, nem kell félnem. Gyűlölök félni, hihetetlenül. Megedzettem magam persze, fizikailag, de a lelki dolgok nem mennek ilyen könnyedén. Egy pár nap kell még ahhoz, hogy lenyugodjak és alkalmazkodjak.
- Hát ez bonyolult. Mondhatjuk úgy, hogy rokonok vagyunk.
Nem, annyira nem az, elvégre nem csak mondhatjuk, papírom van róla, hogy olyan nagyon rokonok vagyunk, hogy neki köszönhetem, hogy itt lehetek. Csak valahogy az elmúlt évek kiűzték belőlem azt, hogy apámként tekintsek rá. Pedig az, tudom, hogy az, és tudom, hogy jobb lenne, ha tisztességesebben állnék hozzá, hiszen anyámmal nem könnyű, és vívott ő elég csatát vele, csak azt az egyet nem, ami nekem is fontos lett volna. Maradjunk annál, hogy rokonok vagyunk.
- Mármint rendesen, vér szerint, csak rég nem futottunk össze. Biztos közbejött neki valami, vagy anyám rossz időpontot mondott neki, és ő még azt hiszi, van ideje. Majd később meglátogatom, hogy beköszönjek.
Mondjuk valamelyik óráján, vagy ha az egyik étkezés során összefutunk. Nem kell ezt elkapkodni. Igen, jobb lenne, ha inkább szeretetgombóc lennék, mint méregzsák és leszek is, csak egyelőre kavarog minden, és kell idő, amíg szépen leülepednek a dolgok. Ha minden a helyére kerül, akkor majd velem is lehet fesztelenül szórakozni, mert alapjáraton igen mókás ember vagyok.
- Az egész rokonságom ilyen. Előre félek tőle, hogy én mikor fogok elkattanni, bár talán a gének most már kinyírták az összes ilyen furcsaságot és én vagyok a tökéletes példányok első verziója.
Oké, ez egy kicsit nagyképű volt, de nem jelenti, hogy nem igaz. Mit nem adnék, ha így lenne. Semmi dili, semmi rossz szokás, csak egy sima átlag gyerek, majd felnőtt. Az én múltam se patyolat, az igaz, de azért még van hova fejlődnöm, a szüleimhez képest.
- Volt némi összetűzésem pár sráccal. Történtek dolgok. Aztán nem válaszoltam. Se diáknak, se tanárnak. Megunták, hogy folyton vállat vonok. Pedig a tanulmányaimmal nem volt baj, csak nem növeltem tovább az iskola hírnevét. Lendítettem a kviddics-es elismeréseiken, csak nem beszéltem. Pedig azt hinnéd, hogy náluk a hallgatás az, ami szimpatikus. Mondjuk nem baj, hiányzott az anyanyelvem, meg, hogy ismerős legyen az ország, amiben utazok. Itt több a lehetőség. A faluban láttam, hogy diákokat is alkalmaznak, szívesen dolgoznék valakinél. Tudsz ajánlani?
Magyarul azért sokkal magabiztosabb vagyok. Oké, kint se volt nehéz dolgom, hiszen jó nyelvérzékem van, de egyszerűen a honvágyam győzött, nem tudtam annyira nyitni, mint szerettem volna.
- Lasch Bence Márton. Ami azt illeti én pedig Ervin Balázs vagyok, azt használod, amelyik a szimpatikusabb. A szüleink ezen is összevesztek, így két nevűek vagyunk.
Azt már meg se említem, hogy nekem még születésnapomból is kettő van. Szegény öcsém fix napon született, ott nem tudtak vitatkozni, csak én idegesítettem fel őket.
- Hagyd csak, kamatoztatom a kviddicses éveket. De azért kösz.
Utoljára módosította:Lasch Ervin Balázs, 2014. december 26. 12:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2014. december 28. 23:36 | Link

Jeremy


- 2015. január 5, hétfő, este -


 A mai reggel folyamán is nagyon gondolkodtam azon, hogy felvágjam-e az ereimet ismét, hátha most sikerrel járok. A tükörbe alig bírok belenézni, de hát ha az ember már másodikas mestertanonc, s be kell járnia órákra, akkor nem hanyagolhatja el magát teljesen. Szerencsére voltak még ruháim a szepszises korszakomból, ruhák, amik rájönnek erre a testre. Hát hogy nézek én ki, te magasságos jó Isten? Miért?? Miért pont én?..
 Inget húztam, sőt, nyakkendőt is kötöttem, ami passzolt a sötétkék farmeromhoz. A tanárok elhűltek, amikor megláttak az órákon, de akkurátusan elismételtem, hogy inkább ne kérdezzenek semmit. Az emberek a hátam mögött összesúgtak, több - számomra ismeretlen - lány is kapva az alkalmon a nyomomba eredtek, és mikor lehetőségük adódott, odadörgölőztek hozzám. Sőt, az egyik úgy kapott szájon, hogy csak lestem, mint Józsika a moziba. Egy velem megegyező nemű tagot le kellett nyugtatnom, hogy nem fogok még egyszer a csajára hajtani, sőt, kis híján verekedésbe is torkollott egy beszélgetésem egy másik fiúval. A mosdóba menekülve szívesen megtéptem volna a hajamat vagy végigkaristoltam volna az arcom valami éles tárggyal - de szerencsétlenségemre később a saját bőrömön is meglátszana. A vicces cigit majd holnap fogom eltolni, ezt a mai napot már csak kibírom valahogy.
 Az egyetlen öröm forrásomat a sötétedés után a hó okozta. Meggyepáltan, lestrapálva löktem ki a tölgyfaajtót, majd a rétre érve eszembe jutottak a gyerekkori emlékeim. Kicsi voltam. Nagyon kicsi. Nem is emlék igazából, csak egy érzés. Leheletemet láttam a havazásban, a fehér táj pedig határozottan euforisztikus állapotot idézett elő. Vastag pulóverem zsebéből, melyet az ingre húztam rá, elővettem egy elegáns cigaretta-tartót, felpattintva kivettem belőle a szegfűszeges Black-dohányt, öngyújtót, és már pöfékeltem is.. Hogy a fenébe tolhattam el ennyire ezt? Nem értem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jeremy Claythorn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. december 29. 00:09 | Link

A betörni való arc.
[Zárt]

 
Nem sok dologra tudott gondolni 214 utolsó napja óta Zephyrinen kívül. Amikor nem látta senki, elmosolyodott. Igen, elmosolyodott. Teljesen kikészítette a helyzet, nem tudott mit csinálni vele. Egyik este, amikor már egyszerűen túl sok volt ebből az egészből, elhatározta, hogy sétál egyet.
Jól felöltözött, mikor mindennek kész volt elköszönt az otthoniaktól, majd útnak indult. Kilépett az útra, és az utca gyér, sárgás fényében rájött valamire. Esik a hó. Az első gondolata az volt, ahogy Sabra az ujjaira hulló pelyheket csodálja a bálon. És megint megtörtént, elvigyorodott. Hosszú lépésekkel indult el az iskola felé. A csontig hatoló hidegy égette arcét, de legalább kizökkentette őt az ábrándozásból. Egy Lumosal világította maga előtt az utat. A lehulló hó vakítóan tükrözte vissza a kékes fényt. A fák alatt még nem volt akkora mennyiség, így a szegényes növényzeten csillant meg egy-egy jégkristály. Halkan roppant bakancsa talpa alatt vékony réteg, ahogy egyre közeledett az iskola ablakaiban táncoló fények felé. Nem akart bemenni, csupán sétálni még egy kicsit, így jobbra vette az irányt, a csupasz fák közé. Nemsokára egy kisebb tisztásra ért, ahol azzal a szomorú ténnyel kellett találkoznia, hogy nincs egyedül.
Gyorsan eloltotta a mágikus fényt pálcája végén, és lassan odalépkedett. Az illető dohányzott, amit tiltanak az iskola szabályai, de nem nézett kis egy elsősnek, szóval inkább csak közelebb lépett a sötét alakhoz, és kissé rekedt hangon megszólalt.
- Lennél olyan kedves, és adnál nekem is egyet? Nehéz nap... - próbálta magyarázni az okát.
Mikor szájába kerül a cigaretta, és kigyullad a fény, kétségek kezdenek kavarogni Jeremy fejében. Sosem dohányzott, miért pont most kezdene neki, amikor minden olyan jól alakul? Már úgy volt vele, hogy inkább hagyja az egészet, amikor felpillant az öngyújtóról a tulajdonosra.
Az az arc....
Ismerte, és azt is tudta, hogy nem kellene itt lennie. Luca miatta sírta ki a szemeit, miatta omlott össze. Elöntötte a méreg. Nem csak azért, mert gerinctelen mozdulat volt elmenni szó nélkül, nem csak azért, mert látta lelki szemei előtt Lucát, aki épp Vincével meglátja a szemétládát, volt valami különös ellenszenv iránta. Mintha arcának minden egyes részlete idegesítené.
 El kell rontani, ez nem kérdés. Izmai megfeszültek, ökölbe húzódott jobb keze már lendült is, és hatalmasat csattant a Rellonos állkapcsán. Kegyetlen mosoly húzódott a száján, mikor látta a hatást. A meglepetés ereje használt, a célpont elvesztette az egyensúlyát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2014. december 29. 00:33 | Link

