Bal oldalon, szinte rögtön egy nagy, kétszárnyú ajtó nyílik, mely mögül finom illatok bírják korgásra a pocakot. Bizony, bizony, itt található az ebédlő. Kerek asztalok vannak, a társaságok, akik egy asztalnál ülnek eltérő korúak és neműek, van, aki például egy héten át mindig másokkal eszik. Persze, ha a barátaiddal szeretnél ülni, annak sincs akadálya, csak gyorsaság kérdése az egész. Az ebédlőben mindig általános a hangzavar, a tanárok és nevelők sokszor a diákokkal együtt esznek, holott nekik külön asztalt biztosított az iskola vezetősége.
Az étel a mágustanodából érkezik, azonban tartozik hozzá egy kis konyha, ahol leginkább kávét főzni tudnak a felnőttek, vagy éppen valami meglepetést készíteni a gyerekeknek.

Az ebédlő mellett van egy vele közel azonos méretű terem, melyet „Kuckó”-nak neveztek el. A kuckó egy közös tér, melyet ünnepeken vagy születésnapokon használnak. Itt a falak szivacsból vannak, a padló puha, így a gyerekek kedvükre tombolhatnak. Sokszor szerveznek ide a nevelők esti mesét vagy kalandot, hogy a gyerekek részesei tudjanak lenni az előadásoknak.
A folyosón a harmadik helyiség a tornaterem. Ez a helyiség a legnagyobb itt, függönnyel akár két részre is lehet választani. Napközben tornaórák vannak, délután sportkörök (mugli sportok) és tánc. Tartozik hozzá két öltöző, egy a fiúknak, egy a lányoknak.

Az emelet bal oldali szárnyán találhatók a hálószobák, a tanulószoba, a nevelők szobái. A hálók négy ágyasak, fiú és lány szobák külön találhatóak. A szobákon kis tábla jelzi a lakók nevét és életkorát. A szobákba való beköltözéskor a kicsik döntik el, melyikbe szeretnének lakni. Régebben úgy volt, hogy minden osztályból egy diák, hogy segítsék egymást az évfolyamok, de mostanra már nagyon megváltozott a fiú – lány arány. A hálókban mindenkinek van egy ágya, egy ruhásszekrénye és egy íróasztala.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=827838#post827838][b]Virginia Mayfair - 2021.03.19. 11:18[/b][/url]

Elpillantok jobbra, senki. Elpillantok balra, senki. Tudom, hogy most nem lehet itt senki, mégis, mindig ilyenkor szokott lenni valaki. Azt mondják a nagy számok törvénye. Vagy a sors. Vagy mindkettő. Viszont most minden kihalt. Ez az egyetlen olyan óra, amikor mindenki tanít, és minden gyerek tanul. Akik nem tanulnak, őt az óvodai és bölcsis csoportjaikban vannak, a konyhán pedig készül az ebéd. Ez az én órám. Ilyenkor szeretek sétálni a falak között, elolvasni a kitett hirdetményeket, megnézni alaposan a festményeket, és pörögni a folyosón. És itt van a lépcsőkorlát.
Elpillantok újra jobbra, senki, elpillantok megint balra, senki. Ha most lenne bent egy billywig, hallanám a dudorászását. Alsó ajkamba harapok, ujjaimmal végigsimítom a fordulóban lévő részt. Masszív fakorlát, én pedig amúgy is kis súllyal rendelkezem. Hosszú, de mégis, csak egy röpke pillanat lenne. Mielőtt elindultam ide, Magyarországra, apa azt mondta nekem, hogy mindent tegyek meg, amire vágyok. És a filmekben ez olyan jó, olyan szép, olyan tökéletes. Át akarom élni a suhanást. Mint Rose a Titanicban, előbb az egyik, majd a másik lában helyezem fel, elhelyezkedem, és visszafojtva kitörni készülő kacagásomat, kitárom karjaimat, és elindulok lefelé. Kontyba fogott hajam kibomlik, és a visszatartott hang kiáramlik. Nem hangosan, de boldogan.
A vége apró ívben ér véget, ott lehuppanok, tökéletes érkezéssel, vagyis majdnem, mert azt hiszem, hogy mint egy hercegnő, csak megállok a lábaimon, de nem így történik, mert kettőt még lépek, a lendületet elszámítottam, és így esik meg, hogy testem egy másik testnek csapódik, amitől nevetős-horkantós hangot hallatok, nem túl nőies, de nem is hiszem, hogy erre szükség van. Viszont az illatából megállapítom, hogy férfi, és amikor felpillantok rá, az arcára, szemeim kistányér méretűre zsugorodnak. Hoppá.
- Uram!
Egyszerre vágom magam vigyázzállásba és próbálok pukedlizni, ami valami ösztönös reakció lehet, és akkor megérzem, hogy nem csak, hogy nekimentem, de a nővérke ruhám igen alaposan beleakadt az övébe, és szó szerint ott tart a férfi közvetlen közelében.
- A vonzás törvénye.
Felelem széles mosollyal az esetet, de nem nyúlok oda, mert hát illetlenség lenne, és nekem éppen, hogy csak lejárt a próbaidőm, nem szeretném tíz perc alatt abszolválni a kirúgásomhoz kellő dolgokat. Ez a mozdulat nem is tudom, hogy melyikünk dolga lenne, de valahogy egyikünkhöz sem illene, így lehet, hogy örökre így maradunk. Zavartalanul, de tényleg, egyetlen pirulásfolt nélkül állok vele szemben, néhány centire tőle, belül azonban égek, mint a Reichstag.
- Szerettem volna beszélni önnel, mert, fizetéselőleget szeretnék kérni. Az egyenruhám olyan nagy, mint az orosz cirkusz, gondolom az előző iskolaorvos hölgy viselte volna, és szeretném elvinni varrónőhöz, hogy bevegyen belőle egy kicsit, és azt hiszem azért is, hogy megvarrja. Ha jól tudom, önnek kell ezt jóváhagyni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=827842#post827842][b]Virginia Mayfair - 2021.03.19. 12:36[/b][/url]

A mosolyom szélesebbé válik, hogy nem korhol meg, és, hogy nem is kapok büntetést, amiért a tomporommal fényesítettem a korlátot, mert tudom, hogy azért ez nagyon illetlen viselkedés lenne. Magamban viszont kipipálom a bakanacslistámon a korláton lecsúszást, és otthon is meg kell majd ezt a műveletet tennem. Már elég sok pipa van azon a listán. Vettem például magamnak kesztyűt és sálat, még az első fizetésemből, és megtanultam hógolyózni, meg persze ott van az is, hogy láttam havat. És egy egész házat kifestettem egyedül. Igaz picike ház, nincs is még kész, és két hónapig spóroltam rá, de megcsináltam.
- Állok szolgálatára, ha vidámságra van szüksége, vagy, ha inna egy teát. Remek teakészítő hírében állok.
Mondjuk az ízesített forrócsokim sokkal jobb, de nem tűnik csokis típusnak egy kicsit sem. Viszont szeretek meglepődni, és ha meglepne, akkor még boldogabb lennék, mint most. Bár, azt nem biztos, hogy jó lenne, mert már most is olyan boldog vagyok, hogy ha még boldogabb lennék, akkor kiugrana a szívem, és az élettel összeegyeztethetetlen cselekedet volna. Engedelmesen megállok, és nem ficergek, amíg megszabadítja magát tőlem, sőt, mint egy jó kislány, kihúzom magam, és ujjaimat magam mögött összefonom, hogy ne akadályozzam a mozdulatsort. De nem lép el, megjegyeztem ám.
- És ha ön is hinne benne, akkor azt hitetnénk, hogy belecsöppentünk egy romantikus komédiába. Remélem én vagyok az első és egyetlen nő, aki szó szerint önbe repült.
Pillantok fel játékos érdeklődéssel, nem ellépve, de fejemet kicsit oldalra döntve. Tudom, aggódnom kellene, de valahogy mégsem féltem az állásomat, mert a másik olyan megnyugtató kisugárzású. Szeretem a kellemes alakokat, akik nem késztetnek arra, hogy életunt felnőtt legyek, én kalandor vagyok, mint Mulán vagy Merida. Kalandnak élek meg mindent, azt is, ha a függőágyba belecsavarodok pihenés közben.
- Igazából, másra is költenék. A tanács megengedte, hogy felújítsam azt a házat, amit bérelek, és megtaláltam a világ leggyönyörűbb kék színét az egyik boltban, de nagyon drága, viszont szeretném megvásárolni, és azt mondták, hogy csak a héten tudják nekem tartani. Egy egész galleont kérnek érte, és nekem kettő kellene belőle. Elképzelhetetlennek tartom, hogy az emeleti fal ne olyan kék legyen, így áldozatokat kell hoznom érte. Megmutatnám majd, mármint, ha készen lesz, furcsa lenne, ha elvinném magammal egy festékes boltba a főnökömet.
Még bólintok is hozzá egyet, mert tudom, hogy neki ez tényleg furcsa lenne. Nekem annyira nem, de én, hát, én vagyok.
- Igazából, azért jöttem erre a folyosóra, hogy igyak egy teát. Ön is kér?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=838034#post838034][b]Virginia Mayfair - 2021.10.13. 10:18[/b][/url]

- Ha egyszer elkaplak, hátrakötöm a sarkad!
Imádom a magyar fenyegetéseket. Mondatok, amikkel a nagymamám kiabált utánam, természetesen magyarul, és amiknek az értelmét megismerve, mármint a szavak együttes használatának jelentését értve, fellobbant bennem az ifjú tudós-felfedező-kísérletező. Emlékszem, még nem voltam hat éves, amikor megpróbáltam hátrakötni a saját sarkam, csak, hogy tudjam, hogy milyen az, és, hogy a nagymamám ne kaphasson el. Anya frászt kapott, amikor meglátott a barna zsineggel összekötözve a padlón vonaglani, nagyi meg olyan mélyen aludt, hogy nem kelt fel anya kiabálására, ahogy a nagypapi se. Persze, mivel aludtak, ezért ebédet készítettem magamnak, így a konyha, természetesen úgy nézett ki, mintha valóban betörtek volna. De sikerült, hátra tudtam kötni a sarkam, amire persze a nagypapa nevetett, és az ölébe húzva csak annyit kérdezett, hogy mégis, hogyan lehet hátrakötni valamit, ami eleve hátul van?
Hiába nem lehet hátrakötni a sarkat, imádom ezt a fenyegetést, és olyan tökéletes magyarsággal tudom az apró gyermekember után kiabálni, mintha sosem éltem volna máshol. Imádom, mert vidámságot hoz, nem csúnya fenyegetés, és nem is igazán fenyegetés. Csak egy picit, annyi meg belefér. Az üldözésem a jobb oldali szárnyból indult, áthaladt a bejárati részen, és most a balban folytatódva csúcsosodik ki. Nem mondom, hogy erre készültem ma, de a komisz kiskölyök tett róla, hogy változatosabb napom legyen, mint hittem, hogy lesz.
- Te kis huligán!
Nevet, meg én is, bár hozzá kell tennem, hogy a futással életidegen, és bármennyi energia is van bennem, azt hiszem, erre a hétre így elég is volt a testmozgás. Nem ám, alig egy óra múlva simán körtáncot fogok ropni a srácokkal, csak előbb vissza kell szereznem Bartot. A kis Keserű gyermek ugyanis elorozta, és ahelyett, hogy a többiekkel közösen játszott volna vele, inkább meglépett vele, és most puffskeinestől üldözöm a kacagó kölyköt, aki villámként szalad. Későn vettem észre, hogy kiosont, és jó nagy távolság volt már közöttünk, mire észrevettem. De nem, előlem most nem lépsz meg kisfiam! A kanyarban, mintha kicsit lassított volna, ami nekem csak jó, így be tudom hozni a lemaradást, sőt talán még el is kaphatom.
- Ha elkaplak, széjjel csókolgatlak Teo!
Arra mondjuk nem számítottam, hogy valóban elkapok egy Teodort, noha nem éppen azt, akit terveztem, és nem úgy, ahogy terveztem, de azért megvan, ahogy anna az esélye is, hogy itt csúnya borulás lesz. Ugyanis, ahogy a testem valaminek, ami egy másik test, nekiütközik, úgy fogok rá automatikusan a megtartásomhoz szükséges részére, mely jelen esetben, mondjuk ki, a feneke, és bár mindent elkövetek, hogy eredetileg a gyerek, gyakorlatilag a felnőtt ne sérüljön. Magától a ténytől, hogy valakibe beleütköztem, pedig úgy meglepődök, hogy valahogy még arról is elfeledkezem, hogy a kezemet mondjuk kapjam el, és erről ne beszéljünk inkább. Nem, én még markolok is. Vajon van még legalább egy százalék esélyem arra, hogy azt gondolja, normális vagyok? Nem, szerintem sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=838042#post838042][b]Virginia Mayfair - 2021.10.13. 16:55[/b][/url]

Legalább nem a gyerek apja, az is valami, nem? Nem mi. Én azért örülök neki, hogy, ha már fenéktapi volt, akkor legalább az egyetlen férfit fogdosom, aki megérint, és akit szeretnék, hogy megérintsen. Ehelyett…
Még a szemöldököm is feljebb szökken arra, ahogy lehámoz magáról, és persze, mondanánk, hogy ne a gyerek előtt, de hát hol van az a gyerek már? Én is él futottam volna, nem tudom hibáztatni.
- Szóval újra magázódunk? Intimitás és magázódás… felmerült már benned, vagyis önben, hogy inkább brit, semmint magyar?
Még a szemeimet is összehúzom gyanakvásomban, hogy jobban megvizsgáljam az arcberendezését. Túl azon persze, hogy lefejt magáról, nem lép hátra, és én sem teszem, szóval igazából hozzá vagyok még most is simul a egészen. De erről nem teszek neki említést, majd ha zavarja, akkor arrébb lép.
- Ha megengedi, vagy ha nem, akkor is megosztom önnel a tapasztalatomat. Kellemes élmény volt.
Azt mégsem mondhatom, hogy markoljon rá, és akkor kvittek vagyunk. Ez nem az én stílusom, másrészt meg elég nekem, hogy most éppen büntetésben vagyok, nem kell még az is, hogy kerüljön. Somolyogva pillanatok fel rá, szempilláimat rebegtetve, ujjaimat szigorúan magam mögött összefogva. Csak az a kis simulékonyság, az van ott teljesen. Rossz vagyok, de élvezem.
- Kiengesztelhetlek házi sós ropogtatnivalóval? És persze teljeskörű titoktartással. Senkinek se mondom el, hogy elkaptalak, és azt se, hogy tetszett.
Olyan szépen haladtam, most meg hirtelen elkapott a vágy, hogy a körmömet rágjam és aggodalmaskodjak. Ha minden komolyan szintlépést egyenlő távra osztunk el, 2025-ben esetleg, talán lehetne egy csókunk. Az meg mindjárt itt van, erre kezdetek most mindent elölről. Méghogy nem a megszerzése, hanem a megtartása a nehéz. Szeretnék perelni, mert ez totálisan nem igaz. Vagy nekem van tehetségem a nehéz esetekhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=838059#post838059][b]Virginia Mayfair - 2021.10.13. 23:05[/b][/url]

- De...
Nem, ez nem ellenkezős de, és nagy valószínűséggel ő is érzékelheti, hogy nem az, ez inkább csak a csodálkozásé, azé, ahogy reagál, mert jó, rendben, ez egy nagyon kellemetlen helyzet volt, de pont azért, hogy ne legyen az, az emberek viccet szoktak csinálni belőle, és nevetnek, és majd húsz év múlva felidézik, hogy mennyire kellemetlen is volt. Egy kellemessé enyhülő kínos emlék. Ahogy ellép, ösztönösen vonom össze magam előtt a karjaimat, nem igazán szokásom, azt mondják, hogy ez a védekezés ez formája. Én nem szoktam mások, különösen őelőtte védekezni. Most viszont, azt hiszem, úgy érzem, hogy védenem kell magam. És ez az érzés nem jó, nagyon nem jó. Érzem, ahogy remegek, és nem szeretek ilyen lenni, én, egyszerűen nem vagyok olyan, amilyet most tőlem kér.
- Az, hogy megkeresem és visszamegyek, természetes.
Nem is mondtam, hogy most azonnal dobjunk el mindent, és akkor irány a végtelenbe lóháton lovaglás, én csak, kedves akartam lenni. Kicsit olyan, mintha nem tudnék neki jót tenni, mintha haragudna rám valami miatt. De nem emlékszem, hogy bármit is elkövettem volna ellene. Hiszen még a tegeződést se mondtam senkinek, pedig olyan büszke voltam rá. Nem értem, hogy miért ilyen most, és ez félek, hogy a tekintetemből is kiolvasható, ami viszont nem jó, mert nem szeretném, ha a mostaninál is kínosabb lenne, vagy, ha olyat feltételezne, ami nincs. A tekintetem, mely végig az övében volt, hirtelen kapom el, mert nem szeretnék most arról beszélni, ami bennem van, mert nem biztos, hogy úrilány módjára tudnám kifejezni magam. Kicsit a szint alatt érzem most a helyem, ami nagyon rosszul hangzik, és egy még ennél is rosszabb gondolat. Sosem ítélném el sem az ő, sem a más preferenciáit, még akkor sem, ha az engem is leminősít.
- Farkasházy úr.
Egy biccentéssel búcsúzom, és olyan, mintha ránéznék, de valójában nem, inkább valahova mögé. Maradjunk annyiban, hogy ez most így a legjobb. Gyors léptekkel indulok meg arra, amerre a kisfiú eltűnt. Csak szeretném megtalálni és visszavinni, lehetőleg úgy, hogy Bart egyben van, és úgy, hogy nem találkozunk össze a folyosón senkivel. Hogy mi történt az előbb? Azt hiszem, fogalmam sincs, és biztosan tudom, hogy ma éjjel nem nagyon fogok könnyen elaludni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=842434#post842434][b]Virginia Mayfair - 2022.01.19. 14:55[/b][/url]

Két orcám szabályos piros színben tündököl, a kettő között ajkaimon széles mosoly ül. A mai nap különleges, amióta itt élek, minden évben megvan a magunk kis menetrendje a gyerekekkel. Mivel vörös hajú vagyok, olyan, mint egy kis róka, ezért ezen a napon a szokottnál is több puszit kapok. Az első évben egy Ákos nevű kisfiú mesélt erről az eseményről, hogy az apukájával készülnek az anyukájának, aki szintén vörös, egy külön kis ünneppel, és hogy nem-e lehetne, hogy ők is adnak nekem puszit. Adhattak, én pedig cserébe süteményt adtam, Kicsit olyan, mint a locsolás húsvétkor, de azért mégsem, tekintve, hogy a piros tojás termékenységi szimbólum - benne volt az Edictumban -, míg az amerikai sütemények a legkevésbé sem azok.
A helyzet és az ok, hogy miért vagyok úgy kipirulva, mint akinek láza van, ez. A sok-sok puszi. Összesen hatvannyolc puszit kaptam, ezt onnan tudom, hogy hetven darab csokoládés-karamellás sütit hoztam be. Százat sütöttem, amiből húsz a néniknek ment, hatot megettem én, kettőt Bart, és kettőt eltettem magunknak otthonra. Hatvannyolc puszi, igazán jó napom van ma. Ez meg is látszik, mivel dúdolva pakolászom a kis konyhában, kávét főzök, letörölgetem a pultot. Valójában eléggé elzsibbadt mind a két lábam, másznak benne azok a fránya hangyák, és abban reménykedem, hogy egy kis álldogálástól majd minden sokkal jobb lesz. Úgyis csendes pihenő van, a kisebbek alszanak, a nagyobbak a leckéjüket írják vagy órán vannak még, így nekem sincs olyan sok dolgom.
Mosolyogva megérintem az arcom, ami nagyon meleg még, és eszembe jut, hogy a kis Cody verset is mondott, amit feltételezem, hogy az apukájával gyakorolt be, mert reggel mintha ezek a mondatok megütötték volna már a fülemet egyszer. Mint egy tinilány, komolyan olyan vagyok, ahogy dúdolgatva várom, hogy a kávé végre elkészüljön, de mintha ma csigalassan akarna lefőni. Talán az univerzum így üzen nekem, hogy pörgök én eleget?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=842438#post842438][b]Virginia Mayfair - 2022.01.19. 16:06[/b][/url]

Abban nem vagyok biztos, hogy az, amit dúdolok, a valóságban létezik-e, csak úgy össze-vissza eszembe jutnak dolgok, amik nem is hangzanak olyan rosszul. És itt szeretném elmondani, hogy szerintem elromlott a kávéfőző, vagy lelassult az idő, vagy lehet, hogy tényleg engem töltött fel a sok puszi, de és most valahogy teljesen szétestem időileg, és nagy valószínűség szerint azt a kávét tényleg nem kellene meginnom már.
- Idén megdöntöttem a rekordomat.
Korábban fele ennyi gyerek volt csak, aki szeretett volna pusziért sütit, azonban úgy tűnik, hogy idén mindenkihez eljutott a hír, mert nagyon nehezen jutottam be legalább addig, hogy le tudjak ülni, és elő tudjam venni az első tálcát. Az élmény még bennem van, kuncogok, és zavartan a fülem mögé rejtek egy tincset. Valójában van még két süteményem, amivel akár finoman jelezhetném neki, hogy egy pusziért cserébe kaphat, és mintha csak a gondolataimban olvasna, ki is mondja amire gondolok, én meg persze visszavágnék, de mire felpillantok, már ott is van mellettem. Milyen pici ez a konyha! Eddig fel se tűnt, és mintha az illatok is megváltoztak volna, sehol egy édes sütemény, egy erős pörkölésű kávé, ellenben Teodor illata mélyen az orromba kerül egyetlen szempillantás alatt. Szürke szemeim kislabdányira tágulva, pislogni se merek, a pirosság az arcomon valószínűleg terjedni kezd, még ha még nem is látható, de már érzem, ahogy a fülem és a nyakam is melegedni kezd.
Mondanom kellene valamit, mondjuk, hogy kávéval nagyon finom, hogy persze, miért is ne, vagy éppen a csoki eredetét, hogy hogyan leltem rá, hogy Benzsay asszony már jó előre félrerakta nekem, és éppen ezért lehetett ilyen markáns példány benne. Vagy, beszélhetnék arról, hogy a zsizsegő lábam már reszket is a közelségétől, vagy, hogy hirtelen megéreztem, hogy szorít a melltartóm. Rendben, ez az utóbbi nem biztos, hogy normális, de hirtelen mindent is érzek ebben a nagyon pici helyiségben. Végül megemberelem magam, és csak annyit mondok:
- Egy puszi az ára.
Ki mondta, hogy a csókolj meg egy vöröset napból nem lehet bizniszt csinálni? Vajon megpuszilna? Rendben, ez lehet, hogy túlzás volt. Nem. A túlzás az lenne, ha véletlenül belemozdulnék a pusziba és csókká változna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=843130#post843130][b]Virginia Mayfair - 2022.02.04. 10:03[/b][/url]

Vajon milyen lesz? Eddig mindig én pusziltam meg őt, és bár csak néha tettem, de mindig figyeltem arra, hogy ne legyen tolakodó, de azért érezzem. A nők sok mindent képesek egyszerre csinálni. Puszit adni, illatot szippantani, kiélvezni a közelséget, megérezni a borosta kellemes szúrósságát, mely szemben áll a bőr puhaságával. Mindent is. A nők mindenre is képesek, ha nagyon szeretnék érezni a másikat. És most ő fog megpuszilni engem. Szürke szemeimmel mégis valami mást közvetítek felé, azt, hogy ne pusziljon, hogy érezze, hogy mennyire szeretném, ha megcsókolna. Megszólalni nem merek, tudom, hogy egyetlen szó elronthat mindent, és azt nem szeretném, mert tudom, egyszerűen tudom, hogy ez az a pillanat. A nagy pillanatunk, amit sosem fogunk elfelejteni, és ami, talán, a vágyott jövő kapuját rejti magában.
Vajon ilyenkor, a nagy pillanatokban, a világ tényleg lelassít kicsit? Valójában könnyen lehet, hogy a szökőnapok nem is azért vannak, mert egy Földi nap 23 óra 56 perc 4,09 másodperc, amit nem tudom, hogy miért tudok ennyire pontosan éppen most, szóval, hogy valójában nem emiatt, hanem a lelassult pillanatok miatt, melyeket az emberek akkor élnek át, mikor a szerelmükkel a nagy pillanatot élik át. Szerelem? Határozottan igen. Nem hirtelen jött, nem villámcsapásként, nem lángoló, égő, regényekben megjelenő vágyként dúló örvénylés. Ez másfajta szerelem. Ez a tökéletes beteljesedés, mely lassan indult, észrevétlen lopózott be a bőrök alá, hogy aztán finoman egyre több és több legyen. Ez valami olyan, amibe az ember biztonsággal süpped bele, ahol nem érez féltékenységet, bizalmatlanságot. Ahol ismeri a másikat, és minden vágya, hogy élete utolsó percéig abban a másik fotelban üljön, csodálva a másik arcának változását, és büszkén viselve minden egyes ráncot, mely az évek során az élményekkel telepedett meg.
Ajkaim óvatosan viszonozzák a finom első érintést, mely alatt oly erős bizsergés indul, hogy abba szinte beleszédülök. Nem kapkodhatok, és nem is akarok, eszembe se jut, hogy úgy csókoljam, ami nem illik hozzánk, ami nem minket jellemez, vele minden pillanatot valóban megéltem eddig, éppen a csókunk legyen másmilyen? Kizárt. Nem irányítok, nem is akarok, szeretném, ha biztonságban érezné magát velem, szeretném, ha átadhatnám ezzel a csókkal, hogy mennyire szeretem, mennyire fontos nekem, hogy nem számít a korkülönbség, vagy az, hogy nem szeretne gyermeket. Ha boldog lenne velem, én boldog lennék vele, és nem bánnám azt se, ha végül nem lenne gyermekünk. Annyi mindent szeretnék elmondani neki, annyi mindent szeretnék éreztetni vele, és tudom, hogy lesz rá egy egész életünk, mert ő nem olyan, mint mások, ő nem tenné ezt, ha nem akarna engem.
Elnyíló ajkaimmal engedem, hogy elmélyítse a csókot, nyelvemmel finoman simítok nyelvére, mely, bármennyire is kislányosan és bugyután hangzik tán, olyan jó érzésű a nyelvemnek, finom.
Testemmel a testéhez simulok, szeretném, ha érezne engem, ha érezné, hogy biztonságban van velem. Ösztönösen azt érzem, hogy meg akarom védeni, mindentől. Nem szeretném, hogy csalódjon, hogy negatív élményei legyenek, azt se, hogy rosszul aludjon el éjszaka. Tudom, hogy ez a részemről nem csak szerelem, hanem több, mélyebb, komolyabb.  Hüvelyk ujjaimmal arcát simítom, ujjaimmal nyakát érintem, és azt szeretném, hogy sose érjen véget ez a perc.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=843734#post843734][b]Virginia Mayfair - 2022.02.21. 11:51[/b][/url]

Ilyen lehet a tökéletes béke. Amikor az ember azzal van, akit neki szántak, amikor minden kis kérdőjel görbéje kiegyenesedik, és boldogságos felkiáltójellé válik. Boldogságos, óhajtó, és semmiképpen sem veszekedés okán megjelenő. Tudnánk veszekedni, igen, én tudom, hogy tudnánk, hangosan, hevesen, de nem bántón. Csakhogy, a legkevésbé sem kívánom most ezen extra energiáinkat veszekedésre fordítani, hiszen csók közben olyan korábban már elképzelt jelenetek jelennek meg előttem, mely sokkal inkább egy nagyon szépen megjelenített felnőttfilm. Ő én olyat nagyon szeretnék vele, de nyilván, nem közölhetem egyetlen csókot követően, hogy véleményem szerint most félre kéne tennünk a munkát, és tekintve, hogy én lakom közelebb, így nálam kéne a következő szintre ugranunk. Vele semmit sem szeretnék elrontani, mert az elmúlt időszakban lopva azzá vált, akit mindig is kerestem. Mosolyogva pillantok fel rá, boldogságtól csillogó szemekkel, és amikor megszólal, akkor szívem szerint elnevetném magam, azonban megpróbálom a lehető legkomolyabb énemet elővenni. De csak addig jutok, hogy az amúgy is tejbetök vigyorom még tejbetökebb lesz.
- Ó kérlek, én felhatalmazlak rá, hogy légy tolakodó velem. Sőt, megkövetelném a tolakodásodat.
Miközben beszélek, még a homlokom is kicsit összeráncolódik, ahogyan koncentrálok arra, hogy pontosan fejezzem ki magam. Egyrészt, bármilyen másik szót el tudtam volna képzelni ide, csak a tolakodót nem, de olyan édes volt, és szívem szerint… nem is csak a szívem szerint, a tetteim szerint, mert ha ő nem ereszt, én sem teszem, szóval most nem csak úgy magamban fejezem ki, hogy szívem szerint megcsókolnám, hanem meg is teszem, na nem úgy, mint ő az előbb, mert azért most nekünk beszélgetnünk is kell erről, nyilván, és ha már tart, és nem ereszt, talán alkalmas lenne egy rövid, ám lényegre törő diskurzus arról, hogy esetleg legyünk együtt, úgy életünk végéig. Szóval közelebb hajolva két apró szájrapuszit adok neki, alsó ajkait érintve. Ujjaimmal nyugtatóan a halántékát simítom, és nagyon remélem, hogy attól még, hogy csengettek, nem mindenki most találja ki, hogy neki kávé kell. Csak ne jöjjön be senki, és ne értelmezze ő se úgy, hogy ez egy vészcsengő.
- Én akarlak téged… akarlak… ez a jó szó ugye?
Kellene azt a fordítót használni, hogy jobban kifejezzem magam, ugye? De imádok magyarul beszélni, még akkor is, ha nem vagyok benne biztos, hogy ez egy jó kifejezés volt-e, vagy éppen most mondtam valami nagyon durvát.