A tanári szoba rögtön az első ajtó jobb kéz felől, amit az ember ér. Mögötte a falakon végig szekrények sorakoznak, az asztalok pedig középen összetolva alkotnak egy kört. Mivel a legtöbb tanár csak óraadó, valószínűleg kevesen tartózkodnak csak egyszerre itt, ám ennek ellenére mindenkinek biztosított, névre szóló asztala van, ahol a személyes anyagait tudja tárolni. A terem világos, nyitott barátságos. Az ajtóval szemben egy másik ajtó található, mely
mögött az igazgatói szoba van. A szoba bútoraiban keveredik a múlt és a jelen, ugyanis az igazgatóváltás utáni káosz most látszik rendeződni.



A bölcsisek számára két szoba van kialakítva. Az egyikben alszanak, míg a másikban játszanak. A helyiségekben rengeteg szín van, és sokféle játék, mely ebben a picike korban segíti a fejlődést. Ők közvetlenül a tanári szoba után következnek. A folyosó végén pedig az ovisok két szobája található. A felosztás hasonló, az egyik arra szolgál, hogy pihenjenek a lurkók, míg a másik arra, hogy a rengeteg játékkal játszani tudjanak. Ebben a korban
elkezdődik már az iskolára való nevelés is, így hetente négy alkalommal különféle foglalkoztatók vannak számukra.



Az épület jobb szárnyának első emeletén találhatóak a tantermek, melyekből négy van, a négy osztálynak. A diákok mindig a saját osztálytermükben vannak órán, azonban nyáron az is gyakran elő szokott fordulni, hogy a tanárok az árnyékos udvarra viszik őket. A tantermeket minden évben a diákok és osztályfőnökük maguk díszítik, sőt az ünnepek közeledtével a
díszítés is megváltozik. Minden osztályban a korosztályi sajátosságnak megfelelő méretűek és elrendezésűek az asztalok és a székek. Az első két osztályban még a körbeülés, míg a második két osztályban már a padtárs megoldást alkalmazzák, így szoktatva a kicsiket a magasabb tanulmányoknál elvártakhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=685120#post685120][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.06.11. 20:59[/b][/url]

Csendben tűröm a megállapítását. Valóban fogytam. Amikor pedig egy karbantartott izomzat kezd hanyatlásnak, az elég csúnya látvány. Most fogyásnak tudják be, később meg elfolyásnak, elernyedésnek fogják. Megesik az ilyesmi.
- Utálom a kávét.
Állapítom meg a nyilvánvalót, amit a családom nem nagyon tud megemészteni, valószínűleg ezért teszik le elém rendre a csészét. Vagy, hogy kínozzanak, mert pontosan tudják, hogy mielőtt elmentem, ittam. Engedem, hogy belém karoljon, nem nagyon van erőm alapjáraton sem ellenkezni, de nem is tenném. Szeretem őt, és bánom, amit mondtam, de ott és akkor jogosnak éreztem, hogy a dühömet kiadjam. Nem volt képes meghallgatni, nem mondhattam el. Haza akartam jönni, velük akartam lenni, átölelni őket, és egy pillanatig nem gondolni arra, hogy miért tehetem meg azt, hogy velük vagyok, hogy nem állhattam volna ott.
- Nem nagyon van mire.
Nem tartom magam jó embernek, vagy életre érdemes embernek. Tényleg elvesztettem magam, volt egy pont, amikor mindennél jobban vágytam arra, hogy ott legyenek mellettem, hogy annak ellenére, hogy elküldöm őket, velem maradjanak. Ennek ellenére egyedül vagyok, egyedül érzem magam. Nem érzem azt, hogy méltó lennék arra, hogy bárki időt töltsön velem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=685122#post685122][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.06.11. 21:01[/b][/url]

- Még mindig én.
A másik felében annyira nem vagyok biztos, így inkább arra nem mondok semmit. Nem vagyok benne biztos, hogy van még tovább. Engedelmesen foglalok helyet a széken, és körbepillantok a helyen. Nincsenek festmények, és senki más sincs itt rajtunk kívül. Amíg az italt hozza, lopva megsimítom a helyet, ahol az előbb az ajka megérintette az arcomat. Nagyon nagy baj lehet, ha ezek után képes még kedves lenni velem.
- Nyugodtan hazajöhetsz, úgyis megígérted Angienak, hogy itt töltheti a nyarat. Én a padláson lakom, nem sok vizet zavarok.
Különben is, ha a lány itt van, akkor vele foglalkoznak, és akkor engem békén hagynak, békésebben, mint jelenleg. Bár addig még bevetésre is küldhetnek, bevégezhetem. Elmotyogok egy köszönömöt az italra, kicsit nézem a feláramló gőzt.
- Nem igazán.
Húzom el a számat, de végül is, ha már itt ülök, akkor miért is ne. Nem akarok beszélgetni, de ha szóba állt velem, hát beszélhetnék is vele. Szeretném megérteni őt, és szeretném, ha megértené, hogy mi miért történt.
- Péternek hívták. Kincső apját. Hibáztam, aznap éjjel meg kellett volna halnom. Elém lépett, mielőtt az átok eltalált volna. Nem gondolkozott gondolom, csak cselekedett. Kisbabája volt, értem nem kár, de érte igen. Két napig küzdött.
Köhintek egyet, zavartan. Nem nézek rá, az italt nézem, bűntudatom van azért, mert egy apa, egy férj halt meg értem. Értem, akinek felnőtt gyerekei és erős felesége van, értem, aki ha elmegy, hát elmegy, már megtett mindent, amit meg kellett tennie.
- A gyereket a nagynénje vitte el, az anyját kezelik még most is, nem is biztos, hogy kijön. Anyád meg rohadt kávéval itatna. Egyszerűen csak halottnak kellene lennem. Azon gondolkoztam, hogy kérvényeznék egy időnyerőt a minisztériumtól, és visszamennék. Anyádnak ne mond, csak jönne a hülye kérdésekkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=685125#post685125][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.06.11. 21:03[/b][/url]

Kanada. Mindig visszafordulunk Kanadához, pedig az ember azt hihetné, hogy egyszer már véget ér. El kellett jönnünk, és ő ezért bosszút is állt, méghozzá a lehető legjobb módon. Az egy dolog, hogy faarccal tűröm, hogy bánt, hogy minden lehetséges pillanatban odaszúr nekem, hogy élvezi, ha bosszanthat, ha megint ő győzedelmeskedett, de a sok néma tűrés csak gyűlt és gyűlt, és sokkal inkább miatta jelent meg a mostani állapotom, Péter csak olaj volt a tűzre. Most sem fakadtam ki, legutóbb is egyetlen mondat volt, azóta pedig a padlástérben emésztem magam.
- Ez rendes tőled kincsem.
Simogatom meg a combját, és kicsit rászorítok a térdére, mint régen. Egy halovány mosoly is átfut az arcomon, jól esik ezt hallani, hogy szüksége van rám, és nem csak egy beszélő ATM-nek gondol. Általában ez van a fejében, most viszont tudom, hogy őszintén szól hozzám. Kár, hogy korábban nem ment ez.
- Tudod, hogy a statisztikák szerint tíz éve halottnak kellene lennem, ugye?
Aki nem szerel le negyven éves kora előtt, az nagy valószínűséggel azért nem teszi, mert régen elesett. Az állományban kevés a harmincöt feletti “vén róka”. Sokszor viccelődnek azon, hogy statisztika javítása vagyok, és még én magam is tudom, hogy akkor éjjel véget kellett volna érnie az életemnek, méltósággal. Senki sem várta el, hogy hazajöjjek, én magam sem.
- Szeretném elmondani neked, hogy miért kellett eljönnünk Kanadából. Talán akkor megérted.
Úgy gondoltam, hogy sosem fogom ezt elmondani senkinek, mert ha ez kiderül, kiderülhet a többi is. Viszont sosem lesz vége ennek, ha nem mondom el neki. Ha meg tényleg sikerül megszereznem az időnyerőt, vagy a következő alkalommal otthagyom a fogam, azt akarom, hogy tudja. Ahogy Levente is tudja a titkom.
- Én tettem, Lex. A kínzás, a csonkítás… én bosszút akartam állni azért, amit veled tett. Bántott téged, és ezt nem tudtam elviselni. Nem akartam megölni, azt akartam, hogy egy életen át szenvedjen, de túlzásba estem, elvakított a düh. Én meghamisítottam a bizonyítékokat, rátereltem az egészet egy halottra. Nem akartam, hogy szégyenkeznetek kelljen, amiért az apátok börtönben van. Ezért jöttünk el olyan gyorsan, a bátyád elkezdett az üggyel foglalkozni, és tudtam, hogy ki kell lendítenem mindenkit.
Valószínűleg, egy vakáció is elég nagy lendület lett volna, de ott és akkor nem ismertem határokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=685730#post685730][b]Sárközi Norbert Dorián - 2017.06.14. 21:04[/b][/url]

- Elhiszem, Lexa.
Nem mintha ez már segítene a helyzeten. Nem tudom, hogy amúgy mi az, ami kellene nekünk, mi az, ami akkora hatással lenne ránk, hogy véget vessünk a marakodásnak, hogy végre újra egy család legyünk. Talán nincs is ilyen, talán számunkra minden lehetőséget eljátszottunk. Pedig nagyon szeretném hinni, hogy nem így van, de minden lépésünk egyre elkeseredettebb és kényszeredettebb. Én például nem haragszom rá, mégsem vagyok képes arra, hogy könyörögjek neki, olyan ez, mint amikor folyamatosan olyan munkát végzel, hogy belefájdul a hátad, és nem vagy képes többet kihúzni magad. Én olyan sokszor tűrtem el a stílust és a szavakat, hogy átmentem egy érdektelen semmibe.
- Hm? Ja nem, nincs baj.
Egy pillanatra nem is értem, az ugrik be egyből, hogy tudják-e a kollégáim, hogy milyen sötét a múltam, de nem. Gondolom vannak olyan túlbuzgók, akik el akarnak tenni az útból, látom például, hogy miként néz rám Leroux, de azt is tudom, hogy ő nem veszélyes rám nézve. Lehet, hogy azt hiszi, találhat valamit, amivel eltávolíthat, de esélye sincs, ha a tulajdon fiam nem jött rá, aki kimagaslóan jó, akkor ő egészen biztosan nem fog, annál sokkal eszesebb vagyok. Nem félek tőle, épp csak bosszant, mint ha valaki lekávézza az iratait.
- Kérlek, auror vagyok. Piszok jó auror.
Rendben, ebben van némi "arcoskodás", de így gondolom. Persze ez nem ok arra, hogy mindent tudjak, hiszen ha nem látnék a fejébe, akkor tudtam volna mindezt, azonban nem fogom felfedni a titkom. Lexa okos és veszélyes, ezt már egész kiskora óta tudom. Egy húzásra kiiszom a teám maradékát, a forró ital végigégeti a torkom, köhögni akarnék, ám helyette csak nyelek egy nagyot.
- Lassan mennem kell.
Felkelve zsebre dugom a kezeimet, majd gyors csókot nyomok a lányom fejére. Mennem kell, most. Amúgy is megígértem a nejemnek, hogy időben hazaérek, de gondolom ő is abban reménykedik, hogy Lexát is magammal viszem, nos nem.
- Egy pár napig távol leszek, meglátogatom a nagyiékat, te is meglátogathatnád anyádat, biztos örülne neked.
Persze anyáméknak nem szóltunk egy szót sem semmiről, épp csak annyit mondtunk, hogy most pár napig elmennék hozzájuk, mert régen voltam, és végre sikerült némi szabadságot kiharcolnom. Pusztán ennyi, és ők ettől is boldogok voltak.
- Szeretlek.
Mondom még csendesen neki, de utána gyors léptekkel elindulok az ajtó, majd a kijárat felé, egy pillanattal később pedig már se hírem, se hamvam.