Kilt Zoltán



A kastélyban futótűzként terjedt el a hír, hogy a DÖK ismét nagyszabású rendezvényt ad a diákoknak, mégpedig a hírek szerint a majális került megrendezésre. Alinát elönti a boldogság, mikor értesül erről, hiszen ő mindig is oda volt az ilyen alkalmakért. A szüleivel számtalanszor kilátogattak a pécsi majálisra, ahol temérdek sergő, körhinta és egyéb játékok fogatták a látogatókat, illetve a tömény vattacukor illet, amiért a lány úgy lelkesedik még a mai napig. Így hát nem okozott neki nagy fejtörést, hogy részt vegyen-e az eseményen, viszont az nagyobb bökkenőt jelentett, hogy hogyan fog odatalálni. Oké, fénylő lelkek udvara, na de az mégis merre van? Kicsit kezdett kétségbeesni, amikor eszébe jutott a térkép, amit még ideérkezésekor kapott. Bár nem rendelkezett valami nagy tájékozódási képességgel, és nem is volt valami nagy térképész, de azért némi nehézségek árán csak sikerült kisilabizálnia az útvonalat. Mikor végre meglelte, és rögzített magában minden fontos támpontot, gyorsan a szekrényéhez rohan, felkapja  alegelső normálisnak tűnő göncöt, és választ egy ahhoz illő cipőt majd útnak indul.
Nem telik bele sok idő, és már kint is van a szabadban, s néhány pillanat múlva már közre is zárják a bohócok. Ámul-bámul, nem tudja, hogyan szerelje le őket. Szerencséjére ekkor felbukkan egy kisfiú, aki ámulattal nézi végig táncukat, így le tud lépni. A mókamesterek azonban nem akarják ilyen könnyen elengedni a lányt, ezért a nyomába erednek. Alinán kissé eluralkodik a pánik, majd mivel nincs jobb ötlete, leszólítja az első egyedül ácsorgó fiút, és úgy tesz, mintha társalognának, remélve, hogy végre békén hagyják.
-Ne haragudj, de megkérhetnélek, hogy tegyél úgy, mintha most valami szuper izgalmas dologról társalognánk? A bohócok nem akarnak békén hagyni...
Elpirul, s közbe kétségbeesetten néz fel a nála jóval magasabb ifjúra.

szuperhős Kilt Zoltán

Alina szívéről mázsás kő zuhant le, mikor a fiú nem nézte őt teljesen elmeháborodottnak, sőt karon fogta, és elindultak céltalanul, hátuk mögött hagyva az ijesztő mókamesterek hadát. A srác be is mutatkozik, és kiderül, hogy egy házban lakik Linával. A lány elmosolyodik, majd mikor ráeszmél, hogy Zoltán a neve és háza iránt érdeklődik gyors válaszadásba kezd.
- Engem Losonczy Alinának hívnak, és szintén Levitás vagyok. Nem tudok neked elég hálás lenni, hogy segítettél... Köszi aranyos vagy, de egyelőre nem kérek semmit.
Szégyenlősen elmosolyodik, majd folytatja a társalgást.
-Egyébként elsős vagyok. Április elején érkeztem a kastélyba. Most próbálok ismerkedni, és minél több információt gyűjteni az itteni életről. Nagyon szuper a kastély, bár van egy-két furcsaság, amihez még hozza kell szoknom, például a kísértetekhez. Te hanyad éves vagy?
Ismét somolyog egyet, és reméli, hogy a srác nem nézi őt valami kis locsi-fecsi libának. Miközben ezen töpreng pár percet, azon is agyal, hogy melyik évfolyamon is lehet Zoltán. Biztos benne, hogy nem elsős, mert akkor már összefutottak volna valamelyik órán, de, ha emlékezete nem csal, akkor még egyiken sem látta. Séta közben egy bódéhoz érnek, amelynek asztala roskadásig van tarítva különböző édeséggel. Alina társára tekint, majd büszke hangnemmel szól hozzá.
-Mint már mondtam, nem tudom meghálálni ezt a mentést, de, ha meghívhatnálak valamire, annak nagyon örülnék. Szóval, légyszi válassz valamit, a vendégem vagy!
A srácra kacsint, majd érdeklődő pillantásokkal vizslatja az elé terülő finomságokat.

Kilt Zoltán

Alina ismét megkönnyebbülhet, ugyanis Zoli már átesett egy vizsgán, hiszen másodikos, és megállapítása szerint ezt a megmérettetést is túlizgulják a nebulók, de szerencsére egyik feladatlap sem olyan borzasztóan nehéz, mint amennyire első látásra tűnik. Azért a fiú nem oszlatta el Lina minden aggodalmát, de a lány úgy véli, nem most van itt az alkalom, hogy ezen morfondírozzon, ráér az később is. Inkább az édességekre tereli kósza gondolatait, illetve arra, hogy segítsen háztársának a választásban. Töprengése eltart egy ideig, kicsit eluralkodik rajta a csendes őrült énje, majd mikor észbe kap néhány mondattal kedvenc édessége mellé teszi le a voksát.
-Nos, lássuk csak! Mielőtt bármit is mondanék, tájékoztatlak, hogy nagyon részrehajló vagyok a gumicukrok javára, abból is az extra savanyúak részére! Szerintem ez a finomság az, amelyik nélkül nem múlik el egyetlen ilyen rendezvény sem. Látod ott azt a savanyító porral beszórt békásat? Olyat már kóstoltam, és szerintem nincs ennél fanyarabb a kínálatban.
Komiszan elvigyorodik, majd eszébe jut, hogy előfordulhat az is, hogy Zoli esetleg édesszájú. Gyors átgondolás után erre az eshetőségre is ad tippeket a fiúnak.
-Ha az édes dolgok közelebb állnak hozzád, akkor talán válaszd a törökmézet, vagy a kókuszroládot. Sajnos ebben a témában nem igazán vagyok otthon, mert, mint már említettem savanyú cukor párti vagyok, azonban ezt a két elemózsiát már kóstoltam, és kellően cukros mind a kettő. Innentől tiéd a döntés!
Huncut vigyor bujkál szája sarkában, és úgy érzi magát, min t valami piaci kofa, aki rá akarja tukmálni a portékáját a kedves vevőre. Úgy tűnik, hogy erre a finomságok tulajdonosa is felfigyelt, mert kíváncsi tekintettel fürkészi a lányt. Lina ezen jót mosolyog, s míg Zoli hezitál, addig ő farkasszemet néz hol az árussal, hol pedig a már említett, ínycsiklandó békás cukorkákkal.

Kilt Zoltán

A gumicukorra esett a választás Alina nagy örömére, hisz így legalább tud egy-két szemet elkobozni a sráctól, így nem töm magába egy egész zacskónyit, és nem kell a kalóriák miatt sem aggódnia. Miután megvették az édességet, azon tanakodnak merre is folytassák útjukat. Linának először a körhinta jut eszébe, de mivel nem tudja, hogy Zoli mennyire szereti az efféle dolgokat, ezért inkább más irányba tereli gondolatait. Aztán egyszerre csak hopp, beugrik az eddigi legzseniálisabb elfoglaltság, és ami biztos, hogy megtalálható itt is. Nem tétovázik sokat, meg is osztja remeknek vélt ötletét a fiúval.
-Mit szólnál hozzá, ha felkeresnénk a zsákbamacskás bódét? Úgy hallottam remek ajándékokat lehet nyerni. Mikor a szüleimmel voltunk majálison, mindig vettünk ilyet, aztán jót kacagtunk, mert olyan furfangos árusokat fogtunk ki minig, akik néhány tasakba csak levegőt tettek, és általában minddig kifogtuk az efféle meglepetéseket.
Jót mosolyog az elmesélt történeten, és felidzéi annak a rút néninek az arcát, aki azokat a bizonyos oxigénnel töltött zacsikat árulta, és milyen megvetően tudott nézni összeszűkült szemeivel. Alinán a hideg is átfut, ahogy élesebben elékerül a néni megvető tekintete. Próbálja elterelni gondolatait, ezért a gumi békát majszoló társa felé fordul, és folytatja a beszélgetést.
-Na, hogy ízlenek a kis drágák?-Szélesen elmosolyodik, majd kivesz egy szemet ő is.-Szerintem zseniális. Álítólag van olyan is, amelyik ugrálni is tud, de én jobban szeretm azt, amelyik nem mozog.
Mosolyog, és közben várja, hogy Zoli beleegyezését adja a zsákmacskához, és akkor már indulhat is a móka. Amíg ácsorognak figyelmét hol a srácnak, hol a tüzet fújó emberkének szenteli.
Látszólag megfelelt Zoli elvárásainak az édesség, és mivel a macsekos bódé előtt kígyózó sor elvette kedvüket a játéktól, közös megegyezés után a kastély felé vették az irányt.

Zoli

Napról napra jobban tűz a nap, és ezzel párhuzamban napról napra elviselhetetlenebb a hőség a tornyokban. A diákok menekülnek hűvősebbnél hűvösebb helyekre, már, ha létezik ilyen egyáltalán... A forroság szinte már elviselhetetlen, és a kastélylakók közül sokan talán már a pokolba is kívánták a napot... Kevés olyan ember van, aki még bírja ezt a kánikulát, de szerencsére Alina pont ezen kevés emberek egyike. Ő élvezi a kitűnő időt, még akkor is, ha a tanulás néha belerondít a vakító napsütésbe.
Az utóbbi napokhoz hasonlóan a lány most is imádott könyveit bújja, szinte már ki sem látszik belőlük, de úgy van vele: ami muszáj az muszáj, nincs mit tenni, a lazítás ráér majd a vizsgák után, addig meg a Leivta nevéhez hűen magol éjjel-nappal. Sajnos azonban néha szükség van egy kis kikapcsolódásra, különben begőzöl az ember... Ez történik most a szőkeséggel is, hiszen késő estig tartott  ategnapi randevú az SVK könyvvel, és most bármennyire is szeretne, képtelen koncentrálni. Így hát úgy határoz, hogy megajándékozza magát néhány óra szünettel. Összecsapja a tanulnivalót, majd a szekrényhez rajtol, ahonnan az öltözékéhez-zöld maxiruha, papucs, zöld gyűrű- egy szalmakalapot és egy napszemüveget bányász elő. A kalapot fejébe húzza, majd a tükör elé ballag, ellenőrzi az összeállítást, haján-melyet most is, mint általában kiengedve hord-igazít egy kicsit, majd nekivág a hosszú, szinte már-már végtelennek ható folyosóknak.
Nagy nehezen kikeveredik a kastély falai közül. Az irányítást megszokott mondon lábaira bízza, akik egy imserős helyre, a Fénylő Lelkek Udvarára hozták őt. A szökőkút csobogása örömmel tölti el. Bár a kút az udvar közepén helyezkedik el, ahol semmi árnyék nincs, a lány első lépései mégis ide vezetnek. Kezét a vízbe mártja, majd felfrissülés gyanánt felhevül bőrére csepegtet néhány cseppet, és helyet foglal a kút káváján.

A lány csenedesn ücsörög a kút káváján, nézi a felhőtlen, ragyogó eget, a fákat, melyek most gyönyörűen zöldellnek, a kis fűszálakat, ahogy megadóan lengedeznek az enyhe fuvallattal. A mélázásba teljesen belefeledkezik, olyannyira, hogy szinte már észre sem veszi az eléje toppanó ismerős alakot, Zolit. Meglepődik a fiú láttán, hisz a majális óta nem is látta. Rámosolyog, majd szívélyesen üdvözli őt.
-Hahó idegen! Téged is lehet látni?! A majális óta mintha a föld nyelt volna el! Mesélj, mi újság veled? Sikerült kiheverned a gumicukrot?
Az édességet emlegetve felidéződik benne a savanyú békás cukorka íze. Komiszan elvigyordoik, amikor tovább fűzve az emlkékeket felötlik benne a bohóckaland okozta rémület... Egy darabig még a múltban mereng, ám Zoli nem hagyja sokáig nosztalgiázni Linát, ujjával apró vízcseppeket pöcköl a lány felhevült bőrére. Na persze a szőkeséget sem kell félteni, viszonozza a kedvességet. Aztán jön a választási lehetőség: tovább csücsülni a kút forró káváján vagy sétára indulni a hűs lombok alatt. Alina természetesen az utóbbi mellett dönt, felpattan, és belekarol a fiúba, majd elindulnak. Néhány perc hallgatásban telik el, amit a lány arra használ ki, hogy figyelmet szenteljen a bájosan trillázó madárkáknak. Majd mikor kigyönyörködte magát bennük újabb kérdésekkel bombázza a fiút.
-És hogy állsz a felkészüléssel a vizsgákra? Tudom, hogy messze van még, de én személy szerint ki sem látszom a könyvekből. Most is épp a lazítós óráimat töltöm, mert tegnap olyan sokáig tanultam SVK-t, hogy ma már képtelen voltam bármire is koncentrálni, pluszba még jött a verőfényes napsütés... Nem tudtam a fenekemen maradni és kuksolni a Gólyalakban, szerintem ez egyszerűen képtelenség... Téged is a könyvek űztek ide, vagy spontán rádjött a sétálhatnék, esetleg megérezted, hogy itt vagyok, és aggódtál, hogy nehogy belefussak néhány elkóborolt bohócba?
Az utolsó variáció kimondása után először szélesen elvigyorodik, majd mikor már végképp nem bírja magát tartani kitör belőle  a hahota. Miután jól kiröhögte magát igyekszik Zoli válaszára koncentrálni.

Zoli

Zoli türelmesen kivárja, amíg a lány minden kérdést rá zúdítja, csak aztán kezd el válaszolgatni szépen sorban. A mondatokba némi humort is csempész, amin Alina szemmel láthatóan jól szórakozik, talán időnként túlságosan is... Aztán elindul a séta, a fiú itt is hősiesen tűri Lina faggatózásait, majd kicsit megdorgálja a szőkeséget amiért nem figyel oda jobban arra, hogy kipihent legyen. Alina szégyenlősen elmosolyodik, majd mikor a szorgalmiírásra, illetve arra terelődik a szó, hogy Zoli nem viszi túlzásba a tanulást hangján talán egy lehelletnyi meglepődöttség érződik.
-Eddig csak egyet, SVK-ból. Próbálok időt szakítani a szorgalmikra, de annyira be vagyok rezelve a vizsgáktól, hogy az már csúcs! Még az álmaimban is elöjön, de komolyan! Ne nézz hülyének, de tényleg ez van... -Itt pici szünetet tart, amdj rátér a fiú tanulására.-Szóval te nem stresszeled túl ezt a tanulásosdit... Jó neked, hogy nem vagy az a túl izgulós típus! De azért időnként előveszed a tankönyveket, nem? Mondjuk te már másodikos vagy... Szerencsés vagy, hogy már túl vagy az első nagy megmérettetésen! Lennék a helyedben... Na jó, abbahagytam a panaszkodást.
Szélesen elmosolyodik, majd a séta egy darabig csendben folyik tovább. A némaságot Zoli töri meg, még pedig egy kérdéssel, ami arra irányul, hogy mivel üssék el a nap hátralévő részét. Lina törni kezdi a kobakját, majd mikor úgy érzi jutott valami eredményre, gyorsan szólásra nyitja ajkait.
-Mit szólnál hozzá, ha leülnénk és beszélgetnénk? Hallottam ám ezt-azt a folyosón rólad.-Huncutul a fiúra kacsint majd folytatja.-Ment a sus-mus rólad és Gwenről. A bökkenő csak az, hogy én nem tudom ki ez a lány. Ha szépen megkérlek beavatsz?
A lehető legbocibb szemekkel és angyali mosolyával próbálja szóra bírni háztársát, és reméli, hogy sikerül megtudnia mi igaz a kastélybeli pletykákból. Kicsit túlcsordultnak érzi kíváncsiságát, és indiszkrtének a kérdést, épp ezért még egy monadot intéz Zolihoz, mielőtt még némaságba burkolózna.
-Természetesen akkor sincs harag, ha nem szeretnél erről beszélni!

Lina kicsit tartott attól, hogy Zoli esetleg lenézné azért, mert a lány olyan szinten tart a vizsgáktól, hogy azt elmondani szinte képtelenség, de szerencsére nem így történik. A fiú kedvesen bíztatja és nyugtatja a lányt, hogy minden rendben lesz, nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, mert bár elképzelhetetlennek tűnik, ezek a megmérettetések mégsem túlélhetetlenek, példa rá a minden felsőbbéves. A szőkeség kicsit megnyugszik, de a kisördög már ott bújkál benne, már ami a Gwen-Zoli témát illeti. Szegény Alinát majd megöli a kíváncsiság, persze ezt igyekszik palástolni, kisebb-nagyobb sikerrel. Nagy nehezen választ kap a faggatózásra, és úgy tűnik a folyosói pletykák igaznak bizonyulnak, az eridonos leányzoó és Zoli között tényleg alakulóban van valami. Lina elmosolyodik, hiszen imádja a boldog befejezéseket. Néhány pillanatig csend honol köztük, majd ezt a szótlanságot a lány töri meg.
-Szóval most az egyszer igazak a pletyik! Örülök nektek! Azt mondtad Cupido a ludas... Ha ő nincs, észre sem vetted volna őt? Vagy a szárnyas szerelem mester csak a hab volt a tortán?
Elvigyorodik, és hálát ad az égnek, hogy ő még nem futott össze a pelenkás angyallal, hisz akkor nem maradna idő a tanulásra... Imsét beáll néhány perce a hallgatás, ám ezt most Zoli kérdése zavarja meg, ami arra vonatkozik, hogy Linának van-e már valaki kiszemelt. A lány mindenféle arcpír nélkül válaszol.
-Nekem még nincs. Tudod olyan szinten leköt a tanulás, hogy, ha az orrom előtt állna a nagy ő lehet, hogy akkor sem venném észre... De azt hiszem van még időm, nem vagyok még olyan vénlány, hogy aggódnom kellene. De ígérd meg, hogy, ha majd látsz rajtam néhány szarkalábat idejében figyelmeztetsz, különben életem végéig átkozni foglak, hogy miattad kellett huszönt macskával élnem.
Huncutul a fiúra kacsint, miközben szélesen vigyorog.

Lina figyelmesen hallgatja Zolit, aki épp arról mesél, hogy tréfálta meg őt Cupido. A kis szemtelen, szárnyas szerelem mester azért jócskán csőbe húzta Zolit, hisz egyszerre két hölgyet is a nyakába szabadított: Gwent és egy szellemlányt.
-És végül, hogy sikerült kikászálódni a kellemetlen helyzetből? Gondolom Cupido téged sem mentesített a nyílzápor alól… Melyik lányt választottad?
A szőke lány talán egy kicsit túlontúl kíváncsi, de, ha egyszer Alina belendül, nincs megállás, minden apró részletet tudni akar. Talán épp itt lenne az ideje, hogy jelentkezzen az Edictumba, mint önkéntes faggató, fut át a gondolat az agyán, aztán bevillan a vizsgák dátumának kezdete, illetve az, hogy mennyi mindent kell még addig tanulnia, illetve az sem mellőzhető tény, hogy az edzője által előírt edzésterv sem a legkönnyebben teljesíthető, valamint a szabadidőből is rengeteget elvesz… Ergo, Edictum fellélegezhetsz, a szőkeség még csak a szerkesztőség közelébe sem fog menni.
Ezek a fránya gondolatok szépen elkalandoztak, szóval talán illendő volna visszatérni Zolihoz, és a Cupidós történethez. Picit megrázza fejét, pislog néhányat, mikor feltűnik neki, hogy partnere sem igazán a jelenben él, valahol elveszett a felhők tanulmányozásába. Kicsit megköszörüli torkát, ezzel hívva fel magára illedelmesen a fiú figyelmét.
-Pokoli meleg van! Nem folytatjuk a társalgást valahol a kastélyban egy jeges tea mellett?
Ha Zoli beleegyezését adja, elindulnak az épület felé, hogy egy hűvös zugot keresve traccsoljanak tovább.

Rettenetes a sötétség, ami most a kastélyban uralkodik. Az ember a saját orra hegyéig sem lát el, még akkor sem, ha a szemét folyamatosan lehunyja, majd újra kinyitja. A DÖK szépen kitett magáért, de talán, ha egy picivel több gyertyát pakoltak volna szét a kastélyban a szőke lány hálája, örökké üldözné őket. Na jó, persze felvet némi problémát, hogy a halloweenhoz a sötétség dukál, mert ki látott már olyat, hogy napsütéses rémségek éjszakája. Már a neve is elég hülyén hangzik, nem még a megvalósítás, na mindegy. Szóval a mit sem sejtő Linácska botorkál a koromsötét folyosókon, pislog jobbra-balra, időnként félperces szívrohamot kap, máskor vérfagyasztó sikolyt hallat, mikor vagy egy lebegő, ijesztően kacagó babafej tűnik fel mellette, vagy egy csontváz csörög oda hozzá, tréfásnak gondolván, hogy meghívja a lányt az esti partira. Borzasztó, komolyan mondom, rettenetes! Épp csukott szemmel vesz egy hatalmas lélegzetet, kiheverve ezzel az iménti sokkhatást, mikor véletlen nekimegy valakinek.
-Bocsánat,bocsánat, ne haragudj! Remélem nem ütöttelek nagyon meg!-kezd magyarázkodásba, még mindig lehunyt szemekkel, ám furcsamód válasz nem érkezik. Magában talán már fel is háborodik, hogy micsoda faragatlan figurával hozta össze a sors, majd megretten, attól tart, hogy olymértékű volt a koccanás, hogy a másik már válaszolni sem tud. Szemei felpattannak, de ahelyett, hogy egy diáktársát látná maga előtt, az a büdös nagy igazság, hogy semmit nem lát. Oké, marha vicces, biztosan egy elsős rúgta fel a gyéren világító töklámpást, semmi pánik, pálcát elő, aztán lesz, ami lesz, ha leordítják a fejét, amiért elrontja a hulla hangulatot, majd odébb oldalog, de csak meg kéne néznie, hogy mekkora kárt okozott. Elmormol halkan egy Lumos-t, mire pálcája végén megjelenik a fénycsóva, és döbbenten tapasztalja, hogy nem az előbbi folyosón dekkol, és nem az elsős rúgta fel a lámpást, hanem valamilyen furcsa varázslatnak köszönhetően egy másik helyiségbe került. Pálcáját magasabbra emeli, hogy fel tudja térképezni a terepet. Ami azt illeti elég szegényes körülmények közé csöppent, mindössze egy íróasztal, egy ágy, és egy szekrény található a szobában. Elindul, hogy jobban megnézze magának a fal mellé állított bútordarabot, mikor megmozdul alatta a talaj, és tőle jól megszokott módon elesik. El is megy a kedve a szekrénynézegetéstől, tekintve, hogy az elég instabilnak mutatja magát. Mikor nagy nehezen sikerül feltápászkodnia, az ágyat veszi célba, szeretne leülni, és kifújni magát egy kicsit. Tesz néhány bátortalan lépést a tárgy felé, mikor megüti orrát az eszméletlenül büdös halszag. Fellibbenti a takarót, és töménytelen mennyiségű hal tárul a szeme elé. Na, de kérem szépen, hogy a fészkes fenébe került ide ez a rengeteg hal? Miközben hüledezik az állatok láttán, észreveszi, hogy valami, vagy inkább valamik mocorognak az állatok tetemein. Közelebb hajol egy kicsit, de bár ne tette volna! Felsikít, a rózsafa szerzemény majd kiesik a kezéből, mikor rádöbben egy ezek bizony CSÓTÁNYOK! És itt koppan a tantusz: instabil talaj, halszag, csótányok… Linácska bizony, bizony egy hajókabinba keveredtél! Mindig is kedvelte a hajókirándulásokat, de most valahogy semmi kedve nincs egy kényszer hajóúthoz.
Hanyatt-homlok menekül az utolsó berendezési tárgyhoz, ami maradt, az íróasztalhoz.
Eszeveszetten tépi fel annak fiókját, hátha abban lesz valami arról, hogy a manóba lehet ebből a rémálomból egyszersmind kijutni, ám csalódnia kell: mindössze egy pergamen fogadja, amiben mindenféle vízről, meg egy óráról, meg kijutásról hadoválnak. Értetlenül pislog, hiszen az igaz, hogy sok minden megtalálható a szobában, de víz az éppenséggel nem. Alighogy átfut ez a gondolat a fejében, máris egy kattanást hall, majd a következő pillanatban már azt veszi észre, hogy zoknijából facsarni lehet a H2O-t. Rohan az ablakhoz, szalad az ajtóhoz, hogy kiutat találjon, de egyik sem nyílik, ráadásnak egy kákalag is a lábára tekeredik, és próbálja kigáncsolni. Jobb ötlet híján Immobilus átokkal sújtja a növényt ezzel nyerve egy kis időt magának. Arról azonban egyelőre fogalma sincs, hogyan fog kiszabadulni a szobából…

Teljes a pánik a fedélzeten; Lina kétségbeesetten rángatja hol az ajtót, hol az ablakot, de pechére egyik sem moccan, egy tapodtat sem. Nem könnyíti meg a dolgát a folyamatosan áramló víz sem, az meg már csak hab a tortán, hogy megjelennek az erőszakos kákalagok is. Egyik-másik meg-megragadja a lány bokáját, sebet ejtve azon, de a lánynak szerencsére még van annyi lélekjelenléte, hogy pálcájával mozdulatlanná tegye őket. Még szerencse, hogy a szünetben gyakorolta egy kicsit a rózsafa szerzemény használatát, különben most nagyon kulimászban csücsülne, mint az eddigi 15 évben bármikor. A félelem kezd úrrá lenni rajta, és bár eddig maga sem tudta, de nagyon úgy fest, hogy nem csak tériszonya, de klausztrofóbiája is van, ugyanis ahogy a percek lassan vánszorognak, és egyre több és több víz árad befelé, lassan már a combja közepéig ér, úgy érzi, mintha a falak közelítenének felé. Reményvesztetten ül le a szoba legmagasabb pontjára, az íróasztal tetejére, halántékát masszírozza, és igyekszik megnyugtatni magát azzal, hogy mindez csak egy rossz álom, ami mindjárt véget ér, mindjárt felébreszti valaki, és ő az ágyában lesz, a párnák közt, és jót fog nevetni ezen az egészen. És ekkor valaki tényleg felnevet, a baj csak az, hogy nem a szőke levitás. Ez a kacaj gúnyos és rideg, Linát még a hideg is kirázza tőle. Legszívesebben felelne a női hang kérdésére, hogy baromira nem érzi jól magát, és borzasztóan örülne neki, ha végre valahára visszajuttatnák őt a kastélyba, mikor a hajót egy hatalmas lökés éri, melynek következtében megemelkedik, többek között Alina és mivel az íróasztal tetején dekkolt eddig, ami igen magas, a lendület hatására meg sem állt a mennyezetig. Onnan aztán egyenes út vezetett a padlóig, ahol mondanom sem kell ezer plusz egy csótány mászkált, és kalimpált bosszúsan a csápjával a lány felé, mintha ő tehetne arról, hogy itt kötött ki. És, ha mindez még nem lenne elég, némelyikük rohamot is indított ellene, bemásztak a ruhájába, a cipőjébe, de ami a legfájóbb a szőkeségnek, hogy szép, hosszú haját sem kímélték. Épp homlokáról próbálta levakarni az egyik büdös kis dögöt, mikor érezte, hogy ujja valami meleg, nedves, kissé ragadóshoz ért a homloka tájékán. Először azt hitte, hogy sikerült széttrancsíroznia a bestiát, ám tévednie kellett: lüktető homlokából vér csordogált. Pompás! Az már csak a pont az i tetején, hogy a lökés miatt a víz néhány percig kétszer olyan sebességgel száguldott be mint eddig, és már a lány dereka fölött ért valahol. Szegény Alina, ő csak halloweenezni akart, mint mindenki más, ehelyett talán itt fog elpusztulni a semmi közepén egy átkozott hajóban. Utolsó menekülési kísérletként még egyszer megpróbálkozik az ablaknál, és végre valahára tevékenységét siker koronázza, a nyílászáró enged a lány kétségbeesett rángatásának, és kinyílik, utat biztosítva a friss levegőre. Lina nagy nehezen kimászik rajta, mert, hát kérem szépen magas sarkúban és szoknyában az ilyen cselekedet hőstettnek minősül, de ahelyett, hogy élvezné a szabadságot, szorongva pillant körbe. Tart tőle, hogy a rémálom nem ért véget ennyivel, ki tudja milyen rémségekkel kell még megbirkóznia ezen az éjszakán.