Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=464236#post464236][b]Várkonyi Arnold - 2015.02.14. 23:56[/b][/url]

Kissé izgatottan indulok a vakrandim helyszíne felé, kezeimet a nadrágom zsebébe rejtve. Nem is tudom igazából mitől tartok. Az kétségtelen, hogy csinos partnerem lesz az este, ebben az iskolában minden lány gyönyörű, és az sem tántorít vissza, hogy talán még sohasem beszélgettem vele korábban. Nehéz zavarba hozni, és szívesen vállalom a beszélő szerepét, elkerülvén a kínos csendeket, ha a másik fél kevésbé kedveli az érdemtelen csevegést. Aha, nyilván ilyenkor nem azt bizonyítom, mennyire értelmes egy gyerek vagyok, mert a semmiről beszélni hosszasan nem egyszerű ám anélkül, hogy bármi hülyeséget kiejts a szádon. Ráadásul alapvetően is vannak érdekes gondolataim, amiket úgy érzem, feltétlenül meg kell osztanom a nagyvilággal, adott esetben a mellettem lévővel.
Talán csak a helyzet szokatlansága teszi a pillanatnyi zavaromat, miközben lassítok lépteimen, és a csodásan kivilágított, kidíszített udvarra lépve besorolok a maszkos, párját kereső lányok és fiúk közé. Öltözködésemet tekintve próbáltam valami középutat találni a teljes cicoma és a hétköznapi között, így egy egyszerű, fekete zakó alá csak egy szürke pólót vettem fel, a zakóhoz illő fekete nadrággal. A maszkom, ami a reggel érkezett arany és fekete színben pompázik, kellően csillogó, remélhetőleg nem lesz nehéz megtalálnom a párját a nagy forgatagban.
Nem is tétlenkedek, igyekszem tekintetemmel körbejárni a helyiségen az árválkodó lányokon, és egy kis fel-alá járkálás után meg is pillantom a fekete-fehér koktélruhában ácsorgó, az enyémhez illő maszkban lévő lányt. El is indulok felé, útközben pedig a zsebemben lapuló kulcsot kezdem keresni.
- Ez azt hiszem, hozzád tartozik – emelem fel az apró kulcsot, és bizonytalan mozdulattal az arcomat félig takaró maszk felé intek. – Szia! – köszönök mosolyogva, mert nem illik e nélkül indítani a randinkat. Szemezek egy kicsit az elhaladó pincéreknél lévő italokkal, de egyelőre nem kérek, aztán zavartan vakarom a tarkómat, körbenézve, hátha segít valaki, hogy ezután mi a teendő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=464507#post464507][b]Várkonyi Arnold - 2015.02.15. 20:29[/b][/url]

Mikor tudatosul bennem, hogy a lány, akit egyébként már egészen biztosan láttam a folyosókon, de sohasem váltottunk egyetlen szót sem, talán pár évvel fiatalabb is lehet, előbb érkezett, mint én, egy kicsit kellemetlenül érzem magam. Fiúként illett volna időben megérkeznem a randi helyszínére, hogy inkább én várjak a partneremre, minthogy neki kelljen, ki tudja meddig egymagában ácsorognia, ugyanakkor a remény halvány szikrája pislákol valahol mélyen, talán valakivel elütötte az időt, amíg nagyságom képes volt összecihelődni. Komolyan, lassan kezdhetnék megijedni, hogy talán több időt töltök a készülődéssel és öltözködéssel, mint a lányok általában. Ez azért eléggé gáz lenne.
A saját zavaromat látom tükröződni a lány arcán, ami megmosolyogtat, és máris kezdek lassan feloldódni. Nem lesz itt semmi probléma, nyilván nem szokása senkinek sem minden hétvégén teljesen ismeretlenül nekivágni a randevúzásnak, és mindenkinek furcsa valamennyire. Talán az még érdekesebb lett volna, ha esetleg egy ismerőst rendelnek mellém az esti vacsorához, és esetleg… nem vagyok vele túl jó kapcsolatban… nos, igen, az valóban nem lenne egyszerű.
De szerencsémre nem így van. Amint megvan a lakat, óvatosan nyújtom a kulcsot, és amikor könnyedén elfordul a zárban, a lakat pedig egy kattanással kinyílik, széles vigyor terül szét az arcomon. Azért valahol meg is könnyebbülök, hogy nem lettem magamra hagyva, akármilyen önzőnek is hangzik ez így.
- Úgy tűnik, passzolunk – ejtek meg egy féloldalas mosolyt. – Van kedved esetleg valamit inni, vagy keressünk egy asztalt, és utána? – nem, mintha annyira ragaszkodnék az italhoz, bár kétségtelenül jól esne valami hűsítő. Csak, hogy még inkább oldjuk a feszültséget, no.
- Arnold vagyok, egyébként – és micsoda bunkó, hogy nem mutatkoztam be kapásból! Legszívesebben a homlokomra csapnék és úgy csóválnám a fejem, de talán egy kicsit furcsán hatna ennyi ember közt ez a színjáték, így inkább türtőztetem magam, és megvárom a lány válaszát az itallal, illetve a vacsival kapcsolatban.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=466140#post466140][b]Várkonyi Arnold - 2015.02.22. 01:38[/b][/url]

Egyáltalán nem meglepő, hogy a lány zavarban van, valójában én is kissé, csak jól leplezem a folyamatos idétlen vigyorral, ami letörölhetetlenül ott van a képemen. Ilyenkor szoktam bevetni feszültségoldásképp, hogy beszélek teljesen összefüggéstelen dolgokról, csak olyasmiről – persze a nyilvánvaló határokon belül –, ami éppen eszembe jut, és amúgy értelme sem feltétlenül van. Általában beválik, mert ilyen hihetetlenül mókás fickó vagyok, most azonban nem ezt a megoldást választom, minden bizonnyal jártathatom még az este folyamán annyit a számat, hogy szegény leányzó talán meg is fogja bánni, hogy velem keverte össze a sors, vagy akármi.
Úgy tűnik, engem egy picit jobban feldob, hogy ilyen hamar megtaláltam a párom, bár lehet, hogy ő csak tényleg ennyire szűkszavú. Még mindig hajlamos vagyok rácsodálkozni arra, hogy nem mindenki él hasonló beszédkényszerrel, mint a legtöbbször én, pedig az előző sulimban is bőven voltak visszahúzódóbbak. Mindenesetre remélem, azért a vigyorom idővel ragadni fog, lehetőleg előbb, mint utóbb. Bájos mosolya van a lánynak, nem kéne azt ennyire rejtegetni.
- Akkor azt javaslom, helyezzük kényelembe magunkat, aztán… majd meglátjuk – nyújtom felé a karom udvariasan, egy széles, bátorító mosoly kíséretében. Remélem, elfogadja, persze igyekszem egy icipicit sem sértőnek venni, ha visszautasítja az úriemberhez méltó gesztust. Egy tetszőleges asztalhoz kísérem, kihúzom a székét, meg egyebek, és kérek valami hűsítőt magunknak.
- Nagyon szép neved van – jegyzem meg mosolyogva. Oké, valamilyen témát dobjunk fel. Gyerünk, Várkonyi, szokott ez jobban is menni. – Nos, tudom, hogy unalmas ezzel kezdeni, de talán nem árt, ha tudjuk az alapokat, nem? Öh, igen, a nevem már megvan, Levitás vagyok és lassacskán végzős mestertanonc, ha minden jól megy, aztán auror lesz belőlem. Svájcból költöztem vissza az országba, és alig három éve járok ide. – Kezdem a kört egy adag teljesen alapvető információval, amit ugyebár Állia nyilván nem tud rólam, hiszen csak most találkoztunk. De ezek már vethetnek fel esetleg kérdéseket, amik megtörhetik a jeget.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=467521#post467521][b]Várkonyi Arnold - 2015.02.25. 22:42[/b][/url]

Ahogy helyet foglalunk az egyik, épp szimpatikus kétszemélyes asztalnál, a férfiakra oly jellemző kajaközpontúság felüti a kis buksiját, és bár éhes kifejezetten nem vagyok, rögtön azon kezdek gondolkodni, hogy mit is egyek, ha már lehetőségem van bármit választani. Persze az elsődleges most pont nem a menü, hanem a velem szemben ülő lány, és már dolgozom is azon, hogy oldjam a kezdetleges feszültséget, a számára talán kínos csendet megtörve, feldobom a legegyszerűbb témát, ami nélkül igazából nem is nagyon tudnánk belekezdeni a beszélgetés komolyabb részeibe. Már ha az esetemben létezik egyáltalán ilyen.
- Köszönöm! – most rajtam a sor, hogy széles mosollyal fogadjam a bókot, közben elkényelmesedek, és rendelek is magunknak egy-egy italt, biztosan jól fog esni. Aztán ismételhetem is magam pillanatokon belül a villámgyors kiszolgálásnak köszönhetően, már le is raknak elénk két, gusztusosan díszített, sötétvörös italt. Ám nem kortyolok bele rögtön, mert még beszélek, és nem, mintha annyira szeretném hallgatni a saját hangom, de nem szakítom félbe a bemutatkozó szövegem.
- Hányadikos vagy? – érdeklődök, mennyi ideje is van még, mielőtt elkezdi aurortanoncként a képzést. – Izgalmas, akciódús hivatás, tele veszéllyel. Bár ezt te is nyilván tudod. Én nagyon élvezem, pedig eleinte nem voltam benne biztos, hogy ez volt a megfelelő döntés részemről. És sokkal többet számít, mi van idebent – mutatok a halántékom felé -, mint ezek… - aztán a karjaimra. Terepen valamilyen okból kifolyólag az agyam azon része teljesen kikapcsol, amelyik általában totál idiótát csinál belőlem, és teljes figyelmemet a feladatra tudom fordítani. Másképp nem is lehetne teljesíteni, és megbirkózni az akadályokkal.
- Hú, hát… ez nehéz. Nagyon más, és annyira mégsem. Egészen sok magyar él kint amúgy, de a suliban, akárcsak itt, nagyon vegyes a társaság. Szerettem ott élni, viszont a legjobb döntéseim egyike volt visszajönni. Talán majd, ha végeztem, oda megyek dolgozni… - töprengek hangosan, az indokoltnál egy kicsit többet, és egy kis fejrázást követően, amivel igyekszem visszaterelni magam a jelenbe, a lányra nézek mosolyogva. – Mesélj még magadról! Bármit. Vagy hát, kérdezhetsz is… Ja, és ha éhes vagy, felőlem rendelhetünk is – a jó fejség mintaképe vagy, Várkonyi, komolyan… Szedd már össze magad, kérlek!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=470109#post470109][b]Várkonyi Arnold - 2015.03.02. 23:32[/b][/url]

Ahogy látom, hogy Állia is kezd felengedni, úgy lazulnak el az izmaim nekem is, és dőlök hátra a széken immáron egy fokkal lazábban. Az csak egy dolog, hogy én nem szoktam túlzásba vinni az izgulást ilyen, vagyis inkább hasonló helyzetekben, ugyanis ilyenben még nem volt részem korábban. Szóval én még könnyedén kezelem az ilyesmit, és terelem a témát olyan közegbe, hogy oldjam egy kicsit a feszültséget, ezzel talán totál idiótát csinálva magamból, de teljesen más kérdés, hogy a lány hogyan viseli. Én sem feltétlenül tolerálnám magamat. De úgy tűnik minden oké, legalábbis úgy veszem észre, hogy még nem tervez hanyatt-homlok elmenekülni előlem.
 - Akkor még van egy éved felkészülni – mosolyodom el. Nem mondhatnám, hogy könnyű a képzés, de nyilvánvalóan lehetne ezerszer rosszabb is. Bár én elég nagy stréber vagyok ahhoz, hogy lelkiismeretesen mindent megcsináljak, és csak néha csússzak ki a határidőből, szóval nem tudom, más mennyire látja izzasztónak a tanulást. Nagyokat bólogatva és hümmögve mellé jelzem, hogy minden figyelmem az övé, aztán kis híján elnevetem magam azon, mennyire félreértettem. Mondjuk, annyira nagyon nem is, csak egy kicsit másik irányból, primitívebben közelítettem. Férfi vagyok, tessék elnézni.
 - Nos, remélhetőleg manapság már azért nem ez a mérvadó a szakmai tudással szemben, szerintem simán lenyomhatnál, ha arról van szó, sőt… ki tudja! Na meg, tök simán előnyt kovácsolhatsz abból, hogy nem nézik ki belőled, mikre vagy képes – morfondírozom hangosan. Nekem speciel soha eszembe sem jutott lenézni a lányokat, vagy akármelyik ellenfelem, mert épp a külső alapján ítéltem. Varázslók vagyunk, nem sokat számít, fizikálisan ki milyen adottságokkal rendelkezik, ha sok igét tud, és jók a reflexei.
- Hm, nem is tudom. Van valami hobbid? Milyen eredetű a neved? Kedvenc tantárgy? Bármi, ami eszedbe jut – sorolok fel hirtelen pár kérdést, ami hirtelen kipattan a fejemből. A kajára csak megrázom a fejem, igazából annyira nem érdekes, később is ráérek, sőt, talán még azt is túlélem, ha kihagyom és majd késő este a konyháról szerzek valami harapnivalót. – Remek ötlet! – széles vigyor, és már tolom is hátra a székem, hogy Állia mellett teremve a kezemet nyújtsam neki, és amennyiben elfogadja, arrébb kísérem, egy olyan táncparkettnek tűnő valahová, és már át is karolom, hogy táncolhassunk.