Hannah

Anyu meg Letti ma is sokáig dolgozik, úgyhogy szokás szerint rám hárul a felelősség, hogy hazahozzam az ikreket az előkészítőből. Már hónapok óta ez a rutin, hogy a pénteket leszámítva szinte minden nap az enyém, amikor sokáig van órám, akkor Vikire hárul ez a nemes feladat. Jó lenne, hogy ha már egyedül is haza tudnának menni, hiszen körülbelül egy nyolc perc sétára lakunk a faluban, ehelyett én mehetek 20 percet értük, hozhatom be magamhoz a kastélyba őket. Jó, abban végül is igazuk van, hogy nem kéne otthon hagyni őket egyedül – a macskáknak is jobb ez így, mert állandóan gyomrozzák őket, meg nem képesek még megtanulni, hogy hogyan kell helyesen tartani egy cicát, úgyhogy tényleg jobb, ha csak akkor játszanak a babáimmal, ha van velük egy felnőtt, vagy minimum Riri.
Nem zavartattam magam az átöltözéssel, az iskolai talárom tetejére felkaptam a bélelt köpenyem, a csuklyáját a fejembe húztam és úgy siettem az ikrekért a faluba. Picit ugyan késésben vagyok, de ráérek, mert úgyis vigyáznak rájuk. Még gyorsan beszaladok a cukrászdába egy-egy péksüteményért, mert biztosan azzal fognak majd fogadni, hogy ’mit hoztál?!’, meg amíg rágnak, addig is kevesebbet beszélnek.
Az épületbe lépve rutinosan lefordulok a jobb oldali szárny irányába, egyenesen az elsősök terme felé szelem a folyosót. Az ajtó nyitva áll, már nem sok gyerek várja, hogy hazavigyék.
- ’napot, jöttem a gyerekekért!-
Köszönök az ajtóból Hannahnak, szememmel a két szőkés fejet kutatva a tágas helyiségben.
- Haligali, öltözzetek babák!-
Szólítom meg játékosan a két lurkót. Dóri épp kifestőzik és nem szeretné félbehagyni, Dávid pedig éppen kviddicsezőset játszik egy mini játékseprűn egy barna hajú kisfiúval.
- Dóra, vissza kell mennem a kastélyba, majd ott befejezed. Hallod?-

Hannah

Amikor a srácokért jövök, sokszor látok korombeli, sőt nálam fiatalabb lányokat – vagyis hívhatnánk már nevén, mert már javában nő vagyok és nem lány gyerekkel, sőt akár többel is. De igazából nem is kell messzire menni, Lettit 21 évesen láttam anyává válni, anyu 23 évesen szült minket, én meg így itt vagyok a macskákkal. Igazából nem tudnám elképzelni az életemet még anyaként, mert bár nagyon szeretem az ikreket, meg a húgomat is, de annyi felelősség meg nehézség van a gyerekvállalással. Aztán még azt kéne, hogy egyszerre kettő is jöjjön, mert fut valami ikergén a családban anyu részéről, csak három ikerpár, amiről tudok. Persze, biztosan másabb lehet egy szerető férjjel gyerekeket nevelni, de mind anyu mind pedig a húgom megküzdöttek és megküzdenek a feladattal.  Időnként,- mint most is-nehéz rávenni a gyerekeket, hogy hallgassanak az emberre.
- Szia!- Köszönök egy halvány mosolyt elengedve a nő felé, miközben az ellenkező unokahúgom után tekintetemmel próbálom levadászni a seprűvel futkosó unokaöcsémet.
- Ó, oké. Van az irodámban egy új kifestő, ha még szeretnél rajzolgatni.-
Mondom a kis szőke fejet megsimogatva, majd a tanári asztalhoz követem a fiatal tanerőt.
- Valami baj van a skacokkal?  Csináltak valamit?-
Kérdem aggódva. A szokásos nyafogás van, hogy még játszani szeretnének, mert az irodám nem olyan izgalmas, mint a kis barátaik, de nem látok rajtuk semmilyen bűntudatot.
- Az anyjukra meg a nagyanyjukra jobban hallgatnak egyébként. Csak a nagynéniket nem tisztelik.-
Folytatom magunkat kimentve. Otthon a kisebb hisztiket leszámítva tök jól elvannak, főleg anyuval, ő néhány perc alatt rövidre tudja zárni a hisztit meg az ellenkezést. Neki már van egy kis gyakorlata az akaratos gyerekekkel.

Hannah

Az irodámban több fióknyi játék, kifestő, zsírkréta várja a gyerekeket, de mondjuk megértem, hogy unalmas neki még iskola után órákig egy szobában bámulni a falat, ráadásul én sem tudok velük foglalkozni, mert sokszor fogadóórám van, meg sajnos vannak adminisztratív kötelességeink is, amiket igyekszem hazavinni, mert ágyban fekve sokkal kényelmesebb ezekkel ’szórakozni’, de vannak olyan dokumentumok, amiket nem vihetek ki az iskola falai közül.  Mondjuk, a teleszkópommal szívesen nézik a pályán edző kviddicseseket meg az iskola udvarán bandukoló nebulókat. Csak az a baj, hogy abból általában civakodás lesz és megint nem tudok a munkámra figyelni. Kár, hogy nincs ilyen mugli csoda itt, amivel mozgó meséket tudnának nézni, az biztosan lekötné őket egy darabig.
- Remélem, mert már nem tudok mit kitalálni, hogy lekössem őket, amíg jönnek értük.-
Felelem, ám nem sokáig tudok a tanárnőre figyelni, mert hátulról hangos kislánysírás üti meg a fülem.
Áucs, az fájhatott. Remélem, hogy Dávid szebben bánik a lányokkal, meg hogy Dórával senki nem csinálja ezt. Vagy ha mégis, akkor Dávidka szétveri a fejét.
- F...furcsán? De otthon nem. Legalábbis nem látom.-  Kérdem döbbent arccal teljesen elkerekedett szemekkel.  A végét már csak halkan mondom, mert ha őszinték vagyunk, viszonylag furcsa család vagyunk. Lehet, hogy külsős szemmel a mi normálisunk nem is olyan normális?
- Az biztos, hogy minket inkább barátjukként kezelnek, mint úgymond felettesükként. Nem is gondoltam magamra sosem úgy.-
Kivéve, hogy ha azt akarom, hogy hallgassanak rám, igazából csak akkor. Lehet, nem vagyok valami következetes. De majd csak kinövik ezt, nem? Vikivel ilyen téren könnyebb volt, általában rá lehetett venni dolgokra. Az ikrekkel nagyon trükkösen kell fogalmazni, néha zsarolni kell őket, néha lekenyerezni őket.
- Vikivel amúgy könnyebb volt, mint velük. Lehet azért, mert anyu erélyesebb volt vele, mint a húgom velük. Segít a nevelésben, de azért hagyja kibontakozni meg ilyenek.-
Igazából szerintem meg is fáradt már ebben, hiszen rengeteget dolgozik a rezervátumban, igaz, hogy szoktam hazamenteni a kastélyból kaját meg főzni meg takarítani is, de azért így is sok házimunka hárul rá. Azért ő sem 20 éves már, ő sem úgy bírja, mint fiatalabb korában.
Arra, hogy Dóra mennyire függ a testvérétől bólintok – otthon is mindig együtt lógnak. Ebben nem láttunk eddig semmi különöset, hiszen már születésük előtt együtt voltak, korban megegyeznek, aztán nekik is izgalmasabb lehet egy másik gyerekkel játszani, mint egy idősebbel, még akkor is, ha összevesznek minden nap.
- Baaaassz..us. Az azért nagyon durva.-
Felelem őszintén kiakadva. Ezt nem néztem volna ki abból a kislányból, aki reggel iskola előtt meg szokott ölelni, hogy szeret. Ráadásul ez a hajlevágás? Ez kísértetiesen emlékeztet arra, amikor Letti eltűnt és levágta a saját haját. Egyébként biztos, hogy az is megviselte őket, ráadásul akkor sem látták, amikor az a bolond apjuk elvitte magához őket és hónapokig nem adta vissza. Bár így legalább meg tudtunk tőle szabadulni egy életre.
Csalódottan pillantok Dóra felé, aki fel-fel sandít a színezőjéből. Tudja, hogy most mondják el nekem, amit tett.
- Ugye nem lett nagyobb baja a kislánynak? Melyikük volt az? Beszélni fogunk az anyukájával is. Remélem, hogy rá lehetett venni arra, hogy elnézést kérjen. Nagyon komolyan el fogunk vele beszélgetni. Köszönöm, hogy szóltál.-
Folytatom kicsit ugrálva a témák között. Még mindig teljesen le vagyok sokkolva azon, amit a manófejű tett. Anyuék is nagyon ki lesznek akadva.
- Szerinted mit csináljak vele délután? Én már elkezdjem a fegyelmezést? Vagy egy nagynéninek mit kell ilyenkor csinálni? Azt sem akadom, hogy Dávidnak is rossz legyen emiatt.-
Érdeklődöm még mindig aggodalommal a hangomban. Zavartan megvakarom a nyakam, és ezúttal Dávid irányába pillantok, akit azon kapok, hogy lopva idenéz, de amint összetalálkozik a tekintetünk, elrántja a fejét.
- Őt is megviselte, látom rajta. Kinek a pártját fogta?-
Kérdem ismét a kislány felé pillantva, aki már abbahagyta a színezést. Nem tudom eldönteni, hogy szégyelli-e magát, vagy csak a büntetéstől fél.
- Fogalomzavara? Ezt hogy érted? -
Értetlenkedve pillantok szőke kollégám felé. Okos gyerekek ők, de ha nem ismernek dolgokat, az természetes, ha nem tudják. Én nem mondanék egy ennyi idős gyerekre még ilyet, most tanulják a dolgokat.
- Öööö… akad. Mindkettőből.-
Pedig előttük semmi durvát nem mondok, csak arról beszélek, hogy az állatok a barátaink és hogy mennyire szeretjük őket. De a többiek nem engedik, hogy vegánná tegyem őket, úgyhogy csak néhány vegán étkezésük van, hogy ha én felelek a kosztért.

Hannah


Figyelmesen hallgatom a fiatal nő szavait. Hiába a kistestvér, a dupla nagynéniség meg az öt macska, nem értek annyira sokat a gyerekekhez. Ha én esnék teherbe, nem hiszem, hogy annyira előtörnének belőlem az ’anyai ösztönök’.  Mármint szeretem a gyereket egy bizonyos szintig, de megrémít a tudat, hogy nekem felelősséggel kéne érte tartoznom. Világéletemben arról voltam híres, hogy rám semmit nem lehet bízni, már gyerekként is állandóan összetörtem magam, kiszakítottam a ruhám. Nagyon örülök, hogy van valaki, aki levesz a felelősségről, ami rám hárul az ikrek nevelésében. Ha elrontom, van kire hivatkozni, nem én leszek a főbűnös.
- Ó, ezeket hol lehet megvenni? Visszafelé bevásárolok nekik akkor. Meg lehet otthonról viszek társasjátékot, csak félek, hogy ha az egyik csal, akkor megint összekapnak, akkor pedig nagyon nehezen tudok velük mit csinálni.-
Annyira sipákolnak, hogy nem tudom sokszor eldönteni, hogy melyikük kezdte, meg általában nem is a kezdet olyankor a legnagyobb bajom, hanem az, hogy hogyan ér már végre véget, mert megőrülök. Általában elintézem azzal, hogy nem szabad, és nem, azt sem szabad és csókolom. Néha adok valami magyarázatot, hogy miért nem szabad amúgy. Annyival könnyebb már a húgaimmal meg az öcsémmel. El sem tudom képzelni, hogy apu hogyan nevelte a féltestvéreimet olyan makulátlanul aranyvérűre. Valahogy csak meg lehet őket törni, hogy legalább egy kicsit jobban viselkedjenek néha.
- Jaj, mint a kutyáknál? Hogy ők a falkavezérek, meg ilyenek?-
Kérdem teljesen komolyan, ám ahogy kiejtem a számon, rájövök, hogy lehet nem kéne kutyákhoz hasonlítani az unokaöcsémet meg az unokahúgomat, az arckifejezésemen egyértelműen látszik, hogy megbántam, amit mondtam. Gyorsan próbálom terelni a témát.
- Következetesebbnek kell velük lenni, majd mondom a húgomnak is. Szerintem amúgy azért is voltak elkapatva, ami gyerekkorukban történt. Nem tudtuk, hogy mennyi butasággal beszélte tele a fejüket az apjuk, amikor nem akarta visszaadni őket. -
Mondom csalódottan lefelé pillantva. Nagyon nehéz időszak volt az mindnyájunknak, főleg Lettinek, hiszen nem tudtuk hónapokig normális módon visszaszerezni az ikreket. Nyilván megoldás lehetett volna rájuk törni az ajtót és leátkozni Ifenst, de azért ettől konszolidáltabbak szerettünk volna lenni, csak ennek ára volt. Nem tudom, hogy Hannah mennyit tud erről, nem reklámozzuk. De máig fel-fel véljük fedezni a nyomait annak az időszaknak. Nehéz volt kicsit visszaszoktatni hozzánk őket, biztos nagyon sok rosszat hallottak attól az embertől rólunk, abban a korban pedig könnyű kimosni a kis fejüket, főleg, hogy ha rájuk vannak hagyva dolgok, meg mindig felteszik az ’ugye ez anyánál nem így volt?’ kérdést.
- Azt hiszem, hogy első lépésként nekem kéne először komolyan elbeszélni vele erről. Mert így látná, hogy én is komolyan veszem a dolgokat.  Nem leszek vele durva, vagy ilyesmi. De próbálom vele megértetni én is, hogy mit kéne tennie. -
Folytatom eltökéltséggel a hangomban. Ez valószínűleg csak addig fog működni, amíg nem ölelget meg és mond valami kedveset, mert olyankor általában már nem szoktam haragudni rá.  Tétován először az egyik, majd a másik ikerre pillantok. Alig várom már azt az időszakot, amikor nem kell őket fegyelmezni már és még nem kamaszok. Bár ha olyanok lesznek, mint a testvéreim, akkor nem lesz olyan vészes az az időszak sem.
- Dávid, lelkem. Mindig érzékenyebb volt, mint Dóri.-
Motyogom félhangosan magam elé kettő biztatót pislogva Dávid irányába, aki éppen megbotlott, mert minket figyelt. Édesek, ahogy aggódnak, hogy miket beszélünk. Nem is tudom, hogy mit csinálnának, ha anyu jött volna értük.
- Óóó, komolyan vegán szeretne lenni?-
Kérdezek vissza elolvadva. Hát mégis tisztel egy kicsit? Hogy szidjam le ezek után? Ahhww, édes kicsi szívem. Ennyire büszke nagynéni még sosem voltam. Bár Hannah sejtheti, hogy vajon kitől hallott ilyet a kicsi csillag.
- Hát ez nem. De láthatja, hogy én is dolgozom meg a másik nagynénje is iskolába jár, prefektus. Majd fogunk erről beszélgetni. De amíg nem akarja otthagyni az iskolát, hogy főállású vegán legyen, addig nem olyan vészes. Azt meg úgysem engednénk. Köszönöm, hogy szóltál erről. El sem tudom képzelni, hogy mit gondol… hogy vegánkodni megyek be az iskolába?-
Felelem még mindig nem rejtett izgalommal a hangomban. Lehet, hogy visszafelé meginterjúvolom Dávidot is, hátha azóta ő is az szeretne lenni. Viki is az lesz majd, csak legyen elég önálló és ne anyu véleményétől függjön. Mondjuk, ha ezt Dóri elmondja otthon, engem megölnek. De nem baj, megéri.
- Dávid szívem kviddicsezni szeretne legújabban?-
Tudakolom fejemmel a kicsi fiú felé bökve egészen finoman. Ő mindig más szeretne lenni, sárkánykutató, rezervátumos, tanár, bestiagondozó, artista, mindig, amit épp meglát.
- Egyébként… - Fordulok Hannához valamiért kicsit halkabban beszélve, aminek amúgy semmi értelme nincs, mert nem a Coca Cola receptjét szeretném elárulni. – Látszik már rajtuk valami a leendő házukból? Én egyelőre eridonosnak mondanám a csajszit, navinésnek meg a srácomat. De aztán ez még változik még, szerintem rajtunk is áll, hogy mit erősítünk meg bennük.-
Vivi nagyon mély, Vivi nagyon bölcs. De tényleg így gondolom, mert ha nagyon rákapnak a tanulásra, könnyen kékek lehetnek. Ha nem nyílik meg jobban Dávid, szerintem ő sárga. Ha Dóri ilyen vagány marad, akkor piros, esetleg zöld. Csak ne legyen apja-lánya/fia egyik sem.

Hannah


Igazából én mindig másokra bíztam a gyerekek nevelését. Mármint persze, a rokonuk vagyok, de nem az anyjuk, meg a nagyanyjuk, nem hiszem, hogy nekem különösebben foglalkozni kéne a fegyelmezésükkel. Persze, szeretnék segíteni a húgomnak, de kinek van türelme az ellenkezős gyerekek hisztijét hallgatni? Azt hiszem, hogy egyébként már kezdik kinőni a dolgot, remélem lassan már jön a kamaszkor előtti nyugi.
- Ó, az jó lesz, köszönöm! Van nálam annyi, aztán lehet cserében lesz egy nyugis délutánom. Eléggé sok papírmunkám van mostanság, nem is értem minek ennyi.  Melyiket szokták különösen szeretni?  Az a seprűs rejtvényes füzet szerintem bejönne a kis srácnak. Dorkának valami állatos… bár a mai után…-
Mondom a végén szemforgatva. Nem értek hozzá, de nem hiszem, hogy meg kéne jutalmazni a mai viselkedése után. Azt tudom, hogy féltékeny, hogy ha Dávid más gyerekekkel játszik, de valahogy el kéne vele fogadtatni, hogy az öccsének attól még lehet barátkája, hogy ők ikrek. De ez inkább ilyen gyerekes féltékenység, mert ő simán barátkozik másokkal, csak Dávidnak nem szabad kislányokkal.
Hannaht a gyerekeket kémlelve követem a székekhez, majd helyet foglalok. Egészen nyugisan eljátszanak, csodálom, hogy ilyen fegyelmet tud tartani. Tuti valami német dolog ez.
- Igen, nem is szereti, ha ráhárul a felelősség. Életkorban már nem olyan gyerek, de odabent még eléggé éretlen. Meg az, hogy gyakorlatilag testvérként nőttek fel, csak nyolc év van köztük. Elég szerencsétlen helyzet volt… de így alakult.-
Fejezem be mosolyogva, jelezve, hogy nincs itt gond. Hát, igen, eléggé érdekes helyzet is volt, ahogy kamaszkorunkban egyszer csak megérkezett közénk, mert csak. Eléggé nagyot csalódtam akkor anyában, hogy ilyen felelőtlenségre is képes. Jó, azt tudom, hogy fiatalon megpattant otthonról, de hát ki nem? (Én, még mindig otthon élek, nevermind) De azt nem gondoltam volna, hogy csak úgy jön egy gyerek. Aztán hasonló villámcsapásként jött Letti szerelme azzal a bolond angollal, meg az ikrek. Én vagyok felelőtlennek titulálva, aztán én nem vagyok terhes. Meg innen még nem rúgtak ki, vannak iskoláim. Én… én jó vagyok a magam módján. Állatokon is szoktam segíteni.
- Nagyon szeretik egyébként egymást, csak most abban a korban van, hogy inkább lenne egyedül. Most kezdi el bontogatni a szárnyait meg élni az életét. Hamar került be a Bagolykőbe innen, nagyon bizonyítási kényszeres lett utána.-
Igazából nem tudom, hogy ezt miért meséltem el. Valószínűleg eléggé kiakadt a múltkor, még otthon is eléggé ideges volt rájuk, hogy egy olyan egyszerű kérdést nem bírnak teljesíteni, mint hogy vegyék fel a sapkájukat. Én ennyi idősen nem is tudom, hogy mit csináltam. Őt bébicsőszködtem. Kiakasztottam a szüleimet. Nem sokkal később meg költöztünk lengyelbe. Igazából nem annyira bántam, bár a lengyellel eléggé meggyűlt a bajunk a testvéremmel, mert szinte egyáltalán nem beszéltük, amikor kikerültünk.
- Ó, diszlexiás? Ezt nem vettük észre nála eddig meg jók a jegyei is.-
Nem tudom, hogy egy ennyi idős gyerek tud-e a csalni, de asszem a diszeseknek már az elején rosszabbak a jegyei. De tudom, hogy a szellemi képességét nem feltétlenül befolyásolja az írás, attól még lehet nagyon jó matekos. Az biztos, hogy szívesen tanul, akkor csak nem rossz neki.
- A fantáziája nagyon élénk. Állandóan mesét mond otthon a játékainak, meg saját kis elvarázsolt világot él. Csomószor látom, hogy a kertben egymaga játszik, de közben beszélget valakivel. Van, hogy a játékainak beszél. Órán nem beszél végig?-
Kérdem kicsit nevetve. Otthon le nehéz lelőni, néha még mi sem bírunk tőle szóhoz jutni, annyi mindent mesél el. Szeret a középpontban lenni. Tipikusan olyan, mint a nagymamánk meg a kicsi húgom, meg én. Letti meg anyu inkább csendesebbek meg visszahúzódóbbak. Dávid visszahúzódóbb, mint Dóri, úgyhogy nem tud kibontakozni mellette.
Bólintok Hannah felvetésére, miközben mosolyogva végigmérem a kis kviddicses vasgyúrót, meg a duzzogó színező szőkeséget. Már csak pár év, és könnyebb lesz.
- Ó, egészségedre. Csak nem meg leszel fázva? Mondjuk ennyi gyerkőc között nem csoda.-
A kisgyerekek a betegségek melegágya. Sokan vannak, túrják az orrukat, némelyik meg nem is mos rendesen kezet. Meglepően sokan nem tudják még a szülők közül sem, hogy nem a kezüket kell a szájuk elé tenni, hanem a karjukat. Azzal mindent összefogdosnak és kész a baj.
Kissé aggódva bólintok Hannah-nak. Én is így látom őket, aztán majd persze kiderül. Nem tudom, hogy mennyit lehet rajtuk még alakítani, mert Dórát azért az ilyenekről le kéne szoktatni. Egyrészt olyan finom kislány, másrészt meg…
- Jobbulást. Ez allergia inkább. Mire vagy ennyire allergiás?-
Kérdem összeszorított fogakkal, majd a táskámból nyújtok egy csomag zsebkendőt a szőke kollégámnak. Aggódva figyelem, mert ez egészen gyorsan romlik, az előbb még semmi, aztán tüsszögés, viszketés.
- Vigyázzak a srácokra, amíg gyógyszert veszel be… vagy valami?-
Vetem fel összeszorított foggal. Nem fognak nekem örülni a suliban, ha késve érek vissza, de nehogy fulladni kezdjen itt Hannah. Nem bízhatom egy csapat tökmagra. Nem igazán tudom, hogy pontosan mit  csinálnak ilyenkor az allergiásokkal, de abban biztos vagyok, hogy életveszélyes is lehet.