- Aki keresi magának a bajt -


- Persze, nem gond. - pillantottam Jeremyre, ahogy felé nyújtottam a cigarettát. Emlékeim szerint nem dohányzik, elvégre kemény sportoló, de persze minenkinek vannak gyengébb momentumai. Már épp vettem a levegőt, hogy megkísérelje a kérdést : megkapta-e a karácsonyi kviddicses ajándékot, amikor azt hiszem a nap legnagyobb döbbenete ért. Úgy pofán vágtak, mint már régen. Az még csak hagyján, hogy megtántorodva hátrálnom kellett, mint valami betoji alaknak, de kiejtettem a kezemből az égő csikket, ami a nedves hóba landolván azonnal elaludt, sőt mi több, átázott. Mi a fenéért pikkel mindenki erre a görényfejű Mihaelre és miért én szívom meg az átkozott levét ennek az egésznek?! Éreztem számban a sós, vasas ízt, így homlokomat megtörölve köptem egyet magam elé a vakítóan fehér hóba. Valóban, jól számoltam, egy egész nagy véres dzsuva jelent meg előttem. Jobb kezemmel letöröltem számról a vért és kezdtem rettenetesen dühbe jönni a valaha volt egyik legjobb terelőm szerencsétlenségére. A roh*** életbe, nem elég, hogy karácsonykor nem volt potenciálisan családom, akikhez hazamehettem volna; aztán a megbizatásom csődbe ment 30-án; ezek után egy hosszabb történet folyamán Mihael pofája rám ragadt.. megkörnyékeznek olyan nők és lányok, akiket az életben nem láttam az iskolában - vagy nem tűntek fel -, erre még a saját csapattársam is akkora horgost nyom a képembe, hogy vér jelent meg a számban. Az állkapcsomra adta, ami úgy sajod, mint már régen, tehát bizonyára valamit sikerült eltörnie. Ezt mind összegeztem másodpercek alatt, amíg farkasszemet néztem vele a sötétben. Mély levegőt vettem és nekifutásból indultam meg ellene. Időben a térdemet felhúztam, s hamarosan kölcsönhatásba léphetett a gyomrával (inkább a lépével vagy a vakbelével) a térdkalácsom, a lendülettől pedig, amivel megindultam, a hóba terítettem. Ökölbe szorult jobb kezemmel támadtam és nem egyszer sújtottam le az orra és a szeme közé. Itt a legkönnyebb eltörni az orrnyerget, ami miatt pedig a szem el is kezd könnyezni. Ez homályos látást eredményez, ami megintcsak nekem fog kedvezni. De most még csak püfölöm a szaglószervét, ami felettébb jó érzéssel tölt el, holott nem ő érdemli meg. Biztos tett valamit a Saint-Venant ikrek hím tagja, amiért ennyire nem bírja elviselni a pofájának látványát..
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jeremy Claythorn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 104
Összes hsz: 2142
Írta: 2014. december 29. 15:41 | Link

A meglepően harcias.
[Zárt]
[

Ökle sajgott, ahogy a másik arcához ért, de kárpótolta a reccsenés. Valamilyen morbid módon élvezte, hogy a másiknak fájdalmat okozott fizikailag, pedig ez tényleg nem ő volt. Ahogy a srác elterült, maga elé bámult, és próbálta megfejteni, miért is kerítette hatalmába ez a szörnyű érzés.
Ökölbe szorított kezén vöröslöttek az ízületek, majd mikor felnézett, az első dolog amin megragadt tekintete, egy véres folt volt a hó tökéletes fehér vásznán. Kezdett valóban morbid alakot ölteni a helyzet, de nem volt ideje tovább folytatni gondolatmenetét, Mihael felöklelte, így a földre került, védtelenül, felette a hihetetlenül gyűlölt arccal. Gyomra a rúgástól összerándult, nem kapott levegőt, szemei kidülledtek, ahogy feje a havas avarba csapódott. Egy másodpercre csak azt bámulta, ahogy a felette ülő csája szélén csordogál a vér, ajkai feldagadnak, ökle felemelkedik. A hópelyhek még mindig békésen kavarogtak a hűs éterben, mikor lesújtott. A perzselő fájdalom elöntötte az egész arcát, majd megbénította agyát, gátolva ezzel a gondolkozást. További csapások érkeztek arcára, pontosabban az orrára. A sötét, vérfagyasztó jelenethez immáron csillagok is társultak, amit egyértelműen nem jó jelek voltak. Gyorsan ellett lépnie, így lábát beakasztotta a másikéba, és a földre lökte, úgy, hogy most rajta legyen a sor, az ütések kiosztásán. Szinte vicsorgott, fröcsögött, ahogy minden egyes szóhoz egy-egy támadást is intézett.
- Miért...Hagytad...itt...Lucát?- szünetet tartott a mondatnál, hogy megszemlélje a hatást. Pontosan ott támadta, ahol ő, hogy tudja, mit is érzett.
Mintha kevésbé érezte volna a gyűlöletet, ahogy meglátta. A vörös ködbe, alaposan belekeveredett a szánalom, ahogy a vértől rózsaszínes fogak kivillantak, ahogy az egyik szem alig nyílt ki. idegen, hideg érzés terjedt szét orrában, majd egy pillanattal később egy vörös csepp hullott Mihael homlokára. Lefordult a hóba, jobb füle mellett pont  ott vöröslött Mihael köpete.
- Miért? - mellkasa szaporán emelkedett, majd süllyedt. Úgy érezte megtette, amit kellett, karjaiból elszállt az erő, csak remélni tudta, hogy nem folytatja a másik.
Utoljára módosította:Jeremy Claythorn, 2014. december 29. 15:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Tormay Lénárd
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 107
Összes hsz: 424
Írta: 2015. január 6. 15:19 | Link

Balázs


Döbbenten tapasztalom, ahogy az általam reméltnél sokkal jobban zavarba jön. Ez is azt igazolja, hogy butaság volt ennyire túlragoznom a szájából kifutó jelentéktelen mondatot, de azért egy próbát megér... Nem hiszem, hogy tényleg kiszúrtam volna vele. Legalábbis jó ezzel a szöveggel csillapítani magamban az ébredező bűntudatot a dologgal kapcsolatban.
- Remélem belerázódsz hamar. Én nem sok kívülállót ismerek erre, majdnem mindenki itteni diák, akit látok itt a környéken. Azért lepődtem csak meg.
Ezek után megvonom vállaimat, és el is mosolyodom kissé, jelezvén, hogy átment a vizsgán, többet nem nyaggatom. De milyen jó is lenne, ha egy tanár gyereke lennék, vagy a testvéreim is ide járnának... Még azzal is beérném, ha anyám vagy a nagyszüleim a faluba költöznének, legalább nem kellene annyit vonatoznom. Sőt, jobbat is tudok... Legyen együtt a családom, mint a régi szép időkben. Csak akkor meg a régi otthonomat hiányolnám.
Tökéletes elfoglaltságot találok a csomagjainak részletesebb tanulmányozásában. Közben persze figyelek a válaszára is, mint megtudom, a professzor úrhoz rokoni kapcsolat fűzi. Nem túl bőbeszédű, de úgy vélem, ez az ő helyzetében érthető. Én sem szívesen vágnék fel, ha lennének itteni kapcsolataim. Első látásra nem néz ki nagyképűnek, kifejezetten visszafogott teremtés, úgyhogy biztosítom is bizalmamról.
- Nem hangoztatnád szívesen? Nem gond, én nem mondom tovább, hogy ő a rokonod itt. Én se szeretném, ha emiatt kivételeznének velem a többiek.
Szinte biztos, hogy idekerülése egyenlő a tanárral való találkozási lehetőségek növekedésével. Nem tudom, eddig milyen kapcsolatban álltak egymással, mert látszólag nem sokat árulna el erről, meg nem is tartozik rám. Az viszont biztos, hogy előbb-utóbb össze kell futniuk egymással, nem rejtőzködhetnek el a falak között. Idejövetelemkor azt hittem, nehéz dolgom lesz a közösséggel. A kastély hatalmasnak tűnt, semmi ahhoz az épülethez képest, amiben kinn tanultam. A létszámmal ugyanez a helyzet. Elsőre azt hittem, sohasem tudok majd hozzászokni, de az idő előrehaladtával nagyjából beilleszkedtem. A súlyosabb pletykák így is hamar a fülembe jutnak, szerintem rólam is terjed egypár. Ilyen, ha sokáig vagy egy körben.
- Azaz... szétszórtak? Még a testvéred is? Az elég kellemetlen tud lenni. Az én rokonaim közt is akad pár érdekes alak, de rájöttem, hogy sokszor jobb nem panaszkodni, vagy velük vitázni, inkább csak hallgatok.
Önkéntelenül gondolok bele az én helyzetembe is. Nem tudok mit tenni, ha már felidézi bennem. Persze megeshet, hogy nála ezerszer rosszabb a helyzet.
- Hidd el, egy idő után elfelejted az ottani gondokat. Itt új élet vár. Barátok, sok tanulás mellé. Elfoglalt leszel, időd nem lesz ilyeneken aggódni. - próbálom egy kissé jobb kedvre deríteni, mert bár fogalmam sincs, mennyire megviselt valójában a lelke, nem árt ezeket megjegyeznem a saját tapasztalataimból kiindulva. Másrészt ez magamnak is megnyugtató, annak idején sokat segített ez a gondolkodás.
- Bah, féltékenység? Vagy mi? És ennyi ideig nem szólni? Hát én nem bírnám ki. Ezért nem is szabadott volna onnan téged kirúgniuk. Szüleid mit szóltak?
Meg vagyok döbbenve. Csak pislogok, mert eddig el se tudtam volna képzelni, hogy létezik ilyen ember. Egyre jobban sajnálni kezdem...
- Nem úgy vettem észre, hogy itt lenne a több lehetőség. Szép hely, meg minden, de... más. Fura. Szokatlan elsőre. Lehet én érzem csak így. Vagyis... szerintem ugyanannyi van innen, mint bárhol máshol, nem? - nevetek - A falu, hát nem vagyok képben, nézegess a hirdetésekből és válassz olyat, ami hozzád illik. Mi érdekel elsősorban?
Már utunkat folytatva közelítünk a kastély bejáratához. Talán épp ideje, elvégre kezd nagyon hideg lenni számomra. Túl sok ideje tartózkodom a szabadban, vagy ez az ácsorgás miatt lassult le a vérkeringésem, és a sétával majd újra jól leszek. A testvéréről kérdezek, mert azt mondta, ő már egy ideje ebben az iskolában tanul. Megeshet, hogy ismerem. De amint kimondja, gondolkodnom kell.
- Nem rémlik hirtelen. Melyik házba jár? Oké, akkor Balázs leszel, én biztos nem veszekszem majd emiatt. Én pedig Tormay Lénárd vagyok.  Örülök a találkozásnak.
Kezet nyújtok Balázsnak, hogy igazán hatásos bemutatkozásunk legyen, aki remélhetőleg a táskáját cipelve képes lesz arra, hogy viszonozza a gesztust.
- Rendben, te tudod... És mennyire voltál jó játékos? Itt is belépsz a csapatba?
Miután kérdéseimre választ kapok, elkísérem őt odáig, amíg még gond nélkül elmerészkedhetek, ha a sárgákról van szó. Az útbaigazítás és kalauzolás itt véget is ér. Neki is fontos, hogy végre lecuccoljon, én pedig a társalgást megköszönve dolgomra is sietek.

Utoljára módosította:Tormay Lénárd, 2015. január 31. 11:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2015. január 17. 20:10 | Link

- Rangjához képest merész -


 Nem értettem az okát a támadásának. Először nem is igazából az állkapcsom volt az, amit sajnáltam, hanem az a drága és értékes cigaretta (ráadásul 2 is), aminek a hóban kellett kikötnie. Hosszú napnak vagyok a vége felé, s kellő mennyiségű energia, visszafojtott feszültség és agresszió halmozódott fel bennem, hogy most ezt szépen mindet visszaadjam. Lassítottam a folyamatot, mert nem akartam kiverni a lelket is az egyik terelőmből, de nem vette a lapot, mikor a köpettel szöszöltem. Ott állt és bámult rám, mint borjú az új kapura. Ajkaim gonosz félvigyorra húzódtak, fejemmel a lábamat mustráltam még pár pillanatig, majd onnan a szemöldököm alól lestem fel a fiúra. Bizonyára már látta a vesztét, de késő volt. Nekiestem, gyomorszájon találtam el először, majd a gallérjánál ragadtam meg oly annyira, hogy kezeim töve is belefehéredett. A hóra esett, én meg pontosan rá, a hasára ülve lovagló helyzetben álltam neki felaprózni az agyát. No persze kívülről kellett indulnom, tehát az orrnyergével kezdtem, egy-egy elvétett sújtás azonban persze becsúszott..pont a szemére..
 Az anyja mindenségit! Jóféle a tag, úgy penderített át a hátamra, mintha hópihe lettem volna, és azért valljuk be, Mihael teste se épp egy pehelysúlyú világbajnoké. Soha nem találkoztam még olyan ellenféllel, aki ilyen gyorsasággal vette volna át az uralmat a kettőnk játszmájánál, úgyhogy le a kalappal előtte. Az első pár ütésnél még élt bennem a sokkos hatás, védekezni se volt igazán erőm, aztán az utolsó előtti támadásánál éreztem azt a reccsenést. Ennyi, mostantól nincs kegyelem!!! 10-15 perc alatt az állkapcsommal is meg az orrommal is elbánt, innentől nem fogom magam vissza, annyi szent! Oroszul káromkodtam, mint a vízfolyás, az arcomba eső véres köpettől pedig szinte felfordult a gyomrom. Legalább hajoljon már arrébb, és tiszteljen meg ennyivel! Mellesleg mit pattog itt Lucáról? Soha egy ujjal sem értem hozzá, meg amúgy is!
 Feladta. Leheveredett mellém és pihegett, mint egy kislány, aki egy húzósabb estén van túl. Tisztán éreztem, ahogy a KEEP CALM AND STAY ALIVE életfelfogású napom átkapcsol a MILITARY üzemmódra. Szemeim behunytam, s fél percig voltam hajlandó várni arra, hogy csökkenjen bennem azon indíttatás, hogy most itt helyben fogom megölni Jeremyt. A véres havat könnyű eltüntetni, az erdő is itt van a közelben a tetem elrejtéséhez. Eggyel kevesebb meggondolatlan ember lenne a világon. A 30 másodpercem alatt a fiútól távolabb eső kezem egy tömörebb hógolyót gyúrt össze, az idő leteltét követően pedig azonnal az arcába csaptam a félig-meddig hófehér és vérvörös színű labdát. A száját és az orrát találtam el, ami néminemű hirtelen hideg érzetet kelt benne. Gyors fájdalom, de éles. Rögtön utána küldtem a másik kezem öklét is a szemöldökcsontja felé, majd mivel eddigre már ismét átlendítettem a lábaimat a testén s nyeregben ülhettem, a felső-homlokommal adtam a kiálló részének az arcából, történetesen pont annak, amelyikkel szaglászik össze-vissza.  Ahogy hajoltam felfelé, úgy megemeltem a testem s az ülőgumóimat belefúrtam Jeremy hasába, ezt követte a kedvenc mozdulatom: a fültépésesdi. Marokra fogtam mindkét fülecskéjét (jól összegyűrve) majd elkezdtem ellentétes irányba cibálni őket. Őrült, eszelős kifejezés uralhatta el Mihael vonásait, foga fehérje megvillant a sötét égbolt alatt, beesett tekintete vérben úszott, akárcsak az arca s pólója. És nem. Eszem ágában sem volt lemászni a Rellonos prefektusról, amíg az eszméletét nem veszti. Oh, segítek is neki! Mialatt fülecskéit akartam letépni a helyükről, úgy újra meg újra belevertem a homlokom az orrába, szemébe, szájába, arcába. Ájuljon már el!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dandellion Masson
INAKTÍV


Dehlya Masson
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 79
Írta: 2015. február 6. 17:56 | Link

Erdődi  D. Jonatán

Ruha

Egykis friss levegőre vágytam, ezért felkaptam a kabátomat és a rét felé indultam. Már régen nem voltam kint. Jól fog esni ha kicsit kiszellőztethetem a fejemet. Ahogy a fa kapuhoz értem óvatosan kinyitottam és lassan szűrődött befelé a napfény ahogy egyre tágabban nyílt az ajtó. A lábaim belesüppedtek a földbe ahogy ráléptem a friss gyepre. Azonnal finom friss levegő illata szállt meg és a különböző állatok hangjait halottam. Lefeküdtem a földbe , hogy az eget láthassam.Szeretem nézni a felhőket. Sokszor néztem kis koromban mindíg különféle formák után kutatgatva. Látom ahogy könnyen libennek egymás után. Kissé fázom, de egyenlőre pont jó az idő. Kissé hideg, de az arcomon mégis ott érzem a meleg napfényt.Csak egyedűl vagyok itt ,ezért hallgathatom a természet lágy hangjait. Olyan , mintha kitisztítanám az agyamat. Nagyon kellemes érzés.
Utoljára módosította:Dandellion Masson, 2015. február 6. 17:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha két ajtó közül kell választani, menj a falnak
Erdődi D. Jonatán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 6. 19:03 | Link

Nem bírok magammal. Tegnap is kint voltam, de ma is muszáj mennem. Talán a túl sok bezártság eredménye, nem tudom, de azt igen, hogy a lábamnak mozgáshiánya van...
A fekete kabátom, a meleg bakancsom, és a sálam ugyanúgy kellék, nem beszélve megbűvölt, meleg kesztyűmről, aminek lehet, hogy nem veszem túl sok hasznát, mert sokkal melegebb van, mint tegnap volt.
nem baj, a zsebemben elfér, és mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy egészen a bejáratig ott pihen. Ott aztán magamra veszem, összehúzom kabátom, sálam, majd kilépek a tényleg enyhébb időbe.
Kimenni a faluba nincs kedvem, így megmaradok a kastély körüli területen. Csak sétálok, néha sikeresen felrúgok egy-egy fűcsomót, persze nem direkt, néha pedig megroppantok egy ágat a bakancsom alatt.
Mindez nem zavar, amíg fel nem nézek a lábam előtti részről, mígnem még egy fekvő emberre leszek figyelmes, csakúgy, mint tegnap, a faluban.
Már automatikusan veszem le a kesztyűm, amit egyébként is visszatennék pihenő helyére, majd mire odaérek, már nyújtom is szegény pára felé a kezem, nem túl kedves szavak kíséretében.
- Ha te is ellaffantál, komolyan, nyitni fogok nektek egy noteszt.
Ő persze tökre nem értheti, miről hablatyolok, de ha igen, leveszem előtte a nem létező kalapom...
Az arckifejezésem kissé unott és mérges, mert nem hiszem el, hogy ezek az itteni nőnemű egyedek ennyire szerencsétlenek.
Utoljára módosította:Erdődi D. Jonatán, 2015. február 7. 12:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dandellion Masson
INAKTÍV


Dehlya Masson
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 79
Írta: 2015. február 8. 10:14 | Link

Erdődi D. jonatàn

Fekszem és élvezem a szabadban lévő szabadságot. Közeledő léptek zaját hallom meg.Mikor meghallom a kérdést kissé megijedek. Egy fiú áll fölöttem.
- Nem. Nem  affantam el.Csak szeretem nézni a felhőket meg élvezni a természetet.Régen jártam már itt. Kicsit hiányzott - ülök fel és fogadom el a felém nyújtott kezet.
A húzás hatására fellendülök. Szeretem amikor a levegőben vagyok.
- De azért köszönöm. - meg állok egy pillanatra elgondolkozom.
-Találkoztunk már? Amúgy leülünk valahova vagy sétálni szeretnèl vagy egyedűl szeretnél lenni és csak azért jöttél ide , hogy felsegíts és most folytatnák utadat? - kérdezem kisebb mosolyal az arcomon.
-Ja egyébkènt Dehlya vagyok. - nyújtom felé újra kezemet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha két ajtó közül kell választani, menj a falnak
Erdődi D. Jonatán
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 8. 13:53 | Link

Csak szimplán felelőtlen. Szuper...
Szemeimet forgatva segítem fel a földről, mindenféle egyéb kommentár nélkül, mert látom rajta, hogy csupa zöld. Velük pedig... Hááát, nem a legjobbak a tapasztalataim.
Ezért is lep meg, mikor megköszöni a segítségemet, amire csak pislogni tudok, és kissé meghökkenten, de kedvesen felelek.
- Ugyan már. Igazán nincs mit. Már kezdek belejönni.
Vonok vállat, és kissé szórakozottabb hangnemre, testtartásra váltok. Azt hiszem, ő is pont olyan kivétel, mint én. Nem durva, sőt, szinte udvarias, cseppet sem... hát... olyan zöld.
A gondoltaim közt őt pásztázom, jól végigmérve, ami kicsit hülyén is nézhet ki, de hátsó szándékom nincs. Viszont így meg annyira elrepül az idő, hogy már csak arra eszmélek fel, hogy bemutatkozik. Hát mondom én, hogy szórakozott vagyok...
- Én pedig Jonatán. És nagy kedvem lenne járkálni, különben idefagyok.
Hogy mindezt bizonyítsam, kissé összehúzom magam, majd toporzékolni kezdek, végül csak biccentek az egyik irányba, hogy induljunk el arra. Ha pedig még ez sem teljesen világos felkérés, akkor egye fene, a számat is kinyitom.
- Van kedved kicsit sétálni? Mintha azt mondtad volna, hogy már régen voltál itt és hiányzik a...
Körülnézek gyorsan, de fogalmam sincs, hogy hol is vagyok, csak annyit látok, hogy mindenhol fű, és sehol egy fa egy pár tíz méteren belül.
- ... hely.
Úszik fel a vízpára fehéren gőzölögve a számtól, valahova a fellegek közé, amit egészen addig csodálok, míg le nem hűl, és bele nem olvad a levegő többi részecskéje közé. Hmm... Kezd hűlni a levegő.
Utoljára módosította:Erdődi D. Jonatán, 2015. február 8. 13:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
William H. McWhite
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 9. 15:21 | Link

Corina

Nem bízza a véletlenre a dolgot. Hozta a gitárját. Mindig is úgy volt vele, hogy ha már csinál valamit, azt teljes gőzzel csinálja. Ez pláne igaz a csajozásra. Nem lepődik meg rajta, hogy késik a lány, hiszen ez ilyen iratlan szabály náluk, vagy mi. Indokolatlanul sok hölgyhöz volt már szerencséje, úgyhogy megtanult várni. Idegeskedni talán majd csak fél óra múlva kezd. A padon ülve eszébejut, hogy pengethetne, hogy elüsse az időt, de körülnézve látja, hogy túl sok gyanúsan vihorászó lányka van a környéken, és nem lenne túl jó ötlet idecsalni őket. Úgy képzelte az egészet, mint a "galambok és morzsák" szitut. Sunyi félmosolyra húzza a száját a gondolattól. Ha nem egy konkrét csajszira várna éppen, akkor szemérmetlenül végigpáztázná a kínálatot, de tisztában van pillantásának hipnotikus mivoltával, így csak lesütött szemmel hódít. Beletúr hajába, igazít egyet pólóján, aminek korábban hanyagul feltűrte ujját. Az utolsó simitásokat végzi outfitjén, mikor feltűnik a színen Corina. Halványan elmosolyodik a látvány hatására. Csinos. Még jó, hogy csinos, hiszen holmi középszerű lányokkal nem randizik. Felveszi a szemkontaktust a felé közelítő hölggyel, és szinte hallja, hogy a korábban körülötte és miatta kacarászó többieknek épp ezekben a pillanatokban törik össze a szíve. Ugyan, hölgyeim, türelem, kérem húzzanak sorszámot, ennek a fejezetnek csak egyetlen főszereplője lehet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Corina Nazaru
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 5
Összes hsz: 8
Írta: 2015. február 9. 16:35 | Link

William H. McWhite

Kissé elkésve, de megérkezett. Cikázó tekintete csak egy fiút keresett. William H. McWhite-ot. Amikor meglátta a fiút egy piknik kosár mellett gitárjával elpirult. A fiú laza megjelenését nézve elgondolkodott, hogy vajon hozzá öltözött-e. A fiú még nem látta Corinát, ezért megigazgatta ruháját és hosszú barna haját majd oda igyekezett a fiúhoz. Mikor odaért, kellemetlenségére megbotlott egy fadarabban és a fiú ölébe esett. Csak nézett a fiú szemébe mikor észbe kapott és felállt. Megigazgatta új ruháját amit csakis azért vett, hogy felkeltse William figyelmét. Habár ez sikerült neki esésével, de reménykedett, hogy szolid megjelenését azért észreveszi a fiú. Tovább mosolygott, majd félénken megszólította a fiút.
-Szia William! Annyira sajnálom hogy elkéstem! Feltartottak a menzán és még édesanyámnak is baglyot kellett küldenem. Remélem megbocsátasz..
Elszégyelve magát lehuppant a fiú mellé várván válaszát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha nincsenek árnyékaid, a fényben sem lehetsz.
Dandellion Masson
INAKTÍV


Dehlya Masson
offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 79
Írta: 2015. február 9. 21:54 | Link

Jonatán

-Oké! Akkor....... Induljunk mondjuk arra aztán majd kitaláljuk mi legyen.- mutatok az egyik irányba, majd lassan elkezdünk sétálni.
- Amúgy nem a hely hiányzott hanem egy kis friss levegő. Otthonos bent a klub helységben is, de nem mindíg ha érted mire gondolok?! -mondom neki,mert a múltkor ha jól emlékszem őt láttam a klub helységben, de annyira nem vagyok biztos benne.Most kissé végig mérem, hogy megnézzem kivel is sétálgatok itt ilyenkor.
-Egyébként rellonos vagyok, és nem régóta vagyok itt. Jaaaa és lécci szólj rám hogyha sokat beszélek , mert rossz tulajdonságaim közé tartozik a túl sokat beszélés úgy,hogy tényleg szólj rám - magyarázom neki aranyosan mosolyogva miközben szépen lépkedünk egymás mellett.
- Na elég volt belőlem. Mesélj te magadról vagy amiről akarsz. Mit szeretsz csinálni , mi a hobbid, milyen a ház amelyikbe kerültél, a családodról a macskákról,tudsz-e énekelni meg ilyenek.Vagy lehet teljesen más téma is ha akarod.Já és egyszer az életben még meg kell tudnom , hogy hány embert húztál föl a földről, hogy ennyire megszoktad- magyarázok neki mosolyogva.- vagy ha azt akarod csak úgy sétálhatunk is itt egymás melett némán.
Utoljára módosította:Dandellion Masson, 2015. február 9. 22:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ha két ajtó közül kell választani, menj a falnak

Oldalak: « 1 2 ... 19 ... 27 28 [29] 30 31 ... 39 ... 72 73 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék