37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térElisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
offline
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. március 4. 10:15 | Link

Myra
Ruházatom
A tornateremben

Senki sem mondhatja, hogy nem fényesítem a cseszett karmámat, hiszen az elmúlt négy órában mást sem csináltam, csak gyerekeknek énekeltem, mintha fizetnének érte. Igazából nem. Senki sem fizet ezért, de reggel olyan szinten összevesztem valami nyolcadéves ki ha én nem lánnyal, hogy állítólag megkarmoltam a nyakát. Pedig tudom, hogy nem. Elismerem, hogy utána szívem szerint megismertettem volna a karmaimmal, de visszarántottak, még mielőtt balhé lett volna. Ahj, hát így hogy hiszi majd el Kazi, hogy tényleg nem szoktam verekedni? Csessze meg a világ!
A négy lement óra után most szépen meg kell várnom, amíg Emily végez, és nem ülhettem bent az óráján, mert valami tanfelügyelet vagy ki a halál ül bent, és nézi, hogy képes-e órát tartani. Hát öcsém, valamire csak megadták neki azt a diplomát. Szóval nyilván van benne annyi, hogy egy füzetből fel tud olvasni pár sort. Tudoooom, a tanítás nem ennyi. De most piszkosul nem izgat.
A tornaterem közepén fekszem a hajam szétterülve közülöttem, kezemben toll és füzet, ha már egyszer nem tudok mihez kezdeni, akkor legalább próbáljak valami dalszerűt írni. Persze mindaz, amit leírok, nem tetszik, áthúzogatom, újrakezdem, majd a végén mérgemben elhajítom a füzetet, mintha ő tehetne arról, hogy minden szar. Nyűgös vagyok, éhes, és nem vígasztal a tudat, hogy csak fél óra múlva kapok enni. Én MOSTAKAROK!
Hozzászólásai ebben a témában

Myra Blackburn
Független boszorkány


Magyar Mennydörgő | anya
offline
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5688
Írta: 2020. március 4. 10:33 | Link

Ordas Abigél
sportosan

Most, hogy vége a tanulmányainak és hivatalosan is végzettnek nyilvánították, a második diplomájával a kezében úgy hagyja maga mögött a hivatalos ügyeket, mint annak a rendje. Az idejét és energiáját arra fordítja, amit igazán szeret. Ez pedig a sport, na meg a modellkedés.
Újra visszatér az előkészítőbe is, heti egy-két alkalommal oktatja a kviddicset a piciknek, néha pedig a sportfoglalkozást tartja meg. Csak annyi, amire a szoros napirendjében jut idő. Igazából sosem gondolta volna, hogy szeretni fogja ezt, a gyerekek mindig is a mumusai voltak, de mióta elkezdte a tanárit, egészen megkedvelte az aprónépet.
A kinti időjárásra való tekintettel a tornateremben fogják megtartani az órát, most az elsősök fognak rohangálni körülötte. Szereti, ha mindent el tud készíteni időben, ez vonatkozik a tornaszerekre is. Igaz, a mai órára csak pár szőnyegre lesz szükségük, de azt is a helyére akarja rakni, mielőtt megérkezik a csapat.
Ahogy belép a terembe, megáll az ajtóban és a pálcája után nyúl. Elég feltűnő jelenség a terem közepén fekvő nőszemély, szóval szemöldökét felvonva megköszörüli a torkát. Ebben a pillanatban érkezik a földre a szerencsétlen füzet is.
- Azt ugye tudod, hogy ez egy iskola és itt alig tizenöt percen belül gyerekek fognak rohangálni? - hangját megemeli annyira, hogy a szőke is hallja. Nem telik sok időbe felismerni a csajt, akivel látásból már ismerik egymást. Ő pont nem hiányzott a napjából.
Hozzászólásai ebben a témában

Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
offline
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. március 13. 22:30 | Link

Myra

Már majdnem, hogy jól érzem magam, erre valaki nem idejön csattogni? Édes Istenem már komolyan mondom, hogy az ember farkaslányának már egy perc nyugta se lehet. A nyakamat behajlítva emelem meg kicsit a fejem, hogy megnézzem ki az, aki a hátam mögött nem bír a vérével, és amikor meglátom, undorodva elhúzom a számat. Na csodálatos, ez a picsa is most talált ide.
- Vóóóóó, micsoda durva információk, beszarás, hogy neked micsoda információkészleted van. Ez egy IS-KO-LA! Hát baszki, ez … ez aztán nagyon fontos új ismeretanyag. Mit is mondhatnék erre? Leszarom? Arra van az ajtó, ha nem tetszik a pofám. Megengedték, hogy itt legyek.
Jó, nem itt, hanem bárhol, ahol csendes nyugalomban meg tudom várni Emily-t, az aktuális dadáim egyikét. De hát az ilyen részletek erre a libára meg pont nem tartoznak, szerintem a kölyköknek sem lesz semmi bajuk, ha bejönnek és körülöttem kell rohangálniuk, még játszom is velük. Csípem a kisembereket.
- Amúgy eléggé stoplis vagy, pedig azt mondták, hogy rendezik a tanári béreket. Nos, remélem nem indulsz a suli legdögösebb tancija címért. Megalázó vereség lenne.
Azt hiszem, bármennyire is ígértem Kazi mesternek, hogy nincs verekedés, éppen most provokálok egyet. Hoppá? Vagy legalábbis valami olyasmi. Na mindegy, nem kell megtudnia, és ha meg is tudja, szerintem az ilyen idegesítő libákra nem vonatkozik ez a történet. Csak jót teszek az univerzumnak.
Hozzászólásai ebben a témában

Myra Blackburn
Független boszorkány


Magyar Mennydörgő | anya
offline
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5688
Írta: 2020. március 16. 21:00 | Link

Ordas Abigél
sportosan

Ha nem történne valami kiakasztó legalább egyszer egy nap, meglepődne. Komolyan meglepődne, hisz van olyan szerencsétlen, hogy még a nyugis munkahelyén, ahol csak pár kiskölyökkel kellene foglalkoznia, ott is belefut egy szőke cicába, akit szíve szerint felrúgna, mint a bolondgombát.
Szemöldökét felvonja, pár pillanatig elgondolkodik, vajon megcsípje-e magát, álmodik, vagy ez a valóság. Sajnos a rémálom nem fakul, nem ébred az ágyában finom kávéillatra és senki nem viszi ágyba a reggelit. Nem, ő itt áll és nagyot sóhajtva veszi tudomásul, hogy ez bizony harc.
- Érdekes, mégis ez a stoplis csaj a Calvin arca - hangja éles és ugyanaz a flegmaság van benne, mint amivel a megállapítás jött. - De ha még sokáig fogsz ott fetrengeni, szívesen bemutatlak a terelőütőknek, kevésbé csúnya akkor sem lennél, ha összevernének - ha a szöszi így, akkor Myra úgy. Karba tett kézzel dől a bordásfal oldalának. Még kivár. Reméli, hogy észhez tér, habár eleve azt sem érti, mi a bánatot keres az előkészítőben tanítási időben.
- Na pattanj fel, amíg szépen kérlek - a finomabb megoldást pártolja, mondjuk azt, hogy elhúz a francba és ő tudja csinálni nyugodtan a dolgát. Máskülönben rá fogja fektetni az egyik matracot és az sem érdekli, ha az egész osztály rajta fog ugrálni.
Hozzászólásai ebben a témában

Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
offline
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. március 17. 08:55 | Link

Myra

- Óóó, hát olvastam, hogy a divatipar válságban van, és már kábé bárki jó nekik, de reméltem, hogy ez nem igaz.
Még az ajkaimat is lebiggyesztem egy kicsit, mert hát szomorú ez. Szegény, szegény modellek. Anno ugye ők egy külön kategória voltak, rengeteg tanulással és áldozatvállalással. Most meg... tényleg mindenkit berángatnak az utcáról. Igazán szomorú, ahogy a világ süllyed.
- Én lehet, hogy nem leszek, de téged egy életre eltiltanak mindentől, aztán a Calvin helyett lehetsz a börtön arca. Azt hiszem, ők megválogathatják, hogy kik lesznek a ribancai, de azt nem válogathatják meg, hogy ki keféli meg őket a börtönőrök közül. Ez amolyan ötven százalék siker.
A börtönben már az is valami, nem? Az elején biztos kiemelkedő jelenség lesz, de ahogy mindenkinek megvolt egyszer, nem hiszem, hogy sokáig képes lesz megőrizni a koronáját. Én a Calvin arca vagyok, hát oda ne rohanjak, én meg holnap átváltozok bazd meg, és megeszlek. Bár nem, a franc akar gyomorrontást egy frigid picsától.
- És ha nem pattanok?
Hú, ha ilyen az, amikor valakit szépen kér, akkor már értem, hogy miért olyan lelkinyomorultak azok a kölykök odakint. Még jó, hogy nekem sosem voltak tanáraim, most meg olyan cukorpofákkal vagyok körülvéve, mint Mikhail Kazanov, alias Kazi mester. Az ilyen eseteket nagyon tudom értékelni. Szóval azt hiszem, ha gyerek lennék most, akkor felnőttként ő lenne az első, akit rohadtul beperelnék.  
Hozzászólásai ebben a témában

Myra Blackburn
Független boszorkány


Magyar Mennydörgő | anya
offline
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5688
Írta: 2020. március 24. 18:04 | Link

Ordas Abigél
sportosan

- Ennyire jól tudod? Gondolom jól ismered a Zengőbarlangot, ha ennyire képben vagy, kit hogy dugnak meg - elismerően bólint, nem semmi pályát futhatott be, ha ezt is tudja.
Nincs túl sok kedve egy ilyen nővel társalogni, másra van ma hangolva, így nagyot sóhajt és a homlokát dörzsöli. Válaszul a pálcáját lendíti és a sportszerek elkezdik felépíteni az akadálypályát a tornaterem egyik felében. Ez egyik matrac teljesen véletlenül éppen oda repül, ahogy Odett fekszik és nagy puffanással teríti maga alá, amennyiben nem pattan.
- Hoppá! - meglepetést színlel és persze most várhatja a bosszút. A gyerekek két percen belül érkeznek, már hallani őket zsibongani az öltözőben. Szerencsére szeretik a tanárnőjüket, nincs olyan, hogy valamit ne akarnának nagy lelkesen megcsinálni, igaz, Myrának nincsenek is nagy elvárásai feléjük, épp csak amennyi kell.
- Boldogítsd inkább azt, aki téged ide beengedett, engem pedig hagyj dolgozni - megőrzi a nyugodtságát, tényleg csak szeretné megtartani az órát a gyerekeknek és nem akar felesleges drámákba belemenni. Kinőtt már ebből.
Hozzászólásai ebben a témában

Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
offline
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. március 26. 10:44 | Link

Myra

Annyira tipikus ez a válasz. Annyira szánalmasan egyszerű, hogy még veszekedni sincs kedvem vele. Annyira. Szomorú. A matracot könnyűszerrel rúgom arrébb, ahogy a felkelés sem okoz komolyabb problémát. Nem gondolja komolyan, hogy ennyire kezdő vagyok. Istenem, miért büntetsz?
- Végignézve kettőnkön én vagyok az igényesebb kurva. A te leharcolt fejed elég sok mindent elárul.
Nekem meg a pofám nagy csak, mert életem szexuális partnereit még mindig egy kezemen meg tudom számolni, de ezt nem kell tudnia senkinek. A szüleim elkönyveltek orgiázó ribancnak, szóval igazából mindegy is, hogy mit mondanék, úgyse hinne nekem senki. A lelkem tiszta, Isten látja, más meg valljuk be, nem nagyon izgat. Főleg az ilyen emberek miatt nem fogok álmatlanul forgolódni éjjel. Sőt. Elvigyorodva a gondolatra, széles mosollyal, és művészien drámai csípőlengetéssel sétálok hozzá közelebb, lassan, hogy kiélvezhesse a látványt. Nézz csak Myra, nézz. Amikor egész közel érek hozzá, odahajolok, és lassan, ujjaim külső élével végigsimítok az arcán.
- Széttéphetnélek, de nem érsz ennyit.
Ellépve tőle, elégedetten folytatom az utam, hát dolgozni szeretne. Mondom én, hogy kiégett, biztos nem a jó emberre feküdt le azért, hogy előrébb jusson a ranglétrán, pedig a ribancok alapszabályzata, hogy nincs kilengés, sem visszalépés, mindig van egy szint, ami alá nem mész, különben kiesel a játékból. Lehetett volna luxifeli is, de hát ilyen az élet: kegyetlen.
- Cupp, cupp ribike!
Kiálltok még vissza, jobb kezem középső ujját a magasba lendítve, mielőtt lelépek a színről, ezzel is növelve a kiakasztott emberek számát.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térElisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda