A tanodához alacsony kerítés tartozik csak, senki sem gondolná, hogy rossz szándékkal közelítené meg bárki is. A kerítés inkább csak azt szolgálja, hogy a kisebbek ne kószáljanak el. Elől nem sok hely van, ezt tavasszal önkéntesek és tanulók virágokkal ültetik be. Hátul azonban nagy kert van, gyümölcsfákkal, és rengeteg fajátékkal. Van hinta, mászóka, csúszda, homokozó, annyi, hogy mindenki kényelmesen tud játszani. Tudnak labdázni is, de van lehetőség arra is, hogy pokrócot hozzanak ki magukkal, és azon olvassanak, kártyázzanak vagy beszélgessenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=831026#post831026][b]Kolozsvári Gertrúd - 2021.05.06. 16:04[/b][/url]

A friss szellő úgy kapott hajába, mintha csak üdvözölni akarta volna. Mosolyogva pillantott végig az udvarocskán, megcsodálva az összes színét a természetnek. Gyöngyöző nevetéssel kezdett el futni végül a fák felé, közben botladozva dobálta le a lábáról azokat a surranókat, amelyet valamiért mindig ráadtak. Nem, ő érezni akarta a talaj morajlását a talpa alatt, mint ahogy régen is volt. Ez volt az egyetlen érzés, amelyet nem vettek el tőle az utóbbi pár hónapban. Futott, gyorsabban mint a sas, csak hogy aztán nekicsapódva az első törzsnek ölelje át azt. Pár pillanat elteltével megállt a fa előtt.
- Remélem nem fogadsz haragosodnak - simította meg a kérget, és aztán óvatos mozdulatokkal kezdett el felmászni rá. Jó pár méterig meg se állt, aztán a kényelembe helyezkedve nézett a messzeségbe. - Az az Erik fiú megint bántott - panaszolta. - Répának szollott a hajam miatt. Kár, hogy nem tudja münnyire szeretem a répát - magyarázott a fának, ahogy fél karjával átölelte mintha a legnagyobb barátja lenne. Talán az is volt. Aztán kaparászást hallott meg maga alól és nyögdécselést. Ahogy lepillantott az egyik csoporttársa ücsörgött a Földön. Összeráncolta a szemöldökét, és úgy nézte, hogy vajon mit művel az ő barátjával a lányka, de amíg konkrétan nem kell megszólítva, csak nézte az ügyködést.
- Inkább te gyere fel - válaszolt vissza. Tényleg nem értette, hogy mégis mit akarhat tőle a másik. Lehet ő is gonoszkodni akart vele, ahogy a fiúk szoktak. Hiába, amikor első héten meglátta, ahogy szegény pókot kínozzák, muszáj volt közbelépnie. Azóta is ő a "pókos lány". Számára meg ők voltak a "undok állatkínzók". - Küllek? - kérdezte. Anyukája ezért biztosan megszólta volna, és Gertie azt is kívánta bár megtenné még egyszer.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=831148#post831148][b]Virginia Mayfair - 2021.05.08. 19:25[/b][/url]

- Legfőképp.
Erősítem meg mosolyogva, mert hát a kollégák valóban nagyon sokat jelentenek. Minél jobbak, annál jobban szeret az ember az adott helyen dolgozni, és nekem tényleg nagyon jó helyem van itt, mindig széles mosollyal és vágyódással indulok el reggel dolgozni, és olykor már rámzárnák az ajtót, csak egyszerűbb hazazavarni.
- A régi munkahelyem se volt rossz, de itt vannak gyerekek. Nagyon szeretem őket, mert teljesen feltöltenek energiával, boldogsággal. Egy nap remélem nekem is lesznek gyerekeim, szívem szerint egy egész fészekaljnyi kis fiókám lenne, de persze, ahhoz előbb meg kell találnom a magam marconán jóképű lovagját.
Nem vagyok kétségbeesve ezen a téren, és nem érzem úgy, hogy igazságtalan lenne a világ, amikor például látom őket kettejüket, Olivérrel - ha jól tudom, így hívják a szerelmét -, inkább boldogsággal tölt el, mert a szép szerelem mindig nagyon megkapó és motiváló.
- A volt jegyesemnek most születik majd, ha jól tudom a negyedik gyereke.
A tekintetem az égre emelve, gyorsan számot vetek az elmúlt években szültetettekről, és végül biccentek egy aprót, hogy jól számoltam.
- Náluk sokáig nem jött össze az első baba, aztán hirtelen az istenek elkezdték megajándékozni őket sok jövevénnyel. De jól állnak nekik nagyon. Örülök, hogy boldogok. Itt laktak régebben, aztán környezetváltozást javasoltak nekik, és eléggé jó döntés volt, hogy megtették.
Legalábbis én nagyon örülök neki, hogy ők boldogok, és ha nekik járt, akkor tudom, hogy nekem is jár. Én voltam az, aki megszakította a jegyességet, és lám, jól tettem, mert így nem őrültünk bele egy rossz házasságba, hanem boldogságot leltünk, és meg is békéltünk egymással.
- Láttalak titeket a múltkor, és érthető az indokod. Azt hiszem, ha lenne egy hasonlóm, én is kiprópróbáltam volna, hogy milyen is vele sodródni. Szerintem nincs olyan ember, aki ferde szemmel nézne rád emiatt.
Cinkos mosoly jelenik meg az ajkaimon, ahogy egyetértésemről biztosítom. Igen, én is határozottan így jártam volna el, és aki azt mondta volna, a mai zaklatott világunkban, hogy menjen a srác, majd sms-eznek, az bolond. Jó döntést hozott, és Olivérnek hála, nekem eggyel több csodálatos kollégám van.
- Engem a nagymamám kért meg, hogy jöjjek ide. Kiskoromban nagyon sokat mesélt erről a helyről, mielőtt egy férfi Amerikába utaztatta volna, itt élt, a tanodába tanult. A szüleit Auschwitzba vitték, és ha jól tudom, onnan már nem jöttek vissza. A nagypapámat szintén ez a férfi menekítette ki, így találkoztak, és azonnal egymásba szerettek. Tizenhat évesen. A szüleim nyolc évesen lettek örök barátok és szerelmesek. Jack-kel, a volt vőlegényemmel én is örökre szólónak hittem, a dolgot, fiatalok voltunk, és úgy éreztem, én is csak egyszer választok párt, mint a felmenőim. Aztán ráébredtem, hogy egy ideje már inkább csak ez tart mellette, a hit, semmi más. Ekkor lett vége.
Szép szerelmünk volt, szerettem is a szerelmünket, de nem működött, nem úgy, ahogy hinni akartam, ezért is engedtem el, és az idő engem igazolt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=831664#post831664][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.05.22. 21:26[/b][/url]

Nem kell félteni a kis Podlovicsot, megtalálja ő azt, ami leköti folyton mozgó agyát. Csak kutatni kell utána kicsit. Kutat most is, ahogy kilép az udvarra. Egy pillanatra megáll, megigazítja kantáros farmerszoknyájának pántját, hogy aztán - mintha koronát hordana fején - vonuljon tovább. Hamar talál is magának társaságot, jóllehet csak véletlen, hiszen most Gertie a fával együtt jár. Lenke nem bánja azonban, örül, hogy nem kell egyedül ücsörögnie, még akkor is, ha a vöröst sokan furcsának tartják. Általában Lenkét nem érdekelte, mit gondolnak mások. Elérte ő, hogy ne merjenek vele kekeckedni. Ki tudja, miket fog tenni, ha egyszer pálcát kap a kezébe. Az biztos, hogy nem akarsz összeveszni vele.
- Nem tudok - néz föl, egyenesen társa barna szemeibe. Ha valamit szégyell az az, hogy nem tud fara mászni. Utálja is bevallani, magának is, másoknak meg pláne. Nem akar azonban lentről beszélgetni Gertrúddal, azt pedig már elhatározta, hogy bizony, a fán ülő lánnyal fog beszélgetni, nem fog más társ után kutatni. Ezért is próbált meg felmászni a fára, annak ellenére, hogy előre tudta, nem fog sikerülni.
Feladni viszont nem szereti a dolgokat, így harmadszorra, is nekifut. Kicsit tovább jut, mint az előbb, most már lábát is sikerül felraknia az ágra. Hála a sok évnyi balettnek, hajlékony hozzá éléggé, hogy míg jobb lába a fa ágán átvetve van, addig a balja a föld felé lógjon. Kezeit szorosan az ág köré fűzte, majd megpróbálta felhúzni magát. Sikerül is neki felülni az ágra, hiszen nem gyenge lány. Egy pillanatra azonban lenéz, és ez az oka annak, hogy aztán megszédülve csúszik a földre ismét.
Bosszúsan bámul fel Gertrúdra. A kérdését nem érti, és ennek okán figyelmen kívül is hagyja. Nem zavarja ugyan, de azt mindenképp be kellett lássa, hogy Gertie nem olyan, mint a többi korukbeli lány. Másképp beszél, és talán másképp is gondolkodik, mint Lenke vagy a barátnői.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=831955#post831955][b]Kolozsvári Gertrúd - 2021.05.29. 19:40[/b][/url]

Az erdőben való neveltetés egyrészt megtanította a lányt, hogyan érezze otthon magát ott, ahol csak zöldet lát. Azonban ezzel ellentétesen sose volt dolga ezelőtt kortársakkal, így most sem teljesen tudta, hogy mégis mit kéne kezdenie a lent látható lánykával. Várja meg, amíg felszenvedi magát? De olyan nem jól csinálta, hogy szinte rossz volt nézni. Azonban régen ő is magától tanulta meg ezeket.
Végül mégiscsak maga alá húzta mezítelen lábait, és felállt az ágra, hogy lefele kezdjen el mászni. Minden kisebb kiálló ágra figyelt, nehogy letörje őket, hiszen a fa se sértette fel az ő bőrét. - Rosszul csünálod - magyarázott közben, és ahogy egész lentre ért felmérte a lányka magasságát és a potenciális ágakat, amelyeket elért.
- Fogd müg azt - mutatott az egyik feljebbi ágra, amelyet Lenke valószínűleg csak ugrással tud majd elérni. - Osztán a lábad támaszkodjon omott - magyarázott tovább, ezúttal arra a vastagabb részre utalva, amelyen eddig a lány próbálkozott.
Várt, hogy Lenke úgy csináljon, ahogy mondta neki, aztán ráfeküdve az egyik fentebbi ágra lógackodott le, hogy ha a lány megcsinálta amit tanácsolt neki, majd a kezéért nyúljon, és úgy segítsen egyenesbe hoznia magát. - Fogd müg a küzöm - szólt parancsoló hangon a vöröske, és teljes erőbedobással húzni kezdte a könnyed lányka testet, és csak akkor merte elengedni, mikor látta, hogy stabilan guggol vagy ül az ágon. Akkor is egy másik ágra vezette oda a kezét, hogy biztosan tudjon kapaszkodni. Lehet, hogy nem értett az emberekkel való kommunikációhoz, de a gyengédséget ugyanúgy ki tudta mutatni feléjük, mint a növények és állatok fele. És közben még bizalomkeltő hatással is volt Lenkére, hála az életmágiájának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=832810#post832810][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.06.18. 15:13[/b][/url]

Se magának, se osztálytársának nem akarja bevallani, hogy nem tud felmászni. Kénytelen azonban, ha nem akar egyedül maradni. Mégpedig nem akar, így olyan dolgot tesz, amit ritkán: elfogadja a segítséget. Egy pillanatra ugyan beleköltözik a remény, hogy a vörös lemegy hozzá, és neki nem kell majd felmennie, Gertrúdnak azonban láthatóan más a terve. Lenke tehát kénytelen felmászni, meghátrálni most már szégyen volna. Pláne miután a másik kijelentette, hogy rosszul csinálja. Nem, most már meg kell mutatnia a világnak, hogy Podlovics Lenke igenis tud fára mászni!
Meg is ragadja hát a Gertie által mutatott ágat, melyet - hála erős lábainak - könnyedén elér, nem kell idétlenül ugrálnia érte. Két kézzel ragadja meg vastag ágat, ami elég erős ahhoz, hogy megtartsa. Persze nem kell nagy súlyt tartania. Az ágról lógva néz fel Gertrúdra további instrukciókért, amiket a vörös meg is ad, Lenke pedig engedelmesen megteszi, amit mondanak neki. Most éppen. Lábait lendíti a vastag ág felé, és meg is támaszkodik rajta, stabilan megállva, végre teljesen a fán, és nem csak lógva rajta. Ellenőrzi, hogy bal keze elég jól fogja-e az ágat, csak aztán engedi el jobbjával, hogy aztán osztálytársa kezéért nyúljon. Meg is ragadja a felé nyújtott kezet, jó erősen, és hagyja, hogy a másik segítsen neki stabilabb helyzetbe kerülni, s feljebb jutni. Fel is csüccsen egy ágra, lábaival rászorítva a fára. Egyedül akkor inog meg egy kicsit, mikor Gertie elengedi, de valahogy meg se retten az érzéstől, és rögtön rá is fog mindkét kezével a fölötte álló ágra.
Talán most tanult meg fára mászni, végre, sikerült az, amit vagy 8 éve próbál megcsinálni! Menne is már följebb, így óvatosan feláll, egyik kezével pedig megragad egy közeli ágat, majd lábát teszi följebb. Csak az apróbb ágakra nem figyel, le is tör egy fiatal hajtást, ahogy másik lábával is átlép, majd lecsüccsen a hajtás helyére. Erősen megkapaszkodva mosolyog Gertrúdra, most már majdnem egy szintből, s közben tornacipős lábait lóbálja.
- Fent vagyok! - jelenti ki az egyértelműt, majd kicsit elfordulva nekidől a fa törzsének. Már nincs egyedül, nincs a földön, valaki alatt, most már beszélgethetnek a vörössel akadály nélkül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=832878#post832878][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.06.21. 13:44[/b][/url]

Az unalom sok mindenre rá tudja venni az embert. Lenkét elsősorban felidegesíti. S mikor már felhúzta magát, akkor jutnak eszébe a legjobb ötletek. Legalábbis ő általában jónak tartja őket.
Az ötlete mindössze annyi volt, hogy szeretne enni egy fagyit. Régen nem evett, és éppen belefért a napi kalória adagba. Csak azt nem tudta, hogyan csinálja. Senki nem volt, aki kivigye, egyedül pedig elvileg nem hagyhatta el az előkészítőt. A hangsúlyt itt az elvileg szócskán van, merthogy Lenke úgy döntött, nem fog várni a hétvégéig, neki a hét közepén kell az a fagylalt. Elhatározta hát, hogy egyedül szerzi meg.
Az udvaron főleg az óvodások játszottak, Lenkének pedig csak még inkább felforrt a feje az üvöltözésüktől. Most nem lehetett azonban hangos, nem rendezhetett jelenetet, bármennyire is jólesett volna, és bármennyire is nehéz volt visszafognia magát. Annyira észrevétlennek kell maradnia, amennyire csak tud, csak így fog kijutni. Bő szárú farmerja zsebébe dugta a kezét - ott szorongatta pénztárcáját - és úgy sétálgatott az épület mellett. Kívülről úgy tűnhetett, hogy a köveket rugdossa és, hogy rossz kedve van. Valójában azonban az ovisokat felügyelő tanárokat leste, mikor pillantanak rá, és mikor vissza a picikre. Lassan kanyarodott be az előkészítő épülete mellett, hogy onnan a kaput vegye célba. Csak egyszer pillantott a háta mögé, de nem látott senkit, így felbátorodva gyorsította meg lépteit, míg a kapuig nem ért. Ott megállt egy pillanatra, ismét körülnézett, ám aztán hatalmas lendülettel nyitotta ki a kaput, és lépett ki az utcára. Érzett ugyan egy kis bűntudatot, de hamar elnyomta az érzést, és úrrá lett rajta a csínytevés öröme. Becsukta maga mögött a kaput, ám az nagyot nyikordult közben, így egy pillanatra ledermedve állt ott, mintha mozgás nélül senki nem vehetné észre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=832888#post832888][b]Virginia Mayfair - 2021.06.21. 20:44[/b][/url]

Körjátszottunk, hármat is, ami nagy szó, mert a fiúk a második után azt mondják, hogy elég volt, nem akarnak többet, különben is lányos és fúj. De ma, mintha egy angyal hintette volna be a gyermekeket a jóság porával, olyan szinten rendesen viselkednek, sőt, a legtöbb dologra lelkesek. Egész biztos, hogy a meleg teszi, annyira bágyadtak, hogy inkább alszanak. Az egyik munkatársam, még az előző helyen azt mondta, hogy ő arra törekszik, hogy tavasz végén, de inkább nyár elején szüljön, és akkor az első időszakban a gyerek mindig csak pilledni akar. Ezzel az elmélettel nem nagyon értettem egyet, de akkor még nagyon törekedtem arra, hogy megmaradjon az állásom, így csak hallgattam őt, lenyelve a véleményem.
Itt más a helyzet. Vivit nagyon szeretem, Olivérrel igazán aranyosak, és jókat szoktunk beszélgetni. Most is, mikor a kicsik elvannak, vele töltöm az időm, de tekintetem el-elkalandozik a szomorúan sétálgató kislány felé is, mivel látványosan szomorú. Igen látványosan. Szeretem, sőt, imádom a gyerekeket, de mindegyikőjüket fenntartással kezelem, mert nagyon édesek, és tisztában is vannak vele, ahogy azzal is, hogy simán képesek lennének kijátszani engem, amit ugyebár nem hagyhatok. Persze, sokszor bedőlök a nagy szemeknek és a kérlelésnek, de úgy érzem, hogy itt most valami más fog történni. Éppen ezért, úgy csinálok, mintha nem nézném, de a szemem sarkából azért figyelem, miközben elmondom Vivinek, hogy miért is kell úgy csinálnunk, mint, akik beszélgetnek. Aztán, mikor eltűnik, várok egy kicsit, és nekiindulok én is, hogy a fal mellett lapulva, mint egy kémfilmben, várjam, hogy mi legyen a folytatás. Visszanéz, majd sietve tovább indul, én meg felvéve a ritmust követem, amíg egy fa mögé nem bújok. Kimegy, és ahogy megnyikordul a kapu, úgy lépek elő én is, zsebeimbe csúsztatott kezekkel.
- Azt hiszem, a kapu rossz oldalán állunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=832929#post832929][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.06.22. 17:13[/b][/url]

Nagy gyakorlata volt már a settenkedésben, és kifejlesztett módszerei voltak arra, hogyan kell különböző dolgokat elcsenni, valakit megtréfálni vagy éppen tökéletesen ártatlannak tettetni magad. Otthon azonban mindig zaj volt, még a szűk családdal is, hiszen vagy Dasha és Nati vesztek össze valamin, vagy a szülők egymással, esetleg a szülők a gyerekekkel. Hát még ha unaktesók is voltak a házban! Az is különbség, hogy általában akadt egy tettestársa. Akár valamelyik testvére volt az, akár Lyev, de mindig fedezték egymást, és általában volt B tervük is, csak a dolog izgalma végett. Most azonban egyedül volt, és kivételesen az a halom, idegesítő ovis sem csapott akkora zajt, mint szoktak. Lenke mégis úgy érezte, a terve jó, és még az óvónők sem figyeltek rá. Miért is figyelnének? Hiszen nem hozzájuk tartozik, és megvan a maguk gondja a kicsikkel. Okuk sincs feltételezni, hogy a lány rosszban sántikál, így könnyedén kisomfordálhat a látóterükből. Legalábbis Lenke ezt hitte. Nem tudta, hogy valójából őt is olyan cseles módon lesik a tanárok, ahogy ő lesik a tanárokat. Az ő szemében terve beválni látszott. Arcán azonban ez nem látszott meg, ugyan azzal bús ábrázattal rugdosta a kavicsokat. Még élvezte is a dolgot, már csak a csínytevés élményét is.
A kavicsok neki ütődtek a falnak, Lenke pedig kirázta szandáljából azt a pár darabot, ami belemenet. Lassan fordult be, de úgy tűnik, nem volt elég óvatos, s többször is hátra kellett volna néznie. Túlságosan elbízta magán a kezdeti siker nyomát. Illetve a vélt siker nyomán. Nem vette hát észre a mögötte settenkedő Virginiát. Még akkor sem, mikor a kapun kilépett, pedig akkor igen alaposan körbenézett. Nem csoda, hogy megállt egy pillanatre benne minden, mikor a tanár előbukkant rejtekhelyéről.
- Igen, éppen most készültem bemenni - nevetett fel. Ki is nyitotta ismét a kaput, és vidáman belépett rajta, mint aki valóban csak most érkezett. Nem volt elég figyelmes, észre sem vette, hogy Virginia az udvaron volt egyáltalán, így feltételezte, hogy hinni fog neki. - Anyával voltam fagyizni. Ő már elment, nem messze innen köszöntünk el. - Közben bal karját emeli a tér felé, megmutatva a helyet, ahol elköszöntek egymástól az anyukájával. Illetve köszöntek volna, ha egy szó is igaz lenne abból, amit Lenke mond.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=832963#post832963][b]Virginia Mayfair - 2021.06.23. 07:59[/b][/url]

Azt mondják a bölcsek, hogy ne nevezzük hazugságnak azt, ami nem igaz, hiszen a gyerekek fantáziája még éles, nehezen választják el a képzelt és megtörtént eseményeket. De azért valljuk be, ha mind a ketten tudjuk, hogy nem mond igazat, azt nehezen lehet a képzeletre fogni. Tekintetem érdeklődő, de a szemöldököm egy hangyányit feljebb kúszik a történet hallatán.
- És fagyievő rekorder vagy, vagy időutazó? Mert, esküdni mernék, hogy az előbb még bánatosan rugdostál egy követ az utcán.
Kedves hangon jegyzem meg, egyáltalán nem korholón, hogy lebukott. Nem hiszek a szigorban, szerintem egy kis humorral és mesével, kedves szavakkal is lehet nevelni, sőt, talán jobban is lehet nevelni, mintha mindig csak mérgesek lennénk. Nekem is voltak olyan óvodás és iskolás társaim, akik féltek a szüleiktől, attól, hogy mit fognak szólni, bár tudták, hogy rosszat. "Ne tessék megmondani az anyunak/apunak." Nagyon sokszor hallottam ezt a mondatot, és addig nem értettem, hogy mit is jelent, amíg Johnny anyukáját nem láttam a kisfiút maga után rántani, majd másnap sebes karral jönni iskolába. Emlékszem, hogy mennyire nehezen ült, és fájt a háta. Akkor tanultam meg, hogy milyen az, ha egy szülő nem türelmes. Én nagyon jó példát hozok otthonról, amit szeretnék majd a gyerekeimnek is átadni, de amíg nincs meg a herceg, és nem lesznek babáim, addig itt gyakorolok.
- Egészen biztos vagyok benne, hogy láttam a hűtőben fagyit. Megkóstoljuk?
Simítom meg kicsit az orra hegyét, és az ajkaim szélesebb mosolyra húzódnak közben. Ez is csínytevés, hiszen akkor esszük, amikor más nem eszi, de ez talán bocsánatosabb bűn, mint az, ha ténylegesen sikerül kiszökni, és akkor jöhetett volna az eljárás, hogy mit keres egy gyerek kint. Mert bár nagy baj nem biztos, hogy történt volna, hiszen Lenke okos, ám mégis, a nénik hiába kedvesek, biztos, hogy olyan dolgokat mondtak volna, amik nagyon megnehezítik az igazgatóság dolgát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=833032#post833032][b]Kolozsvári Gertrúd - 2021.06.24. 17:54[/b][/url]

Számára a famászás olyan volt, mint a légzés. Reflexből tudta minden porcikája, hogy hogyan kell mozdulnia, mit kel fognia, és milyen erőre van szüksége az egyes fogásokhoz. Kész kis Maugli volt, legalábbis unokatestvérei mindig azt szokták rá mondani, mikor este begyűjtik őt a fáról.
Most mégis kicsit meglepődött saját határozottságán is. Eddig sose gondolt bele, hogy mit tesz, és hova lép. Most viszont elképzelte ő mit tenne, és olyan egyszerűen osztotta meg a taktikát osztálytársával, mintha csak a komposztálás rejtélyeit beszélnék meg. Mert hát fontos dolog volt visszajuttatni a Földnek azt, amit elvettek, ebben kétsége se volt.
Habár Lenke nem hajtotta végre annyira kecsesen a gyakorlatot, ahogy ő tette volna, meglepően ügyes volt. Gertie természetesen ezt a véleményt nem szavakkal, csak egyszerűen egy sugárzó mosollyal adta tudtára a másiknak, azonban ahogy fészkelődni kezdett, úgy váltott az arca rögtön haragosba.
- Müt csinálsz? Bántod a fát, hát nüm látod? - hápogott, mint egy kacsa, és a letörött hajtás felé kapott.
- Nagyon sajnálüm - simította meg a fa törzsét a lány. - Kérj bocsánatüt - parancsolt rá a másikra kertelés nélkül. Ha Lenke nem volt hajlandó ilyesmire, akkor képes lett volna fent hagyni a fán, hogy találja ki egyedül, hogy hogyan kell lejönnie. Ilyesmiben nem ismert viccet. Bár őszintén, semmiben nem nagyon ismert viccet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=833357#post833357][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.06.29. 10:36[/b][/url]

Egyedül valóban nehezebb volt fenntartani a látszatot, amit szeretett volna. Nem volt, aki megerősítse szavait. Egy, egy ellen voltak most a tanárral, és Lenkének úgy kellett alakítania a dolgokat, hogy mindenképpen ő jöjjön ki jobban a dologból. Tudatosan hazudott, és gyakorolta is eleget. Úgy tudta ferdíteni a valóságot, ahogy az neki a legjobban megfelelt. Agya hihetetlenül gyorsan járt, és bármire tudott reagálni úgy, hogy ne keltsen gyanút, hogy senki ne mondja meg, nem igazak állításai. Persze Lenke sem volt tévedhetetlen, és itt-ott az ő hazugságaiban is akadtak hibák, szürreális részletek. Jelen helyzetben a hiba nem a történetének kialakításában rejlett, hanem figyelmetlenségében. Abban, hogy azt hitte, Virginia nem láthatta őt korábban. A kérdés így váratlanul érte, annyira, hogy agya kihagyott egy pillanatra, és nem is tudott felelni. Végül értetlen arckifejezést varázsolt az arcára. Tudta, hogy elszúrta a dolgot, rájött, hogy hiába gondolta, nem látták, valaki mégis észrevette. De most már nem vallhatta be, mi volt a terve, hiszen azzal beismerte volna, hogy hazudott. Azt meg sosem vallaná be.
- Az nem hiszem, hogy én voltam, mert egy órája mentem el - hazudott tovább, még mindig azzal az értetlen arckifejezéssel. Nem tudta, a tanár hogyan fog reagálni a további ferdítésre, abban viszont szinte teljesen biztos volt, hogy nem fogja átvágni a nőt. Tudta, hogy a másik sem hülye, és, hogy biztos benne, Lenkét látta az udvaron.
Bár a fagylalt gondolata csábító volt, pláne úgy, hogy csak az övé lett volna, nem tudott már kilépni a szerepéből. Végülis most evett fagyit, ugyebár. Úgy folytak belőle a hazug szavak, hogy már ő maga is elhitte, minden úgy történt, ahogy mondja. El akarta hinni. Még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy fagyit nem kap, helyette viszont büntetést igen. Benne is maradt hát a szerepében. Az érintésre az orrán egy csilingelő vihogással reagált, valójában azonban zavarta a gesztus. Azzá a megvesztegethető kislánnyá tette, akinek a szerepét játszotta. Kifelé nem mutathatta azonban a dolgot.
- Szívesen ennék még fagyit, ha szabad - szólt, bociszemeket meresztve Virginia felé. Talán mégis sikerül fagyit szereznie végül? - Nem ettem sokat az előbb, csak egy kis gombócot kaptam. - Nem tudta, a nő hajlandó lesz-e neki végül adni a fagyiból, vagy amint felfedezi, hogy Lenke tudatosan tovább hazudott neki, szigorúbb hangnemre vált. Mindenesetre a remény hal meg utoljára, és Lenke is reménykedett abban, hogy valamilyen módon mégiscsak nyertesen kerül majd ki ebből a helyzetből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=833682#post833682][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.07.04. 13:51[/b][/url]

Valószínűleg azért nem ment a fáramászás soha Lenkének, mert messzebbi ágakat akar elérni, mint amit tud. Magában mindig azt hajtogatja, hogy azért is eléri, mindent meg tud csinálni, amit akar. Csak alacsony természete szólt közbe. Így viszont, hogy Gertie segít neki, könnyebben tájékozódik az ágak rengetegében. Végül talán szerencséje van, hogy az utolsó pár lépést már egyedül is megtalálja. Nem figyel azonban úgy a fára, mint a másik, csak magára, csak arra, hogy épségben feljusson. Számára a fa csak egy fa, aki - illetve Lenke fejében ami - jelen helyzetben csak arra szolgál, hogy felmásszanak rá. Észre sem veszi, hogy letörte a kis gallyat, bele sem gondol, hogy a fa pont olyan élőlény, mint ő. Örül neki, hogy végre fent van, és beszélgetne ő Gertie-vel, ha a vörös nem akadna fent a törött ág témán. Mosolya szimpatikussá teszi Lenke számára Gertrúdot, a szőke arcára is mosoly költözik, és már kérdezné a másikat, megkérdezné, mi érdekli. Gertie azonban választ ad a kimondatlan kérdésre, csak éppen nem olyat, amilyet Lenke akarna. A válasz sokkal agresszívabb és parancsolóbb. Amit pedig Lenke a legjobban utál, az az, ha parancsolgatnak neki. Ő a maga ura, kész, pont. Neki senki ne mondja meg, kitől és mitől kérjen bocsánatot!
- Azt akarod, hogy egy fától - nyomja meg a szót - kérjek bocsánatot? - bámul értetlen képpel a vörösre. - Ez csak egy fa! - puffog. Szemöldökét értetlenül ráncolja össze, ahogy a másik valóban megteszi, valóban bocsánatot kér egy fától.
Nem érti az egészet. Hiszen a fákat sokszor kivágják, készítenek belőle dolgokat. Ha Lenke véleménye érdekel: sokkal jobb dolgokat készítenek, mint egy álló fa, amivel semmit sem lehet kezdeni.
- Miért is kéne bocsánatot kérnem mellesleg? Te is felmásztál rá! - dühöng tovább. Lábaival szorosan öleli meg az ágat amelyen ül, míg kezeit bosszúsan összefonja maga előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=834019#post834019][b]Virginia Mayfair - 2021.07.09. 16:22[/b][/url]

- Már egy óra is eltelt?
Pillantok rá csodálkozva, hiszen tudom, hogy hazudik. A nagy kérdés az, hogy vajon ő tudja-e, hogy én tudom, hogy hazudik, vagy hisz abban, hogy én elhiszem, hogy igazat mond, és csak csőbe próbálom húzni. Persze az olyan szavakat, mint hazug próbálok kerülni, én sem szeretem, és próbálom a gyerekeket is becsületességre nevelni, mert az jobb, mint az, ha nem mondanak igazat, és kiderül. Eleve a nem igazat mondás sem jó.
- Miért vett anyukát egész kicsi gombócot? Mert, ha beteg vagy, akkor semmiképpen sem szabad elmennünk újra, hiszen akkor sokkal betegebb is lehetsz, és akkor fekhetsz egész nyáron. Ha szeretnéd, megvizsgállak.
Tárom ki a kaput, ami most is kicsit nyíg, de mind a ketten tudjuk, hogy majd akkor lesz igazán hangos, amikor visszacsukódik. Ez volt ugyebár az utolsó csepp, de már eleve akkor is gyanús volt a kicsi lány, amikor csak úgy céltalanul bóklászott. Megtanultam már, hogy tizennégy év alatt céllal, felette valóban céltalanul bóklásznak az kölykök. Az pedig, hogy vajszívem van és szeretek naivnak látszani, egy dolog. Tény, hogy mindenkiről a jót feltételezem, de azért ostoba nem vagyok. Helyette más taktikát választok.
- Óóó, neked is van kamuszemed? Ennyi idősen egyszer nekem is előjött, amikor nem mondtam igazat és nagyon féltem, hogy meg fog nőni, de végül csak akkora lett, mint az orrom, és alig lüktetett. Sssziii, nem fáj?
Teljes átéléssel beszélek, és közben a homloka közepére mutatok, majd megborzongva fonom össze magam előtt a karjaimat, olyan arckifejezéssel, mint aki menten elájul egy nagyon rossz emléktől. Valójában persze nincs ott semmi, azonban az emberek annyira szokták félteni a hazugságot, hogy ösztönöseb megérintik az ilyen helyeket, belenéznek a tükörbe, ha van rá lehetőségük, és testük minden rezdülésével elárulják magukat. Nekem is ez a célom, hogy magát buktassa le. Szeretném, hogy érezzel, mit is jelent hazudni, hogy a folyamatot értse meg. Nem hiszek a büntetésben, sem abban, hogy a gyerek verve jó. Én inkább játékosabb módszerekkel szeretek olyan helyzeteket teremteni, hogy legyen lehetőségük átgondolni.
- Na gyere.
Nyújtom ki a kezem, remélve, hogy elfogadja azt, és elindulhatunk vissza, mielőtt még valaki olyan lát meg minket, aki megbüntetné, pedig a nagy melegben csak egy kis fagyit szeretett volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=834203#post834203][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.07.12. 12:58[/b][/url]

A kérdésre csak határozottan bólintott. Már maga sem tudta, miért akarja ennyire átverni a tanárt, de kiszállni semmiképpen sem akart. Úgy érezte, gyengének mutatkozik, ha megtörik, és bevallja, hogy nem mondott igazat. A másik viszont okos, és minden szavával meglepte Lenkét, újabb és újabb kihívások elé állítva a kislányt. Lenke azonban állta a sarat - legalábbis ő így érezte.
- Nem volt nála elég pénz. - Fejét megrázta mosolyogva a betegség felvetésére. Ő nem beteg, ő sosem, ő erős és egészséges. Megvizsgálni sem kellett, azt mindennél jobban utálta volna. Mert lássuk be, egyik gyerek sem szereti, ha megvizsgálják. Még akkor sem, ha cukorkát kap a végén.
Lenke szemében viszont felért egy vizsgálattal az, amit Virginia művelt. A lány már abba is beletörődött volna, hogy nem eszik ma fagyit, csak higgyen neki a nő, és mehessen békében. Virginia azonban egyértelműen rá akarta venni a kislányt, hogy felfedje, hazudik. Lenke azonban nem vallhatta be, hogy nem mond igazat, mert tudta, abban méltósága sérülne, sőt, még büntetést is kapna érte. Azt feltételezte, hogy a nő azért akarta beismertetni vele bűnét, hogy aztán jogosan büntethesse meg. Hiszen amíg nem tudta bebizonyítani, hogy nem mond igazat, megbüntetni sem tudta volna. Pedig biztos, hogy meg akarta büntetni, Lenke szemében ez lett volna a megszokott és jogos lépés. Helyette a nő csőbe húzta. Mert Lenke bármennyire is nem hitt Virginia történetében, ösztönei legyőzték, és balja azonnal a homlokára tapadt. Addig is tudta, hogy nincs ott semmi, most azonban bebizonyította, hogy hazudott. Elszakadt benne valami, elengedte a "jókislány" szerepét, a tündéri mosolyt az arcáról. Helyette bosszús arckifejezés ült ki rá, düh, ami félig önmaga, félig pedig a tanár felé irányult.
Semmiképp sem akarta megfogni a nő kezét, azzal szövetségre lépett volna vele, azt pedig nem akarta. Nem akarta, hiszen a másik átverte őt, kijátszotta, és Lenke ezért szörnyen dühös volt rá.
- Nem akarok visszamenni - jelentette ki egyszerűen. Karjait összefonta maga előtt, orra pedig ösztönösen az ég felé lendült. Úgy emelte föl állát, mint aki mindenkinél feljebb áll.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=835310#post835310][b]Péntek Boldizsár - 2021.08.03. 20:28[/b][/url]

Édesanyja sosem korlátozta a szabadságát. Olympia mindig úgy bánt a fiával, ahogy szerette volna, hogy vele bánjon; tisztelettel és bizalommal. Boldizsár egyszer sem hazudott még a szüleinek és titkai sem voltak előttük. Ha gyötörte valami vagy kétségei támadtak, mindig megosztotta azokat édesanyjával, aki kedves mosollyal fűszerezve bölcs tanácsokkal látta el. Az, hogy ezeket megfogadta-e vagy sem, már egyedül rajta állt. Valószínűleg ennek a kölcsönös bizalomnak köszönhette azt is, hogy Olympia közbenjárásával hét közben is látogathatta Bogolyfalvát. Bagollyal küldött levelet az igazgató úr részére, amiben részletesen leírta, hogy felelősséget vállal fiáért, akkor is, ha a városban tartózkodik. Boldizsár sosem élt vissza a kapott engedménnyel. Minden óráját tisztességesen látogatta, jegyeire sem érkezhetett panasz, illetve jóval a kijárási tilalom előtt visszatért a hálókörletébe, miután lejelentkezett házvezetőjénél.
Alig várta, hogy vége legyen az óráknak. Izgatottan ficergett a széken és nehezére esett az odafigyelés, ám még így is minden feltett kérdésre pontos választ tudott adni. Ám ahogy az utolsó óra végét jelző csengő felharsant, elsőként távozott a teremből, hogy a szobájában hátrahagyva a könyveit, azonnal a kijárat felé vegye az irányt.
Némán, a folyosó fala mellett, a tekinteteket kerülve robbant ki a kastélyból, hogy egy árnyékos kiszögellésben végre felöltse azt a formáját, amit sokkal jobban szeretett. Épp csak végigsimított a nyakában lógó amuletten, mikor teste összezsugorodott és dús fehér bunda rejtette el vézna alakját. Apró, nyurga, hófehér testecske, épp csak farka vége feketéllett, mintha tintába mártotta volna. Hátsó lábaira állva, fekete gomb szemeivel körbekémlelt, majd elrejtőzve a nagy fűben nekiiramodott. Hosszú volt az út a rövid lábakon, ám mégis sokkal szívesebben tette meg így a város felé vezető utat. A kapun kiérve halk, boldog makogásba kezdett és a fák között, cikk-cakkban rótta a centimétereket, amiket meglepő gyorsasággal hagyott maga mögött.
Az Előkészítő udvarán állt csak meg. Rossz emlékektől terhes hely, ám most mégis kíváncsian szemlélődött. Felegyenesedve a vörös lánykát kereste, akinek olyan furcsa akcentusa van, mellé hatalmas igazságérzete. Talán két napja volt, hogy át akart vágni itt és meghallotta felháborodott beszédét, mikor leteremtette egyik társát, aki csak letépett egy levelet a fáról. Még alig pár centire a földtől is meg tudta állapítani, hogy mennyire apró, mégis mekkora hanggal és akarattal áldotta meg az élet. Nem tudta megmondani, hogy miért, de közelebbről meg szerette volna nézni magának. Végül döntött: a fa felé futott, farka söpörte maga után a földet, karmai halkan pattogtak a kövezeten. A göcsörtös, öreg törzs szűkös odvába fúrta be magát és várt. Valami azt súgta neki, hogy nem kell sokat várnia, hogy felbukkanjon a kis vörös. Édesanyja mindig azt tanította neki, hogy hallgasson a megérzéseire. És Boldizsár így is tett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=835498#post835498][b]Kolozsvári Gertrúd - 2021.08.08. 20:10[/b][/url]

Hitetlenkedve kapkodta vörös fejét a letört rügy és Lenke között a lányka. Hát ő aztán nem azért tanít meg másokat fára mászni, hogy aztán visszaélve hatalmukkal tiporják el ezeket az élőlényeket. Az más kérdés, ha csak véletlen volt, megbocsátható a bűn. Csakhogy Lenke nem is tűnt olyannak, mint aki egyáltalán észrevette volna, mit csinált. Gertie-nek kötelessége volt rászólni. Jóhiszeműen el is hitte, hogy erre a szőke lány majd bólintva meg is teszi, amit kért. Pedig milyen távol volt ez az igazságtól…
- Igün! - replikázott a lány azonnal. Nem olyan ördögtől való dolog, hogy a másik ne legyen képes rá. - Te müg csak egy pilisznyák - fonta karba idegesen Gertie a karját. Mi az, hogy csak egy fa? Hiszen a fa miatt élnek egyáltalán. Ha nem lenne, akkor aztán lélegezhetnék a szén-dioxidot. Lefelé nézett a szőkére, mondhatni nyeregben is érezte magát.
- Felmásztam, de nüm törtem el! - hitetlenkedett a vörös. Még a feltételezés is sértette, hogy egy kategóriába sorolta Lenke magával. Minden osztálytársa a belső terek megszállottja, imádják azt a sok kütyüt meg mű tárgyat. Ő bezzeg az összes idejét a szabadban töltötte. Hát hogy lenne akkor már ugyanaz a két kategória? - Te hügy érüznéd magad, ha letürnék a karod? - csücsörített idegesen a kislány. Igazi pukkancs volt, ha a természetet kellett megvédenie. Nem ismerte se saját határait, se másokét. Hiszen még csak szocializálódni se nagyon tudott. - Tudod mi mindünt ad neked egy fa? Fogadok fogalmad süncs - nagyképűsködött a kis vörös.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=835499#post835499][b]Kolozsvári Gertrúd - 2021.08.08. 20:12[/b][/url]

Térdén egy hatalmas horzsolás folt mesélt a néhány perccel ezelőtti történésekről. Apró csíkban folyt le a lábán a vére, de mintha a vöröske nem is érezte volna vágta ki az udvarra vezető ajtót. Poros volt szinte minden fellelhető méteren, és a haja is a szélmalom minden irányába állt. Ledobta magáról a kelletlen lábbeliket, végre érezni akarta talpa alatt a föld morajlását. Az életeket, amelyeket védelmezett még akkor is, ha csúfolták érte. Arca sötét piros színt öltött a kétségtelen fájdalom és méreg kereszteződésétől. Apró lábaival szaladni kezdett a hátsó részhez, hogy kedvenc fái rejtekében végre elbujhasson a többi ember elől. Miközben szedte tappancsait, könnyei is elhagyták szomorúságtól csillogó szemeit, és egy csíkban megtisztították orcáját.
Szipogva fogott rá az alsó ágakra, és ügyesen, mintha csak a vérében lenne akaszkodott fel a lombkoronába. Maszatos kezét végighúzta szeme alatt, csak még inkább koszossá varázsolva fehér bőrét. - Egyszür majd jól megkonnyasztom őket - motyogta sajátságos átkait a kislány. Talán ha ismerne egyetlen átkot is, már nem is mertek volna vele kezdeni. Igazán kár volt, hogy saját mágiáján kívül még másikat nem tapasztalt.
Feljebb mászott, gondosan vigyázva minden kis ágacskájának a fának. Máris sokkal élőbbnek érezte magát így. Lehobbant az egyik ágra, és felhúzta a lábát, hogy megnézze a sebet rajta. Idegesítő szoknyája, amelyhez nagynénje ragaszkodott felgöngyölödött és látszott az alatta megbúvó rövidnadrág. Hirtelen valami megmoccant mellette. Az előtte húzódó faághoz kapott, hogy ijedtében le ne essen, és odakapva a fejét megpillantott valami fehéret. Elmosolyodott, és nadrágja zsebébe nyújva pár magocskát húzott elő. Az uzsonnára adott sérkéről szedte le őket, hogy elültesse, de így talán még jobb volt. Kinyújtotta az állat felé a tenyerét. Lassan mozgott, és megint érezte, hogy a mágia végigfut az ereiben. - Ne félj tőlem. Nem foglak bántani - biztosította hanggal is Gertie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=835687#post835687][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.08.13. 14:37[/b][/url]

A hintán ülve tornáztatta lábait, miközben megpróbálta kizáni a visongást. Általában nem zavarták a zajok, de most nagyon rossz hangulatban volt. Elrontotta a kedvét, hogy még mindig nem sikerült normálisan megcsinálnia azt a pirouette-et, amivel olyan régen próbálkozik. Az egész koreográfia összeesik, mikor beleakad abba az egy elembe, és mikor sokadjára sem sikerül, általában ő maga is összeesik. Testileg a fáradságtól, lelkileg pedig a dühtől. Addig tudta tartani magát, amíg ki nem értek a táncstúdióból. Ott aztán kitört belőle a hiszti, amiből az apja kapott is rendesen. Rosszul is aludt az éjjel, mindig rosszul alszik, amikor ilyen feszülten és kimerülten fekszik le. Ha pedig nem alszik jól, fáradtan fog felkelni, és a hangulata is rosszabb lesz.
Most is rossz volt, arcán is látszott. Most nem csintalan mosolya ült arcocskáján, helyette durcás kifejezés, amit látszólag semmivel sem lehetett levakarni. Fel is szisszent, de nem dühében, hanem mert sikerült megrántania a bokáját, ahogy megmozgatta. Bosszús arccal húzta magához a lábát, ám kecses mozdulattal, hajlékonyságát fitogtatva az esetlegesen őt nézőknek. Gyakorlott mozdulatokkal masszírozta ki a görcsöt bokájából, hogy aztán ismét kecsesen, lassan engedje vissza lábát a földre. A hatás kedvéért először csak lábujjaival érintette a földet, s csak lassan ereszkedett spiccből ismét telitalpra. Nem tudta, bárki látta-e mozdulatait, most nem is nézett körbe, csak lassan kezdte hajtani magát a hintán. Minden lendüléssel erősebbet hajtott magán, és egyre magasabbra szállt. Ha elszakadhatott volna a tartórudaktól már el is repült volna. Arra emlékeztette, amikor testvérei megtanították neki a seprűlovaglás alapjait. Alig várta már, hogy a Bagolykőbe kerülve saját seprűt kapjon. Már régen ki akarta próbálni a seprűakrobatikát is, de eddig nem volt rá alkalma. Pedig biztosan imádná, talán jobban tetszene neki a balettnél is. Sokat olvasott már a sportról, a versenyekről szóló híreket is követte egy darabig, magazinokban meg ahol éppen tudta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=835855#post835855][b]Péntek Boldizsár - 2021.08.17. 21:37[/b][/url]

Az édesanyja nagyon türelmes ember volt és Boldizsár nagyon is hasonlítani szeretne rá, így az odúba bevackalódva, a karmaival kapaszkodva hajtotta apró fejét a fának. Orra folyamatosan mozgott, az új szagokat befogadva, elemezve őket. Végül, alig talán negyed órával később mozgásra lett figyelmes. A fa halkan susogott a lány pöttöm súlya alatt, Boldizsár apró hermelintestén pedig izgatott borzongás futott végig. Kicsit kintebb dugta a fejét, nyakát nyújtogatta lefelé, hogy lássa a lányka útját felfelé. Valami megmagyarázhatatlan vonzotta felé, ám Boldizsár épp türelmet gyakorolt, így várt. Nézte a közeledő alakot, a gubancos vörös tincseket és a maszatos bőrt. Ha tudott volna, mosoly jelent volna meg apró pofáján, ahogy saját húga jutott eszébe. A lányka alig egy-két évvel lehet csak idősebb Artemisnél.
Ahogy elhelyezkedett az ágon, Boldizsár visszahúzta fejecskéjét az odúba, ám karma megcsúszott, így hangosabban végigkaristolta a fát. Halkan makogott, majd a lányka hangjára lassan ismét kikukucskált búvóhelyéről. Beleszimatolt a levegőbe, orrát egyből megcsapta a magvak illata. Óvatoskodva, kissé púpozott háttal kimászott az odújából és gombszemét a lénykén tartva közeledett hozzá. Orrával megbökte az ujjbegyeit, majd a tenyerét és enni kezdett. Hermelin alakban amúgy is szereti az emberek közelségét, szereti a mosolyt az arcukon, a kedves bókokat, amivel illetik őt, a játékos simogatásaikat. A lánynak azonban semmi ilyesmire nem volt szüksége, hogy minden bizalmát tálcán kínálja neki. Édesanyja biztosan büszke lenne most rá, hogy hallgat az ösztöneire.
Pár falat után közelebb ugrál a lánykához. Makogva szagolgatja, böködi az orrával, majd huppan a lányka ölébe, befészkelve magát oda. Gombszemeit az arcára vezeti, oldalra biccentett fejjel nézi a foltokat, majd szaglászva kúszik a vérző térdéhez. Tudja, hogy le kéne fertőtleníteni, letörölni a száradt vért és bekötni a sebet, az édesanyja megmutatta, hogyan kell. De mégis mit tehetne így, aprócska hermelinként? Jobb híján panaszos makogásba kezd, hátha észreveszi a lányka a saját sebét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=835860#post835860][b]Borlai Artúr Máté - 2021.08.17. 23:07[/b][/url]

Hümmögve helyesel a nő felvetésére, miszerint minden gyerek szereti a mozgást. A szemében általában voltak a jó kondiban lévő, örökmozgók, mint amilyen ő is volt gyerekként, meg azok, akik olyan kis esetlenek., akikről messziről lesüt, hogy rosszak testnevelésből. De igaza lehet, biztosan lehet valamilyen mozgásformát találni nekik is, amit élveznek.
- Olyat kell keresni, amiben sikerük van. Itt elég kicsi osztályok vannak, ha helyesek az ismereteim. – Kérdőn pillant Zorkára, noha a hangsúlya korábban inkább kijelentő volt. Már egy gondolattal előrébb jár, mint amiről beszél.
- Szóval lehet mód külön figyelmet fordítani az ifjúságra. – Mondja az öreg 22 éves fejével, mint aki sok mindent megélt már. Sok szerelmet, bulit és szétszabdalt kezet egy-egy elrontott barkácsoláskor. De ez is valamiféle élettapasztalat, nem?
A bölcsessége hamarosan átül zavart vigyorba, amikor megerősítik abban a félelmében, miszerint a kicsikkel nehéz lesz. Így cukinak tűnnek, de nagyon sok kezelhetetlen gyerekről hallott. Az biztos, hogy ha itt helytáll, akkor nagyon sok, stresszel járó akadály már nem is lesz akkora gond az élete későbbi szakaszában. De akkor sem akarta, hogy korban olyan közelállókat tanítson, elvégre azokkal szemben mi tisztelete van, akikkel egy körletben lakik és minden nap látják?
Semmi.
- Ez nem hangzik túl biztatóan… De megbirkózom vele. Azt hiszem. Kaphatok pár túlélési tippet? – Kérdi ezúttal már a megfelelő hangsúllyal, hiszen most pont ezen zakatolnak a gondolatai. Látva ezt a gyerektömeget, hallva ezt a zsivajt pontos elképzelése van már, hogy mi vár rá, még akkor is, ha ez egy kötetlen program és itt az a dolguk, hogy gyerekek legyenek. És abban nagyon jók, még akkor is, ha zavarba ejtő a tőle pár méterre álló kisfiú, aki épp a saját bányászott produktumát fogyasztja el. Száját kissé elhúzza, de végül is nem szól rá, majd megtanulja, hogy nem finom. Nem akarja, hogy kötekedős tanár bácsiként ismerjék meg – helyette Zorkának hála jó hangosan mindenki megtudta, hogy kicsoda ő és mit fog itt csinálni. Lehet, hogy más ilyenkor kihúzta volna magát, azonban Arti inkább kicsit összébb zsugorodott, mintha csak azt akarta volna, hogy kisebb felületen lássák a kíváncsi szemek. Aztán végül összeszedi a bátorságot és megszólal.
- Jó napot, sziasztok! Köszönöm a bejelentést, tanárnő. Igen, ez így lesz. Remélem nagyon jóban leszünk és… élvezni fogjátok a közös munkát. Én nagyon várom. – Böki ki kissé határozatlan hangon. Nagyon váratlanul érte, legszívesebben minden szó közé beszúrta volna, hogy izé meg minden félmondat végére, hogy ’meg ilyenek’. De helyt állt, már csak a gyakorlatok diktálásánál kell teljesítenie egész éven.
- Milyen eszközök vannak a sorversenyhez? Mit szólnál hozzá, ha a fűre felrajzolnánk azokkal egy menci ugróiskolát? – Kérdi a megbűvölt aszfaltkrétákra sandítva. Nem biztos benne, hogy alkalmasak erre a felületre is, de hátha valami unverzális-csodatechnológiás akármik. Ha nem, akkor marad a hagyományos verseny.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=835944#post835944][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.08.19. 21:22[/b][/url]

Lábaival és kezeivel is szorosan fogja az ágat, kapaszkodik, arcára azonban jól láthatóan ül ki a düh. Utálja, ha megmondják neki, mit tegyen, kortársaitól meg még annyira sem fogadja el a parancsokat. Pláne nem olyan hülyeséget, mint, hogy kérjen bocsánatot egy növénytől. Nem érti, miért kell akkora ügyet csinálni egy kis rügyből. Hiszen van még egy csomó a fán! Zavarodottság keveredik tekintetébe a dühe mellett, ahogy a puffogó vörösre néz. Nem tudja felfogni, miért olyan nagy ügy ez. Meg azt sem, Gertie miért kér bocsánatot a néma növénytől, akit valószínűleg fele annyira sem érdekel az az egy kis ág, mint osztálytársát.
Talán ha Getie nem kéri ilyen hevesen, Lenke valóban bocsánatot kérne, és mehetnének tovább. De láthatóan mindkét lány igen makacs, és már egyikük sem fog engedni a másiknak. Haragszanak egymásra. Lenke pusztán azért, ahogy beszélt vele a másik. Most már azért sem fog engedni, azért sem fog bocsánatot kérni. Megmakacsolta magács, amit a mellkasa előtt összefont karjai is jeleznek. Orrát dühösen az ég felé szegi, nem néz Gertrúdra, már azért sem. Erős lábait szorosan fonja a vastag faág köré, próbál nem lenézni, nehogy elveszítse az egyensúlyát. Már nem biztos benne, hogy a másik utána kapna, elkapná, ha esne.
- Hogy micsoda? - nevet föl idegesen. Eddig nem zavarta a lányka akcentusa, nem törődött vele, de most be kell látnia, hogy néha igen viccesen hangzik, ahogy Gertie beszél. - Ilyen szó nem is létezik! - gyanusítja meg a vöröst. Közben kénytelen megtámasztani magát két kezével, nehogy kibillenjen az egyensúlyából.
- Ugyan! Ez nem olyan, mintha letörném a karját! Csak egy apró hajtás volt! Van belőle még vagy ezer neki! - Kicsit Gertie felé dől, ösztönös fenyegető mozdulattal. - Mond el te, ha te annyival többet tudsz! - csattan fel most Lenke. Nem szereti, ha butának hiszik, ha ő az, aki keveset tud. Mindig neki kell az okosabbnak lennie! Most azonban valóban kíváncsi, hogy milyen válasszal rukkol elő a vörös.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=836465#post836465][b]Kolozsvári Gertrúd - 2021.08.31. 18:32[/b][/url]

Elmosolyodott, ahogy megpillantotta az aranyos kis állatot teljes valójában. Elképzelni sem tudta, hogy mégis hogy került oda az előkészítő udvarára a hermelin, de az egyszer biztos, hogy felvillanyozta a kedvét. Mindig akkor volt a legjobb, ha a természet és annak megannyi csodája is körbevette. Mint épp most.
Ahogy közelebb kúszott hozzá a fehérke, egyre kevésbé érezte a fájdalmat, amit addig majdnem minden porcikájában érzett. - Én a barátüd vagyük ne félj! Azuk ott bünt nüm azok - fordult morcosan az épület felé. Utálta az egészet. Távol lenni Erdélytől, az erdőtől, mindentől amit ismert. De még inkább utált az előkészítőbe járni a többi gyerekkel. Egy oroszlán barlangjában is biztonságosabban érezte volna magát, mint itt egy tanórán.
Megsimogatta óvatosan az állat bundáját, és ő is ránézett a térdeire. Elhúzta a száját. - Erik mindüg bánt. Erdőelvén az ilyüt csak csurimurinak hívjuk - magyarázta bólogatva, mintha a szavait megértené a kis állat. De az igazság csak annyi volt, hogy tetszett neki, hogy végre kibeszélheti magából. Kolozsváriék aranyosnak tűntek, de ők is mindig csak leszólták ha rossz helyre rakta a cókmókját. Akkor mégis hogy mondhatna el nekik ilyesmit?
- Tüdod müst épp elpitiszkált mert ellüntmondtam nüki - vont vállat, de látszott rajta, hogy még mindig bosszús miatta. Közben a simogatást nem hagyta abba, ámbár a varázslata egyre kevésbé érte a kis hermelint. Mintha már az állat is nyugodtan bírta volna mellette.
- Hasünlítasz egy küs lényre, amüt Villő mütatott. Úgy hívjük, hügy Pán. Tütszik? - kérdezte meg a kis állatot, és komolyan várta is, hogy válaszoljon. Vagy legalábbis hagyott időt a másiknak, hogy adjon valami jelzésfélét neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=837158#post837158][b]Layla Robillard - 2021.09.21. 19:19[/b][/url]

Ritka alkalmak egyike, mikor lehetősége van ellátogatni bárhová – úgymint a Shanes-be. Az edzések, interjúk, fotózások, no meg a tanulás jószerével lefoglalják idejét, nem beszélve jelen pillanatban haldokló párkapcsolatáról. Ami azt illeti, ez kissé lelombozza, de nem enged teret a sötét gondolatoknak, mert megbeszélte Matyi bácsival, hogy ma meglepi a gyerekeket és ő fog rájuk vigyázni. Tudniillik, ha egyszer már túl idős lesz a sporthoz, edző szeretne lenni, ez pedig megköveteli a lurkókkal való gyakorlatozást. Noha maga is gyermek még, szívesen igyekszik magára ölteni az érett felnőtt szerepét. De nem ezen a napon! Megérkezve azok a gyerekek, akikkel már találkozott vagy ismerték valahonnan, rögtön megrohamozzák, ő pedig hatalmas, széles mosollyal ölelgeti meg mindahányat. Alig jutott be az épületbe, de úgy tűnik sohasem ér ki az udvarra, hogy a mára kiosztott csoportjával töltse az időt. Nagy nehezen átverekszi magát a sokaságon, kiérve pedig elégedetten veszi tudomásul, hogy mindenki szépen játszik és elfoglalja magát.
Csípőre vágja kezeit, hogy jobban szemügyre vegye a kicsiket, mikor megakad tekintete egy, a hintánál gyakorló kislányon. A pirouette, amivel próbálkozik, korántsem tökéletes, s Layla figyelmét a megfájduló boka sem kerüli el, mégis igyekszik beleolvadni környezetébe, nehogy a kislány észrevegye, ahogy figyeli. Kecsessége magával ragadó, megszólalni sem kell, hogy leríjon róla, táncol vagy legalábbis közel áll hozzá ez a művészeti ág. Amikor hajtani kezdi magát, a navinés úgy dönt, odamegy hozzá, elvégre most rá nem nagyon van szükség, mindenki szépen játszik.
- Szia! – kedvesen mosolyog, mikor közelebb ér, viszont nem akar egyből a közepébe vágni annak, amit mondani akar. Bár miért is ne? Megvárja, míg a hinta lassul valamelyest, csak aztán kezd bele mondandójába. – Láttam, amikor gyakoroltál. Az a baj, hogy túlságosan görcsös vagy. A vállaid szorosan működjenek együtt a hátaddal és gerinceddel, lefelé kell szorítanod őket, de közben nyitnod kell a mellkasod. A kezeidet későn húzod be, ezért túl hamar nyitod ki és elveszíted az egyensúlyod – oldalra billentett fejjel pásztázza a kislány arcát, megfeledkezve arról, hogy ő maga Layla Robillard. Mert mégis, kicsoda ő? Csak egy lány, aki imádja a seprűakrobatikát, néha versenyekre jár, általában megnyeri őket és kész. De ugyanolyan volt, mint Lenke, egy fikarcnyival se másabb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=837557#post837557][b]Virginia Mayfair - 2021.10.01. 19:18[/b][/url]

Győzelem. Mert, ahogy a kislány odakap, tudom, hogy ő is tudja, amit én is, hogy nem csak, hogy nem mondott igazat, de még le is bukott. Lenke, Lenke. Pedig annyival egyszerűbb lett volna, ha simán csak azt mondod, hogy szeretnél elmenni fagyizni. Arra, hogy nem akar bejönni, megemelem a szemöldökeimet, ám a felhúzott orrocska egyből elfeledteti velem, hogy az előbb nagyon tiszteletlenül viselkedett, hiszen az, hogy ő nem akar bejönni, hidegen kellene, hogy hagyjon, és abban a pillanatban, hogy megláttam őt kint, be kellett volna tessékelnem. De, a nagy helyzet az, hogy túlzott vajszívűség jellemez, ami együtt jár azzal, hogy vannak olyan döntések, amiket nem hozok meg helyesen. Ilyen az is, amikor kilépve a kapun, leguggolok elé, hogy egymagasan legyen az arcunk. Tekintetemmel a kislány tekintetét keresem, és aprót szusszanok.
- Van kedved eljönni velem a cukrászdába? Út közben szeretnék beszélgetni veled erről a helyzetről, arról, hogy miért érezted úgy, hogy ez szükséges. Utána eszünk egy nagy szelet sütit, vagy egy fagylaltkelyhet, és az majd meggyógyít minket itt bent.
Szeretném, ha érzékelné, hogy a jelenet, az, hogy csőbe húztam, nem csak neki esett rosszul, hanem nekem is, hiszen meg kellett tennem, pedig nagyon nem szerettem volna. Biztos vagyok benne, hogy sokkal nagyobb dolog húzódik a háttérben, de nem akarom kényszeríteni semmire.
Felegyenesedve becsukom a kaput, úgy, hogy mint a ketten kint legyünk, ezzel is jelezve, hogy komolyan gondoltam azt, hogy elmehetnénk együtt. A kezem nyújtom felé, és reménykedek benne, hogy elfogadja. Istenem, ha egyszer nekem gyerekem lesz, az biztos, hogy olyan férfitól kell lennie, aki képes tartani a határokat, mert én magam alkalmatlan vagyok a rossz zsaru szerepére. De persze ez nem most lesz, szóval lehet, hogy még pár ilyen húzás, és a végén ott tartunk, hogy simán megy majd a fenyítés. Nem, azért nagyon remélem, hogy nem. Nem illik hozzám, és vállalom, hogy igen gyenge tudok lenni ezen a téren.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=841047#post841047][b]Péntek Boldizsár - 2021.12.27. 17:34[/b][/url]

Boldizsár már a múltkor is érezte ezt, mikor még csak távolról figyelte az élénkvörös hajzuhatagot és visszhangozva hallotta a lány nevetését, majd rendre intő, éles szavait. Érezte, hogy a lányka biztonságot és szeretetet áraszt, még akkor is, mikor felfújt, piros arccal hirdeti a maga igazságát. Fiatal, fiatalabb Boldizsárnál, de a bátorsága még a felnőttekét is lekörözi. Kivéve az édesanyjáét. Az édesanyja a legbátrabb és a legszeretteljesebb ember a világon. Kár, hogy Boldizsár nem lett bátor.
Ha bátor lenne, talán nem csak apró fejét fordítaná az előkészítő épülete felé. Ha bátor lenne, akkor visszaváltozna emberfiúvá és megmondaná Eriknek, hogy ne bántsa a vörös hajú lánykát. A kis erdőelveit. Boldizsár nem érti a lányka minden szavát, de elnézve a bosszús arcocskát és véres térdét, sajnos pontosan ki tudja következtetni, hogy mi történhetett. Mikor még ide járt, neki is volt egy Erike, aki elpitiszkálta. Mert kisebb volt és gyengébb, mint ő. Mert lányosabb a hangja és lányos a hangja. Az édesanyja szerint Boldizsár egy igen szép és nemes fiú és olyankor neki el is hiszi. Ám a világ egészen másképp vélekedik róla. Egyedül Artemis néz rá ugyanúgy. Mellette mindig férfinak érzi magát.
Makogva bújik a lányka kezéhez, apró fejecskéjével dörzsöli a puha bőrt. Igaz, csak hermelin alakban van jelen, így szavakkal nem tudja bátorítani a lánykát, de mindent meg fog tenni, hogy jobb kedvre derítse őt. Az édesanyja is ezt várná most ezt tőle és ő most is büszkévé fogja őt tenni.
Apró gombszemeit a lánykára emeli és boldogan makkan egyet. Pán. Sosem próbálta még senki elnevezni a hermelin alakját. Mindig csak egy kis névtelen szőrgombócként szaladgált, pár percre boldog mosolyt csalva az emberek arcára. Ha valamit elnevezel, akkor felelősséget is vállalsz érte. Az édesanyja mindig ezt mondja és ha ő mondja, akkor úgy is van. A lányka nem csak pár perces mosolyforrásként tekint rá. Hanem létező apró lényként.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=841915#post841915][b]Kolozsvári Gertrúd - 2022.01.09. 00:53[/b][/url]

Butaság lenne azt állítani, hogy Gertrúd egyáltalán nem ért az emberekhez, de ha megnézzük az adott szituációt, nagyon is látszik, hogy mégis igaz. Hiába ért a növényekhez, állatokhoz, hiába a mágiája, egyszerűen a sajátjait képtelen megérteni. Annyival mások, mint ő. Még csak nem is ugyanúgy beszélnek. Egyedül érzi magát ebben a furcsa világban, és egyáltalán nem segít magán azzal, hogy ennyire ellenségesen fordul a többiek felé.
- Igünis létüzik. Olyanükra használjük, mint tü - húzta fel mérgesen az orrát. Nem is értette, hogy miért gondolta a másik lányka, hogy magától kitalálna ilyen csúnya szavakat. Hiszen egyáltalán nem kedvességből mondta a másiknak, ahogy régen az édesanyja tette vele.
- Neküd is két karüd van - vonta meg egyszerűen a vállát a lányka, még mindig úgy felpuffasztva az arcát, mintha csak pulyka lenne. Aztán nagyot sóhajtott, és ledobta maga mellé a karjait. Ez a baj ezekkel a furcsa szerzetekkel. Sose tanulták meg értékelni a talpuk alatt lévő anyaföldet. Ezért igazán nem haragudhatott rájuk. Vagy igen?
- A fa ugyanügy légzik, mint tü. Csük fordítva. Amüt tü kifújsz, azt ő bü. És amüt ő ki, and te bü. Értüd? Ahonnan jövük, ott sok vült a bongor. Ezürt sok volt az oxigün - próbálta elmagyarázni egyszerűen, hogy mégis milyen kölcsönhatásban élnek ők  természettel. - Ha nüncs fa, nüncs embür - vonta le a végső következtetést. Na erre próbáljon valamit visszavágni a másik. Akkor aztán biztos, hogy a fán hagyja, hogy letaláljon magától.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=842491#post842491][b]Kolozsvári Gertrúd - 2022.01.20. 18:46[/b][/url]

Alig töltöttek el kis időt együtt az állattal, máris elkezdte érezni a kötődést a lányka. Olyan volt, mintha kihúztak volna egy kötelet kettejük agya közé, hogy minél könnyedebben meg tudják érteni egymást. Nézték a sebet, érezték a fájdalmat és a megalázást, aztán pedig azt a közeledést, amelyet mind a ketten osztottak. Hirtelen a csöpp lánykának lett egy barátja. Pán. A kis hermelin. Elmosolyodott, mert erről megint Erdély jutott eszébe. Nem kellenek neki az emberek, ő az állatokkal sokkal elvan. Megértik őt, még akkor is, ha eleinte mindig a varázserejét használja rajtuk. Mellesleg nem szándékosan.
- No mönnyünk Pán, mielütt valaki idegyün ánkuczáskodni - javasolta a kislány, és az állat hasa alá csúsztatva a kezét felrakta a vállára a lényt. Ügyesen, igazi vérprofi módjára felállt, és a fa ágasbogas részén kezdett el átmászni. Aztán át a másikra. Igazi kis Maugli módjára ért el így a kerítés tövében álló fához.
- Körmönködj - jelentette ki Gertrúd, és belecsimpaszkodva az egyik lentebbi ágba átlendült a kerítés fölött, és elengedve a hajtást végül talpon érkezett meg a szomszéd udvarba. Nem először hajtotta végre ezt a veszélyes vállalkozást, és nagy valószínűséggel nem is utoljára. De most, hogy Pán is vele volt, csak még jobban esett neki megszökni. Lett egy tettestársa, aki ha nem is tudja megvédeni, legalább a jelenlétével megnyugtatja. Más már nem is kellett neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=843645#post843645][b]Ipkovich Kornél - 2022.02.18. 13:56[/b][/url]

Sarahnak valami dolga akadt, nem értette, hogy pontosan mi, de a nő igen furcsa mondatokat használt, mielőtt távozott. A beszélgetés emléke még most, napokkal később is nagyon rossz érzéssel tölti el Kornélt, aki azóta a nagycsoportosokra felügyel. Érdekes váltás, hiszen eddig a legkisebbekkel volt, Virginiát segítette, most meg olyanokkal tölti a napjait, akik a következő évben iskolásokká válnak. A babusgatás helyett most ő az, akit babusgatnak, ha nem is a szó szoros értelmébe véve, hanem oly módon, hogy haját fésülik, fonják, sőt, számos javaslatot kapott már arra is, hogy miként lehetne úgymond vagányabb.
Amikor pedig elmesélte, hogy van menyasszonya, a kislányok mind koszorúslányok szerettek volna lenni. Éppen most is arról megy a diskurzus, ahogy az udvar egyik padján ül, jobb oldalán Ibivel, balján Sofie-val, hogy el kellene hoznia a menyasszonyát, hogy megismerhessék, mert úgy, hogy ők nem látták még, nem veheti feleségül. Mindenképpen szeretné, ha a gyerekek megismernék Cassy-t, mert ahogy a fiatal nő, úgy a csapat gyerek is szorosan az élete részét képezik.
Érzi, ahogy a parkettafonás szorosra sikerült a kis Sofie ujjai alatt, hajszálai húzódnak, de a kislány olyan lendülettel beszél arról, hogy milyen lesz a saját esküvője, hogy Kornélnak nincs szíve megállítani, ahogy azt se megjegyezni, hogy nem érzi komfortosnak készülő frizuráját. Tekintetével a többi, rábízott gyermeket nézi, A legtöbbet már kiismerte, de azért vannak még olyan cselekedetek, amik meglepik. Főleg a Vargha párostól, így amikor Benedek és Zsuzsi elindulnak a kerítés felé, finoman int Lafayettnek. A fiú is új az életében, a segítsége, aki a jövőjét szeretné kitalálni, akinek tetszik a tanári irány, így jelentkezett az előkészítőbe, mint önkéntes, és Kornél mellé osztották be. Vele is még ismerkedik, a fiú nagyon szimpatikus a számára, és reméli, hogy hasznos tanácsokkal szolgálhat a számára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=843648#post843648][b]Lafayette David Saint-Venant - 2022.02.18. 14:44[/b][/url]

Nagyjából egy hónapja pörgött azon, merrefelé akar elmozdulni karrier és jövőkép tekintetében, de a jó égnek sem bírt dűlőre jutni. Laylával is osztott-szorzott, elvégre a lány már mestertanonc, lehet egy jobb, nagyobb rálátása az életút-tervezésre. Aztán végül nem jutott dűlőre, de azt is tudta, hogy valamivel le szeretné kötni az idejét. Itt ugyanis nem kviddicsezik, csak Laylát szokta néha elkísérni az edzéseire, de az nem igazán mondható aktív hobbinak. Néha persze leruccannak a faluba, de úgy vette észre, hogy a levitás közösség nem feltétlen afelé a szórakozási irányzat felé szeret orientálódni, amerre ő (nevezetesen járjunk kocsmáról kocsmára, ahogy a budapesti haverjaival szokták volt csinálni).
Aztán jött az isteni sugallat, mikor látta, hogy lehet önkénteskedni az előkészítőben. Végül is miért ne? Az unokatestvéreit mai napig imádja, lehozná értük a csillagokat is, és remekül helytállt véleménye szerint a 'nagy testvér' szerepkörben a felcseperedésük során, még ha nem is testvérek a szó szoros értelmében Vincenttel és Isabelle-lel. Így hát próba-cseresznye alapon jelentkezett és most... épp megpróbál két elkóborolni készülő előkészítőst meggátolni a szökésben Kornél jelzésére.
Őszintén, kellemeset csalódott, mert valamiért azt hitte, vaskalaposabbak az előkészítős tanárok, de az ő mentora mérföldekkel elüt a magyar sztereotípiáktól. Kornél még azt is angyali türelemmel viseli, hogy Aranyhaj nagy gubancot játszanak vele. Emeli a képzeletbeli kalapját a férfi előtt, és titkon örül, hogy rövid a sérója, mert nem biztos, hogy vinnyogás nélkül kibírná azt a hajhúzogatást ott.
Hátulról cserkészi be a két kis gengsztert, majd egy jól irányzott mozdulattal fonja egy-egy kezét a derekukra.
- Megvagytok! - Szándékosan röhejesen mély hangon brummog fel, miközben a két kicsi visongani kezd nevetve. - Azt hittétek, meglóghattok az őrség elől, mi? Hahh, nem lesz olyan könnyű dolgotok! A várat jól őrzik, és előbb a király engedélyére van szükségetek! - Természetesen, mivel egy lusta dög, nem is tudja, milyen közel jár Kornél titulusát illetően. A herceg az már majdnem király, de legalábbis nem egy mezei gróf vagy báró.
Kézen fogja a két kistücsköt, és megindul velük Kornél és a kis háreme felé. Egyeseket bizony már zsenge kortól kezdve körberajonganak, de hát ilyen ez a popszakma- ha népszerű vagy a nők körében, bizony népszerű vagy, tűrnöd kell a hölgykoszorú imádatát.
- Felség, jelentem, szökni készültek! Még idejében lefüleltem őket. Várják az ítéleted! - Lesüt a két gyerekről, hogy egyszerre vágnak nagy szemeket a brummogó-komoly szavakra, de közben roppant mód szórakoztatja őket, hogy az 'őrség' egyenesen a 'király' színe elé vezette kettejüket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2540&post=843923#post843923][b]Péntek Marci - 2022.02.27. 19:26[/b][/url]

Ahogy általában Marci akkor is egy rágógumi cigarettával ajka sarkában pillantott végig az udvaron. Gyerekek rohangáltok fel-le, nevettek, fogócskáztak vagy ugróiskolát játszottak. Néha irigyelte az ennyire önfeledten szórakozó társait. Egy rózsaszín ruhás, hosszú hajú kislányon sokáig elidőzött tekintete. Régen ő is hasonló volt. Még megvolt az az épp olyan anyagú szoknyája is. Megrázta fejét és megszívta a rágógumi szálat. Az ismerős műeper íz eléggé kijózanította ahhoz, hogy esze újra ott legyen, ahol lennie kellett. A terven. Merthogy nem magában ült az udvar egyik sarkában, hanem voltak körülötte úgy egy maroknyian. Azok a gyerekek akik feláldozták saját gyerekkorukat, hogy megmenthessék ezt a sok bugyuta felnőttet a valós fenyegetéstől.
- Nagy láb az első óra előtt jelentette, hogy a gnómok újból sárral tömték be a faház ajtajának hézagjait. Ez tűrhetetlen, kijár már nekik a móres! - a felnőttektől ellesett, hivatalosabbnak tűnő szavakkal tűzdelt mondata után tartott egy kicsi szünetet, csak, hogy hallhassa azt a várt elégedetlenséget, amit mindig ilyen hírek után kapni szokott. Aztán hátradőlt, megvetve hátát a csapat által megszállott fakunyhó falán. Ez a kis építmény ideális volt a gyűlésekre, elég nagy volt ahhoz, hogy elférjenek odabenn, mégis túl kicsi ahhoz, hogy akármilyen más nem kívánt kölyök oda tudjon osonni ne adja ég hallgatózni, jobb esetbe csak téblábolni.
- Javaslatokat kérek!