Bal oldalon, szinte rögtön egy nagy, kétszárnyú ajtó nyílik, mely mögül finom illatok bírják korgásra a pocakot. Bizony, bizony, itt található az ebédlő. Kerek asztalok vannak, a társaságok, akik egy asztalnál ülnek eltérő korúak és neműek, van, aki például egy héten át mindig másokkal eszik. Persze, ha a barátaiddal szeretnél ülni, annak sincs akadálya, csak gyorsaság kérdése az egész. Az ebédlőben mindig általános a hangzavar, a tanárok és nevelők sokszor a diákokkal együtt esznek, holott nekik külön asztalt biztosított az iskola vezetősége.
Az étel a mágustanodából érkezik, azonban tartozik hozzá egy kis konyha, ahol leginkább kávét főzni tudnak a felnőttek, vagy éppen valami meglepetést készíteni a gyerekeknek.

Az ebédlő mellett van egy vele közel azonos méretű terem, melyet „Kuckó”-nak neveztek el. A kuckó egy közös tér, melyet ünnepeken vagy születésnapokon használnak. Itt a falak szivacsból vannak, a padló puha, így a gyerekek kedvükre tombolhatnak. Sokszor szerveznek ide a nevelők esti mesét vagy kalandot, hogy a gyerekek részesei tudjanak lenni az előadásoknak.
A folyosón a harmadik helyiség a tornaterem. Ez a helyiség a legnagyobb itt, függönnyel akár két részre is lehet választani. Napközben tornaórák vannak, délután sportkörök (mugli sportok) és tánc. Tartozik hozzá két öltöző, egy a fiúknak, egy a lányoknak.

Az emelet bal oldali szárnyán találhatók a hálószobák, a tanulószoba, a nevelők szobái. A hálók négy ágyasak, fiú és lány szobák külön találhatóak. A szobákon kis tábla jelzi a lakók nevét és életkorát. A szobákba való beköltözéskor a kicsik döntik el, melyikbe szeretnének lakni. Régebben úgy volt, hogy minden osztályból egy diák, hogy segítsék egymást az évfolyamok, de mostanra már nagyon megváltozott a fiú – lány arány. A hálókban mindenkinek van egy ágya, egy ruhásszekrénye és egy íróasztala.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=686458#post686458][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2017.06.20. 10:40[/b][/url]

Nekem már vége az óráimnak, de keresztapának még dolga van, a mama meg nem ér rá. Papa meg tuti, hogy nem jönne el értem, mert még mindig fél tőlem, szóval beveszem az egyetlen termet, amit úgy nagyon szeretek. Andine úgyis jön délután, mert ma nem koncertezik, és teljesen komolyan gondolta, mikor azt mondta, hogy itt is zenélünk tovább. Azt nagyon szeretem, és jobban is szeretek, mint beszélgetni, akkor félek, hogy valami hülyeséget mondok, és kiröhögnek, nem akarom, hogy megint rajtam röhögjenek, vagy szekáljanak.
Nem is viszem túlzásba az itteni barátkozást, hiába mondják azt nekem. Óvatosan nyitok be a zeneterembe, és nagyot sóhajtok megkönnyebbülésemben, mikor elsőre nem is látok ott senkit. Nem, a tanárokkal se igazán tudok beszélni, félek, hogy leszúrnak, mert elfelejtek egy házit, vagy valami. De annyi mindenre kell gondolnom, hogy a leckézés ebbe már egyáltalán nem fér bele.
Leülök a zongorához, táskámból kihalászom a kottákat, amiket még Dini adott oda. Jó, ezt a fajta házit nagyon szeretem, mert ezt legalább meg tudom csinálni. Meg tényleg szeretek zenélni, szerintem én is énekes leszek, mint Dini, és valószínűleg ezt már az egész család szépen el is fogadta.
Kinyújtóztatom a kezem, átfutva az első lerajzolt hangjegyeket, majd kezem a billentyűkre helyezem, aztán meg csak úgy megszűnik a világ, mint ilyenkor mindig. Nem tudom, hogy hallatszok, nem tudom, fülsértő-e a hangom, de ilyenkor ezekre egyáltalán nem gondolok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=686469#post686469][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2017.06.20. 12:27[/b][/url]

Nem tart sokáig ez a nyugodtság. Csak míg végzek. Ilyenkor bezzeg gyorsan telik az idő, nem úgy, mint történelmen. Én azt nagyon nem szeretem, mert unalmas, és hosszú, és sokat kell tanulni belőle. A matekot már inkább, mert az érdekes, és valahogy jó érzés, ha magamtól meg tudok oldani egy feladatot, a tanárnak még csak oda se kell jönnie segíteni.
Mikor meghallom a hangot, ijedten rezzenek össze, és nagy szemeimmel az ajtó felé pislogok. Riadt tekintetem szerintem kellően kimutatja, mennyire nem számítatottam arra, hogy ezt bárki is hallani fogja. Még órák vannak, mindenkinek a teremben kéne lennie, csak a mi osztályunk mehetett haza, nem?
- Köszönöm - alig lehet hallani azt a vékonyka hangot, ami kijön belőlem. Teljesen meg vagyok illetődve, mert eddig csak a családom hallotta, és hát természetes, hogy nekik tetszik. Szerintem még akkor is azt mondanák, ha Dini nem foglalkozna velem, és tényleg szörnyű lennék.
- Charlie, nekednincsórád? - hadarom gyorsan, aztán zavartan le is hajtom a fejem, mert... talán nem kéne így egyből a közepébe vágni, mármint... nem tudom, hogy kell ismerkedni, sose próbáltam.
- Ja, szia - jut eszembe, hogy ezt elfelejtettem, és a szemeim is felcsillannak, csak mert eszembe jut. Most már teljes testemmel a fiú felé fordulok, hátha bejön, vagy valami. De ha nem, az sem gond.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=686475#post686475][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2017.06.20. 13:42[/b][/url]

Nagyon furcsa ez a helyzet, de az még furcsább, hogy a fiú még nem ment el. Két mondat után pedig általában visszavonulót fújnak az emberek, amit nem értek túlzottan, de nem is akadok fent ezen, csupán elfogadom.
- Ne haragudj, nem akartam - szontyolodok el, bűnbánó mosolyt eresztve meg. Mert én ezt rosszként fogom fel. Miattam nem ment vissza, és akkor lehet, hogy igazolatlant is kap, és büntibe kerül otthon, miattam. Ez azért szörnyű, ha tudtam volna, hogy ilyen előfordulhat, biztosan nem állok itt neki zenélni. Otthon csak Ash agyára megyek vele, mindig ezt mondja, de szerencsére sosincs otthon, vagy ha mégis, akkor ott van Franci is, és le-trompf-ol-ja. Igen. Ezt csak nemrég tanultam, és még így magamban is muszáj szótagoznom.
- Szia - én is felkacagok, és nem csak örömömben, mert így másodjára már sokkal bátrabban megy, hanem ezen az egész helyzeten. A felnőttek nem így csinálják, láttam, ők valamiért mindig tudják, mit kell mondani, és nem akadnak meg, vagy érzik magukat hülyén, mint én. Márpedig tényleg hülyén érzem magam, és félek attól, hogy rosszat mondok, és kinevet. Pedig jó fej. Jó fej? Most így elsőre az, de elsőre mindenki.
- Születésem óta - vonok óvatosan vállat, mert bárhogy is próbálkozok, épkézláb dátumot nem tudnék mondani. A zene valahogy minden emlékemben ott van.
- Apu barátja is énekes, ő tanít engem is, szerinte van tehetségem, de... én csak szeretem. Persze jó lenne, ha én is énekes lehetnék, de az még nagyon messze van, és Dini azt mondta, hogy ahhoz még sokat kell tanulni - vágok egy grimaszt, észre se véve, hogy bezzeg már megered a nyelvem, és milyen hamar.
- Te szeretsz tanulni? - vannak itt olyanok, akik igen és lepisszegnek, ha nem tudnak nyugiban lecót írni miattam, na őket aztán különösen nem értem. Én szívesebben csinálok bármi mást.
- Szeretnél velem.... - zenélni? Fejezném be, de aztán rájövök, hogy ez így nagyon hülyén hangzana, így csak arrébb ülök a székemmel a zongoránál, hogy Márton maga vágja le, hogy idefér, ha gondolja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=686744#post686744][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2017.06.21. 19:34[/b][/url]

- Tényleg? Hát.... te is engem - mosolygok rá, mert azt hiszem, ilyenkor ilyesmit kell mondani. Ráadásul Marci göndör haja tényleg varázslatos, még apának meg Sebinek se volt ilyen göndör. És biztos vagyok benne, hogy az magától ilyen, nem csinál vele semmit.
- Köszönöm, te vagy az első idegen, aki ezt hallotta - zavart mosollyal az arcomon közlöm ezt vele, végigsimítva a zongora billentyűin, csak hogy ne lássa, mennyire zavarban vagyok. Nehéz ez, mert konkrétan ő az első ebben az iskolában, aki észre is vett, és nagyon nem akarom elszúrni, mert lehet, szépen elpletykálja majd, hogy mekkora szerencsétlen vagyok, és akkor itt se lesznek barátaim. Pedig most tényleg szeretnék, mert a család nagyon messze van, nem mehetek haza hozzájuk minden délután, ahogy azt régen tettem.
- Te Kirillel laksz? - pislogok rá, mert ez egy érdekes információ, és máris rokonszenvesebbnek érzem, csak mert az ő családtagja is itt tanít. Szerintem neki is szívás lehet, ha rájönnek. A tanár gyerekeket mindig szekálják, mert azt hiszik, velük máshogy bánnak.
- Én Thomassal, meg a nagyival... a nagyié a suli - harapok az ajkamba, és csak suttogni merem, mert nem akarom, hogy azt higgye majd, hogy direkt csináltam belőle hülyét, hogy nem mondtam el. Mert tuti, ha a nagyi is bejön ide, nem úszom meg szorongatás nélkül. És nem is igazán akarom, mert egyszerűen imádom azt a nőt.
- Az szuper. Azon is tudok játszani, ha szeretnéd szívesen segítek, meg adok pengetőt, meg tippet, hol érdemes húrokat cserélni. Budanekeresden van egy nagyon jó bolt, szerintem Kirill majd szívesen elviszi, ha arra kerül a sor, vagy ha nem, akkor beizzítjuk keresztapát - hirtelen eszembe se jut, hogy ez korai lenne, vagy valami, csak egy szikrázó mosolyt küldök a már mellém ülő Marcinak, mert úgy érzem, hogy máris barátok lettünk. Ez tényleg ilyen gyorsan megy? De kedvelem, mert aranyos velem, és szépen mosolyog.
- Figyu? Akkor inkább megmutatom azt - teljesen felpörögve pattanok le a székről, csak hogy elvegyem a gitárt, utána ugyan oda ülök vissza, fel se merül bennem ez a közelség. Csak pengetek párat eleinte, hogy megnézzem, nincs-e elhangolva, aztán játszani kezdek.
- Na? - most már kíváncsian vizslatom az arcát, mert tényleg érdekel, tetszett-e neki.