Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=807797#post807797][b]Ivanich R. Benett - 2020.05.05. 22:24[/b][/url]

A padon üldögélek, távol a hűs víztől, csobogását azonban még ide is elhallom. Amióta visszajöttem, egyre kevesebbet törnek rám rémálmok. A szünet alatt szerencsére sikerült eltemetnem magamban a Theon iránt érzett érzéseimet. Egy rossz emléknek fogom fel, amiből csak tanulhattam. Ezért még valahol hálás is vagyok neki. Sok embernek elsírtam azóta a bánatom, de az egyetlen épkézláb megoldás az, ha megerősödöm és továbblépek. Nem sajnáltathatom magam örökké, és nem várhatok arra, hogy magától megváltozzanak a dolgok körülöttem. Jó volt, hogy feltöltődhettem, elfeledhettem a tanulás miatt felhalmozódott stresszt, a barátaimmal pedig mindvégig tartottam a kapcsolatot valahogy. Bejött ez a dökös csapatépítő kirándulás korábban, aztán amíg tanítási szünet volt, sokat voltam otthon. És szerencsére a viszony sokkal jobb, a bátyámmal ha találkoztam, normálisan viselkedett. A szüleim elváltak, apa külön él, így a hely is kicsit nagyobb az otthonunkban, és már nem annyira elutasító velem szemben, mint korábban. Úgy tűnik, helyrejött az életem. De még nem akarom lekopogni, mert óvatos vagyok. Munkácson is töltöttem pár hetet, az is nagyon jó volt, mert egy csomó helyre elvittek, és felkészítettek arra, hogy most már a második évfolyamot gyarapítsam. Új tárgyak, nehezebb követelmények. Mindenesetre óriási meglepetésként ért az évnyitó ünnepélyen, hogy nem csupán évfolyamelső lettem, hanem megosztva bár, de elnyertem az iskolaelső címet. Ez azt is jelenti, hogy legyőztem Márkot a nagy versenyben. Óriási volt az öröm az arcomon, és a mai napig vigyorogva hordom büszkén az ezt tanúsító kitüntetést. Bárcsak egyszer a jelvény is a taláromra kerülne... De nemsokára elég érett leszek szerintem ahhoz, hogy a házam prefektusává váljak, csak még egy kicsit szorgalmasabbnak kell lennem a házvezetőknél, még ha ezt nem is nézik annyian jó szemmel. Persze a rellonosok közül... És igen, a körletünk körüli kalamajkát se volt könnyű elviselni, azaz hogy egy ideig az Eridon falai között kellett aludjak, de még mindig jobb, hogy nem a zöldekhez küldtek le az alagsorba. Eleinte féltem, hogy viszontlátom Theont valami olyan módon, ahogy azt a múltkor, a vasútállomáson, de szerencsére napok, sőt hetek óta nem találkoztam vele itt, úgyhogy megnyugodtam.
Amíg fel nem tűnt. A boltíves oszlopok közötti rések egyike mögül szúrhatott ki. Körülnézek, de nem látok senkit rajtunk kívül. Basszus... Kétségbeesett fejjel sütöm le a szemem, és csukom be az ölemben pihenő tankönyvet, mert hát mi mást csinálnék itt, mint tanulnék.
- Neked is szia... - próbálok mosolyt erőltetni az arcomra. - Hát, van máshol is hely - mondom neki értetlenkedve. Nagyon unnám, ha még mindig nem tette volna magát túl rajtam. Kicsit nagy a szám, ami persze csak álca. A torkomban dobog a szívem, de a szünet alatt megnőtt ennyire az önbizalmam, hogy kicsit nyers legyek vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=809847#post809847][b]Ivanich R. Benett - 2020.05.29. 01:47[/b][/url]

Na jó, ezt én se gondoltam komolyan, hogy majd a szép szavakkal távol tudom magam tőle tartani, főleg az előzmények után. Jön, közelít, állandóan megtalál. Amúgy is kezdtem belefáradni a bujkálásba. Bárhol legyek a kastélyban, utolér, és ideje volt belátnom, hogy nem tudom őt évekig kerülgetni ezen a helyen, ahhoz nem elég nagy ez az iskola, pedig számos útvesztője nélkül se sikerült minden pontját kiismernem, hiába volt rá egy teljes tanévem. De ez az év más lesz. Nem csak a hibák halmozása szempontjából. Próbálok egy kicsit erőre kapni, minden értelemben. Kiállni magamért, amennyire lehet. Aztán még ki tudja, hogyan alakul, hiszen amennyire terveztem, annyira másképp alakult minden tavaly is. Szerintem el kéne engednem azt, amitől túlságosan izgulok. Átmenni leszarom stílusba, nem is tudom hirtelen, hogy melyik házra üt jobban ez a viselkedés. Szóval igen, Theontól függetlenül is van mit helyrerakni az életemben. De a problémáim elől, így őt is beleértve, sajnos nem tudok elfutni. Mély levegővétellel hagyom, hogy helyet foglaljon mellettem, de a biztonság kedvéért kiszorítom magam a pad szélére. Beletúrok a hajamba, amíg a kínos csend tart, ami alatt végül rágyújt. Büdös füstszag csapja meg az orrom, el is fintorodom rá. Csettintek a nyelvemmel, mert ez most nagyon nem hiányzott. Nem azért jöttem az udvar friss levegőjére, hogy ezt a barmot szaglásszam, de tudom, hogy csak provokálni akar, ezért meg kell őrizzem a hidegvérem. Idegesen dobolni kezdek a lábammal, és szinte alig várom, hogy lelépjen innen. Ekkor lesz egy olyan gyanúm, hogy valószínűleg nem teljesen józan. Ahhoz túlságosan ismerem, sajnos. Nem úgy viselkedik, mint általában, hiába kiszámíthatatlan, a hangja is furcsán cseng, na meg az orrom se csal.
- Csak bűbájtanra tanulok - mint mindig, majdnem ezt is hozzáteszem, de végül a hátam mögötti karjára nézek, ami épp felém közelítene, így kissé meg is rándulok ültemben. - Te ittál? - förmedek rá ingerülten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=822551#post822551][b]Ivanich R. Benett - 2020.12.06. 14:02[/b][/url]

Gondolataimba merülten lépdelek előre komótosan. Rajtam a téli hosszú kabát, vállamon Kamcsi karmának biztonságot kereső szorítása. Bármennyire is kapaszkodik belém, nem tesz kárt a szövetben. Ha így tenne, valamelyik bűbájjal könnyedén meg tudom javítani az anyagot. Ezúttal nincs időm, se kedvem arra, hogy a birtokig vigyem le, a hideget egyébként se viseli jól, de meggyőződésem szerint szüksége van egy kis friss levegőre ahhoz, hogy amennyire csak egy kaméleon tud, felélénküljön. De a legfőbb szempont természetesen az, hogy ne gémberedjen el a szárnya. Erre a testrészére kell a legjobban ügyelnem.
Kisétálok a boltívek mögül. A terep megfelelő arra, hogy egy kicsit szabadon tudjam őt engedni. Az időjárás nekünk kedvez, kissé enyhébb napunk van az ilyenkor általában elvárhatónál. Egy háztársam kivételével valamennyi diák a bent tartózkodást választotta, s a kerengő félhomályából sem tűnik úgy, hogy figyelne az a bizonyos szempár. Tehát nincs itt. Elmúlt. Erről néha még mindig megfeledkezem, olyan furcsa érzés, hogy végre megkönnyebbülhetek, hogy el se hiszem igazán.
Integetek Améliának, de nem számolok azzal, hogy beszélgetni is fogok vele, amíg fel nem teszi ő a kérdését. Láthatóan zavarba jövök tőle, de nem ő az első, akire nagy hatást gyakorol a háziállatom. Azt hiszem, büszke gazdájaként egy ideig ettől függetlenül nem fogom megszokni az ezzel járó népszerűséget.
- Remélem nem zavarunk a levegőzésben. Egy kicsit kihoztam, hogy repüljön. Képzeld, a múltkor beverte a fejét a körlet plafonjába... Azóta félek a kastélyban reptetni - tördelem zavartan az ujjaimat, aztán megveregetem Kamcsi hátát, aki néhány centire a levegőbe emelkedik, de egyelőre még a közelemben marad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=823453#post823453][b]Ivanich R. Benett - 2020.12.22. 20:35[/b][/url]

Volt olyan időszak, amikor sokan beszéltek rólam a hátam mögött. Ha nem is én voltam a legismertebb diák, bizonyos pletykák végigjártak a hálókörletek szobáin, kis híján pedig a tanári kar füléig is. Azóta viszont úgy érzem, hogy ismét a háttérben vagyok. Nem bánom. Nem éppen az iskolaelső címemmel forogtam ennyire közszájon, jobb is, ha elfelejtik az emberek az okokat. De amikor tudatosul bennem, hogy mások figyelme általában a kaméleonom miatt szegeződik rám, egy nagyon picit frusztrálni kezd. Ha nem ülne a vállamon, vajon levegőnek néznének-e?
Természetesen meglepő volna, ha pont az egyik háztársamat zavarnám a fejszellőztetésben. Ha így lenne, a legrosszabb esetben is annyit tudnék tenni, hogy átmegyek az udvar másik végébe. De fellélegzek, hiszen maradhatunk.
- Mármint mit? - ráncolom össze a szemöldökömet egy pillanatra. Értetlenül állok halk nevetése előtt, mintha valami borzasztóan kínosat mondtam volna, de mégsem tűnik gúnyolódónak. - Igyekszem a kedvében járni. Egy kis változatosság talán még neki is jót tesz - vakarom meg a fejem, és hagyom, hogy fejmagasságban repdessen egy kicsit. Nem szeretném zavarba hozni Améliát azzal, hogy rögtön a nyakára-fejére reptetem, mert tudom, hogy sokan félnek az állattól, és csak távolról tartják érdekesnek. Ezért Kamcsi ráérősen rászáll az egyik közeli padra, aztán tovább repked egy kicsit, de sose megy túl messze tőlem.
- Sosem figyeltem, hogy meddig tudna felmenni. Jobb, ha nem feszegetem a határát. Szerintem csak ügyetlen volt, mert egyébként nem szeret túl sokat repülni, ahhoz túl lusta, hogy messzire szálljon. Még valamilyen ünnepi ajándék volt, bő egy éve talán, tudja fene - nevetek fel az idő múlásán. - Nem vagy sok. Még. Neked van állatod? Mi újság amúgy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=823731#post823731][b]Ivanich R. Benett - 2020.12.28. 19:51[/b][/url]

- Ja, hogy ja... - kapok a szám elé, ahogy kínos nevetésem megtöri az udvar pillanatnyi csendjét. Ismét csak emlékeztetem magam arra, hogy a másokkal való kommunikáció sosem volt az erősségem, és még mindig jó lenne, ha a lehető legkevesebbet szólalnék meg. Pedig nehéz néha, főleg ha belendülök, és kicsit elengedem magam. De az elmúlt évek során mindig rájöttem, hogy csak bajt hozott rám a bőbeszédűség, és akkor volt az igazi, amikor még ennél is jobban éltem a szürke kisegér életformámat. De fogjuk csak arra, hogy zavarban vagyok.
-  A legjobban inkább attól félek, hogy ellopják. Tudom, hogy van egy kis híre a kastélyban, és hát valóban elég különleges. Képzeld, egyszer már elvették tőlem ketrecestül, és nekiállták rázogatni benne. Ott visított a szerencsétlen... Ezek után gondolhatod, hogy mennyire vigyázok rá! - feledkezem meg arról, hogy az esetemben hallgatni inkább aranyat ér, de mindmáig nagyon eleven emlék számomra a legutóbbi hazautazás körüli műsor, amit Theon vágott le. Csak utána csapok a homlokomhoz, hogy Amélia kérdezett is tőlem. - Kamcsi a neve. Kamcsi, a kaméleon. Nem voltam valami kreatív - vonok vállat szerény mosollyal, aztán felkapom a fejem.
- Na várj! A szüleiteknek könyvesboltja van? És erről nem is tudtam eddig? De jó neked - csillan fel a szemem. Min Jong jut eszembe, akinek a sorsa bizonyára hasonló lehet Améliához, és talán még ismerik is egymást korábbról. Tény, hogy sokat láthat olvasni, ezért tudja, hogy a könyvekkel meg lehet fogni engem. - Értem. Hát, a vásárlás nálam sem egyszerű. Jó lesz azért kicsit hazamenni és pihenni, nem? - kérdezem bizonytalanul. Nos, tavaly nem voltam valami nyugodt, amikor haza kellett utaznom, de idénre már sokkal több családi vita oldódott meg, ezért azt hiszem, hogy nem fognak bántani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=825357#post825357][b]Ivanich R. Benett - 2021.01.27. 13:07[/b][/url]

Próbálom visszafogni magam, mielőtt újból elöntene a méreg, de akárhányszor csak visszagondolok erre a szörnyű emlékre, a fejem elvörösödik, és legszívesebben káromkodnék egy sort. Öklömet összeszorítva hagyok magamnak néhány másodpercet, hogy lehiggadjak. Természetesen nem csak az állatom iránt érzett sajnálatom van benne ezekben a mozdulatokban. Sokkal jobban fáj az, hogy ezt a bizonyos dolgot ki, s miért tette. Meg a többit. Amiről nem beszélhetek, nem szívesen osztom meg mással, mert ha múlhat rajtam, hogy ne terjedjenek tovább a szóbeszédek, akkor meg is teszek minden tőlem telhetőt. De tény és való, hogy ezt a fiút sem a puszta szórakoztatás, beteg vágyainak kiélése hajtotta, hanem engem akart vele megzsarolni.
- Hát... maradjunk annyiban, hogy sokféle alakot fújt ide össze a szél - jegyzem meg mosolyogva, aztán legyintek egyet, és már Kamcsi nevéről is van szó. - A Jenő szerintem aranyos név. Szerintem vicces is egy ilyen állatnak. Csak mintha öregítené. A Kamcsitól fiatal marad- töprengek el rajta, ahogy egyre nagyobb csodálattal szemlélem.
Elismerően bólintok a névre, mintha tudnám, hogy ez a hely hol van, de az arckifejezésem azt is elárulja, hogy még Tölgyhegyről se hallottam életemben soha. Megvakargatom hátul a fejemet, a teljes összezavarodottság jeleit mutatva, ugyanakkor el is szégyellem magam, amiért harmadévem taposva még mindig tájékozatlannak számítok a varázsvilágban. De hát érhetnek, és valószínűleg életem végéig érni is fognak ilyen kellemetlenségek. Ő talán aranyvérű lehet.
- Egyszerűbb, ha átadom, mert idegenekre nem szoktattam még rá, hogy odarepüljön. Sok félreértés lehetne belőle. Szóval az úgy jó? - indulok meg, hogy összeszedjem az állatomat, aki engedelmesen a két tenyerembe száll. Aztán, ha Amélia beleegyezik, odalépek hozzá, és óvatosan átadom őt neki, hogy simogathassa, és esetleg útjára indítsa, amikor úgy érzi. - Pihenés, pihenés, pihenés. És egy kis olvasás, meg tanulás. Nem nagyon gondoltam bele. Sodródom az árral, mint mindig - nevetek kínosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=826460#post826460][b]Ivanich R. Benett - 2021.02.17. 18:30[/b][/url]

- Akkor ez azt jelenti, hogy soha semmilyen állatod nem volt még? - kérdezem kíváncsian, de nem vagyok meglepett, hiszen sem a belvárosi lakásunk, sem pedig az abban lakók létszáma nem igazán tette lehetővé számunkra, hogy állatfarm is legyen az otthonunkból. Néhány gyenge kísérlet után a szüleim sajnos hamar feladták, hogy megtűrjenek egy kedves kis négylábút magunk körül. Úgyhogy számomra is különleges élmény volt, hogy végre kaptam valakit, még ha nem is terveztem vele egyáltalán, hiszen magamtól eszembe nem jutott volna a kastélyban gazdává válni. Itt is vagyunk elegen, itt is szűkös a hely, és pláne elfoglalt vagyok. De úgy tűnik eddig, hogy jól megférünk egymás mellett. Az meg, hogy a tanulmányaimban nem a legjobbak között vagyok már, nem neki tudható be, és később bármikor felhozom az átlagomat, ha szorgalmas vagyok.
- Ha majd szeretnél, akkor biztosan el fogsz tudni nevezni egyet. Amúgy szoktam néha járni a Menhelyre, ott sok örökbe fogadásra váró cukiság van. Kipróbálhatod rajtuk a névadást, arcra mi illik hozzájuk a legjobban. Jó móka. Aztán még az is lehet, hogy a szívedhez nő valamelyik. Felnőttként biztosan lesz lehetőséged nevelni - jár el a szám, lassan ki is szárad, ha ennyit beszélek.
Mosolygok, ahogy Kamcsi először zavarba jön az idegen érintéstől, de aztán hamar megszokja a barátságos ujjakat. Amélia rendkívül kegyesen bánik vele, nincs oka félnie, főleg egy ilyen bók után. Óvó gazdiként a közelükben maradok.
- Ugye, milyen fura a bőre? De meg lehet szokni. Simogasd nyugodtan, a szárnyai körül vigyázz egyedül - tanácsolom. - Mármint zenében? Min játszol? - kelti fel az érdeklődésem. Még meg is hallgatnám, ha tudnám, hol van az a fura hely.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=828289#post828289][b]Ivanich R. Benett - 2021.03.31. 03:25[/b][/url]

- Majd meglátod. Vagy legrosszabb esetben a házvezetés fogja magát, és egy ünnep alkalmából meglep egy olyannal, aminek még örülnél is - mosolyodom el én is, majd vállat vonok. Igazából biztos vagyok benne, hogy kaptak egy fülest valahonnan, vagy ők maguk sejtették meg, esetleg egyéb mágikus úton fürkészték ki, hogy milyen háziállatnak örülnék, noha a kaméleon esetében álmomban sem gondoltam volna azt, hogy az enyémnek szárnyai is lesznek. De lettek, így alakult. Ilyen szempontból a sors rendezte ezt a kérdést, és szerintem elég sokat tanultam felelősségről, időbeosztásról. Meg hát elég jó visszajelzés, hogy sikeresen tudok róla gondoskodni, és egy fikarcnyit az úgynevezett menőségem is nőni tudott általa.
- Ugye? Örülök, hogy segíthettem az ötlettel. Sajnos nem reklámozzák eléggé a lehetőséget, gondolom a hirdetésre kevés galleon futja, így nem jut el a hírük mindenkihez. DÖK tagként lehet, hogy felvetem majd az örökbefogadás népszerűsítésének gondolatát, valami együttműködést biztosan ki tudnának találni. Még talán pontokat is hoznék a házunknak - élem bele magam egyre jobban az ötletembe, és büszke vagyok, hogy sikerül egy épkézláb tanácsot adnom Améliának. Hagyom, hogy kedvére simogassa Kamcsit, aki ahhoz képest nem marad teljesen nyugton a kezében, mert időről-időre mocorogni kezd, mintha el akarna mászni róla. Talán pozíciót váltana, mert úgy kényelmesebb, vagy szeretné megvakartatni a hasát, ki tudja. Most nem szólok közbe.
- Én is tanultam zongorázni. A kastélyban erősen kopik a tudásom - jegyzem meg kissé szomorúan. Nem mintha úgy gondolnám, hogy érdekelné őt, inkább csak hangosan gondolkodom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=829095#post829095][b]Ivanich R. Benett - 2021.04.06. 18:01[/b][/url]

- Tényleg? Köszi, hogy így gondolod - válaszolom neki szerényen, elpirulva, de azért kihúzom magam kissé, amiért hallok némi támogató szót másoktól. Általában megszoktam, hogy hangosan ötletelek, és folyamatosan járatom az agyamat valamin, de sokszor megfeledkezem arról, hogy az ilyenkor kimondott gondolataimat mások is hallhatják, és arra végképp nem szoktam felkészülni, hogy reagáljanak is rá. Legalábbis nem pozitív értelemben.
- Ja igen, te cikket is írsz. Elég elfoglalt lehetsz akkor - állapítom meg, miután végignézek rajta szigorúan. - Szeretem olvasni, kivéve, ha épp rólam írnak valami olyat. Publikus az álneved? - próbálkozom megtudni a lehetetlent, ehhez egy hízelgő hangszínt is bevetek, de sok reményt nem fűzök hozzá. Mai napig emlékszem arra a borzasztó beszámolóra rólam a karácsonyi bál környékén, amitől bevéstem magam a köztudatba néhány ideig-óráig, aztán ahogy lenni szokott, elült a botrány, és az alattam jövő generáció jó eséllyel egyáltalán nem tudhatja rólam, hogy mik történtek korábban. Ehhez kapóra jött a visszavonulásom, de... Egy Edictum cikkíró biztosan képben van még. Ezért jó, ha nem haragítom őket magamra. De amilyen jelentéktelennek gondolom magam, nem sok vizet zavarok ahhoz, hogy bárki is rám nézzen. Már ha szerepelek egy talán létező nyilvántartásban náluk, ha számon tartják, ki-mikor-miért kerül említésre. Kamcsi tovább mocorog, azt hiszem, repülni akar. Jelzek Améliának, hogy engedje el, így komótosan visszarepül a vállamra.
- Domonkossal? Hmmm... - hümmögök jó hosszat. Ki a fene lehet? - Amúgy nem, egyszerűen nem volt rá időm, mert volt egy kis behozni valóm a varázsvilágban. Aztán nem tudom, mennyire látszik, de elkezdtem sportolni is valamennyit, mert azt fontosabbnak hittem. De most, hogy mondod, a Kívánságok terme jó ötlet hozzá elnézni. Majd megmutathatom, hogy mire emlékszem - vetem fel, feldobódva a gondolattól, hogy újra zenélhetek.