Katie

Eltelt már jó pár hét amelyet a kastélyban töltött, mégis csak a mai nap reggelén döbbent rá, hogy még szinte alig járt kint a kastélyon kívül, egy-két kötelező látogatást leszámítva.
Nem is érezte úgy, hogy ezt annyiban hagyhatná hiszen annyira keveset ismert még a Bagolykőből és annyival többet szeretett volna.
Persze most is sok ideje elment a szokásos készülődési procedúrával, de miután a haját tökéletes kontyba fogta (egy atombomba robbanására sem esett volna össze, de tényleg! - bár ez tudományosan nem alátámasztott tény) és a körömlakkja lekopott részeit is korrigálta, nehogy véletlenül pár milliméter is kilátszódjon... Elégedetten sóhajtott egyet, miközben a tükörben fixírozta az ábrázatát.
Kicsit kellett kutatnia a szekrényben, mire megtalálta a legmelegebb pulcsiját, de az arra való tekintettel, hogy minden élire volt hajtogatva a lány szekrényében, ez sem volt hosszasabb procedúra. Rend és tisztaság, Bogi csakis ebben tudott létezni.
Szóval miután még a nyaka köré tekert egy fehér pamut sálat és felvette a szürke kabátját, amelyet elöl masnira lehetett kötni, elégedetten lépett ki az iskola kapuján. Nem volt különösebb célja, mivel nem is nagyon tudta milyen helyek vannak szóval csak arra ment, amerre a lába vitte. Mindenhol tüzetesen és figyelmesen nézett körül, mint aki nem akar lemaradni semmiről így aztán hamar ki is szemelte a neki megfelelő helyet.
Mennyire gyönyörű...
Nézett körbe a kicsi udvarban ahogy belépett. A szökőkút mellé lépett és egy darabig ámuldozva nézett a szoborra, illetve a rúnákat leste de meg kellett állapítani a sajnálatos tényt, hogy egy büdös mukkot nem értett belőlük. Persze nem is tanulta még annyi ideje a dolgot, hogy ezt szégyellnie kellett volna de azért reménykedett benne, hogy idővel változni fog a dolog.
Tovább sétált, mikor egyszer csak belerúgott valamibe a földön. Felkapta a tárgyat, egy pillanatra megijedve hogy talán kárt tett benne de aztán örömmel konstatálta, hogy a termosznak nem lett semmi baja. A közelben csak egyetlen embert látott akihez tartozhatott, így a lányhoz lépett és megköszörülte a torkát.
- Szia! Ez nem lehet, hogy esetleg hozzád tartozik? - vette elő a legilledelmesebb hangnemét, és a lány arcát próbálta megnézni magának, minél feltűnésmentesebben. Valahonnan ismerős volt neki, talán a Levitában látta már, bár ez csak egy gyenge tipp volt, semmi több.