36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Bájitaltan terem
Írta: 2018. március 27. 19:02
| Link


- Maguknak még egyszer el kell készíteniük ezt a bájitalt, ha már ekkora felfordulást okoztak – mondja Felagund professzor nekem, meg Lilynek. Lilyt ma osztották be mellém először, és… nos, nem túl erős a kooperáció közöttünk, hogy szépen fejezzem ki magam. Én mindent pontosan szeretnék megcsinálni, szerinte ő is, de a végeredményt szanaszét láthatjuk a teremben. Nyilván azt is el kell majd takarítanunk, miután megcsináltuk a Goulens bájitalt. A többiek csendben összepakolnak, miközben néhányan cinikusan, vagy kárörvendően néznek minket. Nem szólalok meg, végül is igazuk van, bár nem mindenkinek sikerült a bájital, az övék legalább nem robbant szanaszét. Sérülés nem történt, de elég sok mindent beterített a mi szuper bájitalunk. Miután elmentek, sóhajtva fordulok a fekete hajú felé. Amúgy olyan nagy zöld szemei vannak, hogy félő, egyszer megszerzik trófeának őket, de tényleg!
- Ezúttal talán a könyv szerint kellene haladni – fújom ki a levegőt. Szerintem jól csináltam mindent, és ő lehetett a hibás, de ezt hogy mondjam el egy Levitásnak? Ők a tanulósok, nekik mindent jobban kellene tudniuk, vagy tévedek? Még az is lehet, hogy igen. Visszalapozok a könyvben az első lépésekhez, majd megint megnézem a hozzávalókat. Pleurisy gyökér; damijána; őrölt verbena; ragadós galaj; Rolló elixír. ~ Ó, a fenébe! ~
- Az elixírből ugye maradt még 4 csepp? – nézek rá. A fenének sincs kedve plusz húsz percet itt tölteni egy új elixír elkészítésével.

Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. április 2. 10:39
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. március 27. 19:19 | Link

   -Talán egy kicsit több is. - mondtam. Hát ez a baleset az én hibám volt. Lehet hogy Levitás vagyok, de én akkor se vagyok valami jó tanuló, legalábbis itt nem. Pár társunk úgy néz ránk, mintha ártottunk volna nekik, és most örülnek ennek. Én erre úgy nézek rájuk mintha megölték volna a macskámat.
   -Ne haragudj, ez az én hibám volt! - mondtam, majd belenéztem kék szemébe.
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. március 27. 19:29 | Link


Egyedül maradtunk, hála Merlinnek. Így most már talán jók lehetünk, nem fog zavarni minket semmi. Lily a szemmel verésben igazán jól teljesít, pár emberke elfordítja a fejét, amikor csúnyán néznek a hatalmas smaragdok. Végül bevallja, hogy az ő hibája volt, hát erre mit mondjak? Vállat vonok.
- Nem baj, azért vagyunk itt, hogy megtanuljuk. Majd legközelebb én leszek a robbantó – kacsintok rá mosolyogva, hátha egy kicsit visszahozza az életkedvét. Nem jó úgy dolgozni, hogy nem koncentrálunk. Oké, felrobbant, nem kellett volna, majd legközelebb sikerül. Az elixírből maradt még, akkor azzal nem kell foglalkoznunk, ez király!
- Hogy legyen, én mondom, te csinálod, vagy én csinálom, te mondod? Meg kell osztani a munkát, talán úgy sikerül. Persze a Pleurisy gyökér felvágását rád bíznám, abban jóval ügyesebb voltál – ismerem el, meg most nem kell versengenünk egymással. Itt most nem lesz +10 pont senkinek, sem levonás, amit egyébként már megkaptunk, csak csináljuk meg a teát, azt menjünk. Úgyis van még egy csomó beadandó.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. április 2. 10:39
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. március 27. 19:52 | Link

   -Inkább én mondom, nehogy megint felrobbantsam - mondtam. Kicsit elrendeztem a hajamat hogy ne csússzon bele a szemembe, majd elkezdtem olvasni. Szerencsére most egy ember sincs rajtunk kívül a terembe, ezért egy sutyorgó évfolyamtársunk se zavarhat meg. Nem szoktam hozzá még hogy párokban dolgozunk, Oroszországban órákon még csak meg se szólalhattunk, kivéve harctanon.
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. március 27. 20:40 | Link


Közben előveszem a hozzávalókat, Lilyhez teszem az ezüsttőrt. Bár nem válaszolt, gondolom, azért felszeleteli a gyökeret. Én közben elkezdem a műveletet. Egy friss üstöt felrakok és meggyújtom a tüzet.
- Lacarnium Inflamare – a pálcámat az üst alatti fára irányítom és a helyes pálcamozdulat után, kis lángocska reppen ki belőle. Ez meg is van.
- Most mi is jön? – kérdezem Lilyt, aki a haját rendezgeti.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. április 2. 10:39
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. március 27. 23:05 | Link

   -Fogjunk egy tálat. Keverjük össze a damijánát, az őrölt verbenát és a ragadós galajt. Miután ez megtörtént fogjunk egy kis tányért és egy mérleget. Mérjünk ki pontosan 50 grammot és öntsük a víz mellé. - olvastam. Ezalatt felszeleteltem a gyökeret, majd odaraktam elé, hogy majd utána azt is rakja bele.
   -Ezután három percig forrásban kell tartani, utána jöhet a 4 csepp Rolló elixír. - olvastam monoton hangon.
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. március 29. 14:08 | Link


Az utasítás szerint cselekszem. Tehát feltettem a kis üstöt benne némi vízzel, majd elkezdek tálat keresni. hihetetlen sok van, sajnos még nem tudom magamhoz hívó bűbájt, így kézzel kell kutakodnom a megfelelő iránt. Találok is egy vajszínű tálat, amibe óvatosan beledobom a damijánát, beleszóróm a verbénát, és egy kis fogóval belepottyantom a galajt. Fogom a kis kanalat és jól összedolgozom. Sajnos azt nem tudni, hogy milyen állagúra kéne, szóval olyan lesz, amilyen. Beleöntöm az üstbe az egészet, majd miután megvan a felszeletelt gyökér azt is beleteszem és összekeverem.
- Oké, akkor várjuk a forrást. Az órán is így csináltuk szerintem - vonok vállat és forgatom a homokórát percenként.
- Tiéd a megtiszteltetés, cseppents belőle négyet - adom a kezébe. Remélem, hogy most már jól csináltuk.
- Neked hogy tetszik a suli? - próbálom kicsit elütni mással is az időt, hiszen azért nem annyira izgalmas ez a főzőcske. Legalábbis egyelőre nem szerettem bele a tantárgyba.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. április 2. 10:39
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. március 29. 14:16 | Link

   -Hát, jobb mint Oroszországban. - válaszoltam, miközben cseppentettem négyet az elixírből.
   -Neked?
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. március 29. 14:33 | Link


Amíg várjuk a megfelelő szín és állag elérését, meglepő választ kapok Lilytől.
- Te onnan jöttél? Nem tűnsz orosznak - nézem meg jobban, talán az illendőség határán is túl. Nem sok oroszos van rajta, már amennyire az én tudásom elegendő egy orosz lány felismeréséhez.
- Egyelőre tetszik - felelem gyorsan. - Csak túl sok az ismeretlen még - folytatom, miközben bele-bele nézek, hogy hogy áll a tea, merthogy az lesz belőle.
- Miben más az orosz iskola? Akkor te idősebb vagy, mint az átlag elsős? - kérdezem tőle, majd felmérem a terepet, hiszen még takarítanunk is kell. A tanári asztalhoz megyek és elveszem az üveget, amibe a mintát kell majd tenni.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. április 2. 10:39
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. március 29. 14:52 | Link

   -Igen, onnan jöttem. Anyukám magyar, apukám orosz. Egyáltalán nem vagyok se idősebb, se fiatalabb, csak pont így jöttem el a Szent Katrinból. Az volt az iskola ahova jártam. Igazából csak abban más, hogy 6 éves korunktól vagyunk iskolások, és minden tele van piromániással, ezért egy nap többször is szokott tűz lenni. - meséltem kicsit az orosz iskoláról, miközben rájöttem, hogy itt mennyivel normálisabbak az emberek. Itt nincs napi kettő tűz riasztás, nem járkál senki gyufával a kezében, és nem kell minden délutánt verekedéssel tölteni, sőt nem is szabad! Itt nem kell az éjszaka kellős közepén arra kelni, hogy valaki már megint a folyosón robbantgat és nem  kell úgy elaludni, hogy lehet amíg alszok, beront be egy őrült aki felgyújt vagy felrobbant.
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. március 29. 19:06 | Link


Szóval ez áll az oroszsága mögött! Pedig gondolhattam volna rá.
- Már hat éves kortól? Az nem semmi, hova az a sietség? - kérdezek vissza, és látom, hogy kezd alakulni a főzet.
- Micsoda? Mindenki gyújtogat? És nem tesznek ez ellen semmit? - nézek rá szkeptikusan. Itt biztos nagy büntetések lennének a szándékos tűzokozásért.
- Ez ennél egyszerűbb suli akkor ezek szerint, de van egy csomó jó dolog állítólag. Ott szigorúak a tanárok? - pillantok fel Felagund festményére, aki jóízűen horpaszt egy székben. Csodálkozom, hogy nem morog, hogy jobban is csinálhatnánk.
- Milyen a Levita? Mindenki tanul? - vigyorodok el, ez nem olyan nagyon komoly kérdés, inkább csak kíváncsiság. biztos van egy nagy külön könyvtáruk. Azt nem szeretném mostanában látni, a könyvtárakkal meggyűlt a bajom az utóbbi időben.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. április 2. 10:40
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. március 29. 19:31 | Link

   -Nem mindenki. Nem igazán érdekli a tanárokat, őket csak az foglalkoztatja hogy megbuktathassanak minket. Engem például anyukám magyarsága miatt akartak, meg persze azért mert apukám mugli. Nem tudom, nem igazán figyelem ki mit csinál, én általában olvasni szoktam fantasyt. - mondtam el a monológomat. Most még inkább érzem, hogy itt nem fog senki se késsel berontani az éjszaka közepén a hálóterembe, és azzal fenyegetőzni, hogyha nem adom oda neki a házi feladatot hogy lemásolja, akkor itt és most leszúr.
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. március 29. 20:12 | Link


- Azt gondoltam - nem annyira sikerült oldanom Lily feszültségét. úgy érzem, kissé darabos és nem oldódott még fel a társaságomban. Pedig igyekszem ám serényen, hogy aki valamiért velem kerül párba, ne érezze rosszul magát. Főleg a nagy zöld szemű, csinos lánykák. Na jó, mások se. Ez az oroszországi suli elég furcsa, csoda, hogy nincs betiltva.
- Miért jó az, ha megbuktatnak benneteket? Ha annyira nem szeretnek, akkor én azt kívánnám a helyükben, hogy minél hamarabb megszabaduljanak tőletek. Vagy szerették nézni, ahogy a büntetőmunkában szenvednek a diákok? - értetlenkedem tovább. Közben megtudom, hogy Lily félvér és fantasztikus történeteket olvas.
- Egy levitástól nem is vártam mást - kacsintok rá. - Van már valami, amit kipróbálnál itt? Annyi szakkör, meg mindenféle van... - gondolkodom el, és letelik a három perc is, leveszem az üstöt a tűzről. Állagra, színre, meg mindenre jól néz ki.
- Na, ez kész van. Akkor már csak takarítanunk kell - vakarom meg az állam, majd egy kis mintát veszek a főzetből. Ledugaszolom a korábban már magamhoz vett üvegcsét a mintával és Felagund asztalára teszem.
- Utálok takarítani - na igen, nem vagyok a rendszeretés mintapéldánya, finoman szólva.
Utoljára módosította:Lóránt Bence, 2018. április 2. 10:40
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. március 29. 20:28 | Link

   -Nem volt olyan hogy büntetőmunka. Ebéd után szépen bementünk az úgymond csatatérre, és hét óráig verekednünk kellett. Persze ha az ember okos volt, vitt magával kést és túlélte. - mondtam, miközben eszembe jutott, hogy már régóta nem folyik esténként a vér a hátamból, köszönhetően annak, hogy meg akartak buktatni és eljöttem ide. Ahhoz képest, hogy ott mennyire rossz irányba akarnak küldeni, most jó irányba tereltek.
   -Még nincsen, nem is gondolkodtam a szakkörökön. - feleltem a kérdésére. Végül a takarítás.
   -Én is utálok takarítani, ezzel nem vagy egyedül. - mondtam, miközben elkezdtem csinálni az említett dolgot.
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. április 2. 10:52 | Link


- Hogy mit csináltatok? – elkerekedett szemekkel nézem a lányt, ez nem lehet igaz. Ez nem iskola, hanem valami kiképzőhely lehet! – Na, azt ne mondd, hogy a hat éveseket összeengedték a tizenévesekkel verekedni. És aki nem nyert, azzal mi lett? – nézek rá őszinte hitetlenkedéssel. Ez nem lehet igaz, hogy egy iskolában verekedni kell, meg késsel járni, meg gyújtogatnak! De legalább a főzet kész lett, és én nem ott nőttem fel. Ahhoz képest az itteni előkészítő egészen jó volt.
- Én talán a kviddicsben, vagy lehet, hogy riporter leszek az Edictumnál. tudod az az iskolaújság. De konkrét tervem még nekem sincs, majd, ami megtetszik – vonok vállat és előveszem a rongyot, a seprűt és a lapátot. A rongyon valamilyen folteltüntető bűbáj van legtöbb esetben, legalábbis otthon. Itt nem sajnos, mert, ahogy törölni kezdem a zöld izét, amit szétrobbantottunk, csak felszívja azt, és maszatolni kell, hogy eltűnjön.
- Köszönjük Felagund professzor – morgok, majd egy kis munka után megállok és újra Lilyt nézem. Nagyon különleges a nagy zöld szemei, remélem nem azért ekkorák, mert megverték őket és maradandóra dagadt. Bár, akkor előnyös lett volna a verés, mert nagyon szép. De szerintem csak örülhet, hogy ilyen szép maradt a bőre, meg ilyesmi. Végül feltakarítunk, és minden ragyogó lesz, legalábbis az én ízlésem szerint.
- Remélem legközelebb jobbak leszünk, én szívesen leszek máskor is a társad Lily – mosolygok rá.
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. április 2. 13:17 | Link

   -Pedig összeengedtek minket. Hét évesen majdnem megöltem egy húsz évest. Végül egy tanár lőtte főbe, mert felsegítette egy osztálytársát. Amúgy nem történt semmi azokkal akik megsebesültek, vagy éppen egy sérülést se szereztek. - meséltem tovább arról a csodás helyről. Itt nem öldöklik senki és nincsen naponta tűz. Miközben takarítottam, azon gondolkoztam mi történt volna, ha ott maradok, vagy mi lett volna, ha Japánba megyek iskolába. Lehet ott nem olvasnék annyit, és lehet megbolondulnék attól az írástól. Na meg a cseresznyefától! A közelébe se mennék amiatt a japán legenda miatt.
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2018. április 2. 13:59 | Link


- Ez komoly? Ne már! Vagy csak ugratsz, mi? Akkor abból az iskolából sem kerül ki élve senki, mert a nagyobbak nyernek legtöbbször, nem is értem az egész értelmét. De azért örülök, hogy te inkább itt vagy – fújtatok egyet, és nem tudom, hogy mit higgyek. Az egész nem túl hihető, de Lily nagyon ragaszkodik hozzá, így elbizonytalanodtam. De a lényeg, hogy itt van, itt nem fogják összeereszteni nagyokkal, főleg nem késekkel. Be sem lehet hozni ilyeneket a suliba, a házirend elég szigorú. Persze a kis átkokkal is lehet szenvedést okozni, azt mondják, nem kell hozzá kés. Végül végzünk, minden ki van takarítva, elégedetten teszem el az eszközöket.
- Na, ez megvolt üsttársam! Csapj bele – tartom oda a tenyerem, hogy beleüthessen, ha akar. – Akkor legközelebb találkozunk, most megyek és kipihenem a mai nap fáradalmait. Szia - mosolygok egyet, ahogy szoktam és intek egyet neki búcsúzásként, miután elindulok a gólyalakba. Ma szerintem olvasok és alszok egyet, kimerítő egy óra volt.

Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidékA kastély