A tanodában a tantermek az alábbi módon helyezkednek el: KATT. Azon termek, melyek neve mellett a "normális" kifejezés áll, így, vagy nagyon apró változtatásokkal, hasonlóan néznek ki: A külön leírást kapott helyiségek pedig itt tekinthetőek meg: - Északi szárny - Mágiatörténet tanterem
A diákok váltig állítják, hogy ez a terem van a legjobban kivilágítva. Az ablakokon nem helyezkedik el sötétítő függöny, és még ha jobb fényben is tetszeleg az egész tanterem, az ifjú tanár szereti felkapcsolni a lámpákat, amivel még az ásítozó diákokat is fel tudja rázni. A fal a világoskék színet kapta, hogy ne terhelje meg annyira a szemeket mint bármilyen sötétebb szín. Egy tábla, egy kép az igazgatóról, és egy térkép található meg a falon, illetve évszaknak megfelelően a professzor megszokta engedeni a díszítést is. A tanári asztal egy tucat ódon könyvet és megsárgult pergament tartalmaz katonás sorrendben, az egyik fiókban pedig isteni finom puhacukorka kínálgatja magát. A táblára minden nap fel vannak vezetve a feladatok, illetve a bonyolult szakszavakat lehet rajta olvasni néha napján. A padok és a székek régiek és komótosak, egyáltalán nem a kényelmet szolgálják, bár még nem panaszkodtak az alkalmasságukra. Minden padban megtalálható egy tárgyi segítő kalauz, hogy az önálló munka során a diákok a legmegfelelőbb válaszokat tudják adni a kis segítséggel. Nincs szükség rá hogy hangosan beszéljenek, mert éppen a megfelelő hangerő hallatszódik vissza a falakról. - Keleti szárny - Gemmológia Terem
Közepes méretű kör alaprajzú teremre nyílik a masszív tölgyfa ajtó. A bejárattal szemben lévő falba van beépítve a tábla, előtte tanári asztal és szék áll, melyek egyaránt meleg barna faragott mahagónifából készültek. Körben a fal mentén, a tábla két oldalán, közel három méter magasságig ásványokat és csiszolt köveket rejtő tárlók és szekrények sorakoznak. Egyhangúságukat a plafonig érő széles párkányú ablakok, törik meg, rajtuk a szükség szerint koromsötétet adó nehéz, bordó brokát függönyök lógnak. Balra a tanári asztal mellett a terem közepe felé egy betegágy áll, rajta egy teljesen és minden porcikájában eleven emberre hasonlító bábu fekszik. Órák alatt ez a „szemléltetőeszköz” életre kel és produkálja az épp tanult ásvány által gyógyítható minden nyavalya, ragály és kórkép összes tünetét. A bejárati ajtó mellett a diákok asztalai és székei sorakoznak ketté osztva, félkör alakban, három-három sorban összesen huszonnégy hellyel. Az asztalok mindegyikén mikroszkóp, kézi nagyító és szükség szerint ultraviola fénnyel is világító, megbűvölt gyertya található. Minden eszköz bűbájjal van levédve, így senki sem tudja kicsempészni őket a teremből, éppúgy ahogy egyetlen más tárgyat vagy követ sem. A helységben emellett az órák alatt hatás blokkoló úgy nevezett „aura-gát” igézet vetül a diákokra, melyet a tanárnő akkor old fel vagy gyengít meg, ha a tanult anyag azt megkívánja. - Keleti szárny - Rúnatan tanterem
A Rúnatan terem a Keleti szárny második emeletén található. Ahogy belépsz a terembe, egy hatalmas termet látsz, nagy ablakokkal, melyeken nincs függöny, így sok természetes fény tud bejönni a terembe. A terembe lépve négy nagy kerekasztal van, melyekhez 10 szék tartozik, így minden asztalhoz 10 diák tud leülni. A falon a Rúna ABC, rajok, illetve a sarokban tárgyak találhatóak. A terem végében található a tanári asztal, és szék ami mögött egy tábla van. A tábla két oldalán, két üveges szekrény van. Az egyikben csak könyvek vannak, a másikban a tantárgyhoz kapcsolódó tárgyak. A plafonról két nagy csillár lóg le, melyeken gyertyatartók és gyertyák vannak.
- Keleti szárny - Önismeret és Pszichológiai alapismeretek tanterem
Átlagos.
- Nyugati szárny - Bájitaltan tanterem
A terem ajtajából már érdekes illatok szállnak tova. Hogy mitől ered, az egy fogós kérdés, mivel nem tudni a választ. De ha belépsz, talán okosabb leszel. Ahogy ez megtörténik, egy tökéletes kis kotyvasztó "boszorkánytanyát" találsz. Legelöl van a tanári katedra robosztus íróasztallal. Közvetlenül mellette egy nagyobb üst, azt a célt szolgálva, hogy a Professzor is tudjon dolgozni, ha úgy tartja kedve. Hátrébb pedig egy fekete tábla ácsorog falábakon. Minden kör alakú padhoz négy ember fér oda az órán, és tud kényelmesen dolgozni. A pad felületét olyan varázslattal kezelték, hogy minden szennyeződés könnyen lejön róla. Ámbár így is jól látni égési, és más nyomokat, ami árulkodik egyes diák bakikról. Az egyik részén azonban kisebb mélyedés van, ami pont megfelelő az üstök számára. A falak mentén polcos szekrények sorakoznak. Egy részükön könyvek, másokon különös formában és színben pompázó különös üvegcsék, fiolák. Nem biztos, hogy kíváncsi vagy rá, mik vannak benne
A méteres ablakok között élő növények kaptak helyet. Jobb, ha vigyázol a tanári asztalhoz közelebb eső cserepes növénnyel, mert bár fehér, szende mivolta ártatlannak mutatja, nagyot tud ám harapni! Főleg ha éhes. Azon a falrészen, ahol nincs se ablak, se polc, képek lógnak. Mind valamilyen növényt ábrázol, általában megnevezve egyes részeit. Egy helyen, körülbelül középen van egy béka festmény. Lakója nem túl aktív, de ha arra jár egy légy vagy bogár, menten felélénkül és elkapja azt ragadós, hosszú nyelvével. Olykor viccből, a diákok holmiját is eltulajdonítja. Igaz, akkor csak meg kell böknöd a hasát a pálcáddal, és visszaadja. Csak ne túl erősen, mert lehet, hogy mást is! - Nyugati szárny - Káros Szerek Ismerete és Ragálytan tanterem
Patináns rend, makulátlan tisztaság, minőségi alapanyagok, eszközök és műszerek. Kell ennél több? A teremben a nagy asztalnál több üst is helyet kapott, ezeket ha éppen az anyag úgy kívánja használatba is lehet venni, ám mivel legtöbbször ez nem indokolt, kényelmes kettes padok is várnak a tanulni vágyókra. A tanári asztal szent és sérthetetlen, a polcokon sorakozó üvegcsékhez engedély nélkül nem nyúlunk... És végképp nem törünk el semmit, ha nem akarunk magunkra zúdítani mindenféle kellemetlen bőrkiütést, no és persze kivívni a Tanárnő haragját. - Nyugati szárny - Bűbájtan tanterem
A Nyugati szárny első emeletén található a bűbájtan-terem. Egy világosbarna, egyszerű faajtón kell belépniük az órára látogató diákoknak ahhoz, hogy helyet foglaljanak a padsorok valamelyikében. A terem bármikor szabadon látogatható és használható, a kijárási tilalom kezdetén azonban működésbe lépnek a rendszeresen karbantartott riasztóbűbájok. Odabenn meglehetősen összezsúfolt hely áll rendelkezésünkre. A tanári asztal a terem végén található, farkasszemet nézve a bejárattal és a diákokkal. A tanári övezet közelében mindenféle olyan segédeszköz fellelhető, ami az óratartáshoz kell. A padokban bárki kényelmesen elférhet, egyetlen fiókjukban pedig mindig akad egy üres lap, penna vagy éppen tintásüveg. A falakon a tantárgyhoz köthető neves bűbájfeltalálók és tankönyvírók portréi köszönnek vissza. A bűbájtan szekció azonban nem itt ér véget. A bejárattól nézve a tanári asztaltól jobbra található egy kis ajtó. Innen nyílik a szertár, ahol a bűbájok gyakorlásához szükséges felszereléseket tárolják. Az ide való belépés csak a szaktanárral együtt lehetséges. Annak ellenére, hogy egy szertárról van szó, meglehetősen nagy helyiség ez, hiszen itt lehetősége van a csoportnak a gyakorlásra is. - Nyugati szárny - Sötét Varázslatok Kivédése - Melodimágia tanterem
Aki belép az égerfa ajtón, egy klasszikus, kissé talán régies – vagy legalábbis a projektorok és okostáblák előtti időből való – tantermet pillant meg, amely elég tágas ahhoz, hogy befogadja az egy évfolyamhoz tartozó diákokat mind a négy házból. Kinézetre meglehetősen átlagos a többnyire egyszemélyes padokkal, s a helyiség végében álló nagy, zöld táblával, melytől nem messze egy szekrény található, tele mindenféle kellékkel, amikre az órákon szükség lehet, ám ennek az ajtaját csak tanár nyithatja ki. Azok a diákok, akik esetleg mégis megpróbálkoznak a feltárásával, többnyire a gyengélkedőn végzik – egy átoknak köszönhetően minden illetéktelen arcán hatalmas pattanások jelennek meg, hogy kirajzolják az „idióta” feliratot, s ezek eltüntetéséhez bizonyosan szükség van gyógyítói segítségre. A tábla másik oldalán időnként egy zongora áll, de ha nincs használatban, többnyire a terem másik végében található függöny mögött rejtőzik, ahová a berendezés többi tagja is kerül, ha a helyiséget párbajozásra, vagy gyakorlati oktatásra akarják használni. A terem függöny mögött rejtőző fele korántsem állandó- néha csak a zongora vagy a padok tárolására szolgál, azonban ha a tanár húzza el, akkor elképzelésének megfelelő táj tárul a szemek elé. Ez egyrészt a terepgyakorlatokhoz szolgál, mivel itt elengedhetők kisebb sötét lények, másrészt, mivel zárt helyiségről van szó, a tanár határozza meg az időjárást és egyéb körülményeket, kontroll alatt tartva a környezetet. Bár a terembe be lehet menni tanári engedély nélkül, párbajozni, vagy felügyelet nélkül varázsolni tilos, és büntetőmunkát von maga után – vagy ami esetenként rosszabb, egy látogatást Serennél. A függöny mögötti részhez is hozzá lehet férni, ami a kívánságok terméhez hasonló tulajdonságokkal bír egy diák által irányítva, tehát valódi veszélyekkel vagy varázslényekkel találkozni nem lehet.
//Álmodói tudnivalók: minden eddig külön témás tanterem itt található az első posztban, feltüntetve azt is, hogy a kastélyon belül hol helyezkednek el. A megcímzésnél elég feltüntetnetek, hogy hol játszotok.//
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2021. április 9. 20:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=829313#post829313][b]Denis A. Brightmore - 2021.04.09. 20:02[/b][/url] Ez meg a Másik meg vagyok áldva - ti is meglesztekTudom, hogy minden diák egy beadandónak örül a legjobban még így az év elején. Ki is használtam az alkalmat a második és negyedik évfolyamon, nehogy még az elején ellustuljanak. Behalok mennyire jó fej vagyok. Kellemesen teljesíthető határidő mellé társítottam a témák kézenfekvőségét, így mindkét évfolyam megmutathatta a tudását, amit elődömnél szerzett. Maradjunk annyiban, hogy egyáltalán nem lettem lenyűgözve. Vagy én várok sokat, vagy a kölykök veszik semmibe a tárgyat. Csak a második opció állhat fenn, így szkeptikusan javítottam ki a legtöbb beadandót mindkét évfolyamon. Meglepő, de találtam egy-kettőt, amire még én is bólintottam egy aprót, hogy nem semmi, de egyebekben a legtöbbet ketté téptem volna, hogy ez brutálisan szar. Nem csinálhatok ilyet. Tudom. Sárközi megkért, hogy legalább az első hónapban legyek normális, utána nem érdekli mit csinálok. Egyelőre tartom magam. Az asztalnál ülve várom, hogy a negyedikesek kivonszolják magukat, majd a helyükre vágódjanak be a másodikosok. Fel sem pillantva olvasom az olaszul írt beadandót, itt-ott annyira ráncolom a szemöldököm, hogy attól félek elszakad basszameg. Fáradtan sóhajtva érek a végére, hátradőlök és meg sem lepődöm azon, hogy a szőke tincsek néznek velem farkasszemet az egyik padról. Vonásaim kisimulnak, mindössze arcomra kerülő gonoszkás vigyor miatt ráncolódik a bőr ajkaim körül. Remek szünetnek nézünk elébe. Az éppen belépő lányra pillantok. - Küldd be a színes tincses fenegyereket, ti meg várjatok a terem előtt - pillanatnyi szünet. - Kösz - teszem még hozzá elgondolkodva. Megy ez, ha nagyon megerőltetem magam. Visszadőlök, ujjaim dobolnak halkan a fa asztal lapján, miközben lehunyom szemeimet, hogy megvárjam, amíg a vattacukor fejű srác betalál, és kezdődhet - megkockáztatom még ilyen hamar is - tanári karrierem legszebb napja.
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2021. április 9. 21:51
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=829327#post829327][b]Denis A. Brightmore - 2021.04.09. 21:51[/b][/url] Ez meg a Másik meg vagyok áldva - ti is meglesztekNem tudom mit gondoltam, amikor fejemet adtam arra, hogy tanítani fogok. Szó, ami szó, nem önszántamból vagyok itt, mindössze közölte a rezervátum, hogyha a csapatot huzamosabb ideig kívánom vinni, akkor kell hozzá végzettség, én pedig úgy repültem rá a pedagógiára, mint annak a rendje. Igen ám, csak arról nem esett szó akkor még, hogy gyakorlat is kell a bánat seggemnek ahhoz, hogy megkaphassam azt a kibaszott diplomát. Alsó ajkamat húzom fel, halkan ciccenek, de érzem, hogy itt maradó vendégem nem kelt fel. Nincs is jobb, mint egy kellemes, délutáni szundikálás, remélem ki is élvezi, amíg tart. Nem nyitom ki szememet, ahogy a vattacukor belép a terembe, az ajtó hangos csattanással csukódik be mögötte anélkül, hogy megmozdulnék vagy megszólalnék, hálásak lehetünk a levegőnek. Ha erre nem kelt fel a negyedikesek egyik kincse, akkor semmire, és ha felém néz, széles mosollyal biccentem félre fejemet. - Jó reggelt! Jót aludtál, Reiner? - ha már belemotyorgott az óra közepébe, miközben éppen tartottam azt, az a minimum, hogy ilyen kedvesen keltem fel. Kékjeimet vezetem a csörgőre, aki toporog az asztal mellett egy ideje, majd könyökölök az asztalomra, támasztom tenyerembe arcomat, míg szabad kezemmel tolom a beadandót elé. - Kicsit beszélgessünk az esszédről - már-már kedvesen csendül fel hangom, ahogy a srác arcát fürkészem mosolyogva. - Értékelném, ha módomban állna, hogy valaki ennyire nemzetközi, de sajnos nem tehetem. Elmondanád, mit írtál le? - tolom az asztal szélére az egészet úgy, ahogy van, miközben türelmesen várom, hogy iskolánk vattacukra odalépjen és elmondja nekem szóról szóra mégis mit írt a beadandóba. Tekintetem csupán egyetlen pillanatra villannak Kendére. - Ha szépeket álmodtál, maradhatsz is velünk. Ha nem, akkor is - pillantok vissza vattacukorra azonnal, hogy kérdőn emelkedjen meg szemöldököm, miközben hátradőlök és várok. Még mindig várok. Vajon meddig kell várni, hogy valami történjen?
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2021. április 11. 10:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=829423#post829423][b]Denis A. Brightmore - 2021.04.11. 10:49[/b][/url] Ez meg a Másik meg vagyok áldva - ti is meglesztekBeszéltek valami szabályzatról, amit be kéne tartani, mint tanárnak, de szerinted mennyire emlékszem rá? Különben is, én ezzel úgy vagyok, hogy amíg ők túlélik, én pedig megtartom tőlük az ép elmémet - viszonylag - addig mindkét oldal teljesen jól járt. Nézőpont kérdése, azért ezt nem fogom előadni Payne-nek, de mondjuk Sárközinek lehet kicsapom majd, hogy pár pohárka whisky mellett beszélgessünk erről már. Öreg haverom, komolyan kezd hiányozni. Ezt persze soha a kurva életbe nem vallanám be neki, mert akkor halálomig - vagy az övéig - ezt hallgathatnám. Lustán emelem kékjeimet Reinerről vattacukorra, mert közben leesett ám, hogy én itt éppen szigorú tanerőt játszok. Közelebb lép, én pedig töretlen mosollyal ajkaimon várom, hogy hova lyukadunk ki. Szemöldököm emelkedik meg meglepetten, amikor közli, hogy vázlat és még le is ette. Utóbbi mondjuk megkönnyebbülésre ad okot, mert nekem minden is eszembe jutott, kivéve az, hogy a srác reggelije van a lapon. Rendben, bevallom, ilyen szempontból valószínűleg én vagyok a nagyon elbaszott, de ezen már ne múljon. Szemem mozdul oldalasan, hogy Reinerre essenek: minden gondolatát hallom, és magamban olyan jól szórakozok, öröm lenne kiengedni a nevetést, de visszafogom magam, hogy amikor vattacukor közli az újraírás lehetőségét köhintsek egyet, miközben egyszerűen hagyom figyelmen kívül a táskájából kihúzott beadandót. - Pedig… - pillantok Reinerre. - Gyere közelebb és magyarázd el Vattacukornak, hogy a ravioli receptet miért nem tudom értékelni - fordulok vissza teljesen az eridonos felé, majd vigyorodom el szélesen. - Amíg a navinés összeszedi a gondolatait, elmondom, hogyha a ravioli lenne csak a papíron, jobban tudnám értékelni, mint amit esszé címszó alatt leadtál nekem - dőlök hátra a széken. - Újraírod - pillantok a falon lógó órára. - Este 7-kor az asztalomra csúsztatod a kifogástalan esszét, részemről lehet olasz is, csak már úgy állj neki, hogy minden betűjét értem - mosolyodom el már-már kedvesen, majd dőlök előre, hogy az esszének csúfolt lapokat húzzam vissza magamhoz és firkantsam fel rá, hogy újbóli leadásra vár és a határidőt. - Mindenki rád figyel, Reiner. Sikerült rájönnöd? - teszem le pennámat, majd emelem kékjeimet a srácra.
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2021. április 13. 20:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=829575#post829575][b]Denis A. Brightmore - 2021.04.13. 20:39[/b][/url] Ez meg a Másik meg vagyok áldva - ti is meglesztekHa ez így folytatódik, az amúgy is ingatag türelmem, kurva hamar fog elfogyni, ha már nem tette meg. Nyammogok halkan a gondolaton, mert benne van a pakliban, hogy a vállamon lévő kisangyal - Payne - fog vissza simán azzal, hogy közli, nincs szex. Ki tudja meddig. Borzalmas fenyegetések ezek, nem kockáztathatok, így a középső ujjal történő orrvakarást egy még szélesebb vigyorral fogadom, amiből pillanatokon belül lesz röhögés, miközben hátradőlök. Ugyanúgy nevetgélve bólogatok arra, hogy vázlat. Hogyne. Kékjeim villannak Reinerre, aki közben szépen magyarázza el nekünk, mégis miért nem jó a ravioli, csak éppen nem úgy, ahogy elképzelem. Fejemet hátradöntve nyammogok hangosan. - Most megkívántam a mexikói kaját - mondom inkább magamnak, mintsem a jelenlévőknek, fejemet is lustán biccentem előre, ahogy két felől kapom a próbálkozást a holnapi napra. Elmosolyodva állok neki bólogatni. - Nem - közlöm egyszerűen, majd a hátsó szekrénysorról éppen leeső, teljesen felesleges cucc áll meg a levegőben, hogy helyet cseréljen Cortezzel, aki meg szépen felém lebeg. Magammal szemben állítom meg, hogy elkaphassam a kék állat macska szemeit. - Ha kihajítalak az ablakon, nincs itt Niamey, hogy elkapjon. Viselkedj, amíg el nem takarodunk - lebegtetem nyakamba az állatot, aki onnan figyeli a jelenlévő két jómadarat lenéző tekintettel. Vállamhoz nyúlva vakargatom meg állát, miközben felállok. - Bár remekül szórakoztam a középső ujjadon, nem mondhatom azt, hogy most használtad utoljára, mert tanár vagyok - lépkedek a két diák közé. - A legnagyobb szerencsédre - jelentőségteljesen mosolygok Vattacukorra, majd fordítok hátat Reinernek, hogy fenekemet támasszam egy padnak, karjaimat fonom össze magam előtt, miközben a levegőben, mindenféle megerőltetés nélkül kezd el kirajzolódni lángokból a sárkány, hogy végül azokat váltsák fel hideglángok. - Viszont tanárként úgy szívatlak, ahogy nem szégyellem. Sárkányfaj és minden, ami a tananyagban van, egy jeggyel rosszabbról indulsz az ujjacskád miatt, minden hiba mínusz egy jegy - mosolyodom el kedvesen, majd nyúlok fel ismét, hogy Cortezt cirógassam, miközben várom, hogy Vattacukor neki álljon, majd feleszmélve pillantok hátra vállam felett. - A büntetésed az órán való hangos alvásért, hogy a tanársegédem leszel. Remélem nem bánod - ellenállhatatlan mosolyt villantok a navinésre, ami szélesebb lesz, ahogy Cortez látványosan borzolja fel szőrét és fújtat Reinerre. Kellemetlen dolog ellentétes elemmel találkozni, tudom, én is érzem, de hát… a szükség törvényt bont.
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2021. május 2. 15:24
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=830781#post830781][b]Denis A. Brightmore - 2021.05.02. 15:24[/b][/url] Ez meg a Másik meg vagyok áldva - ti is meglesztekSok minden elmondható rólam, de az éppen nem, hogy ne értékelném a kreatív feladatmegoldást. Komolyan. Még Reiner esszéjét is sokkalta könnyebb volt értékelnem, mint amit Vattacukor csapott le elém esszé címszó alatt, ámbár mellette szóljon, legalább megpróbálta. Nos, ezek szerint ez kevés, amit nem is vagyok rest szavakba önteni, csakhogy mindenkinek világos legyen. De legalább megadom a lehetőséget arra, hogy ne legyen egyértelmű már év elején: bukni fog a vizsgán. Mert én ilyen jó arc vagyok. Szóval, amíg ő összeszedi a gondolatait - amiből egyáltalán nincs neki sok, ha eddig valakinek nem lenne egyértelmű - addig én Reiner felé fordulok szélesen mosolyogva és adom tudtára, mégis miért van itt. Reakcióján nevetek fel halkan. - Gondolod ezt most, gyerek, aztán majd meglátjuk ki húzza a rövidebbet - intek fejemmel az ajtó felé, hogy akkor részemről ez itt van lezárva, és aligha szeretnék erre több szót pazarolni, de Reiner még megszólal, én meg szememet forgatva fordulok vissza Vattacukor felé, aki azt sem tudja milyen bolygón van. Fejemet biccentem félre, kékjeimben megvillan a teljesen egyértelmű “he?” kérdés, miközben reményeim szerint Reiner elhagyja a termet. Nem azért, mert így kedvem szerint kínozhatom - khm - Vattacukrot, hanem azért, mert láb alatt van, és Cortez idegrendszerének sem tesz jót, ami meg nekem nem jó, úgyhogy igencsak hamar körbeértünk. Jobb kezem mozdul, hogy megdörzsöljem szemeimet ujjaimmal sóhajtva, majd pillantsak Vattacukorra. - Rohadtul nem tudod miről beszélsz - konstatálom hangosan is. - Leadod az esszét 7-ig, aztán keresel magadnak egy korrepetitort, mert hogy a legalapvetőbb dolgokat ne tudd, már komolyan a zsenialitás határait súrolja - villannak kékjeim a terem ajtó felé, ami elől egyre nagyobb hangzavar hallatszik befelé. - Nehogy bóknak fogd fel. Ha nem találsz, majd keresek neked én - lököm el magam a padtól, miközben a sárkány tűnik el kettőnk közül és Cortez ásít egyet lustán, miközben tekintete esik a srácra, ahogy elmegyek mellette. - A jegyet nem írom be, mert van valami apró szikra, ami azt súgja, hogy nem vagy fogyatékos, csak lusta - ingatom meg fejemet, miközben a tábla elé lépve írom fel az óra címét, és pillantok hátra vállam felett megemelkedett szemöldökkel. - Felelnél még egyszer esetleg? Szólj a többieknek és menj a helyedre - intek fejemmel az ajtó felé, mert ideje lenne elkezdeni az órát. Így is sokkal több időt fecséreltem el a két jómadárra, mint illendő lett volna. Komolyan meg vagyok áldva velük. Az elődöm vajon hogy bírta épen maradt idegekkel?
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2021. augusztus 9. 15:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=835523#post835523][b]Denis A. Brightmore - 2021.08.09. 15:35[/b][/url] Átcsúsztok vagy felsültök? szedjétek össze magatokat - 08.09. - Sárkánytan óra I.-IV. évfolyamigMindennek eljön az ideje egyszer. Reiner Kende legnagyobb bánatára ez a nap sokkal előbb jött el, mint arra számított volna. Valószínűnek tartom, hogy azt hitte viccelek ezzel az egésszel, így csak mosolyogva hagytam, hogy ne higgye el egy szavamat sem. Én elmondtam mi lesz, a lelkiismeretem tiszta - ha nem mondtam volna el, akkor is az lenne -, és alig várom, hogy az egész elkezdődjön. Közöltem vele, hogy több évfolyamból is jöhetnek, így igencsak ajánlott a felkészülés, valamint kiválthatja a vizsgát, ha úgy ítélem meg, hogy jól teljesített. Negatívumokról nem beszéltünk, őszintén szólva, még nem is gondolkodtam azon, hogy mi legyen a negatívum végkimenetele a dolgoknak, de... úgyis kiderül. Addig meg nem kell izgulnia senkinek. Könnyed léptekkel, egy könyvvel és egy halom papírral lépkedek be a terembe. Azonnal a leghátsó sor felé veszem az irányt, ahova előző nap már kikészítettem magamnak egy széket, szusszanva vetődök is le rá. A már bent lévő diákoknak köszönök mosolyogva, magamhoz képest meglepően jó kedvem van, és ez nyilvánvalóan annak tudható be, hogy nagyon kíváncsian várom Reiner mégis mit kezd magával. Régen vártam valamit ennyire. Lassan, de biztosan érkeznek meg a diákok. Nem a negyedik évfolyamba járóktól kérem el az igazolást, hogy büntetlenül lehetnek itt. Felemelkedem, a könyvet és a papírokat csúsztatom a székre, könnyed léptekkel indulok el a tanári asztal felé. - Köszöntök mindenkit az év végi ismétlő órán. Szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy aki nem tanulja a tárgyat, nem tudom honorálni az aktivitását, azonban, aki felvette, kiválthatja a vizsgát vele vagy pontokat szerezhet a házának. Maximum 15-öt - fűzöm még hozzá, ahogy megérzem az első felbukkanó gondolatot az egyik diáktól. - A mai órát Reiner Kende, tanársegédem tartja mindenki legnagyobb örömére, főleg az enyémre. Sok sikert kívánok mindenkinek - járatom végig kékjeimet a termen, majd ugyanolyan elnyújtott léptekkel takarodom vissza a székhez, mint ahogy előre mentem. Lehuppanok, mosolyogva pillantok fel tanársegédemre és biccentek egyet, hogy akkor hajrá. Tűkön ülve várom.
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2021. augusztus 17. 17:07
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=835836#post835836][b]Denis A. Brightmore - 2021.08.17. 17:07[/b][/url] Átcsúsztok vagy felsültök? szedjétek össze magatokat - 08.09. - Sárkánytan óra I.-IV. évfolyamigAz első három percben kijött a mérhetetlen fejfájás, ami maximum akkor múlik el, ha levágom egy végtagomat, hogy a fájdalom balanszba kerüljön. Ezen nem segít a Mórocz gyerek sem, aki üvöltve nyomott a kezembe egy doboz pudingot, amit lendületesen hajítottam tovább a kuka irányába. Unottan döntöm hátra fejemet, ahogy Kende neki áll, karjaimat keresztbe fonom mellkasom előtt, lábaimat előrefelé nyújtom ki, bokámnál keresztezve őket, szemeimet lehunyom. Sokan hihetnék azt, hogy éppen bealudtam tanársegédem zseniális előadása alatt, de erről szó sincs. A fülem nagyon is nyitva van, a résnyire nyitott ablaknak köszönhetően a levegő minimálisan ugyan, de igenis jár, így a részecskéknek köszönhetően tökéletesen kihallom, hogy kik folytatnak elmaradhatatlan beszélgetést az órán. Halk zacskózörgés is megüti a fülemet, mikor a legelső órákon letisztáztam mindent. Halkat szusszanok, megvárom, míg Reiner befejezi, azt is, amíg Darik válaszol, majd biccentem előre fejemet és állok fel. Lassú léptekkel indulok a tanári asztal felé, hangom vágja át a levegőt. Míg beszélek állok be az asztal elé és pillantok le a két lányra. - Darik és Hudson - emelkednek el az asztalról a kekszek, amik ívesen lebegnek tenyerembe. - Véleményem szerint igencsak hatalmas probléma, ha egy IV. évfolyamosnak a szövegértése hibádzik. Márpedig a tietek nagyon azt teszi. Elmondtam az első órán, hogy részemről bármit tehettek az órán, kivéve az evést. Az sem érdekel, ha arccal előre fejelsz a nemrég kidobott pudingba, de még egy szó, amíg Kende órát tart, és szellőztök egyet a terem ablakain kívül, valamint vizsga nélkül megbuktok. Esetleg más, akinek lenne mondanivalója? - egyenesedem fel, hogy kékjeimet járassam körbe a termen, majd essenek vissza az előttem ülőkre. - Tiszteljétek meg annyival Kendét, hogy képesek vagytok csendben végig ülni az órát, ami azért készült, hogy ne buktassalak meg benneteket a vizsgán - valamiért biztos vagyok abban, hogy Kende egyáltalán nem készült erre az órára, de gyönyörűen rögtönöz, amit viszont nagyon is értékelek. Még ha egyáltalán nem is látszik rajtam. - Folytasd - fordulok Reiner felé, majd kikerülve a padot lépek vissza a székhez. Ugyanabba a pozícióba helyezkedem vissza, ám mielőtt tökéletes lehetne hajítom ki a tenyerembe fektetett kekszeket, amik hangosan csattannak a kukában. Kifejezéstelen arccal konstatálom, majd döntöm hátra fejemet és hunyom le szemeimet ismét.
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2021. augusztus 27. 13:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=836232#post836232][b]Denis A. Brightmore - 2021.08.27. 13:59[/b][/url] Átcsúsztok vagy felsültök? szedjétek össze magatokat - 08.09. - Sárkánytan óra I.-IV. évfolyamigSzinte már büszkeséget érzek aziránt, amit Kende éppen letol több évfolyamnak is. Témát visz tovább témából, összekapcsolja a történéseket és a kérdéseket ennek megfelelően teszi fel, amikre még meglepőbb, de válaszok is érkeznek, és nem is rosszak. Fejemben folyamatosan pörögnek a nevek, mellettük a pontok, de füleim ki vannak élezve, így hallom meg, hogy nemcsak Darik és Hudson tiszteli meg Kendét, de Vattacukor is. Hangosat morranok. - Vattacukor kapaszkodik a székébe kikúrt erősen - figyelmeztetem az eridonost, majd várok pár pillanatot és vagy megcselekszi vagy nem, de a széke attól még könnyedén emelkedik el a padlótól, majd fordul fejjel lefelé. Ha nem kapaszkodik elég erősen simán benne van a pakliban, hogy leesik, de nem kell aggódni: a levegő megtartja. - Megkérdeztem, hogy van-e valakinek mondanivalója, nem éltél a lehetőséggel. Akkor csendben vagy, hacsak nem a kérdésre válaszolsz, mint Darik - biccentem előre fejemet, hogy ránézhessek. - Érthető voltam? - rebben meg szemöldököm kérdőn, és szinte válasz nélkül fordítom vissza rendesen, ültetem a székbe, majd eresztem vissza egy hang nélkül. Intek Kende felé, hogy folytassa, jöhetnek az Ukrán Vashasúak, amit ismét gyönyörűen visz tovább. A végén tényleg elérjük, hogy büszke legyek, azonban a következő kérdésre kénytelen vagyok Reinerre pillantani. Akaratlan a mozdulat, ahogy előrébb is dőlök, könyökömmel támaszkodom meg térdemen, miközben hallgatom a kifakadást. Szám elé teszem kezemet, így támaszkodom tovább, ahogy szám szeglete ráng meg aprót, valamiféle mosoly kezdeményre. Felegyenesedem, térdemre vetem bokámat, ahogy hátradőlök. - Én jártam már - szólalok meg. Hangom még így is átvágja a teret, ajkam szegletében hagyom kibontakozni a féloldalas mosolyt. - A 73. cikkely mellett rengeteg kritériumnak kell megfelelnie egy rezervátumnak, és elsődlegesen mindig az adott rezervátum állatállományát szem előtt tartva szükséges megoldást találni egy felmerülő problémára - támaszkodom térdemre, felállok, majd indulok el a padsorok között a tanári asztal felé. - A rezervátumok beláthatatlan és bejárhatatlan területtel rendelkeznek, amik az állatoknak remek életkörülményeket biztosíthatnak, míg a rezervátumban dolgozóknak igencsak megnehezítik a munkájukat. Lássuk csak... - hunyom le szemeimet, pillanatok múltán lobban fel az első padsor előtt egy sor hidegláng, amik felveszik a walesi sárkányrezervátum formáját. - Ez a Wales-ben található sárkányrezervátum központi épülete, nyilván egy kicsinyített mása, körülötte a terület, amit felügyelet alatt kell tartani. Ki tudja hány százezer hektár területről beszélünk - döntöm derekamat az asztalnak, fejem fordul Kende felé. - Hogy oldanád meg a bejárhatatlanság problémáját? Hopponálás, zsupszkulcs, seprű kizárva, figyelemmel arra, hogy repülni tudó és defenzív-agresszív állatokról beszélünk - fejemet fordítom előrefelé, majd mosolyodom el őszintén a jelen levő diákokat figyelve. - Közelebb jöhettek.
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2021. szeptember 21. 16:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=837142#post837142][b]Denis A. Brightmore - 2021.09.21. 16:06[/b][/url] Átcsúsztok vagy felsültök? szedjétek össze magatokat - 08.09. - Sárkánytan óra I.-IV. évfolyamigMinden halad a saját medrében és legnagyobb megdöbbenésemre fakad ki tanársegédem éppen a rezervátumok témájánál, ami a többi diák figyelmét is sokkal jobban felkeltette, mint arra valaha gondoltam volna. Szemöldököm rebben meg, ahogy a már lángokból kirakott épület előtt állok, és hallgatom az óra aktív fiú tagjait. - A levitás törpe jól beszél - bólintok egy aprót. Marchetti káromkodását figyelmen kívül hagyom, azonban szavait semmiképpen sem, még a mosolyom is kitart. - A rezervátumok az adott lénynek készülnek. Nekünk egyszerűbb dolgunk van, mint a mugliknak, mert ugye pár pálcasuhintás és kész a beláthatatlan terület - döntöm csípőmet az asztalnak. - A rezervátumok lényege, hogy az állatok biztonságban legyenek pontosan akkora területen, amekkora nekik megfelel, nem az az elsődleges szempont, hogy minden jöttment rájuk lásson, mint egy kiállításon, viszont - hagyok pillanatnyi szünetet. - Teljes mértékben meg tudom érteni az álláspontodat, Kende. Hiába a hatalmas terület, ha az állat lényegében be van zárva, azonban Vattacukor szavai is teljesen helytállóak, ahogy… - pillantok a levitásra, hátha mondd valami név félét, de igazából meg sem várva folytatom. - A levitásé is. Ebben a témában igazán nehéz dűlőre jutni, mert mindenkinek igaza van - menten lemegyek hídba, hogy van egy olyan téma, ahol komolyan önálló gondolatokat fogalmaznak meg a diákjaim, különböző évfolyamokról, ráadásul nem is rosszul. Halkat hümmentek, Kendére sandítok oldalvást, majd egyetlen mozdulatom nélkül tűnik el a rezervátum miniatűr változata a teremből. - Szökés mindig előfordul, amíg a sárkányokkal emberek foglalkoznak - kivéve Wales-ben, mert ott vagyok én. - A két legnagyobbról beszéltünk már vagy fogunk beszélni, kisebb hibák pedig mindig is voltak és lesznek, habár nem engedhetné meg magának egyetlen rezervátum sem - vonom meg vállamat. Nehéz munka ez, mikor olyan emberhiányban szenvedünk, akik tudják is, hogy mit csinálnak és még értenek is hozzá, ne adja Merlin. - Oké. Nem kötelező - ehhez ne szokjatok hozzá -, de aki érez magában motivációt, az írhat egy beadandót a rezervátumokról. Hogy látja és miért úgy, min kellene változtatni, min nem, hogy oldaná meg a szerinte problémákat. A leadási határidőről, valamint a pontozásról minden évfolyamot értesíteni fogok az új tanév első Sárkánytan óráján. Kende… - pillantok ismét tanársegédemre. - Folytasd, kérlek, ha van még valami.
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2021. október 17. 14:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=838222#post838222][b]Denis A. Brightmore - 2021.10.17. 14:34[/b][/url] Átcsúsztok vagy felsültök? szedjétek össze magatokat - 08.09. - Sárkánytan óra I.-IV. évfolyamigSoha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen óra elsülhet ennyire jól. Barátságos vita, vélemény megosztás a diákok között, akiknek tényleg van véleménye valamilyen esetben. Hihetetlen. Mórocz kérdésére csak elégedetlenül megingatom a fejem, Zalán kérdésén viszont halványan ugyan, de elmosolyodom. Lassan teszem Kende vállára a kezemet, hogy majd én intézem, és pillantok a levitásra. - Az ártalmatlanítás az összes rezervátumban más és más. Mivel a legtöbb bűbáj lepereg róluk, és bőrük szinte áthatolhatatlan, kreatívnak kell lenni. A Walesi rezervátumban két megoldás van: pyromágusok segítségével kerülnek közel az állathoz, akinek vagy a szemgolyójába vagy a hónaljába, egy megbűvölt tű segítségével juttatják a nyugtató hatású készítményt, amitől remélhetőleg elájul az állat. Ezek után, ha szerencsénk van, minden probléma nélkül szállítható vissza eredeti élőhelyére - mosolyodom el halványan, mert általában nincs akkora szerencsénk, hogy a sárkányt pontosan arra az időre üssék ki, amíg szükséges lenne. Szusszanva lépek el az asztaltól, amögé sétálva pillantok végig a megjelent diákokon. - Köszönöm szépen mindenkinek az aktív részvételt, a pontok következő tanévben kiosztásra kerülnek. Mehettek - intek nekik, miközben a székről lebegnek felém jegyzeteim. A székre huppanok, az esetlegesen felmerülő kérdésekre válaszolok még, de egyébként a nevek mellé firkantott kulcsszavakat fürkészem inkább. Akaratlan mosolyodom el, ahogy Cortez az asztalra ugrik, állát megvakarva csillannak meg szemeim, ahogy elégedetten dőlök hátra. - Nem is olyan reménytelen egy-kettő, mint azt gondoltam - fordulok az ablak felé, ami kitárul egy intésemtől, majd az ajtót becsukva a diákok után gyújtok rá szemrebbenés nélkül. Na lássuk... Köszönöm mindenkinek a részvételt! A játékot átolvasom, a pontok utána kiosztásra kerülnek minden megjelentnek.
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2021. október 17. 15:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=838233#post838233][b]Denis A. Brightmore - 2021.10.17. 15:34[/b][/url] Vattacukor Merlin áldjon meg - rám nézhetszAz év eleje úgy robbant a nyakamba, hogy már órákat tartottam, amikor felfogtam, hogy egyébként tényleg elkezdődött az év, és össze kellene kapnom magamat. Helvey legnagyobb örömére valószínűleg, a nyáron nem nagyon voltam a házban, szóval a vitákat is megúsztuk, mint a házaspárok. Legalábbis egy ideig teljesen elhittem ezt, amíg Payne a kezembe nem nyomta az Edictum egy számát éppen a legjobb szünetemben valaha. Ő alibinek van, de egyébként Helvey-t dugom. Láttam Payne arcán az aggodalmat, hogy vajon melyik pillanatban fogok elkattanni, de röhögve dobtam félre az újságot, hogy magamhoz húzva közöljem vele, tényleg nem vagyok meleg. Mármint még lehetek, de egyelőre nagyon úgy áll a szénám, hogy nem vagyok. A kérdések hamar elhalnak, a diákok mozgolódni kezdenek az óra végével, így karjaimat fonom magam előtt keresztbe, derekamat döntöm az asztalnak, ahogy türelmesen várom, hogy elhagyják a termet. Tekintetem villan egyetlen egy diákra. - Vattacukor, maradj még - hangom hangosabban hasítja át a levegőt, egy éppen előttem elhaladó lány húzza összébb magát. Óvatosan veregetem meg a hátát, amolyan bocsánat kérésnek szánva, majd pillantok vissza Marchettire. - Vajon miért van az, hogy a beadandóid nem is olyan olvashatatlanok, a tavalyi évzáró órán is egész elfogadható volt a teljesítményed, de egy rendes órán használhatatlan vagy? - féloldalasan fordulok hátra, kezem kinyúl a dolgozatért, amit egészen könnyen ki tudtam javítani, és nem azért, mert annyira rossz lett volna, pár pillanat alatt futom át újra az első oldalt, végül ismét Marchettire nézek. - Beszéltem néhány tanároddal, és kiderült, hogy nem csak engem tisztelsz meg ezzel - rebben meg szemöldököm, felé nyújtom a beadandót, amin egy Várakozáson felüli kapott helyett. Nem mondom, hogy öröm volt olvasni, de ahogy indultunk, meglepően odatette magát, és még így is jobbat nyújtott, mint néhány évfolyamtársa. Sóhajtva keresztezik ismét karjaim egymást mellkasom előtt, ahogy várom, hogy mondjon valamit. Ha elfogadható választ kapok, akkor egész jól megúsztuk ezt, ha nem… hosszú napunk lesz innentől.
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2021. október 25. 16:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=838583#post838583][b]Denis A. Brightmore - 2021.10.25. 16:26[/b][/url] Vattacukor Merlin áldjon meg - rám nézhetszAdott a kérdés, hogy mit kezdesz egy olyan gyerekkel, aki nem elég, hogy a legtöbb mindenbe szarik bele, de még figyelemhiányos is? A kérdéssel önmagában nem lenne baj, a problémám csupán annyi, hogy nagyon úgy tűnik, hogy tőlem várják most a választ, mivel nekem igenis bassza a csőrömet, ha nem figyelnek az órámon. Szóval most nyakig ülök a retekben, amit lényegében magamnak kreáltam. Kezem mozdul mellkasom elől, hogy a választ hallva, ujjaimmal dörzsöljem meg szemeimet. - Lámpalázad van, mert órán figyelned kell? Érdekes megközelítés - morgom bajszom alatt a szavakat, hogy végül átnyújtsam neki a beadandóját, ami pontosan olyan meglepődést okozott neki, mint nekem. Remek, legalább ebben hasonlítunk. És képes vagyok magamban tartani a véleményem erről, de már kiszökne a kezdés, így megköszörülöm torkomat. Nem kellene egy diákomnak azt mondani, hogy ne is szokjon hozzá, igaz? Halkat szusszanva helyezkedem vissza, kékjeimet emelem a srácra. - Meg fogsz lepődni, de semmi rosszat nem csináltál. Engem is meglep - bólintok aprót féloldalas mosollyal ajkaimon, ahogy fürkészem az arcát. Ismételt szusszanást engedek meg magamnak. - Mennyi maradt meg a mai órából? Úgy nagyjából? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. Ha tényleg ekkora problémát okoz neki huzamosabb ideig figyelni, akkor valahogy meg kell oldanunk ezt, hiszen magának ássa a gödröt egyre mélyebbre, és bármennyire hihetetlen, rohadtul megkímélném magam a plusz évektől. Nincs erre lehetőségem, ha megbukik bármiből is. Jobb híján kúszik be a gondolataim közé a tanulótárs ötlete, ám ezen kívül név nemigen, aki valóban tudna segíteni neki. Ez sokkal nehezebb lesz, mint elsőre gondoltam volna, de B tervnek még mindig ott van Payne, hogy segítsen. Nem is rossz. Lehet lepasszolom neki, ő úgy is jártas a balfaszok pesztrálásában, amire én vagyok az élő példa. Végül is… a mai napig élek és virulok, amit aligha magamnak köszönhetek.
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2021. november 21. 18:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=839258#post839258][b]Denis A. Brightmore - 2021.11.21. 18:46[/b][/url] Vattacukor Merlin áldjon meg - rám nézhetszAz legalább már biztos, hogy ezt a gyereket kurva nehéz követni. Nem a kérdésre válaszol, és ha azt teszi, akkor sem azt teszi, mert megválaszol egy kérdést lényegében, csak nem azt, amit feltettem neki. Meg vagyok áldva. Ez már biztos. Payne vajon mit tenne? Azon kívül, hogy kedvesen elmagyarázná neki ez miért nem jó neki. Ő tud bánni az emberekkel, a kölykökkel is, én meg… én vagyok. És ezzel mindent megmagyaráztam. Könnyedén hagyom figyelmen kívül a megszeppenést, ami még egy vak szemét is kiszúrná. - Nem szeretsz az évfolyamtársaid előtt megnyilvánulni, mégis mindig te vagy a leghangosabb - emelkedik meg szemöldököm kissé kérdőn, mert ezt én valahogy nem nagyon tudom összeegyeztetni. Mondhatnám, hogy bennem van a hiba, de ez esélytelen. - Rendben van. Elhiszem, amit mondasz - lököm el magam az asztaltól, megkerülöm azt, a székemre huppanok, hogy pergament és pennát vegyek a kezembe. Felpillantok a meglepetésre, szemforgatva engedem el ezt is, ahogy a kérdésemre adott “jaj”-t is. Ez már jól kezdődik. Pennámat tartom a kezemben, őt figyelve dőlök hátra, akkor pillantok el róla csupán, amikor előkapja a jegyzeteit, ami meglepően soknak tűnik, így első ránézésre. A jegyzetekért nyúlok, elveszem tőle azokat, a penna visszakerül a helyére, mutatóujjammal csinálok körkörös mozdulatokat, hogy mondja csak, amíg én átfutom a jegyzeteket. Olvastam már rosszabbat is. A legtöbb lejegyzetelt dolog teljesen irreleváns, de elnézem neki, mert legalább jegyzetelt, és végül is a lényeg is a papíron van. Hümmentve nézek fel rá, visszanyújtom neki a pakkot, majd dőlök vissza. - Van egy ajánlatom - fogom kezembe ismét a pennát. - Minden órámon kötelezően figyelned kell harminc percet, majd részemről felkelhetsz és elhagyhatod a termet. Csendben - szögezem le ellentmondást nem tűrő hangon. - Vagy maradhatsz is, nem érdekel, de azt is úgy, hogy nem zavarod a többieket. Szólni fogok a harmincadik percben - nézek rá jelentőségteljesen. - Rövidebb kidolgozású dolgozatokat fogsz kapni, majd beszélek az igazgatóval ezekről, cserébe minden hónap utolsó napjáig jegyzeteket készítesz nekem a mindennapjaidról, és egy esszét, egy általad kiválasztott témáról, ami egy olyan témával kapcsolatos, ami éppen érdekel - kapom el tekintetét. - Benne vagy?
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2022. január 2. 17:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=841566#post841566][b]Denis A. Brightmore - 2022.01.02. 17:23[/b][/url] Vattacukor Merlin áldjon meg - rám nézhetszAzt mondja nekem, az tökre más. Megdörzsölöm szemeimet. Igen, valóban teljesen más, mégsem érzem azt, hogy a mondandóm lényege valóban átmenne. Miért van így? Lehet túlságosan nagy fába vágtam a fejszémet, de az isten, vagy az ördög - kurva mindegy - legyen a tanúm rá, nem fogom már annyiban hagyni. Van az a férfi büszkeségnek nevezett dolog, ami nem hagyja, és szögezzük le, én valahogy dupla adagot kaptam belőle. Szemöldököm emelkedik meg rosszallóan már az asztal mögül a herbál-feketére, de inkább szusszanva elengedem. - Az Hebridai fekete - javítom ki elsősorban, mert mindennek megvan a határa. Ne lépjük át őket. - Tényleg hiszek neked, nem kell győzködnöd - eddig sem kellett volna, mert hát szarom le, csak beszéljünk a lényegről, és haladjunk. A felesleges szócsépléssel nem érek el semmit, maximum leég az agyam, és baszhatom ma is a javítandó pakkot. Aprót biccentek arra, hogy király, a széken ülve fürkészem diákom arcát, majd még egy bólintás az ismételt monológra. Hogy ez a gyerek mennyit tud beszélni, te szentséges Merlin… A megerősítés után vázolom fel neki, mégis mire gondoltam, és csak remélem, hogy minden érthető, de ahogy beszéd közben elnézem az arcát, nem vagyok benne biztos. Most megkukult vagy mi az isten van? - Valahogy így, igen. Esszét írsz egy témáról, ami érdekel, a jegyzetek nem is olyan fontosak - gondolkodom el, végül megvonom a vállamat. Végül is, teljesen el tudom engedni azt a részét, hogy egy diákom mindennapjairól olvassak, amikor van jobb dolgom is. Somolyogva támaszom arcomat tenyerembe. - Nem, nem viccelek. Szerintem ez annyira nem rossz ajánlat, a feltételek pedig elég egyértelműek - vonom meg vállaimat ismét lezseren, majd szusszanva dőlök hátra. - Nagy hévvel mondtad, hogy benne vagy, de el sem hiszed - csóválom meg fejemet rosszallóan.
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2024. június 25. 14:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=879936#post879936][b]Denis A. Brightmore - 2024.06.25. 14:16[/b][/url] Salamon nyehA kérdés jogos volt mindenkitől, akitől megkaptam - kurva sokan voltak -, hogy miért? A válasz meg egyszerű: mert teljesen átérzem milyen érzés olyan erő birtokában lenni, amit nem tudsz uralni vagy együtt dolgozni vele. Szar, sokkoló, fárasztó és tönkreteszed a bizonytalanságod miatt a körülötted levő embereket. Az elődöm meg amúgy is egy balfasz volt, elvileg nem húzta sokáig a srác mellett, de kövezzen meg akárki, nem látok egyelőre benne problémát. Mármint a nyilvánvalón túl. Miután leült sem fordulok hátra még. A táblán egy félig kidolgozott sárkány csontozata van, aminek éppen befejezem a szárnyát, felírom a megnevezéseket mint latinul, mind magyarul, majd dobom el a krétát és fordulok végül Salamon felé. - Mi történt?
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|
Denis A. Brightmore Tanár, Mestertanonc Tanár, Elemi mágus, Legilimentor, Egyetemi hallgató, Okklumentor, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák
Fél-gyilkos | csattanó maszlag | házas offline RPG hsz: 686 Összes hsz: 3852
|
Írta: 2024. június 27. 16:34
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=879971#post879971][b]Denis A. Brightmore - 2024.06.27. 16:34[/b][/url] Salamon nyeh- Ez tényleg a szokásos - az időközben megkerült asztalnak döntöm neki a csípőmet, kezeimmel támaszkodom meg kétoldalt a falapon. Halkan hümmentek egyet, majd veszem elő cigarettámat és gyújtok rá. - Min vesztetek össze? - úgy kellene tennem, mintha tényleg tudnám mit csinálok, pedig fogalmam sincs. Nem vagyok sem pszichológus, pszichiáter meg főleg nem, így őszintén, azt csinálom, amit a legjobbnak látok. Tudom, ez igencsak különös tőlem, de mit tehetnék, amikor átérzem a srác helyzetét? Nem emelek glóriát a fejem fölé, nem hiszem, hogy isten lennék, aki mindenkinek a problémáját meg tudja oldani, ám nem tagadom, hogy látok arra rációt, hogy csak megkönnyíthessem neki. - Csak azért érdekel, mert vagy te vagy hülye és hagyod, hogy az érzelmeid befolyásoljanak vagy... nem. Nincs második opció.
|
RÉDNÜT CSÓTÁNY
|
|
|