A tanodában a tantermek az alábbi módon helyezkednek el: KATT. Azon termek, melyek neve mellett a "normális" kifejezés áll, így, vagy nagyon apró változtatásokkal, hasonlóan néznek ki:


A külön leírást kapott helyiségek pedig itt tekinthetőek meg:

- Északi szárny - Mágiatörténet tanterem

A diákok váltig állítják, hogy ez a terem van a legjobban kivilágítva. Az ablakokon nem helyezkedik el sötétítő függöny, és még ha jobb fényben is tetszeleg az egész tanterem, az ifjú tanár szereti felkapcsolni a lámpákat, amivel még az ásítozó diákokat is fel tudja rázni. A fal a világoskék színet kapta, hogy ne terhelje meg annyira a szemeket mint bármilyen sötétebb szín. Egy tábla, egy kép az igazgatóról, és egy térkép található meg a falon, illetve évszaknak megfelelően a professzor megszokta engedeni a díszítést is. A tanári asztal egy tucat ódon könyvet és megsárgult pergament tartalmaz katonás sorrendben, az egyik fiókban pedig isteni finom puhacukorka kínálgatja magát. A táblára minden nap fel vannak vezetve a feladatok, illetve a bonyolult szakszavakat lehet rajta olvasni néha napján. A padok és a székek régiek és komótosak, egyáltalán nem a kényelmet szolgálják, bár még nem panaszkodtak az alkalmasságukra. Minden padban megtalálható egy tárgyi segítő kalauz, hogy az önálló munka során a diákok a legmegfelelőbb válaszokat tudják adni a kis segítséggel. Nincs szükség rá hogy hangosan beszéljenek, mert éppen a megfelelő hangerő hallatszódik vissza a falakról.

- Keleti szárny - Gemmológia Terem

Közepes méretű kör alaprajzú teremre nyílik a masszív tölgyfa ajtó. A bejárattal szemben lévő falba van beépítve a tábla, előtte tanári asztal és szék áll, melyek egyaránt meleg barna faragott mahagónifából készültek. Körben a fal mentén, a tábla két oldalán, közel három méter magasságig ásványokat és csiszolt köveket rejtő tárlók és szekrények sorakoznak. Egyhangúságukat a plafonig érő széles párkányú ablakok, törik meg, rajtuk a szükség szerint koromsötétet adó nehéz, bordó brokát függönyök lógnak. Balra a tanári asztal mellett a terem közepe felé egy betegágy áll, rajta egy teljesen és minden porcikájában eleven emberre hasonlító bábu fekszik. Órák alatt ez a „szemléltetőeszköz” életre kel és produkálja az épp tanult ásvány által gyógyítható minden nyavalya, ragály és kórkép összes tünetét. A bejárati ajtó mellett a diákok asztalai és székei sorakoznak ketté osztva, félkör alakban, három-három sorban összesen huszonnégy hellyel. Az asztalok mindegyikén mikroszkóp, kézi nagyító és szükség szerint ultraviola fénnyel is világító, megbűvölt gyertya található. Minden eszköz bűbájjal van levédve, így senki sem tudja kicsempészni őket a teremből, éppúgy ahogy egyetlen más tárgyat vagy követ sem. A helységben emellett az órák alatt hatás blokkoló úgy nevezett „aura-gát” igézet vetül a diákokra, melyet a tanárnő akkor old fel vagy gyengít meg, ha a tanult anyag azt megkívánja.

- Keleti szárny - Rúnatan tanterem

A Rúnatan terem a Keleti szárny második emeletén található. Ahogy belépsz a terembe, egy hatalmas termet látsz, nagy ablakokkal, melyeken nincs függöny, így sok természetes fény tud bejönni a terembe. A terembe lépve négy nagy kerekasztal van, melyekhez 10 szék tartozik, így minden asztalhoz 10 diák tud leülni. A falon a Rúna ABC, rajok, illetve a sarokban tárgyak találhatóak. A terem végében található a tanári asztal, és szék ami mögött egy tábla van. A tábla két oldalán, két üveges szekrény van. Az egyikben csak könyvek vannak, a másikban a tantárgyhoz kapcsolódó tárgyak. A plafonról két nagy csillár lóg le, melyeken gyertyatartók és gyertyák vannak.

- Keleti szárny - Önismeret és Pszichológiai alapismeretek tanterem

Átlagos.

- Nyugati szárny - Bájitaltan tanterem

A terem ajtajából már érdekes illatok szállnak tova. Hogy mitől ered, az egy fogós kérdés, mivel nem tudni a választ. De ha belépsz, talán okosabb leszel.
Ahogy ez megtörténik, egy tökéletes kis kotyvasztó "boszorkánytanyát" találsz. Legelöl van a tanári katedra robosztus íróasztallal. Közvetlenül mellette egy nagyobb üst, azt a célt szolgálva, hogy a Professzor is tudjon dolgozni, ha úgy tartja kedve.
Hátrébb pedig egy fekete tábla ácsorog falábakon.
Minden kör alakú padhoz négy ember fér oda az órán, és tud kényelmesen dolgozni. A pad felületét olyan varázslattal kezelték, hogy minden szennyeződés könnyen lejön róla. Ámbár így is jól látni égési, és más nyomokat, ami árulkodik egyes diák bakikról.
Az egyik részén azonban kisebb mélyedés van, ami pont megfelelő az üstök számára.
A falak mentén polcos szekrények sorakoznak. Egy részükön könyvek, másokon különös formában és színben pompázó különös üvegcsék, fiolák. Nem biztos, hogy kíváncsi vagy rá, mik vannak benne…
A méteres ablakok között élő növények kaptak helyet. Jobb, ha vigyázol a tanári asztalhoz közelebb eső cserepes növénnyel, mert bár fehér, szende mivolta ártatlannak mutatja, nagyot tud ám harapni! Főleg ha éhes.
Azon a falrészen, ahol nincs se ablak, se polc, képek lógnak. Mind valamilyen növényt ábrázol, általában megnevezve egyes részeit. Egy helyen, körülbelül középen van egy béka festmény. Lakója nem túl aktív, de ha arra jár egy légy vagy bogár, menten felélénkül és elkapja azt ragadós, hosszú nyelvével. Olykor viccből, a diákok holmiját is eltulajdonítja. Igaz, akkor csak meg kell böknöd a hasát a pálcáddal, és visszaadja. Csak ne túl erősen, mert lehet, hogy mást is!

- Nyugati szárny - Káros Szerek Ismerete és Ragálytan tanterem

Patináns rend, makulátlan tisztaság, minőségi alapanyagok, eszközök és műszerek. Kell ennél több? A teremben a nagy asztalnál több üst is helyet kapott, ezeket ha éppen az anyag úgy kívánja használatba is lehet venni, ám mivel legtöbbször ez nem indokolt, kényelmes kettes padok is várnak a tanulni vágyókra. A tanári asztal szent és sérthetetlen, a polcokon sorakozó üvegcsékhez engedély nélkül nem nyúlunk... És végképp nem törünk el semmit, ha nem akarunk magunkra zúdítani mindenféle kellemetlen bőrkiütést, no és persze kivívni a Tanárnő haragját.

- Nyugati szárny - Bűbájtan tanterem

A Nyugati szárny első emeletén található a bűbájtan-terem. Egy világosbarna, egyszerű faajtón kell belépniük az órára látogató diákoknak ahhoz, hogy helyet foglaljanak a padsorok valamelyikében. A terem bármikor szabadon látogatható és használható, a kijárási tilalom kezdetén azonban működésbe lépnek a rendszeresen karbantartott riasztóbűbájok. Odabenn meglehetősen összezsúfolt hely áll rendelkezésünkre. A tanári asztal a terem végén található, farkasszemet nézve a bejárattal és a diákokkal. A tanári övezet közelében mindenféle olyan segédeszköz fellelhető, ami az óratartáshoz kell. A padokban bárki kényelmesen elférhet, egyetlen fiókjukban pedig mindig akad egy üres lap, penna vagy éppen tintásüveg.  A falakon a tantárgyhoz köthető neves bűbájfeltalálók és tankönyvírók portréi köszönnek vissza.
A bűbájtan szekció azonban nem itt ér véget. A bejárattól nézve a tanári asztaltól jobbra található egy kis ajtó. Innen nyílik a szertár, ahol a bűbájok gyakorlásához szükséges felszereléseket tárolják. Az ide való belépés csak a szaktanárral együtt lehetséges. Annak ellenére, hogy egy szertárról van szó, meglehetősen nagy helyiség ez, hiszen itt lehetősége van a csoportnak a gyakorlásra is.

- Nyugati szárny - Sötét Varázslatok Kivédése - Melodimágia tanterem

Aki belép az égerfa ajtón, egy klasszikus, kissé talán régies – vagy legalábbis a projektorok és okostáblák előtti időből való – tantermet pillant meg, amely elég tágas ahhoz, hogy befogadja az egy évfolyamhoz tartozó diákokat mind a négy házból. Kinézetre meglehetősen átlagos a többnyire egyszemélyes padokkal, s a helyiség végében álló nagy, zöld táblával, melytől nem messze egy szekrény található, tele mindenféle kellékkel, amikre az órákon szükség lehet, ám ennek az ajtaját csak tanár nyithatja ki. Azok a diákok, akik esetleg mégis megpróbálkoznak a feltárásával, többnyire a gyengélkedőn végzik – egy átoknak köszönhetően minden illetéktelen arcán hatalmas pattanások jelennek meg, hogy kirajzolják az „idióta” feliratot, s ezek eltüntetéséhez bizonyosan szükség van gyógyítói segítségre.
A tábla másik oldalán időnként egy zongora áll, de ha nincs használatban, többnyire a terem másik végében található függöny mögött rejtőzik, ahová a berendezés többi tagja is kerül, ha a helyiséget párbajozásra, vagy gyakorlati oktatásra akarják használni. A terem függöny mögött rejtőző fele korántsem állandó- néha csak a zongora vagy a padok tárolására szolgál, azonban ha a tanár húzza el, akkor elképzelésének megfelelő táj tárul a szemek elé. Ez egyrészt a terepgyakorlatokhoz szolgál, mivel itt elengedhetők kisebb sötét lények, másrészt, mivel zárt helyiségről van szó, a tanár határozza meg az időjárást és egyéb körülményeket, kontroll alatt tartva a környezetet.
Bár a terembe be lehet menni tanári engedély nélkül, párbajozni, vagy felügyelet nélkül varázsolni tilos, és büntetőmunkát von maga után – vagy ami esetenként rosszabb, egy látogatást Serennél. A függöny mögötti részhez is hozzá lehet férni, ami a kívánságok terméhez hasonló tulajdonságokkal bír egy diák által irányítva, tehát valódi veszélyekkel vagy varázslényekkel találkozni nem lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=820055#post820055][b]Szigethy Sándor - 2020.10.25. 18:38[/b][/url]

– Tehát tekintsünk úgy a számmisztikára mint egy használati útmutatóra az élethez – szólal meg a csengő, amire a diákok azonnal elkezdenek összepakolni. Nem volt a legizgalmasabb a mai óra a tanulóknak, elvégre este valami bulit szervez az egyik lány a faluban. Legalábbis félfüllel ezt hallottam. Ezért nem is csoda, hogy mindenki siet elkészülni, hiszen mára ez volt az utolsó óra. Nem csak nekik, nekem is. Felegyenesedve, hangomat megemelve próbálom még emlékeztetni őket, hogy ne feledjék, a következő órán dolgozat következik, és a heti leadandókat is végre szeretném mindenkitől időben megkapni. De szavaim süket fülekre találnak, ezért csak egy nagy sóhajjal sétálok vissza a tanári asztalhoz, hogy a vaskos tankönyvet az asztalra hajítsam. Jobb kezem hüvelyk- és mutatóujja közé fogom vékony orrnyergemet, s szemeimet összeszorítva sóhajtok egyet. Elfáradtam. Ezért is rendezgetem lassabban az asztalon pihenő jegyzeteket, majd ledobom magam a karosszékbe. Bal könyökömmel támaszkodok meg, hogy zsibongó fejemhez nyúlhassak, és masszírozni kezdjem halántékomat. Az utolsó össze-összesúgó lánypáros is távozik a teremből – akiket észre sem vettem, hogy benn maradtam –, majd körömcipő kopogásra leszek figyelmes. Felkapom a fejemet, és meglátom a felém mosolyogva közeledő Julest. Szívem kihagy egy ütemet, és azonnal felpattanok a székből, hogy meglepett tekintetemet a női szemeibe fúrjam. – Szia – köszönök én is karcos basszusomon, szemeim árulkodón csillannak meg a tanterem félhomályában, majd szemöldökömet gyanakvón összehúzom, és a már asztallapon félig fenn ülő nőre nézek. Akaratlan nézek végig rajta, semmi szemérmesség nincsen benne, ám mégis a magam módján próbálnám leplezni. – Mi? – mutatok magamra és Julesra felváltva, miközben jobb szemöldököm a magasba reppen. – Mi vagyunk az újságban? Mégis miről tudná… – hajolok előre, így némiképp közelebb is kerülve arcommal a nőéhez. Zöldes szemeim azonnal falni kezdik a betűket, majd látványosan elsápadva tekintek vissza Julesra. Nagyot nyelek, és felegyenesedve nyúlok idegesen tarkómhoz. – Ilyen nincs…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=820077#post820077][b]Szigethy Sándor - 2020.10.26. 07:40[/b][/url]

Ahogyan kezdem visszanyerni emberi arcszínemet, vonásaim közé kiül a mérhetetlen aggodalom. Az, hogy Jules szokásához híven viccet csinál az egészből nem meglepő, ellenben rendkívül bosszantónak találom. Jámbor vagyok alapvetően, nem szoktam hangot adni annak, ha valami zavar. Mert igazából minden zavar, és ezzel megtanultam együtt élni. Inkább eltemetem, aztán majd lesz valahogy. Azonban smaragdszín szemeim hangszálaim helyett kezdenek szorgos munkába. Nem mondom, hogy kifejezetten csúnyán, de rosszallóan pillantok a nőre, aki úgy látszik, hogy egészen jól szórakozik a pletykarovaton. Én viszont teljes döbbenetben kezdek fel s alá mászkálni, reménykedve abban, hogy ez az egész csak egy rossz vicc. Valami olyasmi, mint amit Jules is épphogy elsütött. Megállok egy pillanatra, úgy fúrom tekintetemet a csillogó, kékszín íriszekbe. – Ez nem vicces, Jules – teszek felé egy lépést, amivel előtte is termek. Combom combjához ér, ahogyan ő az asztalszélnek támaszkodva incselkedik tovább. Gondterhelten figyelem a fiatal nő vonásait, és egy pillanatra el is feledkeznék arról, hogy hol vagyunk és miről beszélgetünk. Kicsit előre dőlök, jobb ujjaimmal a nő bal oldalán megtámaszkodva a tölgylapon. – Emiatt ki is hajíthatnak minket – kezdem suttogva megszokott pánikrohamomat. Ahogyan láthatjuk; most már hivatalos iskolai dolgozó vagyok tanárként, ezért igenis veszélybe kerülhet az állásunk.
Kapcsolatban vagyunk? Én soha nem neveztem még így meg dolgokat. Szégyenszemre, ilyen közel nem sok emberhez kerültem lélekben életem során. Ettől függetlenül, nem tudom kezelni, és nem is keresek rá alkalmat, hogy megtegyem. Most, ebben a pillanatban is csak annyit tudok, hogy azzal, hogy megszüntettem a távolságot fizikailag is közöttünk, nem teljesen tudok a problémára koncentrálni. Mélyeket szusszanok a beállt csendbe, és egyik szeméből a másikra ugrálok zöldjeimmel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=820097#post820097][b]Szigethy Sándor - 2020.10.26. 12:21[/b][/url]

Az üressé vált terem csendjét hol Jules, hol én szakítom félbe. A több lyukat mégis a nő vágja a térbe, hiszen én még mindig nem arról vagyok híres, hogy megosszam a bennem tomboló gondolatokat. Inkább csak kattog az agyam, miközben a betűk egyre fájdalmasabban szúrnak bele elmémbe. Bevallom őszintén; soha nem voltam hajlandó elolvasni az Edictum pletykarovatát, mert addig boldog az ember élete, amíg nem teszi. Legalábbis ez az én kódexembe nem fér bele. Az, hogy a magánszférát ilyen szinten sértik, semmibe veszik, egyszerűen vérlázító. Természetesen ez, kívülről teljesen máshogy jöhet le a nőnek, elvégre megszólalás hiányában azt gondol, ami csak megszületik a fejében. Dühös fújtatás távozik széles orrcimpáim közül, míg újfent egy bosszús fejcsóválással egyenesedek fel, hogy combunkat már elszakítva támaszkodjak a nő melletti asztalrészre. – Túl… – kezdem valami teljesen szokatlan hangszínen, s zöldjeim idegen gunyorossággal tekintenek vissza a gyönyörű tengerszín szemekbe. – Túlreagálom – mondom végül amolyan kérdés és kijelentés határán táncolva. Újból közelebb kell kicsit hajolnom, de nem fúrom most smaragdjaimat a szempárba, hanem szinte suttogva nyitom szólásra ajkaimat, elnézve Jules válla felett.
– Így mindenki megtudja – rossz válasz. Érzi az olvasó, míg én magam csupán arra gondolok, hogy megsértették kapcsolatunk intimitását, de meg kell hagyni, ez a legkevésbé sem így hallatszik, amikor a szavak elhagyják torkomat. Igazság szerint azt sem tudom, hogyan kell felvállalni egy kapcsolatot, persze. Ám most nem ez bosszant. Csakhogy ezt valahogy elfelejtem megosztani az egyre inkább feszengő Jules-szal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=820112#post820112][b]Szigethy Sándor - 2020.10.26. 13:23[/b][/url]

Immáron sokadjára mutathatom be a nagyközönségnek a kommunikációs készségeimet. Vagyis leginkább azok hiányát. Az idegesség csípős érzéssel száguld végig ereimben, és megjelenik a zsibbadás és zsongás a fejemben; általában ez a testem reakciója, ha nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Annyira önzőmód gondolok csak arra, amit én mondok, hogy a nő első, kissé indulatosabb szavait, miszerint valóban túlreagálom, szinte nem is hallom. Ekkor érzem meg ujjait mellkasomon, amint finom eleganciával tol magától távolabb. Szemeiben valami mást látok most, szemöldökömet összehúzom, s mint valami emberszabású kezdem kutatni Jules tekintetét. És újfent ennyit az emberek érzéseinek értelmezéséről. Elvégre csak azt látom, hogy valami megváltozott. De hogy ez most düh, szomorúság vagy értetlenség… meg nem tudom mondani. S ettől a furcsa érzéstől csak még inkább érzem azt a bizonyos zsongást koponyámon belül. A következő szavakra viszont minden belsőszervem bucskázik egyet, egyedül szívem jár le több kört egészen addig, amíg bele nem vörösödök.
Az éjszakára visszaemlékezve több meleg és hideg hullám szalad végig testemen, mint váltófutóversenyt rendeztek volna bennem. Távolabb állok, és egy ideges mosollyal emelem meg mutatóujjam, hogy én is szóhoz juthassak, amikor a nő folytatja. Leengedem hát jobbomat, és hitetlenkedően dülledő szemekkel hallgatom őt tovább. Nem szakítom félbe, végig hallgatom. Nem mintha lenne más választásom.
– Jules – kezdem a világ legnagyobb „nem-tudom-mit-tegyek” arckifejezésével, miközben méretes tenyeremmel eltakarom néhány másodpercre gondterhelt arcomat, hogy megdörzsölhessem azt. – Ez… ez… nem – csóválom erőszakos tiltakozás közepette a fejemet, de nem tudom megfogalmazni tisztán, amit akarok. Szemeimben a mély tanácstalanság minimális düh-vel keveredik, miközben most már nem is vagyok hajlandó engedni a kék szemeket. – Nem erről van szó – hajtom le végül fejemet, hogy lentről nézhessek fel Julesra zöldjeimmel. Elérkezett a pillanat, hogy most már én is érzem; a szófukarságom nem segít a helyzeten. – Nem tudod mit beszélsz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=820119#post820119][b]Szigethy Sándor - 2020.10.26. 14:36[/b][/url]

Állkapcsom megfeszül, és továbbra is látványosan összeszűkített zöldjeimmel figyelem őt. Légzésem egyre egyenletlenebb, fogaim össze-összekoccannak számban az idegességtől. Idejét sem tudom, hogy mikor hozott ki belőlem valaki olyan érzést, ami civakodásra sarkallna. Általában ráhagyom másokra a dolgokat – mivel nem jelentenek számomra semmit –, ezért nem jutok el odáig, hogy összeszólalkozzak akárkivel is. Ez az érdektelenség, mindentől függetlenül, a mostani beszélgetésünkre is letelepedett, pedig egyáltalán nem ez volt a szándékom, amikor először nyitottam ma szólásra ajkaimat Jules előtt. A kényszeredett mosolyra görcsbe rándul felsőtestem, és jobban kihúzom magam a megszokottnál. Ösztönös reakció ez, mivel a nő dominanciája egyértelműen azt hozza ki belőlem, hogy megmutassam; én vagyok a nagyobb. Természetesen ez csak kinézetre van így. Most a legkisebb élőlénynek érzem magam a bolygón. Csak meg-megnyílnak ajkaim, de Jules olyan vehemenciával folytatja, hogy esélyem sincsen szóhoz jutni. „[…]én pontosan tudom, hogy Te miről beszélsz”, emelkedik meg erre a mondatrészre a szemöldököm, mert számomra teljesen egyértelmű, hogy fogalma nincsen arról, hogy mire gondolok vagy mit szeretnék felé közvetíteni. Csupán fejemet csóválom, és tarkómra markolva teszek meg néhány lépést a nővel ellentétes irányba, hogy aztán hirtelen visszafordulhassak.
A számmisztikával kapcsolatos mondatkezdésre csak gunyorosan, kérdésképpen megemelem vállamat, hogy kíváncsian várom a feladványt, amikor is Jules középsőujja egyértelműen közli velem, hogy bizony, elmehetek oda, ahová csak akarok. Ha eddig néma voltam, akkor most nem tudom, hogy mivé válok a meglepettségtől. Egyhelyben, kezeimet lomhán lógatva magam mellett figyelem a becsapott ajtót. Fejem kissé lehajtva, arcizmaim végletekig feszülve. Ennyi? Ez még tőlem is silány teljesítmény. Mindkét kezem középső három ujját nyomom homlokomba, szemeimet összeszorítom, majd hagyom egy ideig, hogy felfaljon az ideg, majd egy hirtelen vezérelt érzéstől felrúgom az Edictum-salátával megkínált kukát.
– A rohadt életbe – suttogom idegesen, és a székbe ejtem száz kilómat. Az ülőalkalmatosság fájdalmasan nyikorog fel alattam, én pedig nem is tudom mennyi idő telik el, mire végre összeszedem magam, hogy elhagyjam az üres tantermet. A tölgyfaajtót ma nem kíméljük; mögöttem is hangosan csapódik.