A tanodában a tantermek az alábbi módon helyezkednek el: KATT. Azon termek, melyek neve mellett a "normális" kifejezés áll, így, vagy nagyon apró változtatásokkal, hasonlóan néznek ki:


A külön leírást kapott helyiségek pedig itt tekinthetőek meg:

- Északi szárny - Mágiatörténet tanterem

A diákok váltig állítják, hogy ez a terem van a legjobban kivilágítva. Az ablakokon nem helyezkedik el sötétítő függöny, és még ha jobb fényben is tetszeleg az egész tanterem, az ifjú tanár szereti felkapcsolni a lámpákat, amivel még az ásítozó diákokat is fel tudja rázni. A fal a világoskék színet kapta, hogy ne terhelje meg annyira a szemeket mint bármilyen sötétebb szín. Egy tábla, egy kép az igazgatóról, és egy térkép található meg a falon, illetve évszaknak megfelelően a professzor megszokta engedeni a díszítést is. A tanári asztal egy tucat ódon könyvet és megsárgult pergament tartalmaz katonás sorrendben, az egyik fiókban pedig isteni finom puhacukorka kínálgatja magát. A táblára minden nap fel vannak vezetve a feladatok, illetve a bonyolult szakszavakat lehet rajta olvasni néha napján. A padok és a székek régiek és komótosak, egyáltalán nem a kényelmet szolgálják, bár még nem panaszkodtak az alkalmasságukra. Minden padban megtalálható egy tárgyi segítő kalauz, hogy az önálló munka során a diákok a legmegfelelőbb válaszokat tudják adni a kis segítséggel. Nincs szükség rá hogy hangosan beszéljenek, mert éppen a megfelelő hangerő hallatszódik vissza a falakról.

- Keleti szárny - Gemmológia Terem

Közepes méretű kör alaprajzú teremre nyílik a masszív tölgyfa ajtó. A bejárattal szemben lévő falba van beépítve a tábla, előtte tanári asztal és szék áll, melyek egyaránt meleg barna faragott mahagónifából készültek. Körben a fal mentén, a tábla két oldalán, közel három méter magasságig ásványokat és csiszolt köveket rejtő tárlók és szekrények sorakoznak. Egyhangúságukat a plafonig érő széles párkányú ablakok, törik meg, rajtuk a szükség szerint koromsötétet adó nehéz, bordó brokát függönyök lógnak. Balra a tanári asztal mellett a terem közepe felé egy betegágy áll, rajta egy teljesen és minden porcikájában eleven emberre hasonlító bábu fekszik. Órák alatt ez a „szemléltetőeszköz” életre kel és produkálja az épp tanult ásvány által gyógyítható minden nyavalya, ragály és kórkép összes tünetét. A bejárati ajtó mellett a diákok asztalai és székei sorakoznak ketté osztva, félkör alakban, három-három sorban összesen huszonnégy hellyel. Az asztalok mindegyikén mikroszkóp, kézi nagyító és szükség szerint ultraviola fénnyel is világító, megbűvölt gyertya található. Minden eszköz bűbájjal van levédve, így senki sem tudja kicsempészni őket a teremből, éppúgy ahogy egyetlen más tárgyat vagy követ sem. A helységben emellett az órák alatt hatás blokkoló úgy nevezett „aura-gát” igézet vetül a diákokra, melyet a tanárnő akkor old fel vagy gyengít meg, ha a tanult anyag azt megkívánja.

- Keleti szárny - Rúnatan tanterem

A Rúnatan terem a Keleti szárny második emeletén található. Ahogy belépsz a terembe, egy hatalmas termet látsz, nagy ablakokkal, melyeken nincs függöny, így sok természetes fény tud bejönni a terembe. A terembe lépve négy nagy kerekasztal van, melyekhez 10 szék tartozik, így minden asztalhoz 10 diák tud leülni. A falon a Rúna ABC, rajok, illetve a sarokban tárgyak találhatóak. A terem végében található a tanári asztal, és szék ami mögött egy tábla van. A tábla két oldalán, két üveges szekrény van. Az egyikben csak könyvek vannak, a másikban a tantárgyhoz kapcsolódó tárgyak. A plafonról két nagy csillár lóg le, melyeken gyertyatartók és gyertyák vannak.

- Keleti szárny - Önismeret és Pszichológiai alapismeretek tanterem

Átlagos.

- Nyugati szárny - Bájitaltan tanterem

A terem ajtajából már érdekes illatok szállnak tova. Hogy mitől ered, az egy fogós kérdés, mivel nem tudni a választ. De ha belépsz, talán okosabb leszel.
Ahogy ez megtörténik, egy tökéletes kis kotyvasztó "boszorkánytanyát" találsz. Legelöl van a tanári katedra robosztus íróasztallal. Közvetlenül mellette egy nagyobb üst, azt a célt szolgálva, hogy a Professzor is tudjon dolgozni, ha úgy tartja kedve.
Hátrébb pedig egy fekete tábla ácsorog falábakon.
Minden kör alakú padhoz négy ember fér oda az órán, és tud kényelmesen dolgozni. A pad felületét olyan varázslattal kezelték, hogy minden szennyeződés könnyen lejön róla. Ámbár így is jól látni égési, és más nyomokat, ami árulkodik egyes diák bakikról.
Az egyik részén azonban kisebb mélyedés van, ami pont megfelelő az üstök számára.
A falak mentén polcos szekrények sorakoznak. Egy részükön könyvek, másokon különös formában és színben pompázó különös üvegcsék, fiolák. Nem biztos, hogy kíváncsi vagy rá, mik vannak benne…
A méteres ablakok között élő növények kaptak helyet. Jobb, ha vigyázol a tanári asztalhoz közelebb eső cserepes növénnyel, mert bár fehér, szende mivolta ártatlannak mutatja, nagyot tud ám harapni! Főleg ha éhes.
Azon a falrészen, ahol nincs se ablak, se polc, képek lógnak. Mind valamilyen növényt ábrázol, általában megnevezve egyes részeit. Egy helyen, körülbelül középen van egy béka festmény. Lakója nem túl aktív, de ha arra jár egy légy vagy bogár, menten felélénkül és elkapja azt ragadós, hosszú nyelvével. Olykor viccből, a diákok holmiját is eltulajdonítja. Igaz, akkor csak meg kell böknöd a hasát a pálcáddal, és visszaadja. Csak ne túl erősen, mert lehet, hogy mást is!

- Nyugati szárny - Káros Szerek Ismerete és Ragálytan tanterem

Patináns rend, makulátlan tisztaság, minőségi alapanyagok, eszközök és műszerek. Kell ennél több? A teremben a nagy asztalnál több üst is helyet kapott, ezeket ha éppen az anyag úgy kívánja használatba is lehet venni, ám mivel legtöbbször ez nem indokolt, kényelmes kettes padok is várnak a tanulni vágyókra. A tanári asztal szent és sérthetetlen, a polcokon sorakozó üvegcsékhez engedély nélkül nem nyúlunk... És végképp nem törünk el semmit, ha nem akarunk magunkra zúdítani mindenféle kellemetlen bőrkiütést, no és persze kivívni a Tanárnő haragját.

- Nyugati szárny - Bűbájtan tanterem

A Nyugati szárny első emeletén található a bűbájtan-terem. Egy világosbarna, egyszerű faajtón kell belépniük az órára látogató diákoknak ahhoz, hogy helyet foglaljanak a padsorok valamelyikében. A terem bármikor szabadon látogatható és használható, a kijárási tilalom kezdetén azonban működésbe lépnek a rendszeresen karbantartott riasztóbűbájok. Odabenn meglehetősen összezsúfolt hely áll rendelkezésünkre. A tanári asztal a terem végén található, farkasszemet nézve a bejárattal és a diákokkal. A tanári övezet közelében mindenféle olyan segédeszköz fellelhető, ami az óratartáshoz kell. A padokban bárki kényelmesen elférhet, egyetlen fiókjukban pedig mindig akad egy üres lap, penna vagy éppen tintásüveg.  A falakon a tantárgyhoz köthető neves bűbájfeltalálók és tankönyvírók portréi köszönnek vissza.
A bűbájtan szekció azonban nem itt ér véget. A bejárattól nézve a tanári asztaltól jobbra található egy kis ajtó. Innen nyílik a szertár, ahol a bűbájok gyakorlásához szükséges felszereléseket tárolják. Az ide való belépés csak a szaktanárral együtt lehetséges. Annak ellenére, hogy egy szertárról van szó, meglehetősen nagy helyiség ez, hiszen itt lehetősége van a csoportnak a gyakorlásra is.

- Nyugati szárny - Sötét Varázslatok Kivédése - Melodimágia tanterem

Aki belép az égerfa ajtón, egy klasszikus, kissé talán régies – vagy legalábbis a projektorok és okostáblák előtti időből való – tantermet pillant meg, amely elég tágas ahhoz, hogy befogadja az egy évfolyamhoz tartozó diákokat mind a négy házból. Kinézetre meglehetősen átlagos a többnyire egyszemélyes padokkal, s a helyiség végében álló nagy, zöld táblával, melytől nem messze egy szekrény található, tele mindenféle kellékkel, amikre az órákon szükség lehet, ám ennek az ajtaját csak tanár nyithatja ki. Azok a diákok, akik esetleg mégis megpróbálkoznak a feltárásával, többnyire a gyengélkedőn végzik – egy átoknak köszönhetően minden illetéktelen arcán hatalmas pattanások jelennek meg, hogy kirajzolják az „idióta” feliratot, s ezek eltüntetéséhez bizonyosan szükség van gyógyítói segítségre.
A tábla másik oldalán időnként egy zongora áll, de ha nincs használatban, többnyire a terem másik végében található függöny mögött rejtőzik, ahová a berendezés többi tagja is kerül, ha a helyiséget párbajozásra, vagy gyakorlati oktatásra akarják használni. A terem függöny mögött rejtőző fele korántsem állandó- néha csak a zongora vagy a padok tárolására szolgál, azonban ha a tanár húzza el, akkor elképzelésének megfelelő táj tárul a szemek elé. Ez egyrészt a terepgyakorlatokhoz szolgál, mivel itt elengedhetők kisebb sötét lények, másrészt, mivel zárt helyiségről van szó, a tanár határozza meg az időjárást és egyéb körülményeket, kontroll alatt tartva a környezetet.
Bár a terembe be lehet menni tanári engedély nélkül, párbajozni, vagy felügyelet nélkül varázsolni tilos, és büntetőmunkát von maga után – vagy ami esetenként rosszabb, egy látogatást Serennél. A függöny mögötti részhez is hozzá lehet férni, ami a kívánságok terméhez hasonló tulajdonságokkal bír egy diák által irányítva, tehát valódi veszélyekkel vagy varázslényekkel találkozni nem lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823722#post823722][b]Sébastien Lafayette Béliveau - 2020.12.28. 19:06[/b][/url]

Neki megvolt az a különleges ajándék a kezében, hogy a kezdetektől fogva pontosan tudta, hogy mi szeretne lenni. Mikor épp csak felérte az asztalt, ott ült Kate melle és zsírkrétái segítségével másolta sutácskán a nő által lerajzolt mesterműveket. Évek kellettek hozzá, hogy végre az egyik akárcsak hasonlítson az eredetihez, de sosem adta fel és az az alkalom olyan lelkesedéssel árasztotta el, ami a mai napig sem veszett el. Folyamatos tanulással halad az egyre simább úton előre és gyermeki csodálkozással szemlél minden újat, ami mások által vagy akár saját keze nyomán életre kel. A rúnamágia maga az örök misztikum.
Ugyanezt a rajongást látja Margarétában és ez olyan kincs, amit óvni és fényezni kell. Már az első tanórán felfigyelt a lányra, saját zavara közepette, hisz mindkettejüknek új volt akkor a terep. Mégis meglátta Margaréta tekintetében azt, amit a teremnyi diák közül senki máséban; ő értette és érdekelte mindaz, amiről beszélt. Meglátta azt, amit régen az anyja őbenne.
- Ha ugyanilyen lelkesedéssel tanulsz és kísérletezel, hamarabb is elérheted a mesterség szintjét, mint én - hangjából őszinteség cseng, arcán bátorító mosoly játszik. - Nem tudom gondolkodtál-e már azon, hogy esetleg ezzel foglalkozz a jövőben. Megvan benned a tehetség, a hit és a kreativitás is, hogy sokra vihesd -  baljával felkönyökölve, arcát abban nyugtatva fejezi be a mondatot, miközben kékjei kíváncsian fürkészik a lányt. Természetesen nem hajol bele Margaréta személyes terébe, kellő távolságból szemléli, hogy végül tekintetét átvezethesse a közöttük heverő jegyzetekre.
Kedves mosollyal arcán hallgatja az akadozó beszédet, tekintetével a kezdetleges kötésrúnákat bontogatja, próbálja visszafejteni alkotóelemeire, hogy meglássa mindazt az összefüggést és egyedi nézőpontot, amit a lány fantáziája szült. Gyönyörű munka egy ennyi idős lánytól, aki tanulmányai elején jár csupán, mégis őt hallgatva mosolya szomorkássá válik, homlokára barázdák szöknek. Mint tanára, pontosan tudja Margaréta körülményeit, pontosan tudja, hogy mennyire erős a lány, főleg, hogy nem önmagáról beszél. Sejti, hogy kinek szeretne ezzel kedvezni Margaréta, talán ezért is húzza a kelleténél hosszabbra a kettejük közé beálló csendet.
- Tiszteletre méltó az, amit szeretnél. És azt kell, hogy mondjam, hogy némi finomítással már most képes lennél működővé is tenni ezt úgy, ahogy szeretnéd - hangja komolyan, szavai kissé elnyújtva töltik ki a teret körülöttük. Ujjaival az érzékeny pontokra mutat közben a rúnán. - De arra kérlek Margaréta, jól gondold meg, mielőtt elé állnál. Egy ilyen rúna a legnemesebb szándék mellett is veszélyes lehet, hogyha a használó lelkileg nem képes feldolgozni a látottakat és a helyén kezelni azt. Talán olyan sebeket tépne fel, amikkel csak hátráltatnád a tovább lépést - kékjeit beszéld közben végig a lány arcán tartja. Hangja kedves, mégis komolyan csendül a helyzet súlyának megfelelően.
- Talán más úton kéne megközelítened és lépésenként haladnod. Úgy láttam, gondjai vannak az alvással… mi lenne, ha erre próbálnál megoldást találni? Lépésenként - ajkai cinkos mosolyra húzódnak, ahogy a mögötte lévő padnak dől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823762#post823762][b]Demeter Hunor - 2020.12.29. 19:37[/b][/url]

Nem látok neki, mert a folyosóról meghallok egy éneklő lányhangot pont, amikor elkezdeném kibogarászni az akkordjaimat. Felemelem a tekintetem, de még nincs itt a gazdája, nem látok senkit az ajtóban. Még a dalt is felismerem, ami nagy szó, ugyanis nincs semmiféle kütyüm, amivel zenét játszhatnék le, csak otthon hallgatom a rádiót. Így sokszor késéssel, vagy nem is érnek el a dalok, ha nem játsszák a rádióban a szünetekben. Vagy ha valaki direktben meg nem mutatja őket. De ezt a dalt játszották a rádióban tavaly, és már akkor is tetszett. Nagyon menő lenne, ha rá tudnék gitározni, de persze fogalmam sincs így hirtelen, melyik hangokra lenne szükségem, annyira nem vagyok profi.
A lány az énekével együtt közeledik, végül megjelenik előttem is, belép az ajtón. Ugyanannyira meglepettnek tűnik, mint én. Ő az új lány a Navinéből - Hayden az igazi neve, de Rókaként utalnak rá a csoporttársaink -, aki elvileg nem beszél.
Azért nem akarom ezt így az orra alá dörgölni, ezért nem azt mondom, ami először eszembe jut: "Te beszélsz!" Csak remélni tudom, hogy hamarosan megérthetem, mi áll a háttérben.
- Szia! - mosolygok rá ehelyett. - Én is szeretem ezt a számot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823824#post823824][b]Alexander Burton - 2020.12.30. 17:02[/b][/url]

Álmatag tekintettel bámulom a terem egyik pontját, ujjaim között már régen lustán pihen az írószer, mert meg sem mozdítom azt, pedig, eltökéltem, hogy jegyzetelni fogok. De nem teszem, mert azon a vásznon jár az eszem, amit ma, minden óra után végre befedhetek, amelynek befedésére alkotott kép a fejemben kezd kialakulni. Se eleje, se vége, nagyon alakja sincs a masszának, tudom, hogy vázlatoltam oda valamit, de nemigen emlékszem hirtelen, hogy az és a fejemben élő színek, amik elég fakók és sötétek, illenek majd hozzá. Nem ez lesz az első, amit el fogok tűntetni, így, nem aggódom ezen. Bambulásomból a tanárnő hangja ránt vissza, noha nem nekem és engem korhol le, egyszerűen csak hallom azt a mondatfoszlányt, ami végre elér agyamig és amitől, kissé megrázva magam gondolatban, a jegyzetem felé fordulok. A fele hiányzik, így, egy új lapra folytatom inkább, amit még tudok, aztán, a gyakorlati résznél már aktívabban kapcsolódom be, de látni, hogy nem vagyok itt teljesen fejben. Nem is órán kell remekelni, vizsgán majd, amikor bemutatom neki élesben és végül elenged, hogy megfelelt, vagy sem. Sosem izgultam ezt túl, a mágia egy adalék, nekem másban van az erőm inkább. Vagyis, másban érzem. Az, hogy mi van plusz bennem, az már más tészta, azt másik órán fejtegetem.
A gyakorlat után már hiánytalanul jegyzem le a maradékot, eltökélve, hogy majd valakitől szépen elkérem és lemásolom, nehogy az legyen, hogy majd pont ez fog hiányozni nekem. Letéve a tollat, nagyot nyújtózok, amint az órára pillantok, hogy annak szépen vége. Az idő legalább gyorsan telik, ilyenkor, máskor még gyorsabban, ha majd nekiállok alkotni, talán reggel is lesz, mire csak annyit érzékelek, hogy eltelt egy óra. Felállva, cuccaimat a táskába pakolva indulok, amint helyem akad rá, majd megállok, mert valakinek sokkal sietősebb, mint nekem, szinte fellök a táskájával, mire kedvesen utána intek középső ujjammal.
- Csak utánad – mert az angol modorosság nem kopik ki teljesen, így, kezem leeresztve lépkedem és akad meg tekintetem a szőkeségen, aki éppen olyan elánnal keres valamit, mintha az élete múlna rajta. Megmosolyogtat, ahogy fordul körbe és körbe, én pedig eddig se siettem annyira, vidám tekintetemmel lépek oda hozzá.
- Ezek a fránya dolgok, csak eltűnnek – állok meg mellette, finoman a karjára fogva, hogy ne forogjon tovább. – Van valami a füled mögött – azzal, óvatosan odanyúlva, tincsei közül, figyelve, hogy egyet se rángassak meg, kihúzom füle mögül a pálcát és elé tartom. – Egy kis varázslat – mintha csak utcai mutatványos lennék és érmét varázsoltam volna ki a füle mögül, még meg is forgatom ujjaim között, hogy a markolat felé nézzen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823841#post823841][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2020.12.30. 20:25[/b][/url]

Amíg folyt a tanítás, minden figyelmét lekötötte a koncentráció, a jegyzetelés, ösztönös tettei pedig észrevétlenek maradtak számára, így felejthette pálcáját a füle mögött, de ugyanezért feledkezhetett el ideiglenesen a györcsölő hasáról is, és a kezdődő fejfájásról.
Most azonban, ahogy évfolyamtársai zsibongva kivonultak a teremből, egyszerre minden bosszantó dolog utolérte Lillát, és úgy tűnt, hányattatásai csak fokozódni fognak. Kezdve ott, hogy nem találta a varázseszközt, befejezőleg azzal, hogy valaki úgy döntött, megtalálja neki.
Összeszorította fogsorát, szeme ide-oda járt, maga alá, a földre is pillantva, de aztán hirtelen két cipőt pillantott meg közel lépni az ő lábaihoz, és csak a pad, mely mellett állt, tudta meggátolni benne, hogy hátrahőköljön, mikor megérezte a lábbelik gazdájának kezét a karjára fonódni. Megkapaszkodott az asztalban, ujjai elfehéredtek a fán, ahogy nekidőlt, a lehető legtávolabb tartva magát az illetőtől, aki lazán beslisszant az intin szférájába, és még kezét is Lilla arcához emelte. A szőke levitás szemei elkerekedtek, arca megfeszült, úgy festett, mint akire sóbálvány átkot szórtak. Nem akarta elhinni, ami épp vele történik, és szinte látszott, ahogy a méreg szép lassan felkúszik arcán. Orrlyukai kitágultak, de nem vett levegőt, csak a szeme fordult, és fókuszált egy pillanatra a srác ujjai közt megpördülő pálcára.
Felemelte szabad kezét, és három ujjal megfogta pálcájának csúcsát.
- Hátrébb - préselte ki ajkai közül az egyetlen szót, amit még visszafogottan ki tudott ejteni, mielőtt eldurran az agya.
Persze, Alexander. Elvarázsolt művészlélek. Egyszerűen szólhatott is volna, hogy hé, te, a füled mögött van a pálcád! De nem.. miért is vár racionális tetteket tőle?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823844#post823844][b]Havas-Mezei Margaréta - 2020.12.30. 20:39[/b][/url]

Sokáig tartott mire megszoktam a boszorkány létet és az azzal járó… igazából mindent. Hiszen a boszorkánysággal magával nem jár együtt a tudás maga, főleg, hogy a semmiből csöppentem bele egy olyan világba, amiről azt hittem világ életemben, csak a mesékben létezik. Mégis benne vagyok, és minden velejárót - még ha nehéz is - szeretek. Vannak olyan tárgyak, amiknél muszáj a tanár minden szaván csüngenem, különben komolyan elvesztem a fonalat, és vannak azok, amik könnyen mennek. A Rúnatan az elsők között szerepel, amire azonnal ráéreztem, és amíg évfolyamtársaim ráncolt homlokkal igyekeznek megoldani egy feladatot, bár engem is megizzaszt, de valahogy könnyebben megy. A rúnáknál csak a képzeleted szabhat határt annak, hogy hogyan alkotod meg azokat, majd a jó érzésed, hogyan használod a megalkotott rúnát. Rengeteget olvastam róla, és voltak olyan mágusok a történelmünkben, akik nagyon rossz dolgokra használták a rúnák végtelen lehetőségét.
Lélegzetem tüdőmben ragad, ahogy hallgatom tanárom szavait. Megvannak bennem az adottságok, hogy rúnamester lehessek. Én? Hogy lenne ez lehetséges? Alsó ajkamba harapok, fejemet lehajtom, ahogy a pír önti el azt, padon pihenő kezem remeg meg, miközben meredten, mégis csillogó tekintettel figyelem a padon maradt jegyzeteimet. Bensőmben majd kicsattanok az örömtől, ajkaim akaratlan mosolyra húzódnak, ahogy végül felpillantok tanáromra. - Kö-köszönöm, de én… én nem hiszem, hogy alkalmas lehetnék ilyenre. Én nem… nagyon szeretem a rúnákat, mindent ami körbelengi őket, csodálatos, hogy vannak nekünk, mégis… tartok attól, hogy nem lennék elég ahhoz, hogy visszaadhassam azt, ami valóban bennük rejlik - kékjeim akaratlan siklanak a befejezetlen kötésrúnákra, amikkel éjt nappallá téve foglalkozom, majd az órán ismét lerajzoltakra. Ujjaimmal simítok végig rajtuk, mintha csak megszólalhatnának. Eleinte észre sem veszem a ránk telepedő csöndet. Pár hosszú másodperc elteltével pillantok csak fel Sébastien tanár úrra, mikor nem szólal meg a vallomásomra, azonnal aggodalom csillan tekintetemben, ahogy szemben találom ráncolt homlokával. Nem kellett volna… Elkapom róla fejemet, a jegyzeteimet kezdem szuggerálni ismét. Bólogatva hallgatom szavait, hiszen igaza van, tudom, egyet is értek vele.
- Tu-tudom, én… ajándékba szeretném. Ha egyszer sikerül működővé tennem... - zizzennek kékjeim azokra a pontokra, amiket a tanár úr mutatott nemrég. - Szeretném, hogyha ott lenne neki az esély, hogy használhassa, ha… ha szeretné, de nem állnék elé. Nem mernék… - hangom sokkal halkabban csendül fel körülöttünk, mint Sébastien tanár úré, ujjaimat kezdem el morzsolgatni a helyzet kellemetlensége miatt, aprót ficergek a helyemen, mintha nem találnám a legkényelmesebb pontot.
Elnyílt ajkakkal kapom fel tanáromra fejemet. Tudja kiről beszélek? Mégis hogyan? Miből? - A tanár úr tudja kiről beszélek - elvékonyodott hangom csuklik el a végére, majd erőt véve magamon nyúlok a táskámba, hogy a fekete borítóval ellátott vastag füzetet vehessem ki táskámból, amiből papírok tömkelege lóg ki már így is. Óvatosan nyitom fel, tudom hol kell keresnem azt, amit mutatni szeretnék, de kezem lágy remegésének és zavaromnak hála így is lapoznom kell, ami elég ahhoz, hogy Sébastien tanár úr megláthassa a töménytelen rúna tervet, mégis igyekszem eltakarni előle, ahogy csak tőlem telik. - Én… én megpróbáltam. Egyelőre eddig sikerült jutnom - lesütött tekintettel csúsztatom tanárom elé a füzetet, hogy megnézhesse. - Valamiért ennél tovább nem tudok - hangom megremeg, félve sandítok fel Sébastien tanár úrra, de kékjeimet azonnal visszavezetem a füzetre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823864#post823864][b]Alexander Burton - 2020.12.31. 13:47[/b][/url]

Azt hiszem, tisztában vagyok azzal, hogy sokan nem szeretik azt, hogy hozzáérnek, hozzászólnak, vagy akár csak rájuk gondolnak. Tudom, a legtöbb esetben tartom is, viszont most valahogy ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy valamiért érintéssel késztessem arra, hogy ne forgolódjon tovább, de látom, hogy már közeledésemre is úgy reagál, mint aki sarokba szorítva érzi magát, csapdában. Tekintetem nem kerüli el a fehéredő bőrfelület, ahogy erővel szorongat és kapaszkodik. Mindent látok és érzékelem, hogy teljesen ellen megy azzal, amit én csinálok. Nincs bennem rossz indulat, neki az, nekem ez a megszokott, bár, hazugság lenne azt mondani, hogy a tapogatás az új hobbim. Csak nekem, inkább, nem olyan idegen és kellemetlen, mint másoknak. Talán az órai bambaságom az, amely miatt most ilyen szórakozott lettem és meggondolatlan. Jó ez a szó egyáltalán? Hiszen nem bántom, nem is érek nagyon hozzá, hisz karjáról eltűnnek ujjaim, azokat csak akkor látja, amikor a pálca felé nyúlok. Szórakozott mosolyom kíséri, fürkésző tekintetem, amely nem lát mást, csak tagadást, csak az indulatot és azt, hogy ez sem lesz a legjobb tetteim között számon tartva. De nem zavartatom magam mégsem, befejezve a mozdulatsort, rajta pihentetem tekintetem, mintha nem is látnám azt a mérget, amelyet szinte felém fúj. Mintha nem létezne. Hogy ostoba dolog ez? Valahol biztosan, hiszen úgymond, még a pálca is felém fordult, hisz amint ujjai között pihen, úgy engedem el, csusszannak le róla ujjaim és ejtem kezem magam mellé.
- Elnézést – lépek egyet hátrébb, mintha ez sokat segítene, de mögöttem is pad pihen, lazán dőlök neki, nem olyan görcsösséggel, ahogy az előbb a másik. Felesleges.
- Túl sok volt talán? – mintha nem az egyértelműt kérdezném jelenleg, kutató tekintetem kíséri őt, hiszen szólni is lehetett volna, de kinek számítanak az egyszerűbb, könnyebb tettek, amikor, lehet mást is. Talán neki is könnyebb? Miért is? Csak egy szőkeség, a több közül. Lehetne egy, most azonban mégsem.
- Az eredmény a lényeg, segítettem – elismerést várok talán, vagy sem? Egyiket se.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823870#post823870][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2020.12.31. 16:53[/b][/url]

Nagyon kényelmetlenül érezte magát. A tetejébe minden más bajának, egyáltalán nem hiányzott ez most neki. És nem az tartotta vissza attól, hogy fizikai erőszakhoz folyamodjon, hogy még néhányan nem hagyták el a termet, hanem az, hogy ahogy arra sem vágyott, hogy hozzáérjenek, úgy ő is a legutolsó pillanatig igyekezett ezt elkerülni mással szemben.
Szerencsére úgy tűnt, Alexander azonnal észlelte, hogy túl közel merészkedett a darázsfészekhez, de arra nem eszmélt rá, hogy még így is a közelében áll. Mégis mit akarhat?
Lilla csupán egy apró fejrázással reagált a bocsánatkérésre, az azt követő kérdésre azonban kissé fennakadtak a szemei, és nagy levegőt kellett vennie. Főleg azért, mert az imént elég sokáig bent tartotta azt.
- Jaj nem, azért mondtam, hogy menj hátrébb, mert nem másztál bele a nyakamba, és még bőven közénk fért volna egy toll keresztben - felelte ingerülten. - Gondolom, ha csak szólsz, hogy hol van, az nem lett volna eredményes, mert nem találtam volna meg a fülem segítség nélkül.
El se akarta hinni, hogy Burton azt képzeli, az imént segítőkészségéről mutatott tanúbizonyosságot. Hogy valóban csak az számít, hogy a pálca előkerült. Most talán hálásnak kellene lennie neki? Köszönje meg, vagy mi? Ennek is teljesen kisütötte az egója a processzorát, vagy csak direkt játssza az agyát? Azon a Zétény nevű idiótán legalább látszott, de Alexandert normálisnak tartotta. Igaz, ez volt az egyetlen közös órájuk, mert egyébként tökéletesen más irányban tanultak mindketten, és nem is látta máskor, legfeljebb futólag a folyosón.
Időközben a terem kiürült, csak ketten maradtak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823875#post823875][b]Alexander Burton - 2020.12.31. 19:44[/b][/url]

Kapunk pár, érdeklődő és meglepett pillantást, miközben azok ott távoznak, de csak egy áll meg egy pillanatra, mintha szólni akarna, de végül csak táskája szíját igazgatja meg és már lépked is tovább. Persze, hisz mi dolga lenne velünk, elvégre, semmi olyan sem történt, amiért szólni kéne, vagy netán aggódni, hogy valami olyasmi történik, amely miatt valakinek baja esne. Bár lehet, hogy én ma még a szemem közé kapok egy átkot, mert a tekintete már megtette, ezerszer is talán, mióta csak hozzáértem. Távolról csodálható ő, üveg mögül, ahol biztos nem érik el kíváncsi kezek, ujjak, bárki. Továbbra sem mentem hátrébb, hiszen akkor ennyi erővel a helyemre is visszaülhetnék, én is távozni készültem éppen, csak aztán, hogy is szokás mondani? Jobb dolgom lett? Nem, nem egészen. Ez az egész csak egy apró intermezzo, vélhetően kettőnk közül ez őt sokkal jobban szétveti és mérgezi, talán az is, hogy könnyedén a padnak dőlve figyelem őt, kezeimet mellkasom előtt fonom karba, mintegy megbizonyosítva őt arról, hogy nem fogok illetlenül ujjakat simítani bőrére.
- Nem volt célom a nyakadba mászni, de mindenhez szűkösek a padok közötti helyek. Ezekkel vélhetően az igazgatóságot keresd meg, hogy kellene még tér – nem gúnyolódok rajta, de a katedra előtti téren bőven könnyebb lenne távot tartani, de nem vagyunk ott. Apró mosoly ül meg ajkaim szegletében a módszeremre és kezeim feltartva vonom meg kissé a vállam. Mit ne mondjak, talán nem a legjobb ötleteim közé tartozik? Lehet.
- De, bizonyára. Csak túl egyszerűnek gondoltam, nem hittem, hogy ennyire… mélyen érint – csak nem a jó értelemben, ugyebár. Mint egy vérmes bestia, kinek idegen a kéz, pedig szinte semmit sem csináltam. Lustán járatom körbe tekintetem a termen, ahol már csak mi vagyunk, majd vissza rá.
- És most?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823892#post823892][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2020.12.31. 21:52[/b][/url]

Örömtelen kis nevetést hallatott Lilla, és még a fejét is megcsóválta kissé. Alex már környezeti tényezőket sorolt, amiért kénytelen volt ilyen közel lépni hozzá, és kezdett úgy tűnni, hogy a végén még őt hozza ki hibásként, amiért nem azokkal vitatkozik, akik ilyen szűkre szabták a helyet nekik. De persze azt a szívességet már nem tette meg, hogy kisétál a padok elé, és a többiek nyomában távozik a teremből, hogy Lilla is tudjon menni. Anélkül, hogy el kellene előtte slisszannia, vagy kerülnie kellene, vagy valami sokkal egyszerűbb módhoz kéne folyamodnia.
De felpiszkált aggyal nem tudott racionálisan gondolkodni.
- Ahhoz elég széles, hogy fájdalmat okozzak - morogta az orra alá, és a bizonság kedvéért eldugta pálcáját, mielőtt meggondolatlanságra vetemedne. Persze így se maradt fegyvertelen, de eggyel kevesebb kockázati tényezővel kellett számolnia.
Nem maradt ideje azonban még megnyugodni, és a következő szavakat nem is tudta hova tenni, hát megismételte őket:
- Hogy mélyen érint? Nem gondoltad? - Hitetlenkedés csengett ki hangjából, de aztán színtelenül folytatta: - Nem érintett mélyen. Ahhoz hatással kéne legyél rám.
Touché. Legalábbis úgy képzelte, igazából fogalma sem volt, milyen szándék vezérelte Alexet, flörtölni akart-e vagy csak szórakozni, esetleg kísérletezni rajta. Nem értette, miért állnak még mindig ugyanott, és hogy mit akarhat még tőle.
Kérdésére elnyílt a szája, aztán becsukta. Egy pillanatig az arcát fürkészte, mintha legilimentor lenne, és az agendát keresné Alexander tettei és szavai közt.
- Most mi? - kérdezte végül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823896#post823896][b]Alexander Burton - 2020.12.31. 22:22[/b][/url]

Apró vigyorral válaszolok a nevetésre, még ha a gúnytól is teszi, attól még, már egy aprócska, halovány jobb jel arra, hogy értette a mondat poén részét, ami kellemetlenebb, mint az átlagos, hiszen, a tipikus „angol-humort” nemigen értik meg sokan, vagy ha igen, akkor fájdalmas sóhajokkal próbálják kitörölni emlékeikből. Ez meg olyan, mindenes fajta volt, ami a különböző kultúrák keveredése hozott össze bennem. Nem, nem volt jó, de mint az előbbi is megmozdulásom, már szinte elmegy a többi közé. Lassan kaparom fel magam a lány egy olyan listájára, akiket nem fog majd szívesen látni.
- Arra semmi szükség – hunyorgok, mert csak remélem inkább azt, hogy jól hallottam, nem pedig félre, mert nem épp nekem szánhatta talán azokat a szavakat. Vagyis, nem oly értelemben. Most rajtam a sor, hogy a fejemet csóváljam meg arra, amit hallok, meg úgy az egészre. Nem értem ezt a mérhetetlen ellenszenvet, egy bugyuta kis mozzanat iránt, bár tény, hogy teljesen más világban mozogunk, létezünk.
- M-mm– ismét a fejem csóválom, ahogy pedig folytatja, egy mulatságos „ha” hangocskát hallatok. Se sértettség, se más nincs benne, de talán mégis közelebb vagyok ahhoz, hogy megértem őt. Hogy félre lettem értve talán.
- Mégis, valahol megérintett, ott a bőrödön, egy pontban, hogy aztán a fejed búbjáig elkapjon a méreg. Szóval, ez nem egészen igaz, te is tudod – toldom meg egy apró vigyorral, hogy tessék, akkor itt a szerva vissza, de amúgy, nem fogok leállni vitázni. – Nem így ismerkedem, valószínű ezt értetted félre – mert az se lenne igaz, hogy ránézni sincs kedvem, de óra után, ilyen bugyuta indokkal, tinidráma lenne, abból pedig, már kinőttem és bizonyára ő is. Elsüthetnék pár, iszonyatosan klisés szöveget, de valóban nem ezért vagyunk itt, de azt tudom, amennyire tiltakozik, olyannyira akarok maradni mégis.
- Mehetünk, hadakozunk, talán tényleg előhúzok egy érmét a füled mögül. Bármi lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823902#post823902][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2020.12.31. 23:16[/b][/url]

Szerette volna letörölni azt a vigyort, de szerencsére Burton nem hagyta sokáig fent az arcán. Jobb is, mert Lilla valójában nem szeretett volna neki fájdalmat okozni. Előfordult, hogy nem volt a legkedvesebb embertársaival, de nem volt benne szándékos ártó szándék. Szavait sem gondolta komolyan, és nem is hitte, hogy a másik meghallja őket, de hát.. közel voltak egymáshoz, ez is csak megerősítette.
Szóval maradt a szavakkal verésnél, pálcáját is inkább elrakta, nehogy valóban tettlegességig fajuljanak a dolgok, de úgy tűnt, még sértései sem igazán találnak be, vagy ha mégis, azokat Alex kiforgatja, és a maga kedvére alakítja. Bosszantó volt, és Lilla össze is húzta szemeit, ajkait pedig összepréselte egy pillanatra. Kezét az emlegetett területre helyezte, mintha attól tartott volna, hogy a másik újból megérinti ott, miközben beszél róla.
- Nem vagyok mérges - jelentette ki, bár nem volt túl hiteles az előadása. De nem kívánt igazat adni a navinésnek.
Kicsit felvonta a szemöldökét következő szavain, de nem reagált másként azonnal. Ő maga sem tudta, hogy milyen szándékot feltételezett először Alexről, mikor az előbb közeledett hozzá. De az ismerkedést nem számolta a lehetséges opciók közé. Nem tartotta magát vonzónak, érdekesnek sem igazán. Szóval miért akarna bárki is ismerkedni vele?
Megforgatta szemeit Vizsnyiczky és sóhajtott. Már nyugodtabb volt, szóval hátat tudott fordítani Alexnak, hogy elkezdje összeszedni a holmiját az asztalról, és elrakhassa azokat táskájába.
- Nem hiszem, hogy hadakozni akarnál velem. Nem jó móka - mondta kissé fáradtan csengő hangon, mintha már a gondolat is kimerítette volna. - Ami pedig az olcsó mugli varázstrükköket illeti.. Stefan öcsém talán még vevő lehet rá, én viszont nem igazán.
Bármi lehet. Nem tudta, mit akarhat ezzel, de jobbnak látta nem rákérdezni. Egyetlen lehetőséget hagyott meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823907#post823907][b]Alexander Burton - 2020.12.31. 23:54[/b][/url]

Nem mérges. Mondja ezt az, aki éppen úgy néz rám, ahogy egy mérges ember tenné. Nem akarom felróni neki, hogy ezzel igazából pont az ellenkezőjét mutatja, mint amiről bizonyosságot akar adni, de ám legyen, ha ő így, akkor így. Nincs semmi abban, ha mérges, lehet, hogy előbb fogynának ki a szavaim, mint ahogy alapvetően tennék meg azt. Nem tudom, még mindig nem, miért állok még mindig itt, de valahol ott lehet a válasz, ahol az szerepel, nem kell mindig az egyszerű és a könnyű. Még ha csak, beszédről van szó. Könnyű azokkal a lányokkal, akik mosolyukkal, nevetésükkel akarják azt elérni, hogy csakis rajtuk maradjon a figyelem. De amikor valakiről ordít, hogy nem, a legtöbben egy kicsit mindig többet akarnak. Valahogy én is így vagyok ezzel.
- Akkor nem vagy mérges csak… bosszús? Ne aggódj, nem érek hozzád – mert láttam azt a kósza mozdulatot is, amit karja felé intézett. Ez van, ha valaki művésszel próbál bármit, művészszem elől elrejteni a nyilvánvalót. Többet, jobbat, másképp látom a dolgokat és őt is. Az benne lehet a pakliban, hogy mivel nem épp egyszerű és kellemes eset, talán mások nem is próbálnak meg akár fele annyit is, mint az előbb én, mégis, aztán sosem tudni, mennyire érzi ezt ő is, ha ennyire idegen neki egy kis apróság.
- Nővel sosem jó hadakozni, de észben tartom – bólintok felé, miközben a dolgait szedi össze, nem lépve el az asztaltól. Valahogy el tudom hinni, hogy mennyire nem jó ötlet, ha, az előbbi közelségre a pálcát fordította felém – még ha, azt én rendeztem részben úgy. Nincs ezzel gond, akkor távolabbról.
- De nem ő van itt, hanem te és gondoltam, legalább megmosolyogtat – mintha csüggedt lennék, de nem, korántsem. – Vagy talán csak velem van a gond – nyilván más hasonló „viccén” mulatna, nem? Ellépek a padtól, hogy szemben, az övé melletti padnak dőlve immáron mellette ácsorogjak, és onnan pillantsak felé.
- Gondolom nincs is alkalmam arra, hogy „jóvá” tegyem a vétkemet – mutatom a macskakörmöket a levegőben. Ki tudja, talán akad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823936#post823936][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2021.01.01. 19:39[/b][/url]

Tudta jól, hogy miként hangzik jelenleg a szájából az, hogy nem mérges, így aztán nem is lepődött meg, hogy Alex kétségbe vonta állítását. Ugyanakkor nem csak kötekedett, de azt is a lány tudtára adta, hogy nem kell tartania tőle, hogy ismét hozzáérne. Nem mintha Lilla rögtön teljes bizalmat szavazott volna neki, és ezzel lezártnak tekintette volna az iménti, érthetetlen interakciót, de elhitte neki, hogy nem fog, legalábbis most azonnal újból hasonlóra vetemedni.
Miközben a táskájába pakolta írószerszámait, és jegyzeteit, a navinés, mellé szegődött, bizonyára nem akart a hátának beszélni. Lilla viszont csakazért se nézett rá. Volt a hátat fordításának másik üzenete is azon kívül, hogy el kell rámolnia az asztaláról.
- Ennek semmi köze a nememhez, Alexander. Kérdezd csak meg a húgom, mennyire élvezi a velem folytatott szóváltásait.
Sári gondolata felért egy gyomorszájon ütéssel. Nem is értette, minek emlegeti fel mindkét testvérét a gyakorlatilag idegen srácnak. Mintha büntetni akarta volna magát. Burton szavai viszont egyre inkább bocsánatkérően, sőt, szinte esdeklően csengtek. Nem ahogy kimondta őket, hanem amiket mondott. Lilla ráemelte pillantását végül, próbálta kifürkészni szándékait, de nem jutott sokra. Túlságosan émelygett.
- Nem veled van a baj. Legalábbis nem a vicceiddel, ha annak szántad őket - mondta, de érezte, hogy nagyon nem sikerült megnyugtatóra mondandója.
Ugyanakkor nem is értette, miért akarná, hogy Alex jobban érezze magát. De aztán arra jutott, hogy nem erről van szó, sokkal inkább arról, hogy magára jobban haragszik, mint rá tudna. De azt nem tudta hová tenni, hogy miért akarja a navinés jóvá tenni az előbbit. Miért számított neki Lilla véleménye? Csak elsétál, és holnaptól ugyanúgy keresztülnézhetnek egymáson, mint eddig. Legalábbis Lilla eddig azt tette. Ő is, nem?
Fáradt sóhajjal húzta be a cipzárt a táskán, és lendítette a vállára.
- Mondd, mit akarsz? Nem fogom leátkozni a hajad, amint hátat fordítasz nekem, ha ettől tartasz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823965#post823965][b]Somogyi Ervin Dominik - 2021.01.02. 16:23[/b][/url]

Nem szegény Rudolf tehet arról, hogy Ervint mélységesen hidegen hagyja a bájitaltan. Egészen pontosan annyira közönyös, hogy az eddigi órákat is úgy töltötte, hogy nyitott szemmel aludt rajtuk, s csak egészen hipotetikus esetekben sikerült bárminemű életet lehelnie saját magába. Persze voltak olyan tárgyai, amik bizonyos okokból felkeltették érdeklődését: az SVK például ilyen volt, hiszen ki szerint ne lenne izgalmas? Vagy a káros szerek ismerete, ahol meg kell hagyni, az anyagon túl inkább a tanárnő volt az, aki megragadta a tanulók tünékeny figyelmét. No de a bájitaltan? Száraz anyag, férfi tanár, dögunalom. Arra azért még ő is felkapta a fejét, hogy párban kell dolgozniuk az órán, így, mint aki szívességet tesz, kicsit összeszedi magát és normálisan felül székén.
Körbepillantva a termen összenéz az egyik haverjával, aki biccent az egyik lány felé, aki tetszik neki. Ervin somolyogva csóválja meg a fejét, ám nem tart sokáig néma diskurzusuk, hisz Rudi megszólal, miszerint a rellonos párja nem más, mint... Bernáthy Zsófia. Ismeri már korábbi órákról, de nem sokat beszélgettek. Az biztos, hogy a lány nála jóval többet tud ezekről a löttyökről, így megmentve érzi magát, hisz gondoljunk csak bele: amíg Ervin alszik tovább, az eridonos összedobja a feladatot és minden gond nélkül tovább állhatnak.
Feltápászkodik, hogy odasétáljon párjához - elvégre ilyenkor neki illik megmozdulnia és nem tőle várni a megváltást -, majd könnyeden lehuppan mellé a székre. - Hello - hanyag módon int a kezével és figyelmének egy apró töredékét a tanár felé fordítja, aki ismerteti velük, hogy a tavaly tanult álomtalan álom főzetet kell elkészítsék. Dramaturgiailag tökéletes pillanatban kezd el ásítani, melyet baljával fed el, hogy aztán megkezdhessék az órai munkát. Lustán fordul a lányhoz és még a vak is leolvashatná róla, hogy nem egyhamar tervez megmozdulni. - Te tudod, hogy kell elkészíteni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823985#post823985][b]Sébastien Lafayette Béliveau - 2021.01.02. 20:24[/b][/url]

Hisz abban, hogy a hivatás választja az embert és nem fordítva. Van, aki a kezdetektől érzi, hogy merre hívja az útja és megállíthatatlanul halad a céljai felé, míg van, aki sötétben tapogatózik, nem érezve a tagjaira nehezedő kényszert, ami a helyes, számára kitaposott ösvényen tartaná. Sajnos az utóbbiak vannak túlnyomó többségben és mint tanár, az ő dolga, hogy fényt gyújtson a vakon tapogatózó diákoknak és lehetőség szerint a helyes irányba terelje őket. Ő pedig erejéhez mérten próbál eleget tenni e kötelességének is. Mosolyogva fogadja minden tanítványát, aki bármivel kapcsolatban megkeresi, akár a tananyagról van szó, akár az élet egyéb területeiről. Szeretne segíteni és biztos támasznak bizonyulni a számukra, hogy ha elakadnak az élet rögös ösvényein, nála megpihenve, újult erővel masírozhassanak tovább.
Margarétának is szeretné biztosítani ugyanezen lehetőségeket, főleg, hogy ha a lány előtt még nem is, előtte kristálytisztán fénylik a számára kijelölt út. Kevesen vannak a világban olyanok, mint ők. Olyanok, akik meghallották Odin hívását és engedelmeskedve annak az ő csodálatos kreálmányainak szentelik életük egy részét. Akik kellő hittel és kreativitással, alázattal fordulnak eme hivatás felé és alkotnak maradandót és valami egészen csodálatosat a legmindennapibb rúnával is. Mert minden alkotás más és egyedülálló.
- Ne csak a rúnák erejében higgy, hanem saját magadban is, Margaréta. A saját magadba vetet hit ad erőt minden máshoz, hogy olyasmit alkoss, ami téged is ámulatba ejthet - mondja kedvesen, majd pálcáját baljába véve int az asztal felé, hogy egy tollat és egy üres papírlapot lebegtessen maga elé. A pálcáját a pennára cseréli, hogy pár pillanat erejéig némán fürkéssze a lapot, majd precíz mozdulatokkal álljon neki a rúnaalkotás folyamatának. Mozdulataiból árad a magabiztosság, miközben a toll hegye halkan serceg a vásznán. Pár röpke perc múlva helyezi az asztal lapjára az eszközt, hogy hátradőlve csodálhassa a művét.
- Ha hiszel magadban, bármire képes lehetsz, hisz elmédet nem korlátozza a félelem, szabadon szárnyalhat a képzeleted - mosolyogva figyeli a lassan felemelkedő lapot, ami origami daruvá hajtogatja magát és szárnyalni kezd körbe a teremben. Igen összetett és soklépcsős kötésrúna eredménye, de ahogy mondta, bármi lehetséges.
- Csodálatos az, amit adni szeretnél - vezeti vissza tekintetét a madárról Margarétára, hangja immár ismét komolyan csendül kettejük között. - De sajnos vannak szabályok, amiket, mint rúnahasználó, be kell tartanunk. Amit adni szeretnél neki, egy kétélű penge, ami akaratod ellenére árthat is neki. A halállal sajnos még a rúnamágia sem dacolhat - próbál a lehető legóvatosabban fogalmazni. Nem szeretné letörni a lány lelkesedését, mégis óvnia kell, ha kell, akkor a saját makulátlan lelkétől. Minden segítő szándék ellenére, túlságosan ingoványos talajon mozog.
- Most már igen - ajkaira kedves mosoly kerül majd kíváncsian figyeli a lány ténykedését. Kékjei megakadnak a sebtiben továbblapozott jegyzeteken, mégis csendben marad, csak tekintetében csillan meg a büszkeség és az öröm édes egyvelege.
- Bőven a társaid előtt haladsz így is, nincs okod szégyenkezni - veszi maga elé a füzetet, hogy megszemlélje az eddigi alkotásokat. - Lenne egy ajánlatom. Mit szólnál, ha a tanársegédem lennél? Persze, ez több feladattal jár, órák utáni kötelezettséggel. De így lenne lehetőséged az osztálytársaid előtt haladni, többet tanulni és segíthetek ezekben is, úgy, hogy saját magad leld meg a megoldást - tekintete a rúnákról a lány arcára siklik, arcán kedves mosoly uralkodik. Egyáltalán nem szeretné Margarétára erőltetni ezt, a döntés joga teljes mértékben nála van. Csak szeretné megadni a lehetőséget, hogy minél hamarabb Odin útjára léphessen. A sorsát ugyanis senki sem kerülheti el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=823999#post823999][b]Keserű Mátyás Flórián - 2021.01.02. 21:11[/b][/url]

Marina & Móric
Miért is keltem én ma föl?
Szó sincs arról, hogy ne tudná, mire képes a két fiatal, de még mindig jobb, ha itt órán, felügyelet alatt csillapítják tudásszomjukat, mintha ne adj Merlin magukban próbálkoznának meg hasonlóval. Tisztában van azzal, hogy a két hebehurgya esélyes lehet egy-egy kiadós fejfájásra is, ha elviccelik a dolgot, mégis, szeretné megadni az esélyt a fejlődésre, a bizonyításra. Miben lehetnének a legjobbak, ha nem pont abban, ami érdekli őket? Kicsit sem lepődik meg azon, hogy ajánlata elfogadásra kerül, tenyereit összecsapva rázza fel picit magát (valamint a padban nyitott szemmel szendergő másik Móricot), és lép le a katedráról.
- Marina - mutat maga elé a földre, jelezve ezzel, hogy hová is álljon a lány - Móric - majd tesz ugyanígy jó három méterrel arrébb. A korábbi kérdés regisztrálásra kerül, a fiú jutalma egy bátorító mosoly, ami kétségtelenül jelzésként bukkant fel: mindent el fog magyarázni. - Nézzetek egymás szemébe, egyelőre a pálcátok legyen leeresztve - dől neki asztalának óvatosan, miközben figyeli a két lókötőt. - Ne szakítsátok meg a szemkontaktust - ismétli el az alapvető szabályt, s tesztként lelöki tolltartóját a falapról. A fém hangos csörömpöléssel ér földet, a tollak kigurulnak, megállva a páros között. Matyi figyel, s ha valamelyikük a zajra elkapja tekintetét, egy rosszalló pillantást zsebelhet be magának. Egy kérés volt, kölykök.
- Ki szeretné kezdeni? - teszi fel a kérdést, majd ha válasz megérkezik, a gyorsabbik félhez kezd el beszélni. - Ürítsd ki az elméd, koncentrálj csak arra, aki veled szemben áll. Figyeld a szemét, érezd meg mikor fog pislogni már azelőtt, hogy meg is tenné. Végy egy mély lélegzetet, és lassan emeld fel a pálcád, szegezd rá. Tartsd bent, vágyj rá, hogy bejuthass a gondolatai közé, majd amikor készen állsz rá, fújd ki a levegőt és mondd ki a varázsigét.
Lágyan, megnyugtató hangon beszél, majd elhallgat, hagyja, hogy a gyerekek koncentrálhassanak. A másik félnek egyelőre nincs teendője, de minek sietni amikor még az sem biztos, hogy az egyik irányba biztonságosan létrejön majd a kapcsolat?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=824058#post824058][b]Havas-Mezei Margaréta - 2021.01.03. 15:15[/b][/url]

Hinni magamban. Bár tekintetem tanáromra siklik, ahogy mozdul, mégsem látom magam előtt teljesen tisztán, amit csinál. Csendben bólintok egy aprót, gondolataim messze járnak. Hinni magamban. Olyan sokan mondták már ezt nekem. Minden napom arról szól, hogy higgyek. Ha nem is magamban, de másokban mindenképpen. Dodiban, hogy képes lesz túllépni Teó elvesztésén, édesanyámban, hogy minden viszontagság ellenére a kedves mosolyával fog visszatérni hozzám, és… és Anubiszban. A hitem nagy része benne van, abban, hogy miatta képes lehetek olyanokat megcselekedni, amit várnak tőlem. Hinni magamban. Ebben is segít majd, igaz? Az idő múlásával képes lehetek erre, anélkül, hogy valami félresiklana. Képesnek kell lennem rá, hiszen Sébastien tanár úr éppen erre kért, és tudom, Anubisz támogatása nélkül nem sikerülhet.
Ujjaim siklanak a medálra, hogy arra rámarkolva hallgassam tanárom szavait, majd kövessem tekintetemmel a lapot, ami elemelkedik az asztalról. Elnyílt ajkakkal figyelem, ahogy az egyszerű lapból lesz egy madár, arcomra hatalmas mosoly kerül, a levegő tüdőmben reked, ahogy fejemet forgatva követem annak mozgását. Halkan nevetve fordulok vissza a férfi felé, mosolyom és kipirult arcom árulkodik boldogságomról. Felkapom fejemet, ahogy a madár felettem halad el. - Ha hiszek magamban… - szavaim halkan hagyják el ajkaimat, majd a hirtelen jött érzést elkapva, csillogó tekintettel pillantok vissza Sébastien tanár úrra. Elhatározás csillan benne. Hinnem kell magamban.
Zavarban hajtom le fejemet, alsó ajkamba harapva bólintok párat. Igaza van. Tudom, hogy az van, mégis olyan nehéz bevallanom magamnak, amikor éjt nappallá téve a saját ugyanilyen gondolataimmal vívom meg harcaimat. Nem hagytam, hogy elbizonytalanítsanak, továbbra sem fogom hagyni, de tudom, hogy a férfinak igaza van. Túlságosan veszélyes lenne, hiszen… mi van, ha ezzel Dodi szétszaggatott szívét ott, ahol már elkezdtek beforrni a sebesülések, csak ismét felszakítom? Igaza van. Mégsem hagyom, hogy elbizonytalanítsanak szavai, ezt nem tudom hagyni, így kerül elő a legféltettebben őrzött füzetem valaha, amit tanárom elé csúsztatok óvatos mozdulattal, várva az ítéletet, hogy mégsem vagyok alkalmas arra, hogy rúnamester legyek.
A szavak villámcsapásként érnek. Felkapom fejemet tanáromra, a meglepettséget akarva sem tudnám eltüntetni róla, ajkaim elnyílnak egymástól, ahogy levegő után kapok. Én, mint tanársegéd? Én, mint Rúnatan tanársegéd? Sébastien tanár úr mellett? Szívem hangos dobogása betölti bensőmet, akaratlan nyúlok mellkasomhoz, lazán ökölbe szorított kezemmel, fülemben zúg vérem, mintha csak rosszul hallottam volna.
- Komolyan? Komolyan gondolja? - pár oktávval magasabban hallatszik hangom, de nem tudok ellene mit tenni. Mégis… hogyan? - Én, mint a tanársegédje? Biztos- Biztosan vannak nálam ügyesebbek és idősebbek, és nem szeretnék a tanár úr terhére lenni, hiszen van elég dolga, az iskolán kívül rúnamesterként foglalatoskodik, csak láb alatt lennék - hangom ugyanolyan magasan szól, hadarok a zavartól, de nem tudok elpillantani tanárom arcáról és kedves mosolyáról, amitől szívem csak még hevesebben kezd el verni. Azt sem tudom, hogy volt-e értelme annak, amit mondtam, hogy érthető volt-e egyáltalán. Rúnákkal foglalkozni tanítás után is.
Hirtelen merevedek meg, ahogy fejem hátsó részénél érzem meg a puha érintést, ami óvatosan simít végig tincseimen. Higgy magadban, Margaréta. Én azt teszem, ahogy Sébastien tanár úr is. Apám szavai visszhangoznak fülemben, ahogy szám elé kapva kezemet, akaratlan engedek utat egy könnycseppnek, mégis mosolyogva válaszolok. - Szer-szeretnék a tanársegédje lenni, tanár úr. Nagyon szeretnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=824060#post824060][b]Alexander Burton - 2021.01.03. 15:41[/b][/url]

Van valami ebben az egészben, ami amúgy csak egy bugyuta, óra utána jelenet, amelynek már rég vége kell legyen, rég már nem is kellene itt állva folytatnom újra és újra, de csak nem enged, nem hagyom magam, pedig ez nem egy csata, nem holmi harc, csupán csak beszélünk, jobbára beszélek, ő pedig még a szavakat sem akarja közel engedni. Ismerek másokat, akik hasonlóak, az emberek nagy része nem olyan nyitott és nyílt mint én és sokan mások, ezt is meg kell érteni. De azt is, hogy ilyenkor általában, mindig így viselkedünk, mintha ki akarnánk őket csalni, vagy csak mert nem tudjuk elfogadni, hogy ennyi és bezárult minden. Nem tudom pontosan én melyikbe tartozom jelenleg, vagy melyikbe akarnék tartozni, de semmi ártó szándék. Nem én fogom megváltani őt, ezt tudom. Egyelőre beérem ezzel is, bár tudom, hogy pont oda kíván, a háta közepére, amit meg is mutat, de én mindig is makacs öszvér voltam. Nem sétálok el, csak helyet váltok, de még ez is kényelmes távolságban van. Tessék, figyelek most erre.
- Nem hiszem, hogy nekem abba bele kellene folynom, elvégre, a rokonotok sem vagyok, hogy a testvéri dolgokba beleszóljak – rázom meg a fejem, hogy bár amúgy sem komoly egy ilyen mondat, nem fogom felkeresni a kisebbik lányt, hogy meséljen nekem arról, mennyire bír acsarkodni a nővére. Eleve nem lenne szép húzás, illetve, akkor biztosan azt hinné, hogy kajtatok utána egész nap és akkor lehet, hogy pontosan azt hinné, hogy meghibbantam és nem tud magáról levakarni sem. Nem nyúzom tovább a testvérével, sem a vitával, továbbra sem az a célom. Némán pakol, elvan a gondolataival, fogalma sincs, hogy épp mi folyik le benne, ennek nem vagyok mestere. Sőt. Érdeklődve billentem kissé oldalra a fejem, amikor elhangzik, nem velem van a baj. Akkor vele lenne? Van valami, ami akaratlan bukkant fel benne?
- Gondoltam, nemigen látlak mosolyogni, hátha ez előhúzza, nem is annyira vicc volt – nem tudom, miért fejtem ki neki, talán épp az, amit mondott. – Miért lenne veled baj? – nehezen érti, vagy talán más van és feszült? Nem lelkizni bírom rá, egyszerű kérdés, ha nem akar válaszolni, kikerüli, nem is veszi fel. Nem akarok mindenkit megmenteni, csak ott a fura érzés; valamiért őt mégis szóra akarom bírni.
- Nem félek, hogy leátkozol – nevetek aprót, hogy nem az tartott itt, hogy félek, valami csúnya jön felém. – Nem akarok semmit, maximum szeretnék. Már elég régóta látlak, ismered a nevem, én a tiéd, egyszerűen csak én szeretek embereket megismerni, téged pedig mindig egyedül látlak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=824142#post824142][b]Marina Darik - 2021.01.05. 12:21[/b][/url]

#tobeornottobe
#legilimencia
#Keserűprof
#Loki

Nevetve figyelte a jelenetet, ahogy Loki kutatott a táskájában. Ismerte már annyira barátját, hogy ne kérdőjelezze meg a bot felbukkanását, de nem mindenki volt ennyire elmés. A mögöttük ülő csávó, akit hát majdnem arcon talált a fadarab mérgesen kérdezte, hogy az ugyan mi a rák. Kár hogy senkit nem érdekelt különösképp az ő létezése.
Odament, ahova Keserű prof mutatott, és ujjai között végigpörgette a pálcát, mielőtt felemelte volna. Már régóta gyakorolta ezt a műveletet, hogy majd mindenki előtt bevethesse, és mások is lássák milyen menő. Kár, hogy egy pillanat múlva a tanár közölte, hogy pálcát le. Azért a mozdulat még mindig menő volt.
Loki szemébe nézett, és közben a fejét a benne lévő ritmusra kezdte el mozgatni. Mimikája is kicsit a szám szerint kezdett el mozogni, például elhúzta a száját, felvonta a szemöldökét, vagy tulajdonképpen bármit, ami nem befolyásolja a szemeinek a nyitva tartását.
Olyannyira sikerült lelazulnia a zenétől, hogy a tolltartó csörömpölését ahelyett, hogy valami zajforrásként érzékelte volna, csak hozzátette a dalhoz, és tovább bugizott magában.
- Én - jelentkezett, már a kérdés elhangzása közben. Lehet, hogy bunkóság beleszólni a tanár szavába, de látta, hogy Loki levegőt vett a jelentkezéshez. Hát azt nem hagyhatta csak úgy. Szóval még egy győzedelmes mosolyt is megvillantott barátja felé.
Nagyon szerette volna, hogy ez most sikerüljön, szóval gondolatban búcsút mondott Jessie J-nek, és egy hatalmasat sóhajtott. Valószínűleg úgy nézhetett a koncentrációja közben, mintha nem megfejteni, hanem megtámadni akarja a szöszit, de éppen nem érdekelte. Mélyen íriszeibe nézett, és akkor pislogott, amikor a másik is. Érezte, hogy a teste reagál a srácéra. Lassan emelte fel kezét, és szinte motyogva mondta ki a varázsigét:
- Legilimens!
Elméje érezte a másik gondolatait, habár csak nagyon halványan. Marina azonban most először érte el, hogy valakinek tényleg képes legyen a fejébe látni. S habár legszívesebben már most örömködve ugrált volna körbe-körbe, tudta, hogy annak még nincs ideje. Koncentrált, hogy a gondolatait továbbra is tudja szűrni, és ne vegyék el a figyelmét Loki kicsit sem meglepően furcsa gondolataitól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=824150#post824150][b]Vizsnyiczky Médea Lilla - 2021.01.05. 16:48[/b][/url]

Pakolás közben Lilla megpróbálta összeszedni a gondolatait, felidézni, milyen teendői vannak még, minek kell utánanéznie, milyen beadandót kell elkezdenie, vagy épp befejeznie, ám mivel az előbbi közjáték olyannyira nem ért még véget, hogy Alex jelenleg is hozzá beszélt, kissé megzavarta ebben. Komolyan nem értette, mit akarhat még tőle a navinés, miért nem hagyta már abban a pillanatban faképnél, hogy úgy küldte el maga mellől, mint a leprást. Pedig nem volt büdös, és látványra sem volt taszító Burton.
A lány bólintott, a másik ugyanis azzal tisztában volt, hogy nincs semmi oka belefolyni a Vizsnyiczky-ék életébe. Lilla kénytelen volt belátni, hogy az önmarcangolása, ami felszínre, és szóba hozta Sárit. Pontosan ezét nem látta értelmét beszélni gondjairól másoknak. Úgyis csak saját maga tudja megoldani, egy külső szemlélődő legfeljebb valami általános érvényű, semmitmondó ötlettel áll elő, vagy még annyival se, csak a megértő látszatot hazudja arcára, miközbne bólogat.
Miután Alexander azt találta mondani, hogy talán vele van a baj, és Lillából előtört egy ellenkezés, még fel sem fogta, hogy kimondatlanul ezzel esetleg magára vállalja azt. Nem állt ugyan szándékában, de nagyon is sok mindenért hibáztatta magát, vagyis, hogy vele baj van, az sziklaszilárd tényként magasodott elméjében, árnyékot vetve gondolataira.
Kérdésére azonban azonnal falat rántott maga elé, és szinte megvetően felelt.
- Egy szóval nem mondtam, hogy velem baj van. - Szúrós pillantását néhány pillanatra a másikéba fúrta.
Aztán elgondolkodott rajta, hogy vajon ezt az érmetrükköt, amiről azt remélte Alex, hogy talán megmosolyogtatja, milyen helyzetben találná valóban mulatságosnak. Utána azonban már azon gondolkodott inkább, hogy miért akarná megnevettetni őt egyáltalán. A rákövetkező szavaira pedig újfent ráncba szaladtak szemöldökei egy pillanatra.
Elpillantott oldalra, a terem kijárata felé, melyhez immár szabad út vezetett.
- Nézd, Alexander.. - fordult még vissza felé, sóhajtva egyet. - Ha egyedül látsz, annak valószínűleg az az oka, hogy nem sokan szeretnének barátkozni velem. Ez intő jel lehetne, nem gondolod?
Ellépett eddigi helyéről, és lassú, de határozott léptekkel elindult kifelé. Útközban megfordult, és egy darabon hátrafelé sétált, hogy szavait a hátrahagyott, vagy talán nyomába szegődő navinéshez intézhesse, ne csak vaktában maga elé.
- Nem akarsz te engem megismerni - jelentette ki, de nem fenyegetően, se nem szomorúan. Inkább keserű volt a hangja, olyan, mint mikor egy olyan igazságot mond ki az ember, ami megváltoztathatatlan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=824157#post824157][b]Bernáthy Zsófia - 2021.01.05. 20:00[/b][/url]

A bájitaltan azon kevés tantárgyak egyike, amelyek érdekelnek. Pláne az idei év kezdete óta, mióta az öreg Felagund prof elhagyott bennünket, helyét pedig Farkasházy töltötte be. Házvezetőm sokkal érdekesebbé tette számomra a dolgot, mint azt az eddigi években éreztem. Jobban is figyeltem az órákon,
az eredményeim pedig látványosan felfelé íveltek bájitaltanból. Talán mégis megéri nem elaludni az órákon. Mindenesetre egy mágiatörit nem bírok ki így sem nyitott szemmel. Persze arról sem Min Jong tehet, egyszerűen unalmas amit tanít. Plusz sokkal jobban érdekel a defenzív mágia, vagy a sárkánytan, esetleg a káros szerek ismerete. A bájitaltan idén került csak a listára.
A mai alkalommal egészen ébren voltam, és azonnal fel is fogtam, hogy mi a feladat, ami tőlem igen gyors reakciónak számít. Szememmel megkerestem Ervint, aki tőlem nem is olyan messze ült. Elsőre nem úgy tűnt, mint aki szívesen mozdul, ám mindenképp kénytelen lett volna, tekintve, hogy én makacsul a fenekemen maradtam.
- Szia - talán egy kicsit lelkesebb volt a hangom mint az övé. Éljen, ez nehéz menet lesz! Ervin szemhéjai mintha túl nehezek lettek volna, szemeim majdnem lecsukódtak. - Fogjuk rá - motyogtam válaszképpen, és kikerestem a könyvemből a receptet.
Ha jól emlékszem, azt az órát éppen átaludtam, amelyiken ezt a bájitalt vettük, ám bíztam a tapasztalatomban (mintha annyi lenne), és neki is láttam előkészíteni az alapanyagokat. A rellonos ásítását lereagáltam egy stílusos szemforgatással. Akkor még nem sejtettem, hogy többet fogok szenvedni vele, mint egy ilyen udvarias mozzanat.
Óvatosan kezdem felvágni a foghagymát, közben pedig Ervin elé tolom a könyvet, mintegy jelzésként.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=824519#post824519][b]Mórocz A. Móric - 2021.01.14. 18:19[/b][/url]

Nagyon okos és szép és kedves és aranyos és illedelmes tanulóként követem Matyi bácsi utasításait, immár pálcámmal a kezemben, mert a bot végül elhajításra került. Majd meg kell keresnem, szerintem nem véletlen került bele a táskámba, szóval örülnék, ha vissza is kerülne igazából. Ki tudja? Lehet még tényleg hasznát is veszem valamire. Egyelőre mondjuk csak annyi a lényeg, hogy azt a botot, aminek most venném hasznát, éppen le kell eresztenem, szóval elhúzott szájjal teszem meg, majd bólintva egyet kapom el Rin tekintetét, és hatalmas önerőről téve tanúbizonyságot, nem tör fel belőlem a nevetés, ahogy nézőkézzük egymást, mint két hülye. A tolltartóra meg sem rezzenek, éppen magamban nevetgélek a viccen, ami ismét eszembe jutott. Kékjeim csillannak fel Matyi bá’ kérdésére, de lassabb vagyok, mint dán barátnőm, aki azonnal le is csapott a lehetőségre.
Nyelvem hegyét kidugva, pf hangokat kiadva, kicsit dobálva magam adok hangot nem tetszésemnek, de azonnal leállok, ahogy Rin készen áll. Matyi bá’ kiadja az ukázt, Rin csinálja, nekem meg rögtön az jut eszembe, hogyha akkor pislog, mint én, de nekem közben belement valami a szemembe, akkor az mennyire kellemetlen lehet már? Érted… szkander helyett ki pislog erősebben? Ennek így semmi értelme, mert a szemhéjad nem csattan az alsó szemhéjadnak, miközben pislogsz, hogy erősebbnek tudd ítélni és meglegyen a győztes, szóval ez amolyan végtelen meccs lenne? Túl sok a kérdés, fel sem tűnik, hogy Rin már a fejemben van, így unatkozni kezdek, ami egyetlen egy dolgot jelent: itt az ideje, hogy mint az órák legtöbbjén, lefoglaljam magam. Na csapassuk!
- Milyen a barátságtalanul kinéző biztonságtechnikai eszköz? - jaj, skacok, jaj, nem bírom! Hát riasztó. Érted! Ha leejtem a vázát, akkor majd felejthetem? - visítok! Rin, bent vagy?! Bent vagy? Figyu-figyu, ezt hallgasd! Mit jelent a puszta ököllel kifejezés? Na? Nananana? Egy létet, legelő malhával lajta - Édes Merlin, végem van! És akkor valahol itt jöhet el a pillanat, amikor kitör belőlem a röhögés és kétrét görnyedve csapkodom a térdeimet, miközben alig állok a lábamon, mert egyszerűen zseniális vagyok. Most mit kell tagadni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=824850#post824850][b]Szentmihályi L. Izabella - 2021.01.17. 22:59[/b][/url]

Péntek. Négy óra. Bűbájtan tanterem. -I
Azt hiszem ma van egy hete, hogy elküldtem az üzenetet és csak remélni tudom, hogy mindazok után, ami tettem, legalább egyszer elolvasta, mielőtt lángra lobbantotta volna. Abban sem vagyok biztos, hogy eljön-e, vagy teljesen ignorálni fog, amit egyébként meg is értenék.
Péntek van, négy óra. Üres a terem, ma már itt nem lesz óra. Egyedül vagyok, egyedül a gondolataimmal, amik már egy hete nem hagynak nyugodni. Idegesen járkálok fel s alá a padok előtt, ahol van egy kis szabad hely. Frayec unottan ül a tanári asztalon, őt jól láthatóan egyáltalán nem érdekli az idegességem, amely ezúttal egyáltalán nem is hat rá. Magamra maradok a gondolataimmal, a frusztrációmmal, és csak azt pörgetem magamban, amiket akkor fogok mondani neki, ha esetleg hajlandó megjelenni. Hetek óta nem láttam. Eleinte én kerültem, Nadia miatt, és ha igazán magamba nézek, akkor be kell valljam, a további pár hétben is én kerültem, Nadia miatt. Próbáltam annyi időt tölteni a Levitában, amennyit csak lehetett, és minél kevesebbszer megtenni az utat a gyengélkedő és a körlet között, nehogy találkozzunk. A nővel sem találkoztam azóta, ami talán jobb is, tekintve, hogy lelőttem az év meglepetését a rellonosnak. Fogalmam sincs, azóta mi van velük. Hogy kibékültek, vagy rosszabb lett a kapcsolatuk, hogy bármelyikük is hátat fordítana nekem a folyosón, vagy esetleg csak nem vennének tudomást rólam. Nagyon elszúrtam.
Megtorpanok a harmincadik kör közepén, háttal az ajtónak és idegesen pillantok az órámra. Nem számítok rá, hogy megérkezzen, pláne nem pontosan. Nem tartozik nekem semmivel. Biztos nem fog eljönni. Az ajkamba harapva pillantok le a gombóccá gömbölyödött rasekra, aki azon kívül, hogy a fülét hegyezi, nem tanúsít nekem semmiféle figyelmet. Veled is ki vagyok segítve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=824878#post824878][b]Farkas Zétény - 2021.01.18. 15:07[/b][/url]

Elgondolkodva lépkedek a Bűbájtan terem felé, kezemben lassan forgatva a levelet, amit Iza küldött. Simán felismerhető, hogy ő volt, láttam már tőle ilyet, szóval nem meglepetés. Azt nem tudom, hogy miért nem üzenetet küldött a telefonomra. Mondjuk lehet nem is tudja, hogy már van, ez egy nyomós érv lehet, még nem mondtam el neki, hogy vettem. Nati volt az utolsó indok, amivel meggyőztek, hogy kell, mert a bagoly gyors ugyan, de itt azonnal vissza is lehet válaszolni, vagy akár beszélni is az illetővel. Mondjuk egyetlen egy szám van benne, az is Nadia-é, de na... haladok a korral. Nem tudom, hogy mit akarhat Izus épp most, bár kicsit azért még mindig orrolok rá, hogy nem mondta el, hogy van egy lányom. Értem én, hogy miért tette, de meggyőzhetett volna, hogy nem tőle tudom. Persze, én meg nem hazudok, szóval hmmm. Hát mindegy... pár percet így is késni fogok, egyrész messze van onnan a terem, ahonnan jövök, másrészt olyan fura hangulatba kerültem ettől az üzenettől. Valamit meg elcsesztem? Sosem lehet tudni, bár mostanában Lillán kívül elég konszolidáltan viselkedem, ahhoz képest miket hoznának ki belőlem a renitensek. Régen biztosan lenne pár törött orr, hogy legyen dolga a gyógyítónknak is... ja, az pont Iza. Még a végén tudat alatt fogok lebukni, öcsém. Hallottam pár vad dolgot, a szexpózokba állított páncélokon át, a Banya alatt füvező srácokról. De hogy pont nem én jártam arra, az nagy pech. Na, majd legközelebb, gondolom, ha gólyaként, vagy éppen ötödikesként kijön az emberekből ilyesmi, lesz még dolgom, mielőtt elmennék innen. Az utolsó év már kicsit unalmas, szinte nem is kommunikálok senkivel, a lányom és a portfólió eléggé lefoglal ahhoz, hogy ne kelljen szocializálódnom. Pedig Mihaillal is kéne egyet inni, meg átnézni Kimoriah-hoz, hogy mi van vele. Lehet, már elvette valaki, Bogolyfalván ki tudja? Végül csak odaérek a teremhez, kezemben a mappámmal, amit a mai órákra vittem. Benyitok, Izabella háttal áll nekem, megállok az ajtóban és megállapítom, hogy még mindig jól néz ki így hátulról, még akkor is, hogy takarja a hosszított piros kardigánja, vagy mi az.
- Helló - sóhajtok egyet. - Itt vagyok, ugye nincs gond? - kérdezem, miközben odasétálok hozzá, ledobom az egyik asztalra a cuccom és ha engedi átölelem. - Cső Frayec - kacsintok a kis dögre, Iza állandó kisérőjére. Lehet, hogy szerzek ilyet Natinak, biztos örülne neki, mert menő állatka. Kiengedem a karjaim közül Izát, ha kell és kérdőn nézek rá. Nos?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=824937#post824937][b]Mórocz A. Móric - 2021.01.19. 17:29[/b][/url]

Szóval az van, hogy egyébként a legtöbb tantárgyból nem is vagyok olyan rossz, mint arra mindenki számítana, csak ahhoz figyelnem kell. Ami gyakran nem történik meg, de esküszöm, hogy véletlen. Mindössze valahogy a pennám orrom és felső ajkam közti egyensúlyozása sokkal érdekesebbnek tűnik, mint bármi, ami éppen körülöttem folyik. Ennek köszönhetően vagyok teljesen lemaradva, de szerencsére elég hamar sikerül kimagyaráznom magam Rudi bácsinál, így továbbra is nemtörődöm stílusban egyensúlyoztatom a pennát a helyén, mert semmiért nem akar ott maradni, pedig nem olyan nehéz feladat ez.
Szélesen vigyorodom el, ahogy kiderül, tényleg ő a partnerem, kicsit arrébb is helyezkedem, hogy pöpecül elférhessünk egymás mellett, majd ahogy leül könyökölök fel az asztalra. Tenyereimbe támasztom államat, csillogó kékekkel figyelem a lány minden mozdulatát, mert remélhetőleg hamarosan elkezdi a feladatot. Elhelyezget mindent, mint egy igazi levitás, amitől akaratlan pillantok körbe az asztal rám eső részén, ahol totális káosz uralkodik, a földön heverő táskámról meg ne is beszéljünk. Kicsit olyan benyomást kelt, mint egy részeg nagypapa. Aztán… Merlinre, végünk van!
- Mi? Mi az, hogy… Óóó! - azonnal kihúzom magam, ahogy a kérdés eljut tudatomig, tekintetemmel rögtön Móricot kezdem keresni, de… ó, hát persze. Ő nem jár Bájitaltanra. Óbaszkibaszkibaszki! Akkor most felsülünk? Végül kékjeim a szőke fürtökön állapodnak meg. Egy papírt gyűrök galacsinná, hogy amikor Rudi bácsi nem figyel, egy gyönyörű mozdulattal dobjam hátba Reinert, hogy segítsen már mégis mit kell csinálni. Szememet forgatva hagyom kívül felsőbbrendű vigyorát, majd aprókat bólogatok a válaszán.
- Aszondja, hogy Béke elixírt kell csinálnunk, az összetevők pedig amott vannak - mutatok a kihelyezett asztal felé, ahol - van egy olyan érzésem - nem csak olyan összetevők vannak, ami nekünk kell. - Hozok mindent, te maradj csak itt - mosolyogva állok fel, zsebrevágott kézzel battyogok az asztalhoz, hogy összeszedjem a cuccosokat, majd ugyanolyan mosollyal térjek vissza partneremhez. - Ja, amúgy… - borítok ki mindent kezeim közül. - Az idősebbik Móric vagyok - elégedett bólintásokkal nyugtázva ezt az igen fontos információt huppanok vissza mellé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=824958#post824958][b]Szentmihályi L. Izabella - 2021.01.19. 21:54[/b][/url]

A szívem majd kihagy, amikor hallom nyílni az ajtót. Egy pilllanatig az is megfordul a fejemben, hogy mégsem ő érkezett, hanem egy diák hiszi azt, hogy itt lesz a következő órája. Ijedten perdülök meg, és rögtön le is fagyok, ahogy megpillantom az ajtóban. Na és akkor most hogyan tovább? Az ujjaimat tördelve nézem végig, ahogy végigsétál a padok között felém. Összerezzenek a hangra, amit az eszközei csapnak, amikor találkoznak az egyik asztal felszínével. Teszek hátra egy óvatos, apró lépést, zöldjeim a szemei között cikáznak bármiféle dühöt vagy gyűlöletet keresve, arra azonban nem számítok, hogy a kezeit kinyújtva magához húz. Értetlenül pislogok a válla fölött pár pillanatig, hangja viszont egyáltalán nem hangzik úgy, mint aki haragszik rám. Megnyugtat, és inkább mintha fáradt lenne. Karjaim ösztönösen mozdulnak, arcom a ruhájába fúrva simulok hozzá közelebb. Szóval akkor nem haragszik.
- Nincs gond? – értetlenül visszhangzom szavait a nyakába mormogva. Hiányzott. Merlinre, nagyon hiányzott. - Mármint… Nincs gond – összeszedem végre magam és elhúzódom tőle, hogy bele tudjak nézni a szemeibe. Frayec a neve hallatán érdeklődve emeli meg a fejét, tanulmányozza egy ideig, aztán ahogy felismeri a férfit, értetlen kis hangokkal adja tudtára, hogy ő is örül az ismételt találkozásnak.
- Nem voltam benne biztos, hogy eljössz – és megértettem volna, ha így tesz. Az ajkamba harapva lépek hátrébb tőle, csípőmmel nekitámaszkodok az egyik asztalnak, karjaim összefonom magam előtt. Még bármikor mérges lehet rám. - Sajnálom, ami történt. Sajnálom, hogy olyan furán viselkedtem, hogy tőlem kellett megtudnod, hogy kerültelek, hogy most a gyereked anyja valószínűleg látni sem akar, hogy így kellett megtudnod… Sajnálom, hogy ilyen borzalmas barát vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=824972#post824972][b]Farkas Zétény - 2021.01.20. 09:08[/b][/url]

Ijedséget látok rajta, hogy felém fordul, amikor belépek az ajtón. Tőlem meg megkapja a mosolyomat, nem volt szándékos Izám, bocs. Mármint az, hogy megijedj. Eléggé be van parázva valamitől látom, ami csak azért nem jó, mert így én is kezdek beparázni. Tényleg mi rosszat tehettem, amitől ennyire fél, vagy ő tett volna valamit? Biztos vagyok benne, hogy most nem fogja magában tartani. Az ölelés után még mindig nem az a határozott Iza, aki lenni szokott, szóval már szétfúrja az oldalam a kívácsiság egy ikerfúrótoronnyal. Frayec kap egy kacsintást a "dumájára", de aztán az én figyelmem már teljes egészében az én drága barátomé. Tényleg kevesebb lennék nélküle, és ezt egyedül érte el... hallatlan! A mondandója elején pedig már úgy érzem,hogy az ikerfúrótorony a vesémet ostromolja kíméletlenül. Miért nem jöttem volna el? Hagyom kibontakozni, miközben vele szemben hasonlóan támaszkodom le a padhoz, mint ő az előbb, csak én kiteszem a kezem, hogytámaszkodva kényelmesebb legyen. A szemeim az övére függesztem, és próbálom előcsalogatni belőle ezt a... valamit, amitől tart.
Lassan nyílnak szét az ajkaim, de a gondolatok, csak később jelennek meg hang formájában.
- Á - kommentálom röviden, de a hangsúlyból érzi, hogy mit is gondolok az egészről, már ha egyáltalán felfogható az a sok minden és érzelemhullám, ami kicsap, és egy egyszerű "á"-ban manifesztálódik.De legalább most már értem, hogy miért van ilyen állapotban. Mindig fél mindentől velem kapcsolatban, pedig inkább nekem kellett volna félni nagyon sokszor, hogy elveszíthetem őt. Rengetegszer meg voltam győződve arról, hogy itt a vége, sosem bocsájt meg... de mindig meglepett. Hogy miért ragaszkodik hozzám ennyire, fogalmam sincs, de tényleg. Viszont igyekszem meghálálni neki ezt az igazi barátságot, ami köztünk van, és talán sikerül is, mert tényleg szeretem őt, és ragaszkodom hozzá. Talán kicsit többet gondolkodom ezen, mint kéne, és csak ekkor ocsúdok fel, hogy nem kéne szó nélkül hagyni az egészet, mert még valami butaságot fog gondolni.
- Hát, nézzük - kezdek bele, miközben  megvakarom a jobb állam, hogy hogyan is kellene ezt a gondolatot szépen végigvinnem, hogy most már tényleg megértse, hogy mit jelent nekem. - Zavart, hogy valamit titkolsz. Zavart, hogy nem élvezted a vacsorát és a bort. Zavart, hogy otthagytál magyarázat nélkül - vezetem fel az egészet, a Zétény-féle őszinteség délutánon. - Nem tudtam, hogy kerülsz emiatt, de azt tudnod kell, hogy nem te vagy a hibás abban, hogy nem tudtam Natiról. Nadia elmondta végül nekem, mert azt hitte, hogy elárultad nekem, és  nekem kellett megvédenem előtte. Talán jobb is, hogy nem mondtad el konkrétan, mert akkor másképpen mentem volna szerintem oda. Így tudtunk beszélni, és azóta rendeződött a viszonyunk is. A múlt hétvégén is én vigyáztam a drágára, miközben Nadia randizott. Sajnos nem jött össze neki, de ez most mindegy - a sajnos nagyon mély szarkasztikusságal jött ki, talán túlságosan is, bocsi Rosales tanárnő. - Gondolod, én szeretném, hogy átlépd miattam az elveidet? Megértem, hogy nem mondtad el, persze voltam rád mérges is emiatt. De aztán megoldódott minden és Nati szeret engem, Nadia pedig hálás, mert végre van apukája a lányának, akit szeret. Mármint Nati szeret, ő csak kedvel. Remélem - vonok vállat, de nem akarom függve hagyni szegény Izust. Odalépek hozzá, és elsimítoma közben a szemét eltakaró tincsét. Szeretem a szemeit, még akkor is, amikor mérges rám. Ez már így marad, bármi is legyen később.
- Te vagy a legjobb barátom, és már régen elfogadtam, hogy ennél több nem lesz. Tudom, nehéz elhinni, de boldog vagyok ettől, hogy van kihez fordulni bármilyen esendő esetemben is, mert nem árulsz el. Ez nekem már elég. A kislányom pedig a szemeimet és a csibészségemet is örökölte, minden más érdem Nadiaé. Szóval ezzel csak azt akartam neked elmondani, hogy nem haragszom rád és nem fogsz elveszíteni emiatt. Mindig is nagyra tartottalak az őszinteséged miatt, ne aggódj már, öcsém! - a végére elmosolyodom, mert nem hagyhattam meg ezt a hangulatot, nem lehetett az, hogy ne Zétényes legyen a vége. Akkor is, ha már elég bugyután hangzik ez, de mégis rám emlékeztet. Azt a Zétényt sem akarom soha elfelejteni, mert az is én vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=824982#post824982][b]Návay Fanni - 2021.01.20. 15:53[/b][/url]

Nem különösebben nyugtat meg a tény, hogy a kérdésemre egy közömbös de végtelenül magabiztos választ kapok. Nagyokat pislogva erőltetek mosolyt az arcomra, és tekintetemet elszakítom Zsófiról, hogy hozzá hasonlóan az épp párbajozókat figyeljem. Ujjaim között a varázspálcám markolatát morzsolgatom idegesen, ahogy egyre csak fogy a sor előttünk, és végül Zsófi megmozdul mellettem.
- Jaj, nem lehetne hogy... várjunk még? - szólok utána halkan, és az utolsó két szót szinte már csak suttogva teszem hozzá, ugyanis a talárok susogásától esélytelen, hogy hallja amit mondok. Nagyot nyelek, és megmozdítom a padlóba gyökerezett lábaimat, hogy néhány méterrel a lány mögött odakullogjak a terem közepére. Zsófi kérdésére a professzorra kapom a fejem, és a szívem mélyén reménykedek, hogy a válasza egy nem lesz, de hát miért is lenne? Bólint. Nincs menekvés.
Kicsit esetlenül ugyan, de Zsófi mozgásával párhuzamosan én is meghajolok, és kiegyenesedve felveszem vele a szemkontaktust. Nincs időm reagálni, a lány azonnal rám szegezi a pálcáját, én pedig ledermedek, így megkésve bár, de egy Protego majdnem elhagyja a számat, mielőtt a pálcám kiröppen a kezemből. A lefegyverző átok azonban felébreszt az átmeneti réveteg állapotból, és mintha idegesítő hangú vekkerre ébrednék, úgy rázom meg magam, és egyet előreszökkenve két kézzel elkapom a levegőben a pálcámat. Egy tizedmásodperc elég hozzá, hogy rájöjjek: valami nem okés, ugyanis a levegőben megpördült pálca a kezembe érkezve most éppen felém mutat. Gyors korrigálás közben meghallom, ahogy a diákok közül valaki felnevet, de igyekszem ezt kizárni és inkább a varázsigére koncenctrálni.
- Wasser - hagyja el a számat a bűbáj, és a - most már Zsófira mutató - pálcámmal pöccintek egyet. Kislány koromban ezzel a bűbájjal az apám gyakran szórakoztatott minket a testvéremmel, élveztük, hogy mindannyian vizesek voltunk. Nem is tudom, miért pont ez a bűbáj jutott eszembe...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=825057#post825057][b]Hayden M. Wilson - 2021.01.21. 21:26[/b][/url]

Legközelebb sokkal óvatosabbnak kell lennie. Miért is gondolta, hogy ilyenkor már nincs erre felé senki, és szabadon tehet amit akar. Nem, jobban kell vigyáznia. Ez még egyszer nem fordulhat elő. Az ének valójában semmiben sem különbözik a beszédtől, vagyis de, a zenétől nem szorong annyira. Sokkal nagyobb esély van arra, hogyha valakihez elkezd közeledni, akkor előbb énekelni fog az illetőnek, minthogy hozzászóljon. De ilyen mostanában ritkán esik meg.
Pipacspiros arccal és ideges mosollyal int vissza, elvégre ismerik egymást, és nem akar bunkónak látszani. Bár ha nem ismernék egymást is köszönne valószínűleg, mert az anyukája így nevelte. Az édesanyja volt a legjobb, legszerethetőbb és legkedvesebb asszony, akivel valaha találkozott. Igyekezett, hogy lányának a lehető legtöbbet tudja átadni mindebből. Mióta nincs vele, nem telik el úgy nap, hogy ne jutna eszébe valamiről. Akár egy szó, egy illat vagy egy kép képes visszaidézni az emlékeibe. Legalább ott láthatja, ha már máshol nem is.
Ajaki még mindig kissé zavartan görbülnek, ám felfelé mutató hüvelykujjával jelzi, hogy tök jó. Nem sokszor osztja meg másokkal a zene ízlését, egyrészt mert nincs kivel, másrészt ha van is, akkor őket általában nem az érdekli, hogy milyen zenét hallgat. Pedig véleménye szerint ez rengeteg mindent elárul az emberről, de igyekszik nem felszínesen ítélkezni. Elég sok mindennel találkozott az évek alatt, hiszen muglikkal edzett együtt javarészt. A kultúrájukból ha tanult is valamit, sok minden nem maradt meg, azonban náluk, köztük felnőve tanulta meg, hogy hogyan kell manapság igazán modern módon élvezni ezt a tevékenységet. Bár Hayden kifejezetten kedveli a klasszikusabb megoldásokat is, a bakelit lemezekért egyenesen rajong. Épp ezért hallgatni sem csupa modern zenét hallgat ám, rendkívül lenyűgözik az elmúlt év tizedek változatos stílusai.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2509&post=825169#post825169][b]Alexander Burton - 2021.01.24. 02:10[/b][/url]

Némaság költözik közénk, de mintha ezernyi szó lenne, úgy ahogy folyni őket tovább, hiszen, semmi értelme nekem folyamatosan beszélni, mert abba a végén úgy belefájdulna talán még az én fejem is, hogy nemigen maradnék békés. Ebben a pár napban mintha pihent volna amúgy is, nem húzott, nem nyomott semmit, vagy csak nem emlékszem rá és álmaimba költözött bele az a jövő, azok a pillanatok, amik talán már rég megtörténtek. Elgondolkodom néha, hogy amit a jelenben csinálok – most épp vele beszélek, vagyis inkább neki -, vagy bármi egyéb kihúzható lehetne-e a listáról, ami nincs, pedig határozottan ajánlották már egy álomnapló vezetését, közvetlen ébredés után, amikor még semmi nem illant el és nyers, éles, csak valahogy, még mindig nemigen veszem én ezt komolyan, idegen, nem én, mint egy második valaki odabent. Talán majd egyszer.
Egyelőre szeretném azt megfejteni, ami előttem van, a jelent, vagy épp azon kusza képeket, amiket vászonra akarok festeni, nem egy papírdarabra, szavakkal leírni. Pedig kedvelem, néha próbálkozom a kreatívabb írással is, de csak átlagos, nem tűnik ki. És mindegy is, hiszen nem ez a vágyam. Hogy most mi? Nem is tudom, rég el kellett volna már mennem és hagynom, mégis, van valami apró késztetés, továbbra is, hogy ne tegyem. Nincs ebben semmi különleges, semmi mély és érzés, csak egy halk hang, amely azt búgja, tovább és tovább. Ajkaimra apró mosoly kerül végül, amikor tereli, vagy inkább magáról is leveszi azt, hogy hibás lenne. A világ az, persze.
- Akkor mindenki az és senki – vonok vállat, hogy nem fogok vitázni vele, én talán azért, mert túl nyitott, ő pedig teljesen zárt, a kopogások pedig egy idő után már valóban megőrlik az embert. De csak tovább és tovább. Ahogy mozdul, úgy teszem magam is, de hűen tartva azt a távot, amely eddig pihent közöttünk, lépéseimet az övéihez igazítva követem. Hátrafordul, úgy sétál tovább, tekintetem pedig rajta, majd végül a padsorok közötti helyen pihennek.
- Vigyázz, szék – mert volt, aki csak kilökte a segge alól és annyi volt, így, ha át nem is esik rajta, navigálom, mintha jobb dolgom lenne. Eztán kapcsolok arra, mint aki nem figyelt, hogy szólt, hogy beszélt, mire csak megcsóválom a fejem. Lassan talán ennyiből is jobban értem, mintha a konkrét problémát mondaná el – már, ha létezik.
- Nem intő jel – miért lenne az? Ezt sose értettem, sosem fogom, bár nem vagyok mindenkinek való és ahogy mindenki sem való nekem, az egyedül ácsorgókra fel lehet figyelni könnyen és sokszor, meg is van rá az ok. Komoly ok. – Az az ő dolguk, hogy nem teszik. Lehet lemaradnak valamiről, én viszont annyit láttalak már, miért ne alapon, semmit sem vesztek. Csak időt, de az most nem számít. Nem tudom, mit hagynék ki, ha nem próbálom meg – bár ez kicsit furcsán hangzik, azonnal fel is tartom a kezem. – Nem, mielőtt jössz vele, nincs semmiféle listám arról, kiket akarok felszedni – mert nem erről van szó. Tovább lépkedve pillantok vissza arcára. – Engem nem érdekel a tömeg véleménye, de azt hiszem, ez süt rólam. Máshogy gondolkodom. Én szeretnélek megismerni és amennyire ezt mondod, még jobban. Miért nem engeded? Nem lehetsz örökké egymagad.