37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastélyt körülvevő vidék→A kastély
Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 41 42 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. július 26. 00:40 | Link
How can I say this without breaking
How can I say this without taking over
How can I put it down into words
When it's almost too much for my soul alone


A dallam hajladozott, attól függően, melyik érzelem ragadta épp magához az irányítást a benne tusakodók közül - kétségbeesést súroló kilátástalanság kifulladásig hajszolt rondója, gyásszal keveredő félelem nehéz, bénító ütései, elhagyatottság félénk hangjai, gyermekien tiszta bizalom utolsó halk reménytöredékei, fáradtság alig vonszolódó szólama, üresség furcsán csengő visszhangja... Egyetlen óriási kaleidoszkóppá álltak össze, ismétlődések nélkül, vég nélkül ömölve elő ujjaiból, amik csak ontották a felhalmozódott, alaktalan gondolatokat magukból. Nem és nem akartak fogyatkozni, sőt, mintha egyre több torlódott volna fel, ahogy az egymásnak feszülő indulatok lassan emlékei felé nyújtóztak és belemélyesztették karmaikat, hogy szétcincáljanak mindent, ami volt.

Egy részem végig sejtette. Tudta. Búcsú nélkül hagytál el, a lehető legfájdalmasabban tépve ki magad lényemből - hogyan lehet úgy élni, hogy egy reggel arra ébredsz, valaki sebészi pontossággal kimetszette a szíved? Egy lyuk van a helyén, melyen keresztül tovább szivárog időm, homokkal töltve az űrt, mely csak nyeli és nyeli.
Kietlen sivataggá tettél odabent.
Elvetted azt, amitől az ég határtalanul kék, amitől a csend édes és a sötétség bársonypuha, hangod nyári esőillatát, hópehely érintéseidet, melyek hűvösen olvadtak bőrömre és melyek közt sosem akadt két egyforma. Magaddal vitted a nevem, melyet többet nem mond ki senki, mert sosem lesz ugyanolyan a hangja, nem ugyanazt jelenti majd.
Elárultál - és egy szívdobbanás alatt visszafogadnálak, ha lenne rá módom.

A mellé csendben leereszkedőt nem is érzékeli, a sírás és a zene markukban tartják, azonban az érintést annál inkább - amilyen könnyed és óvatos, annyira durvának hat, mert Ru úgy ugrik fel, mintha lökték volna, maga elé kapva kezeit. A pad azonban a másik súlyának köszönhetően nem mozdul odébb és nekiütközve elveszti egyensúlyát, esés közben akaratlan is letenyerelve a billentyűket, fájdalmas jajduláshoz hasonló hangot erőszakolva ki a zongorából, amit puffanás követ, ahogy átesik az ülésen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. július 27. 11:30 | Link
Ruarc

Igazából talán egyáltalán nem volt jó ötlet, hogy csak úgy leült a másik mellé, már legalábbis annak fényében biztosan nem, hogy a fiú úgy ugrott fel, mint akit áramütés ért. A zongora hangja fájón zengett fel, ahogy az apró tenyér érte, és Sebbynek egy töredékpillanat alatt átfutott a fején a gondolat, hogy ennél talán még az is nagyobb zajt csapna, ha Sherlock ugrana fel rá a maga súlyával. Mégis, ahogy látta, hogy mi következik, teljesen automatikusan mozdult. Felpattant, ezzel odébb lökve a zongorapadot, aztán a fiú után nyúlt, de mivel elsőre csak a ruhát sikerült elkapnia a háta közepén és úgy rántotta vissza az esésből, utána még egy mozdulatra szükség volt, hogy a derekát fogva egyensúlyba állítsa, már csak azért is, mert a trikó bizony reccsent egyet. Még ő is meglepődött egyébként, hogy a másik mennyire vékonyka, tényleg csak gyerekként tudott rá gondolni, most még inkább, hiába voltak hasonló korúak.
- Nem hallottad, hogy jövök? - kérdezte aztán őszinte meglepettséggel a hangjában. - Nem akartam fennhangon megzavarni a zenét, szóval itt beszéltem neked fejben - pislogott rá, közben el is engedve és egy lépést hátrálva tőle, mert nem tudta, hogy ezek után mégis mire számítson. - Rendben vagy? - kérdezte még, aztán várakozó álláspontra helyezkedett. Ötlete sem volt, hogy mi jön, simán lehetett ebből újabb kiabálás, vagy valami melodimágus technika, amit nem is ismer, de még akár, bár nagyon talán, az is megeshet, hogy normális választ kap. Végül is vannak még csodák.
Utoljára módosította:Sebastian Jared Selwyn, 2016. július 27. 11:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. augusztus 5. 22:51 | Link
A várt esés késett, helyette rántás, reccsenés következett, majd hirtelen egyensúlyba billent a világ. Nem kellett kinyitnia a szemét, már az illatáról felismerte, elvégre hónapjai voltak, hogy emlékezetébe véshesse. A félelem megbénította, nem kapálózott és egy hang sem hagyta el az ajkát. Bár Sebastian átlagos magasságú és karcsú volt, Ru eltörpült mellette, csontjai pedig már-már hivalkodóan mutatták magukat, ahogy vékony tagjai megfeszültek és finoman remegtek.

Túl közel - a szavak rémülten vergődtek odabent, míg érzékeimet egyetlen pillanat is túl sok részlettel halmozta el. Valahol a torkom mélyén megfulladt egy kiáltás, amint a karok, mintha csak játék lennék, elkaptak és tartottak. Nem tudtam kivenni a szavakat, teljesen összemosódtak, pedig a könnyeknek csak a látásomat kellett volna elhomályosítania; mégsem szűrődött át több a hang tónusainál. Miért értél hozzám? Miért kaptál utánam? Most a kezeid közt fogok darabjaimra hullani és ha akarnál, se tudnál összetartani.

A karcsú ujjak öntudatlan martak a pulóver puha anyagába, de csak a kétségbeesés adott nekik erőt - amint elengedték, Rut nem tartották meg többé térdei és mintha lassított felvételt vagy tollpelyhet figyelt volna az ember, lerogyott. Mintha minden élet elhagyta volna a tagjait, egyszerre tényleg olyan ernyedté vált, mint egy rongybaba. Légzése szabálytalanná, sekély kortyokban kapdosta a levegőt és ha a sötétben látni lehetett volna az arcát, furcsán torz vonásai fájdalomról árulkodtak volna.



Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. augusztus 6. 17:05 | Link
Ruarc

Lehetett volna azt mondani, hogy meglepte a dolog, de nem. Azok után, hogy előbb Rémi fordult ki önmagából a szeme láttára, aztán Ricsi hullott darabjaira a karjai között, majd végignézte a testvére tüneteit és ennek kapcsán már addig is eljutott, hogy utánaolvasson mindenféle lelki problémáknak, már nem érte teljesen felkészületlenül, hogy a másik sírva kapaszkodott előbb belé, aztán összecsuklott. Kétségtelen, hogy megijedt ettől, mert első pillantásra nem tudta felmérni, mekkora a baj és az is átszaladt a fején, hogy a fiú elájult, de azért még magához mérten is egészen realista gondolatok szaladtak át hirtelen a fején, miközben ő maga is hirtelen letérdelt a másik elé, mert elkapni már nem volt módja, miközben a fiú lábai feladták a harcot.
Egyelőre nem tudta, hogy hozzá merjen-e érni, de amennyire az előbb elkábította a zene hangulata és a fáradtság tompasága, most épp annyira előtérbe került a logikus énje. Hiába nem kedveli, nem hagyhatja itt így, és annak fényében, hogy a másik már eleve betegesen sovány, szinte biztos, hogy orvosra lenne szüksége... ez viszont még odébb van.
- Figyelj rám! Hallasz? - beszélt hozzá továbbra is halkan, még ha úgy is tűnt, hogy teljesen felesleges. A sekély lélegzet hangjai nem jelentettek semmi jót, a másik valószínűleg teljesen kiborult, akkor pedig először megnyugtatni kellene egy kicsit. - Megfogom a kezed - kommentálta, hogy mit csinál, és valóban a fiú keze után nyúlt, hogy a mellkasára simítsa, még ha az elméjében egy hátul kaparászó csendes hangocska éppen az ellenérzésekről is beszélt. Még jó, hogy ezt a másik nem hallhatta, Sebastian meg egyelőre félresöpörte.
- Lélegezz velem egyszerre, érzed? - mutatta neki, remélve, hogy ha elégszer mondja el, akkor a másik talán hallgat is rá, és kicsit csillapodik ez a rohamszerű valami. Ha kellett, akkor elismételte, egészen addig, míg a másik valamilyen reakciót nem adott rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Renée Faraday
INAKTÍV


késdobáló istennyila.
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 816
ÁVT tanterem wuuuuu
Írta: 2016. augusztus 6. 21:38
 | Link
Đomcsi bácsinak szeretetvel. *-*

Fut-szalad-siet át az egész falun, árkon-bokron keresztül ront, csak két időst lök fel a téren, de tőlük is három nyelven kér elnézést, majd halad tovább egyenesen a kastély felé, ahol - reményei szerint - Đominic már várja őt a tanteremben. Ma lesz a legeslegelső animágia órája és szörnyen izgatott már mióta reggel kipattantak a szemei. Otthon mindenkit agyonidegesített, sógorbácsitól nővéren és unokahúgon keresztül tényleg-tényleg mindenkit, szóval inkább kiment az erdő szélére a kis mókuspajtásaihoz és őket figyelte, amíg el nem jött az idő az indulásra. Türelmet kéne tanulnia elég gyorsan, de ez ugye nem megy annyira egyszerűen errefelé. Mindenesetre a továbbiakban igyekszik minél kevesebb ártatlan embert elgázolni kutyafuttában.
Annak ellenére, hogy nem ivott Redbullt, mégis szárnyal, áttör a kapun és egyenesen a tanterem felé szalad. Diáktársai már meg sem lepődnek a száguldozó Renée látványán, teljesen mindennapos esemény hogy ledobja az agya az ékszíjat. Éles kanyarral vágódik be végül a teremajtón és boldog mosollyal köszönti DomDoDomot.
- Készen állok, kapitány! - jelenti ki teljes magabiztossággal, kipirult arccal, ahogy a tanári asztal felé lépdel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. augusztus 6. 23:33 | Link
Hallottam. Nem akartam hallani, de túlságosan fájt, nem tudtam máshova hangolni, elbújni előle. Semmi sem volt a helyén - a hang, a kéz meleg, ahogy ujjaimat a szíve fölé húzta, a zaklatott vergődés odabenn, a mellkas szabályos emelkedése és süllyedése... Minden, minden torzképe annak, amire vágytam, amire szükségem lett volna.
Igazságtalan voltam. Ez a kéz segíteni akart, tartani és adni, míg a vörös szeplős ujjak egy újabb darabot szaggattak ki belőlem, mégis az Abel örökké fagyos érintései hagyta jégvirágokat sirattam. Csöndjét, mely úgy burkolt be, óvón, mint felhő a mögé rejtőző Holdat, ködpuhán és sejtelmesen. Dallamát, mely álomba ringatott és gyöngéden kitörölte éjszakánk maradékát szememből. Nem az bántott, hogy él, hanem hogy semmi, de semmi közös nem volt bennük, egyetlen morzsányi illúziót sem hagyott nekem.

Felsírt, furcsán levegőtlen szűkölést hallatva, mint a kutyakölyök, amibe belerúgtak. Meg sem próbált elhúzódni, bár lehet, hogy egyszerűen nem maradt rá ereje. Egyébként is, hova futhatott volna? Mit mondhatott volna? Ellenállás nélkül hagyja, hogy tegyenek vele, amit akarnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. augusztus 7. 20:11 | Link
Ruarc

Megfeszült figyelemmel kísérte a fiú minden egyes mozdulatát, mert fogalma sem volt egyelőre, hogy mekkora is a baj, de ha egészen addig nem is volt benne biztos, hogy jó nagy, amint a másik felsírt, már biztos lehetett benne. Egy kicsit maga is megijedt, hogy most mi történik, és hogy egyáltalán mit is kéne tennie ebben a helyzetben, mert az láthatóan nem segített, hogy igyekezett nyugtatni a fiút. Végül jobb híján magához vonta átkarolva és lassan ringatva, miközben azon gondolkodott, hogy vajon eltudna-e vele jutni a gyengélkedőig, ha megpróbálná. Mégsem mert vele csak úgy véletlenszerűen elindulni, mert fogalma sem volt róla, hogy vajon nem kap-e valamilyen rohamot netán út közben, mármint azon a sírógörcsön felül, ami már most is megvolt.
Nagyot szusszant, amitől megrebbentek a hófehér hajszálak, és kénytelen-kelletlen megadta magát a helyzetnek, mert ez bizony most legilimenciáért kiáltott. Az állandóan magánál hordott bájitalok között volt nyugtató is, mert voltak páran a közelében, akiknek akár szüksége is lehetett volna rá, de mivel nem tudta, hogy a gyerek allergiás-e bármire, így kénytelen volt előbb utánanézni a dolgoknak. Ha semmire sem válaszol, akkor muszáj így, márpedig Ruarc láthatóan nem volt beszédképes állapotban.
Elcsitította magában a riadtság hangjait, hogy koncentrálhasson, aztán behatolt a fiú elméjébe. Igyekezett diszkrét lenni és csak azt nézni meg, amire feltétlen szüksége volt, de fogalma sem volt merre induljon, és a fiú fejében képeken alapuló emlékek helyett sokkal inkább hangokat és érzéseket talált. Próbált aztán megfogni valami orvosi emléket, hogy megtalálhassa, amire szüksége van, de annyi volt a gyengélkedős esetekből, hogy eltartott egy darabig, amíg megtalálta az elsőt. Kicsit el is szégyellte magát, mert egyáltalán nem tűnt fel neki, hogy a másik ennyit betegeskedett, de most nem volt idő arra, hogy ezzel foglalkozzon. Amikor végre megtalálta a vélhetően első esetet, aminél reményei szerint az is elhangzott, hogy van-e valamilyen allergiája, megállt, és hagyta magának, hogy elmélyedjen a képben. Meglepődve hallgatta, hogy vámpírharapások miatt akarják tesztelni a fiút, hogy nem kapott-e el valamit, aztán következett a szokásos bájitalainak a listája, erősítők és vérképzők, végül pedig valóban rákérdezett a javasasszony arra is, hogy van-e allergiája. Mivel a válasz nemleges volt, így Sebby azonnal kihátrált az elméjéből, és a szütyő után nyúlt, amiben a fiolákat tartotta. Megkereste a szükségeset és pár pillanatig tallózott rajta, hogy mit is csináljon most vele, de végül csak Ruru szájához tartotta, és reményei szerint sikerült is leönteni a torkán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nagy Bátor Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2016. augusztus 8. 13:34 | Link
Renée


Amikor tanárnak jelentkeztem az iskolába, koránt sem hittem azt, hogy sikerrel veszem az akadályokat. Ma már megszerettem az okítást, és szívesen is csinálom, bár néha még mindig hihetetlen ez az egész. Tegnap még én ültem a padban, ma meg már én vagyok az, aki a sorok között járkál, ha éppen tesztet ír a diákság. Apropó diákság. Kettőnek közülük animágia órája is van, és a leányzónak ma van az első. Már egy ideje a teremben tartózkodtam, de csupán azért, hogy előkészülhessek. Fel kellett elevenítenem, hogy Alexa miként is kezdte meg a tanításomat, mert elég régen volt ahhoz, hogy ne legyen meg minden részlet. Bár az ilyet nehéz elfelejteni, azért mégis jó, ha az embernek van némi felkészülési ideje az egészre. Meg aztán, ez nekem is ugyanolyan kihívás, mint a diákomnak. A félhomály varázsolásában a kivágódó ajtó zavart meg, majd Renée boldog hangja csapta meg a fülemet. Mosollyal az arcomon néztem a leányzóra, közben befejezve a homályosítást.
– Azt veszem észre. Csüccs le. –böktem az egyetlen ülőalkalmatosságra, ami a terem közepén volt, s ez egy egyszerű plédben mutatkozott meg. Az asztalokat, és a székeket a terem túlsó végébe lebegtettem, még mielőtt bevágódott volna a tanonc, hiszen azokra nem lesz szükség, és így nagyobb területünk lesz. Amint ülőhelyzetbe tornázta magát Renée, leültem vele szemben. Egyelőre nem vágunk a közepébe, még van némi elméleti rész, amit át kell venni.
– A mai órán a koncentrációdat fogjuk fejleszteni, de előtte még lesz egy-két kérdésem, amire szeretném, ha válaszolnál. Egyszerűek lesznek, ha felkészült vagy. Nos, az első: Hogyan kezdjük el az állati alak felvételét? –felvont szemöldökkel figyeltem a lányt, és vártam a válaszát. Talán nem a legbecsapósabb kérdést kellett volna feltenni, de ahogyan én tanítom, és ahogyan én tanultam, szerintem az a járhatóbb út. Hogy miért? Azt majd kifejtem Renéenek, ha rákérdez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Ruarc L. Mornien
Független varázsló, Végzett Diák


Kvibli melodimágus
offline
RPG hsz: 231
Összes hsz: 474
Írta: 2016. augusztus 11. 00:30 | Link
A mozdulat idegenszerű volt - nem neki szánták, mégis megőrzött valamennyit biztonságot adó melegéből. Mint egy idegen cipője, törte és nem illett rá igazán, de a ringatás valahogy feledtette vele, mert a ritmusa ugyanaz volt, mint ami benne is lüktetett. Különös, furcsa dolog, hogyan csillapította néhány végtelenül egyszerű mozdulat,legalább annyira, hogy újra használni bírja erejét. Kizárt minden hangot, az utolsó neszig száműzte őket, befelé fordulva és lassan ringott tovább, mint a falevél, amit aláhulló vízcseppek táncoltatnak a felszínen. A légzése szabályossá vált, bár továbbra is sekély maradt és kapkodó - egy újabb érzéshullám homokba rótt vonalakként mosta volna el mindezt, nyomtalanul és újra fulladozásra kényszerítve.

Lorelai látta minden bizonnyal a legtöbbet a kastélyból, aminek gondolata a legtöbb diákot libabőrös borzongással lepné meg, Rut azonban a legkevésbé sem zavarta a nő sokszor durvaságot súroló nyers szókimondása. Kapcsolatuk formális és távolságtartó volt, annak ellenére is, hogy érezte sajnálattal teli pillantásait, amikor a javasasszony azt hitte, alszik vagy épp nem figyel. Beszélgetéseik viszont meggyőzték róla, hogy érzelmei nem homályosítják el józan ítéletét és épp ezért merte rábízni magát, ahányszor megsérült vagy rosszul lett. A vele és a gyengélkedővel kapcsolatos emlékek egyfajta különös nyugalmat sugároztak, mert a paravánok közt lappangó csend gyógyír volt ricsajtól sajgó, elcsigázott lelkének, az első pillanattól. Egyedül a szagát nem állhatta, a fertőtlenítők jellegzetes szúrósságát, ami a számtalan bájital és gyógynövény esszenciájával keveredett.
Mindez azonban csak elméjének egy hátsó, apró zugában fogalmazódott gondolattá, észrevétlenül meglapulva temérdek másik alatt. Ami sokkal inkább lekötötte, az a váratlanul felcsendülő dallam volt - megesküdött volna, hogy még sosem hallotta, mégis ismerősnek tűnt. Kristálytisztán ki tudta venni, minden hangját, minden apró részletét... Fegyelmezett, de béklyóik feszegető indulatok hajszolták egymást, jól leplezett szenvedélyek, melyek szinte sosem buktak felszínre, alig súrolva azt. Amit most felfedezett, olyannak tetszett, mint a Hold arca, az a másik, sötét, sosem mutatott orca, amit alig egy-két ember láthatott az idők során. Hegek szabdalták, nem kevés és nem kis sebek nyomai, s egy töredék pillanatig mintha egy tükörlabirintuson sétál volna keresztül, amint félresimított egy réteget, hogy a szitáló por alatt megérezte a lüktetést, ami a dallam szívét jelentette. Sosem járt még ilyen mélyen, egy kivétellel, s olyan óvatosan érintette, mintha szappanbuborékot akarna simogatni.
Furcsa, hogy nemcsak gondolatai, de keze is mozdult, Sebastain arcát érintve és kutatva. Talán segített benne a nehezen, ám különösebb ellenállás nélkül lenyelt bájital, talán az tehetett róla, hogy a karcsú ujjak kisvártatva elszakadtak a másik vonásaitól, hogy a kézzel együtt ernyedten hulljanak Ru ölébe. A szer gyorsan hatott, azonban nem ennyire legyengült szervezetnek volt szánva eredetileg és nagyobbat ütött a kelleténél.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. augusztus 11. 18:37 | Link
Ru

Lassan csitulni kezdett a másik, halkabb lett a lélegzet és a sírás hangjai, de Sebby ezt csak a tudata peremén érzékelte, hiszen arra koncentrált, hogy a másik fiú fejéből halássza ki azokat az információkat, amik kellettek ahhoz, hogy beadhassa neki a nyugtató bájitalt. Ettől függetlenül a változás feltűnő volt számára így is, csak éppen másképp, hiszen egyáltalán nem volt mindegy, hogy egy zilált, kapdosó elmével van dolga, vagy olyannal, ami koncentrál.
Ruarc pedig most határozottan figyelt. Hogy mire, arra Sebby nem jött rá azonnal, mert még a megfelelő emlékképeket kereste, ami egyáltalán nem volt könnyű feladat a fiúnál, hiszen egészen másmilyen alapjai voltak az emlékeinek, mint egy látónál. Kicsit arra tudta volna hasonlítani, mint amikor Feather fejébe nézett bele, csak a kutyánál a homályos vonalú képek mellett teljes csend honolt az elmében, itt viszont épp ellenkezőleg - minden csupa hang volt.
Teljesen véletlenül botlott bele egy olyan emlékbe, amiben a fiú éppen tőle félt. Átsuhant csak az egész, ki tudja miért, talán mert a másik éppen ilyesmire gondolt, de mielőtt kihátrált volna a fejéből, megtorpant egy pillanatra. Meg akarta érteni, hogy mi történt, miért nem egyeznek és miért olyan furcsa a másik, hogy még mindig nem tudja őt hova tenni, és azt is, hogy miért mondta rá, hogy szörnyeteg. Nem lesz többé ilyen lehetősége rá.
Bár már most nyomta a dolog a lelkiismeretét, mégis rászánt egy rövid időt, hogy körbejárja az emléket, hiszen a másik már úgyis nyugodtabban lélegzett és nem fenyegette annyira, hogy baja lesz ettől az egésztől. Tényleg igyekezett, épp csak meghallgatta, hogy mit hall belőle a másik... aztán hirtelen leesett neki, hogy mire figyel a fiú annyira. A szemei riadtan pattantak ki, de azért el nem eresztette a másikat, viszont aztán mikor megérezte az érintést is az arcán, akkor levegőt venni is elfelejtett. Most már biztos volt benne, hogy Ruarcnak sikerült a varázslat mögé férkőzni, így, hogy a legilimencia használatával ő maga nyitotta meg az utat a mágiája számára, és ahogy a felszínes érzéseket is látta a fiú fejében, le sem lehetett volna tagadni, hogy éppen a dallamát nézegeti. Lassan eresztette ki a tüdejében rekedt levegőt, erővel intve nyugalomra magát két okból is. Egyrészt a fiúnak nem hiányzott még egy kiadós fejfájás is, ha figyelmetlenül és hirtelen szakad el a tudatuk, másrészt pedig mert már úgyis mindegy volt. Nem volt értelme odébb lökni a másikat, ha már hallotta, hiszen most már nem számított, hogy meddig figyeli, és amúgy is teljesen kettős érzéseket idézett benne ez az egész. Nem zavarta igazán az, hogy az arcát érintette a fiú, hiszen tudta, hogy a rosszul látók így tájékozódnak mások kapcsán, de közben mégis tiltakozott a lelkének egy kis darabkája, mert túl védtelennek érezte magát valami ismeretlennel szemben, hiszen most a lelkét is méricskélték, nem csak a vonásait.
Nagyon sóhajtott végül és megmozdult. Elméjük elszakadt egymástól, ő megtudta, amit akart, sőt, még annál is többet, és ideje volt, hogy a fiú megkapja a nyugtatót. Miután megitatta vele, Sebby még várt egy kicsit, aztán mikor érezte, hogy elnehezednek a fiú tagjai, akkor elrakta a szütyőt és nekiveselkedett, hogy felemelje.
- Na, gyere Ru - dünnyögte, leginkább csak magának. Nehezebbre számított egyébként, na meg arra, hogy útközben meg kell majd állnia vele pihenni, de a fiú meglepően könnyű volt, úgyhogy nem aggódott amiatt, hogy eltudja-e vinni a gyengélkedőre. Most értette meg igazán, amit nem is olyan régen hallott valakitől, mert valahogy most neki is olyan érzése volt, hogy képes lenne egy rossz mozdulattal összetörni, akit éppen fog. Félrerakta azonban egyelőre ezt a gondolatot, mert a gyakorlatias énje teljesen hülyének nézte érte, helyette inkább valami csendes melankóliával menetelt a gyengélkedő felé a másikkal. Volt számára valami egyelőre megemészthetetlenül furcsa ebben az egészben, az érzékelésben, a kiborulásban, mindenben.
Utoljára módosította:Sebastian Jared Selwyn, 2016. augusztus 11. 18:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Renée Faraday
INAKTÍV


késdobáló istennyila.
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 816
Írta: 2016. augusztus 22. 01:36 | Link
Đomcsi bácsinak szeretetvel. *-*

Enyhe túlzással ez élete legboldogabb napja, legalábbis beállhat a sorba amellé a nap mellé, mikor örökbe fogadták, illetve mikor kiderült, hogy van egy testvére, aki befogadja és szereti majd őt. De lássuk be, hogy az is boldoggá teszi, ha lát egy szép színes pillangót séta közben, vagy esetleg hintázhat egyet a játszótéren. Elég könnyű boldoggá tenni a kisasszonyt.
Máris kicsit olyan, mint egy mókus, olyan fürgén terem ott azon az egy szem pléden, mintha egy nyíl lenne, amit épp most engedtek ki a pattanásig felhúzott íjból. Hát na, túlzottan várta már ezt a pillanatot. Kicsit megilletődötten pislog a mondatra, hogy nem csapnak egyből a dolgok közepébe - pedig pontosan ebben reménykedett. Jó, azért valahol sejtette, hogy ma még nem fog kis bolyhos állatkaként hazamenni, de ugye a remények. Amúgy meg a koncentráció fejlesztésére igencsak rászorul a kislány.
- Umm, izé... hát először ki kell szőrösödjek hozzá. Most azonnal lássak neki a szőrnövesztésnek? - furcsán érdeklődve pillant Đominic-ra, és már lilul is ki a feje, ahogy megpróbál minden idegszálával arra összpontosítani, hogy a testén levő szőr azonnal növésnek induljon. Mintha valaki nem várta volna meg a feladat végét...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nagy Bátor Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2016. augusztus 26. 19:42 | Link
Renée


Szeretem, ha valaki lelkesedéssel áll a dolgokhoz, és Renée-t elnézve, ő aztán nem szenved ebből hiányt. A legnagyobb gondunk az lesz, hogy lelőjük a mozgásigényét, hiszen az átalakulás alatt nem kellene hipergyorsaságra kapcsolnia. Bár előnyére is válhat, de kezdetben jobb, ha inkább kikapcsolja ezt a tulajdonságát.
– Igen, jól mondod, és nem. Eszedbe ne jusson még elkezdeni. –Már láttam, hogy kezdené, és lilult is a feje a koncentráció miatt, de gyorsan kedvet szegtem az egésznek. – Mit mondtam, előbb a koncentrációdat fogjuk fejleszteni. Ehhez az első lépés az, hogy hunyd le a szemeidet. –Nem egy nagy dolog, de jobbnak látom lépésről-lépésre mondani az instrukciókat, mert Renée tovább gondolja itt nekem a dolgokat, és felelőtlen lépéseket fog tenni. Arra meg egyikünknek sincs szüksége, hiába tudnám, hogy mit kellene tennem.
– Ha ezzel megvagy, akkor kezd el kiüríteni a fejedet. –Talán ez lesz számára az egyik legnehezebb feladat, de okozhat még meglepetést. Nekem nehéz volt, függetlenül attól, hogy Alexa mindig kizökkentett az egészből. Hiszen, ha lehunytam a szemeimet, rengeteg dolog jutott az eszembe, és nem volt könnyű mindent kilökdösni onnan. – Ezt el is kezdheted. –Én pedig jófej tanérként megpróbálom majd kizökkenteni, de persze ezt nem mondtam neki, mert a jófejségem odáig nem terjed ki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Renée Faraday
INAKTÍV


késdobáló istennyila.
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 816
Írta: 2016. szeptember 6. 01:05 | Link
Đomcsi bácsinak szeretetvel. *-*

Aham, hát mintha nem sikerült volna tényleg végigvárnia a teljes magyarázatot a kapott feladatára. Mivel iszonyatos módon elkezdett összpontosítani egy darabka szöszre Đomcsi vállán, levegőt is elfelejt venni menet közben. Ez okozza a bőrszínének változását a feje tájékán. Azonban mikor tanára rámorran, hogy ne csinálja még, akkor hirtelen vesz egy nagy levegőt és az arcszíne is visszavált normálisra. Minő megkönnyebbülés lehet Đominak, hogy nem az ő termében fog meghalni.
Bőszen bólogat az instrukcióra, ügyesen lehunyja a szemét az utasításra. Odabent tök sötét van, de ez senki számára nem kell, hogy meglepő legyen. Eddig nagyon tehetséges a fiatalasszony, ha csak ennyiből állna az animágia, már mehetne is vizsgázni. Amíg Đomi azt nem mondja neki, hogy kezdje el kiüríteni a fejét, addig minden oké volt, csak a feketeséget látta. De amint elhangzik, hogy távolítson el mindent a kis kobakjából, azonnal megjönnek a színes, szivárványos unikornisok a belső szemei elé. Hosszas percekig erőlködik azon, hogy kitakarítsa a patás állatokat, a homlokát is iszonyatosan ráncolja mellé, de csak nem tud szabadulni a képektől.
- Nem megy... túl sok a szivárványos unikornis idebent - közli nagy erőlködések közepette Đominic-kal, aki ettől valószínűleg rohadtul nem lesz boldog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. szeptember 20. 21:11 | Link
Haladó legilimencia óra
SVK tanterem
Október 4., 17:00

Miután kiderült, hogy két olyan tanonca is lesz, akik még akkor kezdték el a tanulást, mikor ő is, nem sokáig húzta az időt, rögtön az iskolakezdés másnapjára órát hirdetett. Nem lehetett azt mondani, hogy túl ideges lett volna attól, hogy órát kell tartania, ráadásul nála idősebbeknek, hiszen tudta, hogy képes elvégezni a feladatot, és már nem is teljesen kezdőkkel állt szemben. Amiatt azért lényegesen jobban aggódott volna.
Mivel nem volt jobb ötlete, és úgyis a bátyja lett az SVK tanár, így végül tőle kérte el a termet. Ezzel még valamit kezdenie kell majd, mert jó lenne olyan helyet találnia, ami eléggé csendes az elmélyüléshez, és nem is kell a használatához senkit sem kitúrnia a felségterületéről. Ez azonban még a jövő zenéje, most más dolga volt, nevezetesen az, hogy felmérje, hogy hol is tartanak újdonsült diákjai.
Míg várt rájuk, addig a tanári asztallal szembe húzott egy padot és odatett két széket is. A két asztal nem ért össze, annyira azért nem akart ő közel lenni másokhoz, kellett a távolság, de úgy ítélte, hogy kicsit kényelmesebb lesz, ha nem kell átkiabálnia a fél termet két ember miatt. A padra lerakott aztán egy kancsó teát is meg két bögrét, míg magának kakaót kerített, aztán két perccel öt előtt - vagyis a hivatalos órakezdés előtt - leült a tanári asztal mögé, két tenyere közé fogta a kakaós bögrét, és várt. Most már talán egy kicsit mégis csak ideges volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aimé N. Flamme-Lenoir
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 18
Összes hsz: 36
Írta: 2016. szeptember 21. 00:13 | Link
Ethan részére
-napjainkban, a Művészetek tanteremben-


Fogai között ott szorul az ecset, és most is, mint mindig éppen nyakig merült úgy a festékbe, mint magába a festésbe. Absztrakt vonalak, összefüggéstelennek tűnő színek és árnyalatok követik egymást a vásznon káoszt és érthetetlenséget hagyva maguk után. És ez teljesen rendben van.
Elég, ha csak ő érti egyelőre a lényeget, ha senki más nem látja meg benne a tiszta gondolatot, az összeállt végső képet. Tudja, hogy nem sokan fogják átlátni, "mire gondolt a festő", mikor ez a kép készült, de nem is zavarja. Ha alig egy maroknyi embernek sikerülne felfogni, amit lát, az sem érdekelné. Saját magának alkot, ez számít.
Borús, sötét színek váltogatják egymást világosabb árnyalataikkal násztáncot járva az alkotás jegyében, de a végeredmény még távol van. Az utóbbi napok borús rosszkedvét mutatják be, mennyire nem volt kedve semmihez és senkihez, sem az iskolához, sem... semmihez.
Lassan lerakja az ecsetet a vászon előtti kis részre, vállai összeroggyannak, ahogy a szögegyenes tartással felhagy. Csak bámulja és bámulja a képet. Próbál rájönni, mit akart vele mondani ez előtt egy perccel. Az agya teljesen üresen bámul a félkész festményre.
A helyiséget átjárja a festékszag.
Utoljára módosította:Aimé N. Flamme-Lenoir, 2016. szeptember 21. 00:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2016. szeptember 21. 01:01 | Link
Aimé N. Flamme-Lenoir

Tulajdonképpen nincs konkrét célja. Illetve konkrétnak konkrét, csak éppenséggel nem olyan sürgős. Ráérne akármikor, ahogyan eddig is ráért, hónapok óta nem kérdezett rá a fiúnál konkrétan. Pedig találkoztak, már csak abból kifolyólag is, hogy háztársak. Volt, hogy a könyvtárban, volt, hogy a folyosón vagy a rellonos klubhelyiségben.
Egészen szórakoztató a kölyök. Valamiért meg van győződve arról, talán még a kezdeti hetekben történt Mihaellel és a zaklatásaival kapcsolatos beszélgetés miatt, hogy Ethan egyáltalán nem érintett az irányultságát érintő gonosz megjegyzésekben, nem reagált rá szélsőségesen. Ahogy egyre komfortosabban érezte magát a közelében, úgy bátorodott fel. Ugyan, azt Ethan sem tudja megállapítani, hogy teljesen ösztönös, véletlen vagy szándékos a tény, mely szerint Aimé minden adandó alkalommal a személyes terébe mászik. Bizalmas közelségből tesz megjegyzéseket, amelyek nem ritkán félreérthetőek is.
Először meglepődött, az a reakciója valóban őszinte volt - azt hitte, a kölyök valamilyen úton-módon átlátott a szitán, és titkának teljes tudatában közeledik. Aztán rá kellett jönnie, hogy ilyesmiről szó sincs, egyszerűen ilyen. Ebből a meglepettségből aztán Aimé leszűrhetett valamit, elkönyvelhette zavartságnak és.. gonoszkás játékba kezdett. Illetve az lett volna, ha valóban egy teljesen egyenes fiú idegein táncolt volna az elejtett félmondatokkal, váratlan helyzetekben vállra pakolt kezeivel, közeli és hosszú szemkontaktusaival.
Ethan világ életében nem volt semmi jónak az elrontója, belement a játékba és minden alkalommal "zavarba jött" egy kicsit, amikor úgy érezte, hogy Aimének pozitív visszajelzésre van szüksége. Láthatóan a fiú jól is érezte magát. Hát még ő. Régen szórakoztatta valami ennyire, mint ez, és mély elégedettséggel töltötte el az a tény is, hogy végtére végig kézben tarthatta az egész szituációt. Már amennyire. Amikor ennyire tisztán ott van az ember előtt a kísértés, akkor nehéz gúzsba kötni a kezeit: de nyert a kíváncsiság, mivel rukkol elő vajon Aimé legközelebb? Addig is pedig a trükkös közeledésre minden alkalommal visszafogottan, de nem udvariatlanul elutasítóan viselkedett, pont úgy, mint akinek fogalma sincs, mit kezdjen a helyzettel - arra viszont figyelt, hogy szóban soha egyetlen alkalommal se állítson valótlanságot, vagy ejtsen ki hazugságot a száján.
Nem nehéz kitalálni, hova megy először, ha a szobájában nem találja a fiút. Ahol festeni tud. Ez lehet a művészeti terem és a kívánságok terme is, de az előbbit sokkal valószínűbbnek gondolta, így kötött hát ki itt, az ajtóban. Egy pillanatra ugyan megtorpan, mikor megpillantja a gondolataiban és munkájában teljesen elmélyült Aimét. Ám ez mindössze egy-két másodperc, aztán már valamivel határozottabban köszörüli meg a torkát, és a nyitott ajtólapon jelzésértékűen kopog kettőt.
- Helló, remélem nem zavarlak. - A mosolya már-már bocsánatkérő, de azért máris beljebb engedi magát. Nem örülne, ha feleslegesen tette volna meg az utat idáig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aimé N. Flamme-Lenoir
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 18
Összes hsz: 36
Írta: 2016. szeptember 21. 01:47 | Link
Ethan részére


Sápadt arca és csöppet karikás szemei éjszakázásról árulkodnak. Semmi komoly, mások is művelik, bevett dolog egy kancsó fekete tea és néhány szendvics mellett éjszaka festeni, bár ez már a negyedik éjszakája, hogy három-négy órát alszik délután, aztán visszajön ide festeni, délelőtt meg igazgatja nappali fény mellett a kreálmányokat.
Mindjárt le fogja fejelni azt a vásznat, Ethan hangja viszont pont ebből a révült-merengő-majdnem alvásból rázza fel. Kissé laposan pislogva fordul hátra, hogy megkeresse a hang tulajdonosát; a haja bal oldala kiszabadult a hullámcsatok fogásából, és most belelóg a fél szemébe a ferde fordulás miatt.
- Ethan... Szia, nem zavarsz egyáltalán. - Még egy barátságos, széles mosolyt is megereszt felé- minden bizonnyal egyelőre nem jutott el a tudatáig teljesen, hogy Ethannel beszél.
Az utóbbi, közel három hónap legizgalmasabb felfedező játékát műveli ezzel a férfivel. Olyan, mint egy kisgyerek, aki új játékot kapott, és most minden trükkjét fel szeretné fedezni, hogyan működik, mit csinál, mit kell tenni ahhoz, hogy szétszedhesse, stb. Ethan számára az új, izgalmas játékszer. Minden alkalommal, mikor csak teheti, olyan közel kerül hozzá, hogy láthassa a férfi arcának minden apró rezdülését, lemérhesse a reakcióit. A megfelelő időben a megfelelő vicc, egy-egy jól elejtett kétes megjegyzés, és valahányszor látja Ethan arcán a zavart meglepettséget, dorombolni támadna kedve jókedvében. A boldog, jóllakott óvodások elégedettségével ringatja magát abba a hitbe, hogy ő kontrollálja ezeket az apró kis rezzenéseket kettejük között. Ez teljesen természetes, elvégre egy normális férfi ezektől zavarba kell jöjjön, ez a bevett szokás. Soha meg sem fordult a fejében, hogy ne ő diktálná a tempót...
Most is, amikor végre tudatosul benne pár másodperc után az Ethannel kapcsolatos érdeklődése, visszatér az arcára a vidám jókedv fáradtság ide vagy oda, és azonnal, teljes testtel fordul felé.
- Szerettél volna valamit? - Teljes hangjából és személyiségéből az süt, hogy figyel és már ismerősként kezeli Ethant, nem azzal a teljes idegenekre jellemző, rideg távolságtartással.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ethan R. Saint-Venant
INAKTÍV


VII. - A Diadalszekér
offline
RPG hsz: 132
Összes hsz: 1948
Írta: 2016. szeptember 21. 19:11 | Link
Aimé N. Flamme-Lenoir

Ez egy jó reakció volt. Legalább jobb ahhoz képest, mint amilyen lehetett volna - a művészek meglehetősen háklisak tudnak lenni arra, ha az alkotói folyamat közben zargatják őket. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy épp valami ilyesminek a közepébe csöppent bele. A termet belengi az átható festékszag, ami ugyan kaparja a torkát valamicskét, de még épp nem irritálja annyira, hogy köhöghetnékje támadjon tőle. Aimé valószínűleg annyira hozzászokott már, hogy fel sem tűnik neki.
Azt meg végképp elégedetten konstatálja, hogy a fiú végre már rendszeresen a valódi, rendes nevét használja, és azon hívja őt. Akkorra sikerült végre megjegyeznie, amikorra Ethannek már lassacskán kezdett el-elfogyni a türelme; meg is jegyezte egyszer, hogy Aimé nem valami jó a nevekkel. És ez még egy enyhe észrevétel volt. A sokadik Errol-Edgar-Everett-AkármilyenEbetűsnév elejtésénél már azon volt, hogy kedvesen megfogja a gallérjánál a másikat, és jól megrázza. Erre végül, szerencsére, nem került sor.
- Igen, ami azt illeti beszélni szerettem volna veled arról, hogyan alakul a helyzet a csapatban? Történt valami változás, vagy továbbra sem tudnak viselkedni?
Beszélt ugyan Míneával, de vannak kétségei az ügyben. El nem vitatná a lánytól a tehetségét a kviddicsben, és abban, ahogyan a csapatot koordinálja a meccsek alatt és között, az viszont már kérdéses számára, tud-e vagy egyáltalán akar-e valamit kezdeni az ilyen típusú helyzetekkel. Terelgetni a kuzinja agresszivitását, és irányokat mutatni, hogyan vezesse le azt a játékban, illetve pályán kívül gátat szabni neki, két egészen más dolog. Nem is érzi a prefektustársában ezt a fajta karizmatikus erőt vagy határozottságot, ami az utóbbihoz kéne. Holott cseppet sem becsüli alá Mínea képességeit - inkább Mihael kezelhetetlenségét emeli fölé.
Azért.. mivel a fiú azóta sem kereste meg ezzel külön, van némi bizodalma abban, hogy megoldotta valahogy a problémát. Elvégre mégiscsak rellonos, ki tudja?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. szeptember 21. 21:36 | Link


Nem tudnám megmagyarázni, hogyan sikerült nem befejezni a legilimencia képzést annyi idő alatt, mint másoknak többnyire sikerül, de az vigasztal valamelyest, hogy nem én vagyok az egyetlen tanonc, aki még a padot koptatja és igyekszik belejönni a gyakorlatba. Meglehetősen elhanyagolhattam abban az utolsó tanévben, amikor be kellett volna fejeznem, de úgy tűnik, volt még okom elhanyagolni bármit is. Most azonban más a helyzet. Például nincs okom rá, hogy ne ilyesmire pazaroljam az időmet. Mi több, jó okom van rá, hogy befejezzem, mert az akadémián meglehetősen nagy előnyt jelent, nem beszélve a majdani alkalmazásról, amennyiben félúton nem szeretem meg a tanítást és mondok le az aurori pályáról. Ki tudja, mi lesz még. Pillanatnyilag azonban itt vagyok, és még azt is pozitívumnak könyvelem el, hogy nem valami idegen tanít majd, hanem olyasvalaki, akit már pár éve ismerek és tudom róla, hogy ért a dolgához. A macskáimat kissé nehezen sikerült lerázni, de sikerült. Bár érteném néha őket. A lényeg viszont az, hogy itt vagyok, nélkülük, mindössze egy tollal meg egy tekercs pergamennel, aminek a fele már tele van a valamikori tanórák anyagával. Még át is olvastam az egészet, hogy biztos emlékezzek mindenre, végtére is csak nem kezdünk mindent az elejéről, mégiscsak megtanultuk már egyszer az alapokat, én is, meg a még megmaradt tanonctársam is.
- Szervusz - köszönök, amint benyitok az SVK terembe, és meglátom a majdhogynem öcsémnek tekintett új tanáromat. Ez igazán érdekes lesz. - Ühm, a magázódás kissé nehezen menne, remélem, nem bánod - vigyorgok rá, aztán kiszemelve az ablakhoz relatíve közelebbi üres padot, helyet foglalok. - Ez elég fura egyébként, tekintve, hogy együtt kezdtünk - állapítom meg aztán még, miközben kisimítom magam előtt a pergament, aztán felkönyöklök, azt várva, hogy a tanonctársam is megérkezzen. - Na és milyen az asztalnak azon a felén ülni?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nagy Bátor Đominic
INAKTÍV


Animágus / Érett Sárkány
offline
RPG hsz: 226
Összes hsz: 4783
Írta: 2016. szeptember 30. 22:02 | Link
Renée


Mikor kiadtam a feladatot, én se gondoltam komolyan, hogy elsőre menni fog neki. Pedig, ha jobban belegondol az ember, nem egy bonyolult dolog az egész. Ám látva Renée igyekezetét, valószínű, hogy pont akkor robbant minden a fejébe, mikor kijelentettem, hogy ürítse ki azokat. Nem is kellett megzavarnom semmivel sem, hamarosan magától pattannak ki a szemei, és közli velem a tényeket.
– Valahogy sejtettem, hogy elsőre nem fog menni. –Ezzel a kijelentéssel nem akartam kedvét szegni, de jól ismeri magát, és nekem is volt szerencsém megtudni róla egy két dolgot. – Kezd az elején, de most próbálj meg valami mást –halkan szólaltam meg, s miután ismét lehunyta a szemeit, folytattam a mondandómat. – Koncentrálj csupán a színekre, és kezd el kitúrni az unikornisokat. Amint ezzel megvagy, bontsd meg a szivárványt, és tűntesd el színenként, közben ne engedj vissza semmit. Így minden bizonnyal menni fog a dolog. –Reményeim szerint működik is az egész, de ha sokáig fog tartani, akkor sokáig fog tartani. Nem fogom megsürgetni az egésszel, hiszen az átváltozáshoz teljes koncentráció szükséges, és az elején jó, ha lassan csinálja az ember. Még beüt valami gikszer, és nézhetünk. Igaz, ma még nem változunk át, de ezt neki nem kell tudnia.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Apa|ExLevitás|ExPrefektus|Cselkirály by Krisi|Keresztapa
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. október 6. 22:10 | Link
Legilimencia
Haladó tanóra

Nem kellett sokáig várni arra, hogy befusson az első ember. Nem kellett csalódnia Viktorban, nagyon is időben érkezett, Sebby pedig örömmel fogadta.
- Pedig már épp kérni akartam - jegyezte meg egy félmosollyal a magázódás kapcsán, de persze csak viccelt, kicsit próbálva oldani ezzel a saját feszengését is. - Hát, mivel ilyen gyorsan a lényegre tértél, az első kérdésem ez lesz feléd. Miért nem tudtad még befejezni a legilimenciát? A papírok szerint, amiket kaptam, harmadik szinten áll a tudásod, ami ennyi idő után eléggé... kellemetlen - mondta. Persze azért Viktor kérdését sem engedte el a füle mellett.
- Fogalmam sincs, még nem volt időm kitapasztalni így a tanév második napján - ráncolta a homlokát töprengő arckifejezéssel. - De majd szólok, ha már tudom - ajánlotta fel, majd inkább fel is lapozta azokat a papírokat, amiket már említett. Nem szerette az időhúzást, márpedig most órán voltak, és beszélgetni utána is lesz módjuk egy tea mellett például.
Közben azért oda-odalesett az ajtóra, hogy vajon jön-e a másik tanonc, de úgy tűnt, hogy nem erénye az időben érkezés, ami Sebby idegeit máris cincálni kezdte, de egyelőre még várt.
- Miért szerettél volna legilimenciát tanulni? - nézett aztán újra Viktorra, mert ilyesmiről nem szóltak a tanári feljegyzések, márpedig Sebby fontosnak találta, már csak azért is, mert valami történt a motivációval, ha a másik ennyire nem haladt, és tudni akarta, hogy mi az.
Kicsivel később aztán, mikor sokadjára is hiába nézett az ajtó felé, szusszant egy nagyot.
- A másik tanonc késik vagy nem jön. Szóval kezdjük - fordult vissza Viktor felé, rezzenéstelen arccal váltva át egy pillanat alatt legilimenciára, nekifeszülve a férfi védelmének egy pillanatra, már ha volt egyáltalán, mert fel szerette volna mérni, hogy mivel is van dolga, aztán ha már tudta, akkor visszakozott.

//Álmodói megjegyzés: kérem, hogy írd le a hszben, hogy mennyire erős a védelmed, képes vagy-e kivédeni egy szintednek megfelelő legilimencia támadást váratlanul is, illetve ha nem, akkor térj ki egy olyan emlékképre, amibe belebotolhattam.//
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 7. 21:38 | Link


Elvigyorodom, és egészen addig ki is tart ez a görbület, amíg szóba nem hozom én magam nagyon okosan, hogy valamikor még együtt kezdtünk, erre most ő a tanárom. Szájamat kissé elhúzva túrok bele a hajamba, majd tanácstalanul döntöm oldalra a fejem, magam elé pislogva.
- Inkább kínosnak mondanám, ha őszinte akarok lenni - helyesbítek először is, aztán vállat vonva pillantok fel.
- Amúgy nem tudom. Biztos tudnék kifogást találni, ha nagyon akarnám, de nem látom értelmét, szóval tényleg nem tudom, hogy miért hanyagoltam el és gondoltam úgy, hogy ráérek még erre - válaszolom végül, mellőzve a hebegést-habogást, amit ki nem állhatok. Biztos mire, kire fogni, de egyszerűen csak elhanyagoltam. Hogy kínos? Kellemetlen? Ez van, még mindig az én hanyagságom marad, szóval nem is ragadok le a témánál túlságosan, főleg, hogy azért vagyok itt, hogy behozzam a lemaradást, úgyis azt mondják, hogy sose késő.
- Rendben - bólogatok a kapott válasz hallatán, végül is jogos, hogy a második napon talán még nem tud erre igazán válaszolni, de majd máskor. Időnként az ajtó felé pislogok én is, hátha felbukkan a kollegina is, aki szintén nem siette el a tanonckodást, de még az órára sem rohan hanyatt-homlok. Lehet, hogy az emlékezetes bevonulások híve, amit mégsem lehet elsietni, ki tudja. A jegyzeteimbe is belepillantok futólag, reménykedve, hogy lassan belevágunk már ebbe az órába, de hiába várom, egyelőre még másik kérdést kapok. Kissé meglepetten pislogok először, de ha jobban belegondolok, ő talán még amúgy sem hallotta, hiszen, eddig nem ő volt a tanárom.
- Hmm... amikor aurortanoncnak jelentkeztem, még az volt a tervem, hogy majd terepen fogok dolgozni a különleges osztagnál, ahol az is teljesen reális eshetőségnek tűnik, hogy olyan áldozattal találkozom, aki éppen sokkban van például, és egyszerűen másképp nem tudom, mi is történt vele, mint ha belenézek az emlékeibe. Talán ezért sem fejeztem be, hogy egy idő után nem sokat gyakoroltam, mert annak nem látom értelmét, hogy csak úgy olvassak bárki gondolatai között, ha kell, ha nem - vonom meg a vállam ismét egy apró sóhaj kíséretében. Ez egy olyan képesség, amit vészhelyzetek esetére tartogatnék, már amennyiben sikerül annyira megtanulnom használni, hogy a Minisztériumnál is bejegyezzenek. A kijelentésre nem tudok mit mondani, csak bólintok, és kisimítom az előttem heverő pergament, arra várva, hogy valami elmélettel kezdünk netán, rákérdez, mit is tudok az egészről pontosan, de ehelyett úgy tűnik, máris a gyakorlattal indít. Általában minimális védelemmel is remekül elvagyok, nincsenek titkaim, mindössze annyinak látom értelmét, amiből érzékelhetem, ha valaki az emlékeim, gondolataim között akarna turkálni, tekintve, hogy azért mások rám bízott titkait mégiscsak szeretem biztonságban tudni az én dolgaim mögött. Rá emelem a tekintetem, miközben azon vagyok, hogy felhúzzam az ehhez szükséges védelmem, de addig is ott van még a ház, a macskáim, Matthew, ahogy Őrnaggyal játszik, amikor azt hiszi, nem látom, és ennyi. Kész. Bezárul az egész, én meg jó mélyre tuszkolom valahová az emléket, vissza a sötétbe, azt se tudom, hogyan jött elő. Talán csak mert ez is olyasmi volt, amit meg akartam érteni, de nem sikerült. Nem lényeg. Kifújom a visszatartott levegőt. - Lehet, hogy egy kicsit berozsdásodtam... még szerencse, hogy nem őrzök hadi titkokat.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2016. október 15. 17:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. október 8. 16:01 | Link
Ricsi
It has all ended, it has all stopped
Finally, light is coming down
The stormy rain and wind
Has finally stopped but...


Örülök, hogy sikerült elmondanom Dainak azt a bizonyos dolgot és még szerencse, hogy mindketten nyugodtak voltunk, ezáltal nem történt semmilyen probléma. Nem estünk egymásnak, ráadásul egész könnyen elfogadta az egyébként nem mindennapos helyzetet. Annyira higgadtan viselkedett, hogy lefekvés előtt tényleg azon kezdtem gondolkodni, vajon hitt-e nekem és nem csak magában röhögött egész idő alatt. Mindazonáltal ismertem már annyira a haveromat és mint kiderült, féltestvéremet, hogy tudjam, ő nem verne át ilyen komoly téma közepette. Ez neki is ugyanolyan fontos, mint nekem. Mikor elköszöntünk egymástól azon az este, azt hittem minden rendben lesz, közösen meg fogjuk oldani és együtt fogunk beszélni az apánkkal. Akkor, aznap este valóban elhittem. Mekkora egy barom vagyok!
Nagy feladat vár rám és ez is legalább annyira nehéz megtenni, mint az első lépést. Már belefutottam egy hibába, amit viszont nem bántam meg. Gwennek csak azután beszéltem mindenről, miután Daival tisztáztuk a vérrokonságunkat. Szerintem ez így volt a helyes, de a lány egy kicsit felháborodott ezen, mondván, hogy miért csak mostanság mondtam el neki. Vele is kicsit összevesztem, bár a kapcsolatunk kibírta, ennyitől azért nem hagyjuk elszakadni a köztünk lévő fonalat, de azért még kicsit bennem van a kis konfliktus hatása. Erre jön rá még két újabb teher. Dai egyszerűen eltűnt. Napok óta nem láttam, pedig eddig egy nap többször is találkoztunk, ha máshol nem, hát a folyosókon intettünk egymásnak. Szofit is kérdeztem, hátha csak engem került - mely szintén elég rossz lenne, valljuk be -, de a legjobb barátja sem tudott róla semmit. És ez ma délelőtt történt, tehát továbbra sincs meg a srác. Nagyon aggódok és kissé mérges is vagyok rá, amiért ennyire elhanyagolt, mikor tudja, hogy nehéz időszakon megyünk keresztül és a legjobb lenne, ha összetartanánk. Félek, az apjához ment, ebben az esetben pedig nagyon megharagudnék rá, mikor szemtől szemben beszéltük meg, hogy együtt fogjuk felkeresni és megvitatni vele ezt az egészet. Eközben a másik oldalról is húznak, év eleje óta a kastélyban tanul Ricsi és Veronika is, őket még többször is látom, mint Dait és mivel én már tudom az igazat, elég nehéz így a szemükbe nézni. Úgy nőttem fel velük egy házban, hogy édestestvérek voltunk. Ha most kinyögném nekik, hogy amúgy történt egy is félrelépés anyánk részéről, biztosan kiakadnának és tán már nem tekintenének rám úgy, ahogy kettejükre. Kívülálló lennék. De ha nem mondom el nekik az igazat, előbb-utóbb úgyis a fülükbe jut, akkor pedig baj lesz, nagyon nagy baj!
Nem vagyok depressziós és nem vagyok szomorú! Én csak... feszült vagyok már napok óta. Kevés emberrel beszélek, ez mondjuk nem különös, ha rólam van szó, de a testvéreimet is kerülöm a Levitán belül is, csak akkor beszélek velük, ha kell. Dai eltűnése mindennél jobban aggaszt, mégis próbálom úgy átfésülni a terepet, hogy ne legyen annyira feltűnő. Miért van az, hogy folyton érzem Ricsi tekintetét magamon? Mindahányszor hátrafordulok, nincs mögöttem senki. Ez már beteges. Kéne egy pszichológus, mielőtt elsüllyedek.
Délelőtt szünetekben végig a folyosókon járkáltam, hogy hátha megpillantom Dait, de semmi, csupán felhúztam magam jobban és a nagy tömeg is felbosszantott. Ma van egy órám, ami négytől tart hatig. Elég durva, de végül is kibírható. Végigülöm, majd mikor kicsöngetnek, a helyemen maradok és megvárom míg mindenki elhagyja a termet. Néhányan vissza is tekintenek rám kérdőn, nem értik, miért vagyok annyira mozdulatlan, akárcsak ha nem hallottam volna a csengőt. Nem szokták zárni a termet, így nyugodtan dőlök hátra a padban és kezdek játszani a tollammal. A szobámban nem tudok tanulni. Napok óta ez lehetetlen, pedig nem kéne elhanyagolni a feladatpéldákat már a tanév elején. Úgy döntök, inkább nekiesek ott helyben az üres teremben. Megoldok párat, igazából elég sokat, addig is jó, hogy arra figyelek és nem Dai és a többiek jártnak az eszemben. A nagy szorgalmam azonban enyhül, amikor kezd besötétedni és a termet ellepi a szürkület. Mivel az ablakai nem a lemenő nap felé néznek, korábban veszik árnyékba a helyiség. De nem baj, szeretem a sötétet és egy ideig ugyanolyan jól látok benne, mint a rendes fényben - hála a betegségemnek -, csakhogy elfáradtam. Ha pedig fáradt vagyok, akkor nyűgösebb is, amit jobb elkerülni most, amikor alapjáraton is rettentően feszült vagyok. Újra játszok a tollammal és a füzetet bámulom, mire léptek zaja visszhangzik. Miért csak az utolsó pillanatban figyeltem fel rá? Semmi időm sincs hozzászokni a gondolathoz, hogy valaki közeledik, máris megjelenik az ajtóban. Felpillantok az illetőre és pár másodpercig lefagyok. Nem akartam vele találkozni, főleg nem most, ez egy nagyon rossz pillanat. Elhúzom szám sarkát, majd újra visszanézek a füzetre, elhitetve vele azt, hogy tanulok, mely egyébként nem is áll messze a valóságtól.
- Mi az? - kérdezem unottan, mialatt egy egyenletet írok fel. Hangomban érződik a fáradtság, de egy kicsit az az érzelem is, ami engem jellemez napok óta. Tudom, hogy felfigyelt már a furcsaságomra, érzem, hogy ő az, aki lassan mindenre rájön. Mégsem merem neki elmondani. Miért viselkedek így? Miért nem akarok vele találkozni? Légyszí tesó, ne gyere közelebb!  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2016. október 10. 20:20 | Link
Zalán
INFINITE - The Eye

Mindig is mondtam az öcsémnek, hogy úgy kéne csinálnia a dolgokat, ahogy én is. Alig tettem be ide a lábam, máris megdobtak egy prefektusi jelvénnyel, persze nem szó szerint, de milyen menő már. Alig van itt az ember és már ki is nevezik. Azt tudom, hogy Zalán is volt prefi, aztán le is mondott róla, ezért meglehet bennem is meglátták a potenciális jelöltet, de kétlem. Látatlanul nem szoktak ilyesmit csinálni, annyira viszont nem foglalkoztatott a dolog, hogy utánanézzek, de lehet, mégis megteszem valamikor. Majd ha Berci megbánta, hogy nekem adta a P betűt.
Azonban nem csak ez történik velem, alig lett vége a szünetnek, máris nyomatják az anyagokat, nekünk meg tanulnunk kell. Sikerül tartanom a várakozáson felülit, amiért sokat teszek, ami apám szerint nem elég. Ha rajta múlna, egész nap a könyvek felett görnyednék, hogy megszerezzem azt a nyamvadt kivállót, ami nekem nem kell, jobban mondva megfelel mostani teljesítményem is. Sikerült vele megint összekapnom indulás előtt. Legalább ezerszer elmondta, hogy vigyázzak Veronikára, Zalánra úgysem számíthat. Ennek semmi alapja nincs, az öcskös ugyanúgy szereti a lányt, mint én és ő a szigorúbb felem. Mikor utoljára mondta el a követeléseit, inkább faképnél hagytam, amit rosszul tettem, este ugyanott folytatta és még le is cseszett, amiért ilyen pofátlan voltam. Gondolom, nem kell magyarázzam, a vele való kapcsolatomat, ami a másik fiára is igaz. Szerencsére nemsokára költözünk, ha minden úgy alakul és nem kell többet azt hallgatnunk, amit ki nem állhatunk. Veronika még nem érzékel ebből semmit, vagy nem sokat, ami tökéletes így, neki egy stabil családi háttérre van szüksége, amit mi nyújtani próbálunk neki. Pont abban a korban van, ami a legkényesebb és ez látszik is rajta. Most azonban nagyobb probléma van Zalánnal, bármennyire nem akarja elismerni. Nem is tudná ezt tenni, alig látom őt mostanában, ha leülök mellé csak úgy pár perc múlva lelép. Biztos tettem valamit, amivel kiérdemeltem a haragját, pedig tudhatná, hogy nem gondolom komolyan a vicceimet, általában hülyéskedem vele és fogta is eddig a dolgokat. Meg kell, tudjam, mi a problémája, vagy kiengesztelni olyanért, amit nem tettem meg, vagy, amit nem olyan szándékkal tettem, amivel ártanék neki. Sosincs bennem rossz szándék, egyszerűen csak tesós szeretetből szívatom, fiatalabb révén ezt el kellene tűrnie, ez van a tesókézikönyv íratlan szabályai között. Mindez nehéz lesz, ha nem találom meg, és úgy tűnik nem is most fogom. Túlságosan is jól el tud bújni, ami megint csak apánknak köszönhető. Sokkal egyszerűbb lenne nélküle az életünk, mondjak anyával négyesben.
Mivel vége az óráimnak – höhö, ezért érdemes keveset felvenni – nincs más dolgom, mint felfedezni a kastélyt, sajnos egyedül. Veronikának biztos órája van még, a másik tesó megint nincs szem elől, Mait nem láttam ma még, mást meg nem igazán ismerek. Említettek néhány nevet mikor idejöttem, viszont egyiket sem jegyeztem meg, mindig hadilábon álltam az arc és névismerettel. Már sötétedik, mikor elérek egy szimpatikus folyosót és kiválasztom az ajtót, amelyiken be fogok menni. Nem figyeltem az idő múlását, nem sietek én sehova, akkor sem, ha ma én megyek éjszaka járőrözni. Akár innen indulhatnék, lehet, itt vannak elbújva az éjszakai kóricálók. Lassan benyitok az ajtón, tényleg megfordul a fejemben, hogy van bent valaki és esetleg megzavarok valamit. Felnézek, és bebizonyosodik, amit hittem, az öcsém ül bent, méghozzá megint egyedül. Mostanában egyre furcsábban viselkedik, többször vonul el, mint azelőtt, talán újra kezd antiszociális lenni, aminek nem örülnék. Nem mintha én öreg lennék, de fiatal még, barátkoznia kéne és élvezni az életet, eljárni másokkal szórakozni, ehelyett megint a könyvek fölé görnyed és tanul. Nem értem az egészet, kiválóan teljesít mindenben, nem kéne egész nap azt a nyomorult füzetet bámulnia. És még apánk nem büszke rá, ch.
- Velem semmi, errefelé tévedtem – válaszolom egyszerűen az igazat, nincs mit ezen szépítsek. Hangom komolyan, érezheti belőle, hogy nincs minden rendben, és aggódok érte. Miért nem képes megbízni bennem? Eddig is számíthatott rám, mindig ott voltam mikor kellett, álltam is ki érte, és nem értem ezt a titkolózást. Jaj Zalán, miért csinálod ezt? – Viszont az érdekelne, veled mi van.
Közelebb sétálok hozzá, és leülök az egyik mellette elhelyezkedő székre. Ha nem válaszol, vagy néz rám, akkor kitépem a kezéből a füzetet, ha kell tovább is megyek, remélhetőleg erre nem lesz szükség, mégiscsak a suliban vagyunk, és nem kellene rögtön az elején bajba keverednem. Pillantásommal végigkövetem az összes cselekedetét, semmi nem kerüli el a figyelmem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

 Berci patrónusa | Tesós táncikálás :3
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. október 12. 22:45 | Link
Legilimencia
Haladó tanóra

Figyelmesen hallgatta végig Viktor szavait, bár sajnos nem sokat tudott meg annak kapcsán, hogy miért is nem haladt a másik.
- Nem egy konkrét történésre vagy kifogásra gondoltam – rázta meg végül a fejét. – Nem tartottad elég érdekesnek? Nem ment úgy, ahogy vártad? – vetett fel két példát, hogy érthetőbb legyen, mi lett volna a kérdés lényege. Részben ezért is kérdezte meg aztán, hogy miért szeretett volna Viktor legilimenciát tanulni. Azért csak részben, mert egyébként is ismerni szerette volna a jelenlegi és a leendő tanoncai indokait, mert biztos akart lenni benne, hogy nem tanít olyasvalakit erre a veszélyes mágiaágra, aki hajlamos ártani. Viktorból mondjuk ezt pont nem nézte ki, de nem is akart kivételezni senkivel, még akkor se, ha barátok.
Lassan bólintott aztán, mikor a másik befejezte, és az utolsó mondatnak hála végre azt is tudta, hogy mi a csudáról beszéljen majd óra címszó alatt, mert meg kell vallani, ezzel azért némileg bajban volt eddig.
- Értem, tehát pozitív célok vezéreltek, rendben – állapította meg azért hangosan is, majd miután várt még egy kicsit, de nem jött a másik diák, el is kezdte az igazi órát. Kicsit talán rendhagyóra sikerült a dolog, de mivel már nem egy kezdővel ült szemben, így meg merte ezt is kockáztatni.
Viktor védelme nem volt tökéletes, de ezen a szinten nem is lehetett volna elvárni, viszont nem volt rossz sem. A néhány kép, amit Sebby látott, mire a másik úrrá lett a helyzeten, arra késztette, hogy együtt érzően megkérdezze, hogy gyakran gondol-e még Kinsre, de végül eltette ezt is későbbre, mert ha már a másiknak nem engedte, akkor ő sem akart eltérni az óra tárgyától. Nem próbált mélyebbre furakodni mindenesetre a másik fejében, nem az volt a célja, hogy hadakozzanak, pusztán felmérte  a másik tudását, ezt pedig nem tudta volna úgy megtenni igazán, ha Viktor számít rá.
- Nem volt rossz. Megfelel a szintednek – nyugtatta meg a másikat afelől, hogy nem kell aggódnia a rozsdásodás miatt. Egyébként Viktornak akkor sem kellett volna aggódnia, ha Sebby valami olyanba botlik, ami titkos, mert ő úgy állt hozzá, hogy részéről fontos a titoktartás. – Igen, jó. De látod, ezért kellene igyekezned, mert ha őriznél hadititkokat, mostanra már úgy kikutattam volna a fejedből mindent, mint ahogy más kivájja a héjából a dinnyét – magyarázta. Nem volt kioktató a stílusa, inkább csak tipikusan olyan, mint aki példákat sorol.
Ezután kicsit lapozgatott aztán a jegyzeteiben, majd Viktor elé tolt egy vázlatot.
- Ez itt a legilimencia állatokon való használatáról szól – kezdte. – Ha nem akarsz embereken gyakorolni, akkor ezen a szinten már elkezdheted más élőlényeken is, én is Sherlockkal gyakoroltam valószínűleg a legtöbbször.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2016. október 13. 20:47 | Link
Ricsi
It has all ended, it has all stopped
Finally, light is coming down
The stormy rain and wind
Has finally stopped but...


Olyan változások történtek az életemben, amire sosem gondoltam volna és főleg nem is hiányoztak. Már azt hittem, hogy milyen jó lesz ha a tesóim is itt fognak tanulni a suliban, erre az igazság csak megnehezítette mindezt, én pedig azt sem tudom, miként kéne kezeljem a változást és hogyan kellene közölnöm ezt másokkal. Mert oké, hogy Dai és Gwen tudnak róla, nekik nem esik nehezemre beszélni erről, Dainak alapból muszáj volt szóvá tennem, nem volt más választásom, hiszen az ő apja is és a srác legalább annyira benne van ebben a szarságban mint én, Gwennel meg bármint meg tudok beszélni, ő talán az egyetlen ilyen személy és nem véletlenül. A testvéreim, mármint akikkel eddig együtt éltem, velük is könnyen tudok szót váltani, a gond csak az, hogy Veronika nemrég lépett be a tinik korszakába és ilyenkor nehéz esetek a lányok, ráadásul neki nem akarom, nem akarnám a szemére kenni azt, hogy az anyja félrelépett anno, mert ő ezt talán nem kezelné korrekten és esetleg úgy venné, hogy ilyen az élet, ez megengedett és mint látszik is a mi történetünkből, következmény nélkül szabadon lehet megcsinálni. Noha senki sem akarja ilyen útra terelni a lányt, így én sem akarok benne elindítani egy lavinát. Amúgy is csak látszólag úszták meg büntetlenül, most kiderült az igazság számomra és Dainak is és valószínűleg ezt meg fogja tudni anyám is, tekintve hogy apánkkal biztosan megbeszéljük a témát. Bárhogy is történt a múltban, én továbbra is ugyanannyira szeretem az anyámat és nem csodálkozok a történteken, elvégre olyan ember mellett, mint az a személy akit eddig apámnak feltételeztem, nem lehet megmaradni. És ott van Ricsi. Veronikával szemben, az ő esetében már nincs mentségem arra, hogy miért ne mondjam el, hogy csak félig vagyunk testvérek. Beszélnem kell vele, tudom jól és ez borzasztóan idegesít. Talán félek, hogy ha megtudja az igazságot akkor kissé eltávolodik tőlem, ezt pedig én nem akarom. Ez az én hülyeségem, biztos külső szemlélőként csak röhögnék magamon, hogy ennyire felfújom ezt az egészet, de a mentális sokk és a helyzet, amiben én vagyok most Dai eltűnése miatt is, ezt borzasztóan nehézzé teszi.
Aggaszt, hogy már napok óta nem látom a rellonost. Először azt hittem, csupán engem kerül szándékosan, ám mint kiderült nemrég, Szofi sem látta már egy ideje. Hát ettől sem tudok megnyugodni, félek, tán apával találkozik, ami elég galád cselekedet lenne tőle, ugyanis megegyeztünk, hogy ketten állunk elé. Biztos továbbra is fel-alá ugrálnék a kastélyban, ha nem lennének óráim, így viszont van ami elvonja a figyelmemet és erre rá is jövök kicsöngetésre. Nem szoktam feltűnően sokat tanulni, a jegyeim sem a hű de nagy szorgalmam miatt olyanok, amilyenek, de most jobb ha inkább gyakorlom a számításokat, így elkerülöm a rellonost a képzeletemben és a másik családi oldalam felől sem idegeskedek. Jó vicc! Ez nem tart sokáig a kiürült tanteremben, talán csak elfáradok, vagy a leszálló szürkület zavarja meg tanulásom, ám egy idő után azt veszem észre, hogy ismételten dobol a lábam és az üres táblát bámulom miközben a srácokon töröm az agyam, na meg hogy mihez kezdjek. Erre rádöbbenve bosszúsan tessékelem vissza magam a füzetem fölé és erőltetem a tanulást, de nem megy, ettől csak még nyűgösebb leszek. A feszültséget a tollamon vezetem le, úgy dobolok vele a padon, mintha erre tervezték volna. Csoda, hogy nem töröm el.
Túl későn fogom fel, hogy valaki közeledik a teremhez, egyszerűen nem figyelek fel a járkálásra és emiatt pár másodpercem van megszokni a gondolatot, ami hidegebb zuhanyként érkezik, mint kellene. Megpillantom Őt az ajtónál, egy darabig bámulom és szembesülök azzal, hogy úgy kéne viselkednem, mint akivel az égvilágon minden rendben van, különben valóban magamra hívom a figyelmét. Nem tudom miért futok előle. Ott áll és néz, lassan biztos lehetek abban, hogy sejti milyen nehéz helyzetben vagyok, mégis próbálom kerülni az elkerülhetetlent. Visszafordítom fejem a füzetre és úgy teszek, mintha nagyban tanulnék, ergo ne zavarjon, menjen el. Unottan igyekszem kérdezni tőle, miért van itt, mire hasonlóan semmilyen választ ad. Csupán erre tévedt és meglátta az öccsét, normális hogy leáll vele beszélgetni. Ő nem tehet semmiről, irtó jó testvér, ő egy angyal, aki mindig segít ha baj van. A gond velem van, én vagyok a fekete szárnyú, rossz útra tévedt társa, aki ellene vét a hallgatással és lehet még mással is, ha ez a beszélgetés tovább folytatódik, pedig úgy tűnik, igen. Mozdulatlanul ülök továbbra is, próbálok úgy tenni, mintha nem érdekelne az, hogy beljebb jön a helyiségbe és leül mellém. Hiszen ez természetes, nem? Ám a látszat ellenére közel sem vagyok nyugodt és csendes, belül forrongok és remegek, stresszelek és szenvedek. Ez az egész olyan, mintha egy hurrikán belsejében lennénk. Mi vagyunk a Szemben, ahol nyugalom van, noha körös körül hatalmas vihar tombol, még ha egyelőre abból nem látszik semmi, csak érezhető. Hangjában felismerem az aggodalmat és a kérdése tovább növeli a pulzusom. Legszívesebben felpattannék az asztaltól és elmennék kifele, de ezt nem tehetem meg vele, ő nem csinált semmi rosszat. Csak magamat szidhatom. Burkolt kérdésére meg sem rezzenek és talán ez többet elmond a kelleténél. Nem pillantok rá, csak meredten nézek a füzetemre és szorítom össze a fogam. Remegek is, bár ezt én nem veszem észre és nem is annyira feltűnő. Mit kéne tennem? Tudom, el kéne mondanom neki. De... Hyung, az isten áldjon meg, ez egy borzasztóan rossz pillanat. Higgadtan kéne ezt megbeszélni valamikor, tőlem pedig jelen pillanatban fényévekre van ez az állapot. Nem mozdulok, teljesen lefagyok és úgy érzem, ha belemennék a beszélgetésbe, rosszul sülne el. Végül ő lép, méghozzá hirtelen kikapja előlem a füzetet, mire összerázkódok kissé a meglepettségtől, ám gyakorlatilag továbbra is jéggé fagyott emberként ülök ott, ahol.
- Kérlek, Hyung... ne csináld - mondom halkan, ám még mindig nem nézek rá, hanem a füzet helyét bámulom. Nem félek tőle, csak nem akarok szemkontaktusba kerülni vele, úgy sokkal rosszabb. A "ne csináld" alatt arra utalok, hogy ne erőltesse ezt most, mert nem vagyok olyan kedvemben és helyzetben. Nem akarom megbántani, nem akarok neki rosszat, éppen ezért ülök egy helyben, így reménykedek abban, hogy nem pattannak a húrok, elvégre az borzasztó lenne. Ő az egyetlen, aki mindig is közel állt hozzám és akit soha nem fordítanék magam ellen, akit soha nem bántanék meg. Most sem szeretném, ő ebben a nagy felfordulásban csak egy áldozat. Én meg a tehetetlen gyilkos és öngyilkos, aki épp fulladozik, vagy a bukott angyal, kinek szárnyait épp most vágják le és festik be feketére.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lepsényi Richárd Dávid
INAKTÍV


Puszedli
offline
RPG hsz: 52
Összes hsz: 2311
Írta: 2016. október 14. 23:29 | Link
Zalán
INFINITE - The Eye

Az iskola soha nem volt egyszerű, és nem csak a tanulásból beszélek, hanem az emberekkel való kapcsolatfelvételről is. Szót tudok érteni velük, még sincs olyan sok ember, akit igaz barátnak nevezek, mert a legtöbben nem bízok meg és a társaságokban is általában a szótlan személy szerepét töltöm be. Ez családi vonás lehet az öcsémmel, mert ő sem a társaság lelke, talán az apánkkal való kapcsolatunk az oka, de kitudja, engem már nem is érdekel, ha van pár személy, akivel megbeszélhetem a gondjaimat, viszont a mostani most fogom elveszíteni, ha ez így folytatódik. Nem szeretnék eltávolodni az öcsémtől, és tudom, hogy ő sem, mégis titkolózik előttünk. Ha Veronikának nem mondja el mi bántja, legalább velem tehetne kivételt, hiszen tudja, rám mindig számíthat. Nem értem, és nem tudom elfogadni miért ilyen, eddig mindent meg tudtunk beszélni, nincs olyan, ami ennek gátat szabna, legalábbis én így látom. Aztán lehet félreismertem az öcsémet, és valójában nem is olyan tesó, mint eddig, vagy az iskola és a benne élő emberek negatív irányba változtatták.
Mindenről akartam vele beszélni, elmesélni, hogy mennyire örülök a kinevezésemnek, és, hogy mennyire jó velük egy suliba járni, meg így több időt tölthetünk együtt, meg ilyen apróságok. Ehelyett eltűnik, alig látjuk, mintha kerülne minket, mi meg nem tudjuk miért. Ha ez így fog folytatódni, kénytelen leszek megkeresni azokat a személyeket, akik közel állnak hozzá, aztán belőlük kiszedni az információt, mert nagyon aggódok Zalánért, még, ha ő ezt nem is tudja elképzelni. Ha elmondaná mi bántja, biztos tudnék segíteni, együtt megoldanánk a dolgot, és még a húginak se mondanék semmit, ha arra kérne. Sokkal jobb megosztani a problémánkat, kibeszélni magunkból és mással közösen megoldást keresni, mint magunkban tartani és egyedül őrlődni. Én már csak tudom, mikor a legjobb barátom elhagyott, egy személy tudott rajtam segíteni és máig hálás vagyok. De az öcsém hülye és makacs, nem bír ilyen ügyekben mások segítségére hagyatkozni, pedig néha engednie kéne és nem csak menni a saját feje után. Olyanokat tudnék mondani rá, amitől anyának égnek állna a haja.
Most is ezen agyalok, lehet, jobb lenne, ha nem, legalábbis az agyam nem fáradna le jobban, viszont nem tudok nem rá gondolni. Segíteni szeretnék, nem inkább akarok rajta, és nem érdekel mi lesz, ki fogja nyögni a bánatát. Jó testvéreként kötelességemnek érzem, és nem érdekelnek Zalán kifogásai. A mostani körutamon nem őt keresem, inkább azon gondolkozok miként csináljam, és ezen gondolatok közepette nyitok be egy számomra még eléggé ismeretlen terembe. Nem foglalkoznék senkivel, aki bent lenne, kivéve, ha az szabályt szeg, de mivel egyetlen drága fiútestvérem ül az asztalnál, így önkéntelenül is megmozdul bennem a fivéri törődés. Most már nem titkolhatja el azt, amit belül érez, muszáj lesz elárulnia, ha akarja, ha nem. Közelebb lépek hozzá, ő meg egy eléggé semleges kérdést intéz felém. Tudom, mit próbál elérni ezzel, de én nem tágítok, inkább egy ehhez hasonló választ adok kezdetben. Mivel nem figyel rám, kötelességem magamra vonni a figyelmét, és ezt azzal próbálnám elérni, hogy elveszem, már-már kitépem a füzetet kezei közül. Nem ő az egyetlen, akinek ez a helyzet nehéz, nekem ugyanannyira fáj a távolsága, mint neki, ami okozza azt. Egyikőnknek sem jó ez a helyzet és én szeretnék rajta változtatni, de Zalán nem elég készséges hozzá. Lassan ráemelem pillantásom, miközben kimondom a szavakat. Szeretném hallani a számomra optimális választ, amit már napok óta tudni akarok, de nem az történik, amiben reménykedem. Egyre idegesebb és bánatosabb leszek a szituációtól, nem vagyok képes felfogni, miért csinálja ezt és miért jó számára. Ezzel magának is fájdalmat, értse már meg végre és legyen képes felfogni. Tehetetlenségemben földhöz vágom a füzetet, ami hatalmas csattanással találkozik a padlóval, szét is nyílik, de nem érdekel. Utálom, mikor ilyen vagyok, mikor nem tudok semmit se tenni, pedig próbálkozom. Általában nyugodt személyiség vagyok, és nem kapom fel hamar a vizet, ergo a sodromból is nehéz kihozni, de ennek a vakarcsnak sikerül. Nem érdekel a prefektusi jelvényem, most sokkal fontosabb dolog is van annál. Apám szidalmazó levele sem érdekel azzal kapcsolatban, hogy miért vesztettem el, ahogy a proságok sem, amik ezzel járnak. Most Zalán érdekel a legjobban és muszáj kiszednem belőle az igazat. Leugrok a padról, de ne higgye azt, hogy ennyivel megúszta. Szépen odasétál az ő bútorához és két kézzel eltolom azt. Még jó, hogy egyszemélyesek a padok különben nehéz dolgom lett volna. Bár nem látszik, szoktam edzeni, néhány alkalommal konditeremben is megfordultam, de inkább a táncnak köszönhetően lettem olyan, amilyen. Idegességem tükröződik a szemeiben, és a tetteimben is. Megállok előtte és két kezemmel megmarkolom a pólóját majd, ha engedi, ha nem felhúzom. Gyanítom dühös rám, tombol belül, talán még utál is, de leszarom ebben a pillanatban.
- Bökd már ki, mi van veled – üvöltöm a képébe. Bárki meghallhatja kintről, de az előbbi pár percben egy lelket sem láttam kint lófrálni, sem közel sem távol. Aggódom a tesóért, ezt mindenki megértheti. Ha jó megfigyeli, és mindig is olyannak ismertem meg, észreveheti a szemeimben ülő könnyeket. Ezen a helyzeten nem tudok mást csinálni, mint sírni, olyan elkeseredett az egész. Lehet, már nem is tudunk javítani rajta, elcsesztük az egészet, és meglehet, nem csak Zalán a hibás. Eddig nem voltam mellette teljesen, nem vettem észre a problémájának előjeleit. Mindig is van voltam, de ennyire még soha. Teljesen egyetértek a kettőn áll a vásár mondással, viszont lehet, még tudunk változtatni, ha mind a ketten nagyon akarjuk, bár nem nem úgy tűnik. Abba hagyhatná a titkolózást, még nem késő elmondania. Ennyi év után nem értem miért nem bízik bennem a srác, hiszen mindig mellette álltam akárhányszor próbált apánk ellene beszélni. Mindig ő és Vera voltak az elsők és ez most is így van, sőt nem is fog változni. Két oldalról legördülnek a könnycseppek, majd az állam alatt találkoznak. A legfontosabb esetekben szoktam sírni, nem zavar ki látja és ki nem és most van olyan helyzet, hogy sírjak. Még mindig nem engedem el a pólóját, egyre jobban és erősebben szorítom, miközben újabb szavakat intézek hozzá, ugyanolyan hangerővel.
- Segíteni akarok, értsd már meg te idióta – elhagyhattam volna a végéről a nem túl szép megnevezést, de testvérek között ezt simán lehet és éreztetni akarom vele, mekkora hülyeség az, amit csinál. Erre már nem tudok mást mondani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

 Berci patrónusa | Tesós táncikálás :3
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 15. 18:38 | Link


Miután mondandóm végére érek, meglepetten pislogok elhangzó szavai hallatán. Úgy tűnik, nem éppen a kérdésére válaszoltam, és pillanatokon belül az is kiderül, miért is. Hümmögve veszem tudomásul, mire is gondolt egész pontosan, és megvonom a vállam.
- Azt hiszem, nem voltam elég elszánt - dünnyögöm félhangosan, többé-kevésbé a magam számára vonva le a következtetést, végtére is sose akartam én ezt annyira, hogy körmöm szakadtáig ragaszkodtam volna a gyakorlásához. Nem látom értelmét annak, hogy nyakra-főre használjam, és esetleg titkok között turkáljak akaratlanul is, vagy tudom is én. Jobban szeretem, ha beszélhetek az emberekkel, még ha meglepően gyakran is származik baj abból, ha a magam megszokott módján kommunikálok másokkal, előbbre helyezve a beszédet alkalomadtán a gondolkodásnál.
- Aha - bólogatok beleegyezően a pozitív cél említésére, hiszen mint azt éppen összefoglaltam, mégsem azért jelentkeztem a képzésre évekkel ezelőtt, mert annyira menőnek tűnt egy ilyen képességet megtanulni. Ki tudja, ha így lett volna, talán már bejegyzett lennék azóta, ezen elgondolkodni azonban a legkevésbé sem marad időm, mivel úgy tűnik, Sebby máris felméri gyakorlatban, hogy mire vagyok képes. Igyekszem gyorsan felépíteni a védelmem, amint észlelem, és minél előbb kizárni a fejemből. Valószínűleg mehetne ez jobban is, főleg, hogy még mindig auror szeretnék lenni. Tényleg úgy érzem, hogy berozsdásodtam és lehetnék gyorsabb is, ami a védelmem kiépítését illeti, vagy netán gondolkodhatnék előre és eleve erősebb védelemmel tenni be a lábam egy haladó legilimencia órára, így meglepetten vonom fel a szemöldököm ma már nem először, amikor kiértékeli a teljesítményem.
- Ööö... oké - pislogok, majd elvigyorodom, amikor tovább boncolgatja a hadi titkok kérdését. - Uhh, hát azt hiszem, kénytelen leszek gondosan megválasztani a pályámat. Különben ez a dinnyés hasonlat mintha kicsit morbid lenne - vakargatom meg a tarkóm még mindig féloldalasan vigyorra húzva a szám. - Na de szóval akkor ezek szerint gyakorolnom kellene a védelmet - vonom le végül a következtetésemet, és először rá se pillantok az elém tolt vázlatra, amíg nem közli, miről van szó benne.
- Állatokon? Ez komoly? Úgy értem, tényleg beszámít a gyakorlásba? Vagy egy éve az a bajom úgyis, hogy halvány lilám sincs róla, mi jár a macskáim fejében, de ez még soha meg se fordult a fejemben. Mekkora egy ökör vagyok - csapok a homlokomra, és magam elé húzva a vázlatot bele is nézek. - Hogy ez milyen nagyszerű ötlet. Zseni vagy - állapítom meg belebújva a jegyzetbe. Te jó ég, ha egyszer is leülök vele legilimenciáról beszélgetni az elmúlt években, mostanra már én is végezhettem volna, és Őrnagynak ezért még csak könyörögni sem kell, arról nem is beszélve, hogy nemet is aligha mond, és csak jobban megérthetem, ami az utóbbi időben jellemző elcsászkálásai fényében nem is ártana. Komolyan egy ökör vagyok, hogy ez sose fordult meg a fejemben.
Utoljára módosította:Návay L. Viktor, 2016. október 15. 18:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sebastian Jared Selwyn
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 888
Összes hsz: 3363
Írta: 2016. október 16. 12:36 | Link
Legilimencia
Haladó óra

Úgy érezte, hogy szükséges átbeszélni az elmúlt időszak történéseit, motivációit ahhoz, hogy sikeresen dolgozhassanak együtt a jövőben, úgyhogy ezzel kezdték az órát. Miután sikeresen túlestek ezen, akkor már Sebby is nagyobb nyugalommal állt neki, hogy tesztelje Viktor képességeit, amik tulajdonképpen nem is voltak olyan rosszak.
- Morbidnak morbid, de igaz - vont vállat. - Az agresszív legilimencia sok kárt okozhat, nem véletlen, hogy keveseknek adatik meg, hogy tanulhassák - fejtette ki. - Bár nem az a klasszikus gondolatolvasás, aminek sokan hiszik, mégis egyszerre kelt félelmet az emberekben és kíváncsiságot, ami egyáltalán nem meglepő. Belelátni mások elméjébe olyan dolog, amire sokan vágynak, de ami nagyon kevés embernek való - szusszant. Az ő családjában hagyomány volt a legilimencia, függetlenül attól, hogy mennyire tudott valaki felelősségteljesen hozzáállni, és arra a tulajdon apja a legjobb példa, hogy milyen kegyetlen módon vissza lehet élni vele. Sőt, ő maga is odaállhatna, hiszen mikor az a varázslat befolyásolta őt, akkor minden volt, csak diszkrét nem.
- Igen, gyakorolnod kell a védelmet - bólintott rá a megállapításra. Egy kicsit nézegette a papírjait, az időbeosztását, aztán ráfirkantott valamit az egyik pergamenre. - Hétköznap reggel nyolctól este ötig tartsd készenlétben a védelmed a következő két hétben. Véletlenszerűen meg fogok próbálni keresztültörni rajta. Persze utána majd szólok, hogy én voltam, arra az esetre, hogy tudd, hogyha más próbálkozna ilyesmivel - nézett fel a másikra. Úgy ítélte, hogy ezen a szinten fél napnyi folyamatos védelem már nem kellene, hogy gondot okozzon. - Egyelőre ez legyen az első cél, mert nincs értelme a legilimencia gyakorlásának, amíg a védelmed nem tökéletes, hiszen utána már nem csak a saját emlékeidet birtokolhatod, hanem másokét is védened kell, amiket láttál - dőlt hátra a székben.
Igazából ez volt az, amit sokan nem értettek meg szerinte úgy általában a varázslatok kapcsán sem. Hiába tud valaki támadni, ha közben képtelen megvédeni magát, mire jó a győzelem, ha aztán belehalsz az átkokba?
Miután aztán némi legilimencia feladatot is adott a másiknak, azért még ő is elmosolyodott Viktor elképedésén.
- Az elme az elme - felelte. - Az emlősök, mint azt majd a jegyzetekben is láthatod, megfelelnek arra, hogy gyakorolj rajtuk. Mindenesetre szeretném, ha most megpróbálnál legilimentálni engem, hogy lássam, milyen a technikád, hiszen az állatoknak etikátlan lenne fájdalmat okozni, ha nem vagy elég jó - kérte aztán és várakozóan tekintett a másikra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. október 19. 19:25 | Link


- Ühümm - dünnyögöm bólogatás közben. - Bevallom, azt a részét az anyagnak elég felületesen olvashattam, mert éppen csak rémlik belőle valami - vakargatom meg a tarkóm. Szóval ezt alaposabban át kell vennem, még akkor is, ha eszem ágában sincs használni, végtére is a veszélyes lehetőségeket is ismernem kellene, hogy védekezni tudjak ellenük. Egy szusszanással túrok bele a hajamba, majd hátradőlve a széken az ujjaimat összekulcsolva kinyújtom a karom a padon. Ennyire eltunyultam volna itt? Ideje összekapnom magam, ha így van, és komolyabban venni ezt is, mint eddig tettem. Igaz, azt mondja, hogy a szintemnek megfelelőek a képességeim, de azért már ott motoszkál a fejemben a gondolat, hogy ennél bizony lehetnék jobb, sokkal jobb, ha nem hanyagolom el az egészet.
- Rendben - veszem tudomásul a szavait. Szóval azért igazam volt abban, hogy ezt gyakorolni kell, végtére is nagyon jól tudom, hogy  nem igazán erőltettem meg magam már legalább egy éve. Pedig ha belegondolok, ez a tudás még az akadémián is jól jöhet. Akkor hét közben, nyolctól ötig. Jó, meg is jegyzem magamnak, majd a következő pillanatban már a magasba is emelem a kezem ösztönösen, hiába vagyok én az egyetlen diák éppenséggel.
- Ööö... keddenként egész nap az akadémián vagyok, de amúgy oké - jegyzem meg, visszahúzva a karom, amint tudatosul bennem, hogy most történetesen jelentkeztem. Valahogy szórakoztató a gondolat, főleg, ha onnan nézem, hogy még azon töprengtem útban ide, hogy fogom majd tanárként kezelni éppen Sebbyt. Az ötleten, vagy inkább már javaslaton  meglepődöm. Meglehetősen tetszik, még a végén a macskáim lelkivilágát is megérteném, csak hát erre a megoldásra eddig nem is gondoltam.
- Azt ugye nem gondolod, hogy tudnám bántani az én kis drágaságaimat - pislogok rá, amikor arról beszél, hogy állatoknak fájdalmat okozni etikátlan. Persze, tudom, hogy ezt el kell mondani, de ha valaki ismer, azt is tudja, hogy imádom a macskáimat, meg úgy mindent, ami él és mozog, viszont ahelyett, hogy erről tartanék kiselőadást, jobbnak látom, eleget tenni a kérésének és megmutatni, mit is tudok. Egészen régóta nem használtam ezt a tudást egyáltalán, hiszen nem éreztem úgy, hogy bárkin is kellene, vagy jó lenne alkalmaznom, az etikáról nem is beszélve. Megszabadulok a gondolataimtól, és a varázsige hangos kimondására azért már nincs szükségem, sem a pálcamozdulatra, de a biztonság kedvéért, meg némi bizonytalanságból fakadóan a szemébe nézek, majd a védelmének feszülök neki, amiről gyanítom, hogy bizonyára nagyon is erős, meghaladva jóval az én tudásom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 41 42 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastélyt körülvevő vidék→A kastély