A tanári szoba rögtön az első ajtó jobb kéz felől, amit az ember ér. Mögötte a falakon végig szekrények sorakoznak, az asztalok pedig középen összetolva alkotnak egy kört. Mivel a legtöbb tanár csak óraadó, valószínűleg kevesen tartózkodnak csak egyszerre itt, ám ennek ellenére mindenkinek biztosított, névre szóló asztala van, ahol a személyes anyagait tudja tárolni. A terem világos, nyitott barátságos. Az ajtóval szemben egy másik ajtó található, mely
mögött az igazgatói szoba van. A szoba bútoraiban keveredik a múlt és a jelen, ugyanis az igazgatóváltás utáni káosz most látszik rendeződni.



A bölcsisek számára két szoba van kialakítva. Az egyikben alszanak, míg a másikban játszanak. A helyiségekben rengeteg szín van, és sokféle játék, mely ebben a picike korban segíti a fejlődést. Ők közvetlenül a tanári szoba után következnek. A folyosó végén pedig az ovisok két szobája található. A felosztás hasonló, az egyik arra szolgál, hogy pihenjenek a lurkók, míg a másik arra, hogy a rengeteg játékkal játszani tudjanak. Ebben a korban
elkezdődik már az iskolára való nevelés is, így hetente négy alkalommal különféle foglalkoztatók vannak számukra.



Az épület jobb szárnyának első emeletén találhatóak a tantermek, melyekből négy van, a négy osztálynak. A diákok mindig a saját osztálytermükben vannak órán, azonban nyáron az is gyakran elő szokott fordulni, hogy a tanárok az árnyékos udvarra viszik őket. A tantermeket minden évben a diákok és osztályfőnökük maguk díszítik, sőt az ünnepek közeledtével a
díszítés is megváltozik. Minden osztályban a korosztályi sajátosságnak megfelelő méretűek és elrendezésűek az asztalok és a székek. Az első két osztályban még a körbeülés, míg a második két osztályban már a padtárs megoldást alkalmazzák, így szoktatva a kicsiket a magasabb tanulmányoknál elvártakhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=817609#post817609][b]Niadra - 2020.09.25. 17:38[/b][/url]

Erre a kijelentésre némiképp csodálkozva emeli meg fejét, hogy tekintetük találkozhasson. Az első dolog, ami kiszaladna a száján a "wáoh" lenne, de úgy érzi, nem volna helyénvaló így reagálni erre az információra, így inkább csak rendezi vonásait. - Értem - nem firtatja különösebben, mert nincs igazán tisztában az itteni szokásokkal. Akkor a kislány ezek szerint egészen eddig apa nélkül nőtt fel? Akkor ki tanította meg arra, hogy miképp védje meg magát? Náluk öt-hat évesen már fegyverekkel is gyakorolnak, hiszen kevés olyan dolog van, ami fontosabb az önvédelemnél. Meg amúgy is, ezer és egy történetet tudna mesélni, amit apja combján ücsörögve ismert meg, fel sem éri ép ésszel, hogy lehet ilyen kiegyensúlyozott ez a lány. Eközben pedig megfordul fejében, vajon Zétény hogyan élheti meg azt, hogy ennyi év mit sem sejtés után a nyakába szakad egy gyerek, akinek idáig nem lehetett igazán apja, most pedig, hogy lehetne, a kapcsolatok szövevényes hálójában találja magát. Nehéz kérdés, mi lenne a helyes döntés egy ilyen kényes helyzetben, így nem bírálja egyik felet sem, inkább csak megállapítja, hogy az itteni mágusok nagyon furák.
- Valami rosszat mondtam? - értetlenül pislog fel, ebből kifolyólag el is bizonytalanodik szavai helyességében. Odett is mondta már, hogy gyakran fogalmaz úgy, mint egy űrlény, de mivel fogalma sem volt arról, hogy mi az az űrlény, nagyon elölről kellett kezdeniük a dolgokat. Azóta persze sokat fejlődött és királyian nemesi nyelvezetét egy némiképp modernebb változatra cserélte. Úgy tűnik, akadnak még rések a pajzson.
- Mmm, a ma este sajnos nem jó, de a hétvégém szabad, szóval ha szombaton vagy vasárnap ráérsz, akkor megihatnánk valamit - kedvesen mosolyodik el és, bár ő maga nem veszi észre, egy enyhe pír arcára kúszik. Akkor ezek szerint épp az előbb mondott igent egy randevú nevezetű találkozóra? És ez vajon mivel jár? Mindenképp beszélnie kell barátnőjével, már csak azért is, mert ő ismeri Zétényt, legalábbis a legutóbb erre célozgatott, mikor kiderült, hogy ők ketten már találkoztak. Jaj egek, hiszen még csókolózni sem csókolózott soha senkivel, teljesen be fogja magát égetni! Elmúlt húsz éves - legalábbis emberi léptékben, zergben ne is kérdezze senki - és még egy nyamvadt smárja sem volt. Jó ég! Tuti égés lesz a hétvége!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=818894#post818894][b]Farkas Zétény - 2020.10.07. 14:17[/b][/url]

Nos-nos. Végül muszáj neki elmondanom, hogy miért van így, mert ha nem tudja a pontos tényeket, még rossz végkövetkeztetéseket vonhat le velem kapcsolatban. Márpedig az rám nézve nem lenne jó. Most bizonygathatnám neki is, hogy én soha nem hazudok - legalábbis eleddig egészen jól tartottam magam ehhez -, de elég, ha megtudja, hogy Natie apja én vagyok, meg azt, hogy nem tudtam, hogy a lányom 5 éve létezik. De úgy tűnik, hogy Sarah megérti, nem kérdezősködik tovább, nekem pedig ez elég szimpatikus. Sokan egyből kérdezősködnének, hogy miért van ez, vagy éppen hogy tehettem ezt velük, nekik is lenne egy válaszom, de csak kicsillagozva szabadna leírnom, az meg úgy nem kelti ki a megfelelő hatást. Natie szereti az óvónénijét, és bekukkantva mellette látszik, hogy a kisasszony szeret itt lenni. Akkor a megfelelő helyen van szerintem, de nem tudnám ezt valójában megítélni, mert egy hete vagyok apa. Mindegy is, talán megoldódik ez a probléma is valamikor a közeljövőben. Mármint a helyzet normalizálódik, gondolom előbb-utóbb.
- Jaj, dehogy csak kevesen mondták volna így. Inkább valami ilyesmire számítottam, hogy: Rendben uram, diszkrét leszek, mint CD-k a mezőn – és még bele is kacsintok, kíváncsi vagyok, hogy rájön-e arra, hogy ugratom. vagy kiderül, hogy ő tényleg egy nem szokványos nő, mondjuk ez eddig is látszott bizonyos adottságaiból. De mint mondtam, még lehet, hogy ez imponál is, hogy egy kicsit más reakciót váltok ki belőle, mint a legtöbb nőből, vagy én kapok megkülönböztetett figyelmet. Talán részletkérdés is lehet ez, de azért örülök, hogy korrekt és szimpatizál velem.
- Szombaton és vasárnap is rád érek – húzódnak az ajkaim sokat sejtető mosolyra. – Rendben, ha már ennyire megismernéd a helyet, válassz egy helyszínt, ahol vendégül láthathatlak. Mármint mahol megiszunk valamit, ahogy te fogalmaztad – hirtelen kapom el a kezét és megpróbálok egy kézcsókot adni neki. – Hölgyem, a hétvégi viszontlátásra, a helyszínről bagolyban szeretnék értesítést kapni Öntől – ugratom még egy kicsit, majd egy kacsintás után, még ránézek Natie-ra és elindulok a dolgomra. Úgy érzem, hogy jól sikerült a randikérésem, de ha nem, majd akkor nagyobb fordulatra kapcsolok. Mert Sarah annyira lenyűgözően szexi, hogy meg kell kapnom, öcsém!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=820283#post820283][b]Catherine Hope Brightmore - 2020.10.28. 20:23[/b][/url]

Nem, nem és nem. Eszemben sincs minden egyes nap ezzel a kinézettel domborítani, azonban ma van itt az első napom, szóval úgy kell kinéznem, mint egy felnőtt. Kicsit uncsi, de azért egyszer nyolc órát kibír az ember. Ez a ruha szerintem soha életemben nem volt rajtam, és olyan életidegen, hogy Denis konkrétan kiröhögött. Szerintem még most is nevet, pedig megcsapkodtam miatta. De ma nekem úgy kell jól kinéznem, hogy a melleim nem játszanak főszerepet. Kihívás kihívás hátán!
De nem aggódom, mert most úgyis olyanokkal foglalkozunk, hogy szerződést kötünk, beszélek az igazgatósággal, megismerkedem a helyettessel is, bemutatnak a kicsikéimnek, megkapom az asztalom, meg ilyenek. Késve jöttem, mert nem volt könnyű elintézni a papírokat, így nem voltam itt az össznépi banzájon meg nem is tud velem annyira foglalkozni a vezetőség. De nem aggódom, mert dolgoztam én már itt pár évet diákkoromban, szóval nagyon könnyen elnavigálom magam. Ők kaptak egy talpraesett tanárkezdeményt, nekem meg helyzeti előnyöm meg nagy szám van, így nem nagyon kell félniük azon, hogy elveszett bárányként álldogálok majd a sarokban, amíg meg nem szán valaki.
A bemutatás után azonban nem zavarom a rendet, holnap majd lesz idejük kifaggatni mindenről, most azonban még be kell rendezkednem az asztalomnál. Nagyon komolyan készültem a mai napra, ugyanis hoztam egy jegyzetfüzetet, hat tollat és egy kaktuszt, de mint tudjuk, majd év közben alakul ez most. Belépve az ajtón egyetlen példánnyal találom szembe magam, és ha még nem hallott róla, hogy visszatértem, akkor azt hiszem, ez most igazán nagy meglepetés lesz neki. A hajamat hátra vetve, lendületesen sétálok felé és állok meg előtte.
- Helvey úr, azt mondták, ön tud segíteni. Az asztalomat keresem.
Ártatlan bambiként pislogok le rá a műpilláimat rebegtetve, mintha annyira ártatlan lennék, mint amennyire nem vagyok. Hogy örül-e nekem. Bah, fene se tudja, de azért remélem, nem utál nagyon. Denisnek fontos, nekem meg Denis fontos. Nem nagyon tudtunk kapcsolatot kialakítani, de most úgy néz ki, elég sok időnk lesz együtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=820286#post820286][b]Helvey Belián Balázs - 2020.10.28. 20:48[/b][/url]

Őszintén, nem hiszi még most sem nagyon el azt, hogy itt ül és éppen az óratervét olvassa át, vagy századjára. Nem hiszi, hogy a lehetőség, ami megadatott, igazi. Fél, hogy ha felkel, majd kipukkad a lufi, hogy majd csak áll a papírjaival és vár. Mert varázstalanként vajmi kevés esélye van a Bagolykőben tanítani, kezdőként, minden olyan tárgy, amihez értene, éppen valakié és ő pont az az ember, aki képtelen lenne más helyét bitorolni. Annyira, hogy amikor ajánlották neki, hogy övé az első osztály, nemet mondott. Nos, ember még nem nézett olyan furán a másikra, mint akkor rá tették, de rögtön folytatta. Most kezdi, nincs tapasztalata, mert régi életében tojt bele a gyakorlatba és el se jutott odáig, pár laza, igazából semmit érő órát tartott az akkori iskola gyakorlati helyén, de az annyira volt komoly, mint amennyire igaz. Nem, akkor még nem állt készen rá és igazából most sem, talán várt volna még, de mikor közölték, hogy van-e már gyakorlati helye, isteni sugallatként ugrott be neki az Előkészítő. A többi pedig már történelem.
Csak helyettes, ezt kikötötte és úgy viszi, hogy amint megjön az alkalmas, tapasztaltabb tanerő, meg aki nem esik ki pár napra élből minden hónapban, ő készségesen adja át. A kicsik jól fogadták őt eleve, mondjuk, a jellemét nézve nem is nehéz, mert mióta végre megnyitott kifelé, megbékélt sok mindennel, egy könnyed, mókás jelenség, aki nem bújik el a fal tövében és nem suttogva beszél.
Orrnyergét dörgöli meg, amikor lapoz, nem-e hagyott ki valamit. Az biztos, hogy talált egy elírást, amitől majdnem a haja áll égnek, de ekkor hallja meg, hogy valaki betért. Nem meglepő, ez a tanári, többen vannak, az ő helyük is. Csak kezét emeli egy intésre, mindjárt hasznosabb is lesz, meg beszél is, de jobbja ujjbegyét nyomja a sorra, ahol tartott.
- Jó na… - fúl el hangja, amikor meghallja az ismerősen csengő női hangot. Homloka ráncolódik, ahogy fejét felemelve végül azzal találja szembe magát, akire sosem gondolt volna. – Azt a jó élet – még pislog is, mint akit lesokkoltak, aztán, mint valami kapcsoló, minden meglepetés helyére kerül egy széles mosoly, ahogy felpattan a székről.
- Cath! Ezer meg két éve, hogy nem láttalak – nem finomkodik, odalibbenve öleli át óvatosan, ő ilyen és ezt el kell fogadni. De nem csüng rajta, hamar engedi el és lép hátra egyet, hogy meglepett kékjeit emelje rá. – Szóval azt akarod mondani, hogy te túrsz ki? Benne vagyok. Épp ott ültem – és már mutatja is, hogy… Szóval, ismeri valamennyire, nem? Hát, kupis. A lakás nem, de az íróasztala... – Rendet teszek mindjárt – kicsit lesüti tekintetét, mintha egy lenne a diákok közül, de hamar abbahagyja. – Akkor ezek szerint, visszaköltözöl? – le van maradva, de tény, nem is volt Denissel ideje beszélni még. Mindenesetre, látni rajta, hogy örül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=820291#post820291][b]Catherine Hope Brightmore - 2020.10.28. 21:09[/b][/url]

- Helló.
Próbálkozom valami gyengével, de azért az ölelés jobb és megnyugtatóbb, mert hát valljuk be, az ismeretségünk döcögősen és meztelenül indult, de most egészen ruhában vagyok, szóval nem kell kínosnak lennie ennek. Így örömmel ölelem vissza, és tényleg megnyugszom, hogy mosollyal és őszinte gesztussal fogad. Fogtam magam és leléptem és Denisnek is ártottam, most meg, mintha mi sem történt volna, visszacsattogok a történetbe. Az igazság az, hogy félek. Bár nem látszik, de rettegek mindentől és mindenkitől. A reakcióktól és a véleményektől. Mondanám, hogy nem érdekel, de azért igen. Én, aki tettem egy fogadalmat, egy olyan megszeghetetlen esküt - nem azt a fajtát, csak hasonlóan komoly -, mely szerint a férjem oldalán kitartok, majd gondoltam egyet, és elmentem, hosszú időkre, idegen országba, magára hagyva őt. Nem látszik, de tényleg aggódom, hogy mit hagytam magam után és mibe lépek most bele újra, de hoztam egy döntést, amit nem akarok már megmásítani.
- Ez elég drasztikusan hangzott.
Jegyzem meg csendesen mert valljuk be, hogy a kitúrás az olyan riasztó. Eszemben sincs ilyet tenni, és bár ő az asztalra gondolt, azért egy pillanatra megáll bennem az ütő, de, ahogy látom, hogy mire gondol, elnevetem magam. Egy tipikus tanári asztal, tele mindennel. Jó lesz ez, érzem.
- Maradhatnak nyugodtan, nekem csak egy kicsi kaktuszom van.
Emelem ki a táskámból a kis, fekete edénybe ültetett zöldességet, ami olyan mintha éppen nagyon örülne a ténynek, hogy kiszabadult a táskámból. Megígértem neki, hogy csak addig kell elbújnia, amíg mindenkivel találkozom, utána megkapja a maga méltó helyét.
- Igen. Jó pár hónapja bennem van az érzés, hogy hibáztam, amikor elmentem, de nem akartam feladni a lehetőséget. Szóval azt megcsináltam és most visszavonulót fújtam, hogy Denis közelében legyek. Ő a legjobb barátom, szükségünk van egymásra.
Legalábbis ugye ezt érzem. Aztán az idő majd vagy minket igazol, vagy azt, hogy nagyon nem lenne jó döntés elmennem jósnak.
- Mi a helyzet veled? Tanárnak állsz te is?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=820298#post820298][b]Helvey Belián Balázs - 2020.10.28. 22:30[/b][/url]

Mintha nem is emlékezne arra a kínosságra, amire valójában igen, de öles lépéssel hidalta át és felejtette szinte el. Nem az határozza meg, mert most sem kínos mosollyal méri végig őt, mennyire van felöltözve, sőt, látja, hogy csinosban van, de nem is az a fontos, hanem az, hogy itt van és ha neki nem is annyira, másnak igen. Mindig előbb gondol másra, így aztán nem nehéz. Tény, hogy meglepődött, amikor kiderült számára is, hogy elment és nem csak egy kis nyaralásra, látszott lakótársán is, hogy valami történt, valami olyan, amely miatt most régen látottként kell üdvözölnie őt. Benne sosem volt ellenszenv és harag, csak értetlenség, hogy miért nem együtt éltek, miért külön, ahogy most is, de azóta elengedte, mert vannak dolgok, amikre nincs jó kérdés, vagy ha van is, nem illik feltenni. Most sem fogja, most sem tudja, hogy akkor egyedül marad a házban, vagy minden megy tovább, ez a jövő és az ő zenéjük, amihez semmi köze, csak mosolyogni, mint most. Persze, nem tervezi, hogy rá sem néz a másikra, sőt. Úgy néz ki, most majd több idejük lesz beszélgetni.
- Csak vicceltem. Úgy érettem inkább, hogy csak ideiglenesen fogadtam el a pozíciót, amíg nem jön valaki. És lám, jött, nem is akárki – nevet egy aprót, mert nem akarta elvenni itt a lelkesedést. Ki sincs túrva, ő állt fel és állna fel újra, ha megint bejönne az ajtón. Lassabban haladt eddigi életében is, hát a munkájával miért ne tenné ezt? Ráér, van még pár év, ami alatt bőven kerülhet még ujjai alá osztály, talán itt, talán máshol, ezt nem tudja előre. Örömmel adja a kezébe, legalább könnyebb lesz összedolgozni, hiszen nem teljesen idegen, akit szoknia kell, mint úgy sokakat a tanári karból.
- Megosztozunk rajta? Ó – közben persze tényleg pakolászik, az asztal egyik oldalára halmozza az iratokat, irattartót, ami csak idekerült általa, megpróbálva megmutatni, hogy tud rendszerezni, ha akar. – Hát milyen édes! – teszi le az óratervet, amit eddig olvasgatott és az apróságra pillant. Még ujjbegyével meg is „cirógatja”, hogy aztán az asztalnak dőlve figyeljen rá ismét.
- Nem biztos, hogy hiba volt. Talán csak kellett egy kis idő. A lényeg, hogy szükség van és most már sikerülni is fog. Örülök neked. Nem lettünk azóta sem lelkizős lakótársak, de láttam, hogy valami van, valami sötét és kellemetlen – látta, tapasztalta, majd hagyott neki helyet és csendes. Azóta valamelyest minden más, neki is másfelé fókuszált a figyelme nagy része, de mivel azóta sem estek egymás torkának, nincs min aggódni. Meglesznek ők, ez a fontos.
- Fhuu, hát sok minden – vakarja meg a tarkóját, hol is kezdje. – Igen. Miután elmentél is kezdtem rajta gondolkodni, aztán Denis felhúzott és beadtam a papírt. De persze, ezerszer bántam utána, most már bőven nem. Botanika is halad, ez is, igazából nem ismerek magamra – nevet egy sort. – Lettek új barátaim. Sok, magamhoz képest, szerelem, nem tudom mit kérhetnék még. De mindegy is – legyint egyet. – Mesélj, mi volt az a lehetőség? És úgy hogy vagy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=820366#post820366][b]Catherine Hope Brightmore - 2020.10.29. 21:13[/b][/url]

- Nos... igen.
Mondhatjuk így is, ugyebár. De teszem hozzá, én nem terveztem ilyen nagyot lépni, csak aztán, valahogy minden következett az előtte lévőből, és mire észbe kaptam, minden a helyére állt, én meg átléptem azt a bizonyos küszöböt és azt mondtam mindenkinek, hogy "Catherine Hope Brightmore itt van és itt is marad!". Mi a fene, ugyebár. Amúgy nem tudom, hogy hogyan tudtam ezt eltitkolni mindenki elől, néha nagyon szerettem volna elmondani. Felhívni Denist, hogy már csak hatot kell aludni, vagy Annie-t, hogy megbeszéljem vele, hogy péntekenként újra eljárunk majd vásárolni. Szépen, lassan lehettek volna elejtett mondataim, de aztán, valahogy csendben maradtam, és egyszer csak itt voltam, itt vagyok. Olyan furcsa nem, mintha természetes lenne, mégis idegen. De hozzá fogok szokni, tudom. Nekem itt a helyem, itt van dolgom. Ha csak annyi is, hogy Denis teljesen megőszüljön, akkor már nem éltem hiába.
- Ugye? Ő az első kaktuszom babája, szóval úgy gondoltam vele, hogy most már elérte az iskolás kort. Nagymama lettem.
Bár abba se nagyon szeretnék még belegondolni, hogy egy nap, a már nem is olyan távoli jövőben anya leszek. Még mindig ott az elhatározásom, hogy férfival vagy anélkül, de terhes leszek, amikor huszonkilenc leszek. Ha bármit megválaszthatnék, akkor egy gyerekem lenne, egy lányom, de mint tudjuk, azért a dolgok nem úgy működnek, hogy megálmodjuk a kicsi önmagunkat, aki egy kicsit feltuningolt és tökéletes, és úgy is lesz. De az elhatározásom olyan stabil, mint, hogy most itt állok, és a pici kaktuszt elhelyezem az asztalom azon felén, ahol már látszik az asztallap.
- Addig jó, amíg csak látod.
Mosolyodok el a kijelentésem mellé, azonban a mosolyban szomorúság csillan. Én tapasztaltam azt a sötétséget, néha fáj, néha rosszul vagyok miatta, amikor front van, de sosem mondom, mert nem akarom, hogy úgy érezze, emlékeztetem rá. Olykor eszembe jut a tekintete, ahogy ott volt, majd eltűnt, eszembe jut az, ahogy a testem kihűlt, fázni kezdtem, ahogy egyedül voltam, nagyon sok alkalommal, és a gyógyszerekhez menekültem, hogy lássam. Ahogy az orvos bátyám házában, két kisgyerek mellett, gyakorlatilag droglabort üzemeltettem. Nem vagyok büszke a múltamra, de azt mondják, még büszke lehetek a jelenemre.
- Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy sokkal aktívabb életet éltél, mint én valaha is fogok. Örülök, hogy sikerült beilleszkednek a... városba. Azt hiszem, elég rosszul játszottam ki a kártyáimat. Az apám úgy tervezte, hogy a válásom után újra férjhez megyek majd, Daróczyhoz.
És én meg is próbáltam kedves lenni vele, de az a férfi annyira nem az én világom. Amúgy is, eleve nem voltam értékes, mert szűzként kellett volna a házasságba mennem, és egy válás sem éppen jó ajánlólevél. Igazából nem is tudom, hogy milyen elvált asszonynak lenni, mert a családnevem Brightmore maradt, és semmilyen határozatot sem fogtam még a kezembe, hogy elváltunk. De biztos ide küldték valahova, Jason meg úgy eltette, hogy ő sem fogja megtalálni. Szóval most még annyira könnyedén mondom ki a válás szót, mint más a vajas pirítóst.
- Elnyertem egy ösztöndíjat, így Franciaországban tanulhattam divatot. El kellett mennem innen, hogy megtudjam, az itteni emberek nélkül képtelen vagyok élni. És egyelőre furán. Még nem szóltam mindenkinek, hogy itt vagyok, hogy itt leszek, és furcsa, hogy nem voltam. A faluból város lett, illúziómágusok vannak a környéken, de szerencsére Jolika és a maffia örök. Még mindenem dobozban van, pedig már nagyon idegesítenek, mégsem tudom rávenni magam, hogy kipakoljak. Szörnyű vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=820377#post820377][b]Helvey Belián Balázs - 2020.10.29. 22:35[/b][/url]

- Ne emészd magad mi volt, szar dolog. Tapasztalat – húzza el a száját, mert abból bőven volt neki elég gondolat és idő, hogy a mi lett volna ha… és az ehhez hasonló dolgokon rágja át magát újra és újra. Nem is lett épp egészséges gondolkodása tőle, azonban ő is itt van, ha hivatalosan nem is önszántából jött, mint Cath, de azóta produktívabb, mint a hat évében valaha a világ végén. – És hogyan fogadott? Meglepted őt is? – vagy lehet neki szólt, fogalma sincsen, hiszen nem állnak olyan szoros kapcsolatban, hogy várhatta volna, mikor ír neki. Nem is nagyon hozta szóba, nem rosszindulatból, egyszerűen nem tudta, hogy kellemes vagy kellemetlen lett volna, utóbbira volt egy megérzése és inkább hagyta annyiban. Most pedig már mindegy is lenne az afféle érdeklődése ugye, szóval, lapoz is fejben.
- Nagyon szép csemete, büszke lehet rá az anyukája – nevet fel, amint elhúzza az ujját. – Ha szabad megjegyeznem, soha csinosabb nagymamát senkinek. Meg se látszik a kor. De legalább nem csak én babázom a fűszernövényeim hajtásait. Meg a paradicsomokat – utal arra, hogy immáron van veteményese és persze, simán gondoskodó módon magyaráz néha nekik, ha egyedül van, ha pedig zenét hallgat, akkor énekelget is. Sosem csinált ilyet, de itt igazi gyerek, mindent újra vagy megtanul, már meg sem érzi a lépcsőfokokat, amiket meg kell másznia.
- Az sem volt kellemes – szusszan egyet, van abban a mosolyban valami, valami több, amitől megint érzi azt, amit akkor. Hogy valami szinte megretten benne, de nem, nem kérdez rá, hiszen nyilván ő többet látott, tapasztalt belőle, jobban ismeri, amire ez utal és amit tud. – Lelépett utána és mikor visszajött, szarul nézett ki. De azóta meditáltunk is együtt, elég oké a helyzet – vagyis, a saját próbálkozására csúf szó az, hogy tette, viszont most lényegtelen. Próbálja a pillanatra felütött felleget el is hessegetni, ráérnek majd egyszer máskor témázni bármiről, most örüljenek egymásnak. El is mosolyodik, de amolyan szerényen, bizonyára nem lepi meg, hogy amint saját magára terelődik a szó, mintha zavarban lenne és inkább napolná is.
- Ugyan már! Aktívabb… csak, sűrű. Tudod, bepótolni mindent, jó a szerelem az váratlan volt de na. Simán aktív a tiéd is – bólogat, mintha menteni akarná a menthetőt, pedig igaza van. Sosem volt ennyire pörgős és sűrű éve, évei, mint itt. Munka, majd az iskola, kettőt pislogott és lakótársa volt, bálokra, rendezvényekre járt, összefeküdt az egyik legjobb barátjával, majd végül kikötött más karjaiban. És akkor ez még csak az eleje. – Kártyáidat? Mármint? – pillant rá kérdőn, majd ó-t formálnak ajkai csodálkozva. – A polgármester? Aaaaz igen. Ez ilyen… taktikai házasság lett volna? Meg amúgy… akkor tényleg elváltatok? – itt maradt le és nem hozta fel a dolgot, mert semmi joga vájkálni kettejük életében. Most is saját ajkába harapva süti le a szemeit. – Bocsi, nem akartam tapintatlan lenni – szusszan is egyet, hogy aztán hagyja beszélni a másikat. Talán ez is feltűnhet, hogy beszél, nem csak hallgat és bámul a nagy szemeivel. Szinte mondhatni, mind a ketten cserélődtek és mások lettek kissé az idő alatt.
- Óóó! Akkor híres tervező lettél? – ő meg a divat mint tyúk és az ábécé, de érti, hogy elvileg a kockás és a csíkos együtt nagyon ronda, ennél többet csak a rusnya színekről tud. – Sok minden történt igen. Van amit nem értek, de velem sosem kell számolni. A nénik meg… Képzeld, már háromszor ajánlotta az a fura hajú az unokáját nekem feleségnek és hogy szép gyerekeink lennének – és akkor csak vásárolni volt vagy épp várt valakire és betalálta. Ő válaszolt, de a néni nem hagyta abba, akkor sem, amikor kerek perec közölte, ő most egy fiúval van együtt. Úgy. – De amúgy néha el kell egy kicsit veszni, hogy aztán minden a helyére kerüljön. Tényleg örülök, hogy visszatértél, pedig nekem aztán semmi közöm semmihez - von vállat, mosolya töretlen. -  Szeretnéd, hogy segítsek kipakolni, amikor eljön az idő? Vinnék egy jó bort is hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=821983#post821983][b]Catherine Hope Brightmore - 2020.11.26. 13:08[/b][/url]

Bólintok párat arra, amit Belián mond. Tudom, hogy igaza van, hogy tényleg nincs semmi, de tényleg semmi értelme annak, hogy emésztem magam, azonban mégsem olyan egyszerű ugyebár az, hogy ne emésszük magunkat. Így tehát, marad az a bizonyos nyomás, amit akkor érzel, amikor nem tudod eldönteni, hogy a tetteid következményei hosszútávon a jó célt szolgálják-e?
- Megleptem és megkínoztam. Beültem az egyik egyetemi előadására, és kényszerítettem rá, hogy úgy koncentráljon a sárkányokra, hogy közben ott vagyok mellette.
Rendben van, ez az ötletem még mindig az egyik legzseniálisabb mind közül, szóval nagyon büszke vagyok rá, hogy végül nem a vasútállomáson, a vonatfüstben megjelenő, lassított jelenet mellett tettem le a voksom, hanem inkább ezt választottam. Mert tessék, így vagyok most itt, mint egy sikert aratott nő, akinek valóban sikerült meglepni a férfit, és aki örül a visszatérésének.
- Meglepődött, de örül is. Kellett nekünk ez az egy év, úgy érzem, jóval felnőttesebben tudunk egymáshoz állni. Milyen volt addig, amíg nem voltam itt?
Mert érdekel, hogy volt-e más is, ami ide vezetett. Én csak örülök neki, hogy az életünket már nem feltétlen csak a dráma határozza meg, bár úgy érzem, hogy hamarosan ez is eljön. Mintha zsigeri szinten tapintható volna az az apró kis feszültségmorzsa, amiből a veszekedésünk kibukik. Most még minden éden kerti nyugalommal azonosítható, de ismerem magunkat, el fog jönni a pillanat, amikor ennek az egésznek vége szakad, és akkor bizony nem lesz kérdéses, hogy üvölteni fogunk egymással.
- Köszönöm, az is vagyok. És nem, nem csak te. Rendszeresen úgy beszélek hozzájuk, mint az anyjuk. Nem tudom, hogy a gyerekemmel is ilyen leszek-e majd, de ha ennyire sikerül majd a kooperatív szövetség, akkor nem is lesz kérdéses a dolog, hogy jó vagyok-e anyának.
A gyerek. Na igen, ha van sarkalatos pont az ember életében, akkor ez az. Másokkal ellentétben azonban én nem aggódom. Mert nekem erre az egyre nagyon határozott terveim vannak. Amikor betöltöm a huszonkilencet, akkor fogok terhes lenni. Denistől szeretnék, de ezt vagy nem mondom el neki, és úgy esek teherbe, hogy ne tudjon róla, vagy elmondom, ő ellenkezik, elkábítom és ellopom a mintát, és úgy esek teherbe, vagy egy random katalógus fickótól, akinek nem olyan gázos a leírása. De az a lényeg, hogy ez huszonkilenc éves koromban fog megtörténni. Ha a nemét is meghatározhatnám, nyilván egy lány mellett döntenék, de azért ennyire pontosan semmit sem lehet kivitelezni. Igazából a teherbeesést sem, de adjuk meg a lelkemnek azt a békét, hogy azt én irányítom.
- Furcsa elképzelni, hogy meditál.
Nagyon furcsa, de elhiszem neki, mert ilyennel nem viccel az ember, különösen nem olyan őszintén, ahogy ő mondja. A változások együtt járnak az idő múlásával, ahogy haladunk előre, úgy lesz minden egyre jobb és jobb. Így remélem, hogy ez a bizonyos meditálás is erre lesz majd tökéletes.
- A szerelem pont olyan, amilyennek leírtad. Ettől olyan jó. Főleg, ha jól csináljátok.
Mert lehet a szerelmet nagyon rosszul is csinálni. Kérdezzen valaki minket Denisszel. Mi igazán rosszul is tudtuk csinálni a dolgokat, rengeteg időt elvéve magunktól. Az érzéseink pengeélen táncoltak, és talán a szerencsének köszönhetjük csak, hogy nem csapott át gyűlöletbe az egész.
- Igen, taktikai. Tudod, hozzuk össze az aranyvérű családokat. De én nagyon nem illettem volna hozzá, szerintem meggyűlöltük volna egymást idejekorán. Viszont, ahogy elnéztem, a befutó korban és stílusban is olyan, aki illik hozzá, és akit megszerethet a nép.
Daróczy valahol negyven felé járhat, én meg huszonöt se vagyok. Bármennyire is megnyerő férfi, ő már élt, én még élni akarok. Hogyan is illeszkedhetne a harsány természetem az ő patyolat világába? Sehogy. A mostanival látva viszont tudom, hogy boldog lesz, mert jó őket együtt látni, nem megjátszottak, hitelesek. Szeretem az ilyen párosokat, nagyon el tudom hinni nekik, hogy igaz, amit közvetítenek.
- El. A határozatot nem kaptam meg, lehet, hogy elveszett valahol, de én aláírtam a válási papírokat, hogy Denis szabad ember lehessen, nem hiszem, hogy tétovázott volna ezzel, elvégre olyan sokszor hangoztatta, hogy csak két évig lesz a férjem, aztán vége.
Magamtól nem írtam volna alá őket, ám az, hogy tényleg ennyire sokszor mondta, arra motivált, hogy megtegyem. Mert éreztem rajta, hogy vissza akarja kapni a szabadságát, és ehhez az kellett, hogy én elengedjem őt. A szívemből képtelen vagyok, de legalább papíron ne érezze azt, hogy nem független. A kérdésre, hogy híres tervező lettem-e kuncogva bólogatok párat. Vannak saját kollekcióim, és terveztem már ruhákat menyasszonyoknak. Az utóbbi fogott meg inkább, így mindenképpen azzal szeretnék foglalkozni a jövőben. Most Liziét tervezem, aztán Liliét fogom, nagy dolog, hogy ilyenekre felkérnek, és büszkén vállalom őket.
- Nem is értem, hogy hogyan lehet egy ilyen csodálatos ajánlatot visszautasítani.
Rázom meg a fejem ciccegve, de vigyorogva, elvégre ki ne szeretne a furcsa hajú néni unokája lenni. Naugye.
- A bort elfogadom, egy jó beszélgetéssel. Csinálok majd egy vacsit, ilyen családi-baráti összeröffenést. A kipakolást muszáj leszek egyedül megoldani, mert ha az nem megy, akkor eléggé rosszul áll a szénám. A vacsiban benne vagy? Tudom, hogy jól főzöl, de lehetne egy nap, amikor téged kényeztetnek. Hozd a párod is, ígérem, kiváló fogásokkal készülök.
Az órára pillantva sóhajtok egy nagyot, mert nagyon elszaladt az idő, és el kell lassan köszönöm kaktusz-gyermekemtől és Beliántól is. Így előbbit jelzés értékűen az asztalra helyezem.
- Indulnom kell, de péntek este? Addigra összeszedem magam meg a házat teljesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=823009#post823009][b]Helvey Belián Balázs - 2020.12.13. 03:48[/b][/url]

Aprót nevet, ahogy fejét lágyan megcsóválja arra, hogy egy ilyen hosszú idő után, valóban a tananyagra kérte koncentrálni.
- Ez nagyszerűen hangzik, bár én, ilyen helyzetben kiugrottam volna a padból és oda lett volna a figyelmem – de ki hogy fogadja, fogadta, ez már az ő körük. Hiszen az efféle pillanatok mindig is fontosak, mindig is meghatározóak. Noha, vele sosem történt olyan, hogy egy rég látott szerelem bukkanjon fel az életében, nincs is olyan, akire illene ez a dolog, de annyi mindent nem tapasztalt, hogy nem bánkódik, megért minden.
- A meglepetés és az öröm mindig jó dolog. És bár sokan a „szünet” dolgot rossznak tartják, ezek szerint az sem a rossz irányba sült el – emlékszik, amikor elment, de sosem akart vájkálni abban, ami közöttük van, ami történt. Csendben figyelte az eseményeket, amikor pedig hazalátogatott, félrevonult, hogy időt és helyet adjon nekik. – Változó. Hol jobb, hol rosszabb. Talán nem voltam eleget a közelében, hogy mindent lássak és ettől távolabb lettem tőle. Nem is tudtam mindent figyelni, mert elvitt más, amelyre figyeltem, amelybe beleestem és… de igyekeztem ott lenni, ha kellett – bólint, hogy bár az élet a sajátjába is hozott bőven újdonságot, és a nagyon rossz pillanatokban nem ült a nyakára, azonban igyekezett és mégis, valahogy úgy érzi, hogy már semmi sem olyan, mint annak idején és valahol ő hibázott, amit majd sosem fog magának megbocsátani. De valójában, nincs mit. Nem volt szükség lelkizésre, mert nem olyanok, talán csak arra, hogy minden mellett, maradt, és időre, hogy rájöjjön a saját válaszaira. Nem tudja körbeírni, mert a hosszú idő alatt minden volt és neki sem akadtak mindig kellemes napjai, a kórság ugyan úgy vele volt, ahogy addig is.
- Szerintem simán jó leszel, ezen ne is kattogj. Látod, ez a kis mütyi is jól érzi magát, bár tény, a gyerekhez több dolog kell, de részletkérdés. Amit ismerek belőled, az is eléggé adja a választ – mert nyilván, mindent nem és évtizedes ismeretség sincs mögöttük, de néha nem is kell. Nem érezte sosem kellemetlennek a társaságát, inkább saját magát érezte annak, hogy beköltözött abba a házba és egyszer még rájuk is nyitott, amikor épp elmerültek volna egymásban. Akaratlan bukkan fel benne a dolog kellemetlen része, nem a látvány, csak az, hogy hogyan akart apró pont lenni és eltűnni, fogalma sincs, hogy Cath valaha érezte-e azt, hogy zavaró-e a jelenléte egy idegen srácnak, aki ráadásul még a Holddal is tánccol. Sose merte és most sem fogja megkérdezni, hogy valaha kívánta-e a Föld másik felére, nem érezte. Nem akart útban lenni, semmit.
- Látni is furcsa volt. Fel is csesztem kicsit azzal, hogy belezavartam – vakar saját tarkójára, mert hát ő sem volt akkor épp a csúcsformájában, aztán tessék, mi lett belőle. Azóta többször is próbálta, nem olyan rossz, nem az ördögtől való dolog, csak bevallani nem fogja, hogy mennyire jött be ez neki. Leengedi kezét, hogy aztán bólintson egy aprót. Fogalma sincs, jól csinálja-e, mert nemigen tapasztalta ilyen formában, sőt, nagyon nem, de már nem görcsöl annyit rajta, mint az elején. Elmosolyodik, hogy abban egyet kell értenie, hogy jó. Megváltozott minden, megváltozott saját maga is, ez tagadhatatlan. Mert hiába menekült, hogy neki erre nincs szüksége, annál jobban ütközött ki, hogy de, van. Adni és kapni szeretne. Minden más a jövőre van bízva, de ahogy eddig, úgy most sem tekintget előre.
- Ó, au. Valahogy örülök, hogy ebből kimaradok. Nekem ez annyira… sok – borzong meg attól, hogy olyan életet kellene élnie, ahol egyszer csak odaállítanak mellé valakit, hogy akkor mostantól ő lesz a kedvese, meg minden. Neki ez annyira groteszk, min mágusoknak az, ahogy a muglik élnek. – Ismerem azt, aki mellette van. Kedves nő, szép és okos, szóval, rendben lesznek – bólint egyet, hiszen találkozott már Lizivel, neki szimpatikus, a hely is jól fogadja, mindenki. Mint ahogy annak lennie kell. Talán ez jól sül el, nem kellemetlen, mint aminek gondolja a „kényszer” szó hallatán.
- Ohh, sajnálom… Hát nem láttam, hogy valakit összeszedett volna, szóval, fogalmam sincs, mennyire ment neki a szabadság. De na, talán lesz második lagzi, arra már meghívhattok. Ennék már egy jó lagzis menüt – neveti el magát, ám nem komolyan, hiszen nekik kell dönteniük. Meglesznek ők is, úgy véli, és bár talán papíron külön, Cath ittléte a tanú arra, hogy mégis együtt, és együtt is maradnak. Ő itt lesz végig, ki tudja, mire lesz még hasznos és jó a jelenléte, annyi szent, hogy nekik drukkol, nem ellenük. A kuncogásra kicsit meglepődik, hogy ez jó-e vagy rossz, nem érti, de végül is, majd megtudja, ha abban a puccos üzlet kirakatban látja meg majd azt, amiket tervezett.
- Esz is a lelkiismeretem, hogyan hagyhatom ki. Ha még akarnék is gyereket, talán elgondolkodnék, de… - mert nem, tervei között nem csak azért nem szerepel, mert nem nővel van együtt, hanem mert ha magát nehezen kezelte az elején és vannak időszakok, amikor nehéz, nem kéne ezzel egy gyerekkort bemocskolni. Aztán ki tudja, pár év múlva mégis mit akar, de ebben egészen határozottnak tűnik jelenleg.
- Ó, pedig kiválóan pakolok dobozokat – megemeli a karját is, mintha mutatná, hogy mennyi erő van abban. – Benne vagyok, persze. Akkor viszem a bort éééés szólok neki is. Egy jót enni és beszélgetni, engem megvettél – fogalma sincs, hogy Mihail-nak ehhez mennyire lesz kedve, nem fogja ráerőltetni, ha épp fáradt vagy csak egyszerűen nem, vagy lehet, hogy akkor nem is lesz a közelben, hanem épp hívja a munka, szóval elválik. Másnem, egyedül áll majd oda.
- Nem tartalak fel akkor. Péntek este, tökéletes – bólogat, ahogy ő is készülődik, legalább is, befejezni azt a pár sort, ami maradt. – És örülök, hogy újra itt vagy – mosolyog rá, majd egy öleléssel engedi útnak, hogy folytathatja a napját. A kaktuszra pillant, miközben leül és kedveskedve böki meg ujjbegyével, mielőtt elmerül a befejezendő feladatában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=823959#post823959][b]Palotás Polli - 2021.01.02. 15:35[/b][/url]

Több dolog van, ami miatt aggodalmaskodott az utóbbi időben. Az egyik, hogy vajon Pannának milyen az előkészítőben? Tudja, hogy a húga talpraesettebb nála, de azt is, hogy ezzel együtt fiatalabb is. Visszaemlékszik, hogy őt is mennyit csúfolták, amikor idekerült, és a szíve szakad meg érte, hogy ha arra gondol, hogy a húgicájával is ez történik. Vagy ha nem bántják, akkor  mi van, ha nincsenek barátai?
Miért ne lennének? Elvégre Panna a legtökéletesebb testvér a világon. Kedves, vicces és nagyon jól lehet szórakozni Vele.
Azonban ezek a gondolatok mindig újra és újra gyűrűznek a fejében. A másik, hogy szeretne valamivel a szüleik kedvére tenni, amiért elengedték a húgát. Nem sok mindent tud innen csinálni, készül az óráira, ahogy tud, bajba nem nagyon keveredik, szökési kísérletei nincsenek. Viszont egy dolog még van, amire tudja, hogy vágynak: az angol nyelv. Sosem akarták, hogy franciául tanuljon, ám 9 éves Carmen rajongó Pollikával nem lehetett beszélni, ő érteni akarta, amiről szó van. Ez egészen addig tartott, amíg nem kellett komolyabban tanulnia az igék alakját különböző igeidőkben, illetve a szavak leírását sem. Utána nagyon hamar elszállt a lelkesedése, azonban az angolhoz sem jött meg a kedve.
Matyi bácsit kereste a tanáriban, ahol azt mondták nem látták egész nap. Kért kimenőt az előkészítőbe, bizonyosan ott igazgatóskodik. Kedveli a férfit, biztosan jól meg tudják beszélni a dolgokat, még ha kényes kérdéseket is feszeget.
A hidegben történő séta után átfagyva, talpáról a piszkos havat a lábtörlőre lerugdosva az iskola jobb oldali szárnyába terelik. Talán fel sem nagyon tűnik senkinek a maga 152 centijével, hogy nem ide való. Fülét éles gyerekzsivaj csapja meg, a bölcsisek előtt elhaladva. Mély levegőt szív, s egy nagyot nyelve halad tovább az igazgatói irányába, ahol a titkárnőnek előadja, hogy fontos ügyben szeretne beszélni Matyi bácsival. A készséges nőtől azonban megtudja, hogy a férfi most épp az egyetemen van, nem itt, de egy pillanatot várjon, megnézi, hogy a helyettese elérhető-e.
A csöppnyi eridonos a döbbenettől nem is tud utána szólni, hogy de neki... Matyi bácsi kell csak. Kezét felemeli, hogy hé, álljon meg, száját is szólásra nyitja, azonban a boszorkány mögött már záródott is az iroda ajtaja.
Pirosodó arccal emeli le sapkáját a fejéről.
Ajaj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=825160#post825160][b]Rothstein Elektra - 2021.01.23. 19:16[/b][/url]

Minden kezdet nehéz, mondják. Nem könnyű elengedned annak a kezét, akit a szíved alatt hordtál kilenc hónapon át, akinek az ágya mellett virrasztottál azt kívánva, hogy ne legyen baja. Azért könyörögve magadban, hogy másnap ébredjen fel. Hassanak a bűbájok és bájitalok, amikkel korareggel kezelni fogják. Elektra az első sokk után erőt vett akkor magán és kitartott. Imolán segítettek a szakavatott gyógyítók. Egészségesnek tekinthető. Mégsem érezte úgy hősnőnk, hogy el tudna válni tőle, azonban egyre jobban azt látja, hogy csemetéjének szüksége van korabeli társaságra. Koravén kissé, aminek oka abban keresendő, hogy csak felnőttek közt cseperedett mindezidáig. Viszont most, hogy néhány napja betöltötte negyedik életévét, talán eljött az ideje, hogy az előkészítőbe való beíratását anyja fontolóra vegye. Ezért is jött el ma ide, az intézménybe. Körül szeretett volna nézni és annak vezetőjével beszélni, mivel gyermeke speciális nevelési igényűnek tekinthető. Korát túlhaladó értelmi képességekkel rendelkezik, ám fizikálisan törékenyebb. Emellett sajnos eddig varázserő jelenétére nem utalt nála semmi. Míg alig három évesen elhunyt kisfia épp nem sokkal halála előtt már odaigézte magához kedvenc alvókáját, addig Imola effélét soha nem tett. Megeshet, hogy kvibli. A családjukban nem ő volna az egyetlen. Az is lehet, hogy csak későn érő az állapota miatt. Sok oka lehet, hogy még nem csillant meg benne a mágia. Minden esetre jobb ezeket az előkészítő vezetőjével megvitatnia. Keserű úr irodájának ajtaján röviden kopogtat tehát, s vár türelemmel a bebocsátásra. Haja laza fonatban, kabátja alatt grafitszürke garbó és világoskék farmer, hozzá térd alá érő fekete csizma. Átlagos öltözet egy átlagos anyának. Ebben a státuszban érkezett. Táskájában iratokkal és leletekkel felvértezve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=828870#post828870][b]Helvey Belián Balázs - 2021.04.05. 11:03[/b][/url]

Az órarendje szerint bőven van még ideje a következő óráig, a Bagolykőben pedig ma nem tart semmit sem, oda majd csak az óratervezetet kell átnéznie, amit Darcy adott neki. Hihetetlen fordulatot vett minden, akkor, amikor azt hitte, törése miatt semmi sem fog mozdulni, megreked és örökké csak csukott szemmel fog botorkálni a sötétben. És mégsem, mert miután hazaért, elkerült minden olyat, amely egy pillanatig is kizökkentette volna a nyugalmából és megtörtént, vitte az ár és most az egyszer, nem fuldoklott benne. Immár nem tanulni jár vissza a máguspalánták közé és ahogy tavaly itt, most úgy ott kapott esélyt, bizonyítani. Nem cseszheti el, ha már majdnem sikerült. Volt házvezetőjével így is kínos volt a találka, nem saját dolga eldönteni, hogy Mátyás megértette vagy csak úgy tett, miért tűnt el minden szó nélkül. Talán Iza mesélt neki, talán nem, ezután a találkozás után eldöntötte, nem turkál a múltban. Ott hagy mindent és mindenkit, ahol maradt.
A tanáriba nem mert bemenni, a harmadikosok úgyis testnevelés órára mentek, így abban a teremben maradt, miután végzett az órával, az asztaltól felállva szedi össze cuccait, a naplót, amit le is kellene adni. Eszébe jut, hogy ilyen alkalmakkor, amikor magányosan itt hagyták ezt a csodás példányt, mi szépeket alkottak bele. Persze, lebuktak, de attól még élmény volt, amikor először írt bele bármit, még zavarba is jött, hogy neki ezt most tényleg szabad-e. Hóna alá csapja, táskája lóg az oldalán, totál új, kint szerezte, rajta az Ezeréves Sólyommal, mert tökre érett felnőtt ő. De legalább a gyerekek is felismerik és értékelik, nem akar csatos bőrt, mint ami legtöbb tanárának volt.
A folyosón haladva, könyvekkel meg a naplóval a kezében ballag ráérősen. Kifelé tart, vagyis előbb majd a tanári, elbambul a falakat borító húsvéti dekoráción. Aztán csak azt érzi, hogy lába kicsúszik alóla. Egy apró káromkodással botorkál előre, koccanva valakinek, mikor végül is, a falnak dőlve képes megállni. Szusszanva néz előbb le, meg a cipőfűző az, amire rálépett, majd arra, akibe belement. Kérdés nélkül fogja, és a naplót, mindent a kezébe nyom.
- Fogd meg kérlek, köszi - guggol le, majd már módszeresen köti is befele a cipőfűzőt, innen pillant fel a srácra. - Bocsi, bamba vagyok. Nem törtelek össze? - már ha egy koccanással lehet, de na, ez is valami. Felállva nyúl a cuccaiért végül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=828932#post828932][b]Podlovics Alekszej Mór - 2021.04.05. 17:46[/b][/url]

Valami új kezdődik ma. Először lépem át az előkészítő küszöbét úgy, mint munkatárs. Régen jártam már itt, de a hely mintha mit sem változott volna. Ugyanazok az illatok, ugyanazok a termek. Persze az emberek változnak, de mégis, az egész olyan, mintha megállt volna az idő.
Igyekszem kerülni Lenkét, egyelőre nem akarom hogy tudjon róla, hogy itt vagyok. A végén még a nyakamba akaszkodna, és nehezen tudnám megértetni vele, hogy nem miatta vagyok itt. Tudom, hogy nagylány már és nagyon értelmes, de mégis, féltem kicsit mindkettőnket ettől.
Most épp nincs dolgom, kaptam kis szabadfoglalkozást, ha úgy tetszik. Addig végig járom a folyosókat, inkább nosztalgiából, mintsem valós indokkal. Jól esik visszaemlékezni azokra az időkre, mikor önfeledt kisgyerekként rohangáltunk itt, ahogy rosszalkodtunk az órán. Átéltük az első szerelmet, izgultunk a dogák előtt, takarodó után sokáig fecsegtünk még. Micsoda szép idők voltak azok! Valahol egy kis részem visszavágyik a mai napig. Persze jól érzem magam a nagyiskola falai közt is, de a két életérzés össze sem hasonlítható.
Kicsit elbambulok azt hiszem, mert már arra térek vissza a valóvilágba, hogy valaki nekem ütközik. Kapok utána, de úgy tűnik megvan, a fel megfogja, nem szorul a segítségemre. – Óvatosan, hékás – dorgálom meg mosolyogva, mintha ő is csak gyermek lenne és nem kolléga. Kicsit meghökkenek, ahogy a napló és minden más a kezemben landol, de azért készségesen fogom, míg ő beköti a cipőfűzőjét. – Nincs probléma, semmi baj. – Nyújtom a kezem, hogyha kell segítsek neki felállni. Udvarias gyerek vagyok én, vagy valami hasonló állatfaj, mindenesetre ennyit igazán megtehetek ha már összekoccantunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=828973#post828973][b]Helvey Belián Balázs - 2021.04.05. 21:48[/b][/url]

Óvatosság. Hát, ha valami nem jellemzi manapság, az az. Mondjuk, ilyen esetekben sosem volt az, valahogy van egy szerencsétlen és esetlen mivolta, aki mindig beveri valamijét, koccan egy fával, oszloppal, most valakivel. Szórakozott, azt mondanák rá, talán az is, nem éppen tudná most magát kifejezni egy-egy szóval, ha Riley-val ülne a rendelőben és erről kellene beszélni. Nagyon arra még nem tért ki, éppen mi van a fejében és minek kéne ott lennie, ezt most elnapolta, vagy majd egyszer, amikor okosabbnak érzi magát. Halad előre, mindig van, amivel lekösse magát, mondhatni, folyton egy alap fordulatszámon pörgeti magát, mintha muszáj lenne. Hogy ennek mi lesz a vége? Jó kérdés, maga sem tudja, igyekszik jót sejteni, nem valami vészes és sötét jövőt. De tudja, ebbe is bele fog fáradni, addigra viszont, reményei szerint, minden vihar elül benne.
- Baszki – mormogja, ahogy végül a falnál köt ki, jobb, mintha a szekrényeket dönti fel, vagy lefejel valamit. Vállában érzi kicsit a találka súlyát, azonban hamar elillan, mert minden cuccát sózza rá, jó hogy nem a táskát is a vállára akasztja, azonban az marad a sajátján, míg kötözget. Általában előbb a bocsánat és utána a kérés, viszont ismeri magát, ha most nem, később ugyan így jár, lehetőleg kint a sóderen és pofával veszi az esést, mint mikor becsiccsentett és lépcsőzni próbált. Jó, ott más bajok voltak, de azóta is van ott egy apró sebhely.
- Köszi – fogadja el a felé nyújtott kezet, belekapaszkodva húzza fel magát, majd visszavéve a cuccait, nagyot szusszan. – Remek, remek, örömmel hallom – jobb lesz, ha jobban figyel a világra, meg minden, elvégre egyszer zárkózott be ténylegesen, azóta mégis, mintha néha ezt fejben megint megtenné, csak nem éppen a jó helyen. Mi van már vele? Sose lesz normális?
- Ennek örömére, tudok segíteni? Ha kistesót keresel, meg ilyenek, elkalauzollak – hirtelen be nem ugrik neki, hogy bár ismerős az arc, tudja is, merre látta, de itt nem, sosem és hát mi sem egyszerűbb, minthogy rokont keres, vagy valaki mást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=829091#post829091][b]Podlovics Alekszej Mór - 2021.04.06. 17:54[/b][/url]

Hajlamos vagyok bambulni, elég szórakozott vagyok néhanapján. Nem gyakran, de megesik hogy a gondolataim jobban lefoglalnak, mint a külvilág. Általában jobb szeretem ha tudom mi történik körülöttem, ha képben vagyok a környezetemmel és azok eseményeivel. De hát na, szerintem ez mindenkivel előfordul ritkán, ahogy az is, hogy összeütközik valakivel. Mint most mi, Beliánnal? Azt hiszem, így hívják. A mestertanoncok mondhatni jól ismerik egymást, ha másról nem is legalább arcról és névről. Nem is tudtam, hogy ő is itt melózik. Bár igazából nem is tudok róla semmit, így ez nem meglepő.
- Nem tesz semmit – vonom meg vállaimat míg felsegítem. Nem vagyok egy udvarias srác, de azért ennyit még megengedhetek az imidzsemnek. Elvégre fent kell tartani a rosszfiús álcát, különben odalenne nekem is, meg a hírnevemnek is. Az meg már milyen lenne, ha azt hallanák, hogy a legidősebb Podlovics megjavult. Elképzelhetetlen, nem akarom kipróbálni. Szeretek így élni, ahogy vagyok, mert tök jó így nekem. A legtöbben szeretnek, akik meg nem, azokkal nem foglalkozom és kész.
- Nem hiszem, nem hiszem. Igazából én itt dolgozom, mától. – Először mondom ki hangosan ezt a tényt, és épp ezért széles vigyor költözik ajkaimra. Komolyan, annyira jól esik hallani is ezt az egészet. – Podlovics Alekszej – nyújtom kezdem, ahogy illik. Elvégre ha együtt fogunk dolgozni, akkor nem árt, ha bemutatkozom. Bár fogalmam sincs, hogy tanárként vagy szintén önkéntesként van itt. A lényegen sokat nem változtat egyébként, attól függ, hogy hogy viselkedek vele, hogy ő hogy viselkedik velem, nem attól, hogy milyen beosztásban van. Én mindenkihez úgy állok, ahogy ő áll hozzám, különösebben a többi nem érdekel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=829138#post829138][b]Helvey Belián Balázs - 2021.04.06. 21:51[/b][/url]

Véletlenek ide vagy oda, nem számít. Valahogy jó, hogy már nem felszolgál, egy forró levessel kevésbé lenne hitelesebb a szabadkozása, mindegy épp kire borulna. Bár tény és való, néha elgondolkodott, mi lett volna, ha abban marad, túl jól érzi magát a katedrán. Már csak nagyon ritkán ugrik be, ha tényleg szükség van rá, többnyire rendezvényeken és ez elég is. A tanulás mellett – az ideális időszakban – sem volt egyszerű pihenőidőt találni, az azonban már a múlt, az egyetem pedig szerencsére továbbra is hagyja levelezőin okulni, utolsó éve pedig egyelőre még nem szorongatja a diploma rémképével. Az, hogy utána mi lesz, fogalma sincs. Van egy adag tájékoztatója, hogy ha nagyon akarna valamit, tudjon választani. És akkor tényleg örökké fog tanítani.
- Micsoda önzetlenség – gyors pillantás lefelé, hogy mind a két fűző jól áll-e, bár az egyik masni kacskább, igazából nem szokta bekötni, csak lazán betűri a lába mellé, pont ebből mászott ki. Megszokta, hogy minden lazán áll a lábán, mert többnyire, mikor épp fáj, nemigen van ereje kötögetni, örül, ha megmarad és járni képes, ez pedig mindennapjaiban is visszaköszön. Lezser, ami épp kényelmes. Most se öltözte magát túl, az örök farmer és póló, mert távol álljon tőle, hogy kockás vagy bármely inget húzzon magára. Egy egyszerű pulóver, vagy póló, a feliratosakat akkor nem ide veszi fel.
- Hát vagy úgy! Új kolléga – világosodik meg, hogy mit keres itt a srác, vagyis nem keres, most mondta. Az első napok érdekesek, emlékszik a sajátjára, amikor betoji alakként ment körbe és vette fel a munkát, most már annál jobban megy neki. Persze, ebben is volt egy kicsi, sötét időszak, viszont arra, talán direkt, de senki sem emlékezteti. – És mit fogsz dolgozni? – mert lehet tanár, valami felügyelő, de akár portás is, semmi sincs kizárva. A kinyújtott kézre pillant, majd elfogadva megrázza azt. – Helvey Belián – egy utolsó mozdulat, aztán elengedi, hóna alatt a cuccos, ahogy visszaveszi azt a kezébe, mielőtt végképp szétszórja a padlón.
- No és, mindent tudsz merre, vagy ha már épp lyukasórám van, esetleg megmutassak valamit? Nem tesz semmit – ismétli meg a másik szavait, meg addig se egyedül ücsörög az udvaron vagy ácsorog az utcán, ahol már bagózhat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=829235#post829235][b]Podlovics Alekszej Mór - 2021.04.07. 21:29[/b][/url]

- Ugye, már-már túlzásokba esek – kontrázok azonnal némi finom éllel hangomban. Szeretem a szarkazmust, az iróniát és a gúnyt, előszeretettel alkalmazom saját magamon. Elvégre ki más érdemelné meg, ha én nem? Most mondanám, hogy ez csak kitüntetetteknek jár, de akkor mindenkit fel kéne magasztalnom, az meg faszság lenne. Nem vagyok ilyen rajongó típus, aki mindenkit maga elé helyez.
Tekintetem párhuzamosan halad az övével, ahogy megpillantom a csálé masnit széles vigyorra húzom szám. Én sem tudtam megtanulni soka szép masnit kötni, pláne nem egyformát, ezért hagyjuk is, hogy hogy néznek ki. Ha nem lenne cinkes még ilyen idős korban is tépőzáras cipőt hordani tuti le sem rohadna a lábamról. De így maradnak a különböző, csúnya masnik a cipőfűzőimen.
Bólogatok egy sort a megvilágosodásra, hogy úgy valahogy, én lennék az új fiú. Nem tudom, tudja-e valaki a főnökségen kívül, hogy jövök. Mármint persze, akikhez be voltam osztva eddig ők olyan természetesnek vették a jelenlétem, mintha mindig ott lettem volna, de Belián kifejezetten meglepettnek látszik. Vagy nem tudom, lehet igazából csak nem ismerem elég jól az embereket. Pedig alapvetően úgy gondolom, hogy egész jó vagyok az érzelmek felismerésében, elvégre van három húgom, akik nem feltétlen hajlandóak mindig egyenesen, szavakkal megmondani mi bajuk, de azt persze elvárják, hogy vigasztaljam meg őket és oldjam meg a problémáikat. Annyira jó legnagyobbnak lenni. Ja nem.
- Mikor mit. Önkéntes vagyok, multifunkciós, szóval ahol épp kellek oda pakolnak majd. – Nagyon élem hogy lesz lehetőségem az előkészítő legnagyobb részével megismerkedni. Így legalább talán el tudom dönteni, hogy pontosan kikkel szeretnék foglalkozni, mert egyelőre még fogalmam sincsen. Néha olyan döntésképtelen vagyok. – Jó nyolc-tíz évet töltöttem itt, szóval ha azóta nem alakították át teljesen… - a mondat befejezése helyett inkább kitör belőlem egy halk nevetés, érti ő pontosan hogy mit akarok mondani. Minden szegletét ismerem, talán jobban is mint ő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=829286#post829286][b]Helvey Belián Balázs - 2021.04.08. 22:37[/b][/url]

Felnevet halkan a megjegyzésére. Túlzások. Na itt arról nemigen van szó, sőt mi több, igazából semmiről sem. Tipikus olyan eset, amelye túllépve az ember már megy is tovább és holnapra már nem is emlékszik. Apróságok, de legközelebb már nem tudatlanul áll és néz a másikra, hogy mi van vele, ki a fene az. A legtöbb esetben nem is figyelnek tovább, mostanság ő sem, mintha csak hagyná, hogy az emberek ki- és besétáljanak az életébe, akár nyomot is hagyjanak. Mintha a fene nagy ragaszkodását is kikergette volna magából, nem engedné, hogy kialakuljon. Mert könnyebb, könnyebb az, hogy elenged eleve mindent, mintsem végignézi, sokadjára, hogy eltűnnek, elmennek. Nem hiszi, hogy ez a srác hasonlót megélne, nem szentimentális és nem is akar akaszkodni. Csak él, napról napra.
- Ohh, hogy mindenes – az önkéntességről hallott már, elsőnek az jutott eszébe, amikor kiszúrta, hogy itt létezik ilyen intézmény. Aztán kapóra jött, hogy az egyetem gyakorlathoz köti a diplomáját a jövőben, így aztán szintet lépett és még a korábbi vezetéshez csattogott be, hogy ő akkor jönne, legyenek szívesek engedni is. Nem lenne gond, ha nem kellene mindig azzal kezdenie, hogy ő vérfarkas, de úgy néz ki, ez a városka olyan mértékben toleráns, mint sehol máshol. Hallott rémtörténeteket kint, hogy mennyire nincs elfogadva, kit honnan rúgtak ki, miután pár teliholdat valahogy kibekkelt betegszabadsággal, mire leesett nekik. Lenne vajon máshol ennyi esélye? – Azért azt szögezd le nekik, hogy a csöpögő csapot ne rád sózzák. De akkor… üdv a fedélzeten! – mert így belát majd elég sok dolgot, a segítő kéz pedig mindig elkél, főleg, ha a hivatalosak ilyen két-ballábas akárkik, mint ő maga. Persze, a kicsit között sem esik, kel, szerencsére az asztal mögött ülni kell, a táblát meg rég feléri. Ebben lassabb csak, nem koppint és ott a szöveg, szóval, sokszor szünetben írja fel a lényegi rész első felét, hogy ne örökké a hátát nézzék és unjanak bele.
- Hát akkor én hasztalan vagyok itt már. Nem tudom, hogy nézett ki előtte, csak tavaly kezdtem el itt dolgozni. No mindegy, legalább megpróbáltam segíteni – bólogat, hogy ez is valami, több, mint a semmi. – Nem is tartalak fel, pontosabban ütlek el még egyszer ma már, becsszó – nevet most ő, majd odébb lép, hogy ha úgy adódik, hogy a másik megy, tényleg megtehesse. Neki már csak a naplóval van dolga egyelőre és pihen egyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=829349#post829349][b]Podlovics Alekszej Mór - 2021.04.09. 23:53[/b][/url]

Bólogatok, erre azért nem nyitom ki a szám. Vannak azok a helyzetek, mikor érdemes megszólalni, de most erre mit mondhatnék? Harmadjára is, hogy igen, én leszek a mindenes? Vagy hogy ez hozzátartozik az önkéntességhez? Ezeket már úgyis tudja, nem kell hogy ismételgessem itt magam mint valami rossz papagáj. Nem vagyok madár, ne is nézzen senki annak.
-  Megszerelem én, de csak ha valaki természetben fizet érte - vigyorodom el szélesen. Szép bemutatkozás, rögtön egy erős pornós utalással kezdek. Most mondanám, hogy abban bízok, hogy talán nem érti, talán sosem látott még mugli felnőtt filmet, de egészen az esetem, szóval nem. Abban bízom, hogy leesik neki a finom utalás. Így kell elkezdeni, rögtön rá kell startolni a kollégákra, akikről közel sem olyan biztos, hogy ugyanolyan ferde hajlamokkal rendelkeznek mint én. Aztán majd csodálkozom ha kiraknak innen rendbontásért és erkölcsi szennyezésért. Jól van Alekszej, csodás vagy. - Na de amúgy köszi - reagálom le második mondatát is finom biccentéssel kísérve. Kicsit vissza kell vennem, nem szabad hagynom hogy máskor is így elszaladjon velem a ló. Persze, ha itt lennének a kölykök eszembe sem jutna ilyen kétértelmű kijelentéseket tenni. Olyankor valahogy mintha megtanulnék viselkedni, tök érdekes. Szerintem belém van kódolva, vagy valami ilyesmi lehet, mert hogy nem tanultam az biztos. Ennyire nem vagyok én fogékony az új dolgokra szerintem.
- Azért értékelem, persze, és ha nem tudnád hogy hol tudsz úgy rágyújtani, hogy senki ne vegyen észre ha épp nincs kedved kimenni... keress meg és beavatlak a titkokba. - Kinőttem már abból, hogy az ilyen rejtekhelyeket megtartsam magamnak. Felnőttem, mostmár fő az osztozkodás. - Nincs kedved esetleg inni egy kávét a tanáriban? Beavathatnál kikkel kell vigyázni meg milyenek a kollégák. - Nekem nincs jobb dolgom és remélem neki sem. Már ha nem ijesztettem el magamtól végleg a faszságaimmal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=829394#post829394][b]Helvey Belián Balázs - 2021.04.10. 21:58[/b][/url]

Vannak témák, amiket még jól ismert közösségben is igencsak rizikós felhozni, mert ki tudja, kit hogyan érint vagy épp mennyire. Ilyen a politika, amely az egyik leingoványosabb talaj, kerüli is mint a tüzet, vagy épp amit a srác bedob. Mert tabu, olyat senki, soha nem látott, hát maximum csak hallott róla, hogy létezik. Pedig mindenki nézett legalább egyszer, ha más miatt nem, hát azért, mert kíváncsi volt, aztán később tagadja. Felesleges. Meg is hökkenhetne, de nincs fából, bármennyire is érdekes szakaszon meg keresztül, a humor az humor, muszáj, mert aztán végképp sivár lenne az élete. Ezért is vigyorodik el, miközben szórakozottan ingatja meg a fejét.
- Ó, bizonyára több jelentkező is akad egy lelkiismeretes szerelőért. Talán még nők is – kacsint egyet, mintha amúgy nem lennének erre női kollegák, vagy olyanok, akik nem lennének ebben benne. Nem tudja, mert nem így néz szét itt, sosem, de na. Csak felvette a fonalat, amit elé gördített a másik. – És ha ez meg is történik, kérlek szólj. Egész jól bánok a csavarhúzóval – toldja hozzá, miért ne, ha neki jó, akkor vegye már ki a részét alapon nyúz még egy réteget le belőle. De most már moderálja magát, nem szokott ő disznó viccekkel élni, annyira, inkább bénák az övéi, mint az, aki mondja. A köszönésre mosolyt ereszt felé, jól letudták a „kötelező” kört. Ez tipikusan olyan, hogy ha majd később egy feljebbvaló teszi azt, hogy úgymond bemutatja őket egymásnak, hogy na itt most ketten dolgoznak, majd jót mosolyognak a másikra, hogy ezen már túl is estek, nagyon is, gond nem lesz.
- Ó, micsoda titkokra derül itt fény! Na ilyennel eddig senki nem lepett meg – tény és való, akkor ezek szerint nem csak neki jutott eszébe, hogy nem akar annyit sétálni, de megtette, mert kötelességtudó és rendes marha. Kicsit most is mocorog a lelkiismerete, ameddig azonban nem a pad és a gyerekek feje fölött csinálja bárki, nincs baj.
- Egy kávéra sosem mondok nemet. Legalább leadom ezt – bök a napló felé, mert még a végén hazaviszi, annyira szorongatja. – Menjünk. Aztán kávé után felőlem meg is mutathatod azt a titkos helyet – indul el közben a tanári felé, ahol a remélt kávé várja őket. – És terveid között szerepel később a valódi tanítás is, vagy maradsz a csöpögő csapoknál? – érdeklődik, menet közben, de nincsenek messze, így hamar az ajtó kilincsét lenyomva lépked be és várja, hogy Aleksz kövesse.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=829455#post829455][b]Podlovics Alekszej Mór - 2021.04.11. 19:43[/b][/url]

Szélesen elvigyorodom válaszát hallva. Hála Merlinnek hogy nem egy befásul kolléga a kedves fiatalember. Válaszából azt szűröm le, hogy egy kapura játszunk, ha nem is mindkettőre mint én, de ugyanarra biztosan.
- Talán még nők is? Jól bánsz a csavarhúzóval? Csak nem az előkészítő másik feketebáránya? – érdeklődöm finoman utalgatva, hogy kire, kikre bukik. Ebből már sejtheti, hogy én ugyan nyíltan vállalom azt, hogy nem vagyok épp egyoldalú, vagy unalmas. – De mindenképp szólok ha segítség kell – kacsintok rá, mielőtt elnevetném magam. Komolyan, kezdek kínos lenni, így hogy a nagy pofám nem tudom befogni. De amíg nem látom rajta, hogy zavarba ejtené a téma, vagy amilyen szabadszájúan fecsegek róla, addig nem fogom abbahagyni. Úgy vélem ő az, akivel lehet az ilyenekről beszélni, fiatal is, laza is, nincs ezzel baj.
- Persze, mert kevesen vannak akik tudnak róla. – A tudás bizony generációról generációra száll, de azt hiszem kevesen vannak az itt dolgozók közül, akik idejártak előkészítőbe, tehát nyilván kimaradtak ebből a körforgásból is.  Meg aki tanítani jön biztos nem ragaszkodik annyira az emlékekhez, hogy ilyen helyeket mutogasson a kollégáinak. Így hét érthető, hogy emberünk miért nem hallott még az ilyen rejtett zugoktól.
- Remek! – Na legalább már kávéznom is lesz kivel. Persze egy ilyen helyen a legtöbb kolléga kávézik, ha nem is azért, mert szüksége van rá, akkor azért, mert nem akar kimaradni. Ez a falkaösztön, kevesen tudnak nemet mondani neki. Mert mindenki tartozni akar valahova, és ez képes furcsa dolgokra rávenni az embert. – Szívesen, bár lehet a hely szűk lesz kicsit kettőnknek. – Féloldalas mosolyom elárulhatja valódi szándékom, bár nem kívánok nyíltan kikezdeni vele. Még most. talán később, ha már többször találkoztunk. – Tanárnak tanulok, szóval remélhetőleg nem kell a csöpögő csapokkal foglalkoznom majd. – Persze lehet, ha a szükség úgy hozza, mert lássuk be, megeshet hogy kidobnak otthonról és kell a pénz. De azért amíg lehet nem süllyednék le odáig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=829477#post829477][b]Helvey Belián Balázs - 2021.04.11. 22:40[/b][/url]

Ó, ő csak egy béna poént akart elsüti, de ezek szerint nagyon másképp jött át. Így most már mindegy, mert amire úgy gondol, céloz, az is igaz, részben. Csak épp, erre talán kicsit zavarba is jön, hogy ennyire nyitottan kezeli a dolgot és mondja, mármint nem a srác, de aztán eszébe jut, Amerikában sem titkolt semmit. Mindegy neki, mert az élete azon szakaszával nem tervez, csak a pillanatnak él.
- Ebben a mesében, én a farkas vagyok – kezdi sejtelmes mosollyal, ez a vallomás fontosabb része, mert hát, ő nem is számít hivatalosan embernek sem. Bestia, varázslény, ki minek nevezi, a hivatalos leírás főleg. Embernek érzi magát, részben, ezen mostanság nem vitatkozott magával. Örült, ha bírta a fájdalmat, mintha újabban jobban fájna. – De ja, csavarhúzó, fúró, kalapács, ami csak a kezembe akad. Ezermester – vigyorog, mert azok szoktak igazán jók lenni, akik mindenhol bevethetők. Mivel neki mágia se jutott, így a valódi jelentése a jól bánikkal igaz, mert kézzel fúr, farad és szögel mindent. A nőkre meg csak a fejét ingatja szórakozottan. – Erre vegyes a világ, toleráns. Nők, férfiak, ki tudja kik jönnek – hogy ezzel válaszolt-e a kérdésre? Nagyon csavartan talán, maga sem tudja. Talán van még benne abból a srácból, aki szemérmes, aki félénk és aki túl összetört, hogy egy randiappon és szexen kívül akármi mást is akarjon bárkitől. Csak párszor próbálta ki, egyelőre elég is volt. Mindig jól bírta azt, hogy nem csinálja senkivel, a magány meg… most ez van.
- Na, szívesen leszek a jobbik kéz – nevetgél ő is, akkor ezt bőven megbeszélték. Pedig erre nemigen akad ilyen munka, de ki tudja, ki keres majd még. Az biztos, hogy beszélni már tudnak egymással, nem prűdként pillog rá, hogy „úr isten”. Sose volt az, csak a falai mögött kényelmesebb, most is. Ami kívül maradt, az meg…
- Tehát ha jól értem, ez egy titkos kör és annak a tagja leszek. Izgi – toporog egy pillanatig, hogy aztán a tanáriba érve lepakolja azt a fránya naplót a helyére és végül a legszebb géphez lépjen, amit itt csak találni lehet. Már rögtön alkot is.
- Szűk? Mennyire szűk? Tudom, pár kilót felszedtem manapság, de nem olyan vészes – néz le magára, majd csípőből fordul hátra, hogy hátsó felét is megnézze, mennyire nőtt meg. Semennyire, mert azt nem tette hozzá, hogy azt szedte vissza, amit leadott és nem néz ki úgy, mint egy haldokló.
- Áhh! Én most taposom az egyetemen a végét, utolsó év, aztán papírom lesz róla. Mit tanítanál? – közben kész a kávé, így tölt, de nem tudja, hogyan issza a másik, így félre is lép, miután az övébe pakol mindent, ami kell. – Cukor, tej, tejpor, meg egyebek. Ja, kiskanál. Nem tudom mi kell bele, szóvaaal szolgáld ki magad, kérlek – kortyol bele a sajátjába, bár mohó és csak aprót szisszen, hogy forró. Így inkább csak kevegeti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=829552#post829552][b]Podlovics Alekszej Mór - 2021.04.13. 16:54[/b][/url]

Ha abból indulok ki, hogy eddig beszélgetésünk során mindig célozgattunk valamire, akkor a farkasos témából le kéne essem, hogy komolyan farkas. De ha így is van, különösebben nem izgat amíg nem az én torkomat harapja át teliholdkor. Nem ő lesz az első holdkóros, aki… hagyjuk. Hosszú sztori. – Még mindig jobb mintha te lennél Piroska. Bár kétségkívül a piros sem állna rosszul – mérem végig látványosan. Tetőtől talpig, ahogy azt illik, közben szélesen vigyorogva. Szeretek ilyen fesztelenül csevegni, csak az emberek nagy része túl begyepesedett és prűd ahhoz hogy értékelje a társaságom. Elégedetten bólogatok, vágom a mugli szerszámokat. Szerintem fontos, hogyha egyszer Merlin, az a drága vén fószer ott fent, úgy gondolja, hogy kidob a varázstársadalomból, akkor meg tudjam állni a helyem mugliként is. Nem véletlen tettem le a jogsit meg ilyenek. Különben is, elképesztően kinyílik a világ ha az ember hajlandó tovább nézni az orránál. Több a lehetőség, nyitottabban lehet tervezni, és ha nem kezdek el ismerkedni a mugli világgal sose kezdek bele a slammelésbe, ami életem legfájóbb hiánya lenne. – Ezt örömmel hallom – hogy mit, az már maradjon meg nekem, vagy a toleráns világnak, vagy annak, hogy ki tudja kik jönnek. Mindenesetre beállnék a sorba ha lehet.
- Olyan titkos hogy nagyon – bólogatok értelmes kijelentésemmel karöltve. Ki más képes ilyen szép magyar mondatokat összehozni, ha nem én? Szerencse, hogy ő ilyen lelkesen magára vállalja a főzést, én csak inni szeretem, csinálni nem. Mármint a kávét. Csípőmet az asztalnak támasztom, karjaimat mellkasom előtt fonom össze. – Eléggé szűk. Na, nem azért hogy ne lennél jóformában. – Újabb rejtett bók, vagy inkább az első? Lehet a vízszerelős utalásomból nem vette le a pozitív hangvételt, hogy hogy pimasz vagyok és kanos, ja meg nagy a pofám mellé.
- Gondolom, amit épp kell. Legszívesebben irodalmat vagy testnevelést tanítanék, de igazából majdnem bármit. Mondjuk a legendás lények meg a nyelvek kevéssé állnak közel hozzám – vonom meg vállaim. Nem sokan tudják, hogy én meg a költészet közel állunk egymáshoz, pedig de, nagyon is. Meg alapvetően imádtam az irodalom óráinkat, szóval tökre adnám, ha most én taníthatnám. De ki tudja milyen helyek fognak felszabadulni, annyira mindenből képzett leszek (jó, majdnem mindenből, ennyire nagy arcom nincs, hogy elhiggyem magamról) hogy az előkészítősöket taníthassam. Ha meg nem megyek óvóbácsinak, aztán probléma megoldva.
- Két cukorral, tej nélkül – kommentálom, ahogy beledobom a kockacukrotokat a bögrébe, majd lenyúlok egy kiskanalat is, hogy legyen mivel megkevernem. Én okosabb vagyok, várok míg hűl, addig is tekintetem Beliánra függesztem. – Te egyébként mit tanítasz? – Az előbb olyan illetlenül eltereltem a szót. Jó, inkább csak kíváncsi vagyok rá, nincs ebben semmi illendőség igazából.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=829561#post829561][b]Helvey Belián Balázs - 2021.04.13. 18:52[/b][/url]

Ritka könnyen ejti ki az igazságot, azt, amelyet annak idején remegő gyomorral rejtegetett tudata mélyén. Amelytől rettegett. Most mégis, mintha csak harmadik nevét kellene hozzátennie a bemutatkozáshoz. Mennyi minden változott, mennyire más, mennyire nem igaz egy része mégis. De amit mondott, az igen. Elmosolyodik Piroska említésére.
- Piroska egy nagyszerű barátom, már-már a testvérem – gondol rá egy pillanatra, mielőtt szemöldöke éppenhogy megemelkedik, majd jobban, amikor tetőtől talpig mérik végig. Valahol zavarban érzi magát, valahol pedig nem, somolyog a dologra. Imponál a dolog a sérült önbizalmának, amely nincs is, halovány érzés, hogy észreveszik még, pedig ő el akar tűnni a tömegben. – Nos, ezt jó hallani – nem mintha annyi piros holmija lenne, vagy eleve sok ruhája. Van, ami nem változik, most pedig feleslegesnek is érezte, hogy „csinosítsa” magát. Ellenben skilljei egy részét elárulja, ha már ennyire kétélű, kétértelmű, akkor a kézimunkáról, ebből jutnak el, hogy finoman tapogatják ki egymás határait. Könnyen jön rá, hogy merről fúj a szél, azok a rejtett utalások mennyire nem véletlenek. Úgy néz ki, saját feleit sem tudja elrejteni.
- Ez rettentő izgalmasnak hangzik, beleborzongok. Nem beszélhetek róla senkinek? – mintha valami kör lenne, nem egy hely egy kósza cigire. Elneveti magát halkan, jól szórakozik, érzi magát. Nem szeret egyedül lenni, de nem is szeretné magát senkire sem ráerőltetni, bár úgy néz ki, a másik nem bánja. – Ó, köszönöm – nem nevet, már mosolyog, úgy, mint aki egyszerre jött zavarba és dagad szélesre a mellkasa. Pedig csak eszik, újabban pedig fura indulatait zsákok püfölésével akarja levezetni. Kétszer volt, de mint a kétszer valami istenien felszabadította. Persze, az első annyira intenzív volt, hogy kezei belilultak, az érzelmi sokkra pedig elsírta magát. Másodjára már csak bütykei sajogtak.
- Ó, egy jó irodalom. Borzalmas voltam alsóban, főleg ha verset kellett tanítani. Részben mégis a magyar szakon kötöttem ki – most már nem, de ott, azt kezdte el ezer éve. – A tesi is jó, a mozgás kell. A többit meg majd tartja más, ne aggódj – legyint, hogy biztosan nem fog olyat kapni, ami nem megy majd neki. Ebben eléggé könnyen meg lehet velük egyezni. Észre sem veszi, hogy automatikusan főzi le a második adagot, mintha csak otthon lenne és lakótársának, vendégének kellene. Részben az is, ez az első napja, jár a kávé.
- Megjegyeztem, következő alkalomra – bólint, hogy ezzel nincs gond, a kávé sokezer módját ismeri, azt is, hogy legtöbben hogyan isszák. Többek között ez azért könnyű, mert ő is így issza.
- Ó, több mindent. Írást, kicsit nagyobbaknak nyelvtan. Környezetismeretet, ha már van egy botanikus végzettségem – árulja el, hogy azzal már végzett és meg is van. – Ja és irodalmat. De nagyon szívesen átengedem, ha eljön az időd – mosolyodik el a bögre felett, majd megfujkodva azt, ismét belekortyol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=829776#post829776][b]Podlovics Alekszej Mór - 2021.04.18. 11:32[/b][/url]

- És miért pont ő Piroska? – Az oké, hogy ő a farkas, de nem nagyon tudom megérteni, hogy ebbe a sztoriba hogy passzol bele Piroska is. Rendszerint megzabálja teliholdkor, aztán kiköpi, vagy mi? Jó, ez groteszk, lehet csak állandóan pirosban jár, vagy eridonos, esetleg vörös.  Opciók tárháza nyílik meg, ahogy belegondolok, csak kicsit el kell engednem a fantáziámat. Na nem úgy, te kis huncut!
- Nem bizony, ez a kettők titka lesz – bólintok komolyan, mintha valóban valami szekta lenne vagy mit tudom én. Micsoda komolya elköteleződésekbe verem bele már az első napomon a többieket. Nem is rossz, nem is rossz, bár nem gondoltam, hogy így fog alakulni. Én csak egy nyugis napra készültem, ilyen lazába, aztán mégse az lett. Ez ilyen, vonzom a bajt, a rejtélyt és a titkokat. Ja hogy csak a bajt? Semmi baj, a többitől költőibben hangzik, mintha tényleg olyan szupermenő lennék hogy a titkok is tapadnának rám. Ehelyett csak a csajokat nem tudom levakarni, ami néha jó, néha meg… hát kevéssé.
Aprót biccentek, hogy nincs mit köszönnie, elvégre nem az én érdemem, hogy dögös. Mármint na, a szépet meg kell becsülni, ezt mindenki tudja, aztán jó ha ilyenkor az ember a tudtára adja a másiknak is, hogy mit gondol. elvégre ez ilyen önbizalomépítés, vagy mi. Nekem sosem volt rá szükségem, így nem nagyon vagyok képben ezzel a fogalommal. Szerintem már anyámból is alig fértem ki, akkora arcom volt. A semmire persze.
- Közel áll hozzám, a versek különösen. – Talán azért nyílok meg ennyire, mert nem ismerjük egymást, amúgy senki más nem tudja, hogy mi a szitu ezzel. – A mozgás szintén ilyen, sokáig kviddicseztem, csak aztán lesérültem és azóta nem játszhatok. – Sosem jöttem helyre teljesen, hiába minden mágikus lötty és bűbáj. A térdem még mindig képes kattogni, ha jön a front hasogat, szóval így nem annyira  buli ez az egész.
- Ebben bíztam – nevetem el magam. Mármint abban, hogy megjegyzi következő alkalomra, mert az azt jelenti, hogyha nem is mély nyomot, de legalább valamilyet hagytam benne. És remélem, hogy még fogok is. Mármint a lelkében, nem kell mindig rosszra gondolni! – Micsoda sokrétűség. Hát hálásan köszönöm, hogy ilyen nagylelkű vagy – mosolygom rá hasonlóképpen, mielőtt egy utolsó keverés után én is aprót kortyolnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=829830#post829830][b]Helvey Belián Balázs - 2021.04.18. 22:09[/b][/url]

Na, neki is jó kérdései vannak így éhgyomorra. Hirtelen nem is tudja, csak egy vicces becenév az egész, a fricska egy mesével.
- Hát mert nő, szeret és jól is áll neki, ha pirosat hord és mert ő is farkas, de akkor adjunk szép nevet neki. Amúgy nem tudom – nem is szokta így nevezni, ez tény, csak ha már a mese felállását nézik, akkor bizony így jön ki szépen. Hárman is vannak, ha pontos akar lenni és egyikükre még jobban illik, ha az iskolai házat nézi. Csak ebben nincs vadász, meg csúnya halála a farkasnak, akinek követ tesznek a gyomrába. Ha jól emlékszi, ő azt a verziót ismeri. Bár tudja, sok mese brutálisabb alapokkal bír, de amiket eddig olvasott, jobban be is jött neki, mint valami „dízni” ferdítés.
- Kettőnk titka. Mindenkinek más jutna róla eszébe – nem egy titkos bagóhely, hanem olyan, ahol légyottokat tartanak, esetleg valami olyasmi körben mozognak, amiről nem illik beszélni. Fura fétis, alkohol, vagy drog. Felnevet, de közelebb lép és felemelt kezét tartja elé. Oké, lehet, hogy nincs vele minden rendben, nem sír és kesereg – annyit -, de maradt belőle valami. A bohókás, a vicces, jobb napjain sikerül is. A kitartott kéz kisujját nyújtja felé. – Kisujjeskü is kell? – de ezt olyan komolyan mondja, mintha valami bonyolult paktum pecsétje lenne. Van az az eskü, olvasta, amit megszegni se lehet, mert ha igen, belehalnak. Na, ebbe nem fog, ezt garantálja, de nem is erőlteti, végül azzal vagy eskü nélkül ereszti le a kezét nevetve.
Az önbecsülése más téma. Az nincs, vagyis van, de nem egészséges. Amikor elhitte, hogy jól néz ki, akkor sem volt beképzelt, most csak valami zavart pillogást intéz, semmi többet. Vastagabb falak mögött ül, mint valaha; szívesen játszik, megy bele a dolgokba, de tovább is lép. Akkor nem sérül, ez a mottó.
- Írsz is verset? Én tini koromban tettem egyszer, a kukához. Ez azt hiszem túl sokat is mond el rólam – szerencsére, felnőtt fejjel nem ír verset a kukához, de eléggé megbékélt azzal, amikor a fekete naplóba ír. Mostanság sokat tette, újat is kell beszereznie. Az legalább meghallgatja, elmondhatta mindazt, amit nem tudott és ami elmaradt. Tudja már, mi lesz a sorsa egyszer. – Jaj én ezt a kviddics dolgot sose értem meg. főleg ha még le is sérültél. Gondolom szétvert az a hülye labda. Ritka mazoista sport, ehhez képest az amerikai foci barátságos ölelkezés – még mindig élénken él benne az a kemény EGY meccs, amit látott és amit végigkiabált. Egy szomorú villanás, hogy akkor Szonja volt ott, akinek magyarázott. De ő már nincs, viszont eldöntötte, vesz egy csokor virágot és meglátogatja. Még mindig nem akarja elhinni. De jobb is, hogy itt van a srác, nem megy bele megint abba, hogy elkésett.
- Ugyan, ugyan. Ezzel kompenzálom, hogy nincs mágiám. Mindenhez értek, ami kétkezi, a többit meghagyom másoknak – mert nem fog oktatni olyat, amihez nem ért. Igaz, fel kellett frissítenie tudását előtte, annyi amúgy se ártott. – Semmiség. Nem vagyok irigy ember – kortyolja a kávét, amely hamar eltűnik. Hiába, neki ez nem megy lassan. – Én készen állok a kalandra – dől végül a pultnak, megvárva, míg a másik is befejezi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=830033#post830033][b]Podlovics Alekszej Mór - 2021.04.23. 16:22[/b][/url]

- Hát így már mindent értek. – Vagy nem, de legalábbis megpróbálok okosnak látszani. Amúgy sem az én dolgom, szóval innentől kezdve nem is értem minek akarok beleavatkozni. Ja hogy azért mert szeretek mindenbe belepofázni? Hát igen, az bizony szívás néha. Vagy gyakran. Az attól függ, honnan nézzük ugye, mert minden relatív, mint ahogy azt az a nagyon okos mugli professzor úr is megmondta.
- Még lehet, hogy neked is más fog. – Be kéne fognom a szám, de olyan jól esik ilyen piszkos kis megjegyzéseket tenni. Mert mindketten tudjuk, hogy nem arra gondolok, hogy oda fogunk járni mesét olvasni egymásnak. De egyelőre na, elég lenne ha nem mondanám ki hangosan minden mocskos gondolatom. Szerencsére ő tereli a témát, én meg bólogatok, hogy simán, és saját kisujjam az övébe akasztom, hogy megpecsételhessük szent titkunkat. Komolyan, ennyire azért nem király az a kis lyuk, ahová készülünk behatolni.
- Is. Bonyolult téma ez. De egyszer gyere el a Philadelphiába, és meglátod. – Az egyik legnyitottabb, legszabadszelleműbb bár manapság a fővárosban. Minden héten pénteken open slam van, és amikor el tudok szabadulni alap, hogy ott a helyem. A verseim egészen más kalap alá tartoznak, azokban nyoma sincs a megszokott nagyszájú Aleksznek. Verseket általában azokhoz írok, akik mély nyomot hagynak bennem, főként romantikus értelemben. Mert igen, még velem is megesik, hogy valaki elcsavarja a fejem. Utálok szerelembe esni, az egyetlen jó oldala, hogy ilyenkor viszont nagyon termékeny költő vagyok. – A kviddics jó pedig. De ja, előfordulnak ilyen balesetek, egyébként eltalált a labda majd zakóztam egyet a seprűről grátisznak. Az amerikai foci milyen? – Olyat még sose láttam, pedig amúgy elég jól meg vagyok a mugli kultúrával. Mármint na, sokat lógok muglik közt, muszáj alkalmazkodni. De köztük nyilván inkább az ilyen tradícionálisabb sportokat ismertem meg, mint a foci meg a kézilabda.
- Mindent értek. – Nem firtatom, hogy miért nincs mágiája meg hogyan, nem vagyok annyira bunkó hogy már első alkalommal beletolakodjak ennyire mások személyes terébe. Na jó, kit áltatok, dehogynem, simán vagyok olyan bunkó, de most mégsem teszem. Visszafogom magam és inkább a kávéra koncentrálok, ami mintha itt sem lett volna, olyan gyorsan tűnik el. – Hát akkor kalandra fel – vigyorgok rá, a csészét a mosogatóba helyezem, majd udvariasan kinyitom előtte az ajtót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=831333#post831333][b]Helvey Belián Balázs - 2021.05.16. 15:30[/b][/url]

- Nem baj, ha nem. Én sem értem, ő mondta - mármint a nevet. Neki fel sem merült addig ez, amíg nem hallotta, meg látta, hogy piros poncsót vagy mit teker meztelen teste köré, és akkor megértette, hogy mennyire találó. Mert hát na, ha már farkasok vannak… Oké, ez csak neki, nekik poénosabb. Lapoz is inkább.
- Ki mondta, hogy már nem jutott eleve eszembe? - kérdez vissza kapásból, de erre válasz sem kell, elég egy pillantás és kész. Annyira komoly, mint a kis eskü, amikor egymásba kapaszkodnak a kisujjukkal, majd engedi is el. Persze, miért kellene komolynak lenni? Nem tanítanak épp vagy vigyáznak bárkire, így aztán, simán megeshet az is, hogy - akármekkora istenkáromlás ez - nem válnak olyan merev, komor valakikké, mint akik valaha tanították őket. Mert mindenkinek volt, van legalább egy olyan tanára, akire nem szívesen gondol, mert hát… igen. Nem akar olyan lenni, nem akar káoszt sem az órákon, de sokkal lazább akar lenni, mint anno a történelemtanára, akinél a mosoly olyan volt, mint valami ünnepi dísz, aligha láthatták és akkor is rövid időre. Civilben úgymond meg főleg nem kell másnak lennie, mint aki. Vagyis, mostanság szívesen lenne más, de nem tartozik a srácra és a vele való viselkedésre az, mennyire érzi magát épp szarul vagy sem.
- Oké, oké, látni kell. Firkáld le a címet majd azért - mert van olyan elvetemült, hogy repülőre ül, ha éppen olyan bónája van és szórakozott. Kivesz a táskájából egy tollat, meg a kis okosnaptárját, mikor hova menjen és leteszi kinyitva, ha akarja, írja bele oda vagy diktálja. Ha ez megtörténik, ha nem, oda dugja vissza, ahonnan előszedte, mert még dolga van és amúgy sem hagyja szét a cuccait a tanáriban. Erre meg amúgy is szüksége van, hogy tudja, mi vár még rá.
- Nem nekem való szerencsére - ingatja meg vigyorogva a fejét. Nem tud repülni sem és amúgy is elég csontja törik, ropog és szakad, nem hiányzik még oda több, mint amennyi van. - Ott nincsenek fura labdák, csak egy. De azért megtesznek bármit, például, egymásnak mennek, vagy épp többen ugranak szerencsétlennek. Ja, cuki - oké, jogos lenne az, ha ezek után azt mondaná, hogy komolyan megszólta a kviddicset, mikor nekik is vannak ilyenek? Ott van box, abból is aztán van durva, amikor mindent lehet kábé. Jó, meg se szólalt.
- Ó, dehogy értesz. De ennyit elég - nevet fel, majd megindul kifelé. - Köszi - pillant rá, majd kiballag és hagyja, hogy vezesse, mert hát, csak ő tudja, hol van az a hely. - Innentől viszont csak utánad - várja be kivül, majd indul meg vele a rettentő titkos hely felé. - Remélem nem bukunk le - mintha diák lenne, olyan izgatottan suttogja felé, persze, bújkáló vigyorral. Ma jobb napja van, kérdés meddig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2539&post=831806#post831806][b]Podlovics Yulia Lenke - 2021.05.25. 22:33[/b][/url]

Az év éppen csak elkezdődött de Lenke azonban már végig ült egy hosszú büntetést a tanulószobán - mégpedig Denis Brightmore figyelő szemei előtt. A büntetés ellenére a következő órán sem sikerült nyugton maradnia, mindössze jobban figyelt arra, hogy tanára nem vegye észre, mikor levelét Hanna padjára csúsztatta. Még ha Brightmore észre is vette a levelezést, egyelőre nem szólt érte, így Lenke sikeresnek könyvelte el a napot. Arra azonban nem volt kíváncsi, hogy szüleitől mit kap majd, ha tudomást szereznek a büntetésről. Édesanyja igazán csalódott képet tudott vágni, ha a lány valami helytelent csinált, az a nézés pedig bármilyen büntetésnél kellemetlenebb volt Lenke számára.
Utolsó órájának éppen vége lett, így még termükben ücsörögtek barátnőjével, és próbálták megfejteni az élet nagy kérdéseit. Pontosabban csak a magyar nyelvtanét. A kinyitott könyv, füzet és tollak hevertek előttük, miknek segítségével a nyelvtan házi feladatot próbálták kibogarászni. Az igék és főnevek fölött szenvedtek, és azt kívánták, bár el tűnne az egész, úgy ahogy van.
Valahogy azonban mégis sikerült befejezniük a feladatot, és a hosszú nap után kifáradva indulhattak ki a teremből. Hanna hazafele indult, a faluban, míg Lenke a szobáját vette irányba. A tanári előtt haladt el, s bár nem volt félnivalója, ösztönösen összébb húzta magát, ahogy elsétált az ajtó előtt. Szemei közben az ajtóra tapadtak, hiszen abban reménykedett, hogy nem jön ki onnan senki. Csak arra nem figyelt, hogy valaki áll az ajtó mellett. Egyenesen nekiment a háttal álló férfinak, akinek alig ért a válláig. Hangosan bosszankodni nem mert, ugyanis fogalma sem volt, kinek ment neki pontosan. Míg az illető meg nem fordult, addig rá sem jöhetett, hogy valójában bátyja az, akibe beleütközött.