A tanodában a tantermek az alábbi módon helyezkednek el: KATT. Azon termek, melyek neve mellett a "normális" kifejezés áll, így, vagy nagyon apró változtatásokkal, hasonlóan néznek ki:


A külön leírást kapott helyiségek pedig itt tekinthetőek meg:

- Északi szárny - Mágiatörténet tanterem

A diákok váltig állítják, hogy ez a terem van a legjobban kivilágítva. Az ablakokon nem helyezkedik el sötétítő függöny, és még ha jobb fényben is tetszeleg az egész tanterem, az ifjú tanár szereti felkapcsolni a lámpákat, amivel még az ásítozó diákokat is fel tudja rázni. A fal a világoskék színet kapta, hogy ne terhelje meg annyira a szemeket mint bármilyen sötétebb szín. Egy tábla, egy kép az igazgatóról, és egy térkép található meg a falon, illetve évszaknak megfelelően a professzor megszokta engedeni a díszítést is. A tanári asztal egy tucat ódon könyvet és megsárgult pergament tartalmaz katonás sorrendben, az egyik fiókban pedig isteni finom puhacukorka kínálgatja magát. A táblára minden nap fel vannak vezetve a feladatok, illetve a bonyolult szakszavakat lehet rajta olvasni néha napján. A padok és a székek régiek és komótosak, egyáltalán nem a kényelmet szolgálják, bár még nem panaszkodtak az alkalmasságukra. Minden padban megtalálható egy tárgyi segítő kalauz, hogy az önálló munka során a diákok a legmegfelelőbb válaszokat tudják adni a kis segítséggel. Nincs szükség rá hogy hangosan beszéljenek, mert éppen a megfelelő hangerő hallatszódik vissza a falakról.

- Keleti szárny - Gemmológia Terem

Közepes méretű kör alaprajzú teremre nyílik a masszív tölgyfa ajtó. A bejárattal szemben lévő falba van beépítve a tábla, előtte tanári asztal és szék áll, melyek egyaránt meleg barna faragott mahagónifából készültek. Körben a fal mentén, a tábla két oldalán, közel három méter magasságig ásványokat és csiszolt köveket rejtő tárlók és szekrények sorakoznak. Egyhangúságukat a plafonig érő széles párkányú ablakok, törik meg, rajtuk a szükség szerint koromsötétet adó nehéz, bordó brokát függönyök lógnak. Balra a tanári asztal mellett a terem közepe felé egy betegágy áll, rajta egy teljesen és minden porcikájában eleven emberre hasonlító bábu fekszik. Órák alatt ez a „szemléltetőeszköz” életre kel és produkálja az épp tanult ásvány által gyógyítható minden nyavalya, ragály és kórkép összes tünetét. A bejárati ajtó mellett a diákok asztalai és székei sorakoznak ketté osztva, félkör alakban, három-három sorban összesen huszonnégy hellyel. Az asztalok mindegyikén mikroszkóp, kézi nagyító és szükség szerint ultraviola fénnyel is világító, megbűvölt gyertya található. Minden eszköz bűbájjal van levédve, így senki sem tudja kicsempészni őket a teremből, éppúgy ahogy egyetlen más tárgyat vagy követ sem. A helységben emellett az órák alatt hatás blokkoló úgy nevezett „aura-gát” igézet vetül a diákokra, melyet a tanárnő akkor old fel vagy gyengít meg, ha a tanult anyag azt megkívánja.

- Keleti szárny - Rúnatan tanterem

A Rúnatan terem a Keleti szárny második emeletén található. Ahogy belépsz a terembe, egy hatalmas termet látsz, nagy ablakokkal, melyeken nincs függöny, így sok természetes fény tud bejönni a terembe. A terembe lépve négy nagy kerekasztal van, melyekhez 10 szék tartozik, így minden asztalhoz 10 diák tud leülni. A falon a Rúna ABC, rajok, illetve a sarokban tárgyak találhatóak. A terem végében található a tanári asztal, és szék ami mögött egy tábla van. A tábla két oldalán, két üveges szekrény van. Az egyikben csak könyvek vannak, a másikban a tantárgyhoz kapcsolódó tárgyak. A plafonról két nagy csillár lóg le, melyeken gyertyatartók és gyertyák vannak.

- Keleti szárny - Önismeret és Pszichológiai alapismeretek tanterem

Átlagos.

- Nyugati szárny - Bájitaltan tanterem

A terem ajtajából már érdekes illatok szállnak tova. Hogy mitől ered, az egy fogós kérdés, mivel nem tudni a választ. De ha belépsz, talán okosabb leszel.
Ahogy ez megtörténik, egy tökéletes kis kotyvasztó "boszorkánytanyát" találsz. Legelöl van a tanári katedra robosztus íróasztallal. Közvetlenül mellette egy nagyobb üst, azt a célt szolgálva, hogy a Professzor is tudjon dolgozni, ha úgy tartja kedve.
Hátrébb pedig egy fekete tábla ácsorog falábakon.
Minden kör alakú padhoz négy ember fér oda az órán, és tud kényelmesen dolgozni. A pad felületét olyan varázslattal kezelték, hogy minden szennyeződés könnyen lejön róla. Ámbár így is jól látni égési, és más nyomokat, ami árulkodik egyes diák bakikról.
Az egyik részén azonban kisebb mélyedés van, ami pont megfelelő az üstök számára.
A falak mentén polcos szekrények sorakoznak. Egy részükön könyvek, másokon különös formában és színben pompázó különös üvegcsék, fiolák. Nem biztos, hogy kíváncsi vagy rá, mik vannak benne…
A méteres ablakok között élő növények kaptak helyet. Jobb, ha vigyázol a tanári asztalhoz közelebb eső cserepes növénnyel, mert bár fehér, szende mivolta ártatlannak mutatja, nagyot tud ám harapni! Főleg ha éhes.
Azon a falrészen, ahol nincs se ablak, se polc, képek lógnak. Mind valamilyen növényt ábrázol, általában megnevezve egyes részeit. Egy helyen, körülbelül középen van egy béka festmény. Lakója nem túl aktív, de ha arra jár egy légy vagy bogár, menten felélénkül és elkapja azt ragadós, hosszú nyelvével. Olykor viccből, a diákok holmiját is eltulajdonítja. Igaz, akkor csak meg kell böknöd a hasát a pálcáddal, és visszaadja. Csak ne túl erősen, mert lehet, hogy mást is!

- Nyugati szárny - Káros Szerek Ismerete és Ragálytan tanterem

Patináns rend, makulátlan tisztaság, minőségi alapanyagok, eszközök és műszerek. Kell ennél több? A teremben a nagy asztalnál több üst is helyet kapott, ezeket ha éppen az anyag úgy kívánja használatba is lehet venni, ám mivel legtöbbször ez nem indokolt, kényelmes kettes padok is várnak a tanulni vágyókra. A tanári asztal szent és sérthetetlen, a polcokon sorakozó üvegcsékhez engedély nélkül nem nyúlunk... És végképp nem törünk el semmit, ha nem akarunk magunkra zúdítani mindenféle kellemetlen bőrkiütést, no és persze kivívni a Tanárnő haragját.

- Nyugati szárny - Bűbájtan tanterem

A Nyugati szárny első emeletén található a bűbájtan-terem. Egy világosbarna, egyszerű faajtón kell belépniük az órára látogató diákoknak ahhoz, hogy helyet foglaljanak a padsorok valamelyikében. A terem bármikor szabadon látogatható és használható, a kijárási tilalom kezdetén azonban működésbe lépnek a rendszeresen karbantartott riasztóbűbájok. Odabenn meglehetősen összezsúfolt hely áll rendelkezésünkre. A tanári asztal a terem végén található, farkasszemet nézve a bejárattal és a diákokkal. A tanári övezet közelében mindenféle olyan segédeszköz fellelhető, ami az óratartáshoz kell. A padokban bárki kényelmesen elférhet, egyetlen fiókjukban pedig mindig akad egy üres lap, penna vagy éppen tintásüveg.  A falakon a tantárgyhoz köthető neves bűbájfeltalálók és tankönyvírók portréi köszönnek vissza.
A bűbájtan szekció azonban nem itt ér véget. A bejárattól nézve a tanári asztaltól jobbra található egy kis ajtó. Innen nyílik a szertár, ahol a bűbájok gyakorlásához szükséges felszereléseket tárolják. Az ide való belépés csak a szaktanárral együtt lehetséges. Annak ellenére, hogy egy szertárról van szó, meglehetősen nagy helyiség ez, hiszen itt lehetősége van a csoportnak a gyakorlásra is.

- Nyugati szárny - Sötét Varázslatok Kivédése - Melodimágia tanterem

Aki belép az égerfa ajtón, egy klasszikus, kissé talán régies – vagy legalábbis a projektorok és okostáblák előtti időből való – tantermet pillant meg, amely elég tágas ahhoz, hogy befogadja az egy évfolyamhoz tartozó diákokat mind a négy házból. Kinézetre meglehetősen átlagos a többnyire egyszemélyes padokkal, s a helyiség végében álló nagy, zöld táblával, melytől nem messze egy szekrény található, tele mindenféle kellékkel, amikre az órákon szükség lehet, ám ennek az ajtaját csak tanár nyithatja ki. Azok a diákok, akik esetleg mégis megpróbálkoznak a feltárásával, többnyire a gyengélkedőn végzik – egy átoknak köszönhetően minden illetéktelen arcán hatalmas pattanások jelennek meg, hogy kirajzolják az „idióta” feliratot, s ezek eltüntetéséhez bizonyosan szükség van gyógyítói segítségre.
A tábla másik oldalán időnként egy zongora áll, de ha nincs használatban, többnyire a terem másik végében található függöny mögött rejtőzik, ahová a berendezés többi tagja is kerül, ha a helyiséget párbajozásra, vagy gyakorlati oktatásra akarják használni. A terem függöny mögött rejtőző fele korántsem állandó- néha csak a zongora vagy a padok tárolására szolgál, azonban ha a tanár húzza el, akkor elképzelésének megfelelő táj tárul a szemek elé. Ez egyrészt a terepgyakorlatokhoz szolgál, mivel itt elengedhetők kisebb sötét lények, másrészt, mivel zárt helyiségről van szó, a tanár határozza meg az időjárást és egyéb körülményeket, kontroll alatt tartva a környezetet.
Bár a terembe be lehet menni tanári engedély nélkül, párbajozni, vagy felügyelet nélkül varázsolni tilos, és büntetőmunkát von maga után – vagy ami esetenként rosszabb, egy látogatást Serennél. A függöny mögötti részhez is hozzá lehet férni, ami a kívánságok terméhez hasonló tulajdonságokkal bír egy diák által irányítva, tehát valódi veszélyekkel vagy varázslényekkel találkozni nem lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=754805#post754805][b]Juhász Laura - 2019.04.08. 18:19[/b][/url]

Egy újabb tanév, újabb órák, házi feladatok. És rengeteg új élmény. Azon kevesek egyike vagyok, akik örülnek ha vége a szünetnek, na nem mintha bármi bajom lenne a szabadsággal és nyugival. Nem, szimplán jó érzés, ha ismét nyüzsgés van a folyosókon, találkozhatok újra a diáktársaimmal.
Mondjuk a folyosón kitörő balhé, és a bunyózókat körülvevő tömeg az nem hiányzott. Szerencsére nekem már semmi dolgom nem volt velük, mire odaértem már feloszlatta őket valamelyik tanár, kiemelve a körből a rendbontókat. Csupán a tolongás maradt, ami alaposan megnehezítette az előrehaladásomat. A végén még elkésem miattuk az óráról!
Akkora lendülettel érkezem, hogy szinte beesem az ajtón, de szerencsére a félelmem alaptalan volt: még nem kezdődött meg a tanítás.
- Jó napot professzor úr! Sziasztok! – köszönök gyorsan, majd elslisszolok egy üres helyre a második sorban. Nem pakolok elő semmit, a korábbi tapasztalataim szerint sose lehet tudni, hogy mi fog történni asztrológia órán. Zavartan fészkelődöm a székemen, oda-odabiccentek egy-két ismerős arcnak. Nem tudom mennyi van még hátra a kezdésig, úgyhogy inkább nem szólalok meg. Csak várok kíváncsian.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=755285#post755285][b]Juhász Laura - 2019.04.12. 18:35[/b][/url]

Remek, végre megkezdődik az óra, már kezdtem unatkozni. Valahogy a várakozás sosem tartozott az erősségeim közé. A professzor szavaira csak biccentek egyet, köszöntem már amikor beléptem, és amúgy sem vár válaszra. Sőt, szerintem zavarná is, ha közbeszólnék a bevezetőjébe. A lényeg úgyis az után jön, hogy ma mégis mi vár ránk. A felelés elmaradásának ténye nem igazán vált ki belőlem reakciót, azonban a más életével játszás már annál inkább. Abbahagyom a dobolást az ujjaimmal a padon, és kikerekedett szemmel nézek a tanerőre. Ugye csak rosszul hallottam?
Ó remek, nem hallottam rosszul. A Tiltott rengetegben kell megkeresni két kis állatkát. Szerencsére nem az én kedvencemet nevezi meg bajba jutottként, bár igazából ez teljesen mindegy. Bárki állata is legyen, akkor sem hagynám ott. Nem, állatot soha! És amikor már azt hiszem, hogy ez nem lehet rosszabb, kiderül, hogy hatalmas tévedtem!
- Ezt most ugye nem gondolja komolyan? – szalad ki a számon döbbenten. Így is épp elég bonyolult a feladat, de hogy még ráadásul a partneremnek elveszik a hallását, és szerencsétlen teljesen rám kell, hogy hagyatkozzon? Hogy ha nem érintem meg akkor semmi esélyünk? Oh remek! Végül is, hát persze, hogy pont mellém kell egy fiút beosztani, tipikus.

De mire felhívhatnám a professzor figyelmét arra, hogy ez így ilyen formában nem fog menni, nekem nem, már minden meg is változik és az erdő szélén vagyunk. Teljesen egyedül. Csak magunkra számíthatunk, meg arra, hogy felül tudok-e emelkedni a félelmeimen. Muszáj lesz, egy szegény ártatlan állatka élete a tét! Szembeállok a fiúval, hátha szájról tud valamelyest olvasni és már ki is találtam, hogy mi az első, amit meg kell tőle tudnom.
- Szia! – integetek, hogy ha nem tudna a számról olvasni akkor is értse, hogy köszönök. – Figyelj csak! – rámutatok a két szemére majd magamra, hogy nézze mit csinálok, aztán leguggolok és keresek egy botot. Gyorsan három dolgot rajzolok a talaj puha földjébe: egy macskát, egy kutyát és egy madarat mindegyik felé egy-egy kérdőjelet rajzolva. Rámutatok a macska képre, majd egy fára, ujjaimmal egy felszaladó mozdulatot próbálván utánozni. A kutyánál a földre mutatok, a madárnál meg a fejünk fölé. Jó persze, ennél többféle állat van, lehet akár tigrispitonja is a fiúnak, de a lényeg szerintem nagyjából sejthető. Azt szeretném tudni, hogy nagyjából miféle kedvencet keresünk, és kell-e a talajon kívül máshol is keresnünk. Mindezt rövidítve és lassan tagoltan el is mondom Daninak, remélem meg is érti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=755815#post755815][b]Juhász Laura - 2019.04.19. 08:48[/b][/url]

Talán még izgalmasnak is tudnám felfogni ezt az egészet, ha nem éppen egy kisállatkáról lenne szó. Na meg ha nem épp én lennék benne ebbe a szituációba. Megfigyelőként biztos szórakoztató lehet, ahogy szerencsétlenkedik mindenki. Így hogy benne vagyok így kevésbé mókás a dolog. Főleg, hogy soha nem tudnám megbocsátani magamnak ha a srác kedvencének valami baja esne, valamelyest az én hibámból. De hát csak nem hagyja meghalni a professzor úr, ugye?
Mindenesetre igyekszem magabiztos képet vágni, és elégedetten bólintok egyet, amikor a fiú visszaköszön. Akarom mondani rám ordít. Ez a módszer fog működni, bár az egész erdőt felverjük. De végül is nem hallja magát, elég fura lehet neki, szóval jól van ez így, nem is ez a fontos most.
Már-már kezdem feladni, hogy a rajzolgatással elérek bármit is, de úgy tűnik végül csak szerencsém van és rájön, hogy mit szeretnék. Nagyokat bólogatok válaszként, hiszen hallani úgy sem hallja, amit mondok, és nem úgy tűnik, hogy a szájról olvasás bevállna, szóval felesleges beszélnem.
- Szép neve van. – csúszik ki mégis a számon, majd egy apró mosollyal és egy határozott biccentéssel adom a fiú tudtára, hogy vettem az adást. Egy újabb bólintás, a javaslatára, miszerint induljunk már el, és végre kezdjük el keresni a kisrókát. Előkapom én is a pálcámat, fényt varázsolok én is. Hihetetlen, hogy nem jutott eszembe!
- Rudi?! Rudi! – kiabálom a kiskölyöknek miközben magasba emelt pálcával az ösvény jobb oldalán elterülő részt figyelem, hátha meglátok valami mozgást, vagy meghallok valamit. Lassan megindulok, lábnyomokat, szőrpamacsokat vagy bármit keresve. Hihetetlenül nagy itt a csönd, ami egyszerre baljóslatú és biztató. Ha bármi megmoccan akkor azt hallani fogjuk, vagyis fogom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=756559#post756559][b]Juhász Laura - 2019.04.27. 20:01[/b][/url]

Normális körülmények között talán bele is pirulnék, hogy egy mestertanonc legyen tanúja annak, hogy elfelejtem boszorkány voltomat és nem rögtön pálcát rántok bármi is van. De tény, hogy ilyen helyzetbe se kerültem még, úgyhogy szerintem talán még el is lehetne fogadni a dolgot. Viszont most nem normálisak a körülmények, és túlságosan koncentrálok a környeztem felfedezésére, mint hogy belegondoljak ebbe az apróságba.
Próbálom kizárni a fiú motoszkálását, bár eléggé hangosan csörtetünk mindketten. Minden bokorba belenyúlok a pálcás kezemmel – azért van annyi eszem, hogy ne puszta kézzel fogdossak össze kitudja milyen növényeket – hátha valamelyik alatt ott lapul a kisróka. Ahogy telik az idő és egyre beljebb hatolunk az erdőben úgy leszek egyre idegesebb. Annyi, de annyi veszély leselkedhet itt rá!
A ronda nagy dög madarat persze nem veszem észre, eddig eszembe se jut, hogy valami felragadhatja őt, és olyan magasra felviheti; a hangot azonban hallom. A semmiből érkezik, mégis olyan, mintha mellettem állna a beszélő. Közvetlenül mellettem. És mintha valami végigsúrolná a karomat is, ahogy beszél. Azonnal megdermedek, képtelen vagyok akár csak egy hangot is kiadni, megmozdulni, sőt még gondolkodni sem tudok. Tágra nyílt szemmel nézem végig, ahogy Danin is elhatalmasodik a pánik és a térdére zuhan. A szavai nagyon nehezen jutnak csak el a tudatomig, mintha köd venne körül mindent. Látom, hogy segélykérően néz rám, én is hasonló pillantásokat lövelek felé. Hogy mondhatnék bármit is, amikor valami simogat, tapogat én meg képtelen vagyok tenni ellene bármit is? Nem vagyok elég erős, nem hall meg senki.
Egyre szaporábban veszem a levegőt, a szívem őrült iramban kalimpál, és érzem, hogy hamarosan elájulok. Hogy lehetséges, hogy megtörténik egy ilyen itt, ezen a helyen? Az iskolában, egy tanórán! Rajtam múlik egy kisállat élete, és ez történik? Ez egyszerűen képtelenség … ez … lehetetlen. Ez nem történhet meg, ez nem történik meg!
- Paracelsus. Ő úgy tartotta, hogy fontos, hogy az orvos jártas legyen a csillagjóslásban, mert az ókori hagyományokhoz híven Naprendszer bolygói és az emberi test szervei, szervrendszerei között összefüggés van. Írt egy művet a különböző zodiákus jelekkel ellátott medálokról, talizmánokról, hogy milyen gyógyító hatásuk van. Azt hiszem Archidoxes of Magic volt a címe. Például a Merkúr a tüdőhöz kapcsolódik, a Nap a szívhez, az agyhoz pedig a Hold … - szinte magamat is alig hallom, ahogy az ájulás küszöbén próbálok választ adni a testtelen hangnak a kérdésére. Azt ugyan nem tudom, hogy vajon megfelelőek-e ezek az emberek, akiket mondtuk Danival, viszont amikor kiejtem azt a szót, hogy Hold valami megváltozik. A simogató érzés eltűnik, és szépen lassan az erdő képe is szétfolyik a szemem előtt. Először azt hiszem, hogy azért mert legyűrt a pánik, azonban pár pillanattal később már mintha a tantermet látnám magam előtt. A padot, amiben ültem. Érzetre is olyan, mintha a helyemen ülnék, leszámítva, hogy minden forog körülöttem. Visszatértünk. Gondolom a rókakölyök is megmenekült. Leborulok a padra, és próbálok egyenletesen lélegezni, hogy újra normális legyen minden.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=806683#post806683][b]Juhász Laura - 2020.04.23. 10:33[/b][/url]

Ismét egy gyönyörű szép tavaszi napunk van, amit már-már kora nyárinak is nevezhetnénk ha csak a hőmérsékletet nézzük. Legalábbis én tökéletesen kiegyeznék egy ilyen huszonpár fokos nyárral. Persze éjjel még hideg van, na nem mintha én fáznék. Nem meglepő módon a diáktársaim ki is használják ezeket az aranyat érő napsütéses órákat, perceket és lehetőség szerint igyekeznek minél több időt a szabadban tölteni. Nem érzek késztetést arra, hogy csatlakozzak hozzájuk, egyrészt mert kertes házban lakom, és tavasszal van ám ott munka rendesen. Besegítek Kati néninek mindig. Van amihez varázslatot használunk, van amihez nem. Meg úgy őszintén szólva valahogy nem is érzem magam túl szociálisnak most.
A múlt hét végén akadtam rá szegény kis lelenckére a házunk előtt, akit bevittem a Mancs-helyre. Kis cuki cicababa, és bár tudom, hogy jó helyen van ott, de mégsem hagy nyugodni a dolog. Sajnos nem tudom befogadni, Benito nem hagyná. Márpedig szívem szerint legszívesebben ezt tenném. Úgyhogy reménykedem csak, hogy majd jó helyre kerül a cicus. Annyira ekörül járnak a gondolataim, hogy oda sem figyelek hova megyek. Hiába lett hosszabb a szünetem, mégis automatikusan a következő órám helyszínén találom magam. Legnagyobb meglepetésemre már van ott valaki. Komor arcvonásaim rögtön mosolygóssá válnak, amint felismerem az ablakpárkányon gubbasztó lányt. Nagyon békésnek tűnik, talán már el is aludt.
Halkan sétálok közelebb hozzá, nem szeretném megzavarni, akár alszik akár nem. Mert ha meg nem alszik, akkor meg nagyon a gondolataiba van mélyedve. Végül megállok előtte, kezeim a szoknyám zsebébe süllyesztve, enyhén félrebillentem a fejem és úgy döntök inkább én ébresszem fel, mint valaki más.
- Szia Makilány! Napsütéses szieszta? – szólítom meg halkan, kedvesen. Maki vagy macska oly mindegy, mindkettő szereti a meleg napsugarakat. Ahogy az udvaron lézengő diákok is, akiket az ablakon keresztül pillantok meg. Hanyagul nekidőlök az ablakpárkánynak Masa lábánál és érdeklődve figyelem őt. - Legalább ez a jó ebben a hétfőben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809773#post809773][b]Juhász Laura - 2020.05.27. 21:28[/b][/url]

péntek reggel, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Nem gondoltam volna, hogy el fog következni ez a pillanat. Van ez a szokásuk a pillanatoknak, hogy egyszer csak ott vannak előtted és bármennyire nem tetszik is, akkor is meg kell élned őket. Persze vannak olyan alkalmak, amikor nagyon klassz, hogy váratlanul betoppannak az életedbe. De ez most nem olyan. Sose gondoltam volna, hogy valaha is el fog következni az a nap, amikor utálni fogom a pénteket. Már így jó előre. És most pedig ez van. Okolhatnám a teljesen kisimult, szinte beteges pontossággal apró kis négyzetté hajtogatott pergament, ami a talárom zsebében lapul. De nem lenne jogos. Nem szerepelt abban semmiféle parancs, vagy javaslat vagy akármi, hogy ugyan menjek már el futni az éjszaka közepén. Megátkozva sem lettem meg semmi. Egyszerűen csak képtelen voltam otthon maradni a négy fal között abban reménykedve, hogy sikerül elaludnom. Éjfél előtt nem sokkal viszont feladtam az értelmetlen próbálkozást és kocogni indultam, hogy a kis testmozgás segítségével megfékezzem vadul száguldó gondolataimat. Valamelyest sikerült, annyira arra koncentráltam, hogy a Vendéglátó-negyedet elkerüljem, ahol ugyan már zárva olyan későn minden, de akkor sem akaródzott arra futni.
Hátamat nekivetem a folyosó falának, karjaimat keresztbe teszem mellkasom előtt és úgy hallgatom a csendet. Néha ki-kiszűrődik pár szó a teremből, hiszen még tart az első óra, ha jól tudom, talán az elsősök vannak benn. Elemi mágián kellene lennem, vagyis ott is voltam. Gyorsan elvégeztem a kijelölt feladatot, aztán elengedtek. Még soha ilyen összeszedetten nem bántam a jéggel, mint most. Biztos örült a tanár úr és valamiféle jutalomnak szánta, hogy korábban eljöhettek. Nem avattam be, hogy egyáltalán nem is figyeltem arra, hogy mit csinálok. Csak azok a szavak jártak a fejemben, mint a futáskor is. A szavak, amik a pergamenen szerepelnek, a szavak, amiket az egyik levitás lány írt nekem tegnap délután aggódva. „Szétmentetek Thomasszal” meg „randizik az egyik harmadévessel csütörtökön suli után a Czukorvarázsban”.
Óvatosan körbenézek a folyosón, attól félve, hogy már pusztán a gondolataimat is kilesheti valaki, amikkel olajat öntök a tűzre. Elég furán nézhetek ki, az egyik pillanatban rosszallóan csóválom a fejemet, hogy ekkora nagy marhaságot már rég hallottam. Na meg, hogy már megint alkottak a festmények és egy újabb pletyka kering a suliban rólam, rólunk. A másik pillanatban meg teljesen lesápadok attól, hogy mi van, ha még sem pletyka. Legalábbis egy része. Mert én nem tudok róla, hogy szétmentünk volna. Márpedig biztos, hogy mondta volna, ha ilyesmi fordulna meg a fejében. Lehet, hogy tényleg találkozott a barátom egy harmadéves lánnyal, de hát miért ne találkozhatna? Vannak lány ismerősei, akikkel nagyon jóban van, miért ne ülhetne be valamelyikükkel a cukrászdába? Oké, lehet, hogy az a lány teljesen odáig van érte, és mondhatja meg gondolhatja úgy, hogy az egy randi és terjesztheti is ezt, de …. ajj. Le kéne állnom, igen, nem agyalok ezen tovább. Megbeszélem Thomasszal, hogy ő mit tud erről, hallott-e valami ilyesmit. Szóval egyelőre nincs más dolgom, mint állni és megvárni, amíg megérkezik…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809809#post809809][b]Juhász Laura - 2020.05.28. 19:48[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Egész szoborszerűnek hatok, ahogy mozdulatlanul támasztom a falat a terem ajtajától nem messze. Még akkor sem rezdülök, amikor nyílik az ajtó és kiözönlenek rajta a diákok. Sem pedig akkor, amikor több ismerős arcot is látok közeledni. Van, aki bemegy a terembe, de bőven akad olyan diák, aki idekinn marad. Nem foglalkozom velük különösebben, a csevejük sem jut el hozzám. A fejemben mint valami régi, rossz, beakadt lemez ismétlődik újra és újra ugyanaz. Lassan tompa lüktetés is társul hozzá, és azt kívánom bár ne is gondolnék semmire.
Ami először feltűnik az a levitások megváltozott viselkedése. Eddig csak úgy óvatosan pislogtak felém, most nyíltan rám néz az egyik lány. Az arckifejezése láttán pedig bukfencet vet a gyomrom. Még csak az hiányzik, hogy idejöjjön nekem és kérdezgetni kezdjen. Makacsul fordítom el a tekintetemet róla, csak hogy rögtön világos legyen miért viselkedik így. Meg a többiek is miért olyan furák hirtelen. És teljesül a kívánságom. Csend van. A fejemben legalábbis csend van, a gondolatok teljesen észrevétlenül jelennek meg újra, ahogy nézem őket. Figyelem a közeledő barátomat, az ismeretlen lányt, aki eléggé bizalmaskodó. A vidám vonásaikat. Ez eddig rendben van, mármint ez csak annyit jelent, hogy jóban vannak. Csak annyit. Az elég egyértelmű, hogy tényleg teljesen odáig van a barátomért a lány, a hajigazgatás, a simítás, tipikus jelek. Vajon Thomas ezekből észrevesz valamit? Vajon mikor mennek már be a többiek a terembe? Hát komolyan nincs jobb dolguk, mint ide-oda pislogva figyelni, hogy mi is lesz most? Határozottan bosszantanak. Vagy lehet, hogy nem is rájuk vagyok mérges? A leányzó elhalad mellettem, végigkövetem a tekintetemmel, kifejezéstelen arccal. Nem számított arra, hogy szemtanúja leszek ennek a kis jelenetnek? Vagy zavarban van attól, hogy az elődjével vagy konkurenciájával akadt össze és nem tudja, hogy mit fogok reagálni, teszem azt megátkozom-e vagy sem? És most miért is őt figyelem, meg próbálom kielemezni?
Amint eltűnik a látóteremből próbálom figyelmen kívül hagyni a pusmogásokat és Thomasra nézek újra, majd ellököm magam a faltól és elindulok felé. Azt a boldognak hangzó sóhajt pedig egyelőre nem tudom hova tenni.
- Szia – köszönök rá. Vonásaim nem derűsek, de egész nyugodtak, kékjeim pedig kissé óvatosan szemlélik a fiút. Lehet, hogy meg kellett volna várnom, hogy ő jöjjön oda hozzám. Most már mindegy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809818#post809818][b]Juhász Laura - 2020.05.28. 20:51[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Vidáman szól hozzám, ami jó. Semmi zavarodottság vagy bűntudatszerűség, hogy esetleg minek lehettem a szemtanúja, vagy bosszúság, hogy egyszer csak feltűnök itt mellette és most szóba kell velem állnia. Klassz. Mondjuk nem sokáig néz rám, de ha egyszer kotorászik a táskájában az úgy nehéz is.
- Biztos nem örült volna a prof ha késel az órájáról – jegyzem meg hosszas tűnődés után. Basszus, fogalmam sincs, hogy mégis mit kéne mondanom. Nem csak az elhangzottakra, hanem úgy egyáltalán. Fel se kéne hoznom az egészet? De, hát úgyis látszik rajtam hogy valamin rágódom, a fél suli összesúg majd a hátunk mögött (ha nem az egész), szóval hülyeség nem szóba hoznom a dolgot. De, hogyan? Tűnődve nézegetem az előkerülő dolgokat, és hiába suhan át a fejemen a gondolat, hogy hű de sok mindent cipelsz magaddal, ami hát nem is biztos, hogy kellene nap, mint nap, vagy, hogy egy invito-val könnyebben célt értél volna, akkor kupi sem lett volna, ezeket képtelen vagyok kimondani.
Tekintetem a lányok csoportjára vándorol, akik úgy festenek – legalábbis számomra – mintha éppen a kedvenc szappanoperájuk egy különösen izgalmas jelenetét néznék. Már csak a popcorn hiányzik. Egy vigyorszerű grimaszt vágok, hiszen ők tök jól elszórakoznak míg én itt azon izélek, hogy mitévő legyek. Thomas meg pakolgat, mintha mi sem történt volna, vagy mintha nem tudna az égvilágon semmit sem az egészről.
- Mennyire szoktak hozzád eljutni a pletykák, amik a suliban terjednek? Vagyis hát mikor? Mármint az újság megjelenése előtt csak, amikor cikk lesz belőle, vagy a szerkesztőséghez eljut egy csomó és abból úgy válogattok vagyis hát ... - jaj istenem, ez aztán nagyon érthetőre sikerült mondhatom. Főleg úgy, hogy totál halkan hadartam az egészet, hogy rajta kívül más ne is hallhassa. Remélem értett belőle valamit, vagy átment a lényeg, hogy arra vagyok kíváncsi képben van-e a pletykákról úgy általában. Igen, kezdetnek ez így egész jó lesz, mégsem támadhatom le azzal, hogy állítólag szakítottunk és az a lány az új barátnőd, akivel az előbb még olyan jól elvoltál. Furán jönne ki. Mintha így nem lenne fura. Mindegy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809831#post809831][b]Juhász Laura - 2020.05.28. 21:39[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Jaj ne, nem hallott rendesen, vagy nem érti. Nagyon úgy tűnik az arckifejezéséből. A levitásokra ki se merek pillantani, hogy vajon ők hallották-e. Igyekeztem úgy mondani, hogy ők ne hallják a szavaimat. Túl halk lettem volna? Na de várjunk már, hiszen változik a barátom  arckifejezése. Méghozzá nem úgy, mintha egy szót nem hallana abból, amit mondok. Nem, mintha … zavarban lenne a témától? Ezek szerint hallott volna ő is valamit?
Bólintok egyet határozottan a visszakérdezésre, igen-igen, azokról van szó. De akkor ezek szerint még nem hallott róla, vagy hát nem is tudom. Meg nem jelent, tehát nem biztos, hogy  … hogy mi? Ő mit csinál?
- Te … te írod a … - kezdek el hebegni megdöbbenten. Miiiiii??? Ő találja ki a sztorikat abba a rovatba? Jaj, Lau gondolkodj már logikusan könyörgöm! Most itt tökre nem arról van szó, hogy megjelent valami az újságban, szóval nem is annyira lényeges az, hogy ő írja. Érdekes, persze, de most nem ez a legfontosabb. A lényeges az, hogy nem igazán jutnak el hozzá a dolgok mielőtt az újságba kerülnének. Oda még nem jutott el a pletyka vagy hír vagy miaszösz, úgy tűnik. Á, ennek így semmi értelme, ezzel a fajta kérdéssel, felvezetéssel nem megyek semmire. Rázni kezdem a fejemet, ahogy igyekszem újrarendezni a gondolatokat a fejemben, de egyre nagyobb a kuszaság. Nekem ez egyszerűen nem megy. Nem tudom óvatosan körültáncolni az egészet, pedig szeretném nagyon finoman a tudtára hozni, hogy mit hallottam. Hogy miért bámul minket úgy az a pár levitás, ahogy. És valahogy azt is, hogy én ezt pletykának fogom tartani, amíg ő mást nem mond.
- Öhm, az van … szóval hallottam valamit velünk kapcsolatban – kezdem el óvatosan, fürkészve nézve őt, majd sután folytatom – és, hát gondoltam mondom neked, hogy ha te még esetleg nem tudnád, akkor ne érjen váratlanul vagy nem tudom.
em mondok ennél többet, várom a reakcióját amiből kiderül számomra, hogy tudja-e miről van szó és akkor nem kell ennél többet mondanom, vagy sem. Abban tuti nem tévednek, hogy ismeri a lányt, meg hogy az a lány bele van zúgva. Talán még a cukrászdában is voltak tegnap. Rápillantok a zacskóra, de nem veszem bizonyítéknak. Akárhonnan szedhette, akármikor. Nem jelent semmit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809882#post809882][b]Juhász Laura - 2020.05.29. 21:09[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt| o
 

Nem csodálkozom azon, hogy nem érti a reakciómat, meg úgy egyáltalán, hogy totál érthetetlen nagyjából minden, amióta csak idejöttem hozzá. Kuszaság van a fejemben, és tényleg megpróbálom valahogy úgy megtudakolni a dolgot, hogy nem kérdezek rá nyíltan. Ha most úgy sikerülne értelmesen gondolkodnom, akkor valahogy tudnám vele közölni, hogy egyrészt totál nem erről van most szó, másrészt meg kizártnak tartom, hogy ő olyan dolgokat írna abba a rovatba, ami ne lenne kedves vagy aranyos. Nem tesz olyat, amivel árt másoknak. De, most tényleg nem ez itt a lényeg. Csak fogalmam sincs, hogyan puhatoljam ki a dolgot. Tudnám, hogy egyáltalán miért kerülgetem a forró kását, és miért nem kérdezek rá egyszerűen. Talán mert nem akarom, hogy számonkérésnek vegye, vagy hogy azt higgye hogy elhiszem vagy féltékeny vagyok vagy nem tudom. Azt tudom, hogy nem hiszem el, nem akarom elhinni, de remeg a gyomrom az idegességtől, hogy mit fog mondani.
Semmit.
Csak néz rám. És nem tudja, nem hallott semmit, fogalma sincs, hogy mire utalok. Már nyitnám a számat, hogy valahogy folytassam ám a mozdulata megakaszt. A könyvek totál hidegen hagynak, de a zacskó elrakása, így … na ez … kész. Nem tudom, hogy mire számítottam, de erre nem. Ez valahogy túl Thomastalan volt nekem. Ha megkínál vagy elcsacsogja, hogy honnan van, vagy hogy kinek lesz az jobban beleillene a képbe. De nem, ő gyorsan elrámolja. Jézusom, kezdek megőrülni és rémeket látni. Mi az, hogy Thomastalan? Mi a fene van velem? Mi a fene folyik itt?
Elfordítom a fejemet, inkább bámulok kifelé az ablakon a karkötőmet piszkálgatva. Tekintetem a semmibe réved miközben veszek egy nagy levegőt.
- Egy levitás keresett meg, hogy … szóval ő úgy tudja, hogy szétmentünk. Meg, hogy neked ... randid volt, tegnap – mondom végül kissé remegő, de csevegő hangon. Semmi rosszallás, semmi számonkérés. Csak elmesélem, az hogy mit élek át az egyelőre rejtve marad. – Egy levitás lánnyal, a cukrászdában – teszem még hozzá a teljesség kedvéért. Nem részletezem ennél jobban. Majd talán később.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809891#post809891][b]Juhász Laura - 2020.05.29. 22:16[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Ha a hozzám eljutott hír csak annyiból állt volna, hogy mi szétmentünk, az is éppen elég lett volna, ahhoz hogy szomorkásan bámuljak kifele az ablakon. Mert oké, nem igaz, de … annyira rossz belegondolni. Aztán persze magamhoz térnék és jót nevetnénk az egészen, hogy micsoda nagy marhaság ez. Jó lenne, ha most is ez lenne majd.
Lopva odapislogok Thomas felé, hogy lássam az arckifejezését. Nem engem néz, hanem a folyosót pásztázza. Keresne valakit, vagy csak töpreng? Kicsit mintha feszengene ettől a témától.
- Egy barátnőjétől, akinek a barátnője … - felelem megvonva a vállamat, egy grimasz kíséretében. Olyan tipikus követhetetlen dolgok ezek. 'Az egyik ismerősöm mondta, hogy a testvérének a szobatársának a húgának az osztálytársának a' … fejtsd meg, rakd össze, derítsd ki. Én feladom. – Hallotta és kész – talán a lánytól magától jött az infó, talán mástól. A randi rész gondolom magától a harmadévestől. Az, hogy szétmentünk, hát a jó ég se tudja. De, számít ez most? Nekem marhára nem, de neki úgy tűnik igen. Ahelyett, hogy megcáfolná rögtön kérdez. Remek, tényleg, klassz. Az meg még pazarabb, hogy egyre kevésbé tűnök olyannak, mint aki tényleg csak pletykának gondolja az egészet. Zseniális. Hagyni kellett volna az egészet a fenébe.
Gyorsan a zsebembe nyúlok és előveszem az apró négyzetté hajtogatott pergament, majd lerakom Thomas elé a párkányra. Próbálok valamiféle halvány mosolyt összehozni.
- Tessék, ez az üzenet – adok magyarázatot a kis lapra, majd hátat fordítok az ablaknak, hátamat nekitámasztom a párkánynak és a levitásokat, a folyosót, az ajtót nézegetem. – Szóval … most már tudod, nem fog meglepetésként érni ha esetleg hallasz valami ilyesmit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809942#post809942][b]Juhász Laura - 2020.05.30. 18:18[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Zavarodott vagyok teljesen és attól tartok, ha egyenesen előre kellene nyújtanom a kezemet benne a papírral arra várva, hogy átvegye tőlem, akkor annyira remegnének az ujjaim, hogy azt már nem lehetne nem észrevenni. És nem tudom, hogy mit gondolna akkor, hogy miért. Én sem tudom teljesen megmagyarázni. Biztonságosabbnak tűnik hát csak úgy lerakni elé. Kicsit későn jut az eszembe, hogy talán hozzá kellett volna tennem, hogy nyugodtan olvassa el, de hát a tessék az ezt akarta kifejezni. Viszont ugye ez egy magánlevelezés, szóval érthető hogy szükséges lett volna úgymond szóbeli engedélyt is adnom. Mindegy, olvasni kezdi az a lényeg. És bár nem őt nézem, mégis minden apró rezdülését érzékelem.
Aprót biccentek a költői kérdésre, pedig tudom, hogy nem is figyel most rám. Majd hebegni kezd, én pedig olyan erővel préselem össze az ajkaimat, hogy az már fáj. Az is, csak hogy pontos legyek. Még mindig nem hozzám beszél, de megerősíti a hírek egy részét. Elnyomok egy sóhajt és makacsul a falat nézegetem a folyosó másik oldalán. Azt hihetnék, hogy azért mert van ott valami érdekes, vagy mert épp próbálom megbűvölni, hogy repedjen szét az egész, mert nagyjából úgy festek. Pedig csak elviselhetőbb azt nézni, mint azt, ahogy a barátom reagál. Jeges rémület kezd el terjedni bennem, ahogy várom ki derüljön mi az a jaj ne.
Újabb kérdések, de ezekre már sehogy sem reagálok. Csak hallgatom őt. Amúgy se vár választ eleve. És amúgy is le van írva feketén-fehéren, hogy randinak tartotta az a lány az egészet. Meg mégis mit mondhatnék én most? Azt hitte, igen, belé van esve, igen. Ez egy az egyben rá volt írva a kis levitás arcára, a mozdulataiba ívódott. Thomas nem vette észre, de … na mindegy. Sok lánynak tetszik, amit ő észre sem vesz. Sok lány gondolna randiként egy ilyesmire, ha … mi nem lennénk együtt és elmennének valahova. Nem hibáztatom a lányt, hogy ő is annak vette. Nem hibáztatom Thomast sem, hogy nem vette észre mi is a helyzet. Nem hibáztatok én senkit se. Ez van.
Miért gondolta? Szóval akkor tőle jött az is, hogy nem vagyunk együtt? De tényleg, miből gondolta az a lány? Honnan jött eee …
- Eeh – fújom ki a levegőt döbbenten. Én csak. Ő csak volt valahol, Ő mondott valamit, a keresztje meg félrefordította. És hát persze, hogy a lány rögtön kapott az alkalmon, ha egyszer nem kell sajnálni azt, hogy mi szétmentünk. Lehunyom a szememet és finoman rázni kezdem a fejemet, orromon át erőteljesen fújom ki a levegőt. Hát ez aztán csodaszép. Ha egy kalamajkát, egy félreértés-áradatot osztályozni kellene akkor ez az eset a maximális pontszám tripláját kapná. Ó édes Istenem. Kinyitom újra szemeimet és Thomas felé fordítom a fejemet.
- Akkor már tudjuk, hogy honnan, miből eredt ez az egész – mondom csendesen. Szomorkásan de barátságosan. Nem hibáztatom, nem neheztelek rá, nincs baj, de igen, szomorú vagyok. Igen, nagyon hatott rám ez az egész, és nem, egyelőre képtelen vagyok ennél többet mondani, túlságosan is tele van a fejem gondolatokkal. Meg hát mégis most mit tudnék mondani? Hogy nem csodálom, hogy így értelmezte a lány? Így is éppen eléggé ki van akadva a barátom, semmi szüksége arra, hogy ilyeneket mondjak. Majd hamarosan helyrerakom a gondolataimat, meg felülemelkedem az egészen és visszakeveredek valahogy szokásos önmagamhoz és vigasztalom meg bátorítom meg minden, csak még nem megy, még kell egy kis idő, aztán majd kifejezem, hogy minden oké. De tényleg. Majd mindjárt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809969#post809969][b]Juhász Laura - 2020.05.30. 21:51[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Próbálok minél gyorsabban egyre mélyebbre ásni magamban, megkeresni a kis rejtett dobozkát az elmém legalján, amibe belezárhatom ezt az egészet. Az lesz a legjobb, bezárni, elő se venni többet, szóba se hozni. Nem akarok erről beszélni, egyszerűen nem. Gondolni sem akarok rá. Nyugodtan lehet gyávának vagy bármi másnak tartani, de akkor is ez van. És nem csupán azért, mert ez a hely és idő aztán minden csak nem alkalmas, hogy kifejezzem mi minden zajlott le bennem. Azért sem mert már eddig is éppen elég fájdalmas volt, ha még ki is mondom, még inkább az lesz, mert amíg a fejemben vannak addig még meg-megtudom fékezni néha-néha a legrosszabb részeket. De ha szavakba öntöm … nem, nem öntöm. Hol az a doboz?
Meghökkenek kissé a bocsánatkérésen. Nem azért, mert azt mondja, hanem az ahogy. Szinte szűkölve adja elő és egy új – már jól ismert – fájdalom szorítja össze a szívemet. Fáj, hogy őt szenvedni látom. Hiszen szenved. És még tovább kínozza magát, ahogy halad előre a ráeszmélésben.
- Igen – felelem csendesen lassan lehunyva majd kinyitva a szememet. Már a bólintás sem megy. Ez is egyike a fejemben cikázó gondolatoknak, amit igyekszem elkerülni: és most mi lesz, mit fogsz tenni? Nem tettem fel a kérdést, mert csak még jobban kikészítettem volna vele. Na meg mert nem hülye, nagyon jól tudja, hogy ezt helyre kell hoznia a lánnyal, és nos, nem lesz fáklyás menet. Pocsék lesz neki felkeresnie meg megmagyaráznia a lánynak úgy eleve. A levitás reakcióját nyilván nem tudom megjósolni, de ha az oké lesz, na akkor sem lesz könnyű.
Azt viszont továbbra sem tudom, hogy mit mondjak, úgyhogy csak állok és nézem őt. Nézem, ahogy toporog, ahogy szinte menekülő útvonalat keres a tekintetével. Lehet, hogy nem így van, de nagyon arra emlékeztet most, mint amikor egy ketrecbe zárt állat vadul keresi a kiutat. Kétségbeesetten. A helyzet elől, a többiek elől, akik a közelünkben vannak, vagy előlem? Nem tudnám megmondani. Akármelyik is legyen az, megértem.
- Jól van – motyogom alig érthetően az újabb bocsánatkérésre. Tudom, hogy sajnálja és reflexből jönne a válasz, hogy semmi baj de … de az ég szerelmére hát van baj. Mindenki látja, aki rá vagy rám néz. Igen is, hogy van baj. Ő szenved, én … hagyjuk … mi ez ha nem baj? És mégis igaz, hogy nincs semmi baj. De még sem jön olyan könnyen a számra ez a két szó. Ami viszont helyette jön, az a cselekvés. Megtöröm végre a mozdulatlanságomat, lassan a keze felé nyújtva az enyémet, hogy megérinthessem, megfoghassam, áthidalhassam ezt a fura távolságot köztünk. Lassan, noha nem vagyok bizonytalan. Inkább csak neki szeretnék teret hagyni meg időt, hogy elhúzhassa a kezét. Ha nem szeretné, ha úgy érezné, hogy nem érdemli meg és önostorozná magát még tovább. Hát ne tegye. Itt vagyok, vele, mellette és ...
- Semmi baj. Nem … nem tudtad. Én nem ... – én nem mi? Haragszom? Hittem el? Mit akartam mondani? Tehetetlenül rázom meg a fejemet, jelezve hogy fogalmam sincs hova akartam ezzel kilyukadni. Igyekszem tényleg nagyon bátorítóan nézni rá, a rossz dolgok elpakolásával már majdnem készen is vagyok, ahogy észrevétlenül megtörtént már megint az, hogy őrá koncentrálok, őt igyekszem megnyugtatni. Megvédeni, még magamtól is. Azok a dolgok, a szomorúság csak még több fájdalmat okoznának neki, nem meglepő, ha annyira igyekszem elrakni őket. – Tényleg nincsen semmi baj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=809981#post809981][b]Juhász Laura - 2020.05.30. 23:36[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Semmit sem érek el. Látom rajta, hogy bármennyire is igyekszem, az erőfeszítéseim nem érnek célt. Egy apró kis örömfoszlány, ez villan fel bennem, hogy aztán el is halljon ismét, amint nem közelít tovább a keze.  Ahogy rám néz. Mélyen legbelül ő is tudja, hogy ez sokkalta bonyolultabb. És hogy egyszerre igaz és nem igaz az a ’semmi baj’. Csak éppen arról nincsen halvány lila gőze sem, hogy melyik része melyik. Mert nem mondom el neki. Mert magamba zárom. Mert fáj. És ezzel fájdalmat okozok neki. Ha nem is most azonnal, de majd később igen. Mert látja rajtam, hogy valami nem oké. De hát azon túl tudnánk lendülni, egyszerűen, könnyedén. Túl tudnék, de így nem megy. Megfogja a kezemet, megszorítja finoman, de nem az igazi. A mosoly sem az. Semmi sem az.
- Jó – suttogom a magára hagyott kezemet nézve. Nem mozdítottam el onnan, ugyanott van még mindig.
Ez így nem jó, ez így nem jó. Ez Így Nagyon Nem Jó!
- Thomas, ez így nem fog menni – szólalok meg kissé erőteljesebben, de továbbra is halkan, hogy mások ne halljanak minket. Remélem, hogy nem hallanak legalábbis. Egy apró nyelésre állok csak meg, nem tudatosan ugyan, de igyekszem gyorsan folytatni. Nem egészen vagyok tisztában azzal, hogy milyen szavakat használok, de azt érzékelem, hogy mielőbb magyarázatot kell adnom. – Sajnálom, de tényleg. Én, én próbáltam, próbálom, mert … nem akarom, mert már így is éppen elég rossz. De én ezt így képtelen vagyok … egyszerűen … muszáj - hűha ez egyre rosszabb, jaj Lau, kezd már a legelejéről az ég szerelmére, mert ez így … ez így … olyan mintha … mintha …
- Izé, én próbálok nem foglalkozni egy dologgal, nem is gondolni rá, de hiába zárom el magamban és érzem úgy, hogy tovább tudok, tudunk lépni, de mégsem tudunk – továbbra is a kezemet nézem, ami már remeg, bár látni ugyan nem látom. Kezd elhomályosodni a tekintetem, még jó, hogy a szempilláim félig takarják kékjeim és talán nem veszi észre. – Tegnap, amikor megkaptam az üzenetet sokáig csak bámultam rá hitetlenkedve, talán még picit mosolyogtam is, hogy ekkora nagy marhaságot már rég hallottam. Nem hittem el, pletykának tartottam az egészet. Mert hát, tudnék róla ha szétmentünk volna. Tudnék róla ha randiznál valakivel, szóval ez csak valami sületlenség lehet – lassan beszélek, tagoltan, egyrészt mert próbálom felidézni azt a pillanatot, másrészt meg mert érzem, hogy most tört apró darabokra a pompás kis dobozom. De joga van tudni, hogy mi minden zajlik, zajlott bennem. Nem tehet róla, de ezt tudnia kell. Ökölbe zárom remegő kezem, de csak hogy csináljak valamit.
- Aztán fura gondolatok árasztottak el. Arra gondoltam, hogy mi van ha … mi lenne ha … - megakadok, hát persze hogy megakadok. Vacillálok, hogyan fogalmazzak és szinte óvatosan, tapogatózva nyögöm ki a mondat folytatását - … igaz lenne. És … ez … nem, nem volt jó – belegondolni abba, hogy ez megtörténhet, hogy szétmehetünk, hogy randizik majd mással. Oltári finoman fogalmaztam azzal, hogy nem jó érzés. Igazából elmondani nem tudom, hogy milyen rossz érzés. – Mindenképpen meg szerettem volna veled beszélni, hogy miről is van szó, te mit tudsz erről, aztán … aztán jöttél a folyosón. A levitások meg rámnéztek, és … öhm. De de de, érted. Nem a te hibád, hogy … hiszen én … szóval én vagyok a hülye. Nem baj, hogy félreértés lett az egészből, az végképp nem baj, hogy elmentél a cukrászdába, hiszen hát miért ne mehetnél. Nem … nem haragszom, nem neheztelek, nem bántottál meg. Nincsen baj. De mégis van baj, mert tökre elszomorodtam attól, hogy mi lenne ha … és ezen még nem sikerült felülemelkednem és most te ki vagy attól, hogy én ki vagyok és … bocsánat. Hülye vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=810003#post810003][b]Juhász Laura - 2020.05.31. 19:13[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Nem tudnám megmondani, hogy felfogom-e azt a furcsa hangot, ahogy levegő után kap. Biztos, hogy hallom, talán az is hozzátesz ahhoz, hogy megpróbálom mielőbb értelmesen előadni mindazt, ami bennem van. Mert eddig katasztrófa az, ahogy nekiálltam. Tényleg igyekszem minél gyorsabban értelmesebbé tenni, hogy ne tűnjön annyira baljóslatúnak, de nem könnyű. Nem könnyű, mert így, ennyire még nem hagytam ezeket a gondolatokat bolyongani magamban, nem tudtam őket összerakni egy értelmes egésszé. Csak kuszán kavarodtak, így kuszán is törnek felszínre. De bár ne tennék! Inkább maradtam volna csendben! Azt kellett volna. Hiszen hányszor fordult meg a fejemben az, hogy nem akarom elmondani, nem akarom szabadjára engedni, nem akarok belegondolni sem. Miért nem tartottam magam ehhez? Igen, joga van megtudni, hogyne lenne, de … de nem így kellett volna. És ezt világosan alátámasztja az, ahogy erőtlenül a párkányon landol.
Felemelem a fejemet, rápillantok, az eddig sem éppen vidám vonásaim megvonaglanak, ahogy meglátom mit okoztam, már megint. Mintha gyomorszájon vágtak volna, de esküszöm még az is jobb lenne, mint ez. Miért kellett belekezdenem ebbe egyáltalán? Miért nem tudtam egyszerűen megkönnyebbülni attól, amit mond és csak ott lenni neki, támogatni, ahogy … egy normális barátnőnek kellene? Meg úgy eleve, mi a jó fenéért jutottak nekem eszembe azok a gondolatok? Miért? Miért? Miért? Oké, félek attól, hogy bekövetkezik, egyetlen porcikám sem kívánja azt. De … hát pont ezért lehetne annyi eszem, hogy akkor nem csinálok, mondok ilyen hülyeségeket. Mert pontosan így fogom elveszíteni. Tönkreteszem őt. Miért hittem azt, hogy az, amit elmondok azt erősíti meg, hogy semmi baj nincs vele, velünk? Istenem, nem kellett volna ezeket elmondanom.
- Thomas – lehellem csupán a nevét meg-megremegő szájjal, kezem hasonló módon nyúl az övé után, de végül csupán letámasztom az ujjaimat a térdére. Nem simítok rá, nem szorítok rá, pedig szívesen tenném azt. Szívesen ölelném át, megnyugtatva ezzel talán őt is, de magamat mindenképpen. De teljes erejéből rám zúdul a felismerés, hogy igen, szerencsétlenül kezdtem az egészbe bele de akármilyen gyorsan folytattam, talán még sem sikerült azonnal érthetően, felfoghatóan kifejeznem magam. Szó sincs arról, hogy én azt akarnám, hogy  … jézusom, dehogy is.
– Sajnálom, én csak … én csak azt próbáltam elmondani, hogy nem miattad vagyok ilyen magam alatt. A saját hülyeségem miatt. Bocsánat, hogy ennyire … sajnálom, hogy így … ne haragudj, hogy egyáltalán … - már a hangom is remeg, úgyhogy jobbnak látom inkább befogni végre a számat. Még mielőtt csak tovább rontanám a helyzetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=810011#post810011][b]Juhász Laura - 2020.05.31. 21:11[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Félek, rettenetesen félek attól, hogy ellöki a kezem. Hogy azt mondja, nem vagyok normális, és hagyjam én őt inkább békén. Hogy besokall. Ezért nem érek hozzá jobban, talán kevésbé fáj majd, elviselhetőbb lesz így ha megteszi.
De egyelőre nem tesz semmi ilyesmit, csak jelzi, hogy érti, amit mondok. Remélem, hogy tényleg megérti, hogy egyáltalán nem az ő hibája, ő nem csinált semmit. És ezt komolyan is gondolom. Ha nem fordítja félre a keresztje, amit mond, ha nem kerül bele ebbe a félreértésbe, nos lehet akkor is minden további nélkül végigszáguldott volna a fejemen a gondolat egy ilyesmi pletykánál. Vagy ha nem most, akkor majd máskor, egy másik esetnél. Viszont pontosan tudom azt, hogy ő önmagát okolja, hogy úgy hiszi, hogy megbántott. És nem akartam, hogy ezt higgye. Most meg fogalmam sincs, hogy mi jár a fejében. Azt látom, hogy teljesen kikészült a szavaimtól.
Elhallgatok és várok, ujjaimat a térdén nyugtatva, szinte lélegzetvisszafojtva. Meg könny-visszafojtva, ugyanis nagyon erősen sírhatnékom van. Nem csak ettől a pillanattól, de úgy az egésztől, tegnap délután óta mindentől. Próbálom megakadályozni, de ahogy megfogja a kezemet egy könnycsepp gördül le az arcomon. Aztán azt az egyet rövidesen követi egy másik miközben engedelmeskedem a húzásnak. Nem is nagyon kell húznia, hiszen mindennél jobban szeretnék az ölelésében lenni. Közelebb is lépek, amíg teljesen át nem tud karolni. Könnyáztatta arcomat a fürtjei közé rejtem, kezeim a nyaka köré vándorolnak, erősen de azért nem fájdalmasan ölelve őt magamhoz. Szívem rendszertelenül kalimpál össze-vissza, a légzésem sem szabályos, de legalább kezd a szomorúság felengedni bennem. Semmi baj. Minden rendben lesz. Semmi baj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=810016#post810016][b]Juhász Laura - 2020.05.31. 21:55[/b][/url]

péntek délelőtt, Bűbájtan terem előtt ácsorogva| o
 

Lehunyt szemhéjaim alól lassan csordogálnak azok a fránya könnyek, egyre lassabban, ahogy fokozatosan megnyugszom a karjai között, belélegezve az illatát. Szerencsére nem törtem ki zokogásban, pedig volt egy pillanat, amikor ettől tartottam. Talán más körülmények között úgy lett volna, talán tudat alatt is tartottam magam, hisz itt van nézőközönségünk. Vagyis volt valameddig.
Aprót nyüsszögök válaszként, egyáltalán semmi kedvem sincs megmozdulni. Nemhogy órára menni. De igaza van, be kell mennünk. A fenébe.
- Essünk túl rajta – bólintok egy aprót, majd lazítok a fogáson és kelletlenül elengedem a nyakát, végül távolabb húzódom, hogy ő is fel tudjon kelni. Kezemmel gyorsan megtörlöm az arcomat, ám a kissé pirosas szemeimmel nem fogok tudni mit kezdeni. Majd makacsul az asztalt fogom bámulni órán, és kerülöm a feltűnést végig. Valahogy csak kibírom ezt az egy órát. Túlélésre játszom, a szavaim is pontosan ezt tükrözik. Miközben én rendbe szedem magam Thomas is felkel a párkányról. Óvatosak a mozdulatai, így nem is nagyon lepődöm meg amikor előkerít egy cukorkát. Halvány mosolyra húzódik a szám, jól teszi hogy eszeget egy kicsit, nem árt az energia. Majd kérdőn felhúzom a szemöldököm, hogy felkészültünk-e, mehetünk-e órára. Mintha valamiféle sárkánybarlangba készülnénk mindenféle felszerelés nélkül, ahol a biztos halál vár minket. Jó, ennyire azért nem vészes a helyzet, de na. Körbepillantok még a folyosón, nem hagyunk-e itt valamit, de végül már nem tudom tovább késleltetni a pillanatot, és belépünk a terembe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=810153#post810153][b]Juhász Laura - 2020.06.03. 19:03[/b][/url]

Azt ugyan nem tudnám megmondani, hogy végül aludt-e, de azt igen, hogy örül nekem. A mosolya erről árulkodik. Tehát nem zavartam meg, az jó, az jó. Nem szerettem volna felugrasztani a legszebb álmából, vagy éppen a legmélyebb gondolataiból.
- A baj csak az, hogy akkor a keddet utálnád ugyanennyire. Mindegy milyen nappal kezdődik a hét, ha egyszer pár nap pihi meg nyugi után újra bele kell vetni magunkat a tanulásba meg ilyenek – felelem neki grimaszolva. Jómagam is el tudnék viselni hosszabb hétvégéket, még úgy is, hogy akkor legtöbbször végigdolgozom az egyik napot. De tényleg oly’ mindegy hogy milyen nappal kezdődik a suli, mindenképpen valamiféle utálat övezi a diákság jóvoltából.
Még javában ezen agyalok, amikor hirtelen témát vált, és őszintén szólva kicsit nehezen követem le most. Oké, szóval álmodott meg táncolt, eddig nagyjából képben vagyok. Na de, milyen bálról van szó?
- Öö, hogy micsoda? – kérdezek vissza inkább döbbenten pislogva, majd pár másodperc után felvidul az arcom, ahogy összerakom a dolgot. Majd el is komorodok. – Uhh, végzős bál. El is felejtettem, hogy idén miattunk lesz rendezve. Kell … szerinted mindenképpen kell táncolni? – biztos érzi ebből Masa, hogy kihagynám a dolgot legszívesebben. Nem azzal van a baj, hogy táncolunk, hanem hogy mindenki minket bámul, amolyan műsort adunk nekik. Pff.
- És … és mi választhatjuk meg a partnerünket? Vagy a tánctanár vagy kicsoda? – érdeklődöm még fojtott hangon. Ez nálam komoly problémát tud okozni, ha nem én választhatom meg a táncpartnerem. Esélytelen hogy bárkit is tánctávolságba engedjek magamhoz, nemhogy még meg is érintsen hacsak nem Thomas az illető. Áh, nem, nem akarok én most ezzel a végzős dologgal foglalkozni na. Túl sok kérdést vet fel.
- Te tudod, hogy mit akarsz kezdeni az életeddel? Hova tovább? – árad ki belőlem a gondolat folytatása. Ehgen, ez az egyike az engem foglalkoztató, aggasztó dolgoknak. És ezzel a komoly témával lehet, hogy én lepem meg őt, így hétfő délelőtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=812287#post812287][b]Juhász Laura - 2020.06.25. 20:13[/b][/url]

- Nagyon iskolaellenes vagy most, ahogy látom. Van valami különösebb oka? – vetem fel a meglátásomat óvatosan. Igen, kábé ha két perce beszélgetünk, és két mondatból nekem tökre ez jött le. Nem az, hogy teljesen normális módon ki nem állhatja a hétfőt, mint mindenki más. Sem pedig azt, hogy nagyon örülne neki ha egyáltalán nem kéne órákra járnia. Ami szintén tökre általános dolog az iskolások között. Nem, én valahogy ezeket simán odébb söpröm és valamiféle összeesküvés elméletet vélek itt felfedezni. Bőven lenne rá oka szerintem a lánynak ugyanis. Már azok alapján, amiket ugye tudok. Hát még amiket nem tudok. De a lényeg, hogy szerintem ha egyszer a fiú, akivel jár házat vált, és egy körletbe vannak, meg egy évfolyam is, szóval sok közös óra … és akkor beüt valami és szakítanak … nos, ez eléggé meg tudja nehezíteni a mindennapokat. Legalábbis azokat, amikor ki kell dugnia az orrát mondjuk a szobájából.
- Ez egyre rosszabbul hangzik – kezdek el lesápadni, ahogy ő ecsetelgeti azt a bulit. Hajnalban kelés? Ez viccnek is rossz. Én … sokszor dolgozom mostanában késő estig, utána még tanulni szoktam. Pompás lesz ezek mellett jóval korábban kelni. Mert nem, nem fogok kevesebb műszakot vállalni, valamiből fizetni kell a lakbért is ugyebár. A tanulást sem akarom elhanyagolni. Akkor már inkább kihagyom az egészet. – Ha nem mi választhatunk, akkor kizárt, hogy én részt vegyek benne.
Jegyzem meg látványosan megforgatva a szememet. Remélem, hogy Masának leesik ennek az oka. Pánikrohamot kapnék ha valaki megpróbálna megérinteni. Jó, nem biztos, elvileg, mondom elvileg talán tudnám uralni a dolgot, valamennyire. De … de … a helyzet az, hogy nem is akarok mással táncolni, mint a barátommal. Igyekszem ugyan megérteni, hogy a levitás lány szerint mégis mi a jó ebben az egészben de nem megy. Túlságosan beparáztatott ezzel most. Lépjünk tovább gyorsan.
- Na, hajrá! – vigyorodom el rögtön, ahogy válaszol, kissé félrebillentett fejjel nézve a sikertelen produkciót. – Gyakorold sokat és menni fog.
Biztos menni fog, vagy nem? Nem képes ilyenre az ember?
- Ó, vagy válts alakot, és akkor simán megy! – kiáltok fel hirtelen, ahogy eszembe jut ez a megoldás. Háh, ennyi. A mosoly még kitart egy darabig, az arcomon díszeleg miközben bólogatva hallgatom a fejtegetést. Aurorság, ez érdekes. Nem is emlékszem, hogy ezt eddig említette volna.
- Nem is tudtam, hogy az a szakma érdekelt. Miért vetetted el? – érdeklődök tovább. Nem könnyű szakma annyi szent. Viszont izgalmas, mozgalmas. – De persze, van még időd kitalálni. Meg, akár válthatsz is gondolom, ha mégsem jönne be az amit elkezdtél tanulni.
Profin tudok én tanácsokat adni, miközben én … miközben én … miközben nekem eszembe se jut, hogy vissza fogom kapni ezt a kérdést. Csak tudnám, hogy miért nem, mikor eléggé adja magát.
- Én … nem tudom. Gyógyító nem leszek, az tuti. A pincérkedés jól megy, de nem hiszem, hogy ez lenne a hivatásom. Talán, elemi mágia felé indulok tovább mesterképzésen, azt legalább tuti, hogy élvezem csinálni és jó is vagyok benne. Bájitaltanban is jó vagyok, de azt nem élvezem. Az csak az elemizés miatt megy könnyen – felelem kibámulva az ablakon. Mondjuk, ez úgy egész tűrhető opciónak hangzik. Az, hogy azon belül hova meg mire megyek, nos majd meglátjuk. De szívesen foglalkozom a vízzel az egyszer tuti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=812980#post812980][b]Juhász Laura - 2020.07.08. 10:16[/b][/url]

Megkönnyebbülten fújok egyet, igen, megnyugtat. Nagyon is megnyugtat, hogy mi választhatunk táncpartnert magunknak. Furcsa, hogy nekem eddig egyébként eszembe sem jutott, hogy olyan is lesz. Mármint végzős bál, amiben most mi leszünk a végzősök. Erre a gondolatra furcsán összerándul a gyomrom. Áh, hagyjuk inkább ezt a témát.
- Igazából, nem hiszem, hogy meglepődnék – vonom meg a vállamat. Masától elég sok minden kitelik, és szerintem simán beleférne, hogy nyelvet öltve látnám a továbbiakban. Olyan … Masás lenne a dolog. Mint ahogy az is, ahogy reagál a felvetésemre. Hihetetlen, hogy eddig nem jutott eszébe! Ha animágus lennék nekem nagyon természetesek lennének az ilyen gondolatok. Amit nem tudok emberi formában megtenni, azt rögtön megpróbálnám állatiban. De nyilván nem lehet mindenki úgy, mint én.
– Majd meséld el, hogy sikerült-e – kérem vigyorogva, hiszen most ugye nem áll neki átváltozni és korántsem biztos, hogy megvárja a következő, olyan megfelelő alkalmat a dolog kipróbálásával, amikor én is ott vagyok.
- Nos, utóbbi már majdnem megvan. Csak be kell költöznöd egy állatkertbe – világítok rá erre a tényre, kicsit leplezve a meglepődésemet. Pilóta? Hűha, micsoda elképzelései vannak, voltak. Majd a meglepődést felváltja a döbbenet. – Hogyhogy nem vagy megbízható?
Még a fejemet is megrázom, annyira nem tudom hova tenni azt a mondatot. Azt, hogy nem tud koncentrálni, vagy túl sokat kellene tanulni, vagy nem lenne elég erélyes vagy ilyenek azt úgy értem. De a megbízhatóság? Én teljesen annak találom őt.
- Hát, ha túl fürgén rohangálsz össze vissza akkor az eléggé komoly munka, hogy el is tudjalak találni – nevetek fel a furcsa kérdés hallatán. Egyébként a kérdés jó, ugyanis az elemizés valahol a munka és a szórakozás keveréke nálam mindig. Az arányok változnak. Például Masára lövöldözni majdnem teljesen szórakozás.
- Hát, lehetnék például tanár de az nem vonz – váltok komolyra némi töprengés után. – Aztán hasznosíthatnám gyógyítói szakirányon, vagy kutathatnék olyan körülmények között, ahol mások nehezen. Mélytengeri környezetben például. Lehetnék valamiféle tanácsadó, aki ül a minisztériumban. Növényekkel is foglalkozhatnék akár. Ilyesmi – fejezem be végül a felsorolást. Sikerül pont úgy előadnom, mint aki egy leckét mond fel, nagyjából érzelmek nélkül, hisz tényleg arra koncentráltam, hogy ne felejtsem ki a már ismert foglalkozásokat. – A gyógyító az kizárt, a tanácsadó sem a legjobb, olyan … unalmasnak tűnik naphosszat csak ülni egy helyben és magyarázni. Animágiával nem tudsz elhelyezkedni valahol? Mármint, amihez kifejezetten jól jön?
Elhallgatok és tűnődve nézelődöm kifelé az ablakon, kezemmel a hajamat csavargatva. Úgymond rossz szokásom ez, most annyit jelez előre, hogy kevésbé vidám téma jut az eszembe, amit talán nem is illendő felhozni és hogy emiatt kicsit zavart vagyok.
- Hallottam, hogy Bence átment a Levitába. Nem … nem fura, hogy a körletben is folyton összefuttok?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=813153#post813153][b]Juhász Laura - 2020.07.11. 19:37[/b][/url]

Koránt sem igaz az, hogy semmi meglepővel sem szolgálhat! Rengeteg meglepetéssel szolgálhat, főleg akkor ha előtte nem mondja el, vagy nem én utalok rá. Mert akkor ugye már tudom előre, hogy lehet hogy lesz ilyen, nem? Vajon ez érthető? Na mindegy.
- Hm, értem – felelem elgondolkodva. Vajon mennyire jó az, hogy elhiszi amit mondanak róla, és elfogadja azonnal a tényt. Nem is próbált meg rájönni, hogy igaz-e vagy sem? Erre alapozza az életét? Miért töprengek én ezeken ennyit? - Igen, valahogy majd lesz. Olyan még nem volt hogy ne lett volna valahogy.
Egyetértek vele ebben, nanáhogy. Hisz tényleg úgy van. Lehet, hogy a téma miatt vagyok ennyire elgondolkodó, talán nem kellett volna felhoznom most ez az egészet, ilyen gyönyörű napsütéses időben. Mintha egy rakás viharfelhő árnyékolná most be az eget, a vidám derűs hangulatúból borússá, kilátástalanná változtatva mindent. Vagy csak bennem van ez? Jaj ne, már megint kezdem. Nincs valami gondolkodás-gátló főzet? Most nagyon kéne!
Óriási türelmem? Nekem? Tényleg? A pizzériában valóban van türelmem, de ott nem egy rakás kiskölyök van. Legalábbis nem egyfolytában. Meg szerintem pocsékul magyarázok. A felelősséggel nekem nincs különösebb gondom.
- Igen, bár kétlem, hogy örülnének neki. Viszont klasszul megfigyelhetném őket. Csak hát … szóval, mélytenger az nem igazán van itt a környéken. Bár van még időm, elvégzem a mestertanonci szintet belőle, aztán meglátjuk – jutok végül valamiféle elhatározásra. Igen, ez lesz. Így elodázhatom a tényleges döntést.
- Ó, akcióhős! Az nagyon klassz lenne! De, akkor kell neked szuperhős név, meg landolás is. Tudod, amikor leugrassz valahonnan és földet érsz. Kell, hogy legyen speciális szuperhős pózod! – kezdek el azonnal lelkesedni a képtelen ötlet hallatán. Nem valószínű, hogy ilyen szakma létezik, de tény hogy nagyon izgalmasan hangzik. Az állatdublőr sem hangzik jól. – Mármint akkor te szerepelnél filmekben? Tuti van ilyen! Sztár lehetnél képzeld csak el!
Már látom is a lelki szemeim előtt, ahogy a piros szőnyegen az Oscar-díj átadón ott szedi kicsi tappancsait Masa-maki. Mekkora klassz lenne már?! Jókedvem lassan lohad csak le, ahogy elhatározom, hogy megkérdezem azt.
- Ó, értem. És … ő is így van ezzel? Igyekszik kerülni? Szerinted lesztek valaha olyan jóban, mint előtte? Hogy rendesen tudjatok dumálni, mint haverok? Nagyon … nagyon nehéz volt neked? – árasztom el további kérdésekkel. Tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy van, hogy mennek most a dolgok köztük meg ilyenek. Aztán észbe kapok, hogy milyen tolakodó vagyok, így azonnal visszakozom, mielőtt még felelhetne. – Bocsi, nem akartam beletrappolni a dologba, nem kell válaszolnod.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=814272#post814272][b]Juhász Laura - 2020.07.26. 09:34[/b][/url]

Nem rossz a kép, ami Masa lelki szemei előtt megjelenik, bár a búvárruhára semmi szükségem nem lenne. Persze attól még lehet, hogy amolyan munkaruhaként az lenne rajtam, nem tudom. Nem jártam még utána, hogy pontosan mit kell tudni arról a szakmáról.
- Ha egyszer mélytengert szeretnék csinálni itt a környéken, akkor feltétlenül ezzel a hanggal kísérve fogom  előidézni – nevetek jóízűen a gesztikulálását látva. Valószínűleg szükségem lenne a pálcámra, hiszen a medret azzal egyszerűbb lenne kialakítani, de ez csak elméleti dolog. Ha szabad lenne ilyet csinálni sem tenném. Túl nagy munka kialakítani, megfelelően fenntartani, áh nem. Jó úgy a tó, ahogy van.
- Hát akkor a filmszereplés nem az igazi, kár – biggyesztem le ajkamat, hiszen már olyan jól elképzeltem Masát, na meg azt ahogy ünnepli mindenki. De hát majd csak megtalálja a neki való szakmát meg minden. Bőven van ideje. Ahogy mindannyiunknak.
Együttérzően bólogatok. Nem csak rajta múlik, persze, hogy nem. Hiszen az ilyesmihez is két ember kell. Ha a lány elmondaná neki az igazat – amiről nekem persze fogalmam sincs – akkor sem biztos, hogy változna a dolog. Hiszen ki tudja, hogy Bence mit reagálna rá, hogy menne-e neki az, hogy jóban maradjanak.
- Igen, ezért is gondoltam, hogy nagyon nem könnyű. Hiszen nagyon jóban voltatok, és most meg … most meg … semmi – fejezem be halkan, szomorkásan. Nem tudom, hogy milyen érzés lehet - és egy gyors kis fohászt rebegek Merlin felé, hogy ne is tudjam meg soha - , de nem túl nehéz rájönni, hogy borzalmas. Azt ugyan nem tudtam meg, hogy Bence hogy áll a dologhoz, lehet, hogy egyszerűbb lenne őt megkérdezni a dologról, de azért ennyire nem vagyok kíváncsi típus. Nem fogok odamenni a fiúhoz és meginterjúvolni, hogy mi is a helyzet. Az ő dolguk végül is, megoldják majd valahogy. Bízom benne, hogy a lehető legjobban fognak kijönni belőle és idővel megint tudnak majd barátok lenni. Ezt gyorsan el is mondom Masának.
- De … nem … nem volt rossz hozzád, ugye? – kérdezek rá óvatosan. Ugye nem bántott Masa? Akár lelkileg, akár fizikailag. Ugye nem? Nem hiszem. Ennél mélyebben nem áll szándékomban belemenni a témába, rákérdezni, hogy mi volt a baj, miért szakítottak. Semmi közöm hozzá. Ha magától elmondja, akkor meghallgatom persze, szívesen, de nem fogok belekérdezni. Ez az egy a fontos. És hogy egyértelműen jelezzem azt, hogy ezzel be is fejezem a kérdezgetést ezügyben, kibámulok az ablakon, töprengve, majd hirtelen fordítom vissza a fejemet, homlokráncolva.
- Nem is tudom, hogy miért mondtál le a prefektusi tisztről. Tök rossz, hogy nem futunk már össze a folyosókon éjszaka. Vicces volt együtt járőrözni -  az emlékek miatt elvigyodorom, felidézve az ominózus esetet például Bélával, de voltak érdekes eseteink, rejtélyes dolgok. Határozottan élvezetesek voltak az ilyen alkalmak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=817931#post817931][b]Juhász Laura - 2020.09.28. 19:05[/b][/url]

Jobban belegondolva mondjuk mégsem fogok ilyen hangot kiadni. Inkább szólok majd Masának, hogy ilyenre készülök és akkor majd ő lesz a narrátor, ő majd kiad olyan hangokat, amilyeneket akar, én meg majd igyekszem a feladatra koncentrálni és nem a hasamat fogni a röhögéstől.
- Inkább valami komikusnak menj akkor szerintem – jutok el erre a következtetésre némi töprengés után. Klassz kis előadás volt, de inkább tényleg valami paródiában tudnám elképzelni a lányt. Vicces jelenetekkel, szövegekkel, mindennel. Jó, a brazil szappanoperák világában is megállná a helyét, ez alapján a kis előadás alapján legalábbis lazán.
- Oké – biccentek egyet megnyugodva. Nem bántotta őt Bence, semmilyen módon sem. Akkor jó. Egy szakítás sehogy sem szép vagy kellemes, tehát nyilván sérül benne az egyik vagy akár mindkét fél, de Masában nagy kár nem keletkezett. És vagyok annyira részrehajló, hogy ez érdekeljen egyedül. Jó, egy picit azért Bence is, de Masával sokkal jobb a kapcsolatom, szóval ez belefér, nem?
- Na jó, akkor más megközelítés: hogy lettél te egyáltalán prefektus? – váltok át újra vigyorgásba. Tiszta sor, hogy elveszik tőle a jelvényt a hallottak alapján. De eddig sem volt szent életű a levitás, szóval, na mindegy. Kicsit tompán jut el hozzám a folytatás, ugyanis kifele bámulok az ablakon, egy virágszirmot követve végig tekintetemmel.
- Béla? Ja. Hát. Nem tudom – hű milyen összeszedett vagyok. Most újra végigpörgetem magamban azt az esetet, amikor nem fagytam le annyira, amikor igyekeztem megvédeni Masát. Nagyon hasznos volt, ha nem ő lett volna ott akkor, ki tudja hogy haladtam volna-e ennyit a javulás útján. – De, én ... veled is szeretnék többet lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=820167#post820167][b]Juhász Laura - 2020.10.26. 20:34[/b][/url]

- Hát akkor az úgy nehéz ügy – kész, kifogytam az ötletekből. Meg a Bencés témát is lezártnak tekintem, nem akarok nagyon belegázolni az egészbe. Vagyis hát a lényeget megtudtam, azt hiszem.
- Hm, érdekes felvetés – töprengek el a dolgon. Egy esélyt? Hát, nem hinném. Inkább lehet az, hogy azt a rengeteg energiát, ami a lányban van, remélték, hogy valamelyest levezeti, vagy a prefektusságban éli ki vagy nem tudom. – Na várj, azt mondod, hogy most hogy nem vagy prefi sokkal veszélyesebb vagy? – jut el végül a tudatomig, amit mondott. Majd megrázom a fejemet, nem, ezt inkább nem szeretném tudni. Inkább ne mondjon olyat, amit nem kell feltétlenül tudnom.
- Ne, nem szeretnélek elkapni. Vagyis hát, ha elkapnálak nem akarnálak megbüntetni az meg … - a helyzet az, hogy nem igazán fogom fel, hogy ez csak valamiféle vicc. Vagy legalábbis csak félkomoly. Mert kinézem ám Masából, hogy direkt akkor kolbászol arrafele amerre nem kéne, hogy én elkaphassam. Aztán hirtelen rájövök valamire. – Na várj, a következő tanévben már simán mászkálhatsz éjszaka. Mestertanoncokra nem vonatkozik a takarodó – felcsillan a szemem, mintha hirtelen feltaláltam volna a spanyol viaszt. Hát így majd róhatjuk a köröket éjszakánként a kastélyban gond nélkül! Hát mi ez ha nem szuper?! Aztán csak eljut ám hozzám a lényege annak, amit mond.
- Oh, tényleg. Hát persze! Igazad van. Csak most nagyon a remek kis éjszakai járőrözéseink voltak a fejemben – ciki vagy nem, de eszembe se jutott, hogy napközben vagy a hétvégéken bőven be tudnánk ám pótolni azt a pár órát. – Mindenesetre majd azért tudatom veled, hogy mikor vagyok éjszakás, hátha kedved lesz csatlakozni hozzám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=822731#post822731][b]Juhász Laura - 2020.12.08. 18:13[/b][/url]

Nehéz elhinni, hogy Masa veszélyes lenne. Ez a szó meg a lány tökre nem illenek össze. Tudok olyan embereket, akik kapcsán rögtön ez ugrik be, de az nem Masa. Eleven, rosszcsont, néha szétszórt … ezek a szavak jobban passzolnak sokkal. De szerintem Dana sokkalta „veszélyesebb”. Ő aztán mindig benne van/volt valamilyen balhéban. Masánál meg szerintem csak úgy alakulnak a dolgok, hogy belecsöppen, vagy ilyenek. De nem ő keresi a bajt. Ugye?
- Tehát neked a prefektusi lét nem tett jót – bólintok egyet, hogy oké, most már értem. Ez is érthető, a prefektussággal szabadság jár együtt, hiszen szabadon garázdálkodhatunk a kastélyban, járőrözés címszóval. Van akire így hat, van akire úgy. Van akire sehogy. Bízom benne, hogy én az utóbbiak táborát gyarapítom.
- Én úgy tudom, hogy rájuk nem vonatkozik a kijárási tilalom. Ha így van akkor nekik szabad. De most már nem vagyok benne biztos. A lényeg, hogy én nem kaphatlak majd el akkor – tényleg belekavarodtam most már ebbe. De jó lesz utánajárnom hiszen továbbra is prefi vagyok és nekem bizony tudnom kell, hogy mi is a helyzet. – Oké, akkor majd sétálgatunk, de nem éjszaka, hiszen azt neked nem szabad. Semmikor sem.
Rögtön belemegyek a „játékba” miszerint a lány higgye továbbra is azt, hogy nem szabad. Azzal tuti nem követünk el hibát, ha ehhez igazodunk. Aztán körbepillantok a továbbra is üres teremben, az órámra is ránézek és összevonom a szemöldökömet.
- Most vagy az van, hogy mindenki késik, a diákok és a tanárok is; vagy elmarad az óra és minket erről elfelejtettek értesíteni, vagy pedig nagyon rossz helyre jöttünk. Már tíz perce elkezdődött az óra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823303#post823303][b]Juhász Laura - 2020.12.19. 17:12[/b][/url]

-Hm, vajon nálam az mikor jön el? – teszem fel a költői kérdést tűnődve. Nekem nincsenek ilyenjeim. Tökre nem illik rám a kézikönyvekben szereplő kamaszkor címszó alatt leírt mindenféle. Nem lázadok, nem szegek szabályt, tök ugyanolyan vagyok, mint mindig is voltam. Lehet, hogy sosem leszek kamasz? Lehet hogy mindig is amolyan felnőttféle voltam? Vagy sose növök ki a naív gyerekkorból? Fogalmam sincs.
- Ez igazán kedves tőled – mosolyodom el, hisz tényleg milyen cuki már az, hogy csak miattam betart szabályokat, hogy nehogy meg kelljen büntetnem! Oké, betarthatná amúgy is, de na. Édes, nem?
- De hát, hogyan? – hebegek meglepetten. Eltévedni szoktam, de mindig tudom, hogy hova kellene mennem. Most meg, jézusom hát mi van velem? – Ellógni? Én? – hökkenek meg még jobban. Ez a szó eddig nem szerepelt a szótáramban. Előfordult ugyan egyszer, egyetlen egyszer, hogy nem mentem be órára. Most viszont úgy fest kettő lesz abból az egyből. Mert hatalmas nagy fejmosást, és büntetőmunkát kapnánk, ha beállítanánk ennyi késés után. Jobban járunk, ha be se megyünk. De az meg milyen fényt vetne ránk? Ezeken tűnödve követem automatikusan a lányt, oda se figyelve, hogy merre tartunk. Most simán kisétálnék a nyomában a kastélyból is. De nem, szerencsére ő a jó tanteremhez igyekszik, és amikor erre ráeszmélek megkönnyebbülök.
- Azt ugye tudod, hogy most belementem volna a lógásba? – mosolygok rá a lányra, majd gyorsan bekopogok és benyitok a terembe. Még mielőtt meggondolja magát a levitás. Talán nem szúr le minket nagyon a tanár. Talán.