36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térElisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 20. 21:43 | Link

Mr. Kensington


A levél végére végre pontot tehetek, majd aláírásommal igazolhatom, hogy valóban vége van. Nem volt egyszerű menet, hiszen nagyon sok kérdés volt abban, amire most választ kaptam. Egyrészt ez még mindig egy új iskola, másrészt az első tanévem itt, harmadrészt meg az első tanévem igazgatóként, szóval van még pár katyvasz a fejemben. Kezd persze szépen lassan helyre rázódni a dolog. Sok mindenen töröm a fejem, többek között nagy reformokon is, ám nem akarok az lenni, aki bevonul ide, és felrúg minden korábbi szabályt. Nem lenne illő. Meg aztán most az első az, hogy egyáltalán az alap helyzeteket megismerjem.
Aztán itt van ez a felügyelős dolog. Ez sem könnyű, hiszen sok mindenkinek megbonyolítja az életét. Vannak még iskolás korú, de itt gyakorlatot teljesítő emberek, meg a tanároknak is kísérniük kell az osztályokat, és felügyelni is. Megértem, hogy nekik is bonyolult ez így. A múltkor én helyettesítettem például az egyik másodéves osztálynál. Jobb is, hogy igazgató lettem előbb, mert túl hosszú volt a kihagyás, amit az én drága szerelmem miatt tettem.
Elbambulok, ahogy eszembe jut egy emlék, az egyik első, amikor már elkezdtem figyelni a nőt, akivé vált. Idősebb volt mint én, férfi voltam, mégis a tekintetétől gyermek lettem megint. Nem élhette meg az ötvenedik születésnapját sem, szinte hihetetlen. A szívem a torkomban dobog, a szemem a pislogás hiányától kiszárad, pislogok, mely visszaránt a valóságba. Legalább három percig néztem csak magam elé, legalábbis az állóóra tanúsága szerint. Leteszem a tollam, az arcom a kezeimbe temetem, megdörzsölöm, ahogy igyekszem visszatérni.
Nincs már itt senki, pontosabban de, a másik szárnyban közel húsz gyerek hajtotta néhány perce álomra a fejét. Páran ugyan még zseblámpa fényénél olvasnak, de a többségük már alszik. Holnap reggel osztálykirándulásra indul az iskola, felkeressük a budanekeresdi művészeti iskolát, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a Bagolykő utáni lehetőségekkel is. Ezért vagyok én is itt. Egyszerűbb, ha itt alszom, mintha most hazaindulok, és holnap hajnalban visszatérek.
Felkelve nyújtózom, kezd a testem elfáradni, ellenben az elmémmel, mely még most is pörög. Sosem szerettem, hogy nincsenek szinkronban. Közelebb sétálok az ablakhoz, résnyire nyitom, hogy egy pár perc alatt cserélődjön a levegő. Odakint hűvös idő van, de most jól esik, valóban ébresztő a testemnek. Csendesen, óvatosan csukom vissza. Néhány pillanatig fürkészem a kihalt utcát, majd ellépve egy bögre meleg teát töltök magamnak, és a széles karosszékbe ereszkedve kortyolgatni kezdem.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. június 20. 21:44 | Link

Thomas Alexander Everett
késő este | a bejáratnál | x

A látogatásom esedékes már egy ideje. Igazából azóta, hogy kinevezték az új igazgatót, és azóta pedig különösképpen, hogy az Előkészítőről megjelent egy cikk az Edictumban. Ezzel ürügy is keletkezett a tisztelettételre. Jövetelem valódi oka azonban nem ez. Minden esetre a ketyerekereskedésbe térésemet követően észrevettem, hogy a férfi még az irodájában tartózkodik. Úgy döntöttem hát, mivel nincs most más sürgős tennivalóm, megragadom az alkalmat. Hazaugrottam valamiért, de egy pillanat múlva már itt is vagyok.
Miközben az impozáns épület felé sétálok bakancsos lépteimmel, ráérősen kémlelem a csöndes utcát. A bejárathoz érve pislogok még párat az ajtóra, majd finoman bekopogok. Éppen csak annyira, hogy aki még ébren van a közelben -mint mondjuk az igazgató-, meghallja, de ne verjek fel senkit. Miután ezzel megvagyok, sóhajtok egy nagyot, a bebocsájtásra várva.
Reményeim szerint minden simán fog menni. Hiszen bár bőségesen van ebben gyakorlatom, a borongós, szűkszavú, olykor kelletlenkedő természetem nem mindig engedi, hogy egyszerűen túllendüljünk a kötelező körökön. Talán ha egy kicsivel mézes-mázosabb lennék, már nyert ügyem lenne. Azonban akármennyire fontos a békém, saját magamat nem tagadnám meg érte. Hiszen pont hogy önmagamat akarom megőrizni a cselekedeteim legnagyobb részével. Ezzel a mostanival is.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 20. 21:47 | Link

Mr. Kensington


Az ajtóm nyitva, de a ház csendes, olyannyira, hogy a hirtelen jött melegre megjelenő legyek is hallgatnak. Jobb is így. Hihetetlen, mennyi bosszús pillanatot okoznak a zümmögésükkel. Teremtette akárki vagy akármi a földet és teremtményeit, el kéne vele beszélgetni. Mondjuk leginkább az emberi pusztításról. Épp ezen merengek, amikor meghallom a kopogást. Kivárok, a bögrém pereme csak lassan emelkedik el az ajkaimtól. Csak a képzeletem játszott velem? Nem, határozottan kopogtak.
- Baj lenne?
Kérdezem magamtól, a csend néha arra késztet, hogy beszéljek. Azt hiszem, ilyenkor próbálom bepótolni azt az egy évet, amit némán töltöttem a temetés után. A fiam távol volt tőlem, az ajtót pedig nem nyitottam ki. Hiába reménykedtem, tudtam, hogy ő nem lépi már át a küszöböt. A bögre végül az asztalon köt ki, én pedig gyors léptekkel sietek végig az aprócska folyosórészen, hogy aztán kinyissam az ajtót. Mondjuk lehet, hogy pálcát nem lett volna rossz hoznom, bár ki akarna kirabolni egy iskolát? Az alapítványi pénz több száz kilométerre innen pihen, érték nem sok van itt.
- Jó estét. Segíthetek?
Ismerős, halványan, de lehet csak emlékeztet, lehet csak a képzeletem akarja hinni, hogy ismerem, és nem éppen megölni jött ide, hogy aztán leakassza a hamisítván Castriolli Magens képet a falról. Tényleg hamisítvány, van még egy tucat ilyen a padláson. Valahogy mindig történik vele valami. Borzalmas egy festmény, nem is tudom miért van belőle ennyi, és miért nem próbálják meg többször tönkretenni.
- Ne haragudjon, még új vagyok. Apuka?
A köszönés, és a kérdés között egy villanásnyi idő, ha eltelik, esélye sincs felelni arra, hogy segíthetek-e neki, máris kérdezek egy újat. Rokonszenves és ellenszenves egyszerre. Lehet ilyen egyáltalán? Talán az agyam is kezd lassan elálmosodni? Nem, mert még mindig simán fel tudom idézni az élő - halál esszenciájának hozzávalóit. Akkor pedig még ébren vagyok nagyon is.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. június 20. 21:48 | Link

Thomas Alexander Everett
késő este | a bejáratnál | x

Kopogásomat egy bentről érkező kérdés követi. Finoman összevonom a szemöldökömet ezt hallva. Mikor aztán nyílik az ajtó, békésen az igazgatóra tekintek. Üdvözletére egy biccentéssel felelek, az egyéb válaszadásokat pedig nem hamarkodom el. Lélegzetvételének ritmusából kiveszem, hogy van még mondandója. Nem is akármilyen. Hiszen bár jogos a feltételezése, mely szerint talán az egyik kölyök apja lehetek, ez mégis egy gyors pislogássorozatra ösztönöz. Ha valamit ritkán hisznek rólam, akkor az az, hogy gyerekem lenne. Azonban a körülményeket tekintve ez tényleg érthető.
- Adam Kensington vagyok. A tanoda iskolaújságjának főszerkesztője. - fedem fel kilétemet rekedtes baritonomon és már nyúlok is bőrkabátom belső zsebébe, elővéve a legfrissebb Edictumot, melyet át is nyújtok az úrnak.
- Talán hallott róla, nemrég megjelentettünk egy cikket az Előkészítőről. Szerettem volna adni egy tiszteletpéldányt. - magyarázom meg látogatásom okát. Arról persze fogalmam sincs, megvan-e már neki ez a szám, vagy esetleg már olvasta is az anyagot, azonban -őszintén szólva- nem is érdekel. Ezt így illik, ha van már neki az újságból, ha nincs. Mint arra azonban már utaltam, természetesen nem feltétlen ez a kései eljövetelem oka és célja. De erről most ennyit.
Nem tudom, így már tudja-e ki vagyok. Illetve hogy mi vagyok. elég változékony, ki mikor eszmél rám. Egyeseknél megelőz a hírem, mások maguktól jönnek rá a külső jegyeim, a kisugárzásom, a tekintetem és egyéb árulkodó tényezők alapján, míg vannak, akiknek elképzelésük sincs az egészről addig a pillanatig, míg eléjük nem tárom. Már ha megteszem. Hiszen erre nem mindig kell sort keríteni. Nem feltétlen befolyásolja a viszonyt. Ez a jelenlegi azonban most nem egy ilyen helyzet. Itt ez fontos elem. Igazából maga a lényeg...
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 20. 21:51 | Link

Mr. Kensington


- Óó, igen, Mr. Kensington, az igazgató úr már mesélt önről.
Elveszem a felém nyújtott újságot, ám elég furcsán érzem magam, hogy egyből újságot nyújt felém, de elveszem persze, hiszen nagyon kedves tőle, hogy fáradt vele, hogy elhozza idáig.
- Ez nagyon kedves önöktől, köszönöm.
Az újságot átveszem a másik kezembe, és most, hogy jobbom felszabadult, végre kinyújthatom felé, hogy üdvözöljem is. Azt hiszem ez egy kicsit furcsán sikerült, de csak sikerült.
- Nagyon örvendek, hogy megismerhetem, kérem, fáradjon beljebb.
Elállok az ajtóból, utat engedve a férfinek. Rabbot mesélt róla. Elmondta, hogy vámpír, és azt is, hogy nem az a fajta, amit a tankönyvekben leírnak, hogy teljesen az ellentéte. Gyerekek közé engedhető, sőt, szinte rajonganak érte. Érdekes világ ez, azonban láthatóan tényleg nem kell attól tartani, hogy itt most majd őrült mészárlásba kezd.
- Az gyermekek ilyenkor már alszanak, jó részt. Vannak, akik ilyenkor is még a nap eseményeit tárgyalják.
Szeretem a lányokat, főleg ebben a korban, hihetetlenül aranyosak, és őszinték. Végtelenül sajnálom, hogy nekem nem adatott meg, hogy apja legyek egy kislánynak. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretem a fiam, mert de. Ő az egyetlen, aki a feleségemből nekem maradt, csak amikor ezt az egész család dolgot elképzeltem, azt hittem tényleg egy tucat gyerekünk lesz, és idős korunkra annyi unokánk, hogy rá se férünk rendesen egy képre. A sors azonban nagyon makacs módon közbeszólt.
- Kérem, foglaljon helyet.
A szobámba vezetem vissza, itt mégiscsak kényelmesebb, van ott minden, bár tudom, hogy pont az nincs, amit ő szívesen fogyasztana. Lehetne, hiszen várható volt, hogy hozzám is ellátogat. Figyelmetlenség csupán. Izgatottan elkezdtem széthajtani a lapokat, de aztán észbe kaptam, hogy mégiscsak vendégem van, így aztán felpillantottam.
- Nem bánja, ha gyorsan átfutom a cikket? Nagy dolog, hogy írnak rólunk.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. június 20. 21:51 | Link

Thomas Alexander Everett
késő este | az igazgató szobájában | x

Pompás. Sok időt, energiát és kényelmetlenséget spórolunk meg azzal, hogy már hallott rólam, és hogy egy olyan személytől hallott rólam, aki tisztában van velem és teljes mértékben a helyemen kezel. Így eltekinthetünk további köröktől és ezzel el is értem látogatásom célját. Ugyanis ez volt a valós ok. Az újságot használtam ürügyként, hogy megmutathassam magam. Hiszen sok pletyka kering és egy jelentős hányaduk egyáltalán nem jó. A falubeliek egy része kifejezetten tart tőlem és nem rajong azért, hogy ennyi gyerek mellett élem mindennapjaimat. Ezek a bizonyos illetők persze egy ideje már nem annyira hangoztatják véleményüket, tekintve, hogy az eddig itt töltött évek alatt sokat tettem azért, hogy az itteniek elfogadják a jelenlétemet és gyakran kifejezetten elégedettek legyenek azzal. Nem értek soha semmilyen rémes tetten, nincsenek ellenem bizonyítékaik és így már az előítéletes érveik sem számítanak túl sokat. Tehát ki őszintén és boldogan, ki kissé fanyalogva, de megbékélt a helyzettel. Legalábbis nem látják értelmét hadakozni vele.
Ettől függetlenül viszont nem dőlhetek hátra. Tartanom kell ezt a szintet. Meg kell dolgozzak az emberek bizalmáért. Hiszen elég egyetlen félreértés, egy rosszindulatú szóbeszéd és mindennek vége. Ott van például az, ami néhány hónapja történt a Zelei lánnyal. Két bódés a karácsonyi vásárból észrevette a párosunkat a Boglyas téren késő éjjel és nyilvánvalóan nem tudtak másra gondolni, minthogy tisztességtelen szándékaim vannak a kisgyerekkel. Ilyenről persze szó sem volt. Riri egy kaland kedvéért szökött ki otthonról, én meg csak a társasáságul szegődtem. Igazából vigyáztam rá. Ez azonban nem túl hihető, tudom. Majdnem meg is lett a baj belőle, hiszen odáig fajult a dolog, hogy pálcát rántottak rám, a lányka meg csak sírt és sírt. De megoldottuk a helyzetet. Azonban ebből is látszik, milyen fontos a megítélés.
Szükséges tehát őrizni a rólam kialakított, kedvező képet. Ez pedig azt is magában foglalja, hogy ha példának okáért a helyi előkészítő iskolának új vezetője érkezik, elé kell járulni. Meg kell mutatnom magam, hogy ha aztán -ne adj Isten- szárnyra kap valami szörnyű pletyka, az illetőnek ne az legyen az első dolga, hogy lélekszakadva elzárja előlem a kölyköket és vasvillával vonul a házam elé, hanem esetleg megkérdőjelezze az állítások igazát. Ahogyan a férfi a nevem nyomán felismer, kezet nyújt nekem és intéz hozzám néhány kedves szót, megelégedéssel nyugtázom magamban, hogy ő minden bizonnyal meg fogja kérdőjelezni.
Hálásan bólintok, amikor behív és már sétálok is vele a folyosón a szobája felé. Igen, érzékelem, hogy a legtöbb gyerek már álomba szenderült, ahogy azt is hallom, amint páruk még fojtott hangon eszmét cserél kis életük hatalmas eseményeiről.
- Egészen nyugodtan. - biztatom a férfit, hogy ne zavartassa magát, böngéssze csak át a róluk megjelent cikket. Ráérünk. Én biztosan. Leülök, és igazítok egy keveset bőrdzsekimet, miközben nyugodtan szemlélődöm a szobában.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 20. 21:55 | Link

Mr. Kensington



Kényelmesen elhelyezkedem, miután a férfi is, majd gyorsan végigbogarászom a címlapot, de lesz még időm erre, hiszen ez az én példányom. Azt hiszem már tudom is, hogy mi lesz a cikkel, szépen lemásoljuk, és mely ki a falra. Biztos nem írnak borzalmakat, ha az úriember éjjel még volt kedves, és elfáradt vele ide. A cikkel viszont elbíbelődök, hiszen tartalmas, szépen megfogalmazott, és pontos. Nem mond se sokat, se keveset, pont, ahogy én is szeretem. Félidőben akaratlanul is felpillantok, így látom, hogy a berendezést szemléli.
- Kicsit talán nőies. A nagynéném stílusa, semmit sem változtattam még rajta, csak a könyveket és a képeket az asztalon.
Nem is nagyon vitt el semmit, nem is nagyon akart. Az átváltoztatástan nem az én asztalom, inkább az irodalmi részleteket szerettem, így aztán most a falon verseskötetek, és novellák sorakoznak, regények, melyeket tucatszor olvastam, illetve olyan művek, melyeket szívesen adok oda gyermekeknek, hogy ők is olvassák el. Szép dolog a tanterv, de egy csomó olyan dolog van benne, melyet nem olvastatnak a gyerekekkel, pedig kellene. Nem tartom olyan nagy bűnnek eltérni a tantervtől, ha látom, hogy a kiskölyök éppenséggel más felé nyit inkább. Na meg aztán a Két Lotti példának okáért nem való annyira fiúknak, akik abban a korban inkább kalózok szeretnének lenni. Persze kivételek vannak, csak az általános nem ez.
Az asztalomon lévő képeken a fiam és a feleségem látható, hol együtt, hol külön. A legtöbb képen a fiam még egész fiatal, na nem mintha most nem lenne az, csak a nejem halála után valahogy nemn készültek képek. A szomorúságot nem sokan szeretik a családi albumba mutogatni.
- Nagyon jó kis cikk. Nagyon kedvesek, hogy írtak rólunk, én, igazából nem is találok szavakat, hogy ezt megháláljam. A világon szinte egyedülállóak vagyunk, Európában mindenképpen, és ez nagyon nagy dolog.
És nagyon nehéz is, hiszen a létezés jogosságát folyton újabb és újabb adatokkal kell igazolni, ami nem egy békés harc.
- Tudom, hogy nem fogyaszt ilyen dolgokat, de esetleg megkínálhatom valamivel?
Kérdezem összehajtva az újságot, tekintetemet végérvényesen a velem szembe ülőre emelve.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. június 20. 21:56 | Link

Thomas Alexander Everett
késő este | az igazgató szobájában | x

Valahogy sejtettem, hogy ez a mostani szobabelső nem feltétlenül az ő ízléséről árulkodik, egyes elemektől eltekintve. Csak bólintok neki, mikor ezt megerősíti és ebben a szellemben nézelődöm tovább. Régi tekintetem a kötetek gerincén hosszabban időzik, aztán hamarosan az asztalon sorakozó képekre is lesiklik. Éppen ezeket a boldog, megörökített pillanatokat figyelem, amikor a férfi ismét hozzám szól. Csak bólintok neki egy rövidet a hálás szavakra, majd az érdeklődés nyomán megrázom a fejem kissé.
- Nem kérek semmit, köszönöm. - felelek lágy baritonommal. Ha tehetem, nem fogyasztok emberi ételeket és italokat. Csak alibiből teszem meg néha. Ha már nagyon kitűnnék azzal, hogy nem veszek magamhoz semmit. Azonban élvezeti értéke egyáltalán nincsen a számomra.
Pillantásom visszatéved a nő és a fiú fotóira, aztán az igazgatóra magára. Nem kérdezek rá, a felesége és a fia van-e a képen és nem állok neki érdeklődni se a nevükről, se arról, hol vannak most és mit csinálnak. Egy részről mert nem vagyok ez a fajta; más részről mert amúgy is mindig le tudom szűrni magamnak, amit le akarok; harmad részről pedig az emberek nyelve úgyis állandóan megered a társaságomban. Szívesen tárulkoznak ki előttem olyan könnyedén és olyan hamar, amivel még saját magukat is meglepik. Jut eszembe...
- Tudja, a bagolykövesekhez hasonlóan az előkészítősök is elég gyakran megtalálnak engem. - tárom elé a nagy igazságot a gyerekei szokásairól. Az okokat viszont nem taglalom. Egy ilyen művelt férfi számára szerintem magától értetődőek lehetnek. Míg az állatok zsigeri ösztönlények és ennél fogva messziről elkerülnek, mivel tartanak tőlem, mint csúcsragadozótól, addig a halandó kölykök érzékelői inkább csak azt fogják, hogy izgalmas és kortalan vagyok. Valaki, aki nem fogja untatni őket, még akkor sem, ha meg sem szólal. Legalább nem ripakodik rájuk, nem parancsolgat nekik, és nem akarja unalmas dolgokra kényszeríteni őket. Hanem csak létezik a maga régi, hallgatag valójában, mint egy hatalmas tölgy, aminek az ágai alatt megpihenhetnek, vagy éppen felcsimpaszkodhatnak rá és idétlenkedhetnek egy sort, hiszen azt sem bánja.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 20. 21:57 | Link

Mr. Kensington



- Igazán jó cikk, büszke lehet a gyerekekre, akik az ön irányítása alatt ténykednek. Ki tudja, talán egy nap a fiam is csatlakozik az újsághoz.
Mondjuk nem biztos, hogy az a fajta. A szülei mind a ketten jegyeznek már kiadott művet, igaz a magam részéről csak egy álnevet tudok felmutatni, ráadásul egy női álnevet. A kiadó szerint így, hogy nő írja őket, sokkal kelendőbbek. Ha ők mondják, legyen. Nem akarom, hogy feltétlenül kiderüljön, hozzám tartoznak a könyvek. Ezek csak időtöltésként jelennek meg, ám ha mégis segítenek azért, hogy másoknak kicsit nyomja az önbizalmát, bevallom, az az igazi siker. Az újságot szépen összehajtogatva teszem le az asztalra, halvány mosoly fut át az arcomon.
- Igen, mesélték. Igazából így is jött az, hogy tudom, kicsoda ön.
Az emlék igen kellemes, nem telt bele egy hét, még ép csak elkezdtem sűrűbben Bogolyfalvára járni, amikor két kislány is Mr. Kensingtonról áradozott. Nem tudtam, hogy ki vagy mi az a Mr. Kensington, így hát felkerestem a másik iskola igazgatóját, és több kérdésem között ezt is feltettem neki. Innen tudtam meg, hogy vámpír, nem pedig valami cukrászremek, amit a gyerekek jutalmul kapnak.
- Az itteni diákok jó része szülőpótlékot keres. Bár többször van lehetőségük hazamenni, mint a Bagolykő diákjainak, mégis kevés ebben a korban. Nem feltétlenül jó, hogy sok szülő szinte meg sem látogatja a gyermekét, míg van, akihez kéthetente jönnek.
Emlékszem arra, milyen borzasztóan rossz volt minden alkalom, amikor Ash visszaindult a Roxfortba, és hogy milyen nehezen jött el a téli szünet, az egyetlen alkalom, amikor hazajött év közben. Persze akkor már egy idősebb gyerekről beszéltünk, nem olyan csöppségről, mint az itteni gyerekeim.
- Viszont tagadhatatlan, hogy ez az egyik legjobb kor az életben. Remélem nem bánja, hogy ennyire húznak önhöz.
Tudom, hogy néha nehéz velük, azonban egy pillanat alatt megszerettem az összeset. Imádom, hogy milyen könnyen túl tudnak lépni a sérelmeken, hogy milyen gyermekien egyszerűnek látják a világot. Ha megmaradna ez a mentalitás, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy nem tartana itt a világ.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. június 20. 21:58 | Link

Thomas Alexander Everett
késő este | az igazgató szobájában | x

Egy mély bólintással adom a tudtára, hogy valóban nincs okom panaszra az iskolaújság szerkesztőségében ténykedő diákokat illetően. Lelkesek, ügyesek, leleményesek. Már el is képzeli köztük a fiát. A fia. Ő az a képeken. Le sem tagadhatná az apját. Viszont érzem a férfin, hogy a fotókon mosolygó nő valószínűleg már nincs vele. Így vagy úgy, de nincsen. Ösztöneim azt súgják, sajnos a lehető legrosszabb módon nincs. Sejtelmemet persze nem adom tudtára, még csak meg sem neszelheti. Tekintetem, vonásaim ugyanolyan békések, mint eddig.
Így van, ahogy mondja. Az itteni kölykök jó része szülőhiányban szenved. Ahogy egyébként a világ rémesen sok gyermeke. Nem feltétlen a saját szüleik hiányában, hanem olyasvalakiében, akire felnézhetnek. Aki idősebb, aki mellett biztonságban érezhetik magukat. Meglehetősen bizarr, hogy ezt ilyen előszeretettel keresik az én személyemben, azonban mivel rendszerint meg is találják, nincs igazán mit tenni.
- Csak attól tartok néha, mások mit szólnak ehhez. - vallom meg egyenletes hangon, nemes egyszerűséggel, hogy miközben a kölykök felém közeledése koránt sem jelent számomra terhet, addig ennek a nagy közvetlenségnek és az ebből adódó helyzeteknek a megítélése annál inkább. Vajmi kevesen hiszik el, hogy a szándékaim tisztességesek és hogy én mindent csak hagytam, semmit sem erőltettem, nem csaltam senkit tőrbe. Járt már nem egy kiskorú a házamban, üldögélt a verandámon, vagy éppen járta velem az éjjeli környéket kettecskén. Az viszont aligha érdekel bárkit, hogy ezen gyermekek egyike sem számol be róla, hogy én bántottam volna, és az sem, hogy egy karcolás nélkül térnek haza tőlem. Mindenre van elmélet. Hiszen képes vagyok a tudatukba férkőzni, törölhettem a borzalmas emlékeiket, a sebeket pedig képes vagyok begyógyítani. Képes vagyok. Megtehetném. Megtehetném mindezt, nem esne nehezemre. Csak nincsen miért. Mert nem jutunk oda, hogy legyen. Nem akarok odajutni.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. június 20. 21:59 | Link

Mr. Kensington



Elgondolkoztató a mondat, melyet kiejt a száján, valóban nem is tudok azonnal felelni rá. Megdöbbentő és bámulatos, hogy egy vámpír, a világ legveszélyesebb ragadozója nem amiatt aggódik, hogy mi lesz, ha rákap a gyerekvérre, mert rákaphatna bármikor, hiszen a vér, az vér, hanem azért aggódik, hogy mit szólnak a jelenlétéhez mások. Mint egy megszeppent felnőt ember első napjai a munka világában. Egyszerűen hihetetlen, hogy én ennek részese lehetek. Most már egészen biztos, hogy nem éltem hiába.
- Az a baj a másokkal, hogy eléggé ítéletesek. Én is sokat agyaltam olyamin, hogy mit szólnak majd hozzám, vagy ahhoz, hogy csak nagyon lassan és megfontoltan tudok magyarul beszélni, és persze hibázni is. Szomorú, hogy a társadalmunk előbb ítél el, mint törekszik a megítélésre.
Örök hiba, mely nem csak kifejezetten mágus vagy mugli tulajdonság. Mégis mi vagyunk a megértőbbek a két fél közül. Mi vagyunk azok, akik inkább elbújtak, hogy ne legyen galiba a létezésükből.
- Persze az ön helyzete kellemetlenebb. Viszont van egy merész ötletem.
Ez most csak így hirtelen jött, és ki kell mondanom, még ha a másik fél őrültnek is gondol emiatt. Kicsit előrébb csúszok ültömben, ujjaimat összefonom magam előtt.
- Mit szólna hozzá, ha néhanapján eljönne, közel a takarodóhoz, és ön lenne az, aki estimesét olvas a srácoknak? Így, ahogy fejlődnek, nem biztos, hogy kialakul az elítélő képességük. Ha jól tudom fent a kastélyban is vannak olyan gyermekek, akik úgymond valamely kórságtól szenvednek.
Hozzászólásai ebben a témában

Adam Kensington
Bogolyfalvi lakos, Staff, Alapító, Boltos


suicidally romantic scoundrel
offline
RPG hsz: 1282
Összes hsz: 8148
Írta: 2016. június 20. 22:00 | Link

Thomas Alexander Everett
késő este | az igazgató szobájában | x

Félreértett. Bár ennyi erővel mindig mindenki félreért. Pedig igazából csak arról van szó, hogy nagyon más mércékkel mérünk és így eléggé mást jelent számunkra minden. Erős kifejezésnek tartom ugyanis azt, hogy aggódom. Valamint azt, hogy tartok tőle, azt sem igazán úgy mondtam, ahogy ő gondolja. Nem is tudom, mikor aggódtam ténylegesen bármiért utoljára. Nem szokásom ez, ahogy más erős érzelmek sem. De ez részletkérdés. Azért nyilván sejti, mennyire vannak álmatlan nappalaim emiatt. Inkább csak szófordulat volt. Ettől eltekintve viszont osztom a véleményét. Annyi kiegészítéssel, hogy...
- És ez sosem volt másként. - teszem hozzá egy nyugodt bólintással, mikor a társadalmunk gondjairól beszél, ami az előítéleteket illeti. Persze, ő nem jött olyan monológgal, hogy a mai romlott világ, vagy hogy bezzeg a régi szép időkben. Hiszen talán nem is gondolja így, de szerettem volna elejét venni, hogy netalántán ide kanyarodjunk. Hiszen olyankor mindig le kell törnöm az emberek nagy, jelenszidó hevületét azzal az egyszerű ténnyel, hogy én ott voltam, átéltem és semmivel sem volt jobb. Természetesen ezt általában nem közlöm, inkább csak mély hallgatással elérem, hogy maguk eszméljenek rá, kinek beszélnek ilyeneket a múltról.
Felvezet egy ötletet. Végigpillantok rajta, ahogy közelebb helyezkedik és belevág. Rezzenéstelen arccal hallgatom végig mindazt, ami az eszébe villant az imént taglaltak nyomán. Kisvártatva lesütöm a szemem, pislogok kicsit térdeimre, majd szusszanok egyet és ismét az igazgatóra tekintek.
- Ezt erős túlzásnak tartanám. - felelem kimérten, csöndesen.
- Semmiképpen nem akarnám, hogy akár a gyerekek, akár bárki más abban a hitben ringassa magát, hogy a fajtám ennyire szelíd és barátságos. - indoklom meg az elutasítást őszintén, egyszerűen és talán kissé komoran. Az teljesen belefér és rendben van, ha néha napján összehoz a sors egy-egy kiskölyökkel, aki örömmel tapasztalja, hogy nem merítem a fogaimat a nyakába, vagy esetleg még segítőkész is vagyok vele. Azonban bármilyen kedvesen viselkedem, mindig a tartom a távolságot, ami nem is esik nehezemre. Noha való igaz, egy gyermek nem érzi annyira ezt és inkább azzal foglalkozik, mennyire vonzza a lényem, azért én mégsem akarnák olajat önteni a tűzre. Márpedig az estimese felolvasás az lenne.
Tudom, pont azért jöttem ide, hogy megmutassam, tőlem nem kell halálosan félteni az előkészítősöket. Ez pedig, amit a vámpírokról mondtam, nem ezt erősíti. Meglehet, magam alatt vágom tehát a fát, azonban tartom annyira a velem szemben ülő férfit, hogy átlátja, én a fajtám egy önmegtartóztató példánya vagyok. Ám nem ez az általános. Ha ezt mégsem tudja összerakni magában, akkor így jártam. Inkább soroljon be engem is azok közé, akikkel óvatosnak kell lenni, minthogy egy csapat gyereket arra neveljünk, hogy vámpírokkal olvastassanak mesét maguknak, aztán pedig én legyek a bűnbak, amikor egytől-egyig a vérüktől megfosztva találják magukat egy sötét sikátorban. Jó, ha valamilyen módon nyitottságra és elfogadásra nevelik őket, azonban a felvetett ötletet nem támogatom.
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Alexander Everett
INAKTÍV


Előkészítős igi bácsi
offline
RPG hsz: 82
Összes hsz: 195
Írta: 2016. augusztus 28. 23:22 | Link

Mr. Kensington
Köszönöm a játékot, a türelmet

- Igaza van. Én ragadtattam el magam. Csak tudja, öröm számomra, ha új, pozitív irányba indul el egy korábban negatív szemlélet. A nejem formált ilyenné.
A szeretett asszony miatt képes voltam alább adni. Korábban talán nagyképűnek is nyugodtan nevezhetett volna bárki. Persze helyén volt az eszem meg a szívem is, csak aztán az is közre játszott, hogy egy kis taknyos voltam még, ha korban nem is, hát fejben mindenképpen. Ő azonban férfit nevelt belőlem, finoman, észrevétlenül tűnt el a kettőnk közötti korkülönbség, és lettünk egyenjogúak. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lettem volna gyerekes, hiszen sokáig haragudtam azért is, amiért nem születik még egy gyermekünk, és nem, sokáig minimálisan sem gondoltam bele abba, hogy benne mi játszódik le. Persze utólag mindenki okosabb.
- Valóban ostobaság lenne elhinteni, csak örültem volna, ha önnek is könnyebb.
De persze, nem lenne könnyebb. Hiszen bár itt védve vannak, és amúgy is a gyerekek sokkal elfogadóbbak, ha valaki másabb – érthetetlen, hogy ez sokakból miért hal ki –, mégis, az iskolába mást tanulnak, és a világban mást tapasztalnak majd. Ez egy érdekes gondolat, mely miatt kissé kilépek a jelenből, egy olyan síkra, mely csak a fejemben létezik.
- Jaj bocsánat, elbambultam.
Néha egyetlen megállapítás rengeteg kérdést szül a fejemben, melyek elgondolkoztatnak. Ilyenkor muszáj foglalkoznom velük, ám legtöbbször a kérdés felmerülésekor is egyedül vagyok, így nem zavar meg a tény, hogy oda kell figyelnem egy másik emberre. Még szoknom kell, hogy már nem otthon vagyok, a fiam által csak „kriptának” hívott otthonunkba. Visszarántom magam a valóságba, mert vissza kell, és kérdezek. Ismét beszélgetünk, itt vagyok, teljes valómban. Figyelek rá, és ő is rám, egészen, amíg le nem zárja beszélgetésünket az a fránya hajnal. Jó társaságban repül az idő. Azt hiszem, ez halmozottan igaz.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térElisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda