36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
ÁVT tanterem
Írta: 2020. december 5. 11:21
| Link

  
"A nőhódítás titka: felismerni,
hogy melyik nő akar meghódolni."

Az első sorban ült, ahogy mindig, előtte két külön füzettel. Az egyik felett egy megbűvölt toll sercegett serényen, szóról szóra leírva minden szavát a professzornak, míg közvetlenül a keze ügyében egy másikkal saját észrevételeit jegyezte föl, oda-odanézve, de többnyire Ardai tanárnőn tartva tekintetét.
Mikor aztán gyakorlati részhez értek, gyorsan megfogta az önálló életet élő írószert, és lefektette a füzetre. Pálcát húzott, és követte az utasításokat.
Szinte sosem lankadt a figyelme órákon, nem húzta a száját semmire, és nem zavartatta magát azon sem, ha valami nem sikerült, akár többszöri nekifutásra sem. Tudta, hogy nem elsősorban a varázstudása, amivel kitűnik, nem volt született zseni, minden sikeréért keményen meg kellett küzdenie. De épp ezért tudta, hogy ha elég sokáig próbálkozik valamivel, előbb-utóbb menni fog.
A transzformációs bűbájokkal egyébként többnyire egész jól boldogult elsőre is, elvégre ha már valaki önnön magát képes volt egy szempillantás alatt egy ötven kilóval könnyebb, anatómiájában teljesen eltérő madárrá alakítani, annak már illett a kisujjában lennie az ilyesminek. De ettől még nem bízta el magát, nem hitte azt, hogy nincs már semmi, amit taníthatnának neki.
Újabb elméleti részbe kezdett a professzor, így Lilla a füle mögé tűzte pálcáját, mert már az előbb is majdnem azzal kezdett el jegyzetelni, és gyorsan hegyére állította a kis önműködő tollát.
Ám ekkor véget ért az óra, Lilla pedig kissé bosszúsan csukta össze füzeteit. Nem értette, hova siet már megint mindenki, és miért nem hagyják, hogy a tanár gondolatai végére érjen. Mindegy, megrázta a fejét. Mindig ez volt.
Összeszedelőzködött, majd kissé értetlenül forgolódni kezdett, még szoknyáját is megtapogatta, a zsebet keresve rajta, ami persze nem volt neki, épp csak a füle mögé nem nézett.
- Hol a fenében van a pálcám...?
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2020. december 30. 17:02 | Link


ÁVT terem; az óra után;


Álmatag tekintettel bámulom a terem egyik pontját, ujjaim között már régen lustán pihen az írószer, mert meg sem mozdítom azt, pedig, eltökéltem, hogy jegyzetelni fogok. De nem teszem, mert azon a vásznon jár az eszem, amit ma, minden óra után végre befedhetek, amelynek befedésére alkotott kép a fejemben kezd kialakulni. Se eleje, se vége, nagyon alakja sincs a masszának, tudom, hogy vázlatoltam oda valamit, de nemigen emlékszem hirtelen, hogy az és a fejemben élő színek, amik elég fakók és sötétek, illenek majd hozzá. Nem ez lesz az első, amit el fogok tűntetni, így, nem aggódom ezen. Bambulásomból a tanárnő hangja ránt vissza, noha nem nekem és engem korhol le, egyszerűen csak hallom azt a mondatfoszlányt, ami végre elér agyamig és amitől, kissé megrázva magam gondolatban, a jegyzetem felé fordulok. A fele hiányzik, így, egy új lapra folytatom inkább, amit még tudok, aztán, a gyakorlati résznél már aktívabban kapcsolódom be, de látni, hogy nem vagyok itt teljesen fejben. Nem is órán kell remekelni, vizsgán majd, amikor bemutatom neki élesben és végül elenged, hogy megfelelt, vagy sem. Sosem izgultam ezt túl, a mágia egy adalék, nekem másban van az erőm inkább. Vagyis, másban érzem. Az, hogy mi van plusz bennem, az már más tészta, azt másik órán fejtegetem.
A gyakorlat után már hiánytalanul jegyzem le a maradékot, eltökélve, hogy majd valakitől szépen elkérem és lemásolom, nehogy az legyen, hogy majd pont ez fog hiányozni nekem. Letéve a tollat, nagyot nyújtózok, amint az órára pillantok, hogy annak szépen vége. Az idő legalább gyorsan telik, ilyenkor, máskor még gyorsabban, ha majd nekiállok alkotni, talán reggel is lesz, mire csak annyit érzékelek, hogy eltelt egy óra. Felállva, cuccaimat a táskába pakolva indulok, amint helyem akad rá, majd megállok, mert valakinek sokkal sietősebb, mint nekem, szinte fellök a táskájával, mire kedvesen utána intek középső ujjammal.
- Csak utánad – mert az angol modorosság nem kopik ki teljesen, így, kezem leeresztve lépkedem és akad meg tekintetem a szőkeségen, aki éppen olyan elánnal keres valamit, mintha az élete múlna rajta. Megmosolyogtat, ahogy fordul körbe és körbe, én pedig eddig se siettem annyira, vidám tekintetemmel lépek oda hozzá.
- Ezek a fránya dolgok, csak eltűnnek – állok meg mellette, finoman a karjára fogva, hogy ne forogjon tovább. – Van valami a füled mögött – azzal, óvatosan odanyúlva, tincsei közül, figyelve, hogy egyet se rángassak meg, kihúzom füle mögül a pálcát és elé tartom. – Egy kis varázslat – mintha csak utcai mutatványos lennék és érmét varázsoltam volna ki a füle mögül, még meg is forgatom ujjaim között, hogy a markolat felé nézzen.
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2020. december 30. 20:25 | Link

  
"A nőhódítás titka: felismerni,
hogy melyik nő akar meghódolni."

Amíg folyt a tanítás, minden figyelmét lekötötte a koncentráció, a jegyzetelés, ösztönös tettei pedig észrevétlenek maradtak számára, így felejthette pálcáját a füle mögött, de ugyanezért feledkezhetett el ideiglenesen a györcsölő hasáról is, és a kezdődő fejfájásról.
Most azonban, ahogy évfolyamtársai zsibongva kivonultak a teremből, egyszerre minden bosszantó dolog utolérte Lillát, és úgy tűnt, hányattatásai csak fokozódni fognak. Kezdve ott, hogy nem találta a varázseszközt, befejezőleg azzal, hogy valaki úgy döntött, megtalálja neki.
Összeszorította fogsorát, szeme ide-oda járt, maga alá, a földre is pillantva, de aztán hirtelen két cipőt pillantott meg közel lépni az ő lábaihoz, és csak a pad, mely mellett állt, tudta meggátolni benne, hogy hátrahőköljön, mikor megérezte a lábbelik gazdájának kezét a karjára fonódni. Megkapaszkodott az asztalban, ujjai elfehéredtek a fán, ahogy nekidőlt, a lehető legtávolabb tartva magát az illetőtől, aki lazán beslisszant az intin szférájába, és még kezét is Lilla arcához emelte. A szőke levitás szemei elkerekedtek, arca megfeszült, úgy festett, mint akire sóbálvány átkot szórtak. Nem akarta elhinni, ami épp vele történik, és szinte látszott, ahogy a méreg szép lassan felkúszik arcán. Orrlyukai kitágultak, de nem vett levegőt, csak a szeme fordult, és fókuszált egy pillanatra a srác ujjai közt megpördülő pálcára.
Felemelte szabad kezét, és három ujjal megfogta pálcájának csúcsát.
- Hátrébb - préselte ki ajkai közül az egyetlen szót, amit még visszafogottan ki tudott ejteni, mielőtt eldurran az agya.
Persze, Alexander. Elvarázsolt művészlélek. Egyszerűen szólhatott is volna, hogy hé, te, a füled mögött van a pálcád! De nem.. miért is vár racionális tetteket tőle?
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2020. december 31. 13:47 | Link


ÁVT terem; az óra után;


Azt hiszem, tisztában vagyok azzal, hogy sokan nem szeretik azt, hogy hozzáérnek, hozzászólnak, vagy akár csak rájuk gondolnak. Tudom, a legtöbb esetben tartom is, viszont most valahogy ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy valamiért érintéssel késztessem arra, hogy ne forgolódjon tovább, de látom, hogy már közeledésemre is úgy reagál, mint aki sarokba szorítva érzi magát, csapdában. Tekintetem nem kerüli el a fehéredő bőrfelület, ahogy erővel szorongat és kapaszkodik. Mindent látok és érzékelem, hogy teljesen ellen megy azzal, amit én csinálok. Nincs bennem rossz indulat, neki az, nekem ez a megszokott, bár, hazugság lenne azt mondani, hogy a tapogatás az új hobbim. Csak nekem, inkább, nem olyan idegen és kellemetlen, mint másoknak. Talán az órai bambaságom az, amely miatt most ilyen szórakozott lettem és meggondolatlan. Jó ez a szó egyáltalán? Hiszen nem bántom, nem is érek nagyon hozzá, hisz karjáról eltűnnek ujjaim, azokat csak akkor látja, amikor a pálca felé nyúlok. Szórakozott mosolyom kíséri, fürkésző tekintetem, amely nem lát mást, csak tagadást, csak az indulatot és azt, hogy ez sem lesz a legjobb tetteim között számon tartva. De nem zavartatom magam mégsem, befejezve a mozdulatsort, rajta pihentetem tekintetem, mintha nem is látnám azt a mérget, amelyet szinte felém fúj. Mintha nem létezne. Hogy ostoba dolog ez? Valahol biztosan, hiszen úgymond, még a pálca is felém fordult, hisz amint ujjai között pihen, úgy engedem el, csusszannak le róla ujjaim és ejtem kezem magam mellé.
- Elnézést – lépek egyet hátrébb, mintha ez sokat segítene, de mögöttem is pad pihen, lazán dőlök neki, nem olyan görcsösséggel, ahogy az előbb a másik. Felesleges.
- Túl sok volt talán? – mintha nem az egyértelműt kérdezném jelenleg, kutató tekintetem kíséri őt, hiszen szólni is lehetett volna, de kinek számítanak az egyszerűbb, könnyebb tettek, amikor, lehet mást is. Talán neki is könnyebb? Miért is? Csak egy szőkeség, a több közül. Lehetne egy, most azonban mégsem.
- Az eredmény a lényeg, segítettem – elismerést várok talán, vagy sem? Egyiket se.
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2020. december 31. 16:53 | Link

  
"A nőhódítás titka: felismerni,
hogy melyik nő akar meghódolni."

Nagyon kényelmetlenül érezte magát. A tetejébe minden más bajának, egyáltalán nem hiányzott ez most neki. És nem az tartotta vissza attól, hogy fizikai erőszakhoz folyamodjon, hogy még néhányan nem hagyták el a termet, hanem az, hogy ahogy arra sem vágyott, hogy hozzáérjenek, úgy ő is a legutolsó pillanatig igyekezett ezt elkerülni mással szemben.
Szerencsére úgy tűnt, Alexander azonnal észlelte, hogy túl közel merészkedett a darázsfészekhez, de arra nem eszmélt rá, hogy még így is a közelében áll. Mégis mit akarhat?
Lilla csupán egy apró fejrázással reagált a bocsánatkérésre, az azt követő kérdésre azonban kissé fennakadtak a szemei, és nagy levegőt kellett vennie. Főleg azért, mert az imént elég sokáig bent tartotta azt.
- Jaj nem, azért mondtam, hogy menj hátrébb, mert nem másztál bele a nyakamba, és még bőven közénk fért volna egy toll keresztben - felelte ingerülten. - Gondolom, ha csak szólsz, hogy hol van, az nem lett volna eredményes, mert nem találtam volna meg a fülem segítség nélkül.
El se akarta hinni, hogy Burton azt képzeli, az imént segítőkészségéről mutatott tanúbizonyosságot. Hogy valóban csak az számít, hogy a pálca előkerült. Most talán hálásnak kellene lennie neki? Köszönje meg, vagy mi? Ennek is teljesen kisütötte az egója a processzorát, vagy csak direkt játssza az agyát? Azon a Zétény nevű idiótán legalább látszott, de Alexandert normálisnak tartotta. Igaz, ez volt az egyetlen közös órájuk, mert egyébként tökéletesen más irányban tanultak mindketten, és nem is látta máskor, legfeljebb futólag a folyosón.
Időközben a terem kiürült, csak ketten maradtak.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2020. december 31. 19:44 | Link


ÁVT terem; az óra után;


Kapunk pár, érdeklődő és meglepett pillantást, miközben azok ott távoznak, de csak egy áll meg egy pillanatra, mintha szólni akarna, de végül csak táskája szíját igazgatja meg és már lépked is tovább. Persze, hisz mi dolga lenne velünk, elvégre, semmi olyan sem történt, amiért szólni kéne, vagy netán aggódni, hogy valami olyasmi történik, amely miatt valakinek baja esne. Bár lehet, hogy én ma még a szemem közé kapok egy átkot, mert a tekintete már megtette, ezerszer is talán, mióta csak hozzáértem. Távolról csodálható ő, üveg mögül, ahol biztos nem érik el kíváncsi kezek, ujjak, bárki. Továbbra sem mentem hátrébb, hiszen akkor ennyi erővel a helyemre is visszaülhetnék, én is távozni készültem éppen, csak aztán, hogy is szokás mondani? Jobb dolgom lett? Nem, nem egészen. Ez az egész csak egy apró intermezzo, vélhetően kettőnk közül ez őt sokkal jobban szétveti és mérgezi, talán az is, hogy könnyedén a padnak dőlve figyelem őt, kezeimet mellkasom előtt fonom karba, mintegy megbizonyosítva őt arról, hogy nem fogok illetlenül ujjakat simítani bőrére.
- Nem volt célom a nyakadba mászni, de mindenhez szűkösek a padok közötti helyek. Ezekkel vélhetően az igazgatóságot keresd meg, hogy kellene még tér – nem gúnyolódok rajta, de a katedra előtti téren bőven könnyebb lenne távot tartani, de nem vagyunk ott. Apró mosoly ül meg ajkaim szegletében a módszeremre és kezeim feltartva vonom meg kissé a vállam. Mit ne mondjak, talán nem a legjobb ötleteim közé tartozik? Lehet.
- De, bizonyára. Csak túl egyszerűnek gondoltam, nem hittem, hogy ennyire… mélyen érint – csak nem a jó értelemben, ugyebár. Mint egy vérmes bestia, kinek idegen a kéz, pedig szinte semmit sem csináltam. Lustán járatom körbe tekintetem a termen, ahol már csak mi vagyunk, majd vissza rá.
- És most?
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2020. december 31. 21:52 | Link

  
"A nőhódítás titka: felismerni,
hogy melyik nő akar meghódolni."

Örömtelen kis nevetést hallatott Lilla, és még a fejét is megcsóválta kissé. Alex már környezeti tényezőket sorolt, amiért kénytelen volt ilyen közel lépni hozzá, és kezdett úgy tűnni, hogy a végén még őt hozza ki hibásként, amiért nem azokkal vitatkozik, akik ilyen szűkre szabták a helyet nekik. De persze azt a szívességet már nem tette meg, hogy kisétál a padok elé, és a többiek nyomában távozik a teremből, hogy Lilla is tudjon menni. Anélkül, hogy el kellene előtte slisszannia, vagy kerülnie kellene, vagy valami sokkal egyszerűbb módhoz kéne folyamodnia.
De felpiszkált aggyal nem tudott racionálisan gondolkodni.
- Ahhoz elég széles, hogy fájdalmat okozzak - morogta az orra alá, és a bizonság kedvéért eldugta pálcáját, mielőtt meggondolatlanságra vetemedne. Persze így se maradt fegyvertelen, de eggyel kevesebb kockázati tényezővel kellett számolnia.
Nem maradt ideje azonban még megnyugodni, és a következő szavakat nem is tudta hova tenni, hát megismételte őket:
- Hogy mélyen érint? Nem gondoltad? - Hitetlenkedés csengett ki hangjából, de aztán színtelenül folytatta: - Nem érintett mélyen. Ahhoz hatással kéne legyél rám.
Touché. Legalábbis úgy képzelte, igazából fogalma sem volt, milyen szándék vezérelte Alexet, flörtölni akart-e vagy csak szórakozni, esetleg kísérletezni rajta. Nem értette, miért állnak még mindig ugyanott, és hogy mit akarhat még tőle.
Kérdésére elnyílt a szája, aztán becsukta. Egy pillanatig az arcát fürkészte, mintha legilimentor lenne, és az agendát keresné Alexander tettei és szavai közt.
- Most mi? - kérdezte végül.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2020. december 31. 22:22 | Link


ÁVT terem; az óra után;


Apró vigyorral válaszolok a nevetésre, még ha a gúnytól is teszi, attól még, már egy aprócska, halovány jobb jel arra, hogy értette a mondat poén részét, ami kellemetlenebb, mint az átlagos, hiszen, a tipikus „angol-humort” nemigen értik meg sokan, vagy ha igen, akkor fájdalmas sóhajokkal próbálják kitörölni emlékeikből. Ez meg olyan, mindenes fajta volt, ami a különböző kultúrák keveredése hozott össze bennem. Nem, nem volt jó, de mint az előbbi is megmozdulásom, már szinte elmegy a többi közé. Lassan kaparom fel magam a lány egy olyan listájára, akiket nem fog majd szívesen látni.
- Arra semmi szükség – hunyorgok, mert csak remélem inkább azt, hogy jól hallottam, nem pedig félre, mert nem épp nekem szánhatta talán azokat a szavakat. Vagyis, nem oly értelemben. Most rajtam a sor, hogy a fejemet csóváljam meg arra, amit hallok, meg úgy az egészre. Nem értem ezt a mérhetetlen ellenszenvet, egy bugyuta kis mozzanat iránt, bár tény, hogy teljesen más világban mozogunk, létezünk.
- M-mm– ismét a fejem csóválom, ahogy pedig folytatja, egy mulatságos „ha” hangocskát hallatok. Se sértettség, se más nincs benne, de talán mégis közelebb vagyok ahhoz, hogy megértem őt. Hogy félre lettem értve talán.
- Mégis, valahol megérintett, ott a bőrödön, egy pontban, hogy aztán a fejed búbjáig elkapjon a méreg. Szóval, ez nem egészen igaz, te is tudod – toldom meg egy apró vigyorral, hogy tessék, akkor itt a szerva vissza, de amúgy, nem fogok leállni vitázni. – Nem így ismerkedem, valószínű ezt értetted félre – mert az se lenne igaz, hogy ránézni sincs kedvem, de óra után, ilyen bugyuta indokkal, tinidráma lenne, abból pedig, már kinőttem és bizonyára ő is. Elsüthetnék pár, iszonyatosan klisés szöveget, de valóban nem ezért vagyunk itt, de azt tudom, amennyire tiltakozik, olyannyira akarok maradni mégis.
- Mehetünk, hadakozunk, talán tényleg előhúzok egy érmét a füled mögül. Bármi lehet.
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2020. december 31. 23:16 | Link

  
"A nőhódítás titka: felismerni,
hogy melyik nő akar meghódolni."

Szerette volna letörölni azt a vigyort, de szerencsére Burton nem hagyta sokáig fent az arcán. Jobb is, mert Lilla valójában nem szeretett volna neki fájdalmat okozni. Előfordult, hogy nem volt a legkedvesebb embertársaival, de nem volt benne szándékos ártó szándék. Szavait sem gondolta komolyan, és nem is hitte, hogy a másik meghallja őket, de hát.. közel voltak egymáshoz, ez is csak megerősítette.
Szóval maradt a szavakkal verésnél, pálcáját is inkább elrakta, nehogy valóban tettlegességig fajuljanak a dolgok, de úgy tűnt, még sértései sem igazán találnak be, vagy ha mégis, azokat Alex kiforgatja, és a maga kedvére alakítja. Bosszantó volt, és Lilla össze is húzta szemeit, ajkait pedig összepréselte egy pillanatra. Kezét az emlegetett területre helyezte, mintha attól tartott volna, hogy a másik újból megérinti ott, miközben beszél róla.
- Nem vagyok mérges - jelentette ki, bár nem volt túl hiteles az előadása. De nem kívánt igazat adni a navinésnek.
Kicsit felvonta a szemöldökét következő szavain, de nem reagált másként azonnal. Ő maga sem tudta, hogy milyen szándékot feltételezett először Alexről, mikor az előbb közeledett hozzá. De az ismerkedést nem számolta a lehetséges opciók közé. Nem tartotta magát vonzónak, érdekesnek sem igazán. Szóval miért akarna bárki is ismerkedni vele?
Megforgatta szemeit Vizsnyiczky és sóhajtott. Már nyugodtabb volt, szóval hátat tudott fordítani Alexnak, hogy elkezdje összeszedni a holmiját az asztalról, és elrakhassa azokat táskájába.
- Nem hiszem, hogy hadakozni akarnál velem. Nem jó móka - mondta kissé fáradtan csengő hangon, mintha már a gondolat is kimerítette volna. - Ami pedig az olcsó mugli varázstrükköket illeti.. Stefan öcsém talán még vevő lehet rá, én viszont nem igazán.
Bármi lehet. Nem tudta, mit akarhat ezzel, de jobbnak látta nem rákérdezni. Egyetlen lehetőséget hagyott meg.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2020. december 31. 23:54 | Link


ÁVT terem; az óra után;


Nem mérges. Mondja ezt az, aki éppen úgy néz rám, ahogy egy mérges ember tenné. Nem akarom felróni neki, hogy ezzel igazából pont az ellenkezőjét mutatja, mint amiről bizonyosságot akar adni, de ám legyen, ha ő így, akkor így. Nincs semmi abban, ha mérges, lehet, hogy előbb fogynának ki a szavaim, mint ahogy alapvetően tennék meg azt. Nem tudom, még mindig nem, miért állok még mindig itt, de valahol ott lehet a válasz, ahol az szerepel, nem kell mindig az egyszerű és a könnyű. Még ha csak, beszédről van szó. Könnyű azokkal a lányokkal, akik mosolyukkal, nevetésükkel akarják azt elérni, hogy csakis rajtuk maradjon a figyelem. De amikor valakiről ordít, hogy nem, a legtöbben egy kicsit mindig többet akarnak. Valahogy én is így vagyok ezzel.
- Akkor nem vagy mérges csak… bosszús? Ne aggódj, nem érek hozzád – mert láttam azt a kósza mozdulatot is, amit karja felé intézett. Ez van, ha valaki művésszel próbál bármit, művészszem elől elrejteni a nyilvánvalót. Többet, jobbat, másképp látom a dolgokat és őt is. Az benne lehet a pakliban, hogy mivel nem épp egyszerű és kellemes eset, talán mások nem is próbálnak meg akár fele annyit is, mint az előbb én, mégis, aztán sosem tudni, mennyire érzi ezt ő is, ha ennyire idegen neki egy kis apróság.
- Nővel sosem jó hadakozni, de észben tartom – bólintok felé, miközben a dolgait szedi össze, nem lépve el az asztaltól. Valahogy el tudom hinni, hogy mennyire nem jó ötlet, ha, az előbbi közelségre a pálcát fordította felém – még ha, azt én rendeztem részben úgy. Nincs ezzel gond, akkor távolabbról.
- De nem ő van itt, hanem te és gondoltam, legalább megmosolyogtat – mintha csüggedt lennék, de nem, korántsem. – Vagy talán csak velem van a gond – nyilván más hasonló „viccén” mulatna, nem? Ellépek a padtól, hogy szemben, az övé melletti padnak dőlve immáron mellette ácsorogjak, és onnan pillantsak felé.
- Gondolom nincs is alkalmam arra, hogy „jóvá” tegyem a vétkemet – mutatom a macskakörmöket a levegőben. Ki tudja, talán akad.
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2021. január 1. 19:39 | Link

  
"A nőhódítás titka: felismerni,
hogy melyik nő akar meghódolni."

Tudta jól, hogy miként hangzik jelenleg a szájából az, hogy nem mérges, így aztán nem is lepődött meg, hogy Alex kétségbe vonta állítását. Ugyanakkor nem csak kötekedett, de azt is a lány tudtára adta, hogy nem kell tartania tőle, hogy ismét hozzáérne. Nem mintha Lilla rögtön teljes bizalmat szavazott volna neki, és ezzel lezártnak tekintette volna az iménti, érthetetlen interakciót, de elhitte neki, hogy nem fog, legalábbis most azonnal újból hasonlóra vetemedni.
Miközben a táskájába pakolta írószerszámait, és jegyzeteit, a navinés, mellé szegődött, bizonyára nem akart a hátának beszélni. Lilla viszont csakazért se nézett rá. Volt a hátat fordításának másik üzenete is azon kívül, hogy el kell rámolnia az asztaláról.
- Ennek semmi köze a nememhez, Alexander. Kérdezd csak meg a húgom, mennyire élvezi a velem folytatott szóváltásait.
Sári gondolata felért egy gyomorszájon ütéssel. Nem is értette, minek emlegeti fel mindkét testvérét a gyakorlatilag idegen srácnak. Mintha büntetni akarta volna magát. Burton szavai viszont egyre inkább bocsánatkérően, sőt, szinte esdeklően csengtek. Nem ahogy kimondta őket, hanem amiket mondott. Lilla ráemelte pillantását végül, próbálta kifürkészni szándékait, de nem jutott sokra. Túlságosan émelygett.
- Nem veled van a baj. Legalábbis nem a vicceiddel, ha annak szántad őket - mondta, de érezte, hogy nagyon nem sikerült megnyugtatóra mondandója.
Ugyanakkor nem is értette, miért akarná, hogy Alex jobban érezze magát. De aztán arra jutott, hogy nem erről van szó, sokkal inkább arról, hogy magára jobban haragszik, mint rá tudna. De azt nem tudta hová tenni, hogy miért akarja a navinés jóvá tenni az előbbit. Miért számított neki Lilla véleménye? Csak elsétál, és holnaptól ugyanúgy keresztülnézhetnek egymáson, mint eddig. Legalábbis Lilla eddig azt tette. Ő is, nem?
Fáradt sóhajjal húzta be a cipzárt a táskán, és lendítette a vállára.
- Mondd, mit akarsz? Nem fogom leátkozni a hajad, amint hátat fordítasz nekem, ha ettől tartasz.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. január 3. 15:41 | Link


ÁVT terem; az óra után;


Van valami ebben az egészben, ami amúgy csak egy bugyuta, óra utána jelenet, amelynek már rég vége kell legyen, rég már nem is kellene itt állva folytatnom újra és újra, de csak nem enged, nem hagyom magam, pedig ez nem egy csata, nem holmi harc, csupán csak beszélünk, jobbára beszélek, ő pedig még a szavakat sem akarja közel engedni. Ismerek másokat, akik hasonlóak, az emberek nagy része nem olyan nyitott és nyílt mint én és sokan mások, ezt is meg kell érteni. De azt is, hogy ilyenkor általában, mindig így viselkedünk, mintha ki akarnánk őket csalni, vagy csak mert nem tudjuk elfogadni, hogy ennyi és bezárult minden. Nem tudom pontosan én melyikbe tartozom jelenleg, vagy melyikbe akarnék tartozni, de semmi ártó szándék. Nem én fogom megváltani őt, ezt tudom. Egyelőre beérem ezzel is, bár tudom, hogy pont oda kíván, a háta közepére, amit meg is mutat, de én mindig is makacs öszvér voltam. Nem sétálok el, csak helyet váltok, de még ez is kényelmes távolságban van. Tessék, figyelek most erre.
- Nem hiszem, hogy nekem abba bele kellene folynom, elvégre, a rokonotok sem vagyok, hogy a testvéri dolgokba beleszóljak – rázom meg a fejem, hogy bár amúgy sem komoly egy ilyen mondat, nem fogom felkeresni a kisebbik lányt, hogy meséljen nekem arról, mennyire bír acsarkodni a nővére. Eleve nem lenne szép húzás, illetve, akkor biztosan azt hinné, hogy kajtatok utána egész nap és akkor lehet, hogy pontosan azt hinné, hogy meghibbantam és nem tud magáról levakarni sem. Nem nyúzom tovább a testvérével, sem a vitával, továbbra sem az a célom. Némán pakol, elvan a gondolataival, fogalma sincs, hogy épp mi folyik le benne, ennek nem vagyok mestere. Sőt. Érdeklődve billentem kissé oldalra a fejem, amikor elhangzik, nem velem van a baj. Akkor vele lenne? Van valami, ami akaratlan bukkant fel benne?
- Gondoltam, nemigen látlak mosolyogni, hátha ez előhúzza, nem is annyira vicc volt – nem tudom, miért fejtem ki neki, talán épp az, amit mondott. – Miért lenne veled baj? – nehezen érti, vagy talán más van és feszült? Nem lelkizni bírom rá, egyszerű kérdés, ha nem akar válaszolni, kikerüli, nem is veszi fel. Nem akarok mindenkit megmenteni, csak ott a fura érzés; valamiért őt mégis szóra akarom bírni.
- Nem félek, hogy leátkozol – nevetek aprót, hogy nem az tartott itt, hogy félek, valami csúnya jön felém. – Nem akarok semmit, maximum szeretnék. Már elég régóta látlak, ismered a nevem, én a tiéd, egyszerűen csak én szeretek embereket megismerni, téged pedig mindig egyedül látlak.
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2021. január 5. 16:48 | Link

  
"A nőhódítás titka: felismerni,
hogy melyik nő akar meghódolni."

Pakolás közben Lilla megpróbálta összeszedni a gondolatait, felidézni, milyen teendői vannak még, minek kell utánanéznie, milyen beadandót kell elkezdenie, vagy épp befejeznie, ám mivel az előbbi közjáték olyannyira nem ért még véget, hogy Alex jelenleg is hozzá beszélt, kissé megzavarta ebben. Komolyan nem értette, mit akarhat még tőle a navinés, miért nem hagyta már abban a pillanatban faképnél, hogy úgy küldte el maga mellől, mint a leprást. Pedig nem volt büdös, és látványra sem volt taszító Burton.
A lány bólintott, a másik ugyanis azzal tisztában volt, hogy nincs semmi oka belefolyni a Vizsnyiczky-ék életébe. Lilla kénytelen volt belátni, hogy az önmarcangolása, ami felszínre, és szóba hozta Sárit. Pontosan ezét nem látta értelmét beszélni gondjairól másoknak. Úgyis csak saját maga tudja megoldani, egy külső szemlélődő legfeljebb valami általános érvényű, semmitmondó ötlettel áll elő, vagy még annyival se, csak a megértő látszatot hazudja arcára, miközbne bólogat.
Miután Alexander azt találta mondani, hogy talán vele van a baj, és Lillából előtört egy ellenkezés, még fel sem fogta, hogy kimondatlanul ezzel esetleg magára vállalja azt. Nem állt ugyan szándékában, de nagyon is sok mindenért hibáztatta magát, vagyis, hogy vele baj van, az sziklaszilárd tényként magasodott elméjében, árnyékot vetve gondolataira.
Kérdésére azonban azonnal falat rántott maga elé, és szinte megvetően felelt.
- Egy szóval nem mondtam, hogy velem baj van. - Szúrós pillantását néhány pillanatra a másikéba fúrta.
Aztán elgondolkodott rajta, hogy vajon ezt az érmetrükköt, amiről azt remélte Alex, hogy talán megmosolyogtatja, milyen helyzetben találná valóban mulatságosnak. Utána azonban már azon gondolkodott inkább, hogy miért akarná megnevettetni őt egyáltalán. A rákövetkező szavaira pedig újfent ráncba szaladtak szemöldökei egy pillanatra.
Elpillantott oldalra, a terem kijárata felé, melyhez immár szabad út vezetett.
- Nézd, Alexander.. - fordult még vissza felé, sóhajtva egyet. - Ha egyedül látsz, annak valószínűleg az az oka, hogy nem sokan szeretnének barátkozni velem. Ez intő jel lehetne, nem gondolod?
Ellépett eddigi helyéről, és lassú, de határozott léptekkel elindult kifelé. Útközban megfordult, és egy darabon hátrafelé sétált, hogy szavait a hátrahagyott, vagy talán nyomába szegődő navinéshez intézhesse, ne csak vaktában maga elé.
- Nem akarsz te engem megismerni - jelentette ki, de nem fenyegetően, se nem szomorúan. Inkább keserű volt a hangja, olyan, mint mikor egy olyan igazságot mond ki az ember, ami megváltoztathatatlan.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. január 24. 02:10 | Link


ÁVT terem; az óra után;


Némaság költözik közénk, de mintha ezernyi szó lenne, úgy ahogy folyni őket tovább, hiszen, semmi értelme nekem folyamatosan beszélni, mert abba a végén úgy belefájdulna talán még az én fejem is, hogy nemigen maradnék békés. Ebben a pár napban mintha pihent volna amúgy is, nem húzott, nem nyomott semmit, vagy csak nem emlékszem rá és álmaimba költözött bele az a jövő, azok a pillanatok, amik talán már rég megtörténtek. Elgondolkodom néha, hogy amit a jelenben csinálok – most épp vele beszélek, vagyis inkább neki -, vagy bármi egyéb kihúzható lehetne-e a listáról, ami nincs, pedig határozottan ajánlották már egy álomnapló vezetését, közvetlen ébredés után, amikor még semmi nem illant el és nyers, éles, csak valahogy, még mindig nemigen veszem én ezt komolyan, idegen, nem én, mint egy második valaki odabent. Talán majd egyszer.
Egyelőre szeretném azt megfejteni, ami előttem van, a jelent, vagy épp azon kusza képeket, amiket vászonra akarok festeni, nem egy papírdarabra, szavakkal leírni. Pedig kedvelem, néha próbálkozom a kreatívabb írással is, de csak átlagos, nem tűnik ki. És mindegy is, hiszen nem ez a vágyam. Hogy most mi? Nem is tudom, rég el kellett volna már mennem és hagynom, mégis, van valami apró késztetés, továbbra is, hogy ne tegyem. Nincs ebben semmi különleges, semmi mély és érzés, csak egy halk hang, amely azt búgja, tovább és tovább. Ajkaimra apró mosoly kerül végül, amikor tereli, vagy inkább magáról is leveszi azt, hogy hibás lenne. A világ az, persze.
- Akkor mindenki az és senki – vonok vállat, hogy nem fogok vitázni vele, én talán azért, mert túl nyitott, ő pedig teljesen zárt, a kopogások pedig egy idő után már valóban megőrlik az embert. De csak tovább és tovább. Ahogy mozdul, úgy teszem magam is, de hűen tartva azt a távot, amely eddig pihent közöttünk, lépéseimet az övéihez igazítva követem. Hátrafordul, úgy sétál tovább, tekintetem pedig rajta, majd végül a padsorok közötti helyen pihennek.
- Vigyázz, szék – mert volt, aki csak kilökte a segge alól és annyi volt, így, ha át nem is esik rajta, navigálom, mintha jobb dolgom lenne. Eztán kapcsolok arra, mint aki nem figyelt, hogy szólt, hogy beszélt, mire csak megcsóválom a fejem. Lassan talán ennyiből is jobban értem, mintha a konkrét problémát mondaná el – már, ha létezik.
- Nem intő jel – miért lenne az? Ezt sose értettem, sosem fogom, bár nem vagyok mindenkinek való és ahogy mindenki sem való nekem, az egyedül ácsorgókra fel lehet figyelni könnyen és sokszor, meg is van rá az ok. Komoly ok. – Az az ő dolguk, hogy nem teszik. Lehet lemaradnak valamiről, én viszont annyit láttalak már, miért ne alapon, semmit sem vesztek. Csak időt, de az most nem számít. Nem tudom, mit hagynék ki, ha nem próbálom meg – bár ez kicsit furcsán hangzik, azonnal fel is tartom a kezem. – Nem, mielőtt jössz vele, nincs semmiféle listám arról, kiket akarok felszedni – mert nem erről van szó. Tovább lépkedve pillantok vissza arcára. – Engem nem érdekel a tömeg véleménye, de azt hiszem, ez süt rólam. Máshogy gondolkodom. Én szeretnélek megismerni és amennyire ezt mondod, még jobban. Miért nem engeded? Nem lehetsz örökké egymagad.
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2021. január 25. 17:42 | Link

  
"A nőhódítás titka: felismerni,
hogy melyik nő akar meghódolni."

Nem sietett igazából sehová, de mégis úgy indult meg. Elvégre hozzá volt szokva, hogy nem pocsékolja az idejét, nem megy sehova ráérősen, nem időzik semmivel tovább, mint szükséges. Így volt ezzel a beszélgetéssel is, ezért vette már akkor távozóra, mielőtt még viszlátot intett volna. Azt lehet útközben is.
Ám Burton nem tágított, ahogy Lilla elindult, úgy szegődött a nyomába, kísérte őt az ajtó felé, sőt, még egy útban felejtett székre is figyelmeztette.
- Kösz - biccentett a lány, és a helyére lökte az ülőalkalmatosságot, miközben a navinés szavait hallgatta. Önkéntelenül, hiszen az apró kis akadály még további maradásra késztette őket. Pillanatnyi haladék, de épp elég volt. Elég, hogy elgondolkodtassák a lányt, hogy tekintetét, kék szemeit ismét Alexander arcára fordítsa, fürkészően pásztázza azt, keresve az apró rezdüléseket, jeleket, melyek elárulnák, hogy vajon csak szórakozik-e vele.
Eszébe jutott egy eset, mikor tizenhat évesen először randira hívta egy srác. Nem tetszett neki, nem is érdekelte az egész felhajtás, mégis gondolkodás nélkül igent mondott, mert úgy érezte, végre normális emberként kezeli valaki, sőt, talán még vonzódik is hozzá. Megcirógatta a kis béka segge alatt pihenő önértékelését. De aztán persze kiderült, hogy egy csínyről van szó, és csak a bolondját akarták járatni vele. A közelben figyelő lányok körberöhögték, Lilla pedig soha többé nem hitt senkinek, aki közeledni próbált hozzá.
De Alexander valóban más volt, mint az átlag suttyó férfi. Művész - gondolta Lilla belső szemét megforgatva.
- Az idő drága - szólalt meg némi rágódás után, megenyhültebb hangon. Már elhatározta magát, de nem volt benne biztos, hogy nem fogja később megbánni következő szavait. - De ha nem sajnálod, nem bánom.
Mit is? Hogy folytassa? Mit akar épp engedni? Nem volt a szavak embere, persze, de utált rébuszokban is beszélni.
- Nem randi! De.. csinálhatunk valamit együtt.
Nem szívesen ismerte el, de most, hogy hallotta kimondva, valóban nem akart örökké egyedül lenni. Pedig jó érzékkel űzött el magától mindenkit. Valószínűleg Alexander is így fog járni. De ő figyelmeztette...
Utoljára módosította:Vizsnyiczky Médea Lilla, 2021. január 25. 17:44
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. január 25. 20:16 | Link


ÁVT terem; az óra után;


Lusta, ráérős léptekkel haladok vele, hiszen lerohanni sem kellene, illetve fellökni sem, hiszen nem az a cél, hogy minél előbb kiérjek a teremből, oda valahova, ahol ezután lennem kell. Laza mozdulattal igazítom meg vállamon a táska szíját, hogy aztán biccentsek csak arra, hogy megköszöni, ahogy szóltam. Semmiség, mégis több, mert a hátunk mögé nincs szem, olyan folt, amelyet senki sem lát és amelybe ha egy gazdátlan szék költözik, az esetek nagy részében fájdalmas lecke. De ez nem, ahogy lazán tolja be és halad tovább, én pedig vele szemben állva, miközben látom, hogy rám pillant, ahogy hosszabban, szinte kutatóan pillant rám, keres valamit vagy csak realizálja, hogy itt vagyok. Fogalmam sincs, nem látok és láthatok mindent, a fejébe főleg nem, azonban állom a tekintetet, érdeklődő, kérdő pillantásom vetül csak rá, hogy mit szeretne, hogyan, vagy épp csak ez a momentum kellett ahhoz, hogy lassan elérjük csendesen az ajtót. Majd kiderül, majd történik valami, én is kikerülöm a széket, majd lépdelek tovább, mintha örök kíséretem lenne a feladat, nem az, hogy szavakat húzzak ki belőle.
- Lehet, de mindenkinek annyi, amennyit szán arra a bizonyos dologra – erre már előkerül apró mosoly az ajkaimra, amely nem gúny, szimplán csak egy kifejezése annak, hogy valóban komolyan gondolom, hiszen, az idő racionális, beosztható. Ha kell, akkor erre, ha kell, akkor másra. A festmények alkotása sincs időhöz kötve, van, ami szinte pár perc, van, ami napok kérdése akár, sőt, van, amit hetek óta nem fejeztem be és lehet, sosem lesz kész, de nem azért nem, mert nem szánok rá időt. – Nem sajnálom – miért tenném? Akkor nem ajánlom fel, nem hozom szóba, nem hitegetem, hanem egyszerűen nem mondom, mást mondok. Nem sajnálom, nem fogom. Nem válaszol arra, miért nem engedi, nem is biztos, hogy van is rá válasza, vagy ki tudja mondani. Nem erőltethetem, azonban az, amit mond, meglep. Arcom szinte felvillanyozódik és mégsem, meglepett és örömteli jegyek bújnak rajta, ahogy egy nyújtott lépéssel egy kicsit közelebb kerülök hozzá.
- Nem randi és csinálunk. Rendben van, benne vagyok. Most hétvége? – ha már hirtelen ment bele talán, ha csak rájött vagy épp ki akarná próbálni, milyen nem egyedül, nem hagyhatom veszni az alkalmat. – A faluban – egészítem ki az előbbi kérdésemet, hogy ha tényleg szeretné, még messze sem kellene menni. Ötleteim majd akadnak.
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Médea Lilla
INAKTÍV


bulbulimia
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 201
Írta: 2021. január 28. 18:06 | Link

  
"A nőhódítás titka: felismerni,
hogy melyik nő akar meghódolni."

Keze már a kilincsen pihent, tekintetét azonban még Alexen tartotta Lilla. Hozzá volt szokva, hogy megfigyel, hogy abból rakja össze a teljese képet, amit lát, hall, észlel. Persze madárként, és elrejtőzve könnyebb volt az emberek igaz arcát látni, így könnyen lehetett, hogy a navinés álarcot visel, és ő, kék szemeivel csak azt látja most.
Nem igazán értette, mit láthat benne a másik, ami miatt érdeklődés kelt benne iránta, épp ezért nem tudott szűnni az a kellemetlen érzés, hogy ez csupán valóban egy érmetrükk felvezetése. Egy csalásé, aminek a poénjára még várni kell, de bizonyára nagyot fog szólni. Az ő kárára.
De bármilyen gyanakvó is volt, bármennyire is körülbástyázta magát, sebezhetetlenné tette lelkét, és bármennyire is megfelelt neki a magány, nem akart örökké a gondolataival összezárva maradni. Szüksége volt, mint bárki másnak - ha kevesebbre is -, emberi kapcsolatokra. És Burton valami rejtélyes okból önként ajánlkozott.
Bölcseletére Lilla csak megforgatta szemét.
- Rendben, megadom magam - tárta szét karjait. Nem akart érvekkel kontrázni, esetleg amellett felszólalni, hogy milyen sokféleképp felesleges időpocsékolássá változtathatják az egymás társaságában eltöltött időt. Ha Alexander meg akarja ismerni, ám legyen.
De nem randi, ezt leszögezte, és a srác is belement láthatóan. Vagy csak azt mondta, amit Lilla hallani akart. Nem számít, a fő, hogy helyén kezeljék a dolgot.
- Szombat - pontosított a hirtelen bedobott időponton. - És legyen a falu, persze.
Nem akarta megmondani, hova menne szívesen, mert attól tartott, nagyon lecsökkentené szegény lehetőseit, így ezt a kérdést nem firtatta. Csak azt remélte, hogy nem lesz túl nagy tömeg. Attól a hideg kiverte.
- Majd írd meg, hol találkozzunk, és mikor - hagyta rá búcsúzóul, és már lépett is ki a folyosóra. Épp jókor, mert gyomra jókorát kordult, mintha az akart volna elköszönni helyette.
Hozzászólásai ebben a témában
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. január 31. 19:52 | Link


ÁVT terem; az óra után;


Nem akarom, hogy azt érezze, én teher vagyok és neki ezt meg _kell_ tennie, mert ez nincs így. Csupán meg szeretném neki mutatni, hogy létezik olyan, olyasmi, amikor valaki önként és kíváncsi, nem az, hogy amikor valami nehézség akad, akkor azonnal kihátrál és másra hagyja az egészet, aki ugyan így tesz és végül a másik olyan spirálban találja magát, ahol tényleg azt hiszi, senki se akarja megismerni. Pedig nincs így, nem kell feltétlen a hormonokra fogni, amikor valaki érdeklődik, amikor én érdeklődöm, mert valahogy én mégis máshogy működöm. Neveztek már itt, a régi iskolában is melegnek érte, vagy olyannak, aki képtelen szeretni, mert nem húztam magamra minden második lányt vagy akár fiút, aki szembejött velem. Amit akartam, ami fűtött, az máshol, másnál várt és ölelt magához, amiről nekik sejtésük sem volt és sosem értenék meg. Volt egy nevem, elbúgtam és senki soha nem tudta, miről beszélek. Most viszont róla, neki, de semmi nyomás, semmi kényszer, neki kell dönteni és csak neki. Én csak felajánlhatok.
- Ó, ez nagyszerű – arcomra mosoly költözik, mintha áttörtem volna valamit és mégsem, mert semmi sem történt, semmi sem változott, csupán vagy érdekli, mi ez az egész, vagy tényleg nem akarja, hogy akaratosságomban tovább nyúzzam, húzzam. Nem raboltam volna több idejét, amint elértük volna az ajtót, elköszöntem volna, minden válasz és „eredmény” nélkül, máskor, másképp folytatva talán, mert ha én is elásom és bedobom a semmibe ezt az egészet, akkor már biztosan elkönyvelné annak, hogy én is csak pillanatnyi hóbortnak éltem. Nem randi kell, nem egy sötét zug, ahol nem érzi magát biztonságban. Ezt már tudom most is, azt is talán, hova fogom invitálni.
- Szombat, a faluban. Velem. Veled. Jól hangzik – mégsem méregetem máshogy, mégsem máshogy állok hozzá. Közeledik az ajtó, közeledek hozzá, hiszen utolsó szavait ejti felém. Megállva figyelem, tartom a kényelmes távot és bólintok egy nagyot.
- Mindenképpen, a napokban érkezni fog az üzenet – azzal elköszönünk, megvárom, míg kisétál és magam is így teszek. Nem arra indulok, mint ő, ne érezze magát követve és a dolgom is kifelé visz. Elmegyek, sétálok, meglelem a helyet, aztán beülök a vászon elé. Talán ma a haja szőkeségével azonos színnel viszem fel az utolsó vonásokat. Egy kis arany sosem árt.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély