Ebédlő
Mindenkit szívesen látunk a játékban.  

Ebédlő
Mindenkit szívesen látunk a játékban.  

Atilla bácsi

Új terület neki ez az osztályfőnök dolog, de szívesen vetette bele magát, amikor is úgy határozott, hogy megpróbálja. Ennél persze több a felelősségtudata, elvégre a gyerekek nem holmi plüss játék, amit ki lehet dobni vagy elajándékozni, ha mégsem működne Attilának a velük való munka. Igyekszik, mondjuk ki! Jól akarja csinálni, de egyénisége, a laza jó fej, szinte már idiótán szellemes vagy idegesítően együgyűnek ható férfi jelleme átsüt a dolog komolyságán. Nem tudja önmagát meghazudtolni, nem is akarja. Ha kell, akkor együtt játszik plüssmacisat az óvodában vagy valami felnőttesebbet az osztályával, ám a papírmunkáját sem hanyagolja el. Megkapta minden hozzá járó nebuló aktáját, el is olvasta gondosan, ám a tiszta tekintetek többet árulnak el számára a betűknél. A lélek rezgéseit nyilvánvalóbban olvassa az írott soroknál. A papírokból az ebédre hívó csengő szava riasztja fel, és siet is, hogy a gyerekeit lekísérje az étterembe, a közös kajáláshoz. Nem igazgatja hosszan a sorokat, nem rendezi a párokat, mindenki azzal lesz, akivel szeretne, de egy kicsit felszaladnak a szemöldökei, mikor Izát, Bende oldalán látja, egymással kezet fogva. Kicsit zavarba is jön ettől a ténytől, nem tudja, hogy ebben a helyzetben mi a teendő, majd megkérdezi alkalomadtán. Szerinte még túl kicsik ehhez, de nincs szíve elszakítani őket egymástól, ha nem muszáj. Ha tilt valamit egy felnőtt, az annál fontosabb lesz és még a tilosban járás adrenalin növelő öröme is bejátszik, beláthatatlan következményekkel.
- Na, akkor elindulunk, figyeljetek egymásra, senki ne tűnjön el! - Elindul a kis csapat, mikor is érzi, hogy egy kicsi kacsó csusszan az ő nagy tenyerébe. Elmosolyodik, de nem néz le, csak gyengéden, de határozottan rászorít a gyerekmancsra. Megállnak a bejárat előtt, ahol is egy gyors létszám ellenőrzést tart. ~ Titi beteg, akkor oké, megvagyunk. ~ Bevonul velük a terembe, ahol már jócskán összegyűltek a diákok, a tanári asztalnál is jó páran ülnek. Odabiccent az igazgatónak és a kollégáknak, míg a gyerekeket a mosdókhoz viszi.
- Hogy mondod, kicsim? Ja, igen, talán az lesz, de ha nem, akkor is biztosan valami finomat kaptok - feleli a kéz tulajdonosának. Rá is mosolyog.
- Az aranygaluskát én is szeretem, de most menj te is kezet mosni! - Finoman a csaphoz terelgeti a kis csapatot, ellenőrzés alatt tartva őket.
- Ha készen vagytok, üljetek az asztalunkhoz, ugye mindenki tudja, hogy hova kell ülni? - Ő is gyorsan kezet mos, aztán nyújtja is, szappanillatú pracliját Lili felé. Ha fogadtatásra talál, kéz a kézben, együtt sétálnak az asztalig és ha már ott vannak, oda is ül. Az ő kis életének momentumait is ismeri, szomorú, hogy már az ennyire apróknak is mennyi probléma van a sorsukban.
- Tudod mit? Játszunk egy kicsit! - fordul oda a kislányhoz. - Mit gondolsz, milyen levest kapunk és mi lesz a főfogás? Majd utánad én is tippelek, aztán, aki eltalálja, az nyer valamit. Mit szólsz? -

Attila bácsi

A tanár úrnak nincs testvére, de mindig vágyott rá, hogy legyen. Sokszor álmodozott róla, mennyivel jobb lett volna, ha akad kivel játszania, viszont talán, felnőtt korára nem lett volna ennyire infantilis, hogy most pótolja be, amit elmulasztott. Saját korabeli társasága akadt ugyan mindig, de a kisebbekkel nincs tapasztalata. Csak mióta erre tudatosan figyel, azóta igyekszik elmélyülni a témában. Azt már tudja, hogy ebben a korban a csemeték nagyon kíváncsiak, sokat kérdeznek, amire válaszolni kell, így Lil egyre szaporodó zaklatásaira is készségesen reagál.
- Igen, a manók főzik, odaát a nagy kastélyban. Szeretnél már odajárni? - Tipikus felnőttes kérdés. ~ Jaj, Attila bácsi! Romlik a színvonalad. Hát hova süllyedsz már? Ilyen fiatalon be akarsz savanyodni? Kérdezd meg, hogy mi akar lenni, ha nagy lesz? Vagy mi a kedvenc tantárgya. Hát rajta, ha azt akarod, hogy a többi öreggel egy lapra tegyen! Lassan beleveszel a nagy össznépi olvasztótégelybe, ahogy kell. ~ A napi szokásos önostorozás után, újra mosolyogva illeszkedik vissza a napfényes idill festett, papírsárkányos, szivárványos kék ege alá, amiről itt-ott már kopik a máz. Elhelyezkednek az asztalnál, mindenki, ahova szeretne. Itt annyira más minden, mintha a kastélyban enne. Ott nem kell folyton résen lennie, hogy mikor önti valaki magára a levest, vagy vesznek össze ketten a villán. Jobban szeretne nem ezen jojózni, de ezt is vállalta, mikor igent mondott. Nem adja fel, ahogy Lili sem a kíváncsiskodást, csak neki jobban megy és értelmesebbeket kérdez.
- Mi is legyen...mi is legyen...- húzza az időt gondolkodással a bácsi, míg fények nem csillannak a szemeiben.
- Ha nyerek, akkor te rajzolsz nekem valamit, ha te nyersz, akkor meg én. Mit szólsz? Sőt tudok egy sokkal jobbat. Mindegy mi lesz, mindketten rajzolunk egymásnak valamit. - Most, hogy már tétje is van a dolognak, izgisebb a játék, Attila bácsi is várja, mi lesz az ebéd.
- Szerintem sárkánytojásleves lesz papírgaluskával, utána meg pattogó makaróni, hablaty szósszal - neveti el magát finoman, halkan. Inkább cinkos kacajjal, mint hülyéskedő vigyorral. Valahogy nem megy neki a felhőtlen lazaság, mikor itt ül mellette valaki, aki tiszteletre készteti. Aki mindennek ellenére még tud nevetni, tud pozitívan nézni a jövőbe, mikor a múlt sem volt fényes. Aki képes mindezt elfelejteni és adni egy újabb esélyt a sorsának, hogy rendbe hozzon mindent. Aki képes nyitott lenni, ami neki olyan sok munkájába került annak idején és amit még most is, időnként nehezen tud megélni. Olyan nehezen, mint ahogy az ebéd sem talál oda hozzájuk, pedig a gyerkőcök már türelmetlenek, neki is korog a gyomra. Csoda történne, ha az lenne a kaja, amire a tanár bácsi tippelt, így kinéz neki a rajzolás, de nem bánja, már ha Lili elfogadja a tétet.Persze lehet, hogy jobban örült volna valami extrább ajándéknak, játéknak, beszélő plüssnek...ki tudja, milyen vágyak élnek a lelkében.
- Titivel látlak sokszor...barátok vagytok? Mi a baja? Meglátogattad? - A terem végében már látni a gőzölgő tálakat, ahogy a konyhások hordják ki az asztalokra a finomságokat. Merőkanalak loccsannak a lébe, koppannak a tányérokhoz. Nem sokára hozzájuk is odaér az ebéd.

Attu bácsi

A kicsi lány elgondolkodik a kérdésen, nem vágja rá azonnal, csillogó szemekkel az igenlést. Attila csodálkozik is rajta, pláne a válaszon, bár teljesen logikus a kisiskolás érvelése.
- Megértelek, én sem szeretek odajárni, unalmas a kártyázás, meg érméket dobálni, hogy mi jön ki, írás vagy fej, meg kristálygömb csalóka ködfoltjaiból kitalálni, hogy mit ábrázol...nem beszélve a teáról, ott is foltokból kell kitalálni, hogy mi lehet az. Brrr... - Kijelentése hangvétele inkább vicces, mint komoly, érezteti is, hogy tréfa az egész, bár ha jobban belegondol, nagyot nem is hazudott. Kiderül a végén, hogy a Jóslástan óra csupa móka és kacagás? A bácsinál semmi nincs kizárva, hisz az egész élet egy hatalmas társasjáték, mint ahogy egy része ennek, hogy itt ül, a pici asztal mögött, hosszú lábait idétlenül helyezgetve, térdeit hol széttárva, hol összezárva, ami megemeli a bútordarabot...aztán zavartan...
- Ez az asztal meg mindjárt elszalad, ha nem fogjuk le gyorsan. - Nevetve könyököl erősen a lapjára, cinkos mosollyal biztatva Lilit is, hogy ő is tegyen úgy. Ha szerencséje van, talán együtt nevetnek a mocorgó faalkotáson. A varázsvilágban nagyon is lehetséges, hogy elfusson, na nem? Addig talán mégis marad, míg megérkezik az ebéd, viszont elég nehéz kivárni, főleg, hogy már a környező kisdiákok is feszülten figyelik kettejük játékát. Vajon frankfurti leves lesz vagy sárkánytojás leves? A kislány belemegy a játékba, a tétet is elfogadja, bár szinte már el is könyvelte a végeredményt, pedig Attila bácsit nem olyan fából faragták, hogy idő előtt feladja.
- Jaj, vesztettem? Ne mondj ilyet, mert sírva fakadok! - Ennek ellenére hangosan felkacag. A tanári asztal felől komoly, karót nyelt tekintetek verik szemmel a renitens tanerőt, ám ez őt kicsit sem zaklatja fel. Egy határon belül, miért lenne baj, ha feldobja a napjukat mindkettőjüknek? Aztán komolyabb téma kerül terítékre még a leves előtt: Titi és a betegség. Tanerőnk arca elkomorodik egy pillanatra.
- Szegény Titi, de remélhetőleg nincs nagy baj. A nátha kellemetlen ugyan, de biztosan jó kezekben van. Addig meg esetleg beszélgethetnél mással! Csak egy kicsit, hogy több barátod legyen! Mit szólsz hozzá? - Közben megérkezik a leves, vajon csalódás lesz vagy diadal? Előbbire nagyobb az esély, bár még a főfogás és a desszert is várat magára. Nagyvonalúan átengedi a csekkolást Lilinek, aki közli is a sejthető tényt.
- Jaj, neee már! - kiált fel újra a zabolátlan tanerő, majd észbe kapva lehalkítja hangját és ő is belenéz a kondérba. Megkavarja néhányszor a hatalmas merőkanállal, de mielőtt szedne az apróságoknak, akik odanyújtott tányérjaikkal várják már a tápot, odasúgja random cimbijének.
- Ez frankfurti leves, csak elvarázsolta valaki. Szerinted ki lehetett? Talán belopakodott ide valahogy a Nagy Grumluft Bumm? - Szúrós szemmel néz a tálalókonyha irányába, majd szed az éhenkórász csapatnak, végül saját magának is. Óvatosan el kell helyezkednie az evéshez, nehogy most a teli tányérok kilötyögjenek, ahogy lábait behajtogatja az asztal alá. Gyanakodva méregeti a levest, mintha azt várná, az mikor változik vissza frankfurtivá.
- Pedig határozottan olyan az íze... - szól komolykodva.
- Tudod mit? Rajzolhatnál Titinek valami gyógyító rajzot, attól hamarabb felgyógyulna, biztos vagyok benne. -

Attila bácsi

Nem is érti, hogy lehet ez munka, amiért pénzt kap, amit néha szemlesütve vesz át, amit legszívesebben visszaadna, de így se tekintik normálisnak. Nem érti a rosszalló pillantásokat, amik a tanári asztal felől záporoznak rájuk, mikor asztalt táncoltat, a másodikosok vad kacagása közepette. Szerencsére az igazgatóig még nem jutott el az, amit ő már visszahallott, miszerint nem tud fegyelmet tartani, rosszra neveli a diákokat, negatív példát mutat, rongálja a komoly munka hatékonyságát infantilis viselkedésével, ezzel nehezítve kollégái munkáját. Attila ezt másképp gondolja, ő megtanítja nekik, hogyan maradjanak gyerekek minél tovább, hogyan ne a problémákat lássák, mint a besavanyodott felnőttek, hanem a megoldást keressék. Persze nem is ő lenne, ha emögött is nem a szaktárgya szeretete állna, hiszen a nagynevű jósoknak ez mind sajátja. Később már nem lehet a gyermeki lélek ártatlanságát visszahozni, azt itt és most kell megóvni, ezért is jött ide dolgozni. Nagyon elkapta a gépszíj, ahogy az eszébe jutott a jóslás, meg az iskola, ezért némi fáziskéséssel reagál a kislány elképedt kérdésére.
- Igen, valami ilyesmit, bár nem is kell tanítanom, csak elmondom, hogy csinálják, és már mehet is a móka - mosolyog a mellette ülőre. A valóságban tényleg ez az álma, hogy kizárja tantárgyából a magolós részeket, mert ki a fenét érdekel a tenyérjóslás története, ellenben az mindenkit, hogy mit mutat az életvonala. Persze vannak dolgok, amit a tanmenet előír, de van mozgástere, és ki is használja.
- Nem kell semmit elsietni, de ha okosodni akarsz, akkor bizony tanulni kell! - mondja kellő komolysággal, amit csak erre a pillanatra erőltet magára. Talán tényleg rossz folyton kiszakítani a kicsiket megszokott környezetükből, azonban a változás fejleszti az alkalmazkodás készséget, ami szintén nélkülözhetetlen a jóslástanhoz. Na tessék, már megint ide lyukad ki a tanerő, hova máshova? Agya ott jár, lelke azonban épp asztalt táncoltat, ellentmondva lábának, kezével próbálva megakadályozni azt. Láthatóan jól szórakozik, bár ha így haladnak, nem marad leves a tányérokban. Ezen aztán persze megint lehet nevetni és nevetni, és nevetni, hogy az oldaluk is megfájduljon. Csoda mókás ez az ebéd, sokkal inkább, mint a tanári asztalnál enni, ezért is ő mindig ide ül, valamelyik nebuló mellé, mindig mást tüntetve ki figyelmével, hogy ne keltsen rossz érzést a többiekben sem. Kiderül, ki nyerte eddig a tippelős versenyt, sajnos egyikük sem, így mindketten rajzolnak, ezen Attilánk, viccesen elsírja magát, mire Lili felsikkant, ez persze megint nevetésbe fullad. Az egész második hahotázik, eluralkodik a káosz. Több eszement tipp is érkezik a második fogás mibenlétére, mint például: rántott pacal, gumicukor palacsintatésztában, tarajos gőte blugyblugy szósszal vagy hámozott lufi, levegővel töltve. Ezen újra lehet kacagni, emellett pedig eltörpül ismét szegény Titi betegsége. Ha itt lenne és nagyokat nevethetne velük, talán meg is gyógyulna azonnal.
- És mit rajzolnál neki? - töri át hangerejével a nevetés hullámait, érdeklődve Lilitől, milyen gyógyrajz ötletei vannak, közben kerít valahonnan egy főtt tojást - ki tudja, talán mindig hord a zsebében vészhelyzet esetén? - zölddé változtatja egy színváltó varázslat segítségével, majd tényárja közepére biggyeszti. Mielőtt az evési versennyel a végletekig fokoznák a rendbontást, megböki a kis lányt.
- Nézd! Sárkánytojásleves. Nyerteeem! - Annyira el van foglalva saját, kétes dicsőségével, hogy lemarad a startról, a kis lány előnnyel indul, ő pedig sokkal lassabban tudja csak követni. Hát még ha nem beszélne evés közben, de megteszi.
- Ne add fel, csak ha van rajta bélyeg! - Nevetve kanalazza magába a levest, de persze most már a tojást is meg kell ennie valahogyan, annak a sárgája pedig fojtós is tud lenni. Reméljük, hogy nem megy cigányútra a falat, mert a vereség mellé egy fulladás, nem tenne jót az egészségének. Lassan lenyugszanak a felkorbácsolt kedélyek, mindenki viszonylag csendben, rendben táplálkozik, majd befut a főétel is.