36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: « 1 2 ... 18 ... 26 27 [28] 29 30 ... 38 ... 72 73 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 7. 12:51 | Link

Dwayne
Halloween estéjén, lassan a parti végén

Azzal, hogy nem működött, nem feltétlenül tudja meggyőzni, azonban ez is a beszélgetés egy olyan eleme, amit talán szintén jobb a későbbiekre hagyni. Nem egy éjszaka alatt kell mindent megbeszélniük, sőt már az is jó, hogy beszélgetnek, úgy, mint az emberek. Nem ordítoznak, és furcsamód még jól is érzi magát. Nincs semmi feszültség kettejük között, ami teljesen jó. Egyszerűen csak élvezi a kellemes esti levegő, hogy itt ülnek, még azt a fura löttyöt is, amit leküldött a torkán.
- Hm.
Az ujjait az ölében összefonva nézi a hüvelykujjait, amikkel „verekedőset” játszik, miközben a következő mondaton agyal.
- Talán… meg kellene próbálnunk kideríteni, nem?
Érdeklődik csendesen a férfitől, felpillantva rá. Ez egy elég furcsa helyzet, csavarnak még egyet az amúgy se felhőtlen történetükön. Ez is olyan, hogy elmehet kétfelé, lehet katasztrófa a vége, de akár meglepően jó végkifejlete is lehet. Most valahogy nagyon drukkol, hogy az utóbbi legyen, már nem akar veszekedni vele, bár, hogy mit akar, azt maga se tudja. Talán valami nyitott kapcsolat lenne nekik a megfelelő, na nem mintha annyi emberrel akarna lenni, sőt a férfin kívül senkivel, de a szoros függés mégis megrémíti.
- Te mit szeretnél? Mármint, ha ezt most elmondtad nekem, nyilván okkal tetted, szóval érdekelnének a részletek a továbbiakkal kapcsolatban.
Na, csak sikerült kimondania a gondolatait, képzeletben még a vállát is megütögeti, jelezve, hogy mekkora király is volt, hogy értelmesen kimondta azt, amit gondol, pedig pont ilyenkor, amikor erről a témáról kell beszélgetniük, általában akkor hagyja cserben a beszélőkéje, vagy jutnak el oda, hogy egy kijelentés miatt ordítani kezdenek. De most csendes minden, a zajt tökéletesen magában tartja a kastély, és kint sem járkál most szinte senki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 7. 14:16 | Link

Dr. Mácsai Zója
a halloweeni buli estéjén



   -  Uuuh-hmmm...
A cigaretta megbillen a szájában, kifejezéstelen arccal bámulja a csillagokat, amik látványa az otthonát juttatja az eszébe. Bogolyfalván, ahol most lakni kényszerül, hiába néz föl éjjel, az utcai lámpák fényében nem láthatja azt, amit most, itt a nagy büdös semmi közepén. Wisconsinban, amerre felnőtt, nem voltak helikopterek és közvilágítás sem, ellátott addig, ameddig csak lehetett.
Mélyről jövőt szusszan, végül a cigarettát kiveszi a szájából, eldörzsöli maga mellett a padon, majd ledobja a fűbe.
   -  Veled se működne. - pillant föl rá, teljesen őszintén. A tekintete a nő két szeme közt igázik - És ezt te is tudod, Sunshine.
Tudja, ki meg kell tennie, amit muszáj - és kimondani azt, amit senki más sem mer. Egész nyomorult kis életében ezt csinálta, ha nem, akkor mások után takarította a magánéleti sz*rt, egyedül a sajátjával nem törődött senki. Soha, de soha senki.
Ahogy a nő szemébe néz épp egy ugyanolyan sérült lélek pislog rá vissza, mint ő maga. Mindenkinek valami defektje, valakinek több, valakinek kevesebb. Ő már pontosan ismeri Zójáét, ahogy a nő is ismeri, benne mi van. És mégis; mégis tudja, hogy egy újabb kapcsolat vele nem lenne több, mint egy rég elfelejtett fiatal srác kapaszkodása abba, mi menthetetlenül eltelt.
Összébb húzza magát, a fejét visszafordítja a kastély felé.
   -  Hazajössz ma velem?
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2014. november 7. 14:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Dr. Mácsai Zója
INAKTÍV


Félvéla pszichomókus | Mrs. DW
offline
RPG hsz: 519
Összes hsz: 1076
Írta: 2014. november 7. 15:04 | Link

Dwayne
Halloween estéjén, lassan a parti végén

Hosszan nézi a férfit, elgondolkodva a válaszon. Nem menne? Nem, valószínűleg nem. Ha kapcsolatban lennének, olyan rendes, igaziban, abba biztos, hogy belefásulna, és simán tönkremenne. Szeret újítani, meghökkenteni, de biztos benne, hogy hosszú távon kiégne, hiszen ha kapcsolatban él, valahogy elmegy a kedve a flörtöléstől, és odalesznek az ajándékba kapott italok és kávék.
- Valószínűleg igazad van. Már berendezkedtem egy férfimentes életre, furcsa lenne, ha egyik pillanatról a másikra lenne benne egy.
Mióta is? Mina öt múlt, amikor összejött Tamással, most tizennégy éves, nem, ez egy akkora szám, hogy kiszámolni sem érdemes. Tény, hogy igényli a férfi társaságát - nem, nem egy férfiét, kifejezetten ezét - de köztük ez, komolyabban, bármennyire is igyekezne, halott ügy lenne.
- Persze, néha jó lenne, csak...hm... vicces, hogy most itt eszembe se jut harcolni a kapcsolatért.
A végét inkább már csak magának mondja, de nem halkan a férfi is nyugodtan hallhatja. Elvégre kimondhatja ő is, a kapcsolat nem működne közöttük. Azonban szerencsére nem csak kapcsolatból áll az élet. A tekintete a férfiéban veszik el, ebben azért jók mind a ketten. Ismerik a másikat, és legyen számos vitájuk, akkor is pontosan tudni fogják, hogy ki a másik. Ezért pedig nagyon hálás annak a pár hónapnak, amit azon a nyáron vele töltött. Kezd egy kicsit zavarban lenni a szemkontaktustól, de a kérdés jókor jön. Kizökkenti az elgondolkodásból és kicsit felnevet az ötletre.
- Persze, úgysincs kedvem a rendelőm kanapéján éjszakázni.
Lehajolva visszahúzza a csizmáit, ennyi pihentetés elég is volt, ami a lábát illeti, és kellőképpen át is fagytak ahhoz, hogy élvezzék a csizma melegét.
- Nézd milyen jó farkam van.
Már el is felejtette a megbűvölt farkincát, ami most intenzív mozgásba lendült, így muszáj felkelnie egy kicsit, mert olyan érzése lett tőle, mintha valakire ráült volna. Hát igen az ilyen apróságokkal is, mint egy megbűvölt műmacskafarok is fel lehet dobni a kedvét. Azonban nem ül vissza, megfordulva lehajol és egy apró csókot lehel a férfi ajkaira.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 7. 16:17 | Link

Dr. Mácsai Zója
a halloweeni buli estéjén



Maga mellé nyúl, hogy az üveget és a felbontott doboz cigarettát visszaküszködje a zsebébe, valahová a jelmez legmélyén. Feljebb ül, megtapogatja a csuklóját, csalódottan veszi tudomásul, hogy minden taktikailag fontos felszereléssel kitömte ezt az átkozott pizsamát, a karóráját mégis sikerült az asztalán hagynia. Így elképzelése sincs, hány óra lehet - de akármennyi is, számára ez pontosan a "most-kell-lelépni" pillanat.
A srácokat parancsolja ágyba az, akinek kedve van, a takarításra pedig úgyis ott lesznek a manók - részéről már igazán elkezdené a hétvégéjét. Úgy fest, Zója társaságában.
A beleegyező válaszra, ha alig érezhetően is, ám valami okból kirázza a hideg. Az agya racionális fele, mintha felriadna a szendergésből, őrjöngve tiltakozik, Dwayne fiam, mégis mit gondolsz, mit csinálsz? Mégsem vesz tudomást róla, ahogy a pulzusa ütemének apró változásáról sem. Elvégre felnőtt ember. Felelős felnőtt ember. Azt tesz, amit akar. Többé- kevésbé.
Zója egészen laza viccelődésére vérszegény mosolyt kényszerít ki. Zavartan süti le a szemét, fél pillanatnyi önkéntelen figyelmetlenségét pedig a nő nem felejt el kihasználni. Riadtan rezzen össze, mikor Zója szája az övéhez ér, mintha egyszerre nem is lenne tisztában azzal, mit akar. Pedig ugyan, pontosan tudta ő, mi fog történni, mikor elmormolta azt az egy átkozott kérdést. Csak épp... ez annyira nem az ő asztala.
   - Akkor... - kiszáradt szájjal pillant félre, ő is feláll, így jó egy fejjel fölé magasodva - Gyere.

A kastély kapujában tucatnyi mágikusan fénylő töklámpás vigyorog rájuk, ahogy a míves vaskapun át egymás nyomában elhagyják a birtokot, amerre egyetlen kósza, holt lélek sem jár. Egymás mellett, némán sétálnak a hoppanálási határvonal felé, Dwayne zavartan pillant le a nőre, talán még most visszakozhatna, megmondhatná, hogy hülyeség az egész.
Tétován kulcsolja össze az ujjaikat végül. Hasonló a hasonlóhoz, tartja a mondás.
A kastély fényei és hangjai hamarosan az éjszakába vesznek mögöttük.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Licia Henrietta Lily Wolf
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 8
Összes hsz: 12
Írta: 2014. november 7. 22:50 | Link

Scarlett Conroy

Az új környezettől kissé, na jó, nagyon elfáradtam, vágytam egy kis nyugalomra. Ezért mentem a kastély melletti rétre. Már az önmagában meglepő tény volt, hogy idetaláltam, nem is tartott olyan sokáig. De szép - állapítottam meg. Kár, hogy tele van emberekkel. De ezen végül túlléptem, nem mentem el, elvégre ha barátokat szeretnék, akkor nem kerülhetem el az embereket. Igaz, ilyen zsúfoltságban esélyem sem lenne rá.
Egy fának támasztottam a hátamat, és elnéztem az erdő felé, amit állítólag jobb kerülni. Így, karba tett kézzel ácsorogtam egy darabig, aztán az jutott eszembe, hogy milyen bénán mutathatok így, csendben bámulva a tájat. Ezért hátrafordultam, és intettem a szőke lánynak, aki közvetlenül mögöttem állt meg.
 - Helló!
Általában nem szoktam magamtól ismerkedni, kezdeményezni, mindig megvárom, hogy a másik köszönjön. De mi bajom lehet, ha néha nem így teszek? Semmi!
Próbáltam magabiztosnak látszani, kihúztam magam, és elmosolyodtam. A tőlem megszokott mozdulattal beletúrtam a hajamba, de ez már egészen ösztönös mozdulat volt.
 - Szép az a hely - mondom félig magamnak, félig a lánynak, és közben érzem, hogy kissé furcsának tűnhetek a szemében.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Scarlett Conroy
INAKTÍV


Troublemaker, Svájc. 2017 réme
offline
RPG hsz: 454
Összes hsz: 2298
Írta: 2014. november 8. 16:54 | Link

Licia

 
Scar a társalgóban ült, de egyszerűen magányos volt. Mindenfelé emberek voltak, de senki sem foglalkozott egy olyan emberrel, aki általában rossz emberrel kezdeményez, és mindig rosszkor szól bele a társalgásba. Így inkább visszavonult a szobájába. Ott Luna köszöntötte. A fekete gombolyag rögtön belemászott gazdája ölébe, és megnyugtatóan dorombolni kezdett. Addig cirógatta a macska buksiját, míg végül úgy nem kezdte érezni, mintha a falak közelednének hozzá minden egyes percben amit a szobájában tölt.
  Elindult ki az iskolából. Persze az ajtót gyorsan megtalálta nem úgy mint az utóbbi napokban a termeket, vagy akár a saját házának bejáratát. Szerencsére akkor mindig volt valaki, aki megsajnálta, és végül útba igazította annak ellenére, hogy a lány ezt kifejezetten utálta.
  Egyszer csak egy réten volt, ahol sok ember ücsörgött, és beszélgetett, vagy éppen tanult. Megrökönyödve nézett körbe, és kereste a kiutat a sok ember közül, csakhogy már késő volt. Egy ember aki háttal állt neki megszólította. Hangjából tudta, hogy egy lány az.
  ~ Már csak ez hiányzott. ~ gondolta, és megfordult, és a tőle telhető legaranyosabb mosolyt vetett rá.
  - Szia! - mondta, és már éppen megtette volna a lépést a szabadsága felé, amikor egy újabb mondatot mondott az ismeretlen.
  - De, nagyon szép! - állt egyik lábáról a másikra a lány. Mehetnéke volt, de végül megsajnálta a lányt, mivel saját magának szerencsétlenkedéseit látta benne.
  - Scarlett vagyok, de az ismerősöknek csak Scar. - nyújtotta a kezét.
  - Új vagy még? - próbált jópofizni amennyire csak ment. Soha nem próbálkozott még ilyennel, de elég kevés barátja volt még, így jó lett volna ha végre megbarátkozik az itteni élettel.
Utoljára módosította:Scarlett Conroy, 2014. november 8. 16:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Itt járt Lala Rolleyes
Licia Henrietta Lily Wolf
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 8
Összes hsz: 12
Írta: 2014. november 11. 21:42 | Link

Scarlett

Köszöntem a lánynak, aki megfordult és köszönt. Aztán, miután megállapítottam, hogy milyen szép a táj, kissé idegesnek tűnt, egyik lábáról a másikra állt, de aztán elmosolyodott.
Most már teljesen szembefordultam vele, és viszonoztam a mosolyát. Végre beszéltem valakivel, nem csak álltam ott kukán.
 - Licia Wolf - ragadtam meg a felém nyújtott kezet, és egy kicsit megszorítottam. - Nagyon örülök, Scar... - mondtam, aztán eszembe jutott, hogy talán még nem számítok ismerősnek. - ...lett.
Már az jutott eszembe, hogy ez ennyi volt, bemutatkoztunk, és kész, de aztán Scarlett szerencsére ismét megszólalt.
 - Igen, csak idén kezdtem, és egyelőre elég szokatlan nekem a suli. Tudod, mugli családból származom - feleltem, aztán lesütöttem a szemem, mert eszembe jutott, hogy vannak varázslók, akik szerint ciki, ha valaki mugli családból származik, vagyis “sárvérű”.
 - És te? - kérdeztem gyorsan, hogy eltereljem a figyelmét az előbbi esetleges hibámról.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Scarlett Conroy
INAKTÍV


Troublemaker, Svájc. 2017 réme
offline
RPG hsz: 454
Összes hsz: 2298
Írta: 2014. november 15. 19:43 | Link

Licia

  Miután már nem volt menekülési lehetőség, belenyugodva mutatkoztam neki, mire ő is így tett. Aztán kínos csend támadt köztünk, amit végül én szakítottam meg egy enyhe mindennapos kérdéssel.
  - Én félvér vagyok, de nem tudtam róla idáig. Szintén új vagyok. - válaszoltam udvariasan.
  Körbenéztem, mivel újabb szótlanság telepedett közénk. Kezdtem úgy érezni, hogy talán itt kéne hagynom a lányt, de volt benne valami, amit éreztem. Túl jó kislányos volt. Két dolgot tehettem. Vagy előhozom a rossz énjét, vagy megfélemlítem. Ez csak tőle függ.
  - Nincs kedved valami igazán maradandót csinálni? Valami olyat, amiért el is kaphatnak? - kérdeztem meg, és érdeklődve figyeltem, hogy mi lesz a válasza. Közben egy embercsoport haladt el mellettünk. Minden arcot megnéztem magamnak, aztán visszafordultam a lányhoz, hogy eldöntse, hogy benne van e egy kis buliban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Itt járt Lala Rolleyes
Licia Henrietta Lily Wolf
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 8
Összes hsz: 12
Írta: 2014. november 15. 21:24 | Link

Scarlett

Miután megtudtam, hogy Scarlett félvér, megint csend állt be. Nem akartam, nem mertem megszólalni, túlságosan féltem az elutasítástól, amit már annyiszor tapasztaltam. Hogy beszélgetni próbálok valakivel, de nem érdekli a mondanivalóm. Végül szerencsére ő szólalt meg. Kérdése meglepett, hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Összevontam a szemöldökömet, aztán lassan mosolyra húztam a számat. Mindig is jó kislány voltam, ami időnként nagyon fárasztott, de féltem rossznak lenni. Most itt a lehetőség, miért szalasztanám el?
 - Egészen pontosan mire gondolsz? - kérdeztem, és felvontam az egyik szemöldökömet. Ezt a mozdulatot tökélyre fejlesztettem, mindig ezt teszem a hasonló helyzetekben. Anya szerint ezzel fogom később megőrjíteni a fiúkat. Hát, én ebben már nem bízom...
Elgondolkoztam azon, hogy vajon mit fog most mondani. Ha ismerném, talán már kitaláltam volna, de most találkoztam vele életemben először. Azt viszont elhatároztam, hogy nem hagyom magam megijeszteni, és nem fogom a strébert játszva beköpni sem. Már éreztem, hogy akármit mond, bele kell mennem, most már nem táncolhatok vissza. De miért is tenném?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Anthony E. Blake
INAKTÍV


† Tony †
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 439
Írta: 2014. november 19. 23:09 | Link

Mark
Péntek
Késő délután...
A gömb

A mai kelés maga volt a rémálom, ezért nem értettem, miért nem maradtam az ágyban maradni. Ja igen, a levél Gracetől, hogy vigyem el a kis gömbömet magammal. Egy kisebbfajta grimasz kíséretében kaptam magamra egy farmert meg egy fekete pólót és a sportcipőm, majd kivetődtem a szobámból a társalgó/nappaliként szolgáló helységbe és körbepillantottam, majd felkaptam a kanapémról a pulcsim és kisiettem a hajamba túrva. A szobája nem volt messze, ezért nem éreztem túl megerőltetőnek a dolgot, mert ha mondjuk sokkal messzebb lett volna, akkor tutira nem most ugrok át a kis gömbért. Végül bekopogtam és az egyik szobatársa nyitott ajtót akinek levezettem mért jöttem ide, ő pedig továbbította az üzenetem Gracenek és ő végül méltóztatott az ajtóhoz jönni, hogy odaadja azt. Egy köszönettel és egy vigyorral meg egy kisebb szóváltással hagytam magára, mert dolga volt. Hát, szuper.. Felsóhajtottam és a kis gömböt lestem a kezemben, majd a pulcsim zsebébe tettem kifelé indulva a suliból, mert nem volt jobb ötletem és kellett egy kis friss levegő. Kifelé menet megfordult pár dolog a fejemben, ami nem volt meglepő, mert mostanság sok dolog történt velem hozzá. Kiszedve a kis golyót megfigyeltem, hogy mennyire nem átlagos és még mist is elmosolyodtam. Persze, hogy ilyet vett nekem! Mióta emlegettem neki Bettit ami ugyan az agyára tudott menni, de azért titokban szerette ha felhozom tudtam, hogy tudja mennyire bírom azt az állatot és tessék. Egy tehenes hógömb! Szórakoztató volt belegondolni abba, amikor megvette nekem abba a boltban Londonban, pedig azért vittem oda, hogy én vegyek neki valamit. A gömböt a markomba tartva siettem le a lépcsősoron a Levitától egészen a bejáratig és kilökve azt kijutottam a rétre és meglepetten vettem tudomást róla, hogy nem esik.
- Na ez is ritka ilyenkor... - jegyeztem meg csak úgy magamnak és kisétáltam a rétre ledobva magam az egyik padra. Egy kisebb fajta nyugalom tőrt rám, mert meglepő módon egy kisebb sem volt kint, mivel nem akartak megfázni, legalábbis én ennek könyveltem el a dolgot. Újra a furcsa tárgyacskámra esett a tekintetem és azt szemléltem, a mintázatot ami bele volt karcolva, az írást, meg a benne lévő „jelenetet”. Megráztam, majd a leeső hópelyhekre emeltem a tekintetem és bele is merültem a figyelésébe, de hamar elragadtak a gondolataim amelyek szinte elemi erővel hatottak rám. Emlékek, érzések, gondolatok sokasága volt ez az egész és nem teljesen tudtam őket hova tenni. Legfőképpen az aggódás volt az, ami beárnyékolta az egész menetét, de a harag is épp úgy jelen volt egyetlen szülőanyám felé. Felsóhajtottam és mivel magam voltam úgy döntöttem, hogy ezen nem lenne a legjobb sokáig törnöm a fejem. Váratlanul, mintha csak erre várt volna, megnyílt az ég és hideg esőcseppek kezdtek hullani az égből, majd a csepegésből zápor kerekedett, én pedig behúzódtam egy fa alá menedék gyanánt.
- Na szuper... már csak ez kellett! - dőltem neki a fa törzsének és vártam, de sejtettem, hogy ez nem egy gyors zápor lesz ami pár percen belül el fog múlni. Mivel jobb dolgom nem volt, így itt maradtam és lehunytam a szemem, a gömböt továbbra sem téve el, majd kimondtam ami a fejembe járt, mert az egész zavarodott egyveleg a fejemben el akart nyomni.
- Talán... ki kellene békülnöm anyámmal. - pillantottam a kis gömb bonyolult mintázatára. - Lehet, hogy igaza van és tényleg haza kellene látogatnom... - gondoltam itt az utolsó levelére amit kivételesen kinyitottam, majd egy sóhaj hagyta el az ajkam. - Vagy talán csak le kellene lépnem és eltűnnöm teljesen az életéből és akkor nem kellene miattam szenvednie. - élve az általa leírt szóval elmosolyodtam , de kicsit sem vidám mosoly volt. Legalább ezt kimondtam hangosan... Most ez nyomta a legjobban a lelkem és minél jobban hagytam elkallódni a dolgot a fejemben, próbálva nem törődni vele, annál jobban beitta magát oda és nem akart megszűnni az érzés a fejemből. - Na meg persze be kéne vallanom Gracenak hogy szeretem, de valószínűleg tutira képen törölne! És ezt amúgy is elmondtam már neki, vagy tízszer! - ezen persze felnevettem és egy kicsit jobb kedvem is lett tőle. Belegondolva a leányzó tutira hülyén nézne rám, mert még most sem hiszi el, hogy képes vagyok két hétnél tovább kapcsolatban lenni valakivel, de kérem! Miért ne lennék rá képes? Szórakozottan feldobtam a gömböt a levegőbe és elkaptam azt, majd kiléptem az esőbe és az ég felé fordítottam a fejem és lehunyva a szemeim, hagyva magam elázni. Kicsit olyan volt, mintha az eső elmosta volna, a nehéz gondolatokat, de jó volt hagosan is kijelentenem, mert így olyan volt, mintha egy nehéz kő esett volna le a vállamról és vagy öt kilót fogytam volna egyetlen perc leforgása alatt.
Utoljára módosította:Anthony E. Blake, 2014. november 19. 23:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Grace gardedámja / Gaby írórabszolgája!/ Kérdezz! / Paloma
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 20. 16:48 | Link

Grace Erin Green


Köhög, megütögeti a mellkasát, hosszan vesz mély levegőket, a cigarettát csak aztán veszi vissza a szájába. Talán le kellene szokni, tűnődik kifújva a párával vegyülő füstöt, legalább is addig mindenképp, amíg teljesen meg nem gyógyul. Légcsőgyulladás, ahogy a gyógyító mondta, egy bájitallal kezelhető, ám neki nincs ideje beszerezni, különben is tudja, három nap múlva már kutya baja sem lesz. Addig pedig kénytelen lecsökkenteni a dohányzásának adagjait.
A rét egyik, kastélytól távoli padján ül, amiről előzőleg bűbájjal felszárította a napokkal korábbi, fagyos esővizet. A környéken lágy, késő délutáni köd hömpölyög, egészen eltüntetve a kastély tornyait. Fázva húzza összébb magát, hiába öltözött vastagon a bőr kabát alatt, a nyavalyás hideg minden rést megtalál, hogy a testébe harapjon.
A franc enné meg rakásra ezeket a szabályokat, szinte a világ végén kell fagyoskodnia, ha el akar szívni egy átkozott cigarettát.
Ujjatlan kesztyűs kezét megbillentve hamuzik maga mellé, összefonja a kezeit maga előtt, úgy dől hátra. Ma nem tanított, ellenben este ügyelnie kell, így eleve kissé nyűgösen készül a rá váró hosszú, hideg éjszakára. A kastély olyankor csak az övé. Csak az övé...
Egészen behúzza a nyakát, fölfelé hunyorog az égre. Talán aludni kéne márciusig.
Utoljára módosította:Dwayne Warren, 2014. november 20. 16:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2014. november 20. 17:30 | Link

Dwayne Warren
Eccavú

Az utóbbi pár nap már teljesen kikészített mindenkit, főleg az eső meg a hideg. Ami azt illeti, engem nem, elvégre Anglia éghajlata nem mondható egy Balinak, tehát nekem épp ideális volt. Attól viszont nyűgös voltam, hogy az én kicsi egyszarvúmat a világ másik végén kellett elszállásolnom, mert azért a Vadőr-lak mégsem három percre volt a Levita-toronytól. Amint tehetem, leköltözök Bogolyfalvára és vissza sem gondolok ezekre a katasztrófális sétákra... Persze azért annyira nekem sem volt melegem, így miután felnyűttem magamra a kedvenc kabátomat, meg felvettem egy kesztyűt, a nyakamba akasztva a Levitás sálat, aztán kibattyogtam a kastélyból. Nem volt ínyemre azért ez a fajta hideg, otthon sokkal jobb volt, mert a levegő ott kissé párásabb, kevésbé elviselhetetlen. Szóval egy ideig a csizmámat bámulva bandukoltam arra felé. Végül kiengedtem a pici csikómat és a lelkes kis dögöt elvittem sétálni. Nem nagyon volt ellenére az idő, még így is szivesen bandukolt, rácsodálkozva egy-két dologra. Feltett szándéka volt, hogy ő most meg fogja enni a kabátom szélét, de persze nem hagytam neki. Annál fogva akár vezethettem volna is. Szerettem a kis elbűvölő nyomingert, aki végül elkóborolt a rét felé. Nekem nem volt kifogásom ellene, bár mikor  már ott voltunk, azért feltűnt, hogy nem vagyunk egyedül. Az ücsörgő alakot néztem és nem igazán értettem, hogy mit élvez abban, hogy ő most itt kint ül, míg befagy a segge, de aztán rájöttem: cigizett. Szélesen el kellett vigyorodnom, elvégre ha volt rá lehetőségem, én sem vetettem meg a dolgot. Intettem, majd megsimogattam a csikóm fejét, aki éppen elmélyült egy bokor tanulmányozásában.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mark Rey Xavier Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 183
Írta: 2014. november 20. 20:44 | Link

Anthony

Ayameval nem a legszerencsésebb vitatkozni. Néha olyan, mint Quentin, és lassan azt hiszem, hogy Ő is képes beszélni a kígyókkal, csak nagyon jól titkolja. Ne de mindegy is, a legfontosabb az egészben az az, hogy most eljöttem otthonról, mert óráim van, amire jó lenne be is menni, mielőtt a lakótársam emiatt is leszid. Bár azt bevallom, hogy egyiken se figyeltem igazán, és alig vártam, hogy a megváltó csengő megszólaljon, és el is hagyjam az épületet. Nincs bajom az itteni rendszerrel, csak néha olyanokat hallok, amiket már eddig is tudtam, így némileg unalmas ugyanazt végighallgatni. Persze a tanár új, némileg izgalmas is lehetne számomra ez az egész szituáció, de annyira mégsem.
Éppen a réten száguldottam át, –természetesen lábbusz segítségével– amikor az égbolt úgy döntött, hogy sírni kezd. Szuper, még a végén csurom vizesen fogok hazaállítani, aztán Ayame megjegyzi, hogy ruhástól zuhanyoztam… Kellett nekem ilyenekre tanítani azt a kígyót… Szerencsére találtam egy megfelelő helyet, ahol meghúzhatom magamat, ameddig el nem áll az eső. Egy fa tövébe kuporodtam, és igazából nem is volt olyan rossz döntés. Innen legalább beláthattam az egészet, no meg egy ismerős, ámbár fura hang csapta meg a füleimet. Felkeltem, és megfordultam, hogy megtudjam ki is rejtőzik a fa másik oldalán. Elsőnek csak a szőke hajzuhatagot pillantottam meg, de a hangja bevésődött már a tudatomba, és gyorsan lapozni is kezdtem a képzeletbeli névjegyek között, hogy megtudjam az idegen nevét. Ameddig ezt tettem, minden zokszó nélkül hallgattam a mondókáját, amit egy… gömbhöz intéz? Ez megbuggyant, vagy mi a fene? No mindegy, mikor abbahagyta, automatikusan kitört belőlem a nevetés. Egyáltalán nem azzal volt a gond, hogy elmondta a gömbjének, hogy meg kellene látogatni a szüleit, hanem az utóbbi szövege, hogy szerelmes egy lányba… és mintha az a valami segíthetne neki az összejövésbe. Miután sikerült abbahagynom a nevetést, fülig érő vigyorral léptem oda a srác mellé.
– Álmomban se gondoltam volna, hogy pont egy gömbtől kérsz szerelmi tanácsokat Blake. De folytasd csak, igazán jót derültem rajta. –soha nem bírtam a Mardekáros képét, de most az egyszer szerzett nálam egy igazán jó pontot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Anthony E. Blake
INAKTÍV


† Tony †
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 439
Írta: 2014. november 22. 17:47 | Link

Mark
Péntek
Késő délután...

A nagy merengésem közepette nem vettem észre, hogy valaki itt van rajtam kívül. Ráadásul logikusan belegondolva a helyzetbe miért lett volna kint bárki egy ilyen átkozott esős napon. Nos, úgy néz ki mindig van kivétel egy-egy általános szabály alól, ez esetben mondjuk kettő, mivel nekem is bent kellett volna ücsörögnöm a kastély melegében és egy könyvet lapozgatni. Megpróbáltam kivenni azt, hogy merről jön a hang, ami nem volt olyan könnyű az esőben állva,  de azért megpróbáltam mert érdekelt ki lehet az, ám csak akkor jöttem rá, amikor a fiú kilépett a fa takarásából. Egy újabb régi ismerős volt még fiatalabb korszakomból, habár még a neve nem ugrott be. Elvigyorodva néztem rá, a sértettséget eltüntetve a képemről.
- Akkor legalább volt min derülnöd. - mondtam őt figyelve, de nem agresszív szándékkal, mert nem akartam bántani, a és igaza is volt. Ám ha akartam volna, akkor már a pálca a kezemben lenne és valószínűleg már ráküldtem volna valami átkot. - De csak ennyivel tudok szolgálni a derülésedhez, szóval bocs. - mondtam. Jobban megfigyelve őt, rájöttem kivel is van dolgom pontosan, sőt végre a neve is leesett, amit ki is használtam rögtön.
- Ugyan már Averay... Miért jöttél ide? - néztem őt és a fatörzsének dőltem. - Ha a régi sérelmeket szeretnéd megbeszélni, akkor állok a szolgálatodra. - jelentettem ki egy elegáns fejhatással amelyet egy félmosoly kísért. - Ha pedig párbajozni, akkor ugyan csak ez a helyzet áll fent, ám ha nem a régi Roxfortos ügyeket szeretnéd leróni rajtam, akkor szívesen elbeszélgetek veled. - tettem hozzá és vártam mit válaszol. Nekem aztán mindegy volt, hogy most melyiket választja, de azért sikerült felderítenie és a gondolatilag is. Az eső kicsit sem hagyott alább, így csak a fák alatt lehetett nagyjából megmaradni. Csurom vizes voltam, de most ez annyira nem tudott foglalkoztatni, noha a hideget ennek hála megéreztem.
- Tudod... - mondtam továbbra sem törve magam azon, hogy nekimenjek, ami lehet hogy a számára meglepő volt mert régen egy beszólásért bárkinek elrendeztem volna a fejét, de ezalatt a pár év alatt lehiggadtam és átfontoltam a dolgokat, mielőtt elfajulhattak volna a dolgok. Persze, lehet a levitások tehettek róla, mivel elég sok dolgot eltanultam tőlük, de azért még ott nem tartottam, hogy hagyjam magam, csak egy bizonyos szintig. Utána épp olyan leszek, mint akkor, így jobb ha nem húz fel senki... - Én inkább az utolsónak örülnék. Nem szeretnék senkivel sem rosszban lenni, oké? - mondtam higgadtan és rá emeltem a tekintetemet, majd egy halovány, de barátságos mosolyt engedve meg magamnak őt figyeltem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Grace gardedámja / Gaby írórabszolgája!/ Kérdezz! / Paloma
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. november 25. 14:57 | Link

Grace Erin Green



A szájába fogja a cigarettát, összedörzsöli a kezeit, hogy valamennyire megmelegedjenek. Talán idézhetne apró, mágikus tüzet maga mellé, akkor nem fagyoskodna ebben a novemberi ködben - mégis, van valami otthonos, valami egészen megnyugtató a vacogtató hidegben.
Furcsa dobogást, érdekes, halk lépteket hall, mintha tőle jobbról hordaná felé a ködös, nyálkás levegő. Kissé megbillenti a fejét, hallgatja, bizonyára őz vagy szarvas lehet, bár azoknál jóval hangosabb. Kis trampli... Eszébe ötlik, hogy talán vadásznia kellene, olyan régen tette. Csak magához inti a fegyverét, kilőhetné anélkül, hogy egyáltalán fel kellene kelnie erről a padról. Persze, abban aztán végképp nem lenne semmi élvezet...
Végül a válla fölött néz hátra, hogy a szemével hunyorítva kutassa föl a hideg, nedves fűben galoppozó állatot. Egy világos sörény és hosszú sálakból álló farok libbenését látja, karcsú, kissé hamuszín testet... felvonja a szemöldökét, az egyik karjával a háttámlára támaszkodva fordul hátra.
És akkor megérti.
   -  Te szent sz*r...
A szája elnyílik, a cigaretta majdhogynem kihullik belőle. Sokat látott és sokat tapasztalt eddigi életében... unikornist azonban eddig sosem. Hallomásból tudja, hogy ezek kerülik az embert, és mégis... ez egy lánykával sétál az iskola szinte közvetlen közelében.
Szaporán pislog, hogy meggyőzze magát, tényleg nem lát rémeket. És nem. Az márpedig, akárhonnan nézi, bizony unikornis és egy... lány.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Grace Erin Green
INAKTÍV


Ms. Green | Gracie
offline
RPG hsz: 367
Összes hsz: 2187
Írta: 2014. november 25. 15:47 | Link

Dwayne Warren
Eccavú

Ami azt illeti, én teljesen higgadt voltam, a kezemet a kiscsikó bundájába fúrtam, így nem csípte annyira a hideg, ami azért megnyugtatott egy kicsit. Arwen a nagy bokor szaglászás közepette felszippantott egy pici bogarat, amit aztán egy nem túl elegáns tüsszentéssel vissza is juttatott a külvilágba. Grimaszolva megráztam a fejemet, jelezvén a rosszallásomat, de azért vigyorogtam, még mindig, mert valahogy mulattatott a kis állat ügyetlensége. Ezen persze megint felizgatta magát és a következő pillanatban már körbe-körbe rohangált, mint valami bolond, én meg távolabbról tartottam szemmel. Ha így folytatja, előbb vagy utóbb, de fejjel nekimegy egy fának és beszorul a szarva... Nem lepődök majd meg. Eléggé elmélyülten bámultam a rohangáló szőrgolyót, de aztán mégiscsak felkaptam a fejemet a megjegyzésre. A tekintetem rögtön a padon ücsörgő házvezető-helyettesre futott és felvontam a szemöldökömet. Ha azt mondom, hogy meglepettnek tűnt, akkor azt hiszem, hogy még egy kicsit finoman is fogalmaztam. A szájából majdnem kiesett a cigaretta, illetve tányér nagyságú szemeket meresztett a jószágomra, aki hirtelen felindulásból vidám ugrálások közepette felé indult. Reflexből jött, hogy árnyék módjára követtem, mert bár tudtam, hogy ha veszélyt érez, úgyis elrohan, azért mégis jobb szerettem tudni mit csinál. Ezért is költöztem le Bogolyfalvára is. Hogy szemmel tudjam tartani.
- Önnek is szép napot, Mr Warren - biccentettem egy pillanatra ránézve, majd a csikót néztem, aki most a férfi karját kezdte szaglászni, újabb tüsszentést engedve meg magának a cigaretta füst miatt. Nem szerette, ez már feltűnt nekem is. Zsebre vágtam a kacsóimat és oldalra biccentett fejjel figyeltem a helyzetet. Ha a ló bizalmat szavazott az aurornak, én miért ne tegyem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mark Rey Xavier Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 32
Összes hsz: 183
Írta: 2014. november 25. 17:39 | Link

Anthony

Idejöttünk Quentinnel egy teljesen ismeretlen helyre, és azt hittem, hogy rajta kívül egy ismerős se lesz, erre az eső úgy döntött, hogy egy régi ismerőssel hoz össze. Ami meg még jobb kedvre derített, az nem más, mint hogy Blake van velem szemben, aki vallomást tett egy gömbnek. Ez még oké, az viszont nem, hogy rögtön beugrott egy régi elrendezetlen ügyünk.
– Gondolod te, de még csak most kezdtünk bele a beszélgetésbe, honnan veszed, hogy nem derülök még rajtad? –vigyorogva néztem rá, közben azon merengtem, hogyan rendezzem át az arcberendezését, amiért piszkálta az Öcsémet. Azt ugyanis csak én tehetem meg, ha más próbálkozik vele, az illető rendszerint a gyengélkedőn kötött ki. Így, hogy Blake a fának dőlt, egyszerű dolgom lenne, de szegény növényt jobban sajnálnám, mint a velem szemben lévő művészeti cserépedényt.
– Nyilván addig nyomoztam utánad, ameddig meg nem tudtam, hogy ide nem jöttél, és utánad jöttem, hogy szétverjem a képed. –ebből max az utóbbi igaz, mert a nyomozgatás nem az én reszortom. Arra ott van az én drágalátos Auror bátyám, majd ő utánajár az ilyeneknek. – Ohh, már szolga is szeretnél lenni!? Micsoda csábító ajánlat. –hangom ázott a gyúnytól. Nincs az a galleon mennyiség, amiért felfogadnám szolgának, mert a végén tönkreteszi a menő házunkat, és Quentin szüleit a nyakunkba kapjuk. Nincs velük semmi bajom, csak ha már elengedtek minket, ne jöjjenek két napon belül egy ilyen miatt.
– Hogy párbajozunk, vagy inkább beverem a képed, azt még nem döntöttem el, de hogy ne érjen meglepetésként: kezdheted magad felkészíteni valamelyikre vagy mindkettőre. Sikerült meglógnod a bosszúm elől, de Merlinnek hála megint összehozott minket a sors. Megtanulhattad volna már, hogy ne szekáld az Öcsémet, mert visszacsap a haragom, de hát magyarázhat neked az ember, nem igaz? –megcsóváltam a fejemet, aztán ellöktem magam a fától. Megropogtattam az ujjaimat, meg a nyakamat is, ebből talán érzékelhette Blake, hogy a beszélgetésnek vége van.
– Mondanám, hogy kedves leszek, de veled biztos nem. Remélem felkészültél a párbajra, mert több időd nincs rá. –közben elő is kaptam a pálcámat, pár lépést hátráltam, majd farkasszemet néztem Blake-kel. Amint az ő kezében is megjelent a pálca, letudtam a formaiságokat, és egy nonverbális Stuport lőttem felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Anthony E. Blake
INAKTÍV


† Tony †
offline
RPG hsz: 67
Összes hsz: 439
Írta: 2014. november 25. 18:39 | Link

Mark
Péntek
Késő délután...

Úgy vettem észre, hogy Marknak nem jön be ez a barátkozós dolog. Sőt minden egyes válasza után csak biztosabb lehettem ebben, habár oké egy bizonyos szintig megértettem miért, de az már vagy ezer éve volt. Azon felvontam a szemöldököm, hogy nyomoztatott utánam, őszintén szólva ebben nem hittem, de annyira nem ismertem az öccse drága megmentőjét, hogy biztosra mehessek.
- Szét szeretnéd verni? - kérdeztem egy gúnyos mosoly kíséretében, mert már most láttam, hogy ez az egész helyzet csak rosszabb lesz, akár normálisan állok hozzá, akár nem. - Akkor rajta, állok elébe... - néztem őt higgadtan, de a kezem egy kicsit közelebb került a pálcámhoz, ám még nem vettem elő. Egyenlőre annyira nem fajult el a dolog és ha csak be akar húzni, illetve varázslatok nélkül akar játszani, akkor legyen úgy. Számomra mind a két út megfelelt. A szolgás sértését nem igazán tudtam lenyelni, de azért az arcomon nem látszott meg, mennyire lettem dühös amiatt, amit mondott, csupán egy lealacsonyító pillantással illettem meg, na és egy kegyetlen mondattal.
- Csak szánakozni tudok rajtad Averay, én próbáltam normális lenni veled, de neked úgy néz ki, hogy a hős szerepe abszolút elvette az eszed. - nyomtam meg a mondatot egy igazán gúnyos éllel. Várva egy pillanatig, aztán elléptem a fától és elvigyorodva tekintettem rá a szövege miatt.
- Vajon hány hétig gyakoroltad ezt a remek előadást? Kettő, vagy három?De lehet, hogy egy hónap? - kérdeztem tőle, majd arrébb sétáltam annyira, hogy ha meg kell védenem magam, vagy elugranom egy varázslata elől, akkor ne legyen útban semmi. - Ugyan már, az öcséd megtudja magát védeni... most komolyan! Ne légy már olyan mint valami felfújt hólyag. - grimaszoltam. - Ráadásul mióta eljöttem a színét se láttam kedves édestestvérednek... - tettem hozzá, mert ez igaz volt. Nem akartam régi sérelmek miatt párbajozni, de Mark nem hagyott más lehetőséget a számomra és én nem fogok előle megfutamodni. Ennél azért sokkal jobbra neveltek, ráadásul volt Mardekáros révén imádtam a kihívásokat, pláne az ilyet.  Az utolsó megjegyzése tette rá a pontot arra, hogy párbajozni fogunk. Felsóhajtottam, majd ingatva a fejem nyúltam a pálcámért nem sietve.
- Akkor nem fogom vissza magam... - szólaltam meg, majd farkasszemet néztem vele. Ha harc, hát legyen harc... mondta valami okos mugli! Teljesen kiürítettem a fejemből mindent ami csak gátolhatott és zavarhatott ebben a percben. Eközben mind a ketten végrehajtottuk a formaságokat, habár ez engem sosem izgatott. Unalmasnak és feleslegesnek véltem őket, mert csak az időt húzza vele a másik. Amint a pálca a kezembe került ő persze már támadt is, ahogy azt kell. A varázslatát mozdulatai és a színe alapján ítéltem meg, de nem voltam rest, mert ezt kivédeni nem igazán lehet, így elvetődtem a varázslat útjából, amivel ugyan a földre kerültem és az esőnek hála arrébb és csúsztam a sáros talajon pár métert. Mikor rájöttem, hogy ez az átkozott testvérimádó majdnem eltalált irtóra pipa lettem.
- Oké, te akartad! - mérgesen ugrottam fel és rögtön viszonozva a kedvességét, hangosan mondtam ki a varázslatot, hogy erősebb legyen, na és így nem kellett annyira rákoncentrálnom. - Everte Static! - szegeztem rá a pálcát és mondtam ki végül azt, ami a legelőször az eszembe jutott. Ez egyenlőre megteszi, ám ha nem áll le, akkor kénytelen leszek durvább átkokkal támadni rá, így is csak azért nem tettem meg, mert talán lehiggad, ha sikerül megszereznem a pálcáját. Legalábbis ebben reménykedtem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Grace gardedámja / Gaby írórabszolgája!/ Kérdezz! / Paloma
Dwayne Warren
INAKTÍV


officer friendly
offline
RPG hsz: 1645
Összes hsz: 3684
Írta: 2014. december 2. 10:11 | Link

Grace Erin Green



A tudata cselekvésképes részét maximálisan lefoglalja a döbbenet, így teljesen mozdulatlanul, az arcán tiszta megrökönyödéssel fogadja, hogy az unikornis felé kezd ugrálni a fagyos fűben. Egyszerre felrémlik benne az, amit évtizedekkel ezelőtt megtanult ezekről az állatokról: a tisztaság. szépség és, nos, a férfiak mindenen túli gyűlölete. Nem csoda hát, hogy idegesen nyel egyet, mikor a homlokán dárdaszerű szarvval felvértezett állat felé kezd nyomulni. Mégsem mozdul, hát nincs az az isten, hogy megtegye.
A cigaretta elhagyatottan füstölög az ujjai között, ő pedig érzi, hogy az unikornis puha, gőzölgő orra a kabátja ujjához ér. Hiszen ez csak egy csikó, a csikók pedig jóval barátságosabbak... vagy rosszul emlékezne?
A lány hangja egészen távolinak tűnik. Nehézkesen szakítja el a pillantását az állat fénylő bundás fejéről és fordítja a lányra, anélkül, hogy különösebben megmozdulna. Most, hogy az unikornis az alkarját szagolgatja, az éles szarv konkrétan a szeme közé mutat.
   -  Helló. - egészen halkan viszonozza a köszönést, a szeme a szürreális jelenet két szereplője között vár - Ez a... tiéd?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

ISTP-T: a virtuóz
Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2014. december 2. 21:44 | Link

A múltkori rossz hangulatát már kiszellőztette a fejéből, annyi mindenesetre biztossá vált, hogy ki kell mozdulnia a kastélyból, mert olyan őrült lesz, mint Jamie McDonald, csak jóval kevesebb energiával. Ennek megfelelően szépen felöltötte összes meleg ruháját, fölvette a sapkát, kesztyűt, sálat meg azt a hosszú kabátot,ami beillene palástnak is, és szimplán menő, és kicsoszogott a rétre.

Nem meglepő, hogy szereti a magányosságot. Meg az éjszakát. Nézegetni a csillagokat, ha vannak, bámulni a holdsarlót, szívni a jelenleg hideg és biztosan megnáthásító levegőt, sétálgatni a feketeségben. Tizennégy évének összes - azaz nem sok, elég sután tapogatózó - filozófiai gondolatát szabadon eresztheti, számba veheti, mi történt eddig itt vele, mik a tervei a következő napokra, és azt a luxus is megteheti, hogy nem gondol semmire. Meg is teszi.

Igyekszik csak annyira elcsászkálni, hogy a kastély kivilágított ablakait még épphogy lássa, mert különben reggelig nem jut meleg helyre. Összességében viszont céltalanul lődörög és pihenteti az agyát. Megint azt teszi, amiben - és egyedüliként - a legjobb: szimplán létezik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 2. 22:43 | Link

Rozsos Annamária
a létező diáklány

Engem persze mit sem befolyásol ez a havas esős, szeles, hideg idő. Szokásos bőrdzsekis, pólós, farmeros, bakancsos együttesemben sétálok ki a kastély kapuján. Nem túl bő a ruhatáram, ezt meg kell hagyni. Alkotórészei viszont mind meglehetősen stílusosak, hozzám illőek és minőségiek. Egy-egy darabomat általában évtizedekig hordom. Na nem egyfolytában, de majdnem.
Ráérősen ballagok a nedves füvön. Az Edictum szerkesztőségében jártam az imént és még eléggé el vagyok gondolkozva az ott történteken. Ennek köszönhetően, habár persze érzékelem, hogy nem vagyok egyedül a réten, nem nagyon veszek egyelőre tudomást a lánykáról, aki nem messze sétálgat.
Akkor nézek csak el a hosszú kabátos diák felé, mikor a közelébe érek. Ahogy zsebre tett kézzel elhaladok mellette, visszapillantok a kastély felé, és eközben lassítok is lépteimen, mígnem megállok és félig visszafordulok a tanoda felé, gyönyörködni benne. Ablakai barátságosan fénylenek. Úgy egészében kellemes látványt nyújt az esti épület. Biztosan nappal is pazar. Mivel fotót és festményt sem láttam róla, így csak elképzelni tudom, ám az ilyesmiben nagy gyakorlatra tettem már szert az évszázadok alatt.

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2014. december 2. 22:57 | Link

Adam Kensington

Ez a puszta létezés - jaj, de szép kifejezés - nagyszerű dolog. Nem kell semmire se gondolni, még az a bosszantó dolog sem esik meg, ami amúgy elég gyakran szokott, hogy egy fülbemászó dallam készíti ki az ember idegeit. Nincs semmi. Semmi se belül, se kívül, semmi a regényes nyári éjszakákból tücsökciripeléssel meg csillagokkal. A tücskök maximum csak cidriznek, és felhős az éjszaka.

Nem számítva a néha feltámadó szelet - ezt nem látta bentről a lány, nem számított rá, de mit tehet -, ami mozgás sokáig van, az bentről, a kastélyból ered. Hang se nagyon van, csak a saját lépései zaja, a szél süvítése, meg az esőcsepergés. Átfut ugyan az agyán, hogy rettenetesen meg fog fázni, de jelenleg elnapolja a problémát. Majd ha meg lesz fázva, akkor foglalkozik vele. Sokat és behatóan.

Egész jól elvan, dacára a nem túl emberbarát időnek. Az időjárás miatt lehet az is, hogy nem hallja meg, ahogy valaki közeledik, sőt, amilyen vaksi, sikerül nem is látnia a mellette elhaladót. Amikor az megáll, a lány szokásos köreit kezdi el róni, közben pedig hunyorogva próbálja megnézni a kevés fényben, ki az, aki nagyon lezser kiállással gondolta még úgy, hogy ez az idő tökéletesen alkalmas egy kis levegőzésre.

Nem lát sokat belőle, de amit lát - és amit érez, mert a másik meg van áldva azzal a ritka adománnyal, hogy még a lány kamaszközönye is elolszlik, és figyelni kezd rá -, az érdekes. Így belegondolva, nem pont abban a korban van, amikor látszólag nem érdekli semmi, gyakorlatilag meg mindenre érzékeny? Akárhogy is, rója szépen a maga köreit, nem túl messze a másiktól, és gyakorlatilag felajánlja magát. Természetétől idegen, hogy csak úgy beszélgessen valakivel, pláne, akit nem is ismer, és pláne, aki még hatást is gyakorol rá - de nem is jelzi azt, hogy ezt a másik nem kezdeményezheti.
Utoljára módosította:Rozsos Annamária, 2014. december 2. 23:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 2. 23:19 | Link

Rozsos Annamária
a létező diáklány

Na mi aztán remek egy páros vagyunk. A társaságát némán, puszta körülöttem sétálgatással ajánlgató lány és én, a szűkszavú, lényegre törő, letargikus éjlény - ahogy egy kedves barátom előszeretettel emleget. Most valahogy úgy leszünk, mint a megállíthatatlan erő és a megrendíthetetlen tárgy. Mindaddig nem fog velünk semmi történni, míg az egyikünk fel nem hagy alapvető habitusával. Bár úgy veszem észre, a lányka valami hasonlót tesz éppen. Nem tűnik olyan fajtának, aki így közel merészkedne. Ő volna tehát a megállíthatatlan erő, ami hajlandó inkább körbekeringeni a megrendíthetetlen tárgyat, semmint hogy neki menne? Igazából valóban körülöttem kószál, úgyhogy ebben lehet valami.
Még jó ideig a kastély hangulatos ablakvilágait csodálom, aztán egészen lassan a navinés diákra vonom régi fényű tekintetemet. Sötét, hosszú tincseim jobb szemem elé omlanak kissé. Sápadt bőrömnek lidércszerű jelleget kölcsönöz a hold sugara, miközben ruhadarabjaim és hajam mintha árnyékból lennének. Hm. A végén még költő leszek, ha nem figyelek oda. Mondjuk igaz, írok néha verseket.
Nem szólok a lánykához, csak áthatóan fürkészem Őt. Mer vajon lépni? Mert látom, hogy akar. Vagy inkább akarná, hogy én tegyem. Ám én nem fogom. Most már csak azért sem, mert érdekel, vajon képes-e túllépni ez a kis halandó a saját, visszafogott természetén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2014. december 2. 23:35 | Link

Adam Kensington


Ó, igen. Ez a viszonylag ritka, de tényleg megtörténő esemény, amikor az ember csak vár. Szavak nélkül kiáltozik, és a másik meg is érti, de bármit is tenni, ami nem nonverbális, vagy egyáltalán, kezdeményező - ki van zárva. Egyszerűen ki van zárva.

Eleve, Annamária csöndes. Nagyon. Nem csak a beszédet tekintve, igazából nem is túl okos, szeret a felszínen úszkálni. És még nagyon fiatal. Másrészt, most komolyan, két hülye - technikailag csak egy - áll kinn olyan időben, amikor a kutyát is beengedi még az a gazda is, aki szerint "a kutya nem fázik, csak érzékeli a hideget". Harmadrészt.. szóval a társaság nem hétköznapi. Eleve, idegen. Idősebb. Még ha tudná egyáltalán, mennyivel. Harmadrészt meg.. vonzó.

Többféleképpen is. Ahogy rója a köröket, nem túl sok szakértelemmel álcázva igyekszik szemügyre venni a másikat. A másik ezzel tisztában van, most ő kínálkozik fel egy alapos szemrevételezésre. Annamária egyrészt zavarban van - naná -, másrészt összezavarodott kicsit - határozottan nincs valami rendben ezzel az emberrel és nem szívesen venné számba a lehetőségeket -, többedrészt meg érzékeli a kihívást - és ez csak megerősíti abban, hogy nem szól semmit. Rója a köreit. Elemezgeti társát és a behatásait. A természetes zárkózottságon és a dacon kívül - ami olyan ismerős, könnyen bele lehet menekülni -, fogalma sincs, hogy mi a fenét mondjon. Mármint a magától értetődő "Nem fagy le keze-lába ebben a ruhában?"-banon kívül. Ő képes lenne biccenteni egyet, és bemenni.

Nem okos, nem kreatív, nem szép, semmi se, de egész kitartó tud lenni. Vagy makacs. De inkább csak buta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 2. 23:56 | Link

Rozsos Annamária
a létező diáklány

Csak bűvöl engem tovább. Elég kitartó. Nézeget magának, bolyongva körülöttem, és a világon semmi hajlandóságot nem mutat arra, hogy szóba álljon velem. Legalábbis hogy Ő kezdeményezze a beszélgetést. Eltökélten lébecol a közelemben, kendőzetlenül méricskélve. Részemről meg csak állok, zsebembe süllyesztett kezekkel, kinyitott bőrdzsekiben és tanulmányozón figyelem a leányzót, akit egyébként én igenis szépnek találok. Nagyon helyes arca van és kellemes megjelenése. Persze, félreértés ne essék, nem kívántam meg. Túl fiatalka. Nem olyan értelemben tetszik. A vérét mondjuk kívánnám, mint az emberek nagy részéét, ám mivel gyerek, elhessegetem az ilyen gondolatokat, ha esetleg feltörnének bennem. Nem amiatt, amilyen büntetésben részesülnék, ha megcsapolnék egy kiskorút, hanem azért, mert ez egyszerűen nem helyénvaló. Ahogy gyermeket, a kiforratlan, gyámoltalan lelket nem csábítunk el, úgy inni sem iszunk belőle. Ez ilyen egyszerű. Legalábbis a számomra.
Kifejezetten szórakoztat, ahogy a kis boszorkány nagy cselesen stíröl engem, végtelenül amatőr módon álcázva, mennyire érdeklem. Olyannyira felderít ez a dolog, hogy nyugodt arcomra egy lágy, halovány mosoly kúszik, amely azonban nálam egy felér egy széles vigyorral. Különleges fényű szemeimben derű csillog, ahogy figyelem esti társaságomat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2014. december 3. 00:17 | Link

Adam Kensington


Ohó, és a kis dög még élvezi is ezt a játékot. Ezt a végtelenül idióta, egyszerű és igazából szórakoztató türelemjátékot. Félreértés ne essék, ha néha belegondol, hogy mit művel - gyakorlatilag tök nyíltan bámul meg most valakit, miközben sétál, ami tényleg céltalan séta, de a legkényelmetlenebb és leglehetetlenebb irányban, olyan valakit, akiről tudja, hogy nem tökéletesen megbízható, és összességében nem kéne vele játszadozni sehogyse, nem főleg ilyen ostoba módon -, hát nem örül magának. Kicsit gusztustalan, kicsit pofátlan, de akkor is szórakoztató dolog. Mert hogy a társa se bánja, sőt. Versenyeznek? Próbálgatják egymást? Őszintén, abban a rekkenő unalomban, ami persze főleg abból ered, hogy rádöbbent, teljesen egyedül van és magára van utalva, és inkább lenyomott pánik és felelősségérzet - ebben a mesterségesen fenntartott ijedelemben ez a leginkább érdekes dolog, ami mostanában vele történt.

Visszamosolyog. Tartózkodóan, de jókedvűen. Alaptermészete, a szégyenlősség és a zárkózottság, persze megmarad, de a könnyedség sokat javít Annamária - hát, úgy nagyjából mindenén. Feszült volt eddig, nem csoda - most ugyan vigyázza a másikat, de sikerült egy alapra helyezkedniük. Mindenféle szó vagy nagyobb gesztus nélkül. Ez azért ügyes.

Elszórakoztatják egymást. Legalábbis, amíg nem lesznek képesek egymás agyában olvasni, mert ijesztőnek találnák a másikat. Az egyik azért, mert a másik annyira kiforratlanul sekélyes, a másik meg, mert minden oka meg lenne rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 3. 14:14 | Link

Rozsos Annamária
a létező diáklány

A körülöttem lődörgő kis boszorkány viszonozza derűs kifejezésemet. Az én mosolyom azonban lassacskán leolvad a számról, ahogy vonásaim ismét semmilyenné simulnak. Szemeim fénye azonban kedélyes marad, így alig észrevehető a változás. Nyílt, figyelő tekintettel méregetem a lányt. Még maradok egy ideig laza, mégis jelentékeny állásomban, aztán kiveszem kezeimet zsebemből, és kilépek, hogy magam is vontatott sétába kezdjek.
Amit csinálunk, lassan leginkább egy groteszk táncra hasonlít az éjszakai réten. Egy tangóra, amit úgy mutatunk be, hogy közben nem hogy egymáshoz sem érünk, de még csak a közvetlenül közelébe sem megyünk a másiknak. Bőséges távolságot tartunk. A gond mindössze annyi, hogy nem csak táncra hasonlít, ami történik, hanem arra is, ahogy a ragadozó becserkészi vacsoráját. Ha valaki szemtanúja volna most mindennek, joggal feltételezhetné, hogy a fenevad -vagyis szerény személyem- nem tesz egyebet, mint hogy játszik még egy kicsit a védtelen áldozattal, mielőtt elragadná. Mindez bennem nem tudatosul, hiszen annyira belefeledkezek az eseményekbe, a naiv diáklány gyermeki, ügyetlenkedő csábosságába.
Pár percig kerülgetjük még egymást, aztán részemről megállok, fejemet oldalra biccentve végigtekintek a hosszú kabátos lányon, aztán könnyű, ráérős, hosszú lépteimet felé veszem. Mozdulataim nem fenyegetőek bár, árnyszerű alakom nem éppen e világi, sokkal inkább kísérteties. Valószínűleg egyenesen nyugtalanító. Mondjuk személye válogatja. Még azt is el tudom képzelni, hogy ennek a kis halandónak kifejezetten hívogató. Egyetlen lépéssel előtte állok meg, és nézek le rá végtelen, átható nyugalommal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2014. december 3. 19:09 | Link

Adam Kensington


Nagyon találó megfogalmazás. Mind a tánc, mind a cserkészés fogalma, az utóbbi át is suhan a lány agyán, mikor a másik is körözni kezd. A szavak nélküli megértés pillanata elmúlt, és kissé komikus, ahogy így kívülállók szemével nézve elsétálgatnak egymás mellett. Az alatt a pár kör alatt, habár figyel a másikra, Annamária belesüpped egy kicsit abba a kényelmes kis nyugalomba és egyhangúságba, ami ezzel az egymás mellettiséggel megteremtődött kettejük között. Elfogadják egymást, nem nézegetik, nem zavarják a másikat. Tiszteletben tartják a másikat, nem zaklatják, de nem is hagyják ott. Amolyan tiszteletnek is nevezhető ez a másikkal szemben, és Annamária ennél jobban semmit sem szeret, ha kommunikációról van szó. Élni és élni hagyni, kicsiben, sötétben, hidegben. Ugye, milyen szépen hangzik? Mert ez az érem egyik oldala.

A másik meg az, tudatosul azért elég szépen megkésve és egyre inkább a lányban, hogy a másik minden tekintetben magasabb szinten áll vele szemben. Nem túl okos dolog így kinn felméregetni egymást, amikor tudod, hogy te minden szempontból alul maradsz. Ez aztán riasztó hirtelenséggel csapja meg a szépnevű navinést, amikor esti partnere megáll és némán szembefordul vele.

A lány ösztönösen tesz egy lépést hátra. Tagadhatatlanul megijedt, nem minden alap nélkül, most ébredt ugyanis tudatára önnön kicsiségének és védtelenségének. Másrészről viszont, partnere, jobb szó híján, földöntúli teremtmény, és a lány fogékony mindenféle behatásra. Kora és alkata révén is, ezek a behatások pedig meglehetősen ellenmondásosak és intenzívek jelen pillanatban. Egyrészről, mit szépítsük, szívesen elfutna, másrészről viszont meg van delejezve. Társa vonzó, titokzatos, rejtelmes, és ugyan nem álltatja magát egy pillanatig sem olyasmivel, hogy belepillanthat a másik lényébe - de arra se képes, hogy a lehetőséget elvesse. Csak addig jut, hogy kinyissa a száját, megnedvesítse az ajkait, és ne szóljon semmit.

Kész, ennyi volt. Ez az a pillanat, amikor bármit meg lehet vele csinálni, mert képtelen gondolkozni. Ez ugyan nem kifejezetten ritka esemény, de mozdulni se tud, az ösztönei sem befolyásolják. Hát, ha behatásokat keresett, ha élményt, a szó olyan értelmében hogy valamit átérezzen a gondolkodás ellenőrzése nélkül - tessék. Itt van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2014. december 3. 22:53 | Link

Rozsos Annamária
a létező diáklány

A játéknak, azt hiszem, vége. Kezdünk komolyabb vizekre evezni. Noha számomra ez is játék lehetne, a halandók innentől már nem élvezik annyira. Mivel pedig én nem vagyok az a fajta, aki élvezné a rettegésüket... jobban mondva, aki ne szólna rá magára, amiért élvezni kezdi a rettegésüket... ezért hát nem közelítek tovább, nem hozom még jobban rá a frászt. Bár valószínűleg innentől kezdve mindegy, mit teszek. Ha nem mozdulok, az ad okot ijedtségre, ha mozdulok, akkor meg az.
Hallom, ahogy a diáklány szíve egyre jobban kalapál a mellkasában. Ereiben buzogva lüktet a vér, ahogy egyszerre fél és óhajt engem. Rettegve kedveli a társaságomat, ha lehet ezt mondani. Békésen, érdeklődőn nézek rá lefelé a sötét rét közepén álldogálva, figyelve helyes, ifjú vonásait. Látszólag az enyémek sem olyan túl sokkal idősebbek az övéinél. Látszólag.
Elpillantok a kastély kedves fényei felé, aztán vissza társaságomra. Kissé oldalvást fordulok, és felé nyújtom behajlított könyökömet, kínálva neki, hogy belém karoljon, egészen úriasan. Barátságos tekintetem türelmes várakozással kémleli Őt. Nagyon kíváncsi vagyok, elfogadja-e néma invitálásomat egy sétára a környéken. Megtehetném, hogy felerősítem vonzó kisugárzásomat, hogy könnyedén velem tartson, azonban egyáltalán nem kenyerem ilyen módon befolyásolni az embereket. Szeretem, ha szabad akaratukból választanak engem vagy éppen tolnak el maguktól. Persze, így is van bennem valami elemi módon csábító a halandók számára, ez azonban az alapvető állapotom. Nem tudok vele mit kezdeni. Arra elég, hogy ne rohanjanak egyből el tőlem és képesek legyenek nyíltan állni hozzám, ahhoz viszont bőven kevés, hogy ez akaratuk ellenére nálam maradjanak.
Nos? Vajon a lány hogy dönt?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2014. december 3. 23:22 | Link

Adam Kensington


Két hang lakik a fejünkben. Egy, amelyikkel gondolkozunk, beszélünk, szidjuk magunkat, énekelünk és megfogalmazzuk a gondolatainkat. Egy másik pedig, még testetlenebb, mint az előző, ez mögött helyezkedik el. Szinte sose formál szavakat és mondatokat, nincsen még annyi hangsúlyozási képessége sem, mint a másiknak, és mégis, ez a többnyire háttérben maradó hang irányít minket. Ha néha észrevesszük - legalábbis Annamária rendszerint így reagál -, megijedünk tőle, mert ez nem tartozik hozzánk. Idegen. Belegondolva, ez lehet a tudatalattink hangja.

Mindenesetre, Annamária második belső hangja jelenleg egy végtelenített arohadtéletbe-mondatot darál. Minden lehetséges verzióban és értelemben értve ezt. Egyéb mentális képességet ebben a pillanatban nem tud felmutatni. Gondolatait inkább érzékeli, mint gondolja - tehát, természetesen átfut az agyán, hogy normális vagy, idegennel fogsz elmenni egy sötét.. akárhova. Persze jön a felmentő gondolat, hogy dehát ez egy iskola, csak ellenőrzik, ki jár ide, de hamar megvétózza ezt egy másik, logikus ellenérv, mondván, hogy egy idióta vagy. Összességében tehát igyekszik. Meggyőzni magát, logikusan, okosan, észszerűen. De, és ez ellen nem tehet semmit, és többet nem hangsúlyozom ki - tizennégy éves. A minden mindegy-elvet vallja, ami alatt csak úgy buzog a minden fontos-elve. A minden benyomást, lehetőséget, szót meg kell ragadni-eszméje. Nem azért, illetve nem csak azért, mert lázad a konvenciók ellen, mert igenis feszegeti a határokat, vagy mert egyszerűen izgalmas, amit tenni készül - hanem mert új. Mert az élethez tartozik, amit, úgy érez, sosem volt alkalma megismerni eddig. Ha egy festményt tartanának elé, azt is ezzel a végtelen, felszínesen vad életvággyal nézegetné. Kell. Meg kell ismerni, át kell élni, a részévé kell válnia.

Szóval, Adam hiába gondolja úgy, hogy választási lehetőséget ad. Lehet, hogy máskor igen, ebben az esetben viszont ez szóba sem jöhet. Annamária korából és talán lényéből - ez még túl képlékeny ahhoz, hogy megítélhessük - adódóan nyitott bármilyen életszikrára, ha mondhatom így. Ez a különleges esemény tehát - legyen akármilyen hétköznapi, profán, kicsinyes vagy nevetséges -, hogy csatlakozik, elfogadja a másik ajánlatát, sohasem volt kérdéses. Nem állíthatom persze, hogy nem fél, hogy nem igyekszik óvatos lenni, és nem rettenetesen kíváncsi a partnerére. Persze, ezek mind jelen vannak, fontosak. De nem ez határoz meg bármit is.

Persze, ez egy kislány, akivel - és dicsérjük Adam nyitottságát - egy több száz éves éteri lény foglalkozni akar. Van teste, törékeny, butuska, nem számít sokat. Lényegében viszont, ez a kislány szimplán a megismerni vágyássá lényegült át. Az pedig felelősség Adamre magára nézve is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 18 ... 26 27 [28] 29 30 ... 38 ... 72 73 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék