A tanodához alacsony kerítés tartozik csak, senki sem gondolná, hogy rossz szándékkal közelítené meg bárki is. A kerítés inkább csak azt szolgálja, hogy a kisebbek ne kószáljanak el. Elől nem sok hely van, ezt tavasszal önkéntesek és tanulók virágokkal ültetik be. Hátul azonban nagy kert van, gyümölcsfákkal, és rengeteg fajátékkal. Van hinta, mászóka, csúszda, homokozó, annyi, hogy mindenki kényelmesen tud játszani. Tudnak labdázni is, de van lehetőség arra is, hogy pokrócot hozzanak ki magukkal, és azon olvassanak, kártyázzanak vagy beszélgessenek.

A nap hosszú volt, a délután viszont napsütéses, így nem is csoda, hogy Lenkét is kifelé viszi a lába. A házi ráér később is. A balett óra elmaradt, így a lánynak nincs más dolga, mint élvezni a napsütést, és találni valamit, amivel lefoglalhatja magát. Barátnője beteg, így most egyedül lép ki az udvarra, hogy keressen valakit, akivel eltölthet pár órát. Szemei bátyját keresik, hátha éppen ő is az előkészítőben van, de az idősebbik Podlovics nincs az udvaron. Talán az épületben, de Lenke most inkább kint marad. Zaklatta már eleget testvérét az előző nap, és lesz is még rá alkalma, a következő  körülbelül 50 évben. Mert az biztos, hogy amíg él, Mór nem szabadul majd húga imádatától.
Egy fához ballag, s közben dúdol. Egy dallamot, mely megragadt a fejében. Maga sem tudja, mi az pontosan, talán Csajkovszkij, azt hallgatott mostanában. A nagynénjétől kapta a felrúnázott MP3 lejátszót, mit azóta mindenhova magával hord. Most nem azt hallgatja azonban, csak a fejében szóló muzsikát. Közben pedig próbálja felidézni a mostanában gyakorolt koreográfiája elemeit. Még sosem sikerült tökéletesen végig csinálnia, mindig megbotlott valamelyik lépésnél, esetleg elfelejtett egy elemet. Majd gyakorolja még este. Most azonban odaér a fához, de meglepettségére nincsen ott egyedül. A fa ágaira felpillantva vöröshajú osztálytársát pillantja meg. Lenke egy pillanatig csak áll s nézi, majd megpróbál csatlakozni Gertrúdhoz. A dolog viszont nem úgy sikerül, ahogy tervezte, a földre huppan fenékkel. Mindig is élénk gyerek volt, fára mászni viszont sosem tudott. Szidta is magát miatta rendesen. A dolgok feladása viszont távol áll Lenkétől, így megpróbálja újra. Nem jut soká, mindössze addig, hogy kezeivel megkapaszkodjon. Két kezét egy alsó ág köré fonja, lábai pedig pár centire a földtől himbálóznak.
- Nem akarsz lejönni? - kérdezi osztálytársát, még mindig az ágon kapaszkodva. Csak a kérdés után engedi el magát, két lábbal érkezve vissza a földre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=830593#post830593][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.04.29. 10:58[/b][/url]

A nap hosszú volt, a délután viszont napsütéses, így nem is csoda, hogy Lenkét is kifelé viszi a lába. A házi ráér később is. A balett óra elmaradt, így a lánynak nincs más dolga, mint élvezni a napsütést, és találni valamit, amivel lefoglalhatja magát. Barátnője beteg, így most egyedül lép ki az udvarra, hogy keressen valakit, akivel eltölthet pár órát. Szemei bátyját keresik, hátha éppen ő is az előkészítőben van, de az idősebbik Podlovics nincs az udvaron. Talán az épületben, de Lenke most inkább kint marad. Zaklatta már eleget testvérét az előző nap, és lesz is még rá alkalma, a következő  körülbelül 50 évben. Mert az biztos, hogy amíg él, Mór nem szabadul majd húga imádatától.
Egy fához ballag, s közben dúdol. Egy dallamot, mely megragadt a fejében. Maga sem tudja, mi az pontosan, talán Csajkovszkij, azt hallgatott mostanában. A nagynénjétől kapta a felrúnázott MP3 lejátszót, mit azóta mindenhova magával hord. Most nem azt hallgatja azonban, csak a fejében szóló muzsikát. Közben pedig próbálja felidézni a mostanában gyakorolt koreográfiája elemeit. Még sosem sikerült tökéletesen végig csinálnia, mindig megbotlott valamelyik lépésnél, esetleg elfelejtett egy elemet. Majd gyakorolja még este. Most azonban odaér a fához, de meglepettségére nincsen ott egyedül. A fa ágaira felpillantva vöröshajú osztálytársát pillantja meg. Lenke egy pillanatig csak áll s nézi, majd megpróbál csatlakozni Gertrúdhoz. A dolog viszont nem úgy sikerül, ahogy tervezte, a földre huppan fenékkel. Mindig is élénk gyerek volt, fára mászni viszont sosem tudott. Szidta is magát miatta rendesen. A dolgok feladása viszont távol áll Lenkétől, így megpróbálja újra. Nem jut soká, mindössze addig, hogy kezeivel megkapaszkodjon. Két kezét egy alsó ág köré fonja, lábai pedig pár centire a földtől himbálóznak.
- Nem akarsz lejönni? - kérdezi osztálytársát, még mindig az ágon kapaszkodva. Csak a kérdés után engedi el magát, két lábbal érkezve vissza a földre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=831026#post831026][b]Kolozsvári Gertrúd - 2021.05.06. 16:04[/b][/url]

A friss szellő úgy kapott hajába, mintha csak üdvözölni akarta volna. Mosolyogva pillantott végig az udvarocskán, megcsodálva az összes színét a természetnek. Gyöngyöző nevetéssel kezdett el futni végül a fák felé, közben botladozva dobálta le a lábáról azokat a surranókat, amelyet valamiért mindig ráadtak. Nem, ő érezni akarta a talaj morajlását a talpa alatt, mint ahogy régen is volt. Ez volt az egyetlen érzés, amelyet nem vettek el tőle az utóbbi pár hónapban. Futott, gyorsabban mint a sas, csak hogy aztán nekicsapódva az első törzsnek ölelje át azt. Pár pillanat elteltével megállt a fa előtt.
- Remélem nem fogadsz haragosodnak - simította meg a kérget, és aztán óvatos mozdulatokkal kezdett el felmászni rá. Jó pár méterig meg se állt, aztán a kényelembe helyezkedve nézett a messzeségbe. - Az az Erik fiú megint bántott - panaszolta. - Répának szollott a hajam miatt. Kár, hogy nem tudja münnyire szeretem a répát - magyarázott a fának, ahogy fél karjával átölelte mintha a legnagyobb barátja lenne. Talán az is volt. Aztán kaparászást hallott meg maga alól és nyögdécselést. Ahogy lepillantott az egyik csoporttársa ücsörgött a Földön. Összeráncolta a szemöldökét, és úgy nézte, hogy vajon mit művel az ő barátjával a lányka, de amíg konkrétan nem kell megszólítva, csak nézte az ügyködést.
- Inkább te gyere fel - válaszolt vissza. Tényleg nem értette, hogy mégis mit akarhat tőle a másik. Lehet ő is gonoszkodni akart vele, ahogy a fiúk szoktak. Hiába, amikor első héten meglátta, ahogy szegény pókot kínozzák, muszáj volt közbelépnie. Azóta is ő a "pókos lány". Számára meg ők voltak a "undok állatkínzók". - Küllek? - kérdezte. Anyukája ezért biztosan megszólta volna, és Gertie azt is kívánta bár megtenné még egyszer.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=831664#post831664][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.05.22. 21:26[/b][/url]

Nem kell félteni a kis Podlovicsot, megtalálja ő azt, ami leköti folyton mozgó agyát. Csak kutatni kell utána kicsit. Kutat most is, ahogy kilép az udvarra. Egy pillanatra megáll, megigazítja kantáros farmerszoknyájának pántját, hogy aztán - mintha koronát hordana fején - vonuljon tovább. Hamar talál is magának társaságot, jóllehet csak véletlen, hiszen most Gertie a fával együtt jár. Lenke nem bánja azonban, örül, hogy nem kell egyedül ücsörögnie, még akkor is, ha a vöröst sokan furcsának tartják. Általában Lenkét nem érdekelte, mit gondolnak mások. Elérte ő, hogy ne merjenek vele kekeckedni. Ki tudja, miket fog tenni, ha egyszer pálcát kap a kezébe. Az biztos, hogy nem akarsz összeveszni vele.
- Nem tudok - néz föl, egyenesen társa barna szemeibe. Ha valamit szégyell az az, hogy nem tud fara mászni. Utálja is bevallani, magának is, másoknak meg pláne. Nem akar azonban lentről beszélgetni Gertrúddal, azt pedig már elhatározta, hogy bizony, a fán ülő lánnyal fog beszélgetni, nem fog más társ után kutatni. Ezért is próbált meg felmászni a fára, annak ellenére, hogy előre tudta, nem fog sikerülni.
Feladni viszont nem szereti a dolgokat, így harmadszorra, is nekifut. Kicsit tovább jut, mint az előbb, most már lábát is sikerül felraknia az ágra. Hála a sok évnyi balettnek, hajlékony hozzá éléggé, hogy míg jobb lába a fa ágán átvetve van, addig a balja a föld felé lógjon. Kezeit szorosan az ág köré fűzte, majd megpróbálta felhúzni magát. Sikerül is neki felülni az ágra, hiszen nem gyenge lány. Egy pillanatra azonban lenéz, és ez az oka annak, hogy aztán megszédülve csúszik a földre ismét.
Bosszúsan bámul fel Gertrúdra. A kérdését nem érti, és ennek okán figyelmen kívül is hagyja. Nem zavarja ugyan, de azt mindenképp be kellett lássa, hogy Gertie nem olyan, mint a többi korukbeli lány. Másképp beszél, és talán másképp is gondolkodik, mint Lenke vagy a barátnői.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=831955#post831955][b]Kolozsvári Gertrúd - 2021.05.29. 19:40[/b][/url]

Az erdőben való neveltetés egyrészt megtanította a lányt, hogyan érezze otthon magát ott, ahol csak zöldet lát. Azonban ezzel ellentétesen sose volt dolga ezelőtt kortársakkal, így most sem teljesen tudta, hogy mégis mit kéne kezdenie a lent látható lánykával. Várja meg, amíg felszenvedi magát? De olyan nem jól csinálta, hogy szinte rossz volt nézni. Azonban régen ő is magától tanulta meg ezeket.
Végül mégiscsak maga alá húzta mezítelen lábait, és felállt az ágra, hogy lefele kezdjen el mászni. Minden kisebb kiálló ágra figyelt, nehogy letörje őket, hiszen a fa se sértette fel az ő bőrét. - Rosszul csünálod - magyarázott közben, és ahogy egész lentre ért felmérte a lányka magasságát és a potenciális ágakat, amelyeket elért.
- Fogd müg azt - mutatott az egyik feljebbi ágra, amelyet Lenke valószínűleg csak ugrással tud majd elérni. - Osztán a lábad támaszkodjon omott - magyarázott tovább, ezúttal arra a vastagabb részre utalva, amelyen eddig a lány próbálkozott.
Várt, hogy Lenke úgy csináljon, ahogy mondta neki, aztán ráfeküdve az egyik fentebbi ágra lógackodott le, hogy ha a lány megcsinálta amit tanácsolt neki, majd a kezéért nyúljon, és úgy segítsen egyenesbe hoznia magát. - Fogd müg a küzöm - szólt parancsoló hangon a vöröske, és teljes erőbedobással húzni kezdte a könnyed lányka testet, és csak akkor merte elengedni, mikor látta, hogy stabilan guggol vagy ül az ágon. Akkor is egy másik ágra vezette oda a kezét, hogy biztosan tudjon kapaszkodni. Lehet, hogy nem értett az emberekkel való kommunikációhoz, de a gyengédséget ugyanúgy ki tudta mutatni feléjük, mint a növények és állatok fele. És közben még bizalomkeltő hatással is volt Lenkére, hála az életmágiájának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=832810#post832810][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.06.18. 15:13[/b][/url]

Se magának, se osztálytársának nem akarja bevallani, hogy nem tud felmászni. Kénytelen azonban, ha nem akar egyedül maradni. Mégpedig nem akar, így olyan dolgot tesz, amit ritkán: elfogadja a segítséget. Egy pillanatra ugyan beleköltözik a remény, hogy a vörös lemegy hozzá, és neki nem kell majd felmennie, Gertrúdnak azonban láthatóan más a terve. Lenke tehát kénytelen felmászni, meghátrálni most már szégyen volna. Pláne miután a másik kijelentette, hogy rosszul csinálja. Nem, most már meg kell mutatnia a világnak, hogy Podlovics Lenke igenis tud fára mászni!
Meg is ragadja hát a Gertie által mutatott ágat, melyet - hála erős lábainak - könnyedén elér, nem kell idétlenül ugrálnia érte. Két kézzel ragadja meg vastag ágat, ami elég erős ahhoz, hogy megtartsa. Persze nem kell nagy súlyt tartania. Az ágról lógva néz fel Gertrúdra további instrukciókért, amiket a vörös meg is ad, Lenke pedig engedelmesen megteszi, amit mondanak neki. Most éppen. Lábait lendíti a vastag ág felé, és meg is támaszkodik rajta, stabilan megállva, végre teljesen a fán, és nem csak lógva rajta. Ellenőrzi, hogy bal keze elég jól fogja-e az ágat, csak aztán engedi el jobbjával, hogy aztán osztálytársa kezéért nyúljon. Meg is ragadja a felé nyújtott kezet, jó erősen, és hagyja, hogy a másik segítsen neki stabilabb helyzetbe kerülni, s feljebb jutni. Fel is csüccsen egy ágra, lábaival rászorítva a fára. Egyedül akkor inog meg egy kicsit, mikor Gertie elengedi, de valahogy meg se retten az érzéstől, és rögtön rá is fog mindkét kezével a fölötte álló ágra.
Talán most tanult meg fára mászni, végre, sikerült az, amit vagy 8 éve próbál megcsinálni! Menne is már följebb, így óvatosan feláll, egyik kezével pedig megragad egy közeli ágat, majd lábát teszi följebb. Csak az apróbb ágakra nem figyel, le is tör egy fiatal hajtást, ahogy másik lábával is átlép, majd lecsüccsen a hajtás helyére. Erősen megkapaszkodva mosolyog Gertrúdra, most már majdnem egy szintből, s közben tornacipős lábait lóbálja.
- Fent vagyok! - jelenti ki az egyértelműt, majd kicsit elfordulva nekidől a fa törzsének. Már nincs egyedül, nincs a földön, valaki alatt, most már beszélgethetnek a vörössel akadály nélkül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=833032#post833032][b]Kolozsvári Gertrúd - 2021.06.24. 17:54[/b][/url]

Számára a famászás olyan volt, mint a légzés. Reflexből tudta minden porcikája, hogy hogyan kell mozdulnia, mit kel fognia, és milyen erőre van szüksége az egyes fogásokhoz. Kész kis Maugli volt, legalábbis unokatestvérei mindig azt szokták rá mondani, mikor este begyűjtik őt a fáról.
Most mégis kicsit meglepődött saját határozottságán is. Eddig sose gondolt bele, hogy mit tesz, és hova lép. Most viszont elképzelte ő mit tenne, és olyan egyszerűen osztotta meg a taktikát osztálytársával, mintha csak a komposztálás rejtélyeit beszélnék meg. Mert hát fontos dolog volt visszajuttatni a Földnek azt, amit elvettek, ebben kétsége se volt.
Habár Lenke nem hajtotta végre annyira kecsesen a gyakorlatot, ahogy ő tette volna, meglepően ügyes volt. Gertie természetesen ezt a véleményt nem szavakkal, csak egyszerűen egy sugárzó mosollyal adta tudtára a másiknak, azonban ahogy fészkelődni kezdett, úgy váltott az arca rögtön haragosba.
- Müt csinálsz? Bántod a fát, hát nüm látod? - hápogott, mint egy kacsa, és a letörött hajtás felé kapott.
- Nagyon sajnálüm - simította meg a fa törzsét a lány. - Kérj bocsánatüt - parancsolt rá a másikra kertelés nélkül. Ha Lenke nem volt hajlandó ilyesmire, akkor képes lett volna fent hagyni a fán, hogy találja ki egyedül, hogy hogyan kell lejönnie. Ilyesmiben nem ismert viccet. Bár őszintén, semmiben nem nagyon ismert viccet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=833682#post833682][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.07.04. 13:51[/b][/url]

Valószínűleg azért nem ment a fáramászás soha Lenkének, mert messzebbi ágakat akar elérni, mint amit tud. Magában mindig azt hajtogatja, hogy azért is eléri, mindent meg tud csinálni, amit akar. Csak alacsony természete szólt közbe. Így viszont, hogy Gertie segít neki, könnyebben tájékozódik az ágak rengetegében. Végül talán szerencséje van, hogy az utolsó pár lépést már egyedül is megtalálja. Nem figyel azonban úgy a fára, mint a másik, csak magára, csak arra, hogy épségben feljusson. Számára a fa csak egy fa, aki - illetve Lenke fejében ami - jelen helyzetben csak arra szolgál, hogy felmásszanak rá. Észre sem veszi, hogy letörte a kis gallyat, bele sem gondol, hogy a fa pont olyan élőlény, mint ő. Örül neki, hogy végre fent van, és beszélgetne ő Gertie-vel, ha a vörös nem akadna fent a törött ág témán. Mosolya szimpatikussá teszi Lenke számára Gertrúdot, a szőke arcára is mosoly költözik, és már kérdezné a másikat, megkérdezné, mi érdekli. Gertie azonban választ ad a kimondatlan kérdésre, csak éppen nem olyat, amilyet Lenke akarna. A válasz sokkal agresszívabb és parancsolóbb. Amit pedig Lenke a legjobban utál, az az, ha parancsolgatnak neki. Ő a maga ura, kész, pont. Neki senki ne mondja meg, kitől és mitől kérjen bocsánatot!
- Azt akarod, hogy egy fától - nyomja meg a szót - kérjek bocsánatot? - bámul értetlen képpel a vörösre. - Ez csak egy fa! - puffog. Szemöldökét értetlenül ráncolja össze, ahogy a másik valóban megteszi, valóban bocsánatot kér egy fától.
Nem érti az egészet. Hiszen a fákat sokszor kivágják, készítenek belőle dolgokat. Ha Lenke véleménye érdekel: sokkal jobb dolgokat készítenek, mint egy álló fa, amivel semmit sem lehet kezdeni.
- Miért is kéne bocsánatot kérnem mellesleg? Te is felmásztál rá! - dühöng tovább. Lábaival szorosan öleli meg az ágat amelyen ül, míg kezeit bosszúsan összefonja maga előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=835498#post835498][b]Kolozsvári Gertrúd - 2021.08.08. 20:10[/b][/url]

Hitetlenkedve kapkodta vörös fejét a letört rügy és Lenke között a lányka. Hát ő aztán nem azért tanít meg másokat fára mászni, hogy aztán visszaélve hatalmukkal tiporják el ezeket az élőlényeket. Az más kérdés, ha csak véletlen volt, megbocsátható a bűn. Csakhogy Lenke nem is tűnt olyannak, mint aki egyáltalán észrevette volna, mit csinált. Gertie-nek kötelessége volt rászólni. Jóhiszeműen el is hitte, hogy erre a szőke lány majd bólintva meg is teszi, amit kért. Pedig milyen távol volt ez az igazságtól…
- Igün! - replikázott a lány azonnal. Nem olyan ördögtől való dolog, hogy a másik ne legyen képes rá. - Te müg csak egy pilisznyák - fonta karba idegesen Gertie a karját. Mi az, hogy csak egy fa? Hiszen a fa miatt élnek egyáltalán. Ha nem lenne, akkor aztán lélegezhetnék a szén-dioxidot. Lefelé nézett a szőkére, mondhatni nyeregben is érezte magát.
- Felmásztam, de nüm törtem el! - hitetlenkedett a vörös. Még a feltételezés is sértette, hogy egy kategóriába sorolta Lenke magával. Minden osztálytársa a belső terek megszállottja, imádják azt a sok kütyüt meg mű tárgyat. Ő bezzeg az összes idejét a szabadban töltötte. Hát hogy lenne akkor már ugyanaz a két kategória? - Te hügy érüznéd magad, ha letürnék a karod? - csücsörített idegesen a kislány. Igazi pukkancs volt, ha a természetet kellett megvédenie. Nem ismerte se saját határait, se másokét. Hiszen még csak szocializálódni se nagyon tudott. - Tudod mi mindünt ad neked egy fa? Fogadok fogalmad süncs - nagyképűsködött a kis vörös.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=835944#post835944][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.08.19. 21:22[/b][/url]

Lábaival és kezeivel is szorosan fogja az ágat, kapaszkodik, arcára azonban jól láthatóan ül ki a düh. Utálja, ha megmondják neki, mit tegyen, kortársaitól meg még annyira sem fogadja el a parancsokat. Pláne nem olyan hülyeséget, mint, hogy kérjen bocsánatot egy növénytől. Nem érti, miért kell akkora ügyet csinálni egy kis rügyből. Hiszen van még egy csomó a fán! Zavarodottság keveredik tekintetébe a dühe mellett, ahogy a puffogó vörösre néz. Nem tudja felfogni, miért olyan nagy ügy ez. Meg azt sem, Gertie miért kér bocsánatot a néma növénytől, akit valószínűleg fele annyira sem érdekel az az egy kis ág, mint osztálytársát.
Talán ha Getie nem kéri ilyen hevesen, Lenke valóban bocsánatot kérne, és mehetnének tovább. De láthatóan mindkét lány igen makacs, és már egyikük sem fog engedni a másiknak. Haragszanak egymásra. Lenke pusztán azért, ahogy beszélt vele a másik. Most már azért sem fog engedni, azért sem fog bocsánatot kérni. Megmakacsolta magács, amit a mellkasa előtt összefont karjai is jeleznek. Orrát dühösen az ég felé szegi, nem néz Gertrúdra, már azért sem. Erős lábait szorosan fonja a vastag faág köré, próbál nem lenézni, nehogy elveszítse az egyensúlyát. Már nem biztos benne, hogy a másik utána kapna, elkapná, ha esne.
- Hogy micsoda? - nevet föl idegesen. Eddig nem zavarta a lányka akcentusa, nem törődött vele, de most be kell látnia, hogy néha igen viccesen hangzik, ahogy Gertie beszél. - Ilyen szó nem is létezik! - gyanusítja meg a vöröst. Közben kénytelen megtámasztani magát két kezével, nehogy kibillenjen az egyensúlyából.
- Ugyan! Ez nem olyan, mintha letörném a karját! Csak egy apró hajtás volt! Van belőle még vagy ezer neki! - Kicsit Gertie felé dől, ösztönös fenyegető mozdulattal. - Mond el te, ha te annyival többet tudsz! - csattan fel most Lenke. Nem szereti, ha butának hiszik, ha ő az, aki keveset tud. Mindig neki kell az okosabbnak lennie! Most azonban valóban kíváncsi, hogy milyen válasszal rukkol elő a vörös.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=841915#post841915][b]Kolozsvári Gertrúd - 2022.01.09. 00:53[/b][/url]

Butaság lenne azt állítani, hogy Gertrúd egyáltalán nem ért az emberekhez, de ha megnézzük az adott szituációt, nagyon is látszik, hogy mégis igaz. Hiába ért a növényekhez, állatokhoz, hiába a mágiája, egyszerűen a sajátjait képtelen megérteni. Annyival mások, mint ő. Még csak nem is ugyanúgy beszélnek. Egyedül érzi magát ebben a furcsa világban, és egyáltalán nem segít magán azzal, hogy ennyire ellenségesen fordul a többiek felé.
- Igünis létüzik. Olyanükra használjük, mint tü - húzta fel mérgesen az orrát. Nem is értette, hogy miért gondolta a másik lányka, hogy magától kitalálna ilyen csúnya szavakat. Hiszen egyáltalán nem kedvességből mondta a másiknak, ahogy régen az édesanyja tette vele.
- Neküd is két karüd van - vonta meg egyszerűen a vállát a lányka, még mindig úgy felpuffasztva az arcát, mintha csak pulyka lenne. Aztán nagyot sóhajtott, és ledobta maga mellé a karjait. Ez a baj ezekkel a furcsa szerzetekkel. Sose tanulták meg értékelni a talpuk alatt lévő anyaföldet. Ezért igazán nem haragudhatott rájuk. Vagy igen?
- A fa ugyanügy légzik, mint tü. Csük fordítva. Amüt tü kifújsz, azt ő bü. És amüt ő ki, and te bü. Értüd? Ahonnan jövük, ott sok vült a bongor. Ezürt sok volt az oxigün - próbálta elmagyarázni egyszerűen, hogy mégis milyen kölcsönhatásban élnek ők  természettel. - Ha nüncs fa, nüncs embür - vonta le a végső következtetést. Na erre próbáljon valamit visszavágni a másik. Akkor aztán biztos, hogy a fán hagyja, hogy letaláljon magától.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=845593#post845593][b]Podlovics Yulia Lenke - 2022.04.17. 20:03[/b][/url]

- Mint én?! - Orrát idegesen emelte a magasba, csak mert kezeivel még mindig az ágat szorította, nehogy lezuhanjon. Arcáról azonban tisztán leolvasható a sértettség, jóllehet még mindig nem értette pontosan, mit jelent a szó. - Most sértegetni próbálsz?! - Végül csak elengedte az ágat, és keresztbe fonta karjait maga előtt. Utálta, ha sértegetik. Nem tudta, hogyan kezelje, mit feleljen rá. Büszkeségét azonban sértette, ahogy Gertie beszélt vele. Csak vissza akart valahogy vágni. - Te meg... - csak hát nem jutott eszébe semmi. - Te meg... - Végül csak ingerülten fújtatott egyet.
Nem segítette a helyzeten, hogy Gertrúd is hasonló módon viselkedett, mint Lenke. A másik dühe csak tovább táplálta Lenkéét. A lányka összeszorított szájjal, szorosan összefűzöt karokkal ült Gertrúddal szemben. Nem is gondolta át a válaszát, nem is akarta megérteni az indokot. Görcsösen ragaszkodott a saját igazához. Ő nem tette semmi rosszat, Gertie volt az, aki belekötött - oktalanul. Nem akart igazat adni a másiknak.
- Azt mondod? -húzta fel a szemöldökét a hosszú kifejtésre. Nem értette teljesen, amit a másik magyarázott, csupán az utolsó szavakra kérdezett vissza. Hihetetlennek tűnt a számára, hogy pont a fák szükségesek az élethez. Azt meg pláne nem volt hajlandó elfogadni, hogy az a kis ág, amit ő letört, számít valamit. Nem akarta elfogadni, hogy hibázott. - Az az egy kis ág akkor sem számít! - fújtatott dühösen. - Nem kell miatta letámadni! - Már nem tudott mást mondani Gertie-nek. Csak magát akarta védeni, hárítani a vádakat. Kezdett elege lenni a vitából, főleg mert már nem volt több érv a tarsolyában.