A tanodához alacsony kerítés tartozik csak, senki sem gondolná, hogy rossz szándékkal közelítené meg bárki is. A kerítés inkább csak azt szolgálja, hogy a kisebbek ne kószáljanak el. Elől nem sok hely van, ezt tavasszal önkéntesek és tanulók virágokkal ültetik be. Hátul azonban nagy kert van, gyümölcsfákkal, és rengeteg fajátékkal. Van hinta, mászóka, csúszda, homokozó, annyi, hogy mindenki kényelmesen tud játszani. Tudnak labdázni is, de van lehetőség arra is, hogy pokrócot hozzanak ki magukkal, és azon olvassanak, kártyázzanak vagy beszélgessenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=830593#post830593][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.04.29. 10:58[/b][/url]

A nap hosszú volt, a délután viszont napsütéses, így nem is csoda, hogy Lenkét is kifelé viszi a lába. A házi ráér később is. A balett óra elmaradt, így a lánynak nincs más dolga, mint élvezni a napsütést, és találni valamit, amivel lefoglalhatja magát. Barátnője beteg, így most egyedül lép ki az udvarra, hogy keressen valakit, akivel eltölthet pár órát. Szemei bátyját keresik, hátha éppen ő is az előkészítőben van, de az idősebbik Podlovics nincs az udvaron. Talán az épületben, de Lenke most inkább kint marad. Zaklatta már eleget testvérét az előző nap, és lesz is még rá alkalma, a következő  körülbelül 50 évben. Mert az biztos, hogy amíg él, Mór nem szabadul majd húga imádatától.
Egy fához ballag, s közben dúdol. Egy dallamot, mely megragadt a fejében. Maga sem tudja, mi az pontosan, talán Csajkovszkij, azt hallgatott mostanában. A nagynénjétől kapta a felrúnázott MP3 lejátszót, mit azóta mindenhova magával hord. Most nem azt hallgatja azonban, csak a fejében szóló muzsikát. Közben pedig próbálja felidézni a mostanában gyakorolt koreográfiája elemeit. Még sosem sikerült tökéletesen végig csinálnia, mindig megbotlott valamelyik lépésnél, esetleg elfelejtett egy elemet. Majd gyakorolja még este. Most azonban odaér a fához, de meglepettségére nincsen ott egyedül. A fa ágaira felpillantva vöröshajú osztálytársát pillantja meg. Lenke egy pillanatig csak áll s nézi, majd megpróbál csatlakozni Gertrúdhoz. A dolog viszont nem úgy sikerül, ahogy tervezte, a földre huppan fenékkel. Mindig is élénk gyerek volt, fára mászni viszont sosem tudott. Szidta is magát miatta rendesen. A dolgok feladása viszont távol áll Lenkétől, így megpróbálja újra. Nem jut soká, mindössze addig, hogy kezeivel megkapaszkodjon. Két kezét egy alsó ág köré fonja, lábai pedig pár centire a földtől himbálóznak.
- Nem akarsz lejönni? - kérdezi osztálytársát, még mindig az ágon kapaszkodva. Csak a kérdés után engedi el magát, két lábbal érkezve vissza a földre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=831664#post831664][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.05.22. 21:26[/b][/url]

Nem kell félteni a kis Podlovicsot, megtalálja ő azt, ami leköti folyton mozgó agyát. Csak kutatni kell utána kicsit. Kutat most is, ahogy kilép az udvarra. Egy pillanatra megáll, megigazítja kantáros farmerszoknyájának pántját, hogy aztán - mintha koronát hordana fején - vonuljon tovább. Hamar talál is magának társaságot, jóllehet csak véletlen, hiszen most Gertie a fával együtt jár. Lenke nem bánja azonban, örül, hogy nem kell egyedül ücsörögnie, még akkor is, ha a vöröst sokan furcsának tartják. Általában Lenkét nem érdekelte, mit gondolnak mások. Elérte ő, hogy ne merjenek vele kekeckedni. Ki tudja, miket fog tenni, ha egyszer pálcát kap a kezébe. Az biztos, hogy nem akarsz összeveszni vele.
- Nem tudok - néz föl, egyenesen társa barna szemeibe. Ha valamit szégyell az az, hogy nem tud fara mászni. Utálja is bevallani, magának is, másoknak meg pláne. Nem akar azonban lentről beszélgetni Gertrúddal, azt pedig már elhatározta, hogy bizony, a fán ülő lánnyal fog beszélgetni, nem fog más társ után kutatni. Ezért is próbált meg felmászni a fára, annak ellenére, hogy előre tudta, nem fog sikerülni.
Feladni viszont nem szereti a dolgokat, így harmadszorra, is nekifut. Kicsit tovább jut, mint az előbb, most már lábát is sikerül felraknia az ágra. Hála a sok évnyi balettnek, hajlékony hozzá éléggé, hogy míg jobb lába a fa ágán átvetve van, addig a balja a föld felé lógjon. Kezeit szorosan az ág köré fűzte, majd megpróbálta felhúzni magát. Sikerül is neki felülni az ágra, hiszen nem gyenge lány. Egy pillanatra azonban lenéz, és ez az oka annak, hogy aztán megszédülve csúszik a földre ismét.
Bosszúsan bámul fel Gertrúdra. A kérdését nem érti, és ennek okán figyelmen kívül is hagyja. Nem zavarja ugyan, de azt mindenképp be kellett lássa, hogy Gertie nem olyan, mint a többi korukbeli lány. Másképp beszél, és talán másképp is gondolkodik, mint Lenke vagy a barátnői.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=832810#post832810][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.06.18. 15:13[/b][/url]

Se magának, se osztálytársának nem akarja bevallani, hogy nem tud felmászni. Kénytelen azonban, ha nem akar egyedül maradni. Mégpedig nem akar, így olyan dolgot tesz, amit ritkán: elfogadja a segítséget. Egy pillanatra ugyan beleköltözik a remény, hogy a vörös lemegy hozzá, és neki nem kell majd felmennie, Gertrúdnak azonban láthatóan más a terve. Lenke tehát kénytelen felmászni, meghátrálni most már szégyen volna. Pláne miután a másik kijelentette, hogy rosszul csinálja. Nem, most már meg kell mutatnia a világnak, hogy Podlovics Lenke igenis tud fára mászni!
Meg is ragadja hát a Gertie által mutatott ágat, melyet - hála erős lábainak - könnyedén elér, nem kell idétlenül ugrálnia érte. Két kézzel ragadja meg vastag ágat, ami elég erős ahhoz, hogy megtartsa. Persze nem kell nagy súlyt tartania. Az ágról lógva néz fel Gertrúdra további instrukciókért, amiket a vörös meg is ad, Lenke pedig engedelmesen megteszi, amit mondanak neki. Most éppen. Lábait lendíti a vastag ág felé, és meg is támaszkodik rajta, stabilan megállva, végre teljesen a fán, és nem csak lógva rajta. Ellenőrzi, hogy bal keze elég jól fogja-e az ágat, csak aztán engedi el jobbjával, hogy aztán osztálytársa kezéért nyúljon. Meg is ragadja a felé nyújtott kezet, jó erősen, és hagyja, hogy a másik segítsen neki stabilabb helyzetbe kerülni, s feljebb jutni. Fel is csüccsen egy ágra, lábaival rászorítva a fára. Egyedül akkor inog meg egy kicsit, mikor Gertie elengedi, de valahogy meg se retten az érzéstől, és rögtön rá is fog mindkét kezével a fölötte álló ágra.
Talán most tanult meg fára mászni, végre, sikerült az, amit vagy 8 éve próbál megcsinálni! Menne is már följebb, így óvatosan feláll, egyik kezével pedig megragad egy közeli ágat, majd lábát teszi följebb. Csak az apróbb ágakra nem figyel, le is tör egy fiatal hajtást, ahogy másik lábával is átlép, majd lecsüccsen a hajtás helyére. Erősen megkapaszkodva mosolyog Gertrúdra, most már majdnem egy szintből, s közben tornacipős lábait lóbálja.
- Fent vagyok! - jelenti ki az egyértelműt, majd kicsit elfordulva nekidől a fa törzsének. Már nincs egyedül, nincs a földön, valaki alatt, most már beszélgethetnek a vörössel akadály nélkül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=832878#post832878][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.06.21. 13:44[/b][/url]

Az unalom sok mindenre rá tudja venni az embert. Lenkét elsősorban felidegesíti. S mikor már felhúzta magát, akkor jutnak eszébe a legjobb ötletek. Legalábbis ő általában jónak tartja őket.
Az ötlete mindössze annyi volt, hogy szeretne enni egy fagyit. Régen nem evett, és éppen belefért a napi kalória adagba. Csak azt nem tudta, hogyan csinálja. Senki nem volt, aki kivigye, egyedül pedig elvileg nem hagyhatta el az előkészítőt. A hangsúlyt itt az elvileg szócskán van, merthogy Lenke úgy döntött, nem fog várni a hétvégéig, neki a hét közepén kell az a fagylalt. Elhatározta hát, hogy egyedül szerzi meg.
Az udvaron főleg az óvodások játszottak, Lenkének pedig csak még inkább felforrt a feje az üvöltözésüktől. Most nem lehetett azonban hangos, nem rendezhetett jelenetet, bármennyire is jólesett volna, és bármennyire is nehéz volt visszafognia magát. Annyira észrevétlennek kell maradnia, amennyire csak tud, csak így fog kijutni. Bő szárú farmerja zsebébe dugta a kezét - ott szorongatta pénztárcáját - és úgy sétálgatott az épület mellett. Kívülről úgy tűnhetett, hogy a köveket rugdossa és, hogy rossz kedve van. Valójában azonban az ovisokat felügyelő tanárokat leste, mikor pillantanak rá, és mikor vissza a picikre. Lassan kanyarodott be az előkészítő épülete mellett, hogy onnan a kaput vegye célba. Csak egyszer pillantott a háta mögé, de nem látott senkit, így felbátorodva gyorsította meg lépteit, míg a kapuig nem ért. Ott megállt egy pillanatra, ismét körülnézett, ám aztán hatalmas lendülettel nyitotta ki a kaput, és lépett ki az utcára. Érzett ugyan egy kis bűntudatot, de hamar elnyomta az érzést, és úrrá lett rajta a csínytevés öröme. Becsukta maga mögött a kaput, ám az nagyot nyikordult közben, így egy pillanatra ledermedve állt ott, mintha mozgás nélül senki nem vehetné észre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=832929#post832929][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.06.22. 17:13[/b][/url]

Nagy gyakorlata volt már a settenkedésben, és kifejlesztett módszerei voltak arra, hogyan kell különböző dolgokat elcsenni, valakit megtréfálni vagy éppen tökéletesen ártatlannak tettetni magad. Otthon azonban mindig zaj volt, még a szűk családdal is, hiszen vagy Dasha és Nati vesztek össze valamin, vagy a szülők egymással, esetleg a szülők a gyerekekkel. Hát még ha unaktesók is voltak a házban! Az is különbség, hogy általában akadt egy tettestársa. Akár valamelyik testvére volt az, akár Lyev, de mindig fedezték egymást, és általában volt B tervük is, csak a dolog izgalma végett. Most azonban egyedül volt, és kivételesen az a halom, idegesítő ovis sem csapott akkora zajt, mint szoktak. Lenke mégis úgy érezte, a terve jó, és még az óvónők sem figyeltek rá. Miért is figyelnének? Hiszen nem hozzájuk tartozik, és megvan a maguk gondja a kicsikkel. Okuk sincs feltételezni, hogy a lány rosszban sántikál, így könnyedén kisomfordálhat a látóterükből. Legalábbis Lenke ezt hitte. Nem tudta, hogy valójából őt is olyan cseles módon lesik a tanárok, ahogy ő lesik a tanárokat. Az ő szemében terve beválni látszott. Arcán azonban ez nem látszott meg, ugyan azzal bús ábrázattal rugdosta a kavicsokat. Még élvezte is a dolgot, már csak a csínytevés élményét is.
A kavicsok neki ütődtek a falnak, Lenke pedig kirázta szandáljából azt a pár darabot, ami belemenet. Lassan fordult be, de úgy tűnik, nem volt elég óvatos, s többször is hátra kellett volna néznie. Túlságosan elbízta magán a kezdeti siker nyomát. Illetve a vélt siker nyomán. Nem vette hát észre a mögötte settenkedő Virginiát. Még akkor sem, mikor a kapun kilépett, pedig akkor igen alaposan körbenézett. Nem csoda, hogy megállt egy pillanatre benne minden, mikor a tanár előbukkant rejtekhelyéről.
- Igen, éppen most készültem bemenni - nevetett fel. Ki is nyitotta ismét a kaput, és vidáman belépett rajta, mint aki valóban csak most érkezett. Nem volt elég figyelmes, észre sem vette, hogy Virginia az udvaron volt egyáltalán, így feltételezte, hogy hinni fog neki. - Anyával voltam fagyizni. Ő már elment, nem messze innen köszöntünk el. - Közben bal karját emeli a tér felé, megmutatva a helyet, ahol elköszöntek egymástól az anyukájával. Illetve köszöntek volna, ha egy szó is igaz lenne abból, amit Lenke mond.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=833357#post833357][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.06.29. 10:36[/b][/url]

Egyedül valóban nehezebb volt fenntartani a látszatot, amit szeretett volna. Nem volt, aki megerősítse szavait. Egy, egy ellen voltak most a tanárral, és Lenkének úgy kellett alakítania a dolgokat, hogy mindenképpen ő jöjjön ki jobban a dologból. Tudatosan hazudott, és gyakorolta is eleget. Úgy tudta ferdíteni a valóságot, ahogy az neki a legjobban megfelelt. Agya hihetetlenül gyorsan járt, és bármire tudott reagálni úgy, hogy ne keltsen gyanút, hogy senki ne mondja meg, nem igazak állításai. Persze Lenke sem volt tévedhetetlen, és itt-ott az ő hazugságaiban is akadtak hibák, szürreális részletek. Jelen helyzetben a hiba nem a történetének kialakításában rejlett, hanem figyelmetlenségében. Abban, hogy azt hitte, Virginia nem láthatta őt korábban. A kérdés így váratlanul érte, annyira, hogy agya kihagyott egy pillanatra, és nem is tudott felelni. Végül értetlen arckifejezést varázsolt az arcára. Tudta, hogy elszúrta a dolgot, rájött, hogy hiába gondolta, nem látták, valaki mégis észrevette. De most már nem vallhatta be, mi volt a terve, hiszen azzal beismerte volna, hogy hazudott. Azt meg sosem vallaná be.
- Az nem hiszem, hogy én voltam, mert egy órája mentem el - hazudott tovább, még mindig azzal az értetlen arckifejezéssel. Nem tudta, a tanár hogyan fog reagálni a további ferdítésre, abban viszont szinte teljesen biztos volt, hogy nem fogja átvágni a nőt. Tudta, hogy a másik sem hülye, és, hogy biztos benne, Lenkét látta az udvaron.
Bár a fagylalt gondolata csábító volt, pláne úgy, hogy csak az övé lett volna, nem tudott már kilépni a szerepéből. Végülis most evett fagyit, ugyebár. Úgy folytak belőle a hazug szavak, hogy már ő maga is elhitte, minden úgy történt, ahogy mondja. El akarta hinni. Még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy fagyit nem kap, helyette viszont büntetést igen. Benne is maradt hát a szerepében. Az érintésre az orrán egy csilingelő vihogással reagált, valójában azonban zavarta a gesztus. Azzá a megvesztegethető kislánnyá tette, akinek a szerepét játszotta. Kifelé nem mutathatta azonban a dolgot.
- Szívesen ennék még fagyit, ha szabad - szólt, bociszemeket meresztve Virginia felé. Talán mégis sikerül fagyit szereznie végül? - Nem ettem sokat az előbb, csak egy kis gombócot kaptam. - Nem tudta, a nő hajlandó lesz-e neki végül adni a fagyiból, vagy amint felfedezi, hogy Lenke tudatosan tovább hazudott neki, szigorúbb hangnemre vált. Mindenesetre a remény hal meg utoljára, és Lenke is reménykedett abban, hogy valamilyen módon mégiscsak nyertesen kerül majd ki ebből a helyzetből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=833682#post833682][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.07.04. 13:51[/b][/url]

Valószínűleg azért nem ment a fáramászás soha Lenkének, mert messzebbi ágakat akar elérni, mint amit tud. Magában mindig azt hajtogatja, hogy azért is eléri, mindent meg tud csinálni, amit akar. Csak alacsony természete szólt közbe. Így viszont, hogy Gertie segít neki, könnyebben tájékozódik az ágak rengetegében. Végül talán szerencséje van, hogy az utolsó pár lépést már egyedül is megtalálja. Nem figyel azonban úgy a fára, mint a másik, csak magára, csak arra, hogy épségben feljusson. Számára a fa csak egy fa, aki - illetve Lenke fejében ami - jelen helyzetben csak arra szolgál, hogy felmásszanak rá. Észre sem veszi, hogy letörte a kis gallyat, bele sem gondol, hogy a fa pont olyan élőlény, mint ő. Örül neki, hogy végre fent van, és beszélgetne ő Gertie-vel, ha a vörös nem akadna fent a törött ág témán. Mosolya szimpatikussá teszi Lenke számára Gertrúdot, a szőke arcára is mosoly költözik, és már kérdezné a másikat, megkérdezné, mi érdekli. Gertie azonban választ ad a kimondatlan kérdésre, csak éppen nem olyat, amilyet Lenke akarna. A válasz sokkal agresszívabb és parancsolóbb. Amit pedig Lenke a legjobban utál, az az, ha parancsolgatnak neki. Ő a maga ura, kész, pont. Neki senki ne mondja meg, kitől és mitől kérjen bocsánatot!
- Azt akarod, hogy egy fától - nyomja meg a szót - kérjek bocsánatot? - bámul értetlen képpel a vörösre. - Ez csak egy fa! - puffog. Szemöldökét értetlenül ráncolja össze, ahogy a másik valóban megteszi, valóban bocsánatot kér egy fától.
Nem érti az egészet. Hiszen a fákat sokszor kivágják, készítenek belőle dolgokat. Ha Lenke véleménye érdekel: sokkal jobb dolgokat készítenek, mint egy álló fa, amivel semmit sem lehet kezdeni.
- Miért is kéne bocsánatot kérnem mellesleg? Te is felmásztál rá! - dühöng tovább. Lábaival szorosan öleli meg az ágat amelyen ül, míg kezeit bosszúsan összefonja maga előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=834203#post834203][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.07.12. 12:58[/b][/url]

A kérdésre csak határozottan bólintott. Már maga sem tudta, miért akarja ennyire átverni a tanárt, de kiszállni semmiképpen sem akart. Úgy érezte, gyengének mutatkozik, ha megtörik, és bevallja, hogy nem mondott igazat. A másik viszont okos, és minden szavával meglepte Lenkét, újabb és újabb kihívások elé állítva a kislányt. Lenke azonban állta a sarat - legalábbis ő így érezte.
- Nem volt nála elég pénz. - Fejét megrázta mosolyogva a betegség felvetésére. Ő nem beteg, ő sosem, ő erős és egészséges. Megvizsgálni sem kellett, azt mindennél jobban utálta volna. Mert lássuk be, egyik gyerek sem szereti, ha megvizsgálják. Még akkor sem, ha cukorkát kap a végén.
Lenke szemében viszont felért egy vizsgálattal az, amit Virginia művelt. A lány már abba is beletörődött volna, hogy nem eszik ma fagyit, csak higgyen neki a nő, és mehessen békében. Virginia azonban egyértelműen rá akarta venni a kislányt, hogy felfedje, hazudik. Lenke azonban nem vallhatta be, hogy nem mond igazat, mert tudta, abban méltósága sérülne, sőt, még büntetést is kapna érte. Azt feltételezte, hogy a nő azért akarta beismertetni vele bűnét, hogy aztán jogosan büntethesse meg. Hiszen amíg nem tudta bebizonyítani, hogy nem mond igazat, megbüntetni sem tudta volna. Pedig biztos, hogy meg akarta büntetni, Lenke szemében ez lett volna a megszokott és jogos lépés. Helyette a nő csőbe húzta. Mert Lenke bármennyire is nem hitt Virginia történetében, ösztönei legyőzték, és balja azonnal a homlokára tapadt. Addig is tudta, hogy nincs ott semmi, most azonban bebizonyította, hogy hazudott. Elszakadt benne valami, elengedte a "jókislány" szerepét, a tündéri mosolyt az arcáról. Helyette bosszús arckifejezés ült ki rá, düh, ami félig önmaga, félig pedig a tanár felé irányult.
Semmiképp sem akarta megfogni a nő kezét, azzal szövetségre lépett volna vele, azt pedig nem akarta. Nem akarta, hiszen a másik átverte őt, kijátszotta, és Lenke ezért szörnyen dühös volt rá.
- Nem akarok visszamenni - jelentette ki egyszerűen. Karjait összefonta maga előtt, orra pedig ösztönösen az ég felé lendült. Úgy emelte föl állát, mint aki mindenkinél feljebb áll.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=835687#post835687][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.08.13. 14:37[/b][/url]

A hintán ülve tornáztatta lábait, miközben megpróbálta kizáni a visongást. Általában nem zavarták a zajok, de most nagyon rossz hangulatban volt. Elrontotta a kedvét, hogy még mindig nem sikerült normálisan megcsinálnia azt a pirouette-et, amivel olyan régen próbálkozik. Az egész koreográfia összeesik, mikor beleakad abba az egy elembe, és mikor sokadjára sem sikerül, általában ő maga is összeesik. Testileg a fáradságtól, lelkileg pedig a dühtől. Addig tudta tartani magát, amíg ki nem értek a táncstúdióból. Ott aztán kitört belőle a hiszti, amiből az apja kapott is rendesen. Rosszul is aludt az éjjel, mindig rosszul alszik, amikor ilyen feszülten és kimerülten fekszik le. Ha pedig nem alszik jól, fáradtan fog felkelni, és a hangulata is rosszabb lesz.
Most is rossz volt, arcán is látszott. Most nem csintalan mosolya ült arcocskáján, helyette durcás kifejezés, amit látszólag semmivel sem lehetett levakarni. Fel is szisszent, de nem dühében, hanem mert sikerült megrántania a bokáját, ahogy megmozgatta. Bosszús arccal húzta magához a lábát, ám kecses mozdulattal, hajlékonyságát fitogtatva az esetlegesen őt nézőknek. Gyakorlott mozdulatokkal masszírozta ki a görcsöt bokájából, hogy aztán ismét kecsesen, lassan engedje vissza lábát a földre. A hatás kedvéért először csak lábujjaival érintette a földet, s csak lassan ereszkedett spiccből ismét telitalpra. Nem tudta, bárki látta-e mozdulatait, most nem is nézett körbe, csak lassan kezdte hajtani magát a hintán. Minden lendüléssel erősebbet hajtott magán, és egyre magasabbra szállt. Ha elszakadhatott volna a tartórudaktól már el is repült volna. Arra emlékeztette, amikor testvérei megtanították neki a seprűlovaglás alapjait. Alig várta már, hogy a Bagolykőbe kerülve saját seprűt kapjon. Már régen ki akarta próbálni a seprűakrobatikát is, de eddig nem volt rá alkalma. Pedig biztosan imádná, talán jobban tetszene neki a balettnél is. Sokat olvasott már a sportról, a versenyekről szóló híreket is követte egy darabig, magazinokban meg ahol éppen tudta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=835944#post835944][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.08.19. 21:22[/b][/url]

Lábaival és kezeivel is szorosan fogja az ágat, kapaszkodik, arcára azonban jól láthatóan ül ki a düh. Utálja, ha megmondják neki, mit tegyen, kortársaitól meg még annyira sem fogadja el a parancsokat. Pláne nem olyan hülyeséget, mint, hogy kérjen bocsánatot egy növénytől. Nem érti, miért kell akkora ügyet csinálni egy kis rügyből. Hiszen van még egy csomó a fán! Zavarodottság keveredik tekintetébe a dühe mellett, ahogy a puffogó vörösre néz. Nem tudja felfogni, miért olyan nagy ügy ez. Meg azt sem, Gertie miért kér bocsánatot a néma növénytől, akit valószínűleg fele annyira sem érdekel az az egy kis ág, mint osztálytársát.
Talán ha Getie nem kéri ilyen hevesen, Lenke valóban bocsánatot kérne, és mehetnének tovább. De láthatóan mindkét lány igen makacs, és már egyikük sem fog engedni a másiknak. Haragszanak egymásra. Lenke pusztán azért, ahogy beszélt vele a másik. Most már azért sem fog engedni, azért sem fog bocsánatot kérni. Megmakacsolta magács, amit a mellkasa előtt összefont karjai is jeleznek. Orrát dühösen az ég felé szegi, nem néz Gertrúdra, már azért sem. Erős lábait szorosan fonja a vastag faág köré, próbál nem lenézni, nehogy elveszítse az egyensúlyát. Már nem biztos benne, hogy a másik utána kapna, elkapná, ha esne.
- Hogy micsoda? - nevet föl idegesen. Eddig nem zavarta a lányka akcentusa, nem törődött vele, de most be kell látnia, hogy néha igen viccesen hangzik, ahogy Gertie beszél. - Ilyen szó nem is létezik! - gyanusítja meg a vöröst. Közben kénytelen megtámasztani magát két kezével, nehogy kibillenjen az egyensúlyából.
- Ugyan! Ez nem olyan, mintha letörném a karját! Csak egy apró hajtás volt! Van belőle még vagy ezer neki! - Kicsit Gertie felé dől, ösztönös fenyegető mozdulattal. - Mond el te, ha te annyival többet tudsz! - csattan fel most Lenke. Nem szereti, ha butának hiszik, ha ő az, aki keveset tud. Mindig neki kell az okosabbnak lennie! Most azonban valóban kíváncsi, hogy milyen válasszal rukkol elő a vörös.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=845367#post845367][b]Podlovics Yulia Lenke - 2022.04.08. 21:18[/b][/url]

Vannak, akik nem szeretik, mikor rossz kedvükben hozzájuk szólnak. Lenke nem ilyen ember volt. Igazi extrovertált lányka, így mikor emberek közt lehetett, az sokszor felvidította. Hajlamos ugyan erőteljesebben fordulni másokhoz, mikor dühös, és nem mindig veszi észre, ha valaki másra sikerül zúdítania dühét. De egyszer hátha beletanul majd. Fiatal még. Ezzel nyugtatgathatja magát a családja is. Most azonban nem őket boldogította, még bátyját sem, pedig ő talán valahol az előkészítő falai között lapult. Most egyedül kellett lenyugodni, és a hinta elég jó módszernek bizonyult. Élvezte, ahogy repül, ahogy a szél a fülébe süvít. Pihekönnyűnek érezte magát, elengedettnek.
Arra nem számított, hogy valaki odamegy majd hozzá. Nem ismerte fel elsőre a felé közeledő lányt, nem volt ideje megnézni őt a száguldás közben. Nem hitte, hogy hozzá igyekszik, de a szőke mégis megállt, mikor mellé ért. Lenke kénytelen volt hát lassítani, mert láthatóan beszélni akart vele a másik. Lábait maga alá húzta, s úgy várta, hogy a hinta lelassuljon. Végül, mikor már eléggé elvesztette a lendületet, lábait visszadugta a cipőjébe, melyet korábban lerúgott. A hinta láncait szorongatva pillantott fel a lányra, aki közben ráköszönt.
- Szia - arcára halvány mosoly ült közben. Nagyon ismerős volt számára a másik arca. Szemeit összehúzva gondolkodott pár pillanatig, mire beugrott neki, hol láthatta már a másikat. A gondolkodó arckifejezést egyértelmű csodálkozás, és némi gyanakvás váltotta fel. - Nagyon hasonlítasz valakire - jegyezte meg aztán.
Ahogy azonban Layla beszélni kezdett, nem vágott többet közbe. Érdekelte a mondanivalója. Sokszor nagyon magára tudta venni a kritikát, ám végül mindig belátta, hogy abból tanulni tud. Most nagyon igyekezett azonnal a második részre ugrani. A másik láthatóan tudta, miről beszél, Lenke pedig igyekezett megjegyezni minden instrukciót. Leszállt a hintáról, azzal a szándékkal, hogy megpróbálja átültetni a gyakorlatba a lány tanácsait. De vajon tényleg épp Layla Robillardtól kapta azokat a tanácsokat?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=845593#post845593][b]Podlovics Yulia Lenke - 2022.04.17. 20:03[/b][/url]

- Mint én?! - Orrát idegesen emelte a magasba, csak mert kezeivel még mindig az ágat szorította, nehogy lezuhanjon. Arcáról azonban tisztán leolvasható a sértettség, jóllehet még mindig nem értette pontosan, mit jelent a szó. - Most sértegetni próbálsz?! - Végül csak elengedte az ágat, és keresztbe fonta karjait maga előtt. Utálta, ha sértegetik. Nem tudta, hogyan kezelje, mit feleljen rá. Büszkeségét azonban sértette, ahogy Gertie beszélt vele. Csak vissza akart valahogy vágni. - Te meg... - csak hát nem jutott eszébe semmi. - Te meg... - Végül csak ingerülten fújtatott egyet.
Nem segítette a helyzeten, hogy Gertrúd is hasonló módon viselkedett, mint Lenke. A másik dühe csak tovább táplálta Lenkéét. A lányka összeszorított szájjal, szorosan összefűzöt karokkal ült Gertrúddal szemben. Nem is gondolta át a válaszát, nem is akarta megérteni az indokot. Görcsösen ragaszkodott a saját igazához. Ő nem tette semmi rosszat, Gertie volt az, aki belekötött - oktalanul. Nem akart igazat adni a másiknak.
- Azt mondod? -húzta fel a szemöldökét a hosszú kifejtésre. Nem értette teljesen, amit a másik magyarázott, csupán az utolsó szavakra kérdezett vissza. Hihetetlennek tűnt a számára, hogy pont a fák szükségesek az élethez. Azt meg pláne nem volt hajlandó elfogadni, hogy az a kis ág, amit ő letört, számít valamit. Nem akarta elfogadni, hogy hibázott. - Az az egy kis ág akkor sem számít! - fújtatott dühösen. - Nem kell miatta letámadni! - Már nem tudott mást mondani Gertie-nek. Csak magát akarta védeni, hárítani a vádakat. Kezdett elege lenni a vitából, főleg mert már nem volt több érv a tarsolyában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=845797#post845797][b]Podlovics Yulia Lenke - 2022.04.20. 21:50[/b][/url]

Az apja dolgozott, de az anyja el akart jönni a húsvéti rendezvényre. Valahol a többi szülővel beszélgetett, és talán bátyja is valahol erre kóválygott. Ám Lenkét nem nagyon érdekelte, amíg nem őrajta lóg a szülő. Kivételesen még a testvére sem. A lányka elvolt újdonsült kis csapatával. Szépen kihúzta magát, úgy álldogált Péntek előtt, közben társai arcát vizsgálgatva. Legtöbbjüket nem nagyon ismerte még, de majd idővel. A tojás keresés viszont izgatta, hiába tudta, hogy nem igazán kéne sok csokit ennie. Nem is tervezte, inkább remélte, hogy a többiek örülnek majd, ha sokat gyűjt. Márpedig sokat akart gyűjteni. Ha pedig Lenke akart valamit, azt többnyire meg is szerezte.
A Vezér utasításaira elszántan bólintott, hiszen megígérte, hogy igent mond neki, és nem akarta már rögtön az elején elásni magát. Főleg ha előbb-utóbb alvezér akart lenni, rendesen kellett viselkedni. A cél pedig az erőlépés volt, így a lány kész volt megtenni mindent, ami ahhoz kell. Jóban akart lenni a többiekkel, nem akarta akadályozni őket.
Felemelte hát, egyszerű kosárkáját a földről, és gyors léptekkel a bokrok felé vette az irányt, hogy nekilásson a tojáskeresésnek. Alig nyúlt be az ágak közé, keze máris megakadt egy csokitojáson. Úgy tűnik szerencséje volt. Ez azonban csak egy darab tojás volt, közel sem a cél. Nagyon akart különleges tojást is találni. Tovább kellett kutatnia hát.
- Én egyet - mutatta fel a tojást, ahogy közelebb sétált Marcihoz, hogy arrafele is kutasson egy kicsit.
Nem járt azonban sikerrel. Felegyenesedve tette csípőre a kezét, hátha kiszúrja, társai hol találják a legtöbbet. Talán ha megpróbálna felmászni a fákra. Vajon oda is rejtettek néhányat?