2018. január 31 éjjel
[zárt]
Nem erős oldala a romantika, mégis, mióta szerelmes lett, megizmosodott ez a vénája, elvégre, aki mindenben a tökéletességre törekszik, a puhábbik oldalát is illik edzenie. Azért esett a választása erre a belső udvarra, mert a hangulata és a bája - Várkonyi szerint - andalító hatással bír a hölgyekre, amit bár ő nem egészen ért, de a nők, ugyebár, ezt minden férfi tudja, kiismerhetetlenek. Bizonyos szempontból Lala nem volt az, ám sokszor meglepte a tanerőt, de pont ezek a meglepő dolgai tették egyben kiismerhetővé, de ugyanakkor rejtélyessé is. Micsoda paradoxon! - gondolja, amíg készülődik élete nagy napjára, szobája meghitt magányában. Már tipródik a döntésen néhány napja, de eddig hol ideje nem volt, hol bátorsága, hol pedig bizonyossága, miszerint valóban ezt akarja-e. Most már mindegy - sóhajtja el magát, miközben egy laza pólót vesz a vattakabát alá, és egy félmosollyal megszemléli az eredményt a tükörben. Miután kilépett a szobája ajtaján, már nincs vissza út, sőt tulajdonképpen a dolog már akkor eldőlt, amikor megírta azt a levelet Lalának. Szigorúan hivatalos hangnemben, tárgyilagosan rövid stílusban. Szeret így játszadozni, eléggé elítélhető módon. Minden rendben a külcsínnel, a belbecs, mint látjuk, kicsit még csiszolható, ám erre már most nincs idő. Egy férfiasan hosszú lépéssel az ajtón kívül terem, aztán megtorpan. Persze, a legfontosabbat elfelejtette. Visszapattan, beviharzik a szobába az éjjeliszekrényéhez, zsebébe csúsztat valamit és már újra a kezdőpozícióban találjuk, mintha mi sem történt volna. Öles léptekkel indul a megbeszél helyszín felé, útközben számba veszi, hogy mindent elrendezett-e megfelelően. Megnyugodva állapítja meg, hogy teljesen komplett minden, csak valahogy a gyomra nem az igazi. Régen nem érzett már hasonlót, azt sem tudta elképzelni, hogy valaha még egyszer átesik ezen. Izgul, na, de ezt egy erős és bátor férfinak nem szabad kimutatnia, ezt tanulta otthon az apukájától. Az apa szónál kicsit elérzékenyül, de a kemény páncél alatt ez sem látszik. Szerencsére az idő is neki kedvez. Kellőképpen besötétedett, az éjszaka ma sem maradt el érdeklődés hiányában. A csillagok ragyognak, felhőtlen az égbolt, ennek megfelelően pedig kicsit zegernye van. Nincs más dolga, várja a lányt, miközben a téli eget szemléli. Bele tud ebbe felejtkezni, a mennybolt szemlélése mindig is nagy szenvedélye volt. Megszűnik körülötte a külvilág.

2018. január 31 éjjel
[zárt]

Arra eszmél, hogy valaki megöleli. Ha nem érezné az egészen finom rózsaillatot, még be is indulna nála a védekezési reakció és az illető megnézhetné magát, de az illat hatására valami egészen más indul meg benne. Elmosolyodik és a kabátjába öleli a lányt, mivel hamar észre veszi, hogy gyengén reszket. Meg is csókolja, ami nem része a munkakapcsolatoknak, csak bizonyos esetekben. Náluk ez a bizonyos eset forog fenn.
- Késtél, de elfoglaltam magam. Gyönyörű ma az égbolt. - Tekintete újra az égre kúszik, miközben szorosan átölelve tartja, a kabátjával, na meg a testével melegítve. A Hold, hatalmas méretben és vörösen izzik, mint a férfi zöldes szeme.
- A feladatod csak annyi, hogy szeress! - fordul vissza Lala felé, megsimogatva az arcát. Egészen közel állnak egymáshoz, Várkonyi ajkai finoman érintik a másik ajkát.
- Nézd a Holdat! Gyönyörű, nem? Jeles nap van ma, azért akartam kijönni veled ide. - Krákog egyet, aztán módosít: - Azért is.... Százötven éve nem volt ilyen, mint ma, de ez a nap másért is különleges lesz. - Titokzatos fintort vág, de határtalan gyengédség tükröződik rajta. Szorosabbra vonja kettejük körül a kabátját.
- Nem fázol? - Aztán folytatja a csillagászat órát.
- Ma egyszerre van Kék Hold, Vörös Hold és Szuper Hold. - Elakad a szava egy pillanatra, ahogy a lány illata csábítja még szorosabb ölelésre, amit meg is tesz. Nem magyarázza tovább a Holdakat, csak újra ajkához ér.

2018. január 31. éjjel
[zárt]

Az apró csókváltások és a vágyott női test közelsége megteszi a hatását, a férfi immár nem fázik, sőt...inkább valami földöntúli melegség önti el. Az ölelést azonban még így is fenntartja, mint különleges előjogot. Ritka alkalom, mikor mosolyog, de mostanában egyre gyakrabban teszi. Már a tanítványai körében is feltűnést keltett a magyarázat közbeni elrévedt mosolyával. Ha Lana mellette volt, akkor egy fix pontra révedt. Az osztály fulladt röhögésben fetrengett, de ő ebből semmit nem vett észre. Most is ez az üdvözült mosoly bujkál az arcán, két lopott csók között. Van még egy hatása a nyálcserének: hangja rekedtessé és fátyolossá válik, ahogy egyre jobban felülkerekedik rajta a mindent elsöprő érzés. Így, imádottja karjaiban már nincs kétsége afelől, amit tenni fog itt és most. Most, hogy bizonyságot kapott Kedveséről, hogy élete végéig szeretni fogja, megszűnik benne minden félelem a nagy döntéssel kapcsolatban.
- Azt nagyon jól teszi Kisasszony! - búgja vissza ugyanolyan halkan. A csillagok a tanúik, nincs más, aki hallaná. Alakjukat a Hold aranyló hídja fonja körbe, mint egy nyálas, szerelmes filmben, bár ők nem a naplementébe fognak ellovagolni, hanem a Holdfénybe.
- Egyrészt, mert...- Nem, még nincs itt az ideje. Összpontosítania kell, össze kell szednie a maradék erőit, hogy koncentrálni tudjon. Igazán emlékezetessé akarja tenni a lánykérést. Közben a lány csacsogását egy újabb, ezúttal hosszabb csókkal fojtja el. Mikor, jó pár perc után kibontakoznak egymásból...
- Nézz csak az égre! Ezért különleges a mai éjjel. - A mennybolton a csillagok, megmozdulnak, és lassan egy felírat bontakozik ki Lana szemei előtt. Ezt kérdezik az apró fényes lámpások:
H O Z Z Á M  J Ö S S Z  F E L E S É G Ü L?
Persze nem az Univerzum ura rendezte mintába a csillagokat Várkonyi kedvéért, hogy alkosson egy idétlen csillagképet az Oroszlán és Szűz között, hanem a tanerő illúziómágiája hiteti el majd a lánnyal, amit látni vél.
Mire visszafordulna Szerelme, Várkonyi már letérdelt, kezében az eddig zsebében őrzött gyűrű.
- Összekötnéd az életed egy ilyen zsémbes, kibírhatatlan, hisztis, arrogáns, de jóképű, érett férfival? - kérdezi halkan, némi öniróniával a hangjában. Az önmenedzselésben soha nem volt jó az öreg, de nem is ezért kell szeretni. Aggódva várja a választ, de reménykedik.

2018. január 31. éjjel
[zárt]

Ilyen átütő hatásra azért nem számított, de nem bánja a kellemes csalódást. Meghitt nyugalom tölti el a szívét, lelkét teste minden zugát, a legfontosabbat is. Pár percig térdelnek egymással szemben, Várkonyi pedig megigézetten bambul Lana örömkönnytől csillogó szemeibe. Élénk szél kerekedik, mely a kabát alá is beférkőzik, megcirógatja a vékony póló alatti kockás hasat, amire kénytelen helyzetet változtatni. Feláll és gyengéden felsegíti a menyasszonyát.
- Ne ríjon, no! - feddi meg pátyolgató stílusban. Zsebkendőt kerít kabátja mélyéről és megtörli vele a szőkeség szemeit. Finoman érinti a bőrt, nehogy kidörzsölje, ettől kicsit idétlennek és szerencsétlennek hat, de nem látja senki.
- Menjünk fedett helyre jó? Csúnyán feltámadt a szél. - Behúzza magával a szélvédett helyre, ha vele megy. A belső részben kicsi asztalka várja sorát. Rajta két pohár és egy üveg, behűtött pezsgő. Kidurrantja a műanyag dugót, majd a buborékos nedűt a poharakba tölti. Egyiket a lánynak nyújtja és koccintásra emeli.
- Egészségedre leendő asszonkám! - Vidáman villan a szeme, és az az átkos-áldott félmosoly is felsejlik rajta. Folytatja.
- Írtam apádéknak. Eleinte ellenezte a házasságunkat, de aztán meggyőztem. - Iszik egy pezsdítő kortyot. Lejátssza magában az egész beszélgetést, ami nem volt ennyire egyszerű. Ahogyan sokkot kapott a fater, hogy szinte vele egykorú az ifjú férj, de igazából nem is ez tette be nála a kaput. Hosszú eszmecsere volt, de megérte, Várkonyi pedig letette a megszeghetetlen esküt vagy tizenkét témában, mire megnyugodott leendő apósa és áment mondott a tervre.
- Ne igyál túl sokat, még vannak terveim veled az éjszakára nézve. - Szelíden mosolyog, miközben már rég levetkőztette a szemével és vágyát sem titkolja különösebben.

2018. január 31. éjjel
[zárt]

Bár Lala úgy érezte, hogy újra és újra ki kell mondania mit érez, Várkonyi ezzel ellentétben mára már nem tud több érzelmet kipréselni magából. Nem szól, de átöleli a hozzá bújó, enyhén reszkető kis testet némán, ám fejében milliónyi gondolat cikázik. Annyira gyorsan, hogy még maga sem képes értelmezi azokat, így nem bajlódik velük sokáig. Jól alakul az este, és azt gondolja, hogy az élete is. Megnyugodott, hogy ezen is túl van és még mindig él. Nem kapott kétoldali romantititiszt sem. Szerencsére ezek az idióta elmefuttatások nem hallatszanak ki a fejéből, arcvonásait pedig sikeresen kontrollálja. Az oszlopok és a szilárd tető védelmébe kevésbe hatol az erős szél, csak a kis asztal terítője sínyli meg a lökéseket. Egyelőre a helyén tartja a nyomaték, az üveg pezsgő meg a poharak.
- Rád és rám, kettőnkre! - Nagyot kortyol az italból, mert közben iszonyatos szomjúság kerítette hatalmába. hamar legurítja a kis pohárka pezsgőt, aztán újat tölt, ha a lány is igényli, akkor neki is. Nem akarja felfedni, mi mindent ígért meg a szülőknek, ám pénzről nem volt szó. Nem véletlen, hogy anélkül is tudott szimpátiát kiváltani. Illúziómágusi képességei ebben is segítségére voltak.
- Igen, azt mondtam, de csak mikor rákérdezett. Személyes varázsom volt az, ami őt is és téged is meghódított. A lánc azonban nem elképzelhetetlen. - Hamiskásan vigyorog, az a kevéske ital már megtette a hatását. Minek iszik, aki nem bírja? Elege lett a hidegből, ami még itt is kínozta őket, ám a szerelme hevét csökkenteni nem tudta. Megfogja a lány kezét és maga után húzva indul a lakóhelye felé, remélve, hogy Kedvese követi.
- Liliomtiprás? Ugyan, dehogy! Csak társasozni fogunk. Azt szabad az esküvő előtt Kisasszony? -