38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Alicia Sara Sjölander
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


még kisebb Sjöli | Lissi
offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 93
Írta: 2024. október 14. 21:32 | Link

××× Ethan
  Bájitaltan tanterem, óra után


Egykedvűen ülöm végig az órát, monoton vagdosva a hozzávalókat, és tolva padtársam orra elé, míg a kissé nyúzottnak tűnő professzor a táblára ír, vagy épp arról magyaráz valamit, hogyan is kell ezt a hülye gyökeret felaprítani. A mellettem ülő lány hitetlenkedő sóhaját hallva nem úgy, ahogy én csináltam.
Szerencsére háttal vagyok a teremben ülők nagyrészének, az egyik legközelebbi kerek asztalnál, ami a tanárihoz közel áll, de így is hiába hunyorognék a tábla felé, nem tudom kivenni, miket jegyzetelt fel oda, pedig még mondta is, csak hát.. nem figyelek.
Hátra sem, ami azt illeti, mert úgyse tudnám, melyik folt Ethan, aki ugyan rám köszönt, mikor elsétált mellettem, de csak úgy, mint a többi cserediáknak, akikkel kényszerűségből, mert együtt újak a régiek közt, már váltott pár szót. És nem úgy, ahogy... a hétvégi Bogolyfalvi látogatás után reméltem.
Hiszen azt mondta, tetszem neki, akkor meg miért nem ül mellém, és fogja a kezem, hogy együtt nyomjunk ki valami undorító kelést ebből a rémesen büdös valamiből?
Na mindegy, igazából nem kéne meglepődnöm. Nem is vagyok. Csak.. azért rossz.
Az óra végeztével aztán hátramaradok, úgy teszek, mint aki elfelejtett valamit, és a táskámban matatok, mígnem mindenki ki nem megy. Akkor aztán előveszem a kopott kis tokot, belőle pedig az undok szemüveget, amit aztán orromra is tűzök.
Vissza leülök a helyemre aztán, és nagyon sebesen nekiállok lekörmölni a fekete tábla tartalmát. Még szerencse, hogy nem lett letörölve.
Utoljára módosította:Alicia Sara Sjölander, 2024. október 14. 21:36
Hozzászólásai ebben a témában


“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”  

Ethan D. Mandrake
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 64
Írta: 2024. október 19. 15:53 | Link

ALICIA


Micsoda véletlen, hogy amint befelé sétált, kiszúrta az egyik padban a kis ártatlan Alice-t, akivel a hétvégén sikerült egy kicsit közelebb kerülniük egymáshoz. Csak egy szimpla köszönéssel szólt oda hozzá, de a pillantásából legfeljebb a lány érezhette volna, hogy Ethan bizony pontosan emlékszik, mi is történt. Mosolya már csak azután tűnt fel az arcán, hogy elhaladt a lány asztala mellett, egy hátsó padban foglalt helyet és nem igazán foglalatoskodott a tanórával. Leginkább firkált egy lapra és apró galacsinokat gyúrt, amiket aztán az előtte ülő kapucnijába próbált betalálni. A páros feladatnál pedig a munka nagy részét is ráhagyta a padtársára, majd ahogy véget ért az óra, felpattant és kicaplatott a teremből. Nem ment messzire, az egyik oszlopnak dőlve nézte a kijáratot, de feltűnt, hogy nem jön ki rajta Alicia. Éppen ezért visszaosont, bekukkantott, s látva, hogy már teljesen üres a terem, úgy lépett be, hogy az ajtót óvatosan húzta be maga után, majd egész nesztelenül lépdelt a lány mellé. - Nocsak, előlem akarsz bujkálni ebben a szemcsiben? - dől vállával a táblának, ezzel eltakarva a mondat folytatását. Mosolya pedig a szokásoshoz híven lehengerlő.


Hozzászólásai ebben a témában
Alicia Sara Sjölander
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


még kisebb Sjöli | Lissi
offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 93
Írta: 2024. október 19. 16:04 | Link

××× Ethan
  Bájitaltan tanterem, óra után


Igyekszem kiverni a fejemből Ethant és azt, hogy szinte semmibe vett, óra után sem jött oda hozzám, csak ment a dolgára a többiekkel. Igaz, abból a szempontból jó így, hogy legalább nem tart fel, le tudom írni a táblára írottakat, de.. igazából annyira nem bánkódtam volna, ha mégsincs rá lehetőségem.
Mindegy már, és ha így alakult, akkor tényleg nem árt sietnem, hiszen ki tudja, lesz-e itt óra a szünet után, és hogy mikor kezdenek el rá beszállingózni a diákok. Senki se láthat így!
Aztán ahogy egyszer felpillantok a veszett körmölésből, már nem látom jól a szöveget, és egy pillanattal később a felismerés is utolér, hogy miért nem. Mert ott áll valaki, és eltakarja. Ijedten hátrahőkölök, és mikor meglátom, hogy éppen Ethan az, aprót sikkantva kapom le a szemüveget, és olyan szerencsétlenül próbálom mielőbb eltüntetni, hogy kirepül a kezemből és három sorral hátrébb csattan a földön. Nyilván összetörik, de ez érdekel a legkevésbé, hiszen egy egyszerű reparo helyreteszi, de az emléktörléshez nem értek, márpedig a srác meglátott benne!
- Nem, én nem! Én csak.. én..! Hagyjál..! - összegzem végre a gondolataim ahogy szabályosan kiesek a padomból, és tapogatózva elindulok a szemcsiért.
Hozzászólásai ebben a témában


“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”  

Ethan D. Mandrake
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 64
Írta: 2024. október 19. 17:01 | Link

ALICIA


Sikerül meglepnie a lányt, aki úgy tűnik, nagyon elmerült valaminek az írásában. Épp csak megindulna, hogy közelebb lépjen a lányhoz, az szinte eldobja a szemüveget, aminek csattanása hallatszik is a közelben. Ethan kérdő mosollyal vonja fel a szemöldökét, Alicia viszont igen csak furán viselkedik, ami egyébként szórakoztató Ethan számára, el sem akarja hinni, hogy ennyire zavarba tudja hozni a csajt. - Miért bujkálsz? - kérdi, ahogy előre hajol és lesi, hogy hová mászik a lány, aztán ő is közelebb lépdel, s megpillantja a szemüveget. Leguggol és mielőtt a lány még ráfogna a szemüveg szárára, Ethan emeli azt a magasba. - Ez a tiéd? - maga elé emeli, törött ugyan, de még így is látja, hogy brutál extrás a nagyítás, majdnem beleszédül. - Hallod Alicia, nem mondod komolyan, hogy emiatt bukdácsoltál annyit? Te nem látsz jól? - érezte mindig is, de most elég egyértelmű. De akkor vajon mit látott eddig Ethanből? - Gyere már fel a földről na - nyújtja a kezét, hogy felsegítse őt, kár bujkálnia, már úgyis lebukott.
Hozzászólásai ebben a témában
Alicia Sara Sjölander
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


még kisebb Sjöli | Lissi
offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 93
Írta: 2024. október 19. 17:13 | Link

××× Ethan
  Bájitaltan tanterem, óra után


Megtörtént a legrosszabb, amit csak el tudtam képzelni, és ahogy matatok a szemüveg után, érzem, hogy arcom hozzávörösödik hajamhoz. És Ethan még oda is jön hozzám, és látom, hogy lehajol, és nyilván a szemüveggel a kezében egyenesedik fel.
- Ki bujkál? Én nem - vágom rá kissé felháborodva, de inkább szégyenkezve, miután a sikertelen kúszva-mászó akcióm után seggre ülök a földön, és összefonom karjaim.
Még el is fordulok, durcásan, kérdésére csak rázva a fejem. Az enyém ugyan nem! Á, kit akarok becsapni? Beletörődően sorsomba kámpicsorodok el és rántok vállamon egyet.
- És ha nem? Kicsit rosszul látok, nagy ügy. Nem hordom, csak amikor muszáj.
Gyanakodva nézek a felém nyújtott kezére, de nem fogadom el, inkább feltápászkodom egymagam, aztán kitartom felé kezem és ujjaim tenyerembe csattintom kétszer, ezzel jelezve, hogy oda bele tessen szépen tenni a szemüveget.
Hozzászólásai ebben a témában


“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”  

Ethan D. Mandrake
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 64
Írta: 2024. október 19. 17:19 | Link

ALICIA


- Ne csináld már - megcsóválja a fejét, nem is érti, hogy mi baja van Aliciának. Megkocogtatja a vállát, hogy végre felé forduljon, azután címzi csak neki a kérdését, mire választ is kap. - Nem értem , miért kell hisztizni, egyáltalán nem baj, ha szemüveges vagy, csak hordani is kéne, ha nem látsz - jegyzi meg, és a felé nyújtott kézbe adja a szemüveget. - Márpedig, ha jól emlékszem, múltkor egy oszlopnak is nekimentél. Miért nem hordod? Egyáltalán nem gáz annyira…vedd már fel - kéri, mert tök jó lenne, ha végre Alicia látná is már Ethan arcát.
Hozzászólásai ebben a témában
Alicia Sara Sjölander
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


még kisebb Sjöli | Lissi
offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 93
Írta: 2024. október 19. 17:28 | Link

××× Ethan
  Bájitaltan tanterem, óra után


Frusztrált kis sóhaj hagyja el ajkaim, de beletörődően felemelem a szemüveget, hogy felvegyem. Félősen felpillantok még Ethan homályosan ugyan, de kivehető arcába.
- Úgyis csak kinevetsz, mint mindenki, essünk akkor túl rajta.
Nem fogom csak úgy bevenni neki, hogy nem gáz, mondta már más is, hogy aztán megbámulhasson benne és a hasát fogja aztán a nevetéstől. Anyukám szerint persze aranyos, Apu meg azt mondja, rúgjam fel, aki bánt, de az nem úgy megy, ha az ember másfél méter magas.
Az orromra tűzöm, aztán feltolom szememre az undok szemüveget, és egy pillanatra elidőzik tekintetem a lencséken, melyek több ponton is széthasadtak, egy részen pedig egy kis háromszögnyi darabka is kihullott a vastag üvegből. Na tessék, így összetörve talán még rosszabb. Nem hittem volna, hogy lehet az összképen rontani.
- Na, így is tetszem? - szegezem neki a kérdést, és égni kezd a szemem, ahogy könnyek gyűlnek benne.
Hozzászólásai ebben a témában


“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”  

Ethan D. Mandrake
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 64
Írta: 2024. október 19. 17:40 | Link

ALICIA


Megtekeri a szemét, nem bírja, ha valakit ezerszer kell győzködnie valamiről, meg aztán csak egy szemüvegről beszélünk, nem egy nagy dolog. - Miért nevetnélek ki? - jó, lehet kiröhögné, mondjuk ha legelőször látná és gőze nem lenne róla, hogy ki az, akkor jót nevetne, de akkor is csak azért, mert a társaság is röhögne. Most viszont nincs körülöttük senki. - Ejj, ezt jól széttörted - csóválja meg a fejét, látva a csajon a szemcsit, ami nem elég, hogy nem a legfrissebb divatot követi, de tele van repedésekkel és hiányzó darabokkal. - Reparo! - kihúzott pálcáját rászegezi, így a szemüveg pár pillanat alatt olyan lesz, mint újkorában. Az viszont nem kerüli el a figyelmét, hogy a csaj mindjárt bőgni kezd. - Baszki ne már - sóhajt. - Te totál zakkant vagy. Ez csak egy kibaszott szemüveg. Most mutatok valamit…de ha bárkinek is elmondod, nyakon verlek - mondja nagyon is komolyan, aztán előhúzza a zakójából a szemüvegét és felrakja. - Na, így is tetszem? - kérdez vissza Aliciától, neki ugyan modernebb keretes, de hát a szemüveg az szemüveg.
Hozzászólásai ebben a témában
Alicia Sara Sjölander
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


még kisebb Sjöli | Lissi
offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 93
Írta: 2024. október 19. 18:01 | Link

××× Ethan
  Bájitaltan tanterem, óra után


Miért ne nevetne ki? Inkább ez a kérdés, de tényleg nem teszi, ami kicsit ki is zökkent. Ahhoz legalább már hozzá vagyok szokva, tudom, hogy reagáljak rá, a könnyeim viszont váratlan fejleményként jelentkeznek. Tőle úgy látszik, rosszabbul esne, ha kigúnyolna, mint másoktól, és ez bizony azzal lehet összefüggésben, hogy csókolóztunk. Azt hiszem, tényleg nagyon tetszik nekem, és ettől csak még fájóbb, mikor nekiszegezem a kérdést, és számítok az elutasításra. Persze, hogy nem fogok így tetszeni neki, azt se igazán hiszem, hogy eddig tetszettem volna.
Pálcát húz, és megjavítja a törött lencséket, de ettől csak tisztábban látom majd, mikor faképnél hagy. Ehelyett azonban a belső zsebébe nyúl, és... előhúz egy szemüveget! Jó, az övé szép, és nem is olyan erős, mint az enyém, nem tudom pontosan, mit is vár tőlem, de attól még meglep.
- Ki.. ki mondta, hogy eleve tetszettél? - cincogok alig hallhatóan.
Hozzászólásai ebben a témában


“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”  

Ethan D. Mandrake
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 64
Írta: 2024. október 23. 19:18 | Link

ALICIA


Felvonja a szemöldökét, aztán csak megrázza a fejét, látva a lány gyerekes viselkedését. - Igaz, végül is, nem volt rajtad sosem szemüveg, szóval ez lennék én - bárgyú vigyort villant, aztán arrébb sétál és kinéz az ablakon, látja, hogy sokan ahogy kiszabadultak az óráról, máris megrohamozták a Sütögetős helyet. - Van ma valami különleges, hogy mindenki a kajás sarok felé indult vagy ez itt normális lenne? - nem emlékszik rá, hogy a cserediákok tiszteletére rendeztek-e bármi falatozást is, de lehet nem ártana megnézni.
- Amúgy, ha ennyire gáznak érzed a szemüveget, miért nem csináltatsz kontaktlencsét? Vagy választhatsz másik keretet is - jegyzi meg csak úgy mellékesen, immár a párkányban ülve.


Hozzászólásai ebben a témában
Alicia Sara Sjölander
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


még kisebb Sjöli | Lissi
offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 93
Írta: 2024. október 24. 17:12 | Link

××× Ethan
  Bájitaltan tanterem, óra után


Távolra nem látok jól, vagy leginkább semennyire, közel hozzám kitisztul a kép, és Ethan volt olyan közel is, amikor már azért nem láttam, mert túlontúl közel volt. Mármint nem azért, mintha kicsit is zavart volna...
A lényeg, hogy tisztában voltam vele eddig is, hogy nagyon helyes, és a szemüveg se ront az összképen, sőt, hanyag eleganciájával inkább csak még dögösebb tőle, hogy pukkadna meg! De nem kötöm az orrára, a könnyeimmel küzdök, és számat is összepréselem, nehogy valami hüppögésszerű hang hagyja el.
Odasétálok mellé, és kikukucskálok az ablakon, a sütögetőt megrohamozó diákokat nézni.
- Nem'tom, szerintem éhesek lehetnek - rántom meg a vállam. - Te nem szoktál az lenni? Vagy fényevő vagy? Vagy a levegőt harapdálod?
Elkezdek kuncogni, ami sokkal jobb, mintha bőgnék, és azt jelenti, kezdek feloldódni. Valaki megtudta, hogy nézek ki a rút szemüvegemben, és nem mutogat ujjal rám!
- Nézz már rá, milyen erős! Ebből nem csinálnak kontaktlencsét. És muszáj ilyen masszív keretbe tenni - sóhajtok, és azt már nem teszem hozzá, hogy örököltem a keretet, pénzkidobás lenne másikat venni, meg fölösleges flancolás. Amúgy se a keret a baj, hanem minden más.
Hozzászólásai ebben a témában


“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”  

Ethan D. Mandrake
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 60
Összes hsz: 64
Írta: 2024. november 11. 20:03 | Link

ALICIA


Előhúz egy cigarettát, de nem gyújt rá, csak nézegeti, amikor Alicia is mellette telepszik meg a párkányban. - De, szoktam éhes lenni, most mondjuk nem vagyok az - oldalra sandít, figyelve a kuncogást, aztán füle mögé illeszti a cigit és leugrik az ablakból. Kissé unja magát itt a kastélyban, jó lenne valamit csinálni. - Mutasd - elveszi a szemüveget a lánytól, hogy alaposabban megnézze.- Ebből nem, de egy profi gyógyító biztosan tudna ajánlani valamit, és szerintem keretből is van sokkal vékonyabb, ami attól még lehet, hogy jól tartja az üveget és strapabíró. Csak keresni kell. Nem kell mindent elsőre feladni, azt a gyengék csinálják. Kapd össze magad - jegyzi meg, aztán elindul az ajtó irányába. - Akarsz cigizni? - kérdi, miközben megfordul és hátrálva lépdel kifelé. - Mert akkor gyere - azzal már fordul is sarkon és indul le az udvarra, hogy keressen egy helyet, ahol rágyújthat.


Hozzászólásai ebben a témában
Alicia Sara Sjölander
Diák Rellon (H), Harmadikos diák


még kisebb Sjöli | Lissi
offline
RPG hsz: 83
Összes hsz: 93
Írta: 2024. november 15. 18:23 | Link

××× Ethan
  Bájitaltan tanterem, óra után


Lekapja rólam a szemüveget, nem vár engedélyre, hogy odaadom-e vagy sem, ami olyan váratlanul ér, hogy egy pillanatig megszólalni se tudok. Megint otthon érzem magam, ahol a csúfolódók ugyanígy lekapták rólam, hogy aztán ráköpjenek, a földre dobják és rálépjenek, vagy csak eldugják előlem. Ethan azonban egyiket se csinálja, csak nézegeti. És nem csak azt, még ötletei is vannak, hogy tehetném kevésbé cikivé. Csak a végén, mikor lényegében lebasz, hogy szedjem már össze magam, remeg meg kissé a szám, és érzem szúrni ismét szemem.
- Add vissza..! - veszem tőle el a rút szemüveget, amit hiába gyűlölök, csak az enyém. - Jó, majd megpróbálom megfűzni Nessie-t, hogy menjünk el körülnézni, hátha van jobb.
Visszanyomom orromra, és ekkor látom, hogy a srác elunva a helyet, vagy engem, már el is indult kifelé. Lemondóan fordulnék épp vissza az ablak felé, mikor hátrafordul.
- Hogy én? Cigizni? - hökkenek meg, és bután bámulok utána, ahogy távolodik, majd hirtelen ellököm magam az asztaltól, és futva indulok meg utána.
Egyáltalán nem vonzz a cigizés, büdösnek tűnik és rossznak, és még káros is, úgy tudom, de a menő gyerekek mind cigiznek. És Ethan elhívott magával! Szóval naná, hogy csatlakozom hozzá, csak mielőtt kilépnék utána a folyosóra, leveszem és táskámba süllyesztem a szemüvegem.
Hozzászólásai ebben a témában


“Delad glädje är dubbel glädje; delad sorg är halverad sorg.”  


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély