Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=402612#post402612][b]Dwayne Warren - 2014.10.12. 17:38[/b][/url]

A rózsakertek, szökőkutak és giccses gipszből formázott szobrocskák között mindig csönd és nyugalom honol, így ha teheti, erre veszi az útját és itt vág keresztül az irodája felé. Kisebb kitérő, ám megéri, mint a népes, agyrepesztő zsivajjal telt félhomályos folyosók. A falak mentén sorakozó, néha megmozdulni látszó páncéloktól különben is kiveri a víz.
Sötét színű, Greenday emblémás pólójában és fél vállára vett, jócskán viseltes táskájával erőteljes kontrasztot képez az udvar barokkos atmoszférájával.A defenzornak járó kitűzőt, mint általában, annak hivatalos helyével szemben a zsebében hordja, na nem mintha egyáltalán szüksége lenne rá. A kölykök úgyis egész hamar megtanulták a nevét és, hogy felszívódjanak, mielőtt megjelenik.
Fél füllel hallja a sietős lépteket maga mögött, jobbra húzódik, hogy elengedje maga mellett, akárki az, ám az illető az érzés alapján egyenesen a lapockái közé fejel. Csodálkozva torpan mg majd fordul a hölgy felé.
Zója.
   -  Engem? Mer'?
Rekedten kérdez vissza, a hangsúlyba annyi "hagyjál-békén-mert-úgyse-érdekelsz" hangszínt ültetve, amit egyszerre nem szégyell. Ha kívülről szemlélné biztosan a saját szemébe röhögne és dedósnak nevezné ezt az esztelen hadakozást a nő és a saját lelkiismeretével szemben.
Félszegen lép utána a tető alá, előtte hátranéz a válla fölött, követte-e valaki. Amilyen paranoiás a témával mostanában bőven képes elhinni, hogy Nina kiugrik az egyik pucér szobrocska mögül, hogy megint Indonéziába rohanjon.
Egy ideig egyáltalán nem válaszol. Úgy tűnik, mintha mondani készülne valamit, mikor a nő szabályosan vetkőzni kezd előtte, a figyelmét azonban elterelik a lilás, itt- ott zöldesre színeződött zúzódások. A szeme azokon időzik egy ideig, majd a nyakán éktelenkedő sebek felé fordul.
Az arca egészen behatárolhatatlan kifejezést ölt, a szemében azonban a felismerés fájó fénye villan. Látott már ilyet. Többször. Barátokon, családtagokon, vagy számára ismeretlen nőkön. A látvány azonban, mint most, minden esetben épp annyira felzaklatta.
   -  Mér' nem mondtad azonnal, mi? Hozzám kellett volna jönnöd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=402646#post402646][b]Dwayne Warren - 2014.10.12. 18:43[/b][/url]

Oldalra billenti a fejét, akár a figyelő kutyák. A jobbját lassan emeli meg, eltűnődve nyújtja ki kissé, óvatosan érint meg a nő nyakán vöröslő, duzzadt foltot. A bőr furcsán meleg az ujjai alatt, valahogy szinte meglepi a tény.
   -  Láttam már rosszabbat is. Szólnod kellett volna. Feljelentést tettél már?
Nyilvánvalóan az óvó testőr mellett ösztönösen felébred benne az auror is. Ezért a nővel ellentétben nem arra gondol azonnal, hogy miképp védje ki a következő támadást, hanem, hogy hogyan büntesse és bosszulja meg az előzőt.
Legyen bármilyen is a viszonya Zójával, ám: nőre kezet emelni bűn. Ezt gyermekkora óta tudja és még az elvetemültebb bátyja is tartja a kimondott erkölcsi törvényt. Ő maga sosem tett hasonlót, kivéve természetesen, ha a parancsa ezt kívánta, akkor azonban nyilvánvalóan minden volt számára, az elfogásra szánt személy milyen nemű.
A kezét visszaengedi maga mellé, az arcán fájdalmas fintorral emeli a szemét a nő arcára végül.
   -  Mit akarsz, mit csináljak? Nem adhatok neked fegyvert vagy ilyenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=402705#post402705][b]Dwayne Warren - 2014.10.12. 21:10[/b][/url]

Elpillant ő is, ahogy a nő visszahúzza a bolerót a vállára, elfedve vele a sérüléseket. Félretehetné a diszkrécióját, becipelhetné a minisztériumba és követelhetné, hogy tegyen feljelentést a támadók ellen, mégsem teszi. Alexával sem tette meg ugyanezt, amikor az ideköltözését követően nem sokkal a férje által okozott zúzódásokat felfedezte rajta. Ha Zója így látja helyesnek, ám legyen. Minden bizonnyal a helyében ő sem keverne bele mindenféle aktatologatót.
Türelmetlenül megforgatja a szemét a fecsegésre. Naná, Zója eddigi legremekebb ötlete, hogy egy lőtéren parádézzanak. Ennyire még nem ment el az esze és nem is bízik meg annyira a félvélában, hogy éles lőszert adjon a kezébe.
   -  Verekedni.
Feljebb vonja a szemöldökét, a kezét a táskája szíjára kulcsolja. Pofátlanul végigméri a nőt, végül egy lemondó horkantással csóválja meg a fejét.
   -  Boszorkány vagy, te nő és verekedni akarsz az utcán? Szoknyában meg ilyen cipőben? Na ezt az arcodat még nem ismerem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=402742#post402742][b]Dwayne Warren - 2014.10.12. 22:32[/b][/url]

   -  Na akkor neked is jól működnek a túlélési ösztöneid...
Az orra alatt mormogja mindezt, miközben elpillant a szökőkutak felé. Ó, hogy mennyi hasonlóval volt már dolga az eddigi életében! A nőket sajnos vagy nem, a társadalom óvó keblén nevelik, védik az erőszak bármilyen formájától, ameddig csak lehet. Ezek a burokban nevelt hölgyek pedig gyors és könnyű prédák az éjszaka ragadozóinak. Ha bajba kerülnek elvégre még védekezni sem tudnak, azzal sincsenek tisztában, hogyan kell.
Ciccenés- szerű hangot hallat, a súlypontját áthelyezi a másik vállára, a kezét továbbra is a táska vállpántjára kulcsolva. Nem halna bele most, ha nem kellene Zója bugyijáról diskurálnia egy rózsakertben így, vasárnap délután.
   -  Ja de, tök jól nézel ki - hagyja rá egy flegma legyintéssel - Meg megnézném, hogy hogy futsz abban a cipőben.
Lepillant a nő lábára, azt már nem teszi hozzá, hogy valójában mennyire jó fegyver is egy ilyen. Egy tűsarok a támadó bal szemébe - ez a női önvédelem lényege.
   -  Biztosan ezt akarod? - kérdi végül pár pillanatnyi hallgatás után, visszanézve a szemébe - És én miért akarjam?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=402776#post402776][b]Dwayne Warren - 2014.10.12. 23:32[/b][/url]

Türelmetlenül pillant ismét a rózsakertek felé, némán jelezve, hogy nem ér rá örökké a fecsegésre és egyáltalán nem érdeklik holmi leértékelések. Hiába az állítólagos tűzszünet, amit korábban közös megegyezéssel kötöttek, ő továbbra is szívesen tartja magát a régi megoldáshoz és kerüli a nőt, amennyire lehet. Eddig nem sok jó származott belőle számára, amikor hozamosabb ideig kettesben maradt Zójával.
Na az edzőteremben egymással birkózva töltött szabadidős tevékenységre pedig igyekszik még véletlenül sem gondolni.
Vagy mégis.
Megrázza a fejét. A táskáját lecsúsztatja a válláról, maga elé véve kicipzározza, majd a mélyén kezd el matatni. A hang alapján tértágítóval bűvölték és a könyveken kívül fém- és üvegtárgyak is megcsörrennek benne.
   -  Volt valahol egy ilyen... izé... - tanácstalanul bámul bele as táskába, a jobbjával tartva a bal kezét szinte könyékig belesüllyeszti - Volt órám az ötödikesekkel a... áhh...
Óvatosan húzza ki a kezét a táskából, melynek cipzárja önmagától záródik vissza. A csuklójára vékony, ezüstös színű madzag tekeredett, annak a végén gyöngyházfényű fehér síp lóg.
   -  Fogd - nyújtja felé, miközben a táskát visszaemeli a vállára - És használd. Amíg nem találok valami helyet és időt, hogy megtanulj ezt-azt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=402959#post402959][b]Dwayne Warren - 2014.10.13. 15:45[/b][/url]

Zója kérdésére biccent egyet. Persze, hogy segíteni fog. Legyen bármilyen a viszonyuk, kimondottan vagy kimondatlanul, valahol munkaköri kötelessége megtanítani a nőt a pofozkodásra, különösen, ha kéri. Ezért nem jár külön hála.
Részéről félszegen lépne tovább, mikor a nő mozdul. Minden bizonnyal az arcára is kiült a tudatalattija ösztönös, várt reakciója, így Zója nem fejezi be az ölelést. Zavartan köszörüli meg a torkát és pillant oldalra, a kezeit a zsebébe csúsztatja, kelletlenül hagyja, hogy megpuszilják.
Érzi, hogy a bőre meleg marad az érintés nyomán.
   -  Igen, síp - magyarázza gyorsan, hátrébb lépve egyet - Harcképtelenné teszi azt, akire fújod. Állatoknál szokták alkalmazni a vadonban. Egy vérfarkast is elriaszt, úgy érzi, mintha szét akarna hasadni a feje. Hasznos holmi. Csak kölcsön. Nem olcsó.
Hátrapillant. Az udvar túloldalán, a kertek és szökőkutakon túl diáklányok sétálnak, a viháncolásuk messzire hallatszik. Visszapillant Zójára.
   -  Nem szólok senkinek. Promise. Majd üzenek.
Még bólint egyet, majd ahelyett, hogy megkerülné a nőt, megfordulva visszaindul arra, amerről jött. Némán jelezve, lezártnak tekinti a találkozást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=531637#post531637][b]Dwayne Warren - 2015.10.16. 22:34[/b][/url]

Az őszi virágok száradó levelein remegő, éjjeli harmatcseppeken andalító táncot jár a Hold fénye egy olyan zenére, amit semmi emberfia nem hallhat. A szemet gyönyörködtetően míves szökőkút krémes púderszínű peremén túl az ősöreg törpe szobra faragott arca bölcs mélabúval fürkészi a semmit. A sötétség, akár az óvó anyaméh, borítja be puha leplével az udvart, befogad, körüljár és megnyugtatja a reszkető, kételyekben fuldokló lelket.
Az ég végtelen óceánját fürkészi, kékesszürke lélektükreiben visszatükröződik a csillagok andalító fénye. Sötét kávészín haja az arcába borul, a szálak mintha apró hajszálerekként vagdosnák szét sápadtnak tetsző bőrét. Az ajkai vékony sávvá préselődnek, szempillái megremegnek cseppet, míg benntartja a forró füsttel keveredett, olyannyira drága és éltető levegőt, majd lassan kifújja azt. A pad vörösrézből gyöngéd kezek által kovácsolt karfájára ejtett keze ujjai közt szúró fénnyel parázslik a halványsárga papírból sodort szál.
Gondolatai viharosan hullámzó, skarlát tengeréből hagyja, hogy a könnyed léptek fogják kézen és tereljék vissza óvó gonddal a hűvös valóságba. Átható kékjeit lassan emeli az ifjúra, midőn az elfoglalja a helyét, majd vissza a vibrálón fénylő csillagokra.
   -  Olybá tűnik, mintha aludna nem csak a test, de a lélek és maga a vén idő is. Mintha az éj pokróca alatt megpihenne a vándor, ki a homokóra szemcséjét szórja - a szájat az ajkai közé veszi - Gondolkodom. Messzeségekben járok. Vajon mennyire kell keménynek lennie ahhoz egy kanapénak, hogy az padnak számítson? Ki lenne, ki eldönti ezt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=531925#post531925][b]Dwayne Warren - 2015.10.17. 16:30[/b][/url]

Jobbját végigfekteti bordáinak masszív ketrecén, a tenyere bőrén át érzi szíve higgadt dobbanásait; az élet az ereiben zubog. Mily' csalfa, zabolázatlan vér, mi hajtja őt nap nap után, mily' forró a fej, ami a pad kopott támlájának hanyatlik! Hiába kutatja lelke nyugvását, hiába menekül, akár az űzött vad, az elméjét nem higgassza más, hacsak nem az ujjai közt a drága párát gőzölgő, féltett szál.
   -  Dönthetek é én, ki a földnek vak férge vagyok csupán, az univerzum végtelen mélyének egy jelentéktelen porszeme, kit faragott kőkezével elsöpör az idő? Ó, de hogy alkothat a báb, ha láthatatlan gyémántfonalát a fogatlan bohóc rángatja, a szeszélyes Sors?
Lassan hunyja le szemeit, pillái megremegnek a felismerés ólomsúlya alatt; orcáját elönti a szégyen pírja. Minő bolond az ember! Míg fut, lohol, gondtalan, akár a gyermek, ki még Istennek hiszi magát, a tenyerében tartja sorsa törékeny üveggömbjét. Ám midőn elméje megpihen a buzgó nap után, a vándor pedig kettesben marad sebzett lelkével, akkor szúrja szíven a felismerés acéltőrje: semmik vagyunk a mindenségben.
A férfi agyába ólomlépteken osonnak a gondolatok, majd kiteljesednek a koponyáján kívül, befogadják a világot. Egyszerre érzékeli a medence hűs vizét, a levegő páráját; az életet és halált, mi körülveszi őt.