Nath

- Nekem lihegsz, Vahur?-*Vágott vissza, mert ha csak hajszállal is, de jobban bírta a végső hajrát, aztán az ijedtében elrohanó gólya által vert porfelhőn nevetve nekidőlt az egyik pillérnek, mert jobbnak látta nem ülni le. Egyébként sem tartott sokáig a csönd, így hamarosan közelebb sétált valamivel, ellökve magát az oszloptól, hogy némi teret szerezzen. Ahogy Nath a gyertyányi lángot lobbantott, nem bírta ki, hogy félmosollyal ne másolja le, saját tenyerére csalogatva. *
- Csak év végére?-*Cukkolta, könnyed mozdulatokkal játszva a megidézett kis lánggal, előbb hosszú, vékony csóvává nyújtva, majd hirtelen két részre osztotta és zsonglőrködni kezdett velük. Valójában a melegítő felsőjének zsebéből halászta elő a poit és annak a végét "gyújtotta" meg, ezzel dobva fel a műsort. A nyárnak megvoltak a maga jó pontjai, az egyik pedig a különös játékkal való megismerkedése volt. Azelőtt csak párszor, távolról látott ilyesmit, de mindig akadt egy-két banda, akik a város parkjaiba jártak gyakorolni és az egyik ilyenhez csapódott hozzá, hogy minél kevesebb időt kelljen otthon töltenie. Remek időtöltésnek bizonyult és segített edzeni olyan tulajdonságokat, amikre az illúziómágiánál is szüksége volt - koncentráció, mozgás összehangolása, ritmusérzék... Valódi tűzzel ugyan sosem csinálta, de ennek az illúzió-szülte lángnak is megvolt a kihívása, ha élethűre akarta, bár egyre kevésbé okozott nehézséget a bonyolult mozgások és képek vetítése. Persze, nem ő volt az ászok ásza, de magához képest nagyon gyors tempóban fejlődött, így reményei szerint az év végéig behozhatja a lemaradását.*
- Egyébként menő, félre ne érts,-*tette hozzá, miközben folytatta a gömbök pörgetését.*- Néha kicsit irigylem is azokat, akik veleszületett képességgel bírnak, de aztán mindig eszembe jut, mekkora felelősség, amit úgy kell vállalni, hogy senki sem kérdezi, akarod-e egyáltalán.-*Jó volt a zsonglőrködésben, hogy nem kellett folyamatosan figyelnie, csak ha valami bonyolultabba kezdett- az izmai, a teste sok dologra helyette is emlékeztek. Mégis, nem húzta sokáig a dolgot, elvégre nem ezért jöttek.*
- Komolyan gondoltad, hogy segíteni szeretnél gyakorolni?-*Kérdezte, kicsit gondterhelten ráncolva a homlokát.*- Ez lesz a legkeményebb évem, meghallhatok gondolatokat és átvehetek érzéseket. Ha tippelhetek, még annál is ingerlékenyebb leszek, mint év végén.-*Dörzsölte meg a halántékát, elvégre a másik még biztosan emlékezett rá, amikor váratlanul behúzott neki egy egyébként lényegtelen megjegyzésre (ami természetesen verekedésbe torkollott, ahol ő húzta a rövidebbett, de ez már mellékes). Utólag belegondolva, annak a dührohamnak is részben az illúziómágia miatti megterhelés volt az oka, így nem volt biztos benne, hogy jó ötlet kombinálni az erejét meg Nathaniel temperamentumát.*
- Lehet, hogy teljesen ki fogok fordulni magamból.-*Vallotta meg, fanyar mosolyszerűséggel, elvégre abban sem volt teljesen biztos, milyen is a mostani önmaga, de kételkedett benne, hogy a jobb irányába terelné a mások érzéseire, gondolataira való túlérzékenység.

Nath

- Még a nyelved is lóg.-*Röhögte ki, mert Nath kissé öngólt rúgott ezzel a gyerekes visszavágással, csak tovább erősítve a futástól elfáradt, lihegő kutya képét. Az ír akarva-akaratlan is gyakran keverte magát vicces helyzetekbe, amit csak fokozott a származásuk és neveltetésük adta éles különbségek sora. Ennek ellenére egész jól megértették egymást és persze ideális tettestársra akadtak a másikban, ami a hülye ötletek véghezvitelét illette.*
- Hát, az érzékcsalás terén a tapintás és hideg-meleg illúziója az utolsók közt lesz, szóval még jóóó sokára. De elmén keresztül már el tudnám hitetni veled.-*Elmélkedett egy kicsit hangosan, mert bár tény, hogy soha nem lesz képes valamit valóban lángra lobbantani, annyira nem is hiányzott neki a lehetőség, hogy pusztíthasson. Sokkal  inkább azért vágott bele, mert szerette a mágiát és a pálcás varázslás annyira nem vonzotta, de az illúziók valamiért csábították, kifinomult, titokzatos világukkal együtt.
- Ezt ne gyújtsd meg!-*torkollta le,*- Csak gyakorlásra van és ha elégeted, újat kell csinálnom. Amúgy poi a neve.-*Tette hozzá, mert Nathaniel elég sűrűn izézett, ami néha nehézzé tette a mondandója dekódolását, amikor találgatnia kellett, a három izéből tulajdonképp melyik mire is vonatkozott. Ami a másik hozzáállását illette, csak a fejét csóválta - tipikus, gondolta, mert a másik lustaságáról legendákat lehetett volna mesélni. Nem hibáztatta érte, elvégre árvaházból érkezni ide mindenképp nagy váltás és érthető, ha ki akarja élvezni a kastély nyújtotta előnyöket, csak néha sajnálta, hogy a minimumot hozza csak ki magából, holott egyáltalán nem volt buta, se érzéketlen.*
- A vaktában adott ígéretek nem számítanak.-*Kicsit átverésnek érezte volna, ha olyan adott szó betartására kötelez valakit, amit jóindulatból, naivan adtak valami olyannal kapcsolatban, amiről szinte semmit sem tudnak. Kath más tészta, ő szinte pontosan tudta az elejétől, mivel is áll szemben, de Nath számára eddig az illúziók kimerültek azoban a képekben és hangokban, amikkel időnént szórakoztatta magát és környezetét.*
- Amennyiben lehet, a pofonokat inkább elkerülném...-*húzta be a nyakát, mert az eddig begyűjtött mintapéldányok nem számítottak kellemes élménynek. Alapból nem szívesen verekedett volna vele, de azt se hagyta volna, hogy csak úgy elagyabugyálja, úgyhogy a dolog elkerülhetetlennek tűnt. Végül nagy levegőt vett és lassan kifújta, hogy kicsit rendezze a gondolatait.*
- Több dolgot is kipróbálnék, kisebb-nagyobb illúziókat, te pedig megmondhatnád, mennyire sikerültek hihetőre. Idiótán fog kinézni, de szemkontaktus nélkül nem megy, úgyhogy majd meredten bámullak egy kicsit.-*Igen, ez hangyányit kínos pont volt, de túlélhető - leginkább külső szemlélő számára furcsa látvány.

Nath

- Pontosan nem tudom, csak annyit, hogy a maorik találták fel. Arrafelé nem annyira játék, inkább előadóművészet, táncolnak is közben, meg ilyesmi. A'sszem, maga az eszköz meg a cselekvés is poi.-*Megpróbált minnél több infót előbányászni emlékei közül, miközben zsebébe süllyesztette a labdákat - a srácok szépen elregéltek Ádámtól és Évától mindent, de a kezdetekben nem volt nagyon jó állapotban, inkább csak bele akart kezdeni, mert amíg arra koncetrált, hogy ne vágja magát fejbe, addig nem maradt ideje máson agyalni. Csak később kezdte el igazán élvezni, amikor már pár trükköt megtanult.
- Uhh, nem hiszem, hogy sokkal szimpatikusabb egy gyomros.-*Grimaszolt, Nathra vigyorogva - bár közel sem volt tapasztalt bunyós, egy-két dolgot már érkezett kipróbálni és valahogy nem vágyott ismétlésre, tudás anyja vagy sem. Talán nem lett volna utolsó ötlet egyezséget kötni, hogy alapszintű önvédelmet tanulhasson tőle, de egyelőre nem érezte ennek szükségét. Aztán Nath mozdult és némileg lemaradva követte.*
- Azonos alapokra épít a legilimenciával. Szóval teszek egy sétát a fejedben.-*Bökött a halántéka tájára, mielőtt ő is leült a padra. Kellett egy perc, amíg gondosan kiürítette a fejét és félresöpörte az érzéseit, hogy hozzákezdhessen - ez a rész már relative könnyen ment, így magabiztosan nyitotta ki végül a szemét, hogy megkeresse a vörösesbarna íriszeket. Talán Nathaniel közvetlen jelleme tette, talán a gyakorlat, de különösebb erőlködés nélkül sikerült behatolnia és csak azért torpant meg egy pillanatra, hogy megfontolja, milyen illúzióval próbálkozzon. Első nekifutásra egy kellően összetett, de még megvalósítható feladatot választott.
Két részből állt - az egyik érzékcsalás volt, apró, fokozatosan sötétbe vesző cseppek lassan sűrűsödő hullása és neszezése, halk őszi eső; a másik pedig a hideg, nedves érzés minden szabad bőrfelületen, ahogy az enyhe szél a vízcseppeket a tető alá is besodorta. A dolog trükkje az volt, hogyan alakítsa a jól ismert látványt a fényviszonyokhoz és egyéb körülményekhez, hogy a lehető legélethűbb és leghihetőbb eredményt kapja. Az egészet megkönnyítette az udvar zártsága, a leszálló sötét és a tény, hogy kombinálta a külső és belső illúziókat. Közben figyelt, minden idegszálával arra összpontosítva, hogy elcsípje azokat az érzéseket és gondolatokat, amiket a jelenet kivált a másikból, hiszen ha tényleg jó akar lenni, akkor tudnia kell észlelni és lereagálni ezeket.

Nath

- Legfeljebb lepókhálózok egy kicsit.-*Somolygott, elképzelve, hogy ha tényleg léteznének üres fejek, milyen jól lehetne a visszhanggal játszani odabent. Egyébként tisztában volt vele, hogy Nath sokkal tehetségesebb, mint az elsőre tűnne, csupán nincs, ami motiválja, hogy ki is akarja aknázni a képességeit. Megvolt viszont annak is az előnye, hogy tisztán, egyszerűen gondolkodott, sosem bonyolítva túl a dolgokat, nem keresve minden mögött mást; ráadásul ha valakit megkedvelt, igyekezett alkalmazkodni hozzá, tanulni tőle, nem kényszerből, sokkal inkább mert felismerte, ha fejlődhetett és így mutatta ki, ha valakinek a kedvében akart járni. Talán, idővel, ha több barátra tesz szert, kibontakozik és láthatóbbá válik ez, mert megvolt benne a lehetőség a sokoldalúságra, rengeteg minden érdekelte, csak a kitartás hiányzott.
Az illúzió kezdete után csendben várta, hogy valamiféle véleményt kapjon - azt nagyjából érezte, hogy sikerült megborzongatnia a másikat, aki fázósan mozdult, de egyébként nem szólt. Furcsa volt ez a nyújtott hallgatás, de mivel minden pillanatban azt hitte, hogy majd most szólal meg, nem akart közbevágni. Ehelyett haloványan kezdtek átderengeni hozzá darabkák, legerősebben a növekvő türelmetlenség és fortyogás. Tudta, hogy az érzések nem az övéi, Nathanielhez tartoztak - elvégre, ő aligha lehetett egyre mérgesebb a hideg és egyéb kényelmetlenségek miatt, amik annyira sosem zavarták. Az érzések, mivel már az előző éven is átvette néha őket a környezetétől, nem lepték meg, de mintha elkapott volna valamit a hozzájuk tartozó gondolatokból is, ami kicsit összezavarta. Mégis, mihez kezdjen azzal, hogy citrom?*
- Talán cukorból vagy?-*Piszkálta, megdöfködve kicsit a másik egóját, egyelőre nem rántva le a leplet a valóságról - vagy inkább az illúzióról, ami a reakció alapján több, mint hihetőre sikerült. Helyette megpróbált picit még mélyebbre mászni, hogy többet kapjon el mindabból, ami a másik elméjében zajlott, teljesen elnémítva a saját hangjait, inkább ösztönösen tartva fent az illúziót, semmint tudatosan. Nem volt egyszerű, de megszokta, hogy minden gyakorlattal egyre inkább a korlátait feszegesse, még ha most óvatosabban is vetette neki a vállát, mert míg Kath tudta magát védeni, Nathanielnek esélye sem lehetett, elvégre azt sem vette észre, hogy máris bűbáj alá vonta. Nem akart most válaszolni, sem megszakítani a kapcsolatot, így elterelő hadművelettel próbálkozott - valahonnan frissen sült, ropogós szalonna ínycsiklandó illata kígyózott elő. Amennyire ismerte a másikat, kajával mindig le lehetett kenyerezni és volt ideje megtanulni, mik a kedvenc gyomorrontói.

Nath

Nath

- Nincs ezzel baj. Feltéve, hogy nem zavar, milyen erőteljesen emlékezteted az embert Garfieldra.-*Tette hozzá, kuncogva. Ami őt illette, kedvelte Nathot, jó társaság volt és pont amiatt, hogy nem gondolta túl a dolgokat, valahogy kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb tudott lenni, ami neki is segített. Mellette nem kellett aggódnia, hogy hülyét csinálna magából, és még ha így is lenne, nem történne semmi. Számára mindez új volt, mert nagyon kevés barátra tett szert és mind más és más jellemek, így máshogy is állt hozzájuk.*
- Majd meglátjuk, mit tehetek az ügy érdekében.-*Nevetett, mert gyanúsan gyorsan megbékült a másik; mást nem nagyon mondott, feleslegesnek tartotta feszegetni a témát vagy magyarázni, miért is lenne ez a jelen képességei mellett lehetetlen. Lényegtelen. Jó is, hogy csendben maradt, kicsit a sűrűsödő sötétséget fürkészve, mert ez elég időt adott Nathanielnek, hogy ő is összeszedje a tudását és mutasson valamit. Némán nézte, de az arcára volt írva, amit gondolt és érzett - egyszerűen, tisztán. Mindaz a szépség, amit látott, az az erő, amit a lángok mögött érzett, a tűz hozzá is elszivárgó melege és valami furcsán nosztalgikus érzés, ami merengővé tette. Valahogy újra felrémlett, amikor először szembesült vele, hogy mindenből lehet fegyvert csinálni, mégis, ez az egyértelműen pusztító elem itt előtte most csak kellemes érzéssel töltötte el és gyönyörködött benne, amíg az utolsó lángnyelv ki nem aludt.*
- Gyorsan fejlődsz.-*Dícséretnek szánta, irigység nélkül - tudta ő előre, hogy nem kevés munkát vállalt, elvégre a legjobb esetben is hat évbe telik, hogy maradéktalanul elsajátítsa az illúziómágiát, és az elementaristák vagy a melodimágusok se álltak sokkal jobban. Az első éven eleve késéssel indított, mert mire összeszedte a bátorságát, hogy felkeresse Alexát, már eleve eltelt némi idő, úgyhogy másodikra jutott odáig, hogy mozgással kísérletezzen, mindennel csúszva. Nehéz volt, talán mert annyira megfoghatatlan az egész, rákényszeríteni akaratát a képekre, hangokra, az elmét érintő részekről nem is beszélve. De nem is ez foglalkoztatta, sokkal inkább emlékei közt tallózott, keresve valamit.*
- Kicsit olyan... Láttál már sarki fényt?-*Az elharapott mondat után hirtelen kérdezett, szinte meg sem várva a választ, csak a poén kedvéért előrehajolt, kinyújtva a karját és mutatóujjal furcsa vonalakat kezdett rajzolni az égre, amik kisvártatva hasonló fényre gyúltak, mint az előbb az előtte táncoló lángok, de sokkal lustábban mozogtak. Inkább csak sodródtak, alakot, árnyalatot váltva, végeérhetetlenül kígyózva és csavarogva az égen. A fényük hol erősödött, hogy elhalványult, szinte teljesen kihunyni látszva, csak hogy ismét erőre kapjon. Sokáig játszott ezekkel, a színekkel, sietség nélkül, majd egy mosollyal hagyta szertefoszlani az egészet.

Nath