Bal oldalon, szinte rögtön egy nagy, kétszárnyú ajtó nyílik, mely mögül finom illatok bírják korgásra a pocakot. Bizony, bizony, itt található az ebédlő. Kerek asztalok vannak, a társaságok, akik egy asztalnál ülnek eltérő korúak és neműek, van, aki például egy héten át mindig másokkal eszik. Persze, ha a barátaiddal szeretnél ülni, annak sincs akadálya, csak gyorsaság kérdése az egész. Az ebédlőben mindig általános a hangzavar, a tanárok és nevelők sokszor a diákokkal együtt esznek, holott nekik külön asztalt biztosított az iskola vezetősége.
Az étel a mágustanodából érkezik, azonban tartozik hozzá egy kis konyha, ahol leginkább kávét főzni tudnak a felnőttek, vagy éppen valami meglepetést készíteni a gyerekeknek.

Az ebédlő mellett van egy vele közel azonos méretű terem, melyet „Kuckó”-nak neveztek el. A kuckó egy közös tér, melyet ünnepeken vagy születésnapokon használnak. Itt a falak szivacsból vannak, a padló puha, így a gyerekek kedvükre tombolhatnak. Sokszor szerveznek ide a nevelők esti mesét vagy kalandot, hogy a gyerekek részesei tudjanak lenni az előadásoknak.
A folyosón a harmadik helyiség a tornaterem. Ez a helyiség a legnagyobb itt, függönnyel akár két részre is lehet választani. Napközben tornaórák vannak, délután sportkörök (mugli sportok) és tánc. Tartozik hozzá két öltöző, egy a fiúknak, egy a lányoknak.

Az emelet bal oldali szárnyán találhatók a hálószobák, a tanulószoba, a nevelők szobái. A hálók négy ágyasak, fiú és lány szobák külön találhatóak. A szobákon kis tábla jelzi a lakók nevét és életkorát. A szobákba való beköltözéskor a kicsik döntik el, melyikbe szeretnének lakni. Régebben úgy volt, hogy minden osztályból egy diák, hogy segítsék egymást az évfolyamok, de mostanra már nagyon megváltozott a fiú – lány arány. A hálókban mindenkinek van egy ágya, egy ruhásszekrénye és egy íróasztala.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=725852#post725852][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.17. 02:43[/b][/url]

Azt hiszem, hogy amúgy is várható volt, hogy komolyabbnak számító feladatokat is kapok, ha már itt dolgozom. Szóval miután megtartottam a mugliismeretet, éppen elszállingóztam volna a dolgomra, de el lettem csippentve, hogy márpedig most kéne az asszisztenciám az ebédelésnél. Nem esett nehezemre, csak vontam egyet a vállamon, hogy hát, legyen úgy.
- Hm? Jaj, remélem nem. Mármint, hallottam, hogy az előző igibá aranyos volt, de ha kifognak valami rabszolgahajcsárt, az senkinek nem túl jó.
Persze, nincs baj a határozott férfiakkal, de azért mégis, valahogy jobban örültem volna, ha nem kell velük együtt dolgoznom.
- Bár igazából nekem mindegy, ameddig nem szabja meg, mit akar csináltatni a szakkörön - igazítottam meg Panka fonatát, mivel megkért rá, majd elhúztam a háta mögé, egy puszit nyomva az arcára, mielőtt még belelóg neki a levesbe. Emily közben kezet mosni kísérte a kissrácot, aki aztán nagy büszkén ült vissza a szíve választottja mellé, hát milyen aranyosak már ezek a pöttömök, nem?! Annyira szét tudtam volna szeretni az összeset is... deee nem, nem szabadott, helyette csak próbáltam határozottnak tűnni, egyelőre sok sikerrel.
- Imádom őket, annyira... édesek. Még a fiúk is - nevettem fel, Dory mellett ácsorogva, összefonva a karjaim a mellkasomon. - Amúgy vagy nagyon kevés az ember, vagy kezdünk mi is bizalmat kapni. Még nem tudtam eldönteni. Szerinted? Tényleg, hogy megy a fotózás?
Azt hiszem, sok voltam? Talán nem nagyon, de egyszerre túl sok dolog jutott eszembe és ha nem mondom ki, akkor tuti elfelejtem legalább a felét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=725924#post725924][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.18. 13:36[/b][/url]

- Szerintem is. Mármint ez nem annyira nagy, hogy szükség legyen az ilyesmire.
Azaz, én így éreztem. De nem kellett velem egyetérteni, mondhatta volna bárki, hogy lökött tyúk vagyok és hogy a Shanes akkor lesz jó, ha valaki vasmarokkal tartja a szálakat. Ettől még nem lett volna igaz.
Közben inkább az előttem töpörgő kicsikre koncentráltam, eligazítva az útból a kislány hajfonatát, mert a világos tincsek igen hevesen kalimpáltak a lila leves felé, márpedig az nem lett volna a legjobb végkifejlet.
- Amúgy is vannak affinitásaim ezzel kapcsolatban, felettem ne álljon senki, csak akinek megengedem - nevettem el magam kicsit, mielőtt megingattam volna a fejemet. Inkább megigazítottam a szétcsúszni óhajtó copfomat, egy erősebb húzással. - Azt meg senki nem mondhatja meg, mennyi csillámot teszek rá! A zsarnokságnak is vannak fokozatai, ez az, ami már nem fér bele!
Doryval nagyon jól megértettük egymást, aminek nagyon örültem, mert elég kevés volt a közelben az ismerős. Sőt, ha nem vesszük Hannaht és Tudjukkit - ez de rettenetesen rossz -, akkor gyakorlatilag teljesen el voltam veszve. Aztán jött előbb a mellettem ácsorgó lány, majd Tati, hogy megmentsenek. Milyen rendesek, nem? A bizalom kérdés egy ideje nem tartozott a kedvenceim közé, így mások is nehezen bíztak csak meg bennem.
- Hát, lehet, hogy 50-50, már éppen bíznak bennünk annyira, hogy ránk merjék bízni őket és ne üzleteljenek Kyleal, hogy inkább ő jöjjön velük. Uh, igen? Milyenek? - néztem rá őszinte csodálkozástól csillogó pillantással. Szerettem a gyerekekkel lenni, kicsit jobban is, mint a korombeliekkel, nem jöttünk ki a legjobban. Viszont Emilyvel igen és próbáltam is minél több infót összegyűjtögetni a beszélgetéseinkből, arról, hogy milyen is ő, mit szeret és mi gondol. Érez. Anya szerint túl nyitott és "libsi" vagyok. Akkora baj ez?
- Nagyon jó látni az embernek saját magán a fejlődést. Én is így voltam a festéssel, bár kevésbé spontán és pillanatorientált, mint a fotózás. Igen? Egy időben gondolkoztam egy albumon, valakinek, aki fontos. Még alszom rá párat, de... lenne kedved segíteni? - tűrtem el egy tincsem kissé zavartan, mielőtt a pöttöm mellé ugrottam volna, éppen elkapva a poharát, mielőtt felborította volna. - Óvatosan, tücsök!
A kérdésre nagyot grimaszoltam, összeráncolva az orromat és nagyon fintorogtam a dologra. Mert hát, szerettem a szakkört is és az órákat is, plusz tudást tudtam megosztani a pötikkel, olyasmiről, ami érdekelt engem, de... hát.
- De, igazából, de. Az órán szigorúbban kell hozzáállni a dolgokhoz, mint a szakkörön és... hát én mindig az voltam, akit neveltek és nem az, aki nevel - nevettem el magam megint kicsit, aztán az ajkamba haraptam, mielőtt öntöttem volna még Limonádét Flórinak. - Amúgy megvagy? Olyan... halvány vagy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=726005#post726005][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.19. 14:36[/b][/url]

- Felőlem lehetnek szigorúak, de akkor következetesen, ne olyan... szólok, mer' én a főnök vagyok stílusban - még a hangom is elmélyítettem, a kezeim a csípőmre vágtam és beejtettem a nyakam is, kicsit olyan voltam, mint egy dögkeselyű. Nem vágytam egy ilyen főnökre, még akkor sem, ha Hannah itt volt. Az a nő egy amazon, de komolyan, neki senki nem mondja meg, mit csináljon! Totál elveszett lennék az ő helyzetében...
- Most miva'? - nevettem el magam én is, széttárva a karjaim tanácstalanul. Ha egyszer kényes voltam az ilyesmire, akkor igen, ez meg olyan nagyon magas labda volt, ami szinte könyörgött érte, hogy lecsapjam. Nem mellesleg igen jó volt őt nevetni látni.
Kyle tényleg aranyos volt a sok kis mini mellett, az egyik kislány alig ért a térdéig, olyan nagyon meseszerű volt az egész jelenet, ahogy lehajolt érte, hogy kikisérje a mosdóba.
- Azon elfér? Még az én lábam is leérne róla! - csodálkoztam el, lepillantva sürgősen a tappancsaimra, amik nem arról voltak híresek, hogy olyan légies magasságokba emeltek volna. Mondhatjuk, hogy nem voltam különösebben egy modell alkat, asszem... De cserébe nagyon tudok szeretni és egy egész kókuszgolyó befér az arcomba, ezek elég nagy kvalitások!
- Nem esküdnék meg rá, de szerintem igen... mármint, ha a dolgozók nagy része nem hajlandó együtt dolgozni az új igazgatóval, az kinek jó? - értetlenkedtem kicsit, de ugye a törvények nem mindig logikusak, leginkább sehol sem. Mint a nők egyenjogúsága, meg nincs megkülönböztetés... aha. Sure thing, Alaptörvények.
- Olyasmi, igazából régen is akartam egy ilyet, nagyon sok... képem van közös emlékekkel és sosem jutottam el odáig, hogy tényleg albumba rendezve odaadjam neki... - vontam meg a vállamat, de aztán csak lelkes pillantással néztem a lányra, olyan hatalmas, csillogó szemekkel. Szerettem, mikor valaki hajlandó volt kreatív időtöltést kitalálni velem. - Jaj, nagyon jó lesz, hidd el, nem bánod meg! Hát... Nem tudom. Olyan marslakónak érzem magam néha.
Szükségesnek éreztem hozzátenni, mert mostanság rajta is látszott, hogy nem nagyon van helyén az önbizalma, én pedig éreztetni akartam vele, hogy én is csak máz vagyok ám, alatta sokkal kevesebb van, mint azt az ember hinné. Az eltűnésre biccentettem párat, az ajkamba harapva, majd visszapillantottam rá. Pontosan tudtam, milyen ez.
- Vannak helyzetek, mikor az ember azt érzi, hogy nincs rá megoldás... de van. Lesz ez még máshogy, hidd el!
Legalábbis, a saját példámból nagyon is így tűnt, akkor egy csődtömegnek éreztem magamat, most pedig egyetemre járok, van munkám és találkoztam... vele is. Ha akkor lelépek a dokkról, most nem beszélgetnénk itt.
- Tudod, hogy ez nem megoldás, ugye? De ha ki akarod próbálni... gyere el velem fotózni! Senkinek nem kell szólnunk róla, csak összerakod a cuccod és lelépünk. Te, meg én. - Azzal felé nyújtottam a kezemet egészen halvány mosollyal, hogy tudja, én itt vagyok. Nem ismertük egymást rég óta, de az idő relatív. Valaki lehet egészen rövid idő alatt szerves része az életednek. Ezt nálam senki nem tudja jobban. - Akármi van, számíthatsz rám, tudod?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=726055#post726055][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.20. 17:34[/b][/url]

- Ugyan, csajszi, túlzol - forgattam egy kicsit a szemem, mert tudom, hogy jól álltak dolgok, de azért nem vagyok egy echte bombázó, akinek tényleg minden passzol. Ahhoz nagyon sokat kellett volna még fejlődnöm. Mondjuk nem ártott volna egy új arc, ami kevésbé olyan, mintha egy kobold gyereke lennék.
- Még a végén, amilyen hercig megvárja, míg az egyik betölti a tizenhetet és elveszi. Manapság ki tudja! - tártam szét a karjaim, de a tekintetemet a kicsi Pankára szegeztem, mert nagyon gyanúsan tartogatta azt a tányért, nem esküdnék meg, hogy nem köt ki a leves nagy része a földön.
Amúgy a felnőtt lét bizonyos szempontból tényleg szívás volt, de nem a legnagyobb, amivel valaha dolgom volt. Persze, sokkal több a felelősség, de azért megvannak a maga pozitívumai, csak nem mindenki látja őket.
- Ne is mondd! Néha csak állok és az van a fejemben, hogy te jó ég, nem kéne erről megkérdezni egy felnőttet?! Aztán rájövök, hogy az én vagyok... - még az ajkaim is összepréseltem kiábrándultan, mert nem éreztem magam elég felelősnek a komoly döntések meghozatalára. Mint hogy Haägen Dazs vagy Grycan fagyi legyen... esetleg Ben & Jerry's.
- Tudom, hogy nem az. Soha nem is lesz az. De hidd el, megéri! - mosolyodtam el, próbáltam kicsit olyan motiválós lenni, még ha nem is voltam ebben soha a legjobb. Meg is fogta a kezemet, mire elmosolyodtam szélesen, finoman megszorongatva a kezét.
- Akár ma este is. Összepakolsz és eltűnünk - bólintottam helyeslően. Nekem megvolt erre a spontaneitásom és a hajlandóságom. Összepakolni és szó nélkül eltűnni... nos. Majdnem szó nélkül. - Panka, kiborul a leves!