Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara. Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával. Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz. Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. offline RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Írta: 2013. április 1. 23:25
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=95860#post95860][b]Keith Young - 2013.04.01. 23:25[/b][/url] Leonard... A sokadik nap. Még mindig semmi extra nincs itt, ami ne lett volna meg Németországban, de igazság szerint már nem is rágódom ezen. Beletörődött kicsiny lelkecském, hogy itt vagyok, addig, míg Klausszal nem közlik, hogy mehet haza. Szóval kimalmozom a durván öt hónapot és ha túl is élem, akkor majd odahaza csapok valami bulit. Vagy kimegyek egy hétvégére New Yorkba. Régen láttam Colint. Lassan sétálgattam kint a kastély kertjében. Nagyjából egész nap. Még mindig nem derítettem fel igazán a helyet, bár már sikerült összeakadnom a helyi rendfenntartó szervekkel, a prefektusok személyében. Nem szimpatikusak, de nem is ijesztőek. Éppen ezért nem is nagyon aggódta, hogy már sötét volt, én meg kint flangáltam. Valamivel el kell csapnom az időt, ha már éppen a vizsgák végére estem be, és jelenleg a lelkek igen kis létszámban hálnak meg az iskola épületében. Végül egy kertecskéhez érek, a közepén szökőkút. Ez újdonság. Bocsánat, ez is. De tetszik. Csendes, nyugodt hely. És ahogy elnéztem, nem is nagyon volt itt rajtam kívül senki. Vagyis ez nem igaz, mert tudtam, hogy erre jött valaki. Egy alak, akit gyakorlatilag követtem. Jó, lehet nem szép dolog, de hát egyszer-egyszer belefér, nem? De, na ugye! Tehát követtem az ismeretlent, aki nyugodtan rugdosott egy kövecskét, aztán pedig megérkezett erre a helyre. Végül a sötétben elvesztettem a célpontomat. Ez most úgy hangzik, mintha vadásznék az illetőre, akiről még csak azt sem tudom, hogy fiú-e vagy lány. De ilyesmiről szó sincs, csak mászkáltam, és megláttam, és követtem. Miért? Mert unatkoztam, és végre találtam valakit, akiből talán társaság is lehet. Itt pedig nem is vehetne észre. Beljebb sétálok a kertben, majd sikeresen megbotlottam valamiben. És elvágódom. Nem gyakori, de azért megesik. Még velem is. A földön feküdve rá kellett jönnöm, hogy az a "valami" a célpontom lába volt. Átfordultam a hátamra, felültem, majd felpislogtam az illetőre, akiből nagyjából semmit sem láttam. - Bocs, nem láttam, merre vagy - mondtam, miközben feltápászkodtam.
|
a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet. az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. offline RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Írta: 2013. április 2. 00:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=95914#post95914][b]Keith Young - 2013.04.02. 00:10[/b][/url] Leonard... Ahogy estem, hallottam a szisszenést, meg a csobbanást is. Mondjuk szerencsére, nem esett bele a vízbe a... mint kiderült srác. Legalábbis a fényben már láttam, hogy fiú. Őszintén megvallva ennek örültem. Mindig a lányok találtak meg előbb, pedig én nem vagyok a zsánerük. De ez most mellékes. - Bocs, még egyszer. Nem akartam, hogy elázz - kértem elnézést újra, de jót vigyorogtam a köpenyes poénján. Aztán a pálcájára pillantottam és csak akkor tudatosult bennem, hogy mit hagytam a hálóhelyiségben. Még nem volt külön szobám, ezért az ágyamat napi rendszerességgel ki kellett ásnom a cuccaim alól, hogy legyen hol aludni. Szóval, ja, kéne egy szoba, de ez most nem ide tartozik. Egyáltalán, hogy jutottam el ide? Pár módszeres mozdulattal leporoltam magamat, miután végre két lábra kecmeregtem. Sötét nadrág, szóval minden koszfoltocska beleveszik, elvileg, hacsak nem valami murvával felszórt udvart, amit nem néztem meg. És nem is akartam még egyszer pofára esni. Elég volt egyszer kellemetlen helyzetbe hoznom magamat. - Nem igazán. Csak unatkoztam - feleltem a kérdésére. Én? A prefektusok elől bujkálni? Nem, szó sincs ilyesmiről. Bár nem kívántam őket ide, egyikünk miatt sem. Meg amúgy sem. - És te? - kérdeztem érdeklődve végiglesve a barna hajú srácon. Tényleg örültem, hogy egy hímmel sikerült összeakadnom. Aztán körbepillantottam az udvarban, keresve valami ülőalkalmatosságot, de az egyetlen biztos pont az a szökőkút pereme maradt, így hát nekidőltem annak, az ismeretlen fiú mellett. - Egyébként, ha már sikerült beléd rúgnom... Keiy vagyok - mutatkoztam be, kezet nyújtva felé. Ha elfogadja, akkor megrázom az övét, ha nem, akkor nem. Ez ilyen hihetetlenül egyszerű.
|
a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet. az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. offline RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Írta: 2013. április 2. 00:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=95945#post95945][b]Keith Young - 2013.04.02. 00:58[/b][/url] Leo... Kételkedtem abban, hogy valóban annyira élvezte volna a hideg vizet, de mindegy. Értékeltem, hogy nem cseszett le, holott megtehette volna. Bár akkor fene tudja mi lett volna belőle, mert ugyebár én sem hagytam volna magamat. Az hogy nézne már ki. A megjegyzésére aprót bólintottam a fejemmel. Nem igazán neki, hanem magamnak, olyan "hát ja" stílusban. Tudtam én, hogy unatkozni fogok itt. Jók a megérzéseim, már amikor nem iszom, meg nem keveredek a régi, new yorki banda közelébe, akkor a fűvel együtt nehéz gondolkodni. - Valóban, szellősebb - bólintottam ismét, most már a mellettem lévő fiúnak intézve a fejecskémmel a mozdulatot. Egy kicsit még mindig zavart az aktuális belépőm, mert mégis csak. Hosszú éveken át gyakoroltam, hogyan kell hova lépnem, milyen ütemben, majd erre egy esti séta alatt padlót fogok. Vagyis jobban mondva földet. Esetünkben. Mindegy is, a modellvilágnak egy jó ideig biztosan vége, hacsak nem örökre. Legalábbis még pár évig nem megyek vissza Colinhoz. Már csak a húgom, meg anyám miatt sem. Anyám "az első találkozásom a kokainnal" című fejezet óta nem szívleli az egykori menedzseremet. Persze, valahol megértem, de hát... hagyjuk. Jobb nem bolygatni a múltat. - Ez könnyen előfordulhat, mivel most csöppentem ide - feleltem egy vigyorral az arcomon, miután kezet ráztunk Leoval. Leo. Azt hiszem, így hívtam az egyik plüssjátékomat gyerekkoromban. Roppant kreatív név egy plüssoroszlánnak. Igen, tudom. Zseniális. De a lényeg, hogy nem vagyok benne teljesen biztos, nem valami jó a memóriám. Képekről rémlik csak. - A nevelőapám itt kapott munkát, így körülbelül egy fél évre Budapestre költözött a család. Lehet, hogy több, lehet, hogy kevesebb idő. Addig meg itt tanulok. Vagyis elvileg azt kéne - magyaráztam, végül pedig megrántottam a vállamat, újra megjelent a fejemen a vigyor. Nem vagyok az a tanulós fajta. Azt hiszem, a fiatalkori körülrajongásnak ez az ára. Csak arra voltam fogékony, ami ténylegesen érdekelt is. - De ha jól sejtem, te már egy ideje itt vagy, ugye? - kérdeztem ismételten én, majd kinyújtott lábaimat kereszteztem a félhomályban, így gyakorlatilag csak az egyik sarkamon, meg a kezeimen támaszkodtam a szökőkút peremén.
|
a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet. az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. offline RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Írta: 2013. április 2. 20:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=96450#post96450][b]Keith Young - 2013.04.02. 20:21[/b][/url] Leo... Üdvözlés. Valahogy sosem szerettem igazán, amikor megrohamoznak egy úja helyen, levelekkel, üzenetekkel, tájékoztatókkal, esetenként valami itallal, bár ez ritka egy iskolában. A múltkori kis "bulinkat" is elcseszték a prefektusok. Pedig klasszul indult, cigi és a jó öreg Jack. Jó esténk lett volna azzal a kiscsajjal. Mondjuk most már mindegy. Majd egyszer talán be is fejezzük. Jó lenne. - Öhm... találtam egy-két papírt a cuccaim között, de a nagyja elkerült szerencsére - folytattam a beszélgetésünket. Az alapvető kíváncsiságomtól hajtva kérdezgettem én is, mert hát bevallom, kicsit unalmas is itt. Nem is azért, mert olyan a hely, amilyen, sokkal inkább, mert egy szál ismerősöm nincs. Barátokról nem is beszélve. Kapcsolat meg... hjajj, rám férne az is, már ha sikerül találnom valakit, aki eléggé kilóg a sorból. Nagyjából, mint én. Lehet, hogy még itt is maradnék az illetőért, hosszabb ideig. Na, de mindegy. Ez elég elrugaszkodottnak hangzik a valóságtól, még nekem is. - Németország déli részéről, Rosenheimból - feleltem, majd jót vigyorogtam a továbbiakon. A hangsúlyából ítélve, ő sem igazán szeretett tanulni. Sőt. Persze én megértem, ezt a leginkább. Na jó, talán nem a legjobban, mert vannak dolgok, amit szívesen veszek, de azért ez elég kevés apróság. - És melyik házban tengeted a napjaidat? - kérdeztem tovább, miután felelt az előző kérdésemre. Igen, valahogy én is úgy gondoltam, hogy nem éppen ma került ide. És a humora. Jól szórakoztam a különös, egyéni poénjain. Nem mindennapi figura volt, és ezért szerencsésnek éreztem magam, hogy éppen belé botlottam. A szó nagyon is konkrét értelmében.
|
a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet. az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. offline RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Írta: 2013. április 4. 21:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=98079#post98079][b]Keith Young - 2013.04.04. 21:15[/b][/url] Leo... Nagy vagyok és úúúú... hát erre kíváncsi leszek. Szerencsére, még nem akadtam össze egy ilyen emberrel sem. Nem vagyok antiszociális, csak kerülöm az embereket. Na, jó, ez így nem igaz, mert szerettem a kisebb társaságokat, az olyanokat, akik hasonlítanak rám, vagy csak lehet velük normális őrültségekről beszélgetni. Elég húzós gyerek korom volt, azt hiszem, az életfelfogásomban semmi különös nincsen. - Nem várok, sőt jobb, ha kimarad az életemből a konfetti. Volt már elég alkalommal - jegyeztem meg, a végén meg már inkább csak hangosan gondolkodtam. Emlékszem még, hogy az egykori kiskölyköt mennyire lenyűgözte a csillogó eső, ami a bemutató után rá és a többi, alig tíz éves gyerekre hullott egy hangos pukkanás után. Mi tapsoltunk, a közönség tapsolt és a tervező is. Mi neki, ők neki, ő nekünk. Mindig ugyanez a körforgás. Egy ideig valóban nagy buli, és rengeteget lehet kaszálni vele, de így tizenkilenc éves fejjel... talán jobb is, hogy most itt vagyok Magyarországon. Tudat alatt mindig is tisztában voltam vele, hogy csak tönkretenném magamat New Yorkban. - Egyszer mindenképp menj el, ha van időd. Csendes, de mégis van valami abból a városi nyüzsiből - folytattam. Imádtam a német kisvárost. Ott igazán ki tudtam kapcsolni az agyamat és a lelkemet is. - Amúgy Grazból jöttél? Vagy csak jó vagy földrajzból? - kérdezősködtem tovább Leotól és Leoról. Így este az unalomban való fuldoklásomban ő volt a kar, aki kihúzott a vízből. Hálás voltam érte, bár valószínűleg fogalma sem volt róla, ugyanis ezt hangosan nem tettem szóvá. - Hasonlóképpen hozzád, én is rellonos vagyok - ez a házankénti beosztás nem is olyan baromság. Németországban ilyen nincs. Ott csak nemre bontják ketté a népet, és így is van, aki hazajár a suliból. Köztük én is, de kényelmesebb a saját ágyamban aludni, mint egy akármilyen szétfeküdtben. Itt is szenvedek már. Tényleg kéne egy szoba. - Amúgy hülye kérdés, de hogy lehet a leggyorsabban kiszabadulni a gólyalakból? Már csak azért is jó lenne, mert nem vagyok gólya, meg hát... jobb szeretem a csendet és a könyveket. Este ott mindig hangyabolyként mindenki zizeg - kérdeztem meg végül, új, bennfentes ismerősömet.
|
a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet. az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. offline RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Írta: 2013. április 7. 14:07
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=99486#post99486][b]Keith Young - 2013.04.07. 14:07[/b][/url] Leo... A vigyorára újfent csak vigyorogtam. Igaza volt, bár én túléltem, ha néha takarítanom kellett. Persze én nem vagyok annyira lusta, mint mások, csak időszakaim vannak, amikor semmit sem vagyok hajlandó csinálni. De ez meg normális, szerintem. - Én sem rajongok feltétlenül érte, de ott valahogy jó - mondtam a nyüzsgésre utalva. Igen, Rosenheim valahogy különleges és más. Bár lehet, hogy csak nekem, mivel azóta van családom, mióta ott élünk anyámmal. Ott ismerte meg anyám a mostani élettársát, Klaust, aztán megszületett a húgom, Misha, is. És most jó. Nem hiányzik semmi, otthon csak úgy voltam sokszor, és nem kellett azon agyalnom, hogy miért nem oké valami. Jelenleg nem vagyok odáig a helyzetemtől, de volt már rosszabb is. - Egyszer már voltam Grazban, de nem sok minden maradt meg - vontam meg a vállamat, és azon kezdtem el morfondírozni, hogy amúgy miért is mentünk át oda. Azt hiszem, Klausszal voltam valamilyen ügye miatt. Ilyen nevelőapa-nevelt fia napot tartottunk, vagy mi. Sok mindent nem beszéltünk ugyan, de azóta kevésbé vagyok távolságtartó vele. - Nem rossz, tetszik, hogy általában csend van és van hová eltűnni - feleltem vigyorogva, miközben hátradöntöttem a fejemet. Tulajdonképpen tényleg nem volt annyira rossz, mint amire számítottam, amikor megérkeztem. Persze lennének ötleteim, amivel még jobb lehetne. Például azt az üveg Jacket visszaszolgáltathatnák Mirjamnak és nekem. - Értem, köszi - mondtam, és őszintén hálás voltam érte. - És megköszönném, ha segítenél majd - tettem még hozzá, mert annyira nem igazodtam még ki errefelé, mint szerettem volna.
|
a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet. az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. offline RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Írta: 2013. április 7. 23:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=100193#post100193][b]Keith Young - 2013.04.07. 23:22[/b][/url] Leo... Előre dőltem, megtámaszkodtam a térdeimet, majd hallgattam a mondanivalóját. Tényleg szórakoztató alak volt, és egyáltalán nem bántam, hogy követtem. Sőt nagyon is jól jártam vele. - Rendben - mosolyodtam el most én is, amikor felajánlotta a segítségét. Nagyon is örültem ennek, mivel elég elveszettnek éreztem magam itt, mivel nem volt senkim, aki segített volna nekem. - Nem hinném, hogy unalmas lennél - mondtam végül, oldalra döntve a fejemet, és a fogammal kezdtem piszkálni a piercingemet. Általában ezt akkor csináltam, ha zavarban voltam vagy ideges. Most épp az előbbi állt fent, de próbáltam nem törődni vele, már csak azért sem, mert nem értettem miért is volt ez. - De miről szeretnéd, ha mesélnék? - kérdeztem végül. - Elég mozgalmas gyerekkorom volt - mondtam, meg sem várva a válaszát. Tulajdonképpen volt miről magyarázni. - Ír vagyok, a szülőapámat nem ismerem, anyám író, modell voltam, van egy két éves húgom, akit imádok, meleg vagyok, tizenéves korom óta dohányzom, drogproblémáim is voltak, nevelőapám van, aki ügyvéd, éltem Írországban, New Yorkban és most Rosenheimben lakom a családommal, bár jelenleg itt vagyok, ahogy az látszik is - foglaltam össze nagy vonalakban a tényeket. Hát igen, alapvetően ez vagyok én, és mindent fel merek vállalni belőle, az elejétől a végéig. Szép is lenne, ha nem tenném ezt meg. Milyen ember lennék akkor? - Szóval mit részletezzek? - vigyorogtam végül Leora, akire most már felnéztem, mivel ő már felállt a szökőkút pereméről. Késő lehetett ugyan, elég sötét volt idekint, de mi még bőven elbeszélgettünk és azt hiszem, nem most lesz vége a társalgásnak.
|
a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet. az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. offline RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Írta: 2013. április 8. 20:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=100560#post100560][b]Keith Young - 2013.04.08. 20:28[/b][/url] Leo... Amikor a piercingemet kezdtem el piszkálni zavaromban, a beszélgető társamnak is feltűnt, hogy ott a fekete kis tüskécske. Hosszú évek óta megvan, már nem is tudom hány éve, bár eredetileg nem ez volt benne. Asszem egy karikát rakattam be, de már erre sem emlékszem. Azt a korszakomat gyorsan kinőttem, és rájöttem, hogy mennyire hülyén néz ki az úgy. Azután jött ez a kis tüske. - Nem volt éppen kellemes, de elviselhető - feleltem megvonva a vállamat. - Mintha valaki megharapott volna - hasonlítgattam, hogy legyen elképzelése Leonak is róla, bár egyáltalán nem biztos, hogy harapdálta volna bárki is a száját. Az enyémet jó párszor, és fene tudja miért, még szerettem is. De sosem erőltettem másra, nem szoktam akkora paraszt lenni, maximum, ha ittam. Sokat. Akkor nincsenek határaim. Aztán belekezdtem a mondókámba, és igazából nem lepett meg, hogy megakadt a közepénél egyetlen szón. A szexuális beállítottságomat ugyanúgy felvállaltam mindenki előtt, ahogy azt is, hogy X évig modellkedtem és jelenleg is pöfékelel, aránylag sokat is. Persze a társadalom nagy rész ezzel szemben elég elutasító. A homofóbia keményen begyűrűzött az emberek közé. Talán a régi AIDSes dolog miatt. Vagy másért. Fene se tudja, engem nem is érdekelt. Ha valakinek ez nem szimpatikus bennem, az ezer másik rendkívüli tulajdonságom mellett, akkor nem kell beszélgetnünk. Hittem a Sorsban, és nekem ez is benne volt a pakliban. És akkor jött Leo. Őszintén, először szimplán, azt hittem, hogy csak kinéz, mert előbb bújok ágyba egy másik sráccal, mint egy lánnyal, de aztán kénytelen voltam rájönni, hogy nem ez a baja. Sőt, valószínűleg, sikerült kényelmetlen helyzetbe is hoznom ezzel, hogy én hangosan kimondtam. - Nem néztem ki belőled - jegyzetem meg, csak úgy mellékesen, és elmosolyodtam. - Mármint... ezt ne vedd rossz néven, nem azért mondtam! - mentegetőztem, amint rájöttem, milyen hülyén is jött ki ez az egész. Mindegy. Talán, ha eddig nem utált meg, most sem fog. Aztán eltereli a témát, én pedig nem erőltetek semmit sem, végül is az egyetlen ismerősöm, akivel az ideérkezésem óta, tisztességesen tudtam beszélgetni. Nem állt szándékomban elrontani a dolgokat. - New Yorkot szerettem. A menedzserem is jó fej volt. Tulajdonképpen kicsit hiányzik is az az életforma, de hát... anyám jogosan rángatott el, amikor rájött, hogy a "barátaim" összehoztak a kokainnal. Akkor már füveztem is. Szóval... nem egy olyan kisgyereknek való az a környezet, mint amilyen én is voltam - mondtam, először nem igazán a kérdésre válaszolva, aztán folytattam: - De amúgy nem annyira csillogó dolog ez. Szép és jó, egy darabig. Amíg szeretnek a tervezők, és egy cápa az ügynöke az embernek. Nekem ezekkel szerencsém volt. De jó pár, velem egykorú, srácot és lánykát láttam csúnya állapotban. Alig voltam akkor tizennégy, mikor az egyik bemutató után összeesett egy fiú. Csúnya volt, eléggé megijedtem... - sóhajtottam egyet, és elhessegettem a gondolatot. Nem szerettem erre az esetre gondolni. Egyáltalán nem. - Na, de mindegy. A lényeg, hogy nem olyan, mint amilyennek elsőre tűnik, de nem is olyan rossz, ha nem csinál az ember nagy hülyeséget. Én aránylag jól kijöttem belőle - fejeztem végül be és egy pár pillanatig hallgattam, majd visszahelyezkedtem az előbbi pozíciómba, amikor már Leo is a szökőkút peremén üldögélt újra. - Tudod, azért örülök, hogy itt nem vagyok egyedül - jegyeztem meg egy szégyenlősre sikerült mosoly kíséretével, miközben felé fordítottam a fejemet.
|
a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet. az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. offline RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Írta: 2013. április 9. 20:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=101078#post101078][b]Keith Young - 2013.04.09. 20:32[/b][/url] Leo... A válaszára akaratlanul is elnevettem magamat. Jól jött ki, hogy ilyen kétértelműen sikerült válaszolnia, és kicsit kellemetlenül is érintette talán, én pedig semmi esetre sem kinevetni akartam, de ez volt az, amit az ember nem bír ki legalább egy széles vigyor nélkül. Ráadásul én pont az a fajta voltam mindig is, aki nem bírta ki röhögés nélkül a helyzetpoénokat. És ez egy nagyon jó volt, a sok közül. - Teljes mértékben egyetértek - kacsintottam Leora, továbbra is szélesen vigyorogva. Őszintén megkedveltem a srácot, már csak a személyisége miatt is. Hasonlított rám, talán éppen ezért vonzott annyira és ezért követtem. Elképzelhető. Vagy lehet, hogy csak a Sors. Mint már említettem, hittem benne, talán az egyetlen dologban magamon kívül, és ami azt illeti eddig minden rendesen működött is, úgy, ahogy kellett neki. Amikor kiderült számomra is, hogy a beállítottságunk nagyon is hasonló, rá kellett jönnöm, hogy az imént nem a "tömegből való kinézést" láthattam a mellettem ülő tekintetében, sokkal inkább a meglepettséget. Igazság szerint, valahol szerettem is megdöbbenteni az emberek. Modellkarrierem utolsó éveiben előszeretettel keresték fel Colint az olyan új tervezők, akik meghökkentő, kirívó vagy épp lehetetlen ruhakölteményeket álmodtak meg és készítettek el. Sokan engem választottak. Állítólag elég karakteres volt a cuccokhoz az arcom. Ez már annyira nem is érdekelt, míg ők fizettek a menedzseremnek, én pedig megkaptam a hetven százalékomat. Anyám miatt. Neki akartam jót, most is azt akarok és ez mindig is így lesz. A legtöbb kamasz ki nem állhatja a szüleit, ellenben nekem jó ideig nem volt senkim, csak édesanyám, és ekkor főleg hozzánőttem. Az értetlenkedésén újfent csak mosolyogtam. Azt hiszem, annyira nem ködösítettem, hogy ne lehessen kitalálni, miről beszélek, és valóban pár pillanat múlva leesett neki is. És ami azt illeti megértettem. Én sem hangoztattam sokáig, mert úgy voltam vele minek. Aztán az egyik bulin, amit az egykori menedzserem rendezett, már mindegy volt, hogy titkoltam-e vagy nem. Nem volt kellemetlen, sőt... de kiderültek a dolgok. Ott valahogy fel sem tűnt. - Értem. New Yorkban fel sem tűnik az ilyesmi, és már hozzászoktam, hogy nem kell véka alá rejtenem semmit - mondtam, csak úgy, mellékes apróságként, majd magam elé bámultam és hallgattam mit mondott. De rá kellett jönnöm, hogy nem voltam ez esetben elég világos, mert félreértett. Nem szerettem arra gondolni, mi lett azzal a sráccal, már csak azért sem, mert ismertem, jobban, mint bárki más. Másnál volt, Colin többször próbálta megszerezni is, de nem hagyta el a menedzserét. Egyik legrettenetesebb pillanata volt az életemnek, amikor láttam összeesni. Akkor fogadtam meg, hogy sohasem tépek be, mielőtt színpadra lépnék. Szerencse, hogy a sajtó nem látta a történteket, az komoly probléma lett volna a szakmának. - Félreértesz... - ráztam meg végül a fejemet. - Az a srác összeesett és nem kelt fel. Túladagolta magát - tulajdonképpen ez valahogy a modellekhez tartozik, de akkor is sokkolt. Sosem fogom elfelejteni azt az üres tekintetet. Megráztam a fejemet, hogy kitisztítsam a gondolataimat. Nem akartam ilyesmiket agyalni. Jó rég volt, elmúlt. "A múlt egyetlen varázs az, hogy múlt." - Egyébként nem lennél olyan rossz "alapanyag" - ahogy Colin mondogatta az új embereknek -, mármint a modellkedéshez - pontosítottam, csak úgy, a rend kedvéért, majd egy mosolyt küldtem Leonard felé. Nem akartam, hogy a Halál beüljön közénk. Sosem szerettem az elmúlásról beszélni, én még fiatalnak tartottam magamat ehhez. Majd 70-80 évesen, amikor a nyugdíjamból fogok élni, akkor esetleg. - Igen, az így van - sóhajtottam, és kicsit már el is vesztem a gondolataimban. Ami azt illeti, nehéz volt. Németországban valahogy máshogy kezelték a dolgokat és jó ideig újra hallgatásba kellett burkolóznom a személyiségemről, mert nem volt annyira egyszerű, mint New Yorkban. És otthon ugyanez volt. Anyám tudta, neki muszáj volt elmondanom, amikor még senki másnak nem mertem. Viszont Klausnak fogalma sincs róla. Anyám biztos nem mondta el a nevelőapámnak, mert ez az én dolgom. Kérdés persze, hogy mikor kerül erre sor. Bár nem igazán akartam erről beszélni vele, valahogy nem volt olyan a viszonyunk. Egyedül lenni pedig mindig is utáltam. És itt ez súlyozottan volt igaz, mert nem tudtam csak úgy hazaszaladni, nem volt Colin, nem voltak a többiek, nem volt anyám vagy épp Misha. Az egyetlen kapaszkodóm jelenleg Leo volt. És azt hiszem, ha az utolsó mondatát más szituációban hallottam volna meg, most nem csak gondolkodnék. Persze kérdés, hogy egyáltalán szabad, vagy elutasítana. Végigpillantottam rajta, halványan mosolyogva. Eddig valahogy fel sem merült bennem ilyesmi, de mindegy. Honnan jövök én ahhoz, hogy egy most megismert emberkét befűzzek? Álmos vagyok, ez lehet a probléma. - Amúgy mit lehet errefelé csinálni, ha éppen nem órán unnám a fejemet? - kérdeztem végül. A csend egy rövid időre ránk telepedett és jó társaságban ezt nem szerettem. Leo pedig nagyon is jó társaság volt számomra.
|
a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet. az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. offline RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Írta: 2013. április 13. 21:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=102893#post102893][b]Keith Young - 2013.04.13. 21:42[/b][/url] Leo... Végül már ő is vigyorgott a dolgon, én pedig továbbra is remekül szórakoztam ezen a nyelvbotláson. Még mindig úgy gondoltam, hogy nagyon jól sikerült ez a mondata, és szerencsére nem az a fajta volt, aki mindenáron próbálta kimagyarázni magát, helyette még inkább elviccelte, amire én is vigyorogtam egy sort. Igaz mondjuk az is, hogy átfutott az agyamon, hogy vajon mennyire mondta komolyan. Már csak úgy kíváncsiságból is izgatta a fantáziámat a dolog, de aztán a válaszával visszarángatott a pillanatba, én pedig leszidtam magamat, hogy már ilyen dolgokon kezdtem el gondolkodni, ahelyett, hogy Leora figyeltem volna. - Hazudnék, ha azt mondanám, nem kerültem már hasonló helyzetbe - feleltem egy mosoly kíséretében. - De szerintem a legtöbb esetben ez fennáll - tettem hozzá, vállat vonva. Igen, elég valószínű, hogy a legtöbb homoszexuálisnak volt már kellemetlen perce egy nővel, aki nem vette a lapot elsőre. De ház ez már csak ilyen. Inkább egy csalódott lány, mint a hazugság, nem igaz? Az a bizonyos srác, sajnos, nem volt kivétel a sok közül. Én meg azért nem tartoztam a sok közé, mert nem is igazán kezdtem el a narkózást és azt hiszem, ez az én nagy szerencsém, meg hogy anyám elhozott onnan, akármennyire is ő keresett először modellmunkát nekem. Colin meg kiszúrt, s nem volt megállás. Néha még visszahúz a szívem, mert hát ott nőttem fel, a menedzseremmel és a többi kifutómodellel, de azért tisztában voltam vele, hogy milyen veszélyei lennének mindennek. És én nem akartam összeesni egy bemutató után. - Előbb-utóbb mindenki elmegy, csak az időpont és a mód más - mondtam végül fanyar mosollyal az arcomon. Rossz emlék, talán kár is volt felhozni, igaz, most már mindegy. - Nem, semmiképpen nem vagy selejtes - feleltem szélesebb mosollyal az arcomon, majd a pózolására újra elvigyorodtam. Szórakoztató emberke volt Leo, örültem, hogy egy ilyen embert sikerült megtalálnom, mert hát nyilván nem mindenki színfoltja ennek az iskolának. Ő ilyen volt. - Ha jól értem, akkor szeretsz aludni - hangomban benne volt a bizonytalanság is, de mégsem kérdés volt. Elég egyértelműnek tűnt, de ha még csak akkor majd kijavít. - Örülnék, ha majd körbekalauzolnál a faluban is - feleltem mosolyogva, bólogatva és őszintén reméltem, hogy valóban lesz egy ilyen utunk. Egyrészt, mert ha már itt voltam, akkor legalább ismerjem meg a környéket, másrészt meg, szívesen ütném el az időmet Leoval.
|
a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet. az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
|
|
|
Keith Young INAKTÍV
keiy. offline RPG hsz: 28 Összes hsz: 43
|
Írta: 2013. április 15. 20:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=103677#post103677][b]Keith Young - 2013.04.15. 20:12[/b][/url] Leo... - Majd talán a húgom miatt egyszer megértem a nőket, de addig nem sok esélyt látok erre - jegyeztem meg egy széles mosoly kíséretében, miközben eszembe jutott a világosbarna hajó kislány, aki még csak most tanult meg beszélni. Persze ez erős túlzás, de nekem úgy tűnik. Nagyon gyorsan megnőtt, és valahogy örülök, hogy ő a kisebb és nem én. Nem szeretnék nagyobb testvért, valahogy elnyomva érezném magam, legalábbis azt hiszem. Szerencsére ez sosem jött ki a kapcsolataimban, volt már fiatalabb és idősebb emberkével is dolgom. Igazság szerint nem tudtam volna eldönteni melyik a jobb, mert mindegyik exemmel más volt. Máshogy jó. - Ez mondjuk hátulütője New Yorknak, mert - és ez nem titok - a legtöbben biszexek. És valamiért a csajok nehezen értik meg, ha velük nem akar ágyba kerülni az ember. Ilyen szituációba sikerült többször belefutnom, bár csak egy volt nagyon kellemetlen - mondtam végül, majd megvontam a vállamat. Ez is elmúlt. Az éjszakázások és a hihetetlen bulik, egy-egy jó fej tervező konfekcióruhájában. Volt abban valami egyedi, ha az ember egy ilyen bulin egy különleges darabban jelent meg. Akkor különösen figyeltek rá a többiek. Kétszer tehettem ezt meg, vagyis inkább rajtam múlt, mint másokon, de ez részlet kérdés. Van még valahol, otthon a szekrényemben pár olyan cucc, amilyen biztos nincs senki másnak. De ezek a szekrényben is maradnak, mert a tervezőjük jelentett is valamit. Ki így, ki úgy. Ebbe nem igazán kell belemenni. Visszatérve a gondolataimból újra Leora fókuszáltam, aki közben már a következő válaszomra reagált, én pedig csak bólintással nyugtáztam, hogy igaza van. Semmi értelme ezen rágódni. Neki főleg, nekem meg szintén. Nem fog megváltozni a múlt. Mi élünk, és én szeretek élni. Valóban élni, nem csak létezni. Azt hiszem, sikerült némiképpen zavarba hoznom a modellkedős megjegyzésemmel, de mivel nem kezdett el idegesen ficeregni és magyarázkodni, nem kezdtem el én sem tovább fűzni a dolgokat. Az is megfordult a szőke hajas buksimban, hogy egyszerűen csak nem volt mit mondani. Tulajdonképpen ez jogos. Dicsértem és pont. Hova kéne ezt ragozni. A pózolós bemutatója éppen elég volt már, persze nem rossz értelemben. Szórakozottan figyeltem, ahogy bevizezi az arcát, aztán a hajába túr. A sötét tincseken megállt néhány kósza vízcsepp. Pár pillanatig talán el is bambultam, nem tudtam biztosan, csak azt, hogy a hangja térített észhez. Kezdtem fáradni valószínűleg, de túl jól szórakoztam. - Igen - bólintottam végül mosolyogva. - Még azt is ki kell találnom, hogyan hálálom meg a segítségedet - jegyeztem meg, miközben újra rágcsálni kezdtem az ajakpiercingemet belülről. Zavarban is voltam meg talán kicsit ideges is, bár nem tudtam volna megmondani miért is igazán, mert ebben nem volt semmi extra. Vagy mégis? Talán még szerettem is volna, ha van... Vagy nem? De mindegy is, a kérdés az, hogy: van? - Egyébként milyen edzés? - kérdeztem végül elterelve a témát. Úgy éreztem, jelenleg ez az egyetlen kapaszkodóm, mielőtt kínossá válnának a dolgok.
|
a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet. az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
|
|
